Sokszor, sok helyen leírtam vagy mondtam már, hogy listamániás vagyok. Épp ezért nagyon szeretem, amikor valamilyen szempont szerint valamelyik kedvenc bloggeremnél találkozom egy-egy listával (jelen esetben egy taggel), mert az szinte biztos, hogy ezeket böngészve találok rajta magamnak is valami új felfedezettet, ami repül is a váró-vagy kívánságlistámra. Ezt a kérdéssort katacita és Dóri is továbbküldte nekem, én pedig örömmel ültem le, hogy átgondoljam 2015 első félévét könyves szempontból.
1. A legjobb 2015-ös olvasmányod
Szokás szerint nagyon nehéz kérdés, egyet nem is tudok választani, mert remek könyvek kerültek eddig ebben az évben a kezeim közé. Amiket mindenképpen kiemelnék idén az Fabio
Volo Hely a világban és David R. Gillham Asszonyok városa c. könyvei.
2. A legjobb folytatás, amit 2015-ben olvastál
Nem sok sorozatot olvasok, így erre nehéz könyvet választani, ugyanakkor mégis könnyű, mert az egyik nagy kedvencem lett J.K. Rowling, pontosabban Robert Galbraith Cormoran Strike sorozata, amelynek második részét, a Selyemhernyót idén olvastam és egyértelműen imádat volt a részemről.
3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél
Két könyv van, ami félig-meddig friss megjelenés és mostanában nagyon izgat. Ez pedig Fredrik Backman A nagymamám azt üzeni, bocs c. regénye és Moskát Anita Horgonyhely c. története. Az elsőre azért vagyok kíváncsi, mert Ove sztorijával belopta magát az író a szívembe, Moskát Anita regényéről meg csupa jót olvasok akármerre nézek és a fantasy vonalon van mit pótolnom (azaz inkább elkezdenem).
4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére
Van egy könyv, amit nagyon-nagyon szeretnék olvasni, ez
pedig Anthony Doerr All The Light We Cannot See c. regénye - valahol azt olvastam, hogy magyarul is
meg fog jelenni, de most sehol nem találok róla infót, így csak
reménykedem. Biztos vagyok benne, hogy ez az én könyvem lesz! De szintén hasonlóképpen
várom a Geopentől a Ne bántsátok a feketerigó folytatását is, a Menj, állíts
őrt!
5. Legnagyobb csalódás
Ide Nicolas Barreau Álmaim asszonya c. regényét mondanám. Amennyire szerettem A nő mosolyát az írótól, ez a második könyve számomra akkora csalódás volt. Már sikeresen el is adtam, remélem, az új tulajnak bejön a történet.
6. Legnagyobb meglepetés
Szintén két könyvet emelnék ki. Az egyik Andy Weir A marsi c. könyve, amely egy újabb piros pontot hozott a sci-finek az életemben és bátorít a további ismerkedésre. A második pedig Rene Denfeld Elvarázsoltak c. története, amelytől kicsit tartottam, de a történet a borzalmak ellenére mégis annyira szép és mély, hogy egyértelműen itt a helye.
7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új)
Számomra új: Donna Tartt. Idén olvastam a Titkos történetet,
még mielőtt tudtam volna, hogy a Park Kiadó új kiadásban megjelenteti. Egyértelműen bekerült a kedvenc kategóriába, így már tűkön ülve várom újabb regényének, a Goldfinchnek a magyar nyelvű megjelenését
8. Legújabb könyves szerelem
Vanessa Diffenbaugh: A virágok nyelve.
Nem gondoltam volna, hogy ez a regény ilyen nagy szerelem lesz, de az lett. Tetszett a koncepciója, hogy egy történetet a virágok és jelentésük köré épít az írónő, illetve nagyon megszerettem a főszereplőket, három igazán különleges karaktert alkotott meg velük Diffenbaugh. Remélem, valamikor olvashatunk majd tőle is egy újabb könyvet.

9. Legújabb kedvenc karakter
Rene Denfeld:
Elvarázsoltak - A hölgy.
Most, hogy vissza kellett gondolnom erre az elmúlt időszakra, elsőként az ő karaktere ugrott be. Titokzatos, erős, változásra és változtatásra képes. Csodáltam!
Most, hogy vissza kellett gondolnom erre az elmúlt időszakra, elsőként az ő karaktere ugrott be. Titokzatos, erős, változásra és változtatásra képes. Csodáltam!
10. Egy könyv, amin sírtál
Jodi Picoult: Szelíd vadak.
Engem könnyű megríkatni szerintem, de azért idén nem adtam könnyen magam. Az emberi sorsokat néha hatásvadász módon tálalják az írók és így elvész számomra az érzelmi katarzis, viszont az állatokkal, pontosabban az elefántokkal való találkozásom Jodi Picoult rövidke novelláján keresztül olyan intenzív volt, hogy azt könnyek nélkül nem tudtam elolvasni.

11. Egy könyv, ami boldoggá tett
Réti László: Kaméleon és A hasonmás.
A boldogságot itt most a vidámsággal és a szórakoztatással tettem egyenlővé, így itt Réti László két regényének nyert ügye van. Baromi szórakoztató, rengeteget nevettem rajta és semmi perc alatt elolvastam őket. Még több ilyen könyvre lenne szükségünk szerintem!

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál
David Gutterson. Hó hull a cédrusra.
Gyönyörű és összetett történet, szerintem az év végi összegzésben a Top valahányban lesz a helye és a könyv elolvasása után rögtön megnéztem a belőle készült filmet. Nagyon szép adaptáció volt, tökéletesen eltalálták a szereplőket, a helyszínt, a hangulatot, manapság már ritkaságnak érzem az ilyen filmes feldolgozásokat.

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál.
Fura ilyet választani, de talán Elizabeth Wein: Fedőneve Verity c. regényről írt posztomat mondanám. És csak azért, mert pár embert ez után sikerült elcsábítanom a regényre, aminél nagyobb boldogság nincs is, talán majd csak annyi, hogy nekik is olyan élmény legyen, mint amilyen nekem volt.
14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál).
Radnóti Miklósné:
Napló.
Kaptam, még márciusban a születésnapomra. Két kötetes, csodás kivitelezés, és azt hiszem a belső tartalom is hasonló lesz.
Kaptam, még márciusban a születésnapomra. Két kötetes, csodás kivitelezés, és azt hiszem a belső tartalom is hasonló lesz.
15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?
Rengeteg tervem van, amit majd jól nem fogok megvalósítani. Szeretném elolvasni az idén vásárolt könyveket,
várólista-csökkentésbe beválogatott könyveket is jó lenne teljesen elolvasni és már alakul egy őszi/téli lista
is, amin szerepel pl. Paul Austertől a New York trilógia, Ulickajától a Médea
és gyermekei, de szeretném sorra keríteni Gillian Fylnn Sötét helyek c.
könyvét vagy Kate Mortontól a Távoli órákat is. A sorozatok közül a Vének
háborúját és a Calderont mindenképpen szeretném folytatni. Majd meglátjuk, mi lesz belőle!
5 megjegyzés:
Az All The Light We Cannot See-t én is láttam valahol, hogy megjelenik, most meg is néztem ezen (http://moly.hu/polcok/varhato-magyar-megjelenesek-2) a polcon, de nem látom. Nem emlékszem, hogy hol találkoztam vele...
Hú, nem tudom eldönteni erről Az elvarázsoltakról, hogy akarom-e... mindenhol írjátok hogy szörnyű és csodálatos egyszerre.. féljek tőle? :)
Jaj és rájöttem, hogy kezdek én is rákattanni a II. vh-ra. Úgyhogy az Asszonyok városát mielőbb sorra kell kerítenem!
katacita: akkor neked is rémlik? Kerestem az infót, de nem találtam. Amúgy amikor mentem Németországba a reptéren két amerikai hölgy erről a könyvről beszélt, pofátlan módon kihallgattam őket és ők is nagyon dicsérték, szóval nagyon szeretném már a kezembe fogni :)
Nagyjából ismerve téged, szerintem tetszene Az elvarázsoltak. Nem egy szokványos történet. És ne rettentsen el, nem "úgy" szörnyű, hogy patakokban folyik a vér vagy ocsmányságokkal van tele, hanem már maga a helyszín, a halálsor és az emberi sorsok. Én azt mondom, olvasd el, szívesen kölcsönzöm ha szeretnéd :)
Téényleg? De jó, akkor üdv a klubban! :) Majd ajánlj, ha jókra bukkansz!
Ahogy látom, van jó pár közös pont a listánkban. :)
Örülök, hogy ilyen lelkesen ismerkedsz a sci-fivel és a fantasy-vel, remélem a Horgonyhely tetszeni fog. :)
Nita: igen, valamilyen szinten mindenkinél találtam hasonlóságot :)
Én is örülök, hogy az olvasós komfortzónámat elhagytam. Ez eddig számomra két olyan műfaj volt, amit messzire kerültem és nagyon örülök, hogy a Ti hatásotokra és lelkes ajánlóitokra hallgatva mégis belevágtam.
A Horgonyhelyt pedig ma beszereztem - ez a hét nekem szabi, úgyhogy most ezzel kényeztetem magam a staycation nevében :)
Lehet, hogy valami kiadós posztban / jegyzetben / akármiben láttuk? Nem tudom.. Legrosszabb esetben is be tudod szerezni angolul. :)
Okés, Az elvarázsoltak-ot még meggondolom :) A vér meg a hasonlók nem ráz meg, inkább az, amit írtál... na majd valami magam alatt levős időszakban, olyankor kell az ilyesmi :D
Most elolvastam a Távoli órákat, oké, elég visszafogottan vh-s, de mégis az egy kicsit, amúgy tetszett nagyon, pedig nem vártam sokat a szerzőtől.
Megjegyzés küldése