3 könyv, amit a szívembe zártam

Ha már múltkor arról témáztunk, hogy ki hogyan vezeti az olvasmányait, szépen befrissítettem az elmúlt időszakkal a kis excelemet. Akkor figyeltem fel, hogy volt pár 5 csillagos olvasmányom, amiről eddig nem írtam itt a blogon, és úgy gondoltam, hogy ezeket semmiképpen nem hagyhatom ki, így egy kis összefoglalós posztban most megmutatom őket.

Grégoire Delacourt: Vágyaim listája

 

Nagy meglepetés volt számomra ez a könyv, mert elég vegyes értékeléseket láttam róla. Aztán úgy döntöttem, hogy érdekel ez engem annyira, hogy belevessem magam és úgy csuktam be a végén a könyvet, hogy kicsit belefacsart a történet a szívembe.

Ki ne álmodozna arról, hogy megnyeri a lottó 5-öst? Főhősnőnk, Jocelyn ugyan nem erre játszik, mégis a barátai unszolására kitölt egy szelvényt és megnyeri a főnyereményt, hatalmas vagyon, több millió euró szakad a nyakába. Csakhogy az első sokkot feldolgozva nem jelentkezik a nyereményért, nem szól senkinek, hanem magában dédelgeti az élményt és azon gondolkozik, hogy mit is tenne a nyereménnyel. Aztán ahogy ezen töpreng napról napra és írja a listákat, igazából az a gondolat fogan meg benne, hogy nem is vágyik túl nagy dologra, vagy mindaz, amit a szíve legmélyéről szeretne, azt nem lehet pénzen megvenni. Tanulságos, gondolatébresztő könyv volt számomra és sokadszorra is bebizonyította, hogy a pénz nem minden, boldogságot (csókolom, 1 kilót kérek!) nem tudsz rajta venni. Az élet könnyebb lehet általa, de az emberi kapcsolatokra is hatással lehet, és nem biztos, hogy mindig a jó irányba.

"Ha megvalósítod mások álmait, el is veszed őket tőlük: nem lesz már miről álmodozniuk."

 

Anna Gavalda: Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol

Gavalda egy különleges helyet foglal el a kedvenc íróim között. Azt hiszem ő lenne az, akivel a leglazábban le lehetne ülni egy cukrászdában meginni egy kávét, megenni egy sütit és közben csak beszélgetni. Vagy éppen nem mondani semmit sem, csak együtt hallgatni. Meg nézni az embereket. És aztán hazafelé sétálgatva megbeszélni, hogy melyik ember mögött milyen történeteket véltünk felfedezni. Mert számomra ilyen Gavalda novelláit olvasni. Egy kis szelet egy ember életéből. Az én életemből. A tiédből. A miénkből. Gavalda mindannyiunkról ír és mindannyiunknak. Szeretem benne, hogy nem a világot akarja megváltani, csak annyit üzen, hogy vedd észre a hétköznapokban is az embert melletted a metrón, figyelj oda, hogy a kollégádnak valami fáj, hogy ha a párodnak rossz napja van, akkor csak öleld meg, csak bújj mellé, csak várj rá valahol. Apró emberi gesztusokról szól. Igen, vannak olyan novellái is, amelyek telis tele vannak fájdalommal, ebben a kötetben is találtam ilyet, de hát melyikünk élete csupa móka és kacagás? És ettől függetlenül mégsem úgy teszem le a könyveit, hogy eret vágok magamon a negatív hangulatomban, hanem úgy, hogy holnaptól jobban figyelek másokra, talán ők is jobban figyelnek majd rám. Mert biztos, hogy rám is vár valaki valahol.

"A ritka dolgok egyike, ami nem pergett le rólam a suliban, annak a nagy ókori filozófusnak az elmélete, aki szerint nem az számít, hogy hol vagyunk, hanem a lelkiállapotunk.
Emlékszem, valamelyik haverjának írta, aki be volt sózva és világgá akart menni. Nagyjából azt tanácsolta neki, hogy kár ugrálni, a szarból úgyse vakarózhatsz ki, csak hurcolod magaddal. Megváltozott az egész életem aznap, hogy a tanár ezt előadta nekünk.
Ez az egyik ok, amiért kétkezi foglalkozást választottam.
Jobb szeretek a kezemmel gondolkodni. Egyszerűbb."

Bodor Attila: A tél menyasszonya

Ha lehet felnőttként egészen beleszerelmesedni egy mesekönyvbe, akkor ez velem A tél menyasszonyával megtörtént. Németországban élő barátnőm lányainak választottam ezt a könyvet, akik ugyan értenek magyarul, de megszólalni nem nagyon akaródzik nekik ezen a nyelven. Én töretlenül mindig magyar nyelvű mesekönyveket választok nekik, amiket vagy egy-két órán keresztül nézegetek a boltban mire a kosaramba is kerülnek. A tél menyasszonyával nem volt ilyen nehéz dolgom. Megláttam, elámultam a szépségén és mivel a kislányok egyike december szülöttje, nem is hezitáltam, hogy jó lesz-e. Egyszerűen tudtam, hogy nem nyúltam mellé. Persze egymagam is elolvastam és nem győztem a történet lírai szépségén és a tanulságán is csodálkozni. Mert hogy van itt minden, amiért szerettük kislányként a meséket: okos, bátor hősnő, aki egy kicsit kirekesztett, de hatalmas lelke van. Önfeláldozó, merész, kellően kíváncsi és segít abban, hogy ne csak a tél uralkodjon a világunkon, hanem újra legyen mind a négy évszaknak tere, hogy mindenki megismerhesse mind a négynek a szépségét.

A célközönséggel együtt pedig még szuperebb élmény volt olvasni. Ugyan az egyik lánykának betegsége alatt olvastam fel, de együtt kucorodtunk a takaró alatt, és együtt ámuldoztunk Zelka bátorságán. Szerettem, hogy a télre, a hidegre mennyi csodás leírást találtunk a könyvben, rájövök ilyenkor újra és újra, hogy milyen szép és kifejező a magyar nyelv. Az illusztrációk pedig felteszik a koronát az egészre, azokról is el lehet a lurkókkal beszélgetni az olvasás közben. Szóval nagy lett a szerelem, nekem pedig irtó jól esett, hogy sikerült szép ajándékkal meglepnem a lányokat.

"A szeme gyönyörű volt és semmi máshoz nem fogható: egyszerre tűnt a kandallóban izzó zsarátnok vörösének egy hideg téli estén, a kályha mellé készített tűzifa barna kérgének és az olvadó hó alól előbukkanó, termékeny föld fekete színének."

Újraolvasás után: 3 történetről röviden

Az elmúlt hónapok során, úgy talán júniustól kezdve egyre jobban éreztem a késztetést, hogy ne csak az új kiadásokat, beszerzett könyveimet, vagy a könyvtárból zsákmányoltakat olvassam, hanem visszanyúljak régi nagy kedvencekhez. Az újraolvasás szerintem nagyon szuper dolog, hiszen lelkünknek jól eső regényeket porolunk le ilyenkor, tudjuk már mit kapunk. Számomra ez olyan, mint a kedvenc fotelemben kuporogni: az otthonosság érzetét nyújtja. Ráadásul második, harmadik vagy sokadik olvasatra olyan dolgokat találhatunk a már jól ismert történetben, amire eddig nem figyeltünk fel. Egyrészt lehet ez azért, mert első körben hajtott minket a lelkesedés, hogy minél hamarabb megtudjuk mi lesz a történet vége, másrészt köszönhető ez annak, hogy az évek múlásával mi magunk is változunk, formálódunk a velünk történő események hatására, így lehet, hogy azok a részek fognak majd meg jobban, amiket először kicsit felületesebben futottunk át. Viszont pont ennek következtében sajnos fennáll a veszélye annak, hogy egy régi jó kis kedvenc nem fogja ugyanazt az élményt adni, mint először. Most mindkét dolog megesett velem.

Emylia Hall: Nyarak könyve

Nyárra időzítettem Emylia Hall Nyarak könyvének újraolvasását. Ez a könyv első alkalommal is hihetetlen módon megfogott magának Erzsi történetével, hiszen az Angliából Magyarországra érkezett lány nyarait csodálatos módon mutatja be az írónő. Újraéltem vele minden gyerekkori nyaramat, amikor a legnagyobb gondom az volt, hogy melyik fürdőruhámat vegyem fel és hogy a strandon lángost vagy főtt kukoricát egyek-e. Bár korábban is nagyon megérintett az anya-lánya szál a történetben, most másodjára inkább erre a vonalra figyeltem jobban, sőt, sokkal mélyebben átéreztem a lány és angol édesapjának a kapcsolatát is. A gyönyörű gyerekkori nyarak bemutatása mellett ezek az emberi érzelmek sokkal több gondolatot mozgattak meg bennem. És még mindig ez a könyv bújtatja magába az egyik kedvenc idézetem, amelyet az évek múlásával egyre igazabbnak érzek:

"Bár meg tudnánk tanulni a hétköznapokat ünnepelni, ahogy feltűnés nélkül kezdődnek, és jelentéktelen mederben folytatódnak. Mint a tegnapi nap, meg az előtte lévő, mikor kicsik és múlandók voltak a bosszúságok: egy kora reggeli fejfájás homályos pereme, a cukor kavarása közben kiömlött kávé, a hirtelen felismerés, hogy pirítóst tettem a sütőbe, és édes illata épp kezd kozmássá válni. Ezeket a napokat kéne megbecsülni. Az ilyen napokon kéne megállni, hálát adni."

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni 

Mesekönyvet újraolvasni kész időutazás. Számomra ez a könyv volt gyerekkorom egyik legkedvesebbike, számtalanszor olvastam el egyedül, előtte meg a szüleimet nyúztam állandóan az esti mesék alkalmával ezekért a történetekért. Ezért nem véletlen, hogy szinte mindegyikre emlékszem még a mai napig is. Nyáron immár a barátnőm kislányának vettem, de persze előtte újra elolvastam a benne lévő történeteket, amelyek szerintem időtlenek, soha nem fogják elveszteni kedvességüket, humorosságukat, mesélve tanító jellegűket. Ráadásul az illusztrációk annyira tökéletesek, hogy nem is tudnám már másként elképzelni a szereplőket.

A tejbegríz csuda jó,
ha van rajta kakaó.
Íze finom, szaga remek,
ezt szereti a struccgyerek!

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Első alkalommal az Elfeledett Könyvek Temetője sorozatának nyitó kötete teljesen elvarázsolt. Magába szippantott Zafón világa: a gótikus, borzongós hangulat, illetve a könyvek és az olvasás iránti szeretet témája. Meg persze Barcelona. Soha nem voltam még ebben a városban, de a könyv olvasása után minden klisének megfelelően azonnal pakoltam volna a bőröndömet és indultam volna. Kérdés sem volt, hogy valamikor ezt a történetet is újra le fogom majd venni a polcomról, ennek pedig most ősszel volt itt az ideje. Számomra is meglepetés volt, hogy bizony most, második alkalommal nem tudott magába szippantani, keserédes emlék lett a könyvvel töltött majdnem két hetem. Kereshetném az okokat, mert azt hiszem nem éppen a legkönnyebb időszakomban nyúltam ehhez a könyvhöz, de szerintem a 6 év alatt, ami a két olvasás között eltelt valahogy megkopott Zafón varázsa számomra. Helyenként túlírtnak éreztem, rengeteg szereplővel dolgozott végig, rengeteg szálra ágazott el a történet. Úgy gondolom, a varázsa ennek a könyvnek abban van, hogy első olvasásra nem tudjuk mi lesz a végkifejlet, ez is hajtja az embert, meg a "csattanó" is hozzáad egy plusz töltetet. Másodjára ezt már nem tudtam újra átélni, és talán ez okozta a nagy hűha elmaradását. A hangulatteremtés most is csillagos ötös volt, arra nem lehet egy rossz szavam, viszont be kellett magamnak ismernem, hogy nem olyan tökéletes könyv ez, mint amilyennek első alkalommal gondoltam. Ettől függetlenül a további kötetetek is tervezem újrázni, meglátjuk, azok milyen érzéseket keltenek majd bennem.

"A könyvek olyanok, mint a tükör: mindenki azt látja bennük, amit a lelkében hordoz."

Ha szoktatok újraolvasni, nektek volt már pozitív vagy negatív második élményetek? 

Életmentő rövid történetek

Amikor az ember valami nagyobb projektben van hónapok óta és a gondolatai csak a körül forognak, akkor bizony az olvasással is meggyűlik a baja. Rájöttem, hogy ebben az esetben nekem nem szabad hosszú és kemény odafigyelést, koncentrációt igénylő történetbe kezdnem. Ilyenkor a rövid, gyorsan magába szippantós, ám mégis igazi élményt adó, "életmentő" rövid történetekre van szükségem. Az elmúlt hetekben ők lettek azok, akikre támaszkodhattam:

Szabó T. Anna: Senki madara

Rég felfigyeltem már erre a könyvre, és nagy örömömre könyvtárból sikerült is kivennem. Egyik vasárnap reggel úgy éreztem, hogy semmi kedvem még kikelni az ágyból, úgyhogy reggeli után visszakucorodtam úgy pizsamástul és egy meleg kávéval, majd felcsaptam a Senki madarát. Ami elvarázsolt, mind a történetével, mind a csodaszép illusztrációival. Úgy gondolom ez egy elbűvölő felnőtt mese a szerelemről. Arról, hogy van két ember akiknek találkoznia kell valami miatt, akiknek egy bizonyos időben szüksége van a másikra, majd ha eljön az a pont, akkor tudni kell búcsút mondaniuk egymásnak. Miért? Talán azért, mert az egyik fél szabadabban szeretne élni mint a másik, és ha megkötve érzi magát átvedlik valaki mássá, aki már nem az a személy lesz, akibe beleszerettek. És ha a másik fél igazán szeret, akkor ezt fel fogja ismerni, majd el tudja engedni, útjára tudja bocsátani a másikat akármennyire fáj is neki ez a döntés. Nekem erről szólt a Senki madara.

"Ha madarat szeretsz, égbolt légy, ne kalitka."

F. Scott Fitzgerald: Benjamin Button különös élete

Annak idején - ugyan nem a nagy felhajtás közepette - láttam a filmet, amit szerettem, és csak később esett le, hogy ennek az alapja Fitzgerald története. Régóta szerettem volna elolvasni és nagyon kellemes élményt kaptam tőle. Teljesen más, mint a film, ha valaki azt a történetet keresi a könyvben, óhatatlanul csalódni fog, mert az számomra inkább a szerelem szemszögéből mutatta be Button életet. A könyvben egy olyan ember sorsát ismerhettem meg benne, aki fordított életet élt: idős testbe született meg, majd kisbabaként távozott. Milyen lehet így világra jönni, mások által torzszülöttként kezelve kezdeni, majd leélni egy teljes életet? Fitzgerald jó érzékkel nyúlt Benjamin Button figurájához: ő is ugyanolyan életet szeretett volna magának, mint ami a többi embernek kijár, de aki egy kicsit is "kilóg a sorból", azt nem nézik jó szemmel a társadalomban. Sem öregként az ifjúság között, sem fiatalként az öregek között nem lelhette a helyét, igazából csak az élete közepén lehetett boldog, amikor a kora és a teste félúton találkozott. De ugyanazokat az érzelmeket élte át ő is, mint a "normális" emberek: szerelem, családhoz tartozás vágya, tanulni vágyás, a játszás öröme. Katarzis nincs a történet végén, nekem csak egy gombóc került a torkomba, és kicsit elméláztam az éveink számán, a testünk, lelkünk változásán az idő előrehaladtával és persze az emberek hozzáállásán a máshoz. Picit rövid volt, szívesen olvastam volna ezt bővebben egy regényként.

"– Uram atyám! – szólt fennhangon. A folyamat nem állt le. Kétség sem fért hozzá, úgy festett, akár egy harmincéves férfi. Ahelyett, hogy ez felvillanyozta volna, nehéz szívvel gondolt rá, hogy egyre csak fiatalodik. Ez idáig azt remélte, hogy ha egyszer elér egy testben az övével egyenlő kort, akkor a groteszk jelenség, amely születésétől végigköveti, megszűnik. Megborzongott. Sorsa szörnyűnek, hihetetlennek tűnt."

Marcello D'Orta: Isten ingyér teremtett bennünket

Jaj, Marcello D'orta, pontosabban a nápolyi kisiskolások aranyköpéseit szerintem receptre kellene felírni mindenkinek egy fárasztó nap után. Az általam eddig olvasott könyve a szerelmet járta körbe, most pedig a teremtéssel, Istennel, a bibliával, vallással kapcsolatos kérdésekre kerestek választ a diákok körében. Én pedig ezeket olvasva könnyesre röhögtem magamat. Szeretem a gyerekszájt: őszinte, nyílt, még nem akar megfelelni a társadalom elvárásainak, hogy miről illik beszélni és miről nem, így valóban nagyon kedves dolgozatok születtek, amelyen azért érződik az olasz csimoták viszonya a valláshoz. A sok vicces dolgozatban, helyenként egy-egy szomorú eset is megtalálható, de a könyv nagy része igazán nevettető és helyesírási hibáktól hemzsegő véleményeket tartalmaz.

Kedvenceim:

"Szerintem papnak lenni a legjobb a világon. Eszik, iszik, alszik, nem kell ruhát venni, nincs a nyakán feleség, gyerek, rokonság, nem fizet lakbért és a végén a paradicsomban köt ki."

"Ádám, miközben a bordája aludt, megteremtette Évát."

"Noé még soha életében nem épített bárkát, a szomszédokat meg mégse kérdezhette körbe, mert ha rájönnek a titkára, mindenki épít magának, és mit ér az egész özönvíz."

"Az ördög akkora rohadék, amekkora nincs is, ez van."

Röviden

Volt az elmúlt időszakban pár olvasmányom, amiről úgy gondolom, hogy egy teljes, önálló posztot nem tudnék írni, ezért most egy csokorba fűzve hozom őket. Három korosztály, három teljesen különböző könyv, mégis találtam közötte egy igazán kedveset a számomra, beleszerettem egy mesekönyvbe.

Kicsiknek

Pék Rea: A kékmandulafa erdő hősei

A keresztlányom márciusban ünnepli a születésnapját, úgyhogy ez a hónap számomra mindig a megfelelő ajándék levadászásáról szól. Mivel félig német a lányka, ezért úgy gondoltam, hogy tőlem mindig kap majd egy magyar könyvet. Korából kiindulva még mesekönyvet, amit kiválasztani nekem hosszú procedúra minden egyes alkalommal. Tudom, hogy itthon nagyon népszerű pl. a Bogyó és Babóca sorozat, de valahogy neki nem a legnépszerűbbet szerettem volna választani, hanem azt amelyik szerintem a legaranyosabb lesz. Most is jó sokat bolyongtam, nézelődtem a boltban és valahogy a Kékmandulfa erdő címébe szerettem bele a nagy felhozatal közepette. Fellapoztam, elolvastam és az illusztrációkba is teljesen el tudtam veszni. Csodálatosak a színei, komolyan, olyan gyönyörűek, hogy én akár egy gyerekszobába a falra is feltenném képként, plusz az emberarcú kis kerekded katicalány, meg a nagyfülű denevér igazán szerethető kinézettel elevenednek meg a lapokon. Továbbá a mese üzenete is nagyon tetszett, így reménykedem abban, hogy aki kapja az is hasonló lelkesedéssel lapozgatja majd mint én.

Ifjúságnak

 

Brynjulf Jung Tjonn: A világ legszebb mosolya 

Rövid egy történet, egy este alatt simán elolvasható és én nagyon kíváncsi voltam rá. Elég nagy csalódás ért, mert nagyon dicsérte mindenki, de nekem valahogy olyan kevés volt. Egy fiatal fiú, Henrik és annak nagybátyja, Simon áll a történet középpontjában. Henrik ifjú korának legszebb hónapjait éli át, hisz az első nagy szerelem érzése minden egyebet felülír az életében, ugyanakkor Simon - bár szintén elég fiatal még - élete utolsó hónapjait számolja vissza. A középpontban így életünk két legmeghatározóbb érzelme áll: a szerelem és az elmúlás. Elég erős a kontraszt a regényben, hisz Henrik hol a mennyekben jár, hol pedig igyekszik felfogni azt, ami a nagybátyjával történik, ami az embernek felfoghatatlan. Nekem egy kicsit túl egyszerű volt ez a regény. Persze, nem kell túlragozni sok mindent, de itt valahogy hiányoltam a még mélyebb érzelmi kifejtést. És én aztán elég érzékeny lélek vagyok, de nem tudott meghatni ezt a történet. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az ifjúság olvasmányai között helye van ennek a regénynek is, egy osztályfőnöki óra vagy akár irodalomóra keretében nagyon jó alap egy beszélgetés indítására.

(Bár számomra az egyik nagy kedvencemet, a Martina újra táncolt, ebben a témában még nem tudta más könyv letaszítani a trónról.)

Nagyoknak

 

Octave Mirbeau: Egy szobalány naplója

Bevallom, hogy ez a könyv azért került a kívánságlistámra, mert beleszerettem a borítójába és a fülszöveg meg egész ügyesen felpiszkálta az érdeklődésemet. Ez sem egy hosszú történet, akár egy este alatt el lehet olvasni Celestine, a szobalány visszaemlékezéseit. A könyv befejeztével azon gondolkoztam, hogy miért nem tetszett nekem és arra jutottam, hogy egy fia szimpatikus szereplő nem volt benne, sőt, engem Celestine fensőbbséges viselkedése idegesített talán a legjobban. Rendben van, hogy kapunk egy korrajzot egy szobalány szemével, aki igazából egyetlen egy embert sem tud nem kritizálni, mert mindegyik munkaadójáról megvan a véleménye, illetve minden házról, ahol szolgált és az ott élő többi szolgálóról. Csak azt nem értettem, hogy miért hordta fent annyira az orrát, hisz ő maga is egy nagy-nagy játékos volt ezen a sakktáblán, szépen keverte a szálakat a háttérben. 

Ami viszont néha mosolyt csalt az arcomra az a sok, mások szeme elől elzárt titkok voltak tehát az, hogy mindenhol volt egy-egy csontváz a szekrényben. Voltak itt perverzek jó számmal, szobalányok után futkosó férjek, haldokló ifjú urak, meg egymással veszekedő kertszomszédok, úgyhogy igazán széles palettát kaptunk a "tisztes" polgárcsaládok mindennapjairól.

 

Nem jó a boszival ujjat húzni!

Alex Flinn: Beastly - A szörnyszívű

Úgy gondolom, hogy a meséknek - akármilyen idősek vagyunk is - helye van az életünkben. Amíg gyerekek vagyunk játszva tanulunk belőlük, aztán később már ha vannak gyerekeink akkor mi tanítjuk általuk a saját gyerekeinket, és ha épp nincs gyerkőc az ember életében, közelében akkor bizony egy nehezebb periódusban jó velük kikapcsolni és kicsit újra hinni a csodákban. Én a mai napig nagyon szeretem a meséket. Én vagyok az a lány, aki most karácsonykor pityergett a Wall-E-n, később pedig szipogtam az Agymanókon, és én vagyok az is, aki a januári munkahelyi őrület közepette egyik hétvégén teljesen agyhalott állapotban a kezébe vette a Beastlyt és szinte egy szuszra ki is olvasta.

A történet egy mai modern köntösbe bújtatott Szépség és a Szörnyeteg, ami amúgy az egyik all-time-favourite mesém. Az Alex Flinn által megírt változatban New York egyik elit gimijében vagyunk, ahol egy menő srác a jóképűségével és a népszerűségével ott gázol át az embereken ahol tud. Csakhogy egyik alkalommal rossz emberrel húz ujjat, pont egy álruhás boszorkányt szúr ki céltáblának és a nagy heccnek egy még nagyobb szívás lesz az eredménye. Elveszti szépfiú külsejét, egy szőrös-karmos szörny válik belőle és két évet kap arra, hogy találjon legalább egy olyan embert, aki a csúfsága ellenére is szereti őt, és megcsókolja, ha ez nem sikerül örökre így marad. Nem egyszerű feladat az tuti! 

Természetesen lesz majd egy lány - mert egy lány mindig akad a mesékben a Fiú mellé-, aki amúgy nem is olyan szép, hanem inkább csak átlagos, viszont okos, kedves és imádja a könyveket. Csoda, hogy őt rögtön a szívembe zártam? Aztán egy-két nyakatekert történés során a Lány a Szörnyeteg házában köt ki, ahol a fiú a házitanítót és a házvezetőnőt leszámítva teljesen egyedül tengeti az életét. És ezek után megkezdődik a lassú közeledés, az ismerkedés, a külső mögé nézés, a belső értékek felismerése és a sóhajtozósan bájos szerelem ébredése a Lány és a Szörnyeteg között. Csakhogy az élet, meg a sors, még mindig tartogat meglepetést, és lehet, hogy a Szörnyeteg kifut az időből.

"Szuperhős is lehetnék, leszámítva, hogy ha ki akarnék menteni valakit egy égő házból, akkor amint meglátna, sikoltozva a lángok közé vetné magát az illető."

A történetet valóban sokszor feldolgozták már filmes formában, de én könyves feldolgozásban most találkoztam vele először. Az olvasás alatt végig azon gondolkoztam, hogy annyira a kezébe nyomnám a mostani fiataloknak (és idősebbeknek is), de tartok tőle, hogy pont a mondanivalót, a lényeget nem értenék meg. Szépséggel ugyan sok mindent el lehet érni, de milyen siker ez? Tartós? És egyáltalán ki a szép manapság? Aki a tucatlányokra hasonlít és akin egy rakat mű cucc van rajta, vagy az, aki mer különbözni a többiektől? És tényleg ennyire sekélyesek vagyunk mi emberek mindannyian, hogy a külső szépséget előrébb helyezzük a belső értékekhez képest? Nem szeretnék ilyen ember lenni, és remélem, hogy nem is vagyok. Ennyi idősen úgy érzem, hogy nekem nem egy boszorkány átka kell ahhoz, hogy meglássam kiben és hogyan rejtőzik az igazi érték.

"Lehet, hogy túl könnyen ítélünk a külső után, mert az egyszerűbb, mint meglátni, ami igazán fontos."

Amúgy Alex Flinn cseppet sem akart többet írni mint egy modern Szépség és Szörnyeteg történetet és szerintem ezért is élvezetes ez a könyv. Meg hát Kyle, azaz a Szörnyeteg humoráért. Egész végig az ő szemén keresztül követjük végig a történteket, úgyhogy mi is átmegyünk minden kis apró érzelmi mélyponton vagy magasban szárnyaláson: hitetlenkedés, harag, magányosság, beletörődés, remény, szerelem, veszteség. De ami ezt a Szörnyeteget igazán kedvessé tette számomra a belső átalakulásán kívül az tényleg a humora volt, na és az a szoba, amit a Lánynak rendezett be telis-tele könyvekkel.

Nem könnyű lányokat összeszedni, ha az ember úgy néz ki, mint Csubakka!

Azt hiszem erre a kis történetre nagyon jó szívvel fogok mindig is visszagondolni. Kisimítja az ember arcán és agyán a hétköznapok okozta ráncokat, beburkol a bájos és romantikus hangulatával, szóval amolyan igazi kis menedék a valóság elől. De hát nem pont erről szólnak a mesék?

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadási év: 2007

Fordította: Farkas Veronika

Szőnyegbe szőtt mesék

Anita Amirrezvani: A virágok vére

„Ha belépünk egy mecsetbe, a fényes, magas kupola mind magasabbra irányítja elménket; ugyanezt teszi egy tökéletes szőnyeg is, csak éppen a lábunk alatt. Mert a szőnyeg a végtelenség csodájába vezet, mely távol van, és mégis közel, közelebb, mint a pulzus lüktetése. A napsugár, amely a szőnyeg közepéből árasztja a fényt, az örök fényességet jelképezi. A virágok és a fák a paradicsom örömeit idézik, s a szőnyeg közepén mindig van egy hely, mely megnyugtatja a szívet. Fehér lótusz úszik a türkizszínű tó felszínén, s az egyesülés örömére hív.”

Anita Amirrezvani által megteremtett arab világ és a szőnyegszövés mestersége igazán varázslatos történetté állt össze. Amikor a könyvtárban rátaláltam erre a könyvre, elsőként a csodás borítója fogott meg, aztán a fülszöveg elolvasása után úgy gondoltam, hogy mindenképpen olvasnom kell. Annak idején Tracy Chevalier A hölgy és az egyszarvú című könyvét - amely szintén a szőnyegszövés köré épült - imádtam és úgy gondoltam nem lesz ez más A virágok vérével sem. Nem is lett. Ellenben a két történet közül A virágok vére sokkal forróbb és bujább, még annál is, mint amire számítottam.

A könyv a 17. századi iráni világba visz el minket egy fiatal lány sorsán keresztül. Ez a lány csodálatos tudás birtokában van, ugyanis tehetséges szőnyegszövő. Ezzel csak az a probléma, hogy akkor ilyen foglalkozásról nem igen álmodhattak a nők, egyáltalán foglalkozásról sem nagyon. Sorsuk a férjhez menés és a gyermekszülés volt. Ugyanez az út volt kijelölve főszereplőnknek is (akinek a neve nem derül ki), csakhogy édesapja hirtelen halála után édesanyjával éheznek és kénytelenek elfogadni egy nagybácsi ajánlatát, aki otthonába fogadja őket. De sajnos nem rokoni helyzetbe kerülnek, hanem szolgaként bánnak velük, néha még annál rosszabbul is. Ami nem a nagybácsi hibája, hanem a pénzéhes feleségéé. A lánynak egyetlen öröme van: a nagybácsi, aki Iszfahán városának egyik legnagyobb szőnyegszövője, meglátja benne a tehetséget, szárnyai alá veszi és tanítani kezdi. De akármennyire tehetséges is a lány, mégis csak az lesz a sorsa, mint a többi nőnek: egy férfi karjában köt ki. Egy furcsa hagyomány szerint olyan házasságot köt, amely igazából nem is az, hanem kvázi törvényes keretek között szeretője lesz a kiválasztott férfinek 3 hónapra, aki a szerződés lejárta után dönthet a hosszabbítás és a kapcsolat megszakítása mellett is. Sorsát büszkén viselve élete mindegyik szakaszában a szőnyegekbe és a tanulásba kapaszkodik, és csak remélni meri, hogy egy nap majd eljön az ő ideje.

Számomra ez a könyv egy varázslatos utazás volt a csodálatos Kelet világába. Ahogy beléptünk Iszfahánba feltárult egy egzotikus város, a maga nyüzsgésével, a nyomorával, a csillogó palotáival és a pazar perzsa szőnyegeivel. Természetesen a legkedvesebb részeim a szőnyegszövő pillanatok volt. Amikor beleshettünk a kulisszák mögé. Amikor megtudhattuk, hogy hogyan is készül el egy ilyen csoda, kezdve a megrendeléstől, a tervezéstől, egészen a színek és a szőnyegszövők kiválasztásáig. Azt hiszem eddig soha nem gondoltam bele igazán, hogy micsoda munka van egy-egy ilyen szőnyeg mögött és miért is kerülnek annyiba.

"Azt mesélték, hogy egyes nők csontjai úgy eldeformálódtak a szövőszéknél töltött hosszú órák alatt, hogy szüléskor a csontok magukba zárták a gyermeket, s az nem tudott világra jönni. (…) Még a legfiatalabb csomózókat is állandó hátfájás gyötörte, lábuk sajgott, ujjaik elgémberedtek, szemük káprázott. A szépség szolgálatában álltak, de úgy tűnt, a szőnyeg minden egyes szálát virágok vérébe mártják."

Nagyon tetszett az írónő történetszövése. Ahogy Iszfahánban is megmutatta nekünk a kettősséget, a nyomort és a fényűző palotában lakó hölgyek csillogását, ugyanúgy mutatta meg a főszereplő hullámvasútszerű egyszer fent, de nagyon sokszor lent típusú sorsát. A hangulatot fokozták a történetbe szőtt mesék, amelyek úgy kapcsolódtak a főszálhoz, mint egy csillámporral meghintett színes fonál. Kiemelték a sötét alapszínek erejét, mélységét és az éppen aktuális történésekre reflektáltak valamilyen tanulsággal.

Ami viszont nagyon meglepett az a történet bujasága. Amikor megköttetik a titkos házasság, onnantól voltak olyan részek, hogy én bizony mélyen elpirultam. Nem mondom, hogy nem volt helyük ezeknek a részeknek a történetben, talán csak kevésbé szókimondó módon jobban belesimultak volna. Ugyanakkor a főhősnő fejlődésének elengedhetetlen részét képezték ezek is, hisz az ártatlan fiatal lányból, erejével, nőiességével és tehetségével minden téren tisztában lévő bátor nő válik. Azt a részt pedig szerintem tanítani kellene a lányoknak, amikor egy jósnő a szőnyegszövésen, színeken keresztül vezeti rá a fiatal lányt arra, hogyan kell örömet okozni egy férfinak, hogy az örömet okozó félnek is jó élmény legyen.

Összességében egy csodálatos történet volt, a női sorsok és az egzotikus történetek kedvelőinek kihagyhatatlan élmény. Nem is értem, miért nem kapott nagyobb figyelmet ez a könyv, mert higgyétek el igazán élvezet volt olvasni.

Kiadó: Geopen

Kiadási év: 2008

Fordította: Bíró Júlia