Családi kötelék

Domenico Starnone: Hurok

Régóta szeretném megtalálni azt a valaha volt érzést újra, amikor egy történet teljesen ismeretlenül megtalál magának. Amióta a könyves világot az interneten is nyomon tudom követni, azóta az újdonság és ismeretlenség varázsa valahogy eltűnt. De nem teljesen. Rájöttem, hogy a Park Kiadóra ebben mindig számíthatok. Vannak bizonyos könyveik, amelyek szép csendben megjelennek, reklám, mindenféle felhajtás nélkül, hogy aztán jól bekerüljenek az idei év kedvencei közé. A Hurok is ilyen lett, igaz a könyvesboltban csak felfigyeltem rá, kézbe vettem, beleolvastam, de végül a könyvtárból haza is jött velem.

Viszonylag kicsi formátumú és rövid könyv, de annál fajsúlyosabb a mondanivalója. Egy házasság, egy megcsalás és mindezek hatását követhetjük végig az érintett felek szempontjából. Elsőként az asszony, Vanda meséli el házassága válságos időszakát, mindezt egy olyan kezdőmondattal, amelyben szerintem benne van az asszony minden keserűsége, bánata, mérge, amit a férje iránt érez:

"Ha netán elfelejtetted volna, édes úr, majd én eszedbe juttatom: a feleséged vagyok. Tudom, hogy valaha örültél ennek, most meg egyszerre csak idegesíteni kezdett."

Kemény szavak, amelyek megalapozzák a könyv hangulatát. Az asszony férjének írt leveleiből megtudjuk, hogy miként érezte, próbálta feldolgozni azt, hogy két közös kisgyermek mellett a férj egyszer csak lecseréli őt egy fiatalabbra. Hogyan próbálta magát felszínen tartani, milyen érzések kavarogtak benne a férfi, a szerető és a gyerekei iránt. A levelek hangneme úgy változik  ahogy Vanda lépked a feldolgozás folyamatában: gúnyos, szemrehányó, beletörődő. Nagyon sokszor bevillant Elena Ferrante Amikor elhagytak című könyve. Nem visz annyira mélyre, nem annyira zsigeri, de Vanda sem ússza meg sérülés nélkül azt, hogy elhagyták.

A regény második és egyben legnagyobb részében a férj, Aldo az elbeszélő és itt már ugrálunk a múlt és jelen között. A jelen, amely engem teljesen összezavart, hisz a könyv elején olyan alaphelyzetbe kerültünk mi olvasók, amelyből azt gondoltam, hogy a kiút valami teljesen más lesz. Ehelyett Starnone csavart egyet a sztorin, és felteszi azt a kérdést, hogy egy házaspár életében bekövetkező hatalmas törés után lehet-e újrakezdeni, elfelejteni, eltemetni a régi sérelmeket. Hihetetlenül okosan visz minket végig Aldo elbeszélésén: megismerjük a másik oldalt, a férfi érzelmeit, a félelmeit, az, hogy mi vezetett ahhoz, hogy elhagyja a családját, aztán hogyan vezekelt ezen döntése miatt hosszú, hosszú évtizedekig. Briliáns. Minden benne van szerintem, ami mostanság nagyon sok házasságot jellemez. Megalkuvás, a problémák szőnyeg alá söprése, az erőviszonyok megváltozása, adok-kapok egy életen át, egyszóval rengeteg réteget hánt le a kívülről egész tökéletesnek tűnő házasság(ok)ról.

"A sok-sok évvel ezelőtti válság mindkettőnket megtanított rá, hogy együttélésünk érdekében annál sokkal kevesebbet szabad csak elmondani egymásnak, mint amit elhallgattunk…"

A harmadik és egyben legrövidebb rész Vanda és Aldo felnőtt lányának és fiának reflektálása mindarra, amiben és ahogy felnőttek. Mert bizony a gyerekek hihetetlenül fogékonyak mindarra, ahogy a szüleik élnek, ahogy egymással bánnak. Se nem süketek, se nem vakok, se nem hülyék, nagyon is érzik ha valami gond van, akkor is, amikor úgy tűnik, hogy a probléma megoldódott. Starnone válasza a két gyereken keresztül mindarra, ami hatás érte őket szintén bravúros: a fiú egymás után fogyasztja a feleségeket és csinál gyerekeket, de úgy, hogy mindegyikkel jó viszonyban marad és mindegyik gyermeke imádja, azaz megmutatja az apjának, hogy milyennek kellett volna lennie ha már félrelépett és elhagyta a családját és hogy milyen is egy jó apa. A lány meg olyan mély sebeket kapott mind anyai, mind apai oldalról, hogy mélyen elutasítja mind a házasság, mind a gyermekvállalás gondolatát. És bár ez a legrövidebb része a történetnek, szerintem itt hangzanak el a legkeményebb és legelgondolkoztatóbb dolgok:

"Dühből válaszolok. A szüleinktől, mondom, egyetlenegy-valamit tanultam, azt, hogy gyereket nem szabad csinálni. Majd nyugalmat erőltetve magamra, fojtott hangon vetem oda neki: a gyerekeidet előbb-utóbb mindenképp bántani fogod, úgyhogy ne csodálkozz, ha ők később még jobban bántanak majd téged."

A Hurok a könyvesboltok polcain egy megbújó gyöngyszem. Olvassátok, ha valami ütős, igazi mai és fontos történetre vágytok. Szerintem zseniális. Ahogy a címe is, amelynek szimbolikája olvasás közben kristálytisztává válik.

Kiadó: Park Könyvkiadó

Kiadási év: 2018

Fordította: Barna Imre

Egy nyári "limonádé-könyv"

Laura Fraser: Itáliai affér

Vannak napok, amikor az ember lánya vágyik a komolyabb olvasmányokra, de éppen olyan a helyzet, hogy az agykapacitása ezeknek a fajsúlyosabb könyveknek a befogadására nem alkalmas. Valami hasonlót érzek én mostanság, hisz várnak rám nagyon jónak és nem könnyűnek ígérkező könyvek (A vak bérgyilkos, Átmeneti üresedés, Beszélnünk kell Kevinről és még sorolhatnám ...), mégis a polcról nemrég Laura Fraser Itáliai affér című limonádé-könyvét vettem le. Ez sem egy nagydarab, vaskos kiadvány, mégis egy hét volt elolvasnom. Igen, ez mindent elmond, ez van.

De milyen is a könyv? Igazi limonádé, egy picit az édesebb fajtából. Azt kapja a - feltehetően - női olvasó, amit a borító és a fülszöveg alapján vár. Egy harmincas évei végén járó nő útkeresését, aki a friss válási sebeit utazással és egy hosszan tartó afférral próbálja gyógyítani, mint a könyv végére kiderül viszonylag sikeresen. Én főleg nem e miatt a téma miatt vettem kézbe ezt a könyvet, hanem az utazások miatt, amelyet még egészen élveztem is. Sőt, igazából Laura személyiségével sem volt oly nagy gondom: meg tudtam érteni, hogy egy nőt mennyire a padlóra tud küldeni egy válás, főleg akkor ha úgy érzi rendben volt a házasságuk, meg tudtam érteni milyen az miatt aggódni, hogy a kor miatt talán kifut a gyermekszülés lehetőségéből, sőt azt is hogy milyen a baráti társaságban a "szegén frissen vált, egyedülálló nőnek" lenni. Ami néha kicsit sok(k) volt az a titokzatos - és sajnos házas - francia szerető, M. (igen, nevet nem kaptunk hozzá, csak egy monogrammot) és közte izzó szenvedély foka, azaz a szövegkörnyezetben szereplő "szeretkeztünk" szavak száma. Értem én, hogy működik a kémia, elsőre is felfogtam, nem kellett volna minden egyes találkozásnál ennyire az arcomba nyomni a kapcsolatnak ezt a részét, még ha annak a milyensége (hisz csak szeretők és barátok maradtak) erre adott lehetőséget.

"Az olasz férfiak valami olyat tudnak, amit mások nem: bárhol vannak is – utcán, étteremben, kávézóban –, tudatják a nőkkel, hogy nagyra tartják őket, az összes nőt, voltaképpen a világon a legjobban a nőket szeretik, és hálásak az Úrnak, hogy megteremtette ezeket a csodálatos lényeket."

Ezt leszámítva az utazásokat, a célállomásokat, városokat, ahol Laura és M. évente találkoztak nagyon élveztem. Mintha egy utazós naplót kaptam volna, vagy kb. az Ízek, imák, szerelmek olaszországi részét kicsit gyengébb kiadásban. Hisz Laura hatalmas olasz rajongó és a nyelvet is beszéli, így természetes volt számára, hogy utazásai nagy részét ide szervezi, itt tud olyan Laurává válni, aki az élet örömeire koncentrál, ahelyett, hogy a sebeit nyalogatná. Az ő és M. szemén keresztül eljutottam Firenzébe, Ischiára, Sant'Angelóba, Milánóba, az Eoli szigetekre, Strombolira és volt egy kis London, Marokkó és San Francisco is. Szóval Olaszországból viszonylag nagy szeletet kaptam, azokat a részeket szerettem a legjobban. Jó volt M.-mel és Laurával felfedezni ezeket a helyeket, megmártózni képzeletben a tengerben, megnézni egy-két múzeumi kiállítást, de legtöbbször csak jókat enni, beszélgetni és élvezni az édes semmittevést, amelyet az olaszok igen magas fokon űznek. A tömött 4-6-os villamoson zenével a fülemben el tudtam képzelni, hogy nem a zajos és turistáktól hemzsegő Budapest utcáin utazom.

"Ott a Piazza Bellini, a körülötte levő utcák tele kiülős kávézókkal, a közepén ókori görög városfalak maradványai. A szűk utcácskákban gyerekek fociznak, ruhaszárító köteleken száradó ruhák, idősebb férfiak házuk kapujában ülnek és kártyáznak. Négytagú családok robognak összezsúfolódva egyetlen motorinón. Idős asszonyok fürdenek a tengerben a kikötőnél, aztán megszárítkoznak a napon a közeli sziklákon, ahonnan rálátnak a Vezúvra és Ischiára. Nápoly nem is olyan kopott és veszélyes város, tele van rejtett szépséggel és bájjal, hervadó szépsége még mindig el tudja csábítani a figyelmes utazót."

Ha valaki az Itáliai affért kézbe veszi, semmi eget rengetőre ne számítson, nem több és nem kevesebb ez a könyv, mint ami: egy kis útinapló, egy kis románc, egy kis kesergés az élet szar dolgait illetően, meg a női-férfi kapcsolatok, párkeresés kapcsán, de egész kis olvasható módon. Nekem az agymosott állapotomban egész jó élményt adott.

Kiadó: Terricum

Kiadási év: 2003

Fordította: Pavlov Anna

Amikor valaminek vége van

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós

novellák, életek, könnyek

Minek is lehet vége? Egyszer bizony mindennek. Jelen esetben a Szakítós című fiataloknak szóló novellagyűjteményt olvasva legfőképpen kapcsolatoknak. Szerencsére nem csak a szerelem témaköré csoportosultak a magyar szerzők novellái, mert nagyon jó érzékkel felismerték azt is, hogy a fiatalok a szárnypróbálgatásaik során nem csak a szerelmi kapcsolatok kapcsán hoznak döntést a befejezésről, a lezárásról, hanem bizony előfordul a családdal, szülőfölddel, iskolával és a barátokkal való szakítás is, legyen ez akár átmeneti vagy a rosszabb esetben teljesen végleges.

Amikor megláttam a könyvtárban a Szakítóst, gondolkozás nélkül kihoztam, hiszen a Menő Könyvek Első címet viselő novellafüzérét nagyon szerettem olvasni. Friss volt, üde, élvezetes. Hasonlót vártam el a Szakítóstól is, attól függetlenül, hogy témáját tekintve tudtam, hogy nem pozitív tartalmú novellák várnak majd rám. De bíztam a szerzőkben, akik már az Elsőben is bizonyítottak. Ettől függetlenül sajnos ez a kötet nem ért fel az Elsővel nálam. Pár nagyon jó írást találtam benne, de a legtöbb véleményem szerint nem lett elég érdekes. Volt olyan, amit untam, volt olyan, ami csak úgy átfolyt rajtam, volt ami, nagyon nagy durranás akart lenni, de kicsit nagyobb füstje volt mint a lángja. Ezt leszámítva a megcélzott korosztálynak bátran ajánlom elolvasásra, biztos mindenki meg fogja benne találni azt, amiért érdemes volt elolvasni.

A személyes kedvenceim:

Dragomán György: Soha többé

Az első olyan novella volt a könyvben, amely bemutatta, hogy a szakítás nem csak a szerelem terén következhet be az ember életében. Szerettem az ő írásaiban, hogy van, amelyik csak pár sor vagy éppen alig fél oldal, de abban is minden benne van, amit el lehet mondani a témával kapcsolatban. Erősek voltak ezek egytől egyig.

Kalapos Éva Veronika: Majd hívlak

Az egyik kedvencem lett. Nagyon tetszett, hogy egy fiát egyedül nevelő anyuka szemszögéből látjuk a gyerek és barátnője kapcsolatát és szakítását és hogy ez az anyában milyen régi, fájó dolgokat hozott a felszínre. Plusz külön pont az miatt, ahogy reagált az édesanya a dolgokra.

Király Anikó: A kék zsiráf

A szakítás helyett talán az útkeresés áll a középpontban, illetve a korábbi énünkkel való szakítás. Volt benne családon belüli magány, kitűnni vágyás a szó olyan értelmében, amikor egy fiatal szavak nélkül kiabál, hogy "vegyen már észre valaki". És egy váratlan helyzet, meg egy váratlan ember betoppanása, aki talán elindítja a dolgokat a jó irányba.

Szabó T. Anna: Szakítás és megismerés

Talán a legszebb novella ez volt számomra. A kötet esszenciája lett Szabó T. Anna rövid története. Minden benne van, ami fontos, hogy kivel, mivel lehet szakítani, és hogy ezek hogyan formálják az ember jellemét. 

"Szakítani jó. Kilépsz az ismeretlenbe, és keserves küzdelem után rátalálsz a saját szabadságodra. (...) A szakítás megtanít arra, hogy széthúzd az időt, mint egy függönyt, és a résen beláss a múltba. Vagy a jövőbe. A jelenben állsz, de minden pillanatod múlt, minden pillanatod jövő. A szakítás: lehetőség. Tanulj meg élni vele."

Totth Benedek: Te kedves rohadék...

Lehet úgy írni egy szerelmi háromszögről, hogy mindhárom félnek szorít az olvasó, és nem többször elhasznált klisékkel építkezik az író. Totth Benedek novellája pont ezt bizonyította számomra. Ráadásul drámai helyzetbe tette a szereplőit, a novella végét nyitva hagyva. Tökéletes zárása volt a kötetnek.

Kiadó: Menő Könyvek

Kiadási év: 2018

Útkeresés pasi módra

Fabio Volo: Hely a világban

A nyári könyves terveim között szerepelt egyik kedvenc írom, Fabio Volo Hely a világban című története, amit immár másodjára olvastam el. Nem ugyanazt a hűha élményt kaptam, mint először, hanem inkább már egy átgondoltabb, leülepedett rajongással tekintettem Volo soraira, de már most tudom, hogy le fogom még venni párszor a polcról a jövőben ezt a regényt.

A könyv nyitójelenetében a harmincas Michelével várunk a szülészet folyosóján arra, hogy világra jöjjön első gyermeke. Ezekben a percekben idézi fel a férfi életének legfontosabb személyeit, sorsfordító eseményeit, az útkeresés és a magára találás éveit, majd egy olyan szerelmet, amely nem az első, hanem csak a második egymásra találás alkalmával teljesedett be.

Amikor először olvastam a Hely a világbant igazából az útkeresés azon része fogott meg, amikor egy tragikus esemény hatására Michele kilép egyik pillanatról a másikra a mókuskerékből és elmegy világot látni, felfedezni egy új országot, egy új életmódot, megtanul a mának, a pillanatnak élni. Akkor ez volt számomra a legnagyobb mondanivalója a könyvnek, azaz az, hogy merjünk lépni, merjünk szembemenni a társadalmi elvárásokkal, soha ne féljünk nemet mondani arra, amiben nem érezzük jól magunkat. Szerettem, ahogy Volo bemutatta, hogy egy szeretett ember hirtelen elvesztése milyen hatással lehet az ember életére: nem csak a gyász feldolgozásának a folyamata, a hiány elfogadása, hanem az, hogy az itt maradottak ilyenkor mennyire átgondolják a fontossági sorrendet és lehet, hogy egy ilyen tragikus esemény inspirálja őket arra, hogy megértsék miről is szól a carpe diem, hiszen ki tudja kinek mennyi időt szabtak ki itt a földön.

"Minden olyan volt, mintha először látnám. Az életnek új, hihetetlen formái nyíltak meg előttem, és szíven ütöttek, mint egy-egy csoda. Pedig mindig is ott voltak előttem, csak én voltam valahol máshol."

Most, a második olvasás alkalmával a fenti dolgok ugyanúgy hatottak rám, de sok egyében is elgondolkodtam, például a barátság témáján. Az én életemben is folyamatosan alakulnak a barátságok, vannak amelyek megszűnnek, vannak szinte bebetonozottak és szerencsére születnek újak is, de így vagy úgy a barátok mindig nagyon fontos szerepet töltenek be az életemben. És egy igazi, mély barátságra nincs hatással sem a távolság, sem az, hogy más irányba indul el a két barát élete, az igazi barátság így is működik tovább, talán csak nem ugyanolyan hőfokon ég a láng, vagy kevesebb alkalommal lesz nagyon intenzív a kapcsolat, de ilyenkor is tudják a barátok, hogy bármi van, ott van nekik a másik. És ezeket a barátságokat meg is kell becsülni, ez az, amire most Volo rávilágított nekem.

"Az én életem inkább rám lett ruházva. Magamra varrtam, és szép lassan elhitettem magammal , hogy hozzám tartozik. Néhol ugyan feltűnt, hogy szorít, de mindenhez hozzá lehet szokni. Ahhoz, hogy nem szereted a munkád , hogy véget ért egy szerelem, vagy hogy középszerű vagy."

Ezen kívül nagyon tetszett a párkapcsolati szál is a regényben: Michele és párja első egymásra találását is végigkövethetjük, ugyanakkor narrátorunk már az elején közli, hogy közös gyermekük a második találkozásukból születik. Végre egy olyan kapcsolatról olvashattam, ahol fontos volt az időzítés, hogy a két ember mikor találkozott. Először még nem éltek meg bizonyos dolgokat, még nem tudtak nem önzően viselkedni a párkapcsolatukban. Másodjára azonban már sok minden átalakult mindkettejükben, sokat értek, láttak, tapasztaltak és sokkal nyitottabban léptek bele az elköteleződést jelentő monogám kapcsolatba, amelyben hamarosan immár hárman lesznek.

"Miért van az, hogy ha nem érdekel a másik, hihetetlenül laza tudsz lenni, viszont ha megtetszik valaki, meghülyülsz, és az agyad pürévé változik?"

Továbbra is nagyon szeretem Volo stílusát. Pasis, humoros, könnyen olvasható, számomra élvezet így "belelátni" egy fickó gondolataiba az életről, nőkről, barátságokról, fiúkról és apákról, szóval a nagy dolgokról amelyek mindannyiunkat érdekelnek. Remélem, hogy még sokat olvashatok majd tőle.

Kiadó: Európa

Kiadási év: 2015

Fordította: Barna Mária

Mi lett volna, ha ...?

Laura Barnett: Variációk egy párra

Azt hiszem, nincs olyan ember, akinek az élete során ne fordulna meg legalább egyszer a fejében, hogy egy adott szituációban jól döntött-e vagy sem. Hogy mi lett volna, ha az adott pillanatban balra megy és nem jobbra, vagy esetleg gyalogol a busz helyett, vagy teázó helyett koktélbárba megy találkozni a barátnőkkel, vagy éppen visszamosolyog egy fiatalemberre vagy sem? A Variációk egy párra ezen utóbbi kérdésre ad három lehetséges választ, megmutat nekünk három utat, amin a két főszereplő adott döntéseinek hatására más és más utat, életet jár be és számomra nagyon élvezetes, sőt tanulságos volt ez az egymás mellett futó elbeszélés. 

Már többször olvastam, hogy nincs olyan, hogy jó vagy rossz döntést hozunk az életünkben. Csak a következmények lesznek eltérőek és ezekre sem mondhatjuk ki kategorikusan, hogy jók vagy rosszak. Ami nekem rossznak tűnik, másnak lehet, hogy jó és fordítva. Pont ezt imádtam Laura Barnett három szálában. Rávilágít arra, hogy amire azt gondolnánk, hogy a legklasszabb lehetőség lesz a háromból, nem biztos, hogy az kapja a  boldog befejezést. Vagy amelyiknél azt gondolnánk, hogy az élet és a sok egymásra találás, majd szakítás megviseli a főszereplőket, talán pont annak a sztorivonalnak a végével leszünk a legelégedettebbek. Vagy ahol a két főszereplő sorsa állandóan csak keresztezi egymást éveken át, de bizonyos ponton nem lépnek túl, talán lehet, hogy annak a végén fogják igazán értékelni a késői boldogságot, ha az mellett döntenek.

"Elég öreg már, hogy tudja, milyen is a boldogság: kurta és tünékeny, nem egy állapot, amire törekednie érdemes, amiben élni próbálhatna, hanem olyasvalami, amit meg kell ragadnia, amikor elérkezik, azután kapaszkodnia belé, ameddig csak bír."

Nagyon örülök annak, hogy nem került el engem ez a regény. Utálom lassan a chick-lit kategória besorolást, mert én bizony sokszor felszínesnek találom ezen műfajba eső regényeket és már többször rájöttem, hogy előítéletes vagyok velük és nincs igazam. Lehet, hogy a tálalás könnyedebb, mint mondjuk egy szépirodalmi mű esetében, de nekem a Variációk egy párra rengeteg átgondolnivalót adott. Az ember egész életében keresi a másik felét, a párját, a boldogságát. Sokan a Nagy Ő-re teszik fel az életüket. De mi van, ha a Nagy Ő nem csak egy személy, hanem kettő is kopogtat az életünkben? Vagy mi történik akkor ha sok magányos év után már néhány ősz hajszállal gazdagabban, 40-50 évesen találjuk meg azt, aki kiegészíthet minket? Lehet, hogy nem adatik meg több évtizedes boldogság, de az a pár év sokkal intenzívebb, sokkal érzelemdúsabb lesz, mint egy fiatalon kötött házasság utáni hosszú - esetleg ellaposodó - kapcsolat.

"Tudja, miután újra rátalált, most sokkal súlyosabban érintené a veszteség. Elképzelni sem bírja, hogyan viselné el, de természetesen rákényszerülne. Az emberek nap mint nap elviselik az egyedüllétet. Azt hiszik, képtelenek rá, azt hiszik, bele fognak halni, de valahogy az egyik másodperc átsiklik a másikba, összeáll egy órává, egy nappá, egy hétté, és még mindig élnek.
Még mindig magányosak, akár a tömeg közepén is. Akár egy társsal, gyermekkel is."

Laura Barnett két főszereplője egyetemistaként találkozik egy biciklis balesetnek köszönhetően. Az első szálon a két fiatal szóba elegyedik, majd szerelmes lesz, közös életbe kezdenek igen fiatalon. A második szálon szintén ugyanakkor találkoznak, csak aztán nem lesz belőle beszélgetés, hanem mindenki megy a maga útján. A harmadik vonalon szintén szerelem szövődik közöttük, itt viszont egy újabb váratlan helyzet és egy arra adott választás miatt nem olyan irányba indul a kapcsolatuk, mint az elsőnél. Először azt gondoltam, hogy nehéz lesz majd mindhárom szálat követni, de nagyon jó a szerkezet, mert ugyanannál az időpontnál, fontosabb eseményeknél mindhárom szálat egymás után követhetjük végig, tehát időben ugyanannyit és ugyanoda ugrunk. És tetszett ez a megoldás, hogy bár a három szál, három lehetséges úton gördül tovább, vannak pontok ahol mindig összeér mindhárom történet.

Boldog vagyok, hogy hallgattam a belső radaromra (és hogy működik is), hogy ezt a történetet el kell olvasnom. Szerettem volna ha a végére a 3 szálból tudtam volna egy kedvenc variációt választani, de nem megy. Mindegyikben volt fent és lent, voltak könnyek és mosolyok, boldog pillanatok és tragédiák, nekem egyik sem lett túlszépítve, kikozmetikázva, igazán emberiek voltak és talán ezért tudott ennyire közel kerülni hozzám a Variációk egy párra.

Kiadó: Park - szuper a borító: a legfontosabb pont jelenik meg, egy három színű vonallal díszítve, ötletes és egyszerű

Kiadási év: 2016

Fordította: Komáromy Rudolf