A tökéletes című könyv

Sascha Arango: Az igazság és más hazugságok

Rég volt már olyan, hogy egy könyvre a címe miatt figyeltem fel. Sascha Arango könyvével márpedig pont ez történt velem. Karácsony előtt kalandoztam a Könyvudvarban, hogy a családtagjaimnak válasszak ajándékot, amikor megláttam ezt, pontosabban elolvastam Az igazság és más hazugságok címet. Persze nyúltam is a könyvért, amelynek a borítója is tökéletes és amikor a hátán elolvastam az alábbi idézetet és azt, hogy bűnügyi regénynek sorolják be, tudtam, hogy ezt meg kell vennem valakinek:

"Hinni, hogy az ember jó, nem más, mint nehezen cáfolható előítélet."

Hihetetlenül izgalmas utazás volt ez az emberi lélek, kapcsolatok mélyébe. A regény főszereplője Henry sikeres bestselleríró. Számomra egy igazi kaméleon, aki minden helyzetben pont úgy viselkedik, illetve olyannak mutatja magát, amilyet a szituáció vagy a másik fél megkövetel. Ha a feleségéről van szó, akkor a lehető legmegértőbb és szerető otthont biztosító férfi bújik elő belőle. Muszáj is ilyennek lennie, ugyanis Henry egy árva sort sem írt soha. A sikerkönyveket, a hírnevet mind a feleségének köszönheti. Ő az, akiből egymás után szakadnak ki a sikeres történetek, akit csak az írás érdekel, minden ami a sikerrel jár, azt átadja a férjének.

Ha a szeretőjéről van szó, Henry az igazi macsó, a csődör. Csakhogy cseppet elszámítja magát a nővel kapcsolatban, ugyanis a kapcsolatnak nem várt következményei lesznek: terhes lesz a nő. Amit persze meg lehet sok úton-módon oldani, de Henry hitegeti a nőt válással és újrakezdéssel, ráadásul a szerető egyben könyveinek a szerkesztője is, így viszonylag fontos személy a férfi karrierjében, ámbár nem pótolhatatlan. A szituáció nem egyszerű és egy bizonyos esemény, egy nő halála kapcsán még tovább bonyolódik. Henry nem hogy tiszta vizet öntene a pohárba, hanem szép lassan még tovább süllyed a saját maga által megteremtett ingoványba, ahol a dolgok azzal fenyegetnek, hogy nem lesz tovább édes kettős élet az asszony és a szerető, az otthon és a sikeres írói álca között Előbújnak Henry múltjának kísértetei is, a férfi gondosan felépített mintaszerűen boldog életének tükörsima felületén csúnya repedések keletkeznek és igazából mi olvasók nem is tudjuk, hogy mi lesz itt a végén, esélyünk sincs megjósolni a Henryvel történtek egyre gyorsuló sodrásának irányát.

"Egy gyilkosnak résen kell lennie. A legnagyobb ellensége a részlet. A meggondolatlan szó, a semmiség, amiről megfeledkezik, a jelentéktelen hiba, amin minden megbukik. Ébren kell tartania tette emlékezetét, mindennap fel kell frissítenie, miközben tovább hallgat róla. A hallgatás azonban ellentétes az emberi természettel. A titkot nem könnyű megőrizni. Élethossziglan hallgatni kész gyötrelem. Ha innét nézzük, akkor a gyilkos büntetése már tettének napján elkezdődik."

Azt hiszem Herman Koch regényeiben olvastam hasonlóan ellenszenves, ugyanakkor a figyelmemet rögtön megragadó karakterről. Henry hasonló kaliber mint a Nyaraló úszómedencével dr. Schlossere. Bunkó, mindenkit kihasznál a maga céljainak elérésére, ugyanakkor karizmája az van, nem tudja az ember olvasás közben kivonni magát a "bűvköréből". Nem tudtam eldönteni, hogy utáljam-e ezt az embert, aki így játszadozik a többiekkel, vagy ne, hisz ha a körülötte élők ennyire vakok, akkor megérdemlik a sorsukat? Azt sem tudtam eldönteni, hogy milyen befejezésnek örülnék. Annak, ha Henry lebukna, minden szennyese napvilágra kerülne, vagy annak hogy kapjon egy újabb lehetőséget, hogy újabb igazságokkal és hazugságokkal egy újabb karakter bőrébe bújhasson majd. 

"A gonosz ártatlanul jön világra. Felcseperedik, alakot keres magának, és játékosan fog hozzá a mesterkedéshez."

Mindenesetre az tény, hogy olvasás közben nem egyszer esett le az állam a padlóig. Nagyon-nagyon rég volt olyan könyves élményem, amikor nyilvános helyen olvasol és kiszakad belőled egy hangos szó, amire persze odajönnek és megkérdezik, hogy minden rendben van-e? Kezdhettem magyarázni, hogy a könyv, hát ez a könyv... na, szóval hogy épp olyan történt benne, amire nem voltam felkészülve. És pont az ilyen fordulatok miatt szerettem Sascha Arango igényes kis krimijét, mert azért jó pár ilyen volt Henry történetében. Nekem egy picit a vége okozott hiányérzetet, hiszen az egész könyv annyira jól össze van rakva, annyira jól fel van építve, hogy épp ezért valami nagyobb durranást vártam, ami elmaradt. De ez sem volt gond, így is egy valóban ügyesen, jól megírt történet ez az életünk hazug igazságairól avagy igaz hazugságairól.

Kiadó: Libri (amúgy nem értem, miért nem kapott nagyobb figyelmet / reklámot ez a könyv ...)

Kiadási év: 2015

Fordította: Blaschtik Éva

A legnagyobb hétköznapi hős

Lawrence Anthony - Graham Spence: Babilon bárkája

A bagdadi állatkert megmentésének kalandos története

Lawrence Anthony beírta magát a korábban már olvasott Elefántsuttogó című könyvével a szívembe. Már amikor abban a könyvben említést tett a bagdadi projektről, tudtam, hogy ha megjelenik nálunk ez a könyve is, mindenképpen szeretném elolvasni. Rögtön lecsaptam rá, aztán sajnos csak felkerült a könyvespolcra, de a vcs pont arra jó, hogy megadja az utolsó löketet ezeknek a rég várt könyveknek is.

Lawrence Anthony számomra a legnagyobb hétköznapi hős ráadásul úgy, hogy ő soha nem is akart az lenni. Ő csak egy ember, aki egész életét, szívét-lelkét arra tette fel, hogy állatokon segítsen. Amikor először találkoztam vele az Elefántsuttogóban, akkor a dél-afrikai rezervátumába egy elefántcsordát fogadott be, tele problémás, kilövésre ítélt állatokkal. Türelemmel, hozzáértéssel, hatalmas energiával, segítőkkel együtt sikerült ezeket az állatokat visszavezetnie megszokott életterükbe, úgy, hogy olyan kötelék alakult ki közötte és a csorda között, amely szerintem mindent elmond az állatok intelligenciájáról. Tudják ők, kik azok az emberek, akikben megbízhatnak, akik valóban segíteni szeretnének nekik.

Aztán 2003-ban kitör az iraki háború, Bagdadban a legveszélyesebb háborús helyzet alakul ki és ez az ember gondolkodás nélkül elindul ebbe a pokolba, amikor megtudja, hogy a bagdadi állatkertben magukra hagyták az állatokat. Amikor Mr. Anthony megérkezik - nem kis kalandok után - rájön, hogy a helyzet sokkal komolyabb és nehezebb annál, mint amire ő gondolt. Még az is megfordul a fejében, hogy nem lenne-e humánusabb a már sokat szenvedett, a háború zajától, bombázásoktól megtébolyodott, éhező, szomjazó állatokat lelőni. Aztán ahogy ez a gondolat jött, úgy ment is, mert Lawrence-t nem ilyen fából faragták. Maroknyi kis csapatával - amelyben irakiak és bagdadiak egyaránt megtalálhatók - életük veszélyeztetése árán munkához látnak. Szerintem Herkulesnek könnyebb dolguk volt, mint nekik. Nagyon szomorú volt olvasni, hogy a legelső és legnehezebb időkben nem is a háború, a bombázások, az iraki és amerikai csapatok összetűzése okozta számukra a legnagyobb gondot, hanem a helyi fosztogatók, akik minden létező mozdítható dolgot elemeltek. De tényleg mindent! Amikor egy vödör, amellyel az állatoknak a vizet tudják adni, akkora kincs, mint egy varázspálca, az szerintem mindent elmond.

Aztán ez a kis csapat sok külső segítséggel és hatalmas megpróbáltatások árán lépésről lépésre elindul az állatkert megmentésének útján. Nap mint nap megküzdenek a vízellátás, a húsellátás problémáival, az állatok betegségeivel, rossz körülményeivel, az állatkert lerombolt állapotával és ahogy jutnak előre úgy kerül elő egyre több állat. Hisz nemcsak a bagdadi állatkert állataira találnak rá, hanem Szaddam Husszein és fia Udej privát állakertjében hátrahagyott állatokra is, sőt, Szaddam telivér lovaiért a szó szoros értelmében újra háborúba indulnak az amerikai katonákkal. 

"Mert lássuk csak, miért is jöttem ide? Az állatkert megmentésének üzenete számomra messze túlnő a tényeken. Kezdettől fogva felelősségteljes erkölcsi állásfoglalásnak szántam a küzdelmet, fel akartam hívni vele a világ figyelmét, hogy nem szabad továbbra is elhanyagolni a bolygónkat. Felelősen és messzehangzón kell fellépnem az emberi tiszteletlenség ellen – mert megértettem hogy az emberiség fütyül a földi élet más formáira."

Ez a könyv számomra sokkal keményebb volt, mint az Elefántsuttogó. Itt nem győztem nyelni a láthatatlan könnyeimet az állatok siralmas állapotait olvasván. Az emberi kegyetlenség határtalan, hiába vagyunk mi a tápláléklánc csúcsán, meg sem érdemeljük ezt a helyet. Csak néha kaptam vissza az emberekbe vetett hitemet, volt, hogy felcsillant a remény, talán nem teljesen menthetetlen az emberiség. Voltak itt katonák, akik a fejadagjukat adták oda az állatkert éhező állatainak, voltak akik "csak" a dolgozók biztonságára ügyeltek, voltak, akik a helyreállításban segédkeztek, voltak, akik meg a semmiből hoztak egy generátort, amikor éppen erre volt a legnagyobb szükség. Talán, talán pislákol még egy kis láng az emberekben.

Az utolsó fejezet, amelyben Mr. Anthony a Föld kizsákmányolásáról, a természet, az ember "párharcáról" mondja el véleményét nagyon megrázó lezárása volt ennek a történetnek. Annyira komoly dolgok ezek, és annyira félvállról veszik ezeket mostani vezetőink. Mindenki csak a hatalomért harcol, közben meg pusztul a lakóhelyünk, a Föld szép lassan haldoklik. Szomorú, hogy amit eddig csak a távoli jövőben játszódó sci-finek gondoltam, az a helyzet itt kopogtat az ajtónkon, és mi még utolsó utáni órában sem vesszük észre ennek veszélyét.

"Az élet egyszerűen túllép rajtunk, míg mi belehalunk saját találmányainkba, a helyünket pedig az élet más, sikeresebbé fejlődő formái veszik át."

Kiadó: Park

Kiadási év: 2016

Fordította: Lukács Laura

Rágós falatok

Herman Koch: A vacsora

Egy percig sem volt kérdés számomra, hogy a Nyaraló úszómedencével után Koch korábbi regényét, A vacsorát is el fogom olvasni. Második találkozásom az íróval már nem okozott akkor meglepetést, mint az első, hisz a fülszöveg elárulta, hogy ez alkalommal is egy morális kérdés köré építi fel regényét, illetve ez a könyve is tele van szókimondó, provokatív gondolatokkal, de Koch megint megcsinálta, hogy azon rágódjak, amit az arcomba tolt a regényével.

Koch A vacsorában négy főszereplőnket egy trendi luxusétterem asztala köré ülteti le. Paul - narrátorunk - és felesége, Claire meghívást kap a férfi politikusi babérre törő bátyjától és annak kirakatba illő feleségétől egy estére. Az asztal köré leülő két házaspár közös problémájukat, egy a gyermekeiket érintő ügyet kívánnának együtt megoldani. A vacsora elején mi olvasók még nem tudjuk, hogy mit követett el Paul és Claire tizenéves fia az unokatestvérével és a politikus házaspár örökbefogadott fiával együtt, de flashbackekből szép lassan kirajzolódik előttünk egy olyan morális kérdés, amely kapcsán a több száz eurós bor selymes íze savanykássá válik a szánkban. 

Több rétegű itt is a kérdés: eleinte azt gondolnánk, hogy csak egy családi ügyről van szó, azaz a fő kérdés az, hogy mit tennél meg a gyerekedért, megmentenéd-e "elhibázott" cselekedete miatt, hogy ne legyen élete végéig megbéklyózva. Aztán ahogy egyre több részletet tudunk meg erről a tettről a családi környezetből szélesebb pályára kerülünk, immár társadalmi kérdésről lesz szó. Többet ér-e egy elit körben mozgó holland fiatal élete, mint egy hajléktalané? Mit tehet meg egy hajléktalan, aki az utcán tengődik, és mit tehetnek velük az őket lenéző, rájuk undorral tekintő emberek? Nem egyszerű a kérdés, mert gondolom én, hogy egy szülő az utolsó pontig védené a gyermekét (ahogy Paul és Claire teszi), ugyanakkor aki kicsit is belegondol az morális szempontból tudja a helyes választ, a helyes utat.

Koch újra elérte, hogy tele van a könyve utálatos karakterekkel. A főszereplő Pault eleinte még jópofának tartjuk, ugyan lenézi sikeres fivérét, aki hamarosan Hollandia következő miniszterelnöke lenne, mégis van benne valami lazaság, humorosság és kiderül, hogy rajong a feleségéért, meg persze a fiáért. De ahogy megérkezünk az étterembe és érkeznek a fogások úgy kezd felfordulni a gyomrunk Paultól és tökéletes kis feleségétől is. A másik házaspártól már Paul elbeszéléséből irtózik az olvasó, de ők elég egysíkú karakterek maradtak, talán Paul szemében legnagyobb bűnük a sikerességük és az, hogy örökbe fogadtak egy afrikai fiút. Persze a politikus sem lesz éppen szimpatikus a szemünkben: puccos étterembe viszi a családot egy családi ügy megbeszélésére, élvezi a figyelmet, amit kap az étteremben, mindenki hajlong bókol előtte, csak a családja nem. Számomra ő a bort iszik és vizet prédikál kategóriája lett. Míg a Nyaraló úszómedence esetében a főszereplő bunkóságát bírtam, itt kifejezetten taszított Paul kivagyisága, de legjobban a fiuk, Michele karaktere. Nem is a tette miatt ítéltem el a fiút, hanem azért, hogy egy csepp megbánást, lelkiismeret-furdalást nem éreztem benne, ő megtehette azt, amit, majd Anyu mindent elintéz helyette, eltakarítja a szemetet.

"Egy százfős társaságban hány jellemtelen alak van? Hány apa, aki megalázza a gyerekét? Hány patkány, akinek bűzlik a szája, de semmit sem tesz ellene? Hány léha semmirekellő, aki egy életen át siránkozik egy vele szemben soha el nem követett igazságtalanság miatt? Nézzetek szét magatok körül, ezt mondtam nekik. Hány olyan osztálytársatok van, aki örömet szerezne nektek azzal, ha holnap már nem jönne iskolába? Gondoljatok a saját családotokban lévő rokonokra, a nagybácsira, aki a születésnapokon egyfolytában nyomja az ócska történeteit, az undorító unokatestvérre, aki kínozza a macskáját. Képzeljétek el, milyen megkönnyebbülés lenne – és nemcsak neked, hanem szinte az egész családnak –, ha az a nagybácsi vagy unokatestvér aknára lépne, vagy jó magasról a fejére esne egy bomba! Ha az a rokon eltűnne a föld színéről."

Mindig is imádtam az olyan könyveket, ahol a szereplők kvázi egy zártabb térben, elszeparáltan szembesülnek megoldandó problémákkal, mert valahogy ez az izoláltabb közeg szerintem még inkább felgyorsítja a folyamatokat, még hangsúlyosabbá válnak a gesztusok, az arckifejezések, illetve a helyhez kötöttség még inkább fusztrálóvá válik egy idő után. Pont ezt éreztem ahogy mentünk végig a fogásokon: egyre nehezebben csúsztak az étkek, egyre rágósabbá váltak a falatok és alig vártam, hogy Koch végre rendezze a számlát. Amit már a regény közepe táján megkezdett ugyan, de nem akartam elhinni, hogy ezt a kártyát fogja kijátszani a végén. Pedig de. Pont ezért a "megoldásért" nem tudtam teljes mértékben élvezni A vacsorát, olcsó húzás volt ez az írótól, pedig a Nyaraló úszómedencévelben sokkal bevállalósabbnak ismertem meg. Ezt leszámítva újfent megállapítottam, hogy bírom ezt a fickót meg a történeteit, remélem kapunk még tőle a jövőre is nézve újabb megrágnivaló csontokat.

Kiadó: Európa

Kiadási év: 2013

Fordította: Bérczes Tibor

A 2018-as várólista-csökkentés csapata

Ha jól számolom, a 2018. évi Csökkentsd a várólista játék - amit Lobo, a Olvasónapló bloggere szervez minden évben - lesz a bűvös 7. alkalom, hogy indulok. Eleinte elég nagy gonddal szedtem össze a 12-es könyvkupacot a töménytelen mennyiségű olvasatlanjaim közül. Aztán ahogy voltak már "tapasztalataim" a játékot illetően, és ahogy apadtak az olvasatlan könyveim, egyre inkább arra tettem a hangsúlyt, hogy ne szúrjak ki magammal, ne ez miatt olvassam el majd pl. a Háború és békét, hanem lehetőleg a szórakozás legyen a fő szempont. Az idei évre összeválogatott 12-esem is ezt a célt szolgálja, főleg, hogy tavaly megcsappant az elolvasott könyveim mennyisége, így most ez a szám egy masszív 25%-ot képviselne az olvasmányaim közül. Őket választottam 2018-ra, szerintem szuper kis lista lett:

1. Joanne Harris: Rúnajelek

Harrisnek mindig szerepelnie kell a listában. Csak azt nem tudom, ha elfogynak a könyvei, kivel fogom pótolni az egyik kedvenc írónőmet. Erre a történetre azért is vagyok nagyon kíváncsi, mert rengeteg oldalát ismerem már Harrisnek, de fantasyt még nem olvastam tőle, és amúgy alapból sem vagyok ennek a műfajnak nagy rajongója.

2. Lawrence Anthony - Graham Spence: Babilon bárkája

A bagdadi állatkert megmentésének kalandos története

Lawrence Anthony előtt már az Elefántsuttogó olvasása előtt megemeltem a kalapom és a szívembe is zártam őt is és az elefántjait is. Örömmel vettem meg a Babilon bárkáját, bár kicsit tartok tőle, hogy lesznek benne kegyetlenebb részek a háború miatt, de sok a dicsérő véleménye a könyvről, szóval biztos vagyok benne, nem fogok csalódni ebben sem.

3. Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről

A Könyv, amit már mindenki olvasott és mindenkit padlóra küldött. Röviden ennyit tudok a könyvről, meg persze az alapsztorit, de évek óta tologatom, aztán már be is szereztem és már nagyon-nagyon olvasnám, ezért nem is volt kérdés, hogy itt a helye.

4. Alice Hoffman: The Ice Quenn

Egy kis angolul olvasás, egy kis Hoffman, ha mindenből és mindenkiből elegem lenne. Hoffman is egy biztos pont nálam, évente olvasok tőle.

5. Gillian Flynn: Sharp Objects

Újabb angol könyv, egy csereüzlet eredménye volt PuPillával. Aztán jól elfelejtkeztem róla. Majd most úgy gondoltam, jó lenne a Holtodiglan után egy másik regényével is megismerkedni, és kellően sötétnek ígérkezik ez a téma is. Plusz szeretném megnézni majd a belőle készített filmet, de nálam első a könyv ha tehetem.

6. Renéé Rosen: Babaarc

Szüleim polcáról válogattam, nagyon tetszett mindkettőjüknek, én meg szeretem mind a gengszter témát, mind az 1920-as évek korszakát (elvakult Peaky Blinders rajongó vagyok).

7. Sascha Arango: Az igazság és más hazugságok

Ezt szintén a szülők polcáról választottam, most kapták tőlem karácsonyra. Első körben a cím fogott meg, aztán a történetet elolvasva úgy gondoltam, nem lesz ez rossz, és ahogy utánanéztem, egész jó értékeléseket kapott, így bízom benne, hogy ez lesz az egyik gyöngyszem idén, amit a vcs-nek köszönhetek.

8. Nyáry Krisztián: Igaz hősök

33 magyar

Karácsonyi ajándékom, és lassan ez is már szokássá válik nálam: azaz lapul egy Nyáry Krisztián válogatás a karácsonyfa alatt, amit a vcs keretében sorra is szokott kerülni.

9. J. K. Rowling: Átmeneti üresedés

A Könyv, amit muszáj elolvasnom már. Ha Cormoran Strike rajongója vagyok, akkor szinte kötelező végre elolvasnom Rowling első felnőtteknek készült regényét. Sokan ajánlottátok már, és mivel ezt is a fa alatt találtam karácsonykor, most már valóban nem állíthat meg semmi, hogy el is olvassam.

10. Phyllis T. Smith: Én, Livia

Amióta PuPillánál olvastam erről a könyvről, tudtam, hogy szeretném elolvasni. Ő azzal adta meg idénre a végső lökést nekem, hogy kölcsönadta, szóval nem volt választásom, alapcsapat tag lett ez a könyv is. Nekem az ókori történelem a nagy mumusom, nem rajongok érte túlságosan, de azért igyekszem olvasni róla, hátha egyszer egy könyv meghozza a változást.

11. Agatha Christie: Halál a Níluson

Az egyik ikonikussá vált AC-történet, amit ugyan már láttam filmen, de olvasni még nem olvastam. Mivel a hírek szerint Kenneth Branagh folytatja Poirot megszemélyesítését mégpedig ezzel a kötetettel, ezért a film előtt szeretném végre elolvasni a könyvet is. Remélem, hogy az új feldolgozás végre hű marad a könyvhöz!

12. Herman Koch: A vacsora

Ez az egyetlen, amit könyvtárból kellett beszereznem. A Nyaraló úszómedencével sikere óta szerettem volna Koch másik könyvét is elolvasni, de beszerezni akkor nem igazán tudtam, ezt most a könyvtár megoldotta.

Az alaplista mellé válogattam tartalékosokat is, szám szerint újabb 6 könyvet, de idén végre szeretném mind a 12-öt elolvasni az alapból. Remélem, menni fog és sok érdekes történetet köszönhetek majd nekik, illetve ennek az egész játéknak.