Újraolvasás után: 3 történetről röviden

Az elmúlt hónapok során, úgy talán júniustól kezdve egyre jobban éreztem a késztetést, hogy ne csak az új kiadásokat, beszerzett könyveimet, vagy a könyvtárból zsákmányoltakat olvassam, hanem visszanyúljak régi nagy kedvencekhez. Az újraolvasás szerintem nagyon szuper dolog, hiszen lelkünknek jól eső regényeket porolunk le ilyenkor, tudjuk már mit kapunk. Számomra ez olyan, mint a kedvenc fotelemben kuporogni: az otthonosság érzetét nyújtja. Ráadásul második, harmadik vagy sokadik olvasatra olyan dolgokat találhatunk a már jól ismert történetben, amire eddig nem figyeltünk fel. Egyrészt lehet ez azért, mert első körben hajtott minket a lelkesedés, hogy minél hamarabb megtudjuk mi lesz a történet vége, másrészt köszönhető ez annak, hogy az évek múlásával mi magunk is változunk, formálódunk a velünk történő események hatására, így lehet, hogy azok a részek fognak majd meg jobban, amiket először kicsit felületesebben futottunk át. Viszont pont ennek következtében sajnos fennáll a veszélye annak, hogy egy régi jó kis kedvenc nem fogja ugyanazt az élményt adni, mint először. Most mindkét dolog megesett velem.

Emylia Hall: Nyarak könyve

Nyárra időzítettem Emylia Hall Nyarak könyvének újraolvasását. Ez a könyv első alkalommal is hihetetlen módon megfogott magának Erzsi történetével, hiszen az Angliából Magyarországra érkezett lány nyarait csodálatos módon mutatja be az írónő. Újraéltem vele minden gyerekkori nyaramat, amikor a legnagyobb gondom az volt, hogy melyik fürdőruhámat vegyem fel és hogy a strandon lángost vagy főtt kukoricát egyek-e. Bár korábban is nagyon megérintett az anya-lánya szál a történetben, most másodjára inkább erre a vonalra figyeltem jobban, sőt, sokkal mélyebben átéreztem a lány és angol édesapjának a kapcsolatát is. A gyönyörű gyerekkori nyarak bemutatása mellett ezek az emberi érzelmek sokkal több gondolatot mozgattak meg bennem. És még mindig ez a könyv bújtatja magába az egyik kedvenc idézetem, amelyet az évek múlásával egyre igazabbnak érzek:

"Bár meg tudnánk tanulni a hétköznapokat ünnepelni, ahogy feltűnés nélkül kezdődnek, és jelentéktelen mederben folytatódnak. Mint a tegnapi nap, meg az előtte lévő, mikor kicsik és múlandók voltak a bosszúságok: egy kora reggeli fejfájás homályos pereme, a cukor kavarása közben kiömlött kávé, a hirtelen felismerés, hogy pirítóst tettem a sütőbe, és édes illata épp kezd kozmássá válni. Ezeket a napokat kéne megbecsülni. Az ilyen napokon kéne megállni, hálát adni."

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni 

Mesekönyvet újraolvasni kész időutazás. Számomra ez a könyv volt gyerekkorom egyik legkedvesebbike, számtalanszor olvastam el egyedül, előtte meg a szüleimet nyúztam állandóan az esti mesék alkalmával ezekért a történetekért. Ezért nem véletlen, hogy szinte mindegyikre emlékszem még a mai napig is. Nyáron immár a barátnőm kislányának vettem, de persze előtte újra elolvastam a benne lévő történeteket, amelyek szerintem időtlenek, soha nem fogják elveszteni kedvességüket, humorosságukat, mesélve tanító jellegűket. Ráadásul az illusztrációk annyira tökéletesek, hogy nem is tudnám már másként elképzelni a szereplőket.

A tejbegríz csuda jó,
ha van rajta kakaó.
Íze finom, szaga remek,
ezt szereti a struccgyerek!

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Első alkalommal az Elfeledett Könyvek Temetője sorozatának nyitó kötete teljesen elvarázsolt. Magába szippantott Zafón világa: a gótikus, borzongós hangulat, illetve a könyvek és az olvasás iránti szeretet témája. Meg persze Barcelona. Soha nem voltam még ebben a városban, de a könyv olvasása után minden klisének megfelelően azonnal pakoltam volna a bőröndömet és indultam volna. Kérdés sem volt, hogy valamikor ezt a történetet is újra le fogom majd venni a polcomról, ennek pedig most ősszel volt itt az ideje. Számomra is meglepetés volt, hogy bizony most, második alkalommal nem tudott magába szippantani, keserédes emlék lett a könyvvel töltött majdnem két hetem. Kereshetném az okokat, mert azt hiszem nem éppen a legkönnyebb időszakomban nyúltam ehhez a könyvhöz, de szerintem a 6 év alatt, ami a két olvasás között eltelt valahogy megkopott Zafón varázsa számomra. Helyenként túlírtnak éreztem, rengeteg szereplővel dolgozott végig, rengeteg szálra ágazott el a történet. Úgy gondolom, a varázsa ennek a könyvnek abban van, hogy első olvasásra nem tudjuk mi lesz a végkifejlet, ez is hajtja az embert, meg a "csattanó" is hozzáad egy plusz töltetet. Másodjára ezt már nem tudtam újra átélni, és talán ez okozta a nagy hűha elmaradását. A hangulatteremtés most is csillagos ötös volt, arra nem lehet egy rossz szavam, viszont be kellett magamnak ismernem, hogy nem olyan tökéletes könyv ez, mint amilyennek első alkalommal gondoltam. Ettől függetlenül a további kötetetek is tervezem újrázni, meglátjuk, azok milyen érzéseket keltenek majd bennem.

"A könyvek olyanok, mint a tükör: mindenki azt látja bennük, amit a lelkében hordoz."

Ha szoktatok újraolvasni, nektek volt már pozitív vagy negatív második élményetek? 

Gyilkos anatómia

Jordi Llobregat: Vesalius titka

Számomra az ősz egyik legjobban várt újdonsága a Vesalius titka volt. Már párszor leírtam, hogy első látásra beleszerettem a borítójába, szerintem az év egyik legjobbja, így engem elsőre a külcsín fogott meg, majd a fülszöveg elolvasása után úgy döntöttem, hogy a belbecs is érdekel. Aztán ahogy elkezdtem a könyvet rájöttem, hogy mennyire hiányzott már az olvasmányaim közül egy jó kis történelmi krimi, merthogy a Vesalius nem több, de nem is kevesebb annál, azaz egy igazán szórakoztató regény, amely visszarepít minket 1888-ba, Barcelonába.

A történet középpontjában egy brutális sorozatgyilkosság áll, fiatal lányok kegyetlenül megcsonkított holttestére bukkannak Barcelona utcáin, miközben a város a világkiállításra készül. Ekkor tér vissza Angliából a sztori egyik főszereplője, Daniel Amat, akit apja halála hozott vissza. A fiatal férfi úgy tervezi, hogy lezárja a múltjának azon szeletét, amely szülőföldjéhez köti és visszatér új hazájába menyasszonyához és munkájához, ám olyan dolgokra bukkan apja halálának kapcsán, hogy úgy dönt marad és kideríti mi is történt valójában. A nyomozásához két segítőtársat is kap: egy kotnyeles újságírót, aki hírnévre és szakmai sikerekre vágyik, és úgy gondolja, hogy ennek a legjobb módja az lesz ha ő lesz az, aki felderíti a titokzatos gyilkosságok háttérét. Merthogy Danielnek nagyon hamar nyilvánvalóvá válik, hogy rég hátrahagyott édesapjának és így a halálának is köze van a gyilkosságokhoz. Miután Daniel és Bernat Flexia, az újságíró rájönnek arra, hogy a sorozatgyilkosságok valahogy kapcsolatban állnak Andeas Vesalius, a modern anatómia atyjának leghíresebb művével, a De humani corporis fabricával, csatlakozik hozzájuk egy ifjú orvostanhallgató, Pau Gilbert, aki maga is titkokkal teli életet él a bonctermek és betegségek között az orvosi egyetemen.

Ami miatt nagyon szerettem olvasni a Vesalius titkát, az pont az, ami a történelmi krimiket jellemzi szerintem. Egyrészt kellően izgalmas volt, meg helyenként pont olyan brutális, hogy kicsit bele is borzonghassak, illetve az érdeklődésemet folyamatosan sikerült fenntartania. Másrészt a három főszereplő jól eltalált karakter: tökéletesen különböznek egymástól, mindannyian rejtegetnek valamit a múltjukban, ugyanakkor hárman együtt ütős csapatot alkotnak és pontról pontra fejtik fel a gyilkosságok hátterét. Harmadrészt a történet, amit Vesalius köré épített az író engem nagyon érdekelt, ahogy kezdtem belebonyolódni a háttérbe, úgy kezdtem a wikipédián lógni, hogy megnézzem, mi is az igazság Vesaliusszal és az életével kapcsolatban, tehát tanultam valami újat. Végezetül pedig remekül szórakoztam, mert egy olyan időszakba kerültem, amikor egy világkiállítás miatt felbolydult egy város és Barcelona fényei mellett megismerhettem annak sikátorait is, a csatornákban élő kitaszítottak világát is.

Azt hiszem az ősz beköszöntével, a hidegebb, esősebb időjárás megérkeztével, amikor az ember egy nyugodtabb hétvégén csak arra vágyik, hogy egy csendes sarokban olvasson néhány zavartalan órát tökéletes választás egy jó történelmi krimi, így a Vesalius titkát mindenkinek bátran ajánlom. Tanulhatunk belőle, izgulhatunk a szereplőkért és még Barcelona utcáin is csatangolhatunk (menekülhetünk). Kicsit úgy éreztem, mintha ez a könyv ötvözte volna A Da Vinci-kód pörgősségét és A szél árnyéka titokzatosságát, így mivel ezt a két könyvet anno nagyon szerettem olvasni, a Vesalius titkára is mindig jó szívvel fogok visszagondolni.

Kiadó: Agave

Kiadási év: 2016

Fordította: Smid Bernadett