Csak néhány igazán emberi történet

Pár évvel ezelőtt kezdtem megismerkedni Nyáry Krisztián könyveivel. Szokássá vált, hogy karácsonyra egy-egy kötet ott lapul tőle a fa alatt és kimondottan jól passzol ezek olvasása számomra az ünnepek alatti időszak, illetve a lassan csordogáló téli szürke esték eltöltésére. Idén úgy alakult, hogy egymáshoz időben elég közel olvastam tőle két történetet, és még így sem tudom megunni, hisz fontos emberi történeteket ismertem meg általuk.

A másodjára olvasott könyv a könyvtárból került hozzám, ott is a sikerkönyvek polcán akadtam rá. Ez bár sokkal vékonyabb és kisebb kötet, mint amit eddig megszoktunk Nyáry Krisztiántól és sokkal "vidámabb" is, mégis ugyanolyan érdekes volt számomra, mint a korábban olvasottak. A Játékok és szerelmek - történetek és dalok nagyon érdekes alapkoncepcióval dolgozott. Játékok köré szőtte az író a történeteit, összesen 13-at és bár lehet, hogy maga a játék nem konkrétan kerül elő a történetben, mégis valahogy illik hozzá. Ráadásul mindegyikhez született egy-egy dal, amelynek a szövegét a fejezet kezdetén olvashatjuk is, továbbá a kiadványhoz készült CD-n meg is hallgathatjuk a Kováts Kriszta Kvintett előadásában.

Nekem nagyon bejött ez a felállás és most is találtam a 13 történet között szívemnek kedveset. Érdeklődve olvastam a Kártya fejezetben, hogy ifj. Johann Strauss a kártya útján került barátságba Liszt Ferenccel, vagy hogy Jókai Mór milyen jó játékos volt tarokkban. Hangosan nevettem fel az Álarcosbál fejezetnél - amely pornográf költeményeiről hírhedtté vált Lőwy Árpádot mutatja be, aki valójában prof. Réthy László akadémikus volt - amikor a szexuális aktus száz különböző nevét rímbe foglaló költeményét olvastam. De azt hiszem igazi kedvencem a Pingpong történet lett, amelyben a címtől eltérően Komjádi Bélát és a vízilabdát állítja központba. Az 1924-es olimpián az angolokkal kerültünk össze, akikkel szemben a szépen kidolgozott és sportszerű taktikánk nem vezetett célra (bokszmeccs zajlott a víz alatt), úgyhogy a magyar csapat felvette a kesztyűt és a végsőkig küzdött, ahogy Komi bácsi utasította őket: "Adjatok nekik, mintha otthon, a grundon lennétek!" De a Capitaly fejezet is nagy meglepetést okozott: nem is sejtettem, hogy Széchenyi István egy nő szerelméért mennyi mindent megtett (amiből igazából az ország profitált) és hány évet várt a nőre, hogy aztán az MTA címerébe is bekerüljön az iránta érzett olthatatlan rajongása.

Kiadó: Corvina
Kiadási év: 2017

A másik kötet, amit olvastam az Igazi hősök volt, amely nem volt ennyire játékos és szerelmes, hanem nagyon sokszor fájdalmas, szomorú, ugyanakkor felemelő és irányt mutató történetek csokra. Azért is szerettem ezt a 33 magyar hősről szóló válogatást, mert olyan embereket ismerhettem meg belőle, akikről eddig vagy nem tudtam semmit sem, vagy csak halvány tudásom volt és az sem a hősies oldaláról szólt. Szerettem, hogy itt is volt egy koncepció, hiszen a válogatás merített a teljesítmény, a tudomány hőseiből, csakúgy mint a katonahősökből, az építő hősökből vagy a vagyon hőseiből. De megismerhetünk belőle a művészethez, a tanításhoz és gondoskodáshoz, illetve a joghoz, az erkölcshöz és az emberek mentéséhez tartozó hősies embereket is. Így átfogó is lett számomra ez a kötet, elég sok területről merített a kötet szerzője. Bár voltak számomra kevésbé érdekesebb részek, mégis mindegyikben megtaláltam azt a hősies küzdelmet, erőfeszítést, ami miatt Nyáry Krisztián beválogatta az adott személyt. Ugyan e kötetnek az olvasása majdnem két hónapig tartott, ez nem jelenti azt, hogy nem volt érdekes. Csak ezek pont nem azok a könyvek, amelyeken át lehet rohanni, ezeket apránként adagolva lehet emészteni. Mint ahogy fentebb írtam nagyon sok szomorú emberi sors köszön vissza az oldalakon, sokszor a magyar történelem zavaros éveibe, háborús éveibe térünk vissza (hiába, ezekben az időszakokban születnek szerintem sajnos az igazi hősök) és ami számomra még szomorúbbá tette egyik-másik történetet, hogy úgy érzem, nem tanulunk a korábbi hibákból, futjuk ugyanazokat a köröket.

Itt is voltak kedvenceim, úgy egészében az egész sportos fejezetet nagy élvezettel olvastam, akár Halassy Olivér, akár Papp László, vagy épp Elek Ilona története valóban példaértékű. Ugyanennyire került hozzám közel Semmelweis Ignác, az anyák megmentőjének harca, vagy Ganz Ábrahám, a magyar ipar hősének élete. Nőként Hugonnai Vilma, az első magyar diplomás nő előtt hatalmas kalapemeléssel tisztelgek, mi, a 21. századi nők talán nem is sejtjük, hogy micsoda harcokat kellett elődeinknek megvívniuk, hogy odáig eljuthassunk, ahol ma vagyunk. Az erkölcs hőseiből Sárközi Mártát emelném ki, illetve a kötet záró története, Ocskay László, avagy a magyar Schindler is igazán megérdemelten kapott helyet a 33 elbeszélés között. Csak ajánlani tudom az Igazi hősöket is, jó lenne nem elfelejteni mindazt, amiért már egyszer ezek az emberek megharcoltak!

Kiadó: Corvina
Kiadási év: 2014

Robert Capa árnyékában

Jane Rogoyska: Gerda Taro - Aki "kitalálta" Robert Capát

Az idei Könyvhéten egyetlen szerzeményem lett, ezt a Gerda Taróról szóló album jellegű könyvet vettem meg. Már a megjelenése óta nézegettem, de elég drágának találtam (tudom, jogdíjak), így türelmesen vártam, hátha akciósan meg tudom majd szerezni. Aztán a Park standjánál ki is szúrtam magamnak, több mint akciós áron, így nem volt kérdés, hogy jön velem haza.

Néhány éve, hogy egy Múzemok Éjszakája rendezvénynek köszönhetően teljesen rákattantam Robert Capa életére és munkásságára. Azóta elég sok könyvet sikerült elolvasnom róla, vannak ebből kedvenceim is, és amikor tehetem, akkor a fotóiból szervezett kiállításokra is ellátogatok. Gyomorszorító érzés a képei előtt állni, belegondolni, hogy háborús tudósítóként ő is milyen veszélynek volt kitéve minden egyes alkalommal, és hogy az egyik ilyen bevetésen lelte halálát.

Természetesen Capáról olvasva már az első könyvben, illetve az első kiállításon, amit láttam tőle előkerült egy fiatal, életvidám lány neve, Gerda Taróé. Eddig  csak annyi tudtam meg róla, hogy Capa élete első szerelme volt, együtt jártak a spanyol háborúban és hogy Gerda is fotósként állt Capa mellett, de sajnos fiatalon - pont a spanyol polgárháborúban - meghalt, hatalmas űrt hagyva maga után Capa életében.

"André és Gerta 1935 szeptemberében térnek vissza Párizsba, fülig szerelmesen, egyetlen fillér nélkül, de ezer tervvel a jövőre nézve. Együtt akartak dolgozni, együtt akartak élni, megosztani mindent egymással."

A fotóriporter lányról róla szóló könyv nagyon alapos életrajzot tár elénk. Megtudhatjuk, hogyan lesz a Gerta Phorylle nevű zsidó felmenőkkel rendelkező lányból Gerda Taro, milyen rögös út vezet el odáig, hogy a sok átdolgozott napok és éhezéssel, nélkülözéssel telt hetek, hónapok után megtalálja a fotós szakmát és Capát, és kiteljesedik magán- és szakmai élete Capa mellett a spanyol polgárháborúban. Az életének fontos szakaszairól olvasva számomra egy hihetetlenül erős, meggyőződéseiért a végsőkig harcoló fiatal lány portréja rajzolódik ki. Munkásságáról nem sokat tudtam, hiszen neve számomra mindig összeforrott Capáéval, de eme hiányosságom megszüntetésére is tökéletes volt ez a kiadvány. A dokumentarista jellegű szöveges részek mellett - amelyek valóban részletesen kitérnek Gerda életének legfontosabb fordulópontjaira - nagyon sok fotót találhatunk a könyvben, amelyek Taro nevét viselik magán, holott ezeknek a beazonosítsa nagyon nehézkes, hiszen egy ideig együtt dolgoztak Capával, nem különböztették meg munkáikat, illetve Taro épphogy elindult a pályán, amikor a polgárháborúban egy tank a halálát okozta.

"Gerda számára a spanyol polgárháború a lehetőséget jelentette, egy kivételes lehetőséget, hogy frissen szerzett szakmai tudását fotóriporterként próbára tegye egy olyan ügy szolgálatában, amelyben szenvedélyesen hitt. (...) Milyen mámorító élmény lehetett összepakolni azt a keveset, amijük volt, vállukra csapni a kamerát, és elindulni az igazságért vívott harcba! Aligha gyanították, mi vár rájuk."

A kiadvány amúgy csillagos ötöst kap tőlem a kivitelezésre: a szöveg jól szerkesztett és jó tagolt fejezetekre, így viszonylag könnyen olvasható, bár elég száraz, de ez természetes azért egy ilyen életrajz jellegű könyv esetében. A képek kiegészítik az elbeszélést, sőt egy magasabb szintre emelik, hisz testközelbe kerülnek ezáltal Taro életének szép, ugyanakkor a háború miatti borzalmas eseményei. Nem mondom, hogy olyan olvasmányos mint például Capa regénye a Kissé elmosódva, vagy éppen Susana Fortestől a Robert Capára várva, de akit e két ember és jelen esetben főleg Gerda Taro élete érdekel, semmiképpen ne hagyja ki. Én örülök, hogy a polcomon tudhatom.

Kiadó: Park

Kiadási év: 2014

Fordította: Varga Benjámin

Egy Hemingway élete

Mariel Hemingway - Ben Greeman: A Hemingway-átok

Azt hiszem, hogy én vagyok a marketingesek álma, legalábbis a könyves szekciót nézve. Amint megláttam A Hemingway-átok könyvcímet, tudtam, hogy mindenképpen meg fogom venni, hisz Hemingway és munkássága nagy kedvencem, élete pedig mindig is érdekelt. Amiért a marketingeseket említettem az a szerintem hatásvadász cím. Igen, sok tragédia érte a Hemingway családot az évek során, de mégis úgy gondolom, hogy nem ül rajtuk átok. És maga a könyv sem erről szól, nem keres miérteket, vagy nem ás nagyon mélyre Ernest életébe és az ő viselkedésének hatását sem nagyon firtatja a családtagjaira nézve, hanem egyszerűen Mariel Hemingway, Ernest egyik unokája, elmeséli az életét.

 "Visszaemlékeztem arra, hogy gyerekkoromban hogyan jöttem tisztába nagyapám öngyilkosságával: lassan, és egyre inkább megérezve, hogy mennyire nehéz az embereknek feldolgozni azt, ami történt. (…) Ernest döntését nem lehetett teljesen megmagyarázni. Senki nem tudhatta, előre eltervezett cselekedet, esetleg pillanatnyi kétségbeesés eredménye, vagy egyáltalán szándékos volt-e. Megválaszolatlan kérdés volt, egy lezárt ügy nyitott aktja és ezért senki nem tudta, mit kezdjen vele."

Ha valaki kézbe veszi ezt a könyvet, ne számítson olyan részletekre Ernest életével kapcsolatban, mint amelyek A párizsi feleségben vagy a Mrs. Hemigwayben olvashatóak, a híres író igazából a könyv elején és a végén van megemlítve. Mindez talán annak köszönhető, hogy Mariel - aki Bumby harmadik, legkisebb lánya - születésekor Ernest már nem volt életben. Elbeszélésekből, családi történetekből, fényképekből és persze a regényeiből ismerte meg a nagyapját. Attól függetlenül, hogy nem sok újdonságot tudtam meg a Nagy Íróról, mégis elég élvezetesnek találtam Mariel életének történetét. Egy diszfunkcionális családba született, ahol szerintem a szülők között soha nem volt igazi kapcsolat, a két nővére és közötte sem éreztem igazán a testvéri köteléket, hanem folyamatosan a versengést, a megfelelni vágyást, a másik túlszárnyalását. Nem csoda, hogy ilyen környezetben, ráadásul mentális és fizikai betegségek árnyékában Mariel az egész életét arra tette fel, hogy ő ezeket elkerülje, hogy egészséges életet éljen minden tekintetben. És bár nem hiszem, hogy le akarta volna bármiben körözni a nővéreit, mégis, egy véletlennek köszönhetően ő lett közülük a legsikeresebb: színésznő lett belőle.

"A családomban mindenki árnyékban élt. Margaux a tökéletes nővére, Muffet árnyékában, aki viszont a mentális betegségéében. Apám anyám első szerelméében. Anyám a saját múltjában. Mindenki ki akart lépni a saját árnyékából, mindenki azt akarta, hogy elismerjék azért, ami, ne pedig lenézzék azért, ami nem. Én a legkisebbként arra törekedtem, hogy önálló legyek, hogy én s kiléphessek a fénybe, de csak a kudarcra, a kompromisszumra és a csalódottságra láttam példát magam körül."

Az egész könyvben azt hiszem azokat a részeket olvastam a legnagyobb élvezettel, amelyben Mariel a színészi karrierjéről mesél, főleg a filmekről és színész partnereiről. Olvashatunk Woody Allenről, Kurt Russelről, Eric Robertsről, Robert de Niróról és még Oscar-jelölés is. Jó volt kicsit bepillantani a kulisszák mögé és bár eddig sem irigykedtem a hollywoodi színészek élete iránt, de most már bizton mondhatom, hogy nem minden arany, ami fénylik ott sem.

Az utolsó fejezetekben azért Ernest halálának évfordulója alkalmából Mariel is vállalt pár tévés megjelenést és interjúkat, és ezekben a részekben nagyon érdekes gondolatokat fogalmazott meg nagyapjával és családjával kapcsolatban.

"Azt mondják, Hadley-t minden más nőnél jobban szerette, és azzal, hogy elhagyta őt, úgy döntött, hogy ő Ernest Hemingway, a Nagy Író lesz, nem pedig Ernest Hemingway, az ember, férj és apa. Senki nem tudhatja biztosan, de én azt hiszem, sarokba szorítva érezte magát, érezte, hogy nem élheti mindkét életet."

 ***

"A család egy megrepedt tükör, amely ennek ellenére pontosan mutat meg bennünket."

Összességében örülök, hogy elolvashattam Mariel történetét, és bár egy kicsit mást kaptam, mint amit a cím alapján magamban elképzeltem, így is élvezetes olvasmány volt egy diszfunkcionális családról és a kitörési lehetőségekről.

Kiadó: Tericum

Kiadási év: 2017

Fordította: Torma Péter

Két régóta tologatott könyvről röviden

Szerintem minden olvasni szerető embernek van egy olyan listája, amin azok a klasszikusnak kikiáltott könyvek szerepelnek, amelyeket el kellene olvasnia egyszer, mert annyian olvasták már, mert ilyen-olyan könyves listákon szerepelnek, kvázi egyszer az életben "kötelező". Nekem is van egy ilyen és pont azért szeretem a várólista-csökkentést, mert néha be szoktam válogatni ilyeneket is, hogy még nagyobb legyen a motivációm irányukba. A 2017-es játékban számomra két ilyen kötelező alapdarab is szerepelt: az egyik Szabó Magda Az ajtó című műve, a másik Orwelltől az Állatfarm.

Szabó Magda: Az ajtó

Szabó Magdával az ismerkedést nem olyan régen kezdtem el és a könnyebbik végétől indultam, azaz ifjúsági történetei közül válogattam. A Születésnap és az Abigél voltak a kezdetek és mindkettőt imádtam, nagyon szerethető történetek, csodálatos gondolatokkal. Ehhez képest Az ajtó felnőtt énemnek is egy hatalmas gyomrost jelentett. Piszok kemény, fájdalmas Emerenc, Szabó Magdáék házvezetőnőjének a története. Nem is tudtam gyorsan olvasni, nagyon sokszor le kellett tennem, mert egyszerűen azt éreztem, hogy megfulladok néha és hát a szívem szakadt meg a külsőleg kemény héjjal rendelkező, szilárd elveket valló Emerencért, az életéért, azért a bizonyos ajtóért, amit nem akart kitárni senki előtt sem, mégis rátörték, amivel pedig végső soron megtörték. Azt hiszem arra jöttem rá az olvasása közben, hogy mindannyiunknak van egy ilyen ajtója - kinek nagyobb, kinek kisebb, van, akinek masszívabb, van, akinek könnyebben nyílik, elég egy kis noszogatás, és van, akinek az élete végéig zárva marad, elrejt fájdalmakat, csalódásokat mások elől, és a gazdáját pedig megvédi a külső, ítélkező szemektől is. Nekem Szeredás Emerenc és Szabó Magda története azt adta, hogy remélem, lesz olyan személy az életemben, vagy életem alkonyán, akire könnyű szívvel rábízhatom majd ezt az ajtót és annak a kulcsát, aki tudja, hogy mikor lesz itt az ideje, hogy neki kinyíljon az.

"Minden érzelmi kapcsolat támadási lehetőség, és minél több embert eresztek magamhoz közel, annál számosabb csatornán áradhat felém a veszély."

George Orwell: Állatfarm

Nagyon örülök, hogy Orwellt felnőttként olvasok. Az 1984 is egy iszonyú felkavaró, fejbekólintó könyv volt, tiniként egyrészt nem biztos, hogy végig elolvastam volna, meg talán érteni sem úgy értettem volna, mint mostanság. Az Állatfarm semmivel sem könnyebb témáját tekintve, viszont zseniálisan megírt és ami félelmetes benne az az, hogy egy olyan mestermű, ami máig aktuális és tartok tőle, hogy nagyon sokáig az is lesz. 

Élvezetes volt stílusában, minden leírt szónak, elénk vetített jelenetnek komoly mondanivalója van, kimondottan ötletesnek találtam, hogy melyik állat milyen karaktert kapott, hogy a társadalomban ki hol helyezkedett el, és hogy a kezdeti nagy demokráciából, a mindenki egyenlő elvéből hogyan, milyen lépcsőfokonként jutunk el a totális diktatúrához, "a minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél" jelmondathoz, illetve a Hétparancsolat észrevétlen átalakulásához. Belegondolni is borzalmas, hogy amíg világ a világ ez a könyv bármelyik időszakban meg fogja találni a célközönségét...

"(…) oda jutottak, hogy senki sem meri többé kimondani, amit gondol (…)"

Mindannyian szeretünk

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 1-2.

2015 karácsonyára megkaptam a családomtól Nyáry Krisztián magyar irodalmi szerelmeskönyvének mindkét kötetét. Az elsőt még azon a karácsonyon el is olvastam, de a másodiknak kicsivel tovább kellet várnia, azt idén év elején kerítettem sorra. Mivel én nem vagyok fent a facebookon, semmit nem tudtam ennek a kötetnek a hátteréről, megszületésének ötletéről egészen addig, amíg a molyon, később pedig a könyvesboltokban és a sikerlistákon nem találkoztam vele. Már akkor tudtam, hogy egyszer bizony én is szeretném elolvasni őket, még akkor is, ha sok kritikában azt írták, hogy bulvár az egész. Én az ötletet - hogy valaki nekiállt így egy bizonyos téma köré összeállítva bemutatni nagy íróink, írónőink, költőink életének, kapcsolataiknak egy-egy szeletét - nagyon díjaztam. Ha annak idején volt valami, amit utáltam az irodalomórákban, akkor az mindig a száraz önéletrajzok és bemagolásuk volt. Sokkal jobban felkeltette már akkor is az érdeklődésemet az, ha a tanárnőnk bizonyos intim részleteket, vagy a tankönyvben nem szereplő dolgokat mesélt el. Pedig higgyétek el, nem szeretem a celebhíreket, de úgy éreztem ilyenkor, hogy valahogy közelebb került hozzám az adott író, költő mint ember.

Nagyjából ugyanezt az érzést kaptam meg az Így szerettek ők mindkét kötetétől. Rengeteg újdonságot, és persze új költőt, írót ismertem meg most a könyvek által, a kíváncsiságomat is sikerült felpiszkálnia Nyáry Krisztiánnak, nem is egyszer, hogy miket kellene elolvasnom a könyvek szereplőitől. Amivel meglepett az az, hogy nagyon sokszor döbbenten olvastam a sorokat, hogy mennyi katasztrofális házasság, kapcsolat, viszony hálózta át ezeket az időket is. Fogalmam sincs miért gondoltam azt, hogy ők boldogan, boldogabban élhettek. Mindkét könyvben szerintem túlsúlyban vannak a tragikus szerelmi kapcsolatok, de szerencsére azért megtalálható néhány szívet melengető szép szerelem is.

Az első kötetből számomra az egyik legtragikusabb sors Szendrey Júlia nevéhez fűződik. Valahogy elsikkadtam a Petőfi halála utáni évein és most döbbenten olvastam, hogy milyen élet jutott is neki részül. A legszebb történet, ami a legjobban megérintett, és hitet is öntött belém, hogy azért akkor is születtek hosszan és sírig tartó szerelmek az Benedek Elek és Fischer Mária házassága volt. Értük talán még egy könnycseppet is elmorzsoltam.

A második kötetben nagy meglepetés volt Batsányi János és Baumberg Gabriela története, pontosabban az asszony állhatatos szerelme és munkája, hogy férjét kiszabadítsa a börtönből. De izgalommal olvastam Erdős Renée és Bródy Sándor kapcsolatáról is, hiszen tervezem az Erdős Renée életéről szóló könyvet (Menyhért Anna: Egy szabad nő) elolvasni a jövőben. De Polcz Alaine és Mészöly Miklós kapcsolata is nagyon mélyen elgondolkodtatott, azt hiszem Polcz Alaine is felkerült arra a listára, akikkel majd szeretnék megismerkedni.

Örülök, hogy kis hazánkban vannak még ilyen könyvek, amik még sikerlistára is tudnak kerülni, mindezt úgy, hogy „csak” a magyar irodalmi élet nagy alakjaival foglalkoznak. 

Kiadó: Corvina

Kiadási év: 1. kötet 2012, 2. kötet 2013

A Divat Nagyasszonyának kalandos élete

Henry Gidel: Coco Chanel

Úgy talán másfél évvel ezelőtt olvastam el C.W. Gortner Mademoiselle Chanel elmeséli az életét című önéletrajzi ihletésű regényét Chanelről, ami nagyon magával ragadott és nagyon kíváncsivá tett arra, hogy még többet olvassak arról a nőről, aki gyökeresen átformálta a 20. század divatát. Keresgéltem egy ideig, hogy melyik legyen a következő olvasmányom róla és végül Henry Gidel Coco Chanel című kötete mellett tettem le a voksomat, ami egyben az idei várólista-csökkentés első olvasmánya is volt.

Gortner után természetesen tisztában voltam már Coco életének főbb történéseivel, azzal, hogy honnan hová és hogyan küzdötte fel magát. Ismertem nagy szerelmeinek történetét, a Chanel mint márkanév kialakulását, a világháborús időszakban való tevékenykedését és természetesen a nagy visszatérését is immár idős nőként. Mivel Gortner inkább regényt írt Chanel életéről, mint önéletrajzot, nekem annak az olvasása sokkal könnyebben és gyorsabban ment. Henry Gidel valóban életrajzot tett elém, stílusában tekintve is sokkal töményebb, szárazabb és némelykor nehezebben emészthetőbb volt, viszont talán részletgazdagabb is. Igaz, sokszor csóváltam a fejem, hogy több résznél is a Coco közelében lévő barátokat, ismeretségeket, ellenségeket olyan szinten mutatta be, amire szerintem Chanel életrajzához nem volt nagyon szükséges és néha eléggé elvesztem a nevek és évszámok tengerében.

"A természet adja húszéves arcunkat, az élet formálja a harmincévest; az ötvenévest azonban magunknak kell kiérdemelnünk."

Gortner könyvében a Chanel életében felbukkanó nagy szerelmek sokkal árnyaltabban szerepeltek, Gidel inkább a tényszerűségre törekedett, de például ennek hatásaként most kevésbé éreztem át a Coco életében hatalmas törést okozó első igazi, nagy szerelem elvesztésének fájdalmát. Amivel viszont Gidel jobban teljesített az Chanel üzletasszonyi voltának bemutatása volt. Ő inkább arra fókuszált, hogy hogyan is lett belőle a 20. századi divat egyik diktátora, micsoda változtatásokat hozott új stílusával, szemléletével, ruháival, ékszereivel és persze a híres-neves parfümjével a nők világába. Ha egy divattörténetet tanuló lány olvassa ezeket a részeket - miközben Chanel mellett a kor többi nagy tervezője is fel- vagy éppen letűnik -, az tuti, hogy örömében fel és alá ugrált volna. Nekem inkább plusz munkát adott, mert folyton a neten lógtam, hogy megnézzem kik is ezek (pl. Poiret).

"A munka is lehet kábítószer."

A fiatal Coco Chanel

Amit Gidel könyve nagyon jól összeszedett (vagy talán már én figyeltem inkább jobban ezekre a dolgokra) az az volt, hogy mit köszönhetnek (vagy lehet vannak, akik mondjuk a pokolba kívánják, ez ízlés dolga) Chanelnek a mai nők. Többek között ő volt az, aki a 20. század elején újfajta ruháival sutba dobta, dobatta a nőkkel a fűzőt.  Az ő nevéhez köthető annak a bizonyos kis fekete ruhának a megjelenése a nők ruhatárában 1926-ban (ez volt a kedvenc színe), a dolgozó nők akkor elmaradhatatlan egyenruhája a kétrészes tweed kosztüm, a bizsuk megjelenése a divatban és persze az ikonikus parfüm is meg még rengeteg egyéb, amiért érdemes volt elolvasnom ezt a könyvet. Még mindig úgy gondolom, hogy akármilyen szerepet is játszott Chanel a 2. világháború alatt, akárkinek volt a szeretője, besúgója szerintem hihetetlen életet tudhatott magáénak (bár iszonyatosan magányos lehetett) és hát az időskori visszatérése, felállása előtt pedig megemelem a kalapomat, azt a kis Girardit!

"A csúnyasághoz hozzá lehet szokni, az elhanyagoltsághoz sosem."

Kiadó: Európa

Kiadási év: Balla Katalin

Fordította: 2015

Mrs. Szerencsés Lindy

Melanie Benjamin: Az aviátor felesége

Bevallom, azt gondoltam Az aviátor feleségéről, ez is csak egy rózsaszín köntösbe bújtatott lányregény lesz, némi valós háttérrel. Megkövetem az írónőt, mert nem is tévedhettem volna nagyobbat. Semmi rózsaszín köd nem lengte be a Linbergh házaspár történetét, talán csak még nagyon az elején, aztán elég erőteljesen az élet durva történései és egy karizmatikus, basáskodó, szerintem lelkileg sérült férj nagyon gyorsan szétzúzta ezeket a romantikus ábrándokat.

Azért lettem a megjelenése után kíváncsi erre a történetre, mert az egyik kedvenc Agatha Christie krimimben - Gyilkosság az Orient expresszen - egy kulcsmomentum a Linbergh bébi elrablásának esete. És kb. pontosan ennyit tudtam a Linberg házaspárról is. Majd fejest ugrottam ebbe a könyvbe, és nem győztem csodálkozni, hogy milyen életük is volt. Már most lelövöm a poént: olyan, amilyet én a hátam közepére sem kívánnék.

Charles Lindbergh 1927. májusában hőssé válik: 33 óra alatt, megállás nélkül átrepült az Atlanti óceán felett Párizsban landolva. Szerintem ő magam sem gondolta volna annak idején, hogy ettől a perctől fogva az élete gyökerestől felfordul. Olyan ünnepelt híresség, mai szóval "celeb" lett, akinek minden mozdulatát figyelemmel követi a sajtó, bárhová megy, bármit tesz, az biztos, hogy az újságok hasábján fog szerepelni. A körülötte lévő felhajtást ahhoz tudnám hasonlítani, ami Diana hercegnő körül folyt. Természetes, hogy kitüntetett figyelmet kap az a kérdés, hogy ez a fiatalember vajon melyik nőt választja majd társául? A könyvet olvasva azt kell, hogy mondjam Charles nem úgy választott magának feleséget, mint egy "normális" ember, hanem mérlegre tett egy csomó mindent. Neki nemcsak feleség, jövendő gyermekeinek életet adó anya kellett, hanem egy olyan társ, aki a repülésben is másodszerepet vállal mellette és a körülöttük kialakuló hisztériát is tudja kezelni. Így esett a választása az Egyesült Államok mexikói nagykövetének egyik lányára, Anne Morrowra. A megismerkedésük és a rövid ideig zajló udvarlásnak is felfogható néhány találka talán egy pici rózsaszín ködöt hintett a szemembe, de ez a kis bájos buborék menten szétpattant már a nászútjuk alkalmával. Innentől már csak arra voltam kíváncsi, hogy Anne hogyan viselte a házasságát, amelyben oly sok vihar vetett hatalmas hullámokat, kezdve első gyermekük elrablástól, a saját családjában bekövetkező tragédiáktól, a férje repülés iránt érzett hajthatatlan szenvedélyétől, a második világháború előtti náciszimpatizáns viselkedésétől, egészen Charles halála előtt kiderült árulásáig.

"Én pedig egyedül maradtam. Most először a házasságunk alatt. Mindig azt hittem, hogy a házasság azt jelenti, hogy többé már soha nem leszek magányos. De megtanultam, hogy a házasság kitermeli a maga külön bejáratú magányát, és nincs ennél kegyetlenebb. Jobban fáj a távollét, mert tudod, hogy mi hiányzik."

Forrás

Nem volt egy könnyű olvasmány, mert a két főszereplőt megérteni sem volt könnyű. Természetesen Anne-nel nőként azonosulni tudtam, de valahogy nem tudtam elfogadni, hogyan képes ennyire alávetni mindenben, de tényleg szinte mindenben magát a férjének, legyen ez akár a háztartás vezetésének, a gyerekek nevelésének, vagy akár elvesztett gyermekük meggyászolásának az esete. Eleinte vele együtt örültem, hogy egy ilyen férfi figyelme irányult rá, végre megtalálta gyönyörű nővére árnyékában a saját helyét, örültem, amikor a repülésben ugyanolyan szenvedélyre lelt, mint a férje, aztán kezdett összeszorulni a szívem az eseményektől, úgy éreztem ő csak egy bábu a férje szemében a sakktáblán, és ha valamit nem úgy tesz, ahogy óhajtja, akkor az érzelmi zsarolás fegyverével kényszeríti rá az akaratát, vagy majd kap egy sakk-mattot. Voltak pontok, amikor megráztam volna, hogy ébredjen már fel, ez így tovább nem mehet. Ott újra örültem, amikor saját sikereket ért el, majd olyat lépett, amire csak ejha volt a reakcióm, viszont a legvégén megint csak sajnálni tudtam, hogy a férje micsoda fájdalmat okozott neki.

Charles Lingbergh pedig? Vele nem tudtam zöldágra vergődni! Nem tudom, hogy gyűlöljem vagy egyszerűen csak sajnáljam, azért amilyen élet jutott neki. Gyűlöltem azért, ahogy a feleségét terelte, ahogy egy kisfiú szintű érzelmi zsarolásával szinte mindig elérte, amit akart, ugyanakkor szántam, sajnáltam, mert soha egy percre nem lehetett önmaga, gyerekként nem kaphatott egy jó szót, és hiába lett Amerika ünnepelt repülős hőse, a magánéletében nem volt hős. És annak okozott mérhetetlen fájdalmat, aki szinte egész életében, egy ilyen kirakat-életben mindvégig társa volt valóban jóban-rosszban. Nem Charles, én sajnos nem rajongok érted!

"Bolondot csináltam magamból, amikor azt hittem, hogy mindkét félnek megfelelhetek, a családom és a férjem elvárásainak is. A vége az lett, hogy senkinek nem feleltem meg. Legfőképpen magamnak nem."

Miután befejeztem a közel 400 oldalas regényt esküszöm örültem, hogy nekem ilyen szürke kisegér életem van. Nem volt egy könnyű olvasmány, lassan is haladtam vele, mert egy hosszú élet történéseit mutatta be. Érződött rajta az alapos kutatómunka és úgy a regény harmadánál jártam, amikor én is elkezdtem cikkeket olvasni a neten Lingberghékről. Az írónő a kötet végén található megjegyzésében ki is emeli, hogy számára az a legnagyobb dicséret, ha könyvének hatására az olvasók elmélyednek a főszereplők életében. Én így tettem. Ha valakinek tetszett A párizsi feleség, javaslom, hogy Az aviátor feleségének is adjon egy esélyt, igaz, talán kevésbé olvasmányos, illetve Hadley-t sokkal talpraesettebbnek tartom, mint Anne-t, de az utóbbi is legalább olyan nagyszerű társa volt egy basáskodó, hősnek kikiáltott aviátornak, mint az előbbi egy szeszélyes természetű, kicsapongó írónak.

Kiadó: Pioneer

Kiadási év: 2013

Fordította: Deres Anita