"Megbánásból épült a pokol"

Robert Galbraith: Gonosz pálya

Azt hiszem mindenféle túlzás nélkül mondhatom, hogy számomra 2016 egyik legjobban várt új megjelenése Rowling-Galbratih Cormoran Strike sorozatának a harmadik kötete volt. Engem az sem érdekelt, hogy a címet Gonosz pályaként fordították, a lényeg az volt, hogy mihamarabb megkaparintsam. Aztán amikor már otthon a polcra feltettem a könyvet, rám jött az a mindennél furább érzés, hogy ezt tartogatnom kell, nem szabad rögtön rávetnem magam. Úgyhogy eltettem egy kis időre, hogy ősszel vegyem elő és majd hosszú napokon keresztül újra együtt nyomozhassak kedvenc párosommal, Cormorannal és Robinnal.

A harmadik kötet hozza az első két részben megszokott "hagyományokat": gyilkossági ügyben nyomoz a két főszereplő, ráadásul Rowling megint nagyon gyomorforgató témához nyúl, így bizony lesz olyan finom lelkű olvasó, akinek okoz majd esetleg egy-két álmatlan éjszakát néhány jelenet. Már a kezdés is nagyon erős: Cormoran irodájába, ám Robin nevére érkezik egy csomag, amely egy levágott női lábat tartalmaz. Elég gyorsan kiderül, hogy az ügy valamiképpen Strike múltjához, katonai nyomozói voltához kapcsolódik és bár hivatalosan a rendőrség kezeli az ügyet, persze a két érintett is párhuzamos magánnyomozást folytat. Ráadásul Strike leszűkíti a lehetséges gyanúsítottak körét négy emberre, így célirányosan a felkutatásuk, a leellenőrzésük lesz két futó ügyük mellett az életükben az első számú prioritás.

Bár még mindig a legelső rész, a Kakukkszó a favoritom a sorozatból, ebben a részben is vígan lubickoltam olvasás közben. Az első oldalak után örömmel helyezkedtem bele Cormoran-Robin nyomozásába, mert egyrészt kellően borzasztónak találtam az alapszituációt ahhoz, hogy az ügy megoldására is kíváncsi legyek, másrészt mivel a gyilkos személye Strike megérzése szerint hozzá kapcsolódik, ezért ebben a részben nagyon sok minden amiről korábban csak utalásokat olvashattunk, kiderül a férfi múltjáról. De nem csak Strike életének egyes epizódjait ismerhetjük meg, hanem a titkárnőből lassan nyomozótárssá avanzsált Robinról is kiderülnek nagyon fontos információk. Végre megtudjuk, hogy miért is érdekli a lányt ez a pálya ennyire, miért tud olyan profin kocsit vezetni, miért nem ijed meg a saját árnyékától, szóval egy sokkal árnyaltabb képet kapunk a lányról. Természetesen állandó téma Robin vőlegénye, Matthew is, pláne, hogy épp az esküvői finisben vannak. Folyamatos feszültség forrás Matthew és Robin között a lány Strike-hoz való viszonya, a munkája iránti elhivatottsága. Tehát nem csak a szakmai életükben van forrongás, hanem a magánéletük is kellően összekuszálódik, ráadásul Rowling finoman adagolja, hogy ezek a kuszálódó szálak egy része Robin és Strike közötti átalakuló kapcsolatnak köszönhető.

"Az ember szinte bárhol megtalálhatja a szépet, ha hajlandó meglátni, csak a mindennapi csatározások közepette olyan könnyű elfelejteni ezt a teljesen ingyenes luxust."

Olyan sok dolog miatt lett kedvencem ez a sorozat. Nagyon megfogott minden részben a londoni miliő, a témák változatossága, amit Rowling a középpontba állít, az a rengeteg mellékszereplő akiket mozgat és akiknek minden egyes részben megvan a helye és szerepe és minden részben szép kis társadalomkritikát kapunk. Ugyanakkor szeretem a részek lassúságát, hogy apránként adagolja nekünk, olvasóknak az adott részhez tartozó információkat, hogy együtt tudjunk gondolkozni Strike-kal vagy Robinnal a gyilkos kilétét illetően. Vannak, akiknek talán ez miatt pont unalmasak ezek a nyomozások, én örülök az 500+-os oldalszámoknak részenként. Ebben a részben pedig újdonságként bevetette az író, hogy a gyilkos gondolataiba is betekintést kapunk. Hadd ne mondjam, a legszörnyűbb képek számomra hozzá kapcsolódnak. A krimiszál is nagyon jól kidolgozott mindegyik részben, itt is szép számmal kapjuk az összefüggéseket, a múltbeli történéseket, amelyek miatt minden egyes gyanúsítottnak lett volna oka Strike-ot tönkretenni, és keményen dolgoztam is az ügy megfejtésén, mégsem jártam sikerrel és én valahol ezt is szeretem egy jó krimiben: megadja a lehetőséget a talány megfejtésére, majd a végén jól kinevet.

De azt hiszem a legjobban nálam a két főszereplő jelleme, karaktere talált be. Már nagyon elegem van minden olyan könyvbéli férfi-női párosból, ahol a pasi a világ legnagyobb macsója, a leghelyesebb fickója, aki sérthetetlen, amolyan Chuck Norris, a nő pedig szupermodell külsővel megáldott, ugyanakkor egy G.I. Jane titokban. Épp ezért üdítő friss fuvallat számomra Strike: igazán pasis pasi, de abból a nyers, nagydarab, mufurc típusból, tetejébe testileg sem tökéletes, ami sokszor a nyomozásban is akadályozza. Elég nagy puttonyt hoz magával gyerekkorából, kapcsolatai rendszerint se vele-se nélküle típusúak, nem találja helyét a nővérével való rokoni kapcsolatban sem, a gyerekeket, még a saját unokaöccsét is csak messzi távolból figyeli ... szóval én imádom!
És akkor Robin, akiről ebben a részben nagyon sok újdonságot tudunk meg, aki egyre jobban magára talál Strike mellett. Ez a lány kemény dolgokon ment keresztül a múltban, mégis, egy percig nem akarja magát sajnáltatni ez miatt, sőt, inkább titkolná és a régi dolgokból előnyt próbál kovácsolni. Ebben a részben először jellemeztem magamnak úgy, hogy tökös csaj, még a főnökének sem fél ellentmondani, plusz nagyon okos húzásai voltak a Gonosz pályában, amit még Strike is kénytelen volt elismerni. Ketten együtt pedig felzárkóztak Kenzie-Gennaro mögé a kedvenc párosaim képzeletbeli listájára és nagyon érdekel, hogy a következő részekben vajon Rowling merre is kanyarítja majd a kapcsolatukat, hisz - gonosz módon - a Gonosz pálya kemény függővéggel ért véget ezen a téren. Nem is tudom minek drukkoljak, leginkább annak, hogy Rowling írja meg mihamarabb a folytatást és írjon még jó sokat!


Kiadó: Gabo
Kiadási év: 2016
Fordította: Nagy Gergely

Poirot esete a levelező sorozatgyilkossal

Agatha Christie: Az ABC-gyilkosságok

Ha ősz, akkor krimi. Ha krimi, akkor mindenféleképpen kell egy Agatha Christie-t is olvasni. Ráadásul egyet beválogattam az idei várólista-csökkentés játékába, így nem volt nehéz eldöntenem, hogy a még nem olvasottak közül melyiket fogom sorra keríteni. Ugyan már a sokadik könyvet olvasom a Krimi Királynőjétől az évek során, de mindig szeretek visszatérni az általa megalkotott karakterekhez és ha le kell tennem a voksomat, akkor én bizony inkább Poirot rajongója vagyok.

Az ABC-gyilkosságokban nagyon érdekes a kezdés: Poirot levelet kap, amelyben egy bűntettet jelentenek be neki és egyfajta kihívást intéz felé a levél írója, hogy lesz-e annyira ügyes a nagy detektív, hogy lefüleli még a megtörténte előtt. Poirot tapasztalatának köszönhetően a legrosszabbtól, gyilkosságtól tart és nem is veszi félvállról a levelet, régi barátjával Hastingsszel Japp felügyelőhöz fordulnak. Amikor eljön a megjelölt nap megtörténik amitől a belga detektív félt: gyilkosság áldozata lett Androverben egy kis trafik tulajdonosnője. Poirot már ekkor úgy gondolja, hogy meggyűlik majd a bajuk ezzel az üggyel, és igaza is lesz, ugyanis újabb levél érkezik a részére, újabb gyilkosság történik először Bexhillben, majd Churstonban is. Ami a három gyilkosságot összeköti az egy vasúti menetrend, amely mindhárom áldozat mellett megtalálható volt a tett színhelyén. Természetesen Poirot és Hastings együtt vetik bele magukat az ügy felderítésébe. Poirot a megszokott elemző, mindent megfigyelő, listaíró módszerével, meg a furcsa kérdéseivel, Hastings pedig az egyszerű ember józan paraszti eszével próbál kapcsolatot találni az ügyek között. A megszokottak szerint Christie próbálja az olvasót tévútra vinni több szálon is, de aki van elég fifikás, az - mondjuk a sokadik könyv után már - tud a sorok között olvasni és talán, de csak talán nem dől majd be az írónőnek, hanem felállítja a saját magát elméletét vagy elméleteit, mert ha jól emlékszem én is vagy három emberre gyanakodtam.

"– (…) Az én erőm a fejemben van, Hastings, nem a lábamban! Azt hiszi, ölbe tett kézzel ülök, pedig egész idő alatt elmélkedem."

Több dolog miatt szeretek AC-krimiket olvasni. Egyrészt a bűnesetek mindig nagyon érdekesek, sok fajta "halálnemmel" dolgozik az írónő, ezért nincs két egyforma regénye. Másrészt a piperkőc belga karakterét nagyon kedvelem: itt is előjött Poirot ezen oldala, amikor is Hastings rájön, hogy a barátja festi a haját. Szeretem, hogy egy zseniális detektív, ugyanakkor nem tökéletes, mert nagyon hiú magára és a kinézetére. Az is nagy kedvencem, amikor Poirot és Hastings együtt nyomoz: annyira eltérő jellemek, mégis rendszerint van Hastingsnek egy-egy olyan mondata, észrevétele, amellyel Poirot-t a helyes irányba tereli. Aztán ott van a befejezés, amikor Poirot már mindent tud és összehívja az érintetteket a nagy leleplezésre, na, nekem ilyenkor biztos feljebb megy a pulzusom és kb. úgy izgulok, mintha egy lennék a gyanúsítottak közül. És persze azért is a szívem csücske ezek a krimik, mert nincsenek túlírva, nem ötszáz oldalon zajlik a cselekmény, hanem általában 200-250 oldalban megtörténik minden, ami egy AC-krimit jellemez. Tehát ha az embernek van pár olvasásra fordítandó órácskája, szinte egy szuszra el is tudja olvasni. Ezek a hosszú őszi esték szerintem pont tökéletesek erre, így aki könnyed szórakozásra, ugyanakkor egy kis agymunkára is vágyik, azoknak bátran ajánlom, hogy ismerkedjen meg Agatha Christie bármelyik krimijével!

"– Nem lepne meg, ha úgy végezné, hogy kinyomozza a saját halálát – folytatta Japp nagyot nevetve."

Kiadó: Európa

Kiadási év: 2010

Fordította: Vermes Magda

Mili és Richárd újra nyomoznak

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok

Nagyon ritka manapság már az szerintem, amikor egy sorozat második kötete teljes mértékben hozza az első kötet színvonalát. És nem csak hogy hozza, hanem messze túl is szárnyalja azt. Számomra Böszörményi Gyula Ambrózy-báró esetei sorozatának 2. kötete az idei évem (oké, tudom, hogy csak pár héten vagyunk túl, de majd az év végi összegzőben is meg fogom említeni) egyik legjobb és legkedvesebb olvasmányélménye volt. Olyannyira, hogy azt hiszem azóta is maradt bennem egy pici űr, hogy el kellett engednem Mili és a báró kezét.

Aki olvasta az első kötetet, azt tudja, hogy függővéggel zárult. A második kötet ott folytatódik ahol az első, és szerintem az olvasók nagy örömére Gerlice szála is tovább bonyolódik, ám már nem Gerliceként. Úgy gondolom, hogy a két Hangay-lányt nem ejtették a feje tetejére. Az idősebbik, Emma, most már sokadik álarcának felvételére kényszerül és mint ahogy az első részben a cirkuszban, most sem éppen szokványos szerep(ek)ben kell megállnia a helyét és talpraesettségét bizonyítania.

A fiatalabb lány, Mili az első kötet után továbbra is az Ambrózy-villa és Agáta mama, no meg a személyzet vendégszeretetét élvezi és minden erejével azon lenne, hogy Emma nővérét felkutassa, mert ugyan a bizonyítékok szerint a haláláról kapnak hírt, sem a lány, sem az édesapjuk nem hisznek ebben. Ám Mili nővérének ügye háttérbe szorul, amikor Richárdot Rudnay Béla rendőrfőkapitány hét megoldatlan és furcsa bűnügy felderítésére kéri fel. Ambrózy báró természetesen igent mond és nyomban bele is veti magát az ügyekbe, csak Milivel nem számolt. Azzal, hogy bizony ebből sem hagyhatja ki ezt a Mindenlébenkanál Kisasszonyt és egyre másra bebizonyosodó jó megérzéseit.

"– Na de báró úr! – Most tényleg megsértődtem. – Minek néz maga engem?
– Örökké kíváncsiskodó, nyughatatlan kishölgynek, aki folyton épp az ellenkezőjét teszi annak, mint amit kérnek tőle – felelte tárgyilagosan, majd egy másik bérkocsi után intett."

Azt kell, hogy mondjam, amikor megvettem a könyvet és megláttam, hogy majdnem 600 oldal fogalmam sem volt, hogy mit lehet erről a történetről még ennyit írni. Kérem szépen, lehet, sőt, amikor befejeztem azt éreztem, hogy még legalább 600 oldalon keresztül olvasnám tovább.

Egyrészt az alaptörténet, a valóban megtörtént 7 bűneset és azok fiktív összekapcsolása és megoldása szerintem zseniális ötlet volt és okos koponyára vall. Nagyon tetszett, hogy bár a valós életben ezeknek a bűntényeknek semmi közük nem volt egymáshoz, mi kaptunk egy olyan megoldást, ami nem volt szokványos, ugyanakkor eléggé elborzasztó és hihető volt és jó sok kalamajkát és kalandot okozott a főhőseink életében a felderítése. Richárd, de legfőképpen Mili olyan helyekre jut el és olyan események szemtanúja, aktív részese lesz, amire ez a kislány, aki egyre kevésbé lány, hanem inkább felnőtt ifjú hölgy, szóval aki erre nem egészen volt eddig felkészülve. De veszi az akadályt, sőt, teljes mértékben felnő a feladathoz. És azt hiszem ez a második ok, ami miatt kedvencemmé vált a könyv és maga a sorozat is.

"Az íróasztal alatt négykézláb kuporogva két dolog járt a fejemben. Az egyik, hogy miként is keveredhettem ilyen ostoba helyzetbe. A válasz persze egyértelmű: sosem bírom fékezni a kíváncsiságomat."

Fejlődnek, alakulnak a karakterek. Mili vidéki kis tapasztalatlan csitriből lassan egy határozott, a véleményéért és igazáért, no meg a szeretett emberekért a végsőkig elmenő fiatal hölgy lesz, aki nem fél a sznob budapesti hölgyelitnek sem a szeme közé mondani a véleményét. Richárd faragatlanságát is egyre jobban kezeli, sőt azt hiszem azok az érzelmek a férfi felé, amelyekre mi olvasók már korábban fentük a fogunkat, Mili számára is egyre nyilvánvalóbbak lesznek, csak még nem tudja, hogy hogyan is lépjen ennek érdekében.

Ambrózy Richárd... ő nekem olyan mint Lizzie-nek Mr. Darcy, vagy Jane-nek Mr. Rocherster. Imádom! Tőlem lehet nőgyűlölő (nem az!), morózus (oké, sokszor), karót nyelt (jaj, ugyanmár!) de szíve mélyén csak egy megsebzett férfi, aki fizikai hiányosságát tűéles eszével igyekszik kompenzálni és akárki akármit mond igenis nyiladozik a szívében egy kis rész Mili iránt (én nem veszem be a testvéri szeretet dumáját!).

A többi szereplő is mind-mind nagyon jól eltalált karakterek: a tabáni alvilág, a korrupt rendőrök, az Ambrózy-ház szolgái, Gerlice-Cili társai a bajban, no és persze Tarján Vili is, a riporterünk, aki Milinek és persze Richárdnak is ott segít ahol tud. Sok szereplővel dolgozik a regény, de ez csak az előnyére válik.

"Bár ki soha nem mutatta, olykor neki is szüksége volt némi melegségre, gondoskodásra, valamint borzalmaktól, aljas indokoktól, önzéstől és gyilkos ösztönöktől mentes, egyszerű emberi gesztusokra, mint például az anyja csendes figyelme, vagy épp az én bosszantó jelenlétem."

Jó érzékkel ötvözi Böszörményi Gyula a két lány sorsát. Hol egy fejezet Miliről, hol egy Gerlice-Ciliről, hogy persze a végére a történések megint összeérjenek, amikor is abba fut bele az olvasó: folyt.köv. Már megint! Én meg teljesen oda és vissza vagyok, mert nem lehet elég gyorsan itt a december (karácsony), amikorra is a hírek szerint érkezik a sorozat befejező része.

Még mindig csak egyetlen egy dolgot tudok megemlíteni, ami zavaró, bár megértem az írót, hisz a végén megmagyarázza, hogy miért döntött így. Nevezetesen a lábjegyzetek. Nagyon sok (ami köszönhető az alapos kutatómunkának) és engem megakasztott az olvasás lendületében. Úgyhogy egy idő után nem is néztem őket, csak amikor nyelvi kifejezéseket magyarázott meg.

De ezen kívül én biza semmibe nem tudok és nem is akarok belekötni, elejétől a végéig imádtam az egész könyvet. Tűkön ülve várom a folytatást és remélem olyan irányba kanyarodnak majd Mili, Richárd és Emma kalandjai, amire mi olvasók titkon számítunk. Én bízom Böszörményi Gyulában, szerintem a harmadik kötet még a másodikat is le fogja majd körözni!

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadási év: 2015

Képzeljétek! Ambrózy báróhoz kapcsolódóan létrejött egy facebook oldal, ahol további csemegézni valót találhatunk magunknak ITT

Illetve az író az alábbi karcában egy esetleges megfilmesítés lehetőségét is felvetette ITT. Aminek ugyan örülök, de azóta azon kattogok, hogy kit tudnék elképzelni a főszerepekben. Az én kisfilmem, ami a fejemben van, ragaszkodik a saját elgondolásához, így nem találok ideális jelölteket.