Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék (Björnstad 1.)
Backmantól eddig csak Az ember, akit Ovénak hívnak című regényét olvastam, de az bizony nagyon beférkőzött a szívem közepébe. Aztán ahogy jöttek a könyvei, azokról már egyre vegyesebb véleményeket olvastam, így nem éreztem a késztetést, hogy megismerkedjek velük. Egészen addig, amíg a Mi vagyunk a medvékről nem olvastam. Itt rögtön tudtam, hogy ez kell nekem, mert kíváncsi lettem Backman kevésbé érzelgős oldalára. Nem is dönthettem volna jobban, hiszen olvasás után ennek a könyvnek biztos helye lett nálam 2017 legjobbjai között. Nem hibátlan könyv, távolról sem, de szükségem volt már egy ilyen "nem rózsaszín habcsók / pofán vág az élet" típusú történetre, amelyen lehet jó sokat gondolkozni.
A Mi vagyunk a medvék középpontjában a sport, konkrétan a hoki áll. A hoki és Björnstad, egy aprócska svéd város ifi hokicsapata, a Medvék. Akik eddigi pályafutásuk legnagyobb lehetőségével találják szembe magukat: az országos bajnokság döntőjébe juthatnak, vagy akár meg is nyerhetik azt. Az egész kisváros Medve-lázban ég, minden, de tényleg minden a hokiról, ezekről a srácokról, a csapatról, a klubról és a lehetőségekről szól. Egészen addig, amíg nem történik egy olyan eset, amely az egyik főszereplőt súlyos probléma elé állítja. Mi a fontos(abb)? A csapat, a klub, vagy az egyéni érdek, azaz a családod, a gyermekeid?
"Egy korong, két kapu, lángoló szívek. Vannak, akik azt mondják, a hoki vallás, de nincs igazuk. A hoki hit."
A kérdésre már annak feltevésének pillanatában minden jólelkű olvasó, szülő tudja a helyes választ és a főszereplő ennek megfelelően cselekszik is, de ennek rengeteg nem várt következménye lesz. A gyengék vagy még gyengébbek lesznek, vagy kiállnak magukért, és a végén ők lesznek a legerősebbek. Az eddig mélyen a sport és a gyerekek mellett elkötelezett edzők meginognak magukban, a rájuk bízott ifjoncokban. A sikeresek élete derékba törnek. Családok hullanak szét, ugyanakkor lesznek olyanok, amelyek még erősebben kerülnek ki a folyamat végén. Az eddig másokat maguk elé helyezők végre kilépnek az árnyékból és lerázzák magukról a sötétséget, megtalálják magukban az erőt, hogy végre a megérdemelt helyre kerüljenek. Barátságok szakadnak szét, ugyanakkor újabbak is születnek, még mélyebbek talán mint az eddigiek. A gyerekek hirtelen felnőnek, a felnőttek pedig hirtelen megöregednek. És a Björnstad nevű kisváros már soha nem lesz a régi. Nem lesz a régi a Medvék sem, minden megváltozik és minden szereplőnek magának kell megtalálnia a helyét ebben az átalakult, cseppet sem boldog, belső ellentétektől, erőszaktól, szegénységtől, magánytól hangos új világban.
"Minden felnőtt életében vannak olyan napok, amikor úgy érezzük, itt a
vége. Mikor már azt sem tudjuk, miért harcolunk olyan keményen nap mint
nap, amikor a valóság és a mindennapok maguk alá temetnek, és azon
gondolkodunk, meddig is bírjuk még. A legfantasztikusabb az, hogy több
ilyen napot is túlélünk anélkül, hogy összeroppannánk. A legszörnyűbb
pedig az, hogy nem tudjuk, pontosan hány ilyen nappal vagyunk képesek
megbirkózni."
Backman sok szereplővel dolgozik a könyvében, de ez pont azért volt tökéletes, mert szinte a kisváros minden szintjét megismerjük, minden társadalmi rétegből kapunk kisebb-nagyobb szeleteket. Nagyon jól mutatta be, hogy melyik réteg milyen szinten érintett ebben az egész felbolydulásban, és hogy ki hogyan próbálja kezelni a felmerülő problémákat, érzelmeket. A klubot, a vezetőket, meg a szponzorokat nem érdekli más, mint a csapat sikeressége. Ugyanakkor nem vonhatják ki magukat a történtek alól, hatalmas érdekütközések lesznek. A sikeres Sportigazgató hite meginog saját magában, mint Apában, hiszen nem tudta megvédeni a gyermekét, ugyanakkor olvasóként azt gondolom, hogy jobb Apát senki nem kívánhatna magának. Meginog a hite a sportban is, ami egész addig életének egyik legfontosabb pillérét adta. A korosodó edző és ifjú tanítványa között is folyamatos harcoknak lehetünk tanúi és annyira jellemző a mai világra az, ami közöttük zajlik: a tanítványból lesz a legyőző. Bár ez a kapcsolat sem lesz ennyire fekete-fehér, és pont ezt szeretem Backmanban: ebben az embertelen világban is meg tudja látni a cseppnyi emberségességet. De a legjobban talán a fiatalok karaktereit szerettem: még csak épp átlépnék a felnőttkor küszöbét, amikor egy hirtelen lökéssel áttaszítják őket rajtuk. Érdekes volt olvasni, hogy kinek milyen hatással lesz ez a karakterére. Egyszóval hihetetlenül komplex regény ez, nem lehet úgy olvasni, hogy ne gondolkozzon el rajta az ember, ő vajon mit tenne, vajon melyik kérdésben, melyik harcban kinek az oldalára állna. Backman igazából nem mond ítéletet egyik témában sem, egyik szereplő feje felett sem tör pálcát, ránk bízza a történtek hatásának feldolgozását. A regény vége felé ugyan kitekint a jövőre, de addig még nagyon hosszú lesz az út és mivel ez egy sorozat első kötete, én már most várom, hogy hogyan kanyarodik majd el oda a történet, lesz-e bárki életében feloldozás, vagy ezeket a terheket örökre magukkal cipelik majd.
"Minden embernek ezer kívánsága van, mielőtt valami tragédia nem történik, de utána csak egyetlenegy."
Kiadó: Animus
Kiadási év: 2017
Fordította: Bándi Eszter
