Mindenkinek volt egy rózsaszín ruhája

Péterfy-Novák Éva: A rózsaszín ruha

Azt hiszem a könyvtározás egyik legjobb hozadéka az, hogy sokszor olyan könyvekkel is megpróbálkozom, amelyektől addig távol tartottam magam, vagy úgy gondoltam, hogy nem kell belőle saját példány, mert mi van ha nagy pofáraesés lesz a vége. Ilyenkor teljesen jó a könyvtár polcáról lekapni egy olyan kötetet, ami sokszor sok helyen jött már szembe velem és adni neki egy esélyt, hogy eldönthessem szeretnék-e az írójával tovább ismerkedni. Péterfy-Novák Éváról elmondhatom, hogy igen. A rózsaszín ruha című novellás kötetével engem simán megvett magának.

A rózsaszín ruha nőkről szól és talán leginkább nőknek, illetve azt mondanám, hogy ők fogják leginkább értékelni és átérezni azokat a szituációkat, amelyekről szól ez a könyv. Sokrétű kis kötet ez, és mivel novellákról szól, annyira mélyre mégsem megyünk, de mégis vannak benne olyan történetek, amelynél a rövidség előny, amely így is egy erős gyomrost ad nekünk olvasás közben.

A keményebb történetek legtöbbször megcsalásról, kiábrándulásról, nők elleni erőszakról, a nők elnyomott szerepéről szólnak. Nem is tudok felsorolni olyat, amelyik ne ütött volna szíven. Az egyik kedvencem az Európa Kávéház volt: amikor egy "idilli" kis család pár percébe tekinthetünk bele, ahol látjuk anyukát, aki kívül mosolyog, belül meg szanaszét van esve, mindezt persze apuka és az anyós hathatós "támogatásával". Hatalmas pofont kap a női romantikus lélek a Csokiszív 1-2. című novelláktól, amelyben először a feleség mesél, majd - és ez nem spoiler, mert simán kiérződik az első történetből a második csattanója - a másodikban a szerető. És akkor a koronát ezekre a gyomorszorítóan döbbenetes és őszinte történetre A nőgyógyász és a Házi bor című két történet teszi fel. Az egyik a nők kiszolgáltatottságáról szól egy nagyon intim helyzetben, arról, hogy fel kell vállalnia a fellépést valaki ellen ha valami olyan történik velünk, ami nem helyes, a másik pedig a családon belüli elnyomásról, erőszakról, és az arra adott válaszokról. Lehet kitörni és lehet benne ragadni is.

"Mert igenis van az a szint, amikor az ember a boldogtalanságtól szinte megbénul."

Hogy a feszültség, meg az a gyomorszorító érzés ami ezt a sok negatív érzelmet kíséri helyenként megtörjön volt pár olyan rövid kis szösszenet, ami mosolyt csalt az arcomra. Ilyen volt pl. A góc című novella, amelyben egy kigyulladó kicsi kocsi és Szentesi Éva is szerepet kap (Péterfy-Novák Éva családtagnak fogadta, amelyről többet az Útóhang az Egyasszonyhozból tudunk meg többet). És ugyanilyen sírva vinnyogós nevetés kapott el a Spájzablak legvégén, amelyben ugyan benne van egy kicsit az, hogy egy leánygyermek mégsem egyenlő egy fiúval, de a vége az igen kacagtató lett.

"Meg is jegyzem, hogy hát igen, Mama, azért nem mindent egy nőnek kell csinálnia otthon, még akkor sem, ha nincs munkahelye. Anyám úgy néz rám, mintha kétségbe vonná, hogy valóban az ő gyereke vagyok, én ekkor már tudom, hogy nem menekülök, egészen biztosan végig kell hallgatnom valami tanulságos történetet, amiből még számomra is világos lesz, hogy a lustaság a legocsmányabb tulajdonság."

Összességében annyit mondhatok, hogy legközelebbi könyvtárazásam alkalmával az Egyasszonyt is szeretném levadászni, illetve nemrég jelent meg Pétefy-Novák Éva Apád előtt ne vetkőzz c. regénye, amelynek úgy gondolom elég beszédes a címe és ezt is sorra fogom valamikor keríteni. Nekem tetszik ez az őszinte, egyszerű, helyenként káromkodós és nagyon magyar hang, ami az írónőt jellemzi. És bizony az a rózsaszín ruha sem mindig rózsaszín, ezt nem lehet nekünk nőknek elég korán megtanulnunk.

Kiadó: Libri

Kiadási év: 2017

3 könyv, amit a szívembe zártam

Ha már múltkor arról témáztunk, hogy ki hogyan vezeti az olvasmányait, szépen befrissítettem az elmúlt időszakkal a kis excelemet. Akkor figyeltem fel, hogy volt pár 5 csillagos olvasmányom, amiről eddig nem írtam itt a blogon, és úgy gondoltam, hogy ezeket semmiképpen nem hagyhatom ki, így egy kis összefoglalós posztban most megmutatom őket.

Grégoire Delacourt: Vágyaim listája

 

Nagy meglepetés volt számomra ez a könyv, mert elég vegyes értékeléseket láttam róla. Aztán úgy döntöttem, hogy érdekel ez engem annyira, hogy belevessem magam és úgy csuktam be a végén a könyvet, hogy kicsit belefacsart a történet a szívembe.

Ki ne álmodozna arról, hogy megnyeri a lottó 5-öst? Főhősnőnk, Jocelyn ugyan nem erre játszik, mégis a barátai unszolására kitölt egy szelvényt és megnyeri a főnyereményt, hatalmas vagyon, több millió euró szakad a nyakába. Csakhogy az első sokkot feldolgozva nem jelentkezik a nyereményért, nem szól senkinek, hanem magában dédelgeti az élményt és azon gondolkozik, hogy mit is tenne a nyereménnyel. Aztán ahogy ezen töpreng napról napra és írja a listákat, igazából az a gondolat fogan meg benne, hogy nem is vágyik túl nagy dologra, vagy mindaz, amit a szíve legmélyéről szeretne, azt nem lehet pénzen megvenni. Tanulságos, gondolatébresztő könyv volt számomra és sokadszorra is bebizonyította, hogy a pénz nem minden, boldogságot (csókolom, 1 kilót kérek!) nem tudsz rajta venni. Az élet könnyebb lehet általa, de az emberi kapcsolatokra is hatással lehet, és nem biztos, hogy mindig a jó irányba.

"Ha megvalósítod mások álmait, el is veszed őket tőlük: nem lesz már miről álmodozniuk."

 

Anna Gavalda: Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol

Gavalda egy különleges helyet foglal el a kedvenc íróim között. Azt hiszem ő lenne az, akivel a leglazábban le lehetne ülni egy cukrászdában meginni egy kávét, megenni egy sütit és közben csak beszélgetni. Vagy éppen nem mondani semmit sem, csak együtt hallgatni. Meg nézni az embereket. És aztán hazafelé sétálgatva megbeszélni, hogy melyik ember mögött milyen történeteket véltünk felfedezni. Mert számomra ilyen Gavalda novelláit olvasni. Egy kis szelet egy ember életéből. Az én életemből. A tiédből. A miénkből. Gavalda mindannyiunkról ír és mindannyiunknak. Szeretem benne, hogy nem a világot akarja megváltani, csak annyit üzen, hogy vedd észre a hétköznapokban is az embert melletted a metrón, figyelj oda, hogy a kollégádnak valami fáj, hogy ha a párodnak rossz napja van, akkor csak öleld meg, csak bújj mellé, csak várj rá valahol. Apró emberi gesztusokról szól. Igen, vannak olyan novellái is, amelyek telis tele vannak fájdalommal, ebben a kötetben is találtam ilyet, de hát melyikünk élete csupa móka és kacagás? És ettől függetlenül mégsem úgy teszem le a könyveit, hogy eret vágok magamon a negatív hangulatomban, hanem úgy, hogy holnaptól jobban figyelek másokra, talán ők is jobban figyelnek majd rám. Mert biztos, hogy rám is vár valaki valahol.

"A ritka dolgok egyike, ami nem pergett le rólam a suliban, annak a nagy ókori filozófusnak az elmélete, aki szerint nem az számít, hogy hol vagyunk, hanem a lelkiállapotunk.
Emlékszem, valamelyik haverjának írta, aki be volt sózva és világgá akart menni. Nagyjából azt tanácsolta neki, hogy kár ugrálni, a szarból úgyse vakarózhatsz ki, csak hurcolod magaddal. Megváltozott az egész életem aznap, hogy a tanár ezt előadta nekünk.
Ez az egyik ok, amiért kétkezi foglalkozást választottam.
Jobb szeretek a kezemmel gondolkodni. Egyszerűbb."

Bodor Attila: A tél menyasszonya

Ha lehet felnőttként egészen beleszerelmesedni egy mesekönyvbe, akkor ez velem A tél menyasszonyával megtörtént. Németországban élő barátnőm lányainak választottam ezt a könyvet, akik ugyan értenek magyarul, de megszólalni nem nagyon akaródzik nekik ezen a nyelven. Én töretlenül mindig magyar nyelvű mesekönyveket választok nekik, amiket vagy egy-két órán keresztül nézegetek a boltban mire a kosaramba is kerülnek. A tél menyasszonyával nem volt ilyen nehéz dolgom. Megláttam, elámultam a szépségén és mivel a kislányok egyike december szülöttje, nem is hezitáltam, hogy jó lesz-e. Egyszerűen tudtam, hogy nem nyúltam mellé. Persze egymagam is elolvastam és nem győztem a történet lírai szépségén és a tanulságán is csodálkozni. Mert hogy van itt minden, amiért szerettük kislányként a meséket: okos, bátor hősnő, aki egy kicsit kirekesztett, de hatalmas lelke van. Önfeláldozó, merész, kellően kíváncsi és segít abban, hogy ne csak a tél uralkodjon a világunkon, hanem újra legyen mind a négy évszaknak tere, hogy mindenki megismerhesse mind a négynek a szépségét.

A célközönséggel együtt pedig még szuperebb élmény volt olvasni. Ugyan az egyik lánykának betegsége alatt olvastam fel, de együtt kucorodtunk a takaró alatt, és együtt ámuldoztunk Zelka bátorságán. Szerettem, hogy a télre, a hidegre mennyi csodás leírást találtunk a könyvben, rájövök ilyenkor újra és újra, hogy milyen szép és kifejező a magyar nyelv. Az illusztrációk pedig felteszik a koronát az egészre, azokról is el lehet a lurkókkal beszélgetni az olvasás közben. Szóval nagy lett a szerelem, nekem pedig irtó jól esett, hogy sikerült szép ajándékkal meglepnem a lányokat.

"A szeme gyönyörű volt és semmi máshoz nem fogható: egyszerre tűnt a kandallóban izzó zsarátnok vörösének egy hideg téli estén, a kályha mellé készített tűzifa barna kérgének és az olvadó hó alól előbukkanó, termékeny föld fekete színének."

Életszösszenetek

Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

Néhány évvel ezelőtt volt szerencsém részt venni a greCSÓKOLlár zenés és irodalmi esten, ami hatalmas élmény volt. Már akkor tudtam, hogy nekem dolgom lesz Grecsóval. Hogy olvasnom kell majd őt. És bár eddig a Megyek utánadot és a Mellettem elférszt sikerült csak sorra keríteni, és az előbbit jobban szerettem, mint az utóbbit, most a Harminc év napsütéssel olyan ajándékot kaptam tőle, amit sokáig fogok őrizgetni és amivel kedvenc könyvet avathatok.

Olvastatok már úgy könyvet, hogy végig azt éreztétek ez nektek, személy szerint nektek szól? Amikor minden elbeszélésben, minden fejezetben tudsz valamit találni - egy élethelyzetet, egy mondatot, egy személyt - ami megfog. Ami arra késztet, hogy reggel a zsúfolt 4-6-os villamoson elmélázva a sorokon bámulj kifelé miközben szakad a hó, közben pedig nyeled vissza a könnyeket, a gombócokat a torkodból. Szépen ír Grecsó. Semmi sallang. Pár egymás mellé tett szó és bumm, nálam megtörtént, aminek meg kell történnie. Néha úgy pislogtam olvasás közben, hogy leírta, amit én érzek, amit nem tudtam magamnak megfogalmazni sokszor, pedig hát olyan egyszerű, neki olyan egyszerű szavakkal megy. Határozottan jó író. Nekem legalábbis ezzel a kötettel bizonyosan az lett.

"Percekig kacagtak a felfedezés örömén és a saját tapasztalatlanságukon. Én is nevettem, de ekkor még nem tudtam, min, csak velük. Nem értettem, milyen csoda, amikor valami először történik. Talán az egyik első saját ebédjük lehetett ez, a költözés utáni önállóság megélése, meghódítása: felfedezők voltak, és szerelmesek, azóta meg tudom, hogy ennek a kettőnek lenni a legjobb dolog a világon."

Szinte egy egész élet minden fontos állomása megtalálható a Harminc év napsütésben, és persze nem csak harminc évről szól. Generációkról, családról, családi kapcsolatokról, fiúkról és apákról, nagyszülőkről, testvérekről, arról, hogy milyen fontosak a gyökereinek. Hogy milyen vidékről a "nagy" Budapestre felkerülni. Hogy milyen más utat választani, mint a szüleid. Milyen göröngyös a felnőtté válás útja. Mennyi szerelmet kell megélni mire lesz olyan, aki mellett meg akarunk állapodni. Mik lesznek a tinédzserkori nagy álmokból és vágyakból, milyen érzéssel megy el az ember a 20. érettségi találkozójára (tavaly kellett volna olvasnom ezt a részt). Tényleg minden benne van, amit én, te, mi átélünk nap mint nap. És akkor amikor megtörténik velünk, akkor lehet, hogy nem is érezzük a fontosságát, csak egy újabb napnak gondoljuk, aztán amikor már nincsenek velünk bizonyos emberek, hirtelen ezek a pillanatok, ezek az összemosolygások, a ki nem mondott szavak, a meg nem bocsátott tettek jelentőséget kapnak.

"Nem tudtuk, hogy előttünk minden generáció és azóta is minden évfolyam ugyanígy szorong. Félti a jövőt. Fél tőle, hogy nem lesz elég jó. Nem fogja beteljesíteni a szülei álmait. Amikor azt mondja a húslevesillatú, meleg konyhában a saját apja, hogy „csak azt szerettem volna, hogy neked jobb legyen”. Akkor majd szégyellnie kell magát, mert nem tanult eléggé, hogy az apja meglássa benne jobbik önmagát, és megnyugodjon."

Azt hiszem most értem meg Grecsóhoz, most tudok vele és az írásaival azonosulni. Kata barátnőmnek meséltem a könyvről és végig csak annyit tudtam mondani, hogy az egész olyan keserédes és bensőséges. Benne van néhány megbánás, benne van néhány "bárcsak" is, ugyanakkor meg tudja melegíteni az ember szívét. Számomra legkedvesebb részek a Juszti mamáról írott elbeszélések voltak. Nekem soha nem volt nagymamám, már egyik sem élt mire megszülettem, szóval ez a viszony, ez a fajta intimitás, amit Grecsó elénk tárt a nagymamájával kapcsolatban nekem kimaradt. Most kaptam egy kis "lopott nagymamát" én is.

"De Juszti mama azt mondta, nem állhatja a puhány férfiakat, akik ilyen hamar feladják. Az udvarlás nem annyi, hogy bekopogtatunk, és ha azonnal azonnal nem nyitnak ajtót, már feladjuk. Az udvarlás csupa remény és türelem, az udvarlás csupa kétségbeesés és reménytelenség. Menjek csak oda a süteményemmel, ha hülyének néz, az is jó, legalább megjegyez. Nincs rosszabb a feledhető férfinál, sohase legyek feledhető férfi. Ez meggyőzött, a hülye férfi is jobb, mint a feledhető."

Egyszóval a Harminc év napsütés olyan könyv, amelyben az olvasó megtalálja saját magát is. A mindennapjait. A jó és a rossz történéseket, az élet apró kis szösszeneteit. És határozottan olyan könyv, amelyből szeretnék egy saját példányt, hogy bármikor elolvashassam pl. az Össze kéne szedni novella szilvalekvárjának történetét.

Kiadó: Magvető

Kiadási év: 2017

Amikor valaminek vége van

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós

novellák, életek, könnyek

Minek is lehet vége? Egyszer bizony mindennek. Jelen esetben a Szakítós című fiataloknak szóló novellagyűjteményt olvasva legfőképpen kapcsolatoknak. Szerencsére nem csak a szerelem témaköré csoportosultak a magyar szerzők novellái, mert nagyon jó érzékkel felismerték azt is, hogy a fiatalok a szárnypróbálgatásaik során nem csak a szerelmi kapcsolatok kapcsán hoznak döntést a befejezésről, a lezárásról, hanem bizony előfordul a családdal, szülőfölddel, iskolával és a barátokkal való szakítás is, legyen ez akár átmeneti vagy a rosszabb esetben teljesen végleges.

Amikor megláttam a könyvtárban a Szakítóst, gondolkozás nélkül kihoztam, hiszen a Menő Könyvek Első címet viselő novellafüzérét nagyon szerettem olvasni. Friss volt, üde, élvezetes. Hasonlót vártam el a Szakítóstól is, attól függetlenül, hogy témáját tekintve tudtam, hogy nem pozitív tartalmú novellák várnak majd rám. De bíztam a szerzőkben, akik már az Elsőben is bizonyítottak. Ettől függetlenül sajnos ez a kötet nem ért fel az Elsővel nálam. Pár nagyon jó írást találtam benne, de a legtöbb véleményem szerint nem lett elég érdekes. Volt olyan, amit untam, volt olyan, ami csak úgy átfolyt rajtam, volt ami, nagyon nagy durranás akart lenni, de kicsit nagyobb füstje volt mint a lángja. Ezt leszámítva a megcélzott korosztálynak bátran ajánlom elolvasásra, biztos mindenki meg fogja benne találni azt, amiért érdemes volt elolvasni.

A személyes kedvenceim:

Dragomán György: Soha többé

Az első olyan novella volt a könyvben, amely bemutatta, hogy a szakítás nem csak a szerelem terén következhet be az ember életében. Szerettem az ő írásaiban, hogy van, amelyik csak pár sor vagy éppen alig fél oldal, de abban is minden benne van, amit el lehet mondani a témával kapcsolatban. Erősek voltak ezek egytől egyig.

Kalapos Éva Veronika: Majd hívlak

Az egyik kedvencem lett. Nagyon tetszett, hogy egy fiát egyedül nevelő anyuka szemszögéből látjuk a gyerek és barátnője kapcsolatát és szakítását és hogy ez az anyában milyen régi, fájó dolgokat hozott a felszínre. Plusz külön pont az miatt, ahogy reagált az édesanya a dolgokra.

Király Anikó: A kék zsiráf

A szakítás helyett talán az útkeresés áll a középpontban, illetve a korábbi énünkkel való szakítás. Volt benne családon belüli magány, kitűnni vágyás a szó olyan értelmében, amikor egy fiatal szavak nélkül kiabál, hogy "vegyen már észre valaki". És egy váratlan helyzet, meg egy váratlan ember betoppanása, aki talán elindítja a dolgokat a jó irányba.

Szabó T. Anna: Szakítás és megismerés

Talán a legszebb novella ez volt számomra. A kötet esszenciája lett Szabó T. Anna rövid története. Minden benne van, ami fontos, hogy kivel, mivel lehet szakítani, és hogy ezek hogyan formálják az ember jellemét. 

"Szakítani jó. Kilépsz az ismeretlenbe, és keserves küzdelem után rátalálsz a saját szabadságodra. (...) A szakítás megtanít arra, hogy széthúzd az időt, mint egy függönyt, és a résen beláss a múltba. Vagy a jövőbe. A jelenben állsz, de minden pillanatod múlt, minden pillanatod jövő. A szakítás: lehetőség. Tanulj meg élni vele."

Totth Benedek: Te kedves rohadék...

Lehet úgy írni egy szerelmi háromszögről, hogy mindhárom félnek szorít az olvasó, és nem többször elhasznált klisékkel építkezik az író. Totth Benedek novellája pont ezt bizonyította számomra. Ráadásul drámai helyzetbe tette a szereplőit, a novella végét nyitva hagyva. Tökéletes zárása volt a kötetnek.

Kiadó: Menő Könyvek

Kiadási év: 2018

Lelki edzés

Anna Gavalda: Életre kelni

Nagyon vártam Gavalda legújabb könyvét, hisz tudtam, hogy az egyik kedvenc írónőm történeteiben nem fogok csalódni. Szerettem a novelláinak olvasása során elmerülni az általa megteremtett történetekben, mert a legtöbbjük megmutatja, hogy a legmélyebb gödörből is van út felfelé, még akkor is ha ezt a gödör alján elképzelni sem tudnánk.

Az Életre kelni kötetében összesen 7 rövidebb-hosszabb elbeszélés kapott helyet. Nem mindegyiket éreztem telitalálatnak, de amelyiket igen, az annyira, de annyira közel tudott kerülni hozzám, hogy a kevésbé jókat feledtetni tudta. A novellák legtöbbjének középpontjában a veszteségek feldolgozása áll. Legyen ez önmagunk elvesztése, amikor csak sodródunk az árral, vagy nem tudjuk hogy merre is induljunk, mit kezdjünk az életünkkel. Olvashatunk barát, férj, gyermek fájdalmas elvesztéséről, az újrakezdés nehézségeiről, és bár nagyon kemény életszakaszok ezek egy ember életében, Gavalda képes ezekről olyan igazi gavaldásan írni, hogy a sorok között megláthassuk a remény szikráját, a reményét, hogy túl lehet ezeken is jutni.

A kötetben szereplő történetek közül nekem 4 novella adott olyat, amire azt tudom mondani lelki immunerősítés volt.

Meg fog halni a kutyám

A cím nem okoz meglepetést, hisz egy kutya elvesztése szerepel benne, de nem csak ez. A kutya elvesztése előtt egy gyermek elvesztésének és egy házaspár egymástól való elhidegülésének a történetét ismerhetjük meg. Ami miatt ez egy igazi kincs volt számomra az az, hogy az írónő egy tragédia feldolgozását, az elhidegült házaspár újra egymásra találását egy másik szomorú esemény bekövetkeztéhez tudta kapcsolni.

"Az nem lehet, hogy mindig a halálé legyen a győzelem."

Az életponjtaim

Itt nem a veszteség, hanem egy apa és kisfia kapcsolata, illetve egy iskolai büntetés és az igazadért való kiállás a téma. Tetszett, hogy a munkamániás apa, aki épp egy erkölcsi dilemma kellős közepén van a munkája kapcsán, milyen gyorsan átértékeli a saját helyzetét a kisfiát ért (megérdemelt vagy igazságtalan) büntetés kapcsán. Jó volt arról olvasni, hogy egy apa, aki ismeri a gyermekét, és aki ránéz és olvas a szemében, kérdés nélkül kiáll a kisfia mellett, akkor, amikor a külső tettek és körülmények mennyire ellene szólnak.

"Minden rendben van, kisfiam, minden rendben. Van egy titkod, amit meg kell tartanod, és te meg is tartod, a fenyegetések ellenére is. Hidd el, én büszke vagyok rád."

A baka

Ezzel a történettel nagyon meglepett az írónő. Nem gondoltam volna, hogy egy későn született férfi barátságról ilyen meghitten, ilyen mélyen, ilyen szépen tud írni. Megmelengetett az, ahogy a két férfi egymásra talált egy közös szenvedélyük kapcsán, és az is, hogy az addig magányos egyik fél és az épp akkor magányossá váló másik fél milyen szépen kitöltötte az életükben jelen lévő hézagokat, lyukakat. Jó tudni, hogy a férfiak világában is születnek mély érzésű és támogató barátságok!

"Az az igazság, hogy szeretet nélkül neveltek fel. Szeretet nélkül neveltek fel, és maga el sem tudja képzelni, milyen egészen egyedül felnőni, úgy, hogy az embernek sosem jut elég, nem is tudom ... ölelő kar: ebből örökre valami kemény és ügyetlen emlék marad meg az emberben."

Egy fiú

A zárónovella kicsit könnyedebb hangvételű. Ugyan van itt is "veszteség", de az átvitt értelmű. Amikor a fiatalkorodat magad mögött hagyod és lassan rádöbbensz, hogy szinte minden barátod házas már, na az is egyfajta veszteség az életben. Elveszteni a könnyedebb, felelőtlenebb életet nem mindenkinek megy egyik napról a másikra, csak úgy mint a novellában szereplő fiúnak is, aki nem akar férfivá érni, de aztán egy esküvőről hazafelé tartva ő is kap egy lehetőséget arra, hogy a sekélyes egynapos szerelmi kalandok helyett valami mást válasszon - legalábbis én így gondolom a lezárást, amit Gavalda humorosan nyitottan hagyott, ránk, olvasókra bízva a lezárást.

"Igen. Ez én voltam. Egy boldog énem. Egy olyan énem, akivel már évszázadok óta nem találkoztam. Egy olyan énem, aki igazából nem is volt olyan öreg. Sem olyan hülye. Sem olyan kiszámítható. Egy igazi én. Egy szép önmagam."

Kiadó: Magvető

Kiadási év: 2017

Fordította: Tótfalusi Ágnes

Két igazán klassz novellagyűjtemény fiatalokról nem csak fiataloknak

Az elmúlt időszakban a radaromra hallgatva elolvastam két olyan novelláskötetet, amely fiatalokat érintő témákat dolgoz fel. Az első olasz szerzők műveit szedte össze, a második pedig csak magyarokét. Mindkettőt nagyon szerettem és mindkettő esetében azt gondolom, hogy nagyon jó témaindítóak lennének a suliban, vagy otthon a szülők-tinik között, vagy akár barátok/barátnők között egy kis beszélgetésre.

Kimondhatatlanul

Az olasz írók novelláit tartalmazó kötetet nagy várakozásokkal vettem a kezembe. Nagyon tetszett az alapkoncepciója. Mindegyik író - szám szerint 12 szerző szerepel a kötetben - egy-egy érzelem köré építi fel a történetét (van benne 2 képregény is), és ezek olyan érzelmek, amelyekről tiniként nem vagy csak nagyon nehezen tudunk beszélni. Ráadásul a szerzők úgy oldották meg a "feladatul" kapott érzelmek bemutatását, hogy a történetben magában nem mondhatták ki az adott érzelmet, csak a novellák/képregények címében szerepelhetett. Terítékre került a könyvben a vágy, a szerelem, az öröm, a bánat, a fájdalom, a szégyen, a bűn, a gyűlölet, a féltékenység, szóval igazán széleskörű skálán mozogtak a történetek, és nem csak pozitív töltetű érzelmek kerültek feldolgozásra, hanem a negatívok is.

Az én személyes kedvencem a Félénkség, a Kétségbeesés és a Bűn című novellák voltak. A Félénkségben egy buliba csöppenünk, ahol a főszereplő sráccal olyasmi esik meg, amit nem is remélt: megtudja, hogy a lány, aki nagyon tetszik neki, érdeklődik iránta, ugyanakkor olyan helyzet áll elő, hogy a buli résztvevői nem veszik észre a fiút, mintha láthatatlan lenne. Vajon miért van ez? Neki kell kilépnie a félénksége mögül, hogy láthatóvá váljon a szeretett lánynak? A Kétségbeesésben egy tinédzser lány unalmasnak és szürkének induló nyara válik egy csapásra élete legjobb nyarává, amikor betoppan egy fiú, aki meglátja az igazi értékét. A Bűnben pedig a testvérek közötti féltékenység, rivalizálás, a halál, gyász és a szülők elvárásainak, illetve a gyermekeik közötti különbségtétel romboló hatásának lehetünk tanúi.

"MINT A FÜZETLAPOK KÖZÉ REJTETT APRÓ BOGÁR MINDEN TEKINTET SZÁMÁRA LÁTHATATLANUL ÚGY SZERETNÉK ITT MEGPIHENNI, S FIGYELNI FÖLÉM HAJLÓ ELMÉLYÜLT ARCODAT."

Kiadó: Betűtészta

Kiadási év: 2016

 

Csapod Kinga (szerk.) - Nagy Boldizsár (szerk.): Az első

Bevallom, első körben ennek a válogatáskötetnek a hihetetlenül jópofa borítója fogott meg. Színes, nem giccses, mégis mindent elmond, amiről a novellák szólnak. Ugyanis az első alkalomról, ARRÓL A BIZONYOS első alkalomról mesélnek nekünk a magyar írók által megalkotott történetek. Magam sem gondoltam volna, hogy jóval túl a harmincon, ennyire meg fognak fogni ezek az elbeszélések. Egyrészt nagyon tetszett itt is a témaválasztás: valljuk be, erről nem nagyon szoktunk olvasni, beszélni, max barátnők egymás között, vagy édesanyák és lányaik ha nagyon jó viszonyban vannak. De még mindig szerintem valami tabunak gondoljuk, hogy az ébredező szexualitásról, a fiúk/lányok első alkalmáról beszéljünk nyíltan. Sokszor azt látom a környezetemben, hogy a szülők zavarba jönnek a gyerekektől érkező kérdéseken, elhessegetik őket azzal, hogy ennek még nincs itt az ideje az életükben, ne is gondoljanak rá, vagy barátok egymás között beszélik ki a nem túl valós élményeiket vagy a frászt hozva a másikra, aki még nem esett át az első alkalmon, vagy hatalmas nyomás alá helyezve őket, hiszen ha X-nek szuper élmény volt, akkor nekem is az kell, hogy legyen. És pont ezért tetszett ez a kötet, mert megmutatja mindezeket az érzelmeket: a szülők hogy állnak ehhez a kérdéshez, a fiatalok mennyire magukra vannak sokszor hagyva, mekkora a nyomás a lányokon és a fiúkon is, hogy "jól teljesítsenek", kihez fordulhatnak ha bajuk van, erőszakoskodnak velük (orvos, szülő, tanár?), vagy éppen ciki-e ha valaki későn érő és nem tizenévesen lesz meg az első alkalma. Szóval szerintem szuper antológia született, fontos dolog ez mindannyiunknak, hisz lelkiekben, testileg is fel kell készülni rá és egészségügyileg is nagyon-nagyon észnél kell lenni mind a lányoknak, mind a fiúknak. 

"A legjobb haveromnak is van csaja, és ő azt állítja, hogy már volt minden – kivéve azt. De milyen minden volt, ha az nem volt? Rohadjak meg, ha értem. Megkérdezni persze nem fogom, még a végén lebukom, hogy nálunk még minden se volt."

 

Voltak itt is kedvenceim:  Kalapos Éva Veronika Before-after című novellája annyira jól visszaadja a bizonytalanságot, az érzelmeket mind a fiú, mind a lány szemszögéből. Jó tudni, hogy amúgy a srácoknak sem könnyű ez az egész. Lakatos Levente Minden, ami feledhetetlen elnevezésű története a védekezés fontosságára hívja fel a figyelmet, és ez a történet eléggé szíven ütött. Németh B. Eszter A kiválasztott legendája címet viselő novellája pedig egy tárgy szemszögéből abszolút bravúrosan és nagyon humorosan írja le az első alkalmat. 

Véleményem szerint ez egy hiánypótló kötet, jó lenne ha sokan olvasnák el és itt nem csak a fiatalokra gondolok, hanem azokra, akikhez ők fordulnának a kérdéseikkel, gondolataikkal, de nem mernek.

"Persze, elképzelte, hogy majd milyen lesz. Nyilván mindenki elképzeli. Hogy aztán egyáltalán ne úgy alakuljanak a dolgok."

Kiadó: Menő Könyvek

Kiadási év: 2017

Szerelem mindenhol

Böngészgettem egy kicsit az elmúlt időszak olvasmányai között és feltűnt, hogy olvastam mostanában két olyan könyvet is, amelynek a címében ott szerepel a szerelem szócska. Mindkét könyv nagyon különleges volt a maga nemében, és adott egy kis pluszt nekem erre az életünket átszövő furcsa, boldog, gyomorszorító, helyenként keserédes érzelemre.

Solmaz Kamuran: A szerelem fogságában

Ez a könyv a könyvtárban talált meg magának. Szeretem, hogy van egy olyan forgóállvány, amin általában kortárs magyar és kevésbé ismert külföldi művek vannak, mindig át szoktam pörgetni és most A szerelem fogságábant el is hoztam magammal. Amikor belelapoztam olyan gyönyörű illusztrációkat találtam benne (Nevin Hirik munkái), amelyeket simán el tudnék képzelni hosszútávon is a szobám falán.

"Addig él egy ember, amíg mások emlékében él..."

Ez a vékony könyvecske számomra egy kicsit meghökkentő volt, mindhárom novella olvasása közben azt gondoltam, hogy kevés vagyok én ahhez, hogy megértsem őket, de ahogy eltelt egy kis idő rájöttem, hogy nem szabad ezen görcsösen igyekeznem, nem megérteni kell őket, hanem hagyni, hogy hassanak rám és hagyni azt is, hogy érzelmeket hívjon elő bennem. Nekem ehhez úgy látszik idő kellett. Mert itt nem az a lényeg, hogy a 3 novella főszereplője kivel vagy mivel esik szerelembe (egy narancs, egy légy, és egy ismeretlen az utcáról), az a fontos, hogy az olvasó számára ezek mit jelképeznek éppen.

A szerelem egy baromi komplex érzelem, nincs két ugyanolyan ember aki ugyanúgy élné át, ahogy nincs két egyforma szerelem sem. Van, hogy az, akivel megtörténik évek óta a szemünk előtt van, csak nem vettük észre. Aztán történik valami és bumm! Van, hogy annyira meg szeretnénk őrizni ezt az érzelmet, hogy kalitkába, lakat alá zárjuk a másikat és rá sem jövünk, hogy ezzel tönkre is tesszük azt, amit vagy akit annyira óvni szeretnénk. És van, hogy talán magába a szerelem érzésébe leszünk szerelmesek, vagy éppen hogy feláldozzuk önmagunkat a másikért.

"Az epekedés egyoldalú, és a fantáziád szüleménye, de a beteljesülés kétszemélyes… Nem tudom, vajon melyik a szebb…"

Nicole Krauss: A szerelem története

Ezt a regényt 3 év után egy nagy könyvpolc rendezési projekt sodorta újra az utamba. Valahogy nem akaródzott visszatenni a polcra, otthagytam az íróasztalomon, majd egyik este elkezdtem újraolvasni. Nem egy könnyű és magával sodró történet, mert idősíkok és főszereplők, egymásba fonódó sorsok között ugrál végig, és ha néha elveszettnek is éreztem magam olvasás közben, a gyönyörű gondolatok, amelyek Leopold Gursky, az idős főszereplő tolmácsolásában kerültek elém mindenért kárpótoltak.

"Ha például megfogjuk valakinek a kezét, akkor azt idézzük fel, milyen érzés némán együtt lenni."

Nagyon elhúzódott az olvasása, de ez pont az a könyv, amit szerintem nem lehet egy hétvége alatt elolvasni. Olvasni kell csendben és nyugalomban, szépen, lassan, gondolkozni azon, hogy vajon hogyan is kapcsolódik egy, már a halálra készülő öregember sorsa egy a szerelemről szóló történethez, és miért is toppan be újabb főszereplőnek egy olyan kislány, akit eme könyv főszereplőjéről neveztek el a szülei évtizedekkel később. A végén, az utolsó oldalakon derül ki minden, addig csak annyi történik, hogy a szívünkbe zárjuk Mr. Gurskyt. A humorát, azt, amin keresztül ment fiatalon, azt, aki lett belőle, azt, ahová eljutott és azt, ami soha nem lehetett az övé. 

"Élt egyszer egy fiú, aki szeretett egy lányt, akinek a nevetése olyan kérdés volt, hogy a fiú egész életében kereste volna rá a választ."

Amúgy azért is volt furcsa újra leporolni ezt a könyvet, mert amikor először olvastam Nicole Krauss még írta a saját szerelmének történetét a férjével, talán boldogságban, talán békében, de mostanra már az ő szerelmük történetének is vége lett. És ezért kicsit keserédes volt most ennek tudatában olvasni a szebbnél szebb gondolatokat az életről, a halálról, a szerelemről. Sajnálom, hogy a saját szerelemi történetének végére már pont került.

"A végén mi marad az emberből, csak a tárgyai. Talán ezért vagyok képtelen bármit kidobni. Talán ezért halmozom föl a fél világot: abban reménykedem, hogy ha meghalok, a dolgaim összessége valami nagyobb szabású életet sugall majd, mint amilyet éltem."

A szerelem fogságában

Kiadó:  Napkút

Kiadási év: 2015

Fordította: Sipos Katalin

A szerelem története

Kiadó: Magvető

Kiadási év: 2006

Fordította: Mesterházi Mónika

Végy mély levegőt!

Julie Orringer: Légzőgyakorlat fuldoklóknak

Mikor levettem a könyvtár polcáról a kék medencés, huncut lányok vigyorgós képét elém táró borítóval rendelkező Légzőgyakorlat fuldoklóknak című könyvet, magam sem gondoltam volna, hogy olvasása közben én is fuldokolni fogok. Már a legelső novella olyan elementáris erővel csapja fejbe az olvasót, hogy két választása van: vagy fejvesztve menekül az elébe tárt mélyre húzó, lelket megrágcsáló történetek elől, vagy vesz egy mély levegőt és ő is alá merül abba a közegbe, amelyet ki ki a maga módján tinédzserként, fiatal felnőttként megélt, átélt. 

Én ez utóbbit tettem és mikor befejeztem a könyvet, akkor nagyon sokáig csak ültem és gondolkoztam az élet dolgain. Tudom, ez most fellengzősen hangzik, mármint az élet dolgain való filozofálgatás, de olyan sok régi sérelmet, egy-egy beszólást a felszínre hozott bennem, hogy azon tanakodtam, vajon ha visszamehetnék az időbe, akkor odaadnám-e ezt a könyvet a tizenéves énemnek. Tanulna-e belőle valamit? Megértené-e egyáltalán? Nem tudom. Lehet, hogy sok dolgot abból, mit Orrigner elénk tárt meg kell élni, meg kell tapasztalni, mert erősebbek leszünk tőle, de azért van olyan, amire jó lett volna tizenévesen is rájönni vagy nem aggódni, rágódni rajta. Az biztos, hogy nekem most nagyon jókor jött egy ilyen komoly könyv, amit nem kerestem, de rám talált.

És hogy miről is szól? A kilenc novella remekül felépített történeteket tár elénk, amelyeknek főszereplői fiatalok, tizenévesek, kicsik-nagyok, de a tojáshéj még a fenekükön van. Ami közös bennük, hogy mindegyik igen komoly, komor témát jár körbe: van itt testvérek közötti rivalizálás, megbocsátás, harag, baleset, irigység, halálos betegségek, szülők elvesztésének lehetősége, gyász és annak feldolgozása, szexuális tapasztalatok, barátnők közötti féltékenység, vallási és faji hovatartozás miatti különbözőségek bemutatása, drogok. Fontos és azért nem csak tizenéveseket érintő témák ezek, hisz felnőttekben is ugyanúgy tombolnak mindezek az érzelmek, csak már másképp birkóznak meg vele, ellenben szülőként tinédzser gyermeket nevelve pont ajánlatos lenne egy ilyen novellafüzért elolvasni, hogy az anyukák és apukák újra átéljék azokat a problémás éveket, amikor bizony sok minden félrecsúszhat.

"Bűn és bűnhődés. Ez a játszma zajlik a bátyám és köztem. Hallgatólagos házi büntetőjogi rendszert hoztunk létre, amelyben Sage a bíró, az esküdtszék, a börtönőr és a hóhér. Rendszerünkből hiányoznak a fékek és ellensúlyok, viszont lehetséges többször is büntetni ugyanazt a cselekményt."

Mielőtt leültem volna megírni ezt a bejegyzést, próbáltam kiválasztani a 9 novella közül egyet kedvencként, de egyszerűen nem megy. Mindegyikben találtam valamit, mindegyik másért maradt emlékezetes és az talán tényleg jelent valamit, hogy a címeket visszanézve mindegyik történetet fel tudtam idézni, azaz ez a könyv nem "folyt át" rajtam, hanem árkot, utat talált magának jó mélyre. A címadó novellát nagyon szerettem, ezt mindenképpen megemlíteném külön, illetve a kezdő és záró történet is óriási volt, azt az igazi, gombóc a torokban fajta érzést adta, abszolút keretbe foglalva a többit. És Orringer elég kegyetlen az olvasóval, nem igazán kapunk feloldozást, megoldásokat. Azok megbújnak a sorok között, ránk bízza, hogy mi hogyan birkózunk majd meg a felvetett témákkal. Nekem nem ment könnyen, mert tényleg sok régi, eltemetett dolgot felkorbácsolt a lelkemben, de azt hiszem megérte elolvasnom. Harmincon túl mindenképpen.

" - Néha a legsimább út is csupa kő."

Kiadó: Libri

Kiadási év: 2015

Fordította: Barabás András

Rövidekről röviden

Április folyamán a könyvtárból sikerült kivennem néhány izgalmasnak ígérkező olvasmányt, amik elég rövidek voltak ahhoz, hogy vagy egy-két este elolvassam őket vagy szinte egyszuszra a végére érjek. Elég változatos témát, kort dolgoztak fel, most mégis egy rövid posztban egyszerre mutatom meg őket.

Cecilie Enger: Anyám ajándékai

Bevallom, ez a könyv elsőként a jópofa, egyszerű borítójával szólított meg. Aztán megtetszett a témája is, így megörültem, amikor a sikerkönyvek között rátaláltam. Cecilie Enger alapötlete nagyon egyedi: egy norvég középosztálybeli család történetét követhetjük végig a karácsonyi ajándékok listáján keresztül. Erre akkor bukkanak a gyerekek, amikor édesanyjuk - aki Alzheimer-kórban szenved - otthonba kerülése után felszámolják a házban maradt bútorokat, emlékeket és ezen listát tartalmazó füzet az egyik lányhoz kerül. Az ajándékok felsorolásán keresztül nyerünk bepillantást a család életébe: sorsokba, szerelmekbe, családi feszültségekbe, válások történetébe, karácsonyozásokba, gyermeki ábrándokba.

Számomra nagyon fájdalmas utazás volt ez a kis regény. Egyrészt szembesültem a mulandóságunkkal, méghozzá azzal a fajtával, amikor a test még hajtja a motort, de lélekben már máshol járunk. Azt hiszem ennél rosszabb elmúlás nincs is ... Aztán fájdalmas volt azért is, mert rádöbbentem, hogy ahogy telnek a karácsonyok a hőn áhított ajándékok értéke mennyire meg tud változni: amiért egyik évben majd meghal az ember, pár év múlva már semmit sem jelent. Amióta úgy érzem, hogy felnőttem, én pont ezeket az ajándékokat igyekszem elkerülni: vagy élményt szeretnék adni/kapni vagy valami olyan tárgyat, amire évek múlva is emlékszik az ember.

"Egyetlen ember sincs tudatában annak, amikor megtapasztalja élete legboldogabb pillanatát. Vannak, akik izgatottságukban azt hajtogatják, hogy ez életük legboldogabb pillanata, de a lelke mélyén mindenki azt reméli, hogy az a perc még nem jött el. Azt hiszik, hogy valamikor a jövőben egy sokkal szebb és boldogabb pillanat vár rájuk. Hiszen micsoda kegyetlenség volna, ha már fiatalon tudná az ember, hogy soha semmi nem lesz szebb ennél. Hogy minden csak rosszabb lesz. Nem igaz?"

Kiadó: Typotex
Kiadási év: 2015
Fordította: Petrikovics Edit

Szaniszló Judit: Beenged

Ez a könyv is valahogy rám kacsintott az egyik polcról, leemeltem, beleolvastam és úgy gondoltam tökéletes kis társ lesz nekem esténként. A szerzőről sem tudtam semmit, de pont szeretek így kvázi tudatlanul új írókat megismerni.
A Beenged nagyon érdekes, helyenként sokszor elgondolkodtató novellák füzére. Miről is szól? A mindennapjainkról. Családról, kapcsolatokról, magányról, az élet nagy pillanatairól, a felnőtté válásról  - egyszóval mindenről, amivel mi kis földi halandók találkozunk az életünk során. Helyenként nekem túl sok volt, néha jobban a sorok mögé kellett, hogy nézzek, hogy értsem is, amit olvasok, de volt pár olyan, ami nagyon eltalált élethelyzetet mutatott meg. Összességében jó volt ismerkedni Szaniszló Judit stílusával, illetve rábólintani egy-egy szituációra, hogy mennyire ismerős már, hogy néha a saját agymenéseimmel nem is vagyok egyedül, csak én nem tudom úgy szavakba önteni, mint a szerző.

Kiadó: Magvető
Kiadási év: 2016

Szerb Antal: A harmadik torony

Rövidke 80 oldal és mégis mennyi minden benne van. Benne van Szerb Antal szeretete egy ország és annak városai iránt. Benne van a mehetnék, messzire, magányosan, a felfedezni vágyás, a történelem megidézése. És benne voltam én is, bandukoltam Szerb Antal mellett mint egy láthatatlan útitárs, legördítettem én is pár pohárka bort este vele a piazzán üldögélve és dülöngélve én is láttam a ferde tornyot, no meg azt a harmadikat is. Szóval ha nem sikerül idén (sem) eljutnom Olaszországba, mégis elmondhatom, hogy én már láttam, éreztem, szagoltam az ottani levegőt, figyeltem az épületeket, magamba szívtam egy kis mediterrán hangulatot a megkopott, esőszagú, szürke Budapest kellős közepén egy szobában ücsörögve.

"Felváltottam úri módon ötszáz lírát; – trecento… quatrocento… cinquecento! – mondta a pincér és leszámolta az asztalra az olasz történelem nagy századait."

***

 "Azért mindig úgy utazom Olaszországba, mintha utoljára járnék ott, és mikor elõször látom egy városát, mindig egyúttal mintha viszontlátnám is és mintha búcsúznék is tõle. Dosztojevszkij azt írja, hogy az embernek úgy kellene élnie, mintha minden perce a halálraítélt utolsó perce volna, hogy fel tudja ismerni az élet kimondhatatlan teljességét – az én olaszországi benyomásaim kissé mind ilyen utolsó szemlátomások."

Kiadó: Magvető
Kiadási év: 2007

Szerelemmorzsák

Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem?

Mindig nagy izgalommal és boldogsággal tölt el az, amikor váratlanul csomagom érkezik. Mivel nem szoktam házhoz rendelni semmit sem (vagy ha igen, akkor azt csak kb. minden második szökőévben), ezért ilyenkor tudom, hogy csak egy könyv lapulhat csak benne. És amikor nem számítasz rá, mert nem vártál cserét, nem vettél könyvet, na, akkor ér a legnagyobb öröm.
Ezt éltem át, amikor az egyik barátnőm a születésnapomra egy könyvvel lepett meg. Amikor megláttam a feladót, már akkor nagyon feldobódtam, hisz gondolt rám a távolból, és persze rögtön tapogattam a borítékot, hogy vajon milyen könyvet rejthet. Aztán kinyitottam és ez a csajos-rózsaszínes kis kötet, a Mi az a szerelem? c. válogatás pottyant a kezembe.

Maga a kiadvány nagyon szép, igényes. Tetszett a méret, a szerkesztés, a dizájn, egyedül a borítón röpködő szívecskés kulcsok voltak egy picit furcsák számomra, mert a Harry Potter mozi egyik jelenete ugrott be minden alkalommal, amikor rájuk néztem. Persze, ahogy kinyitottam rögtön elfeledtem ezt, és bizony fejest ugrottam az egyik legszebb érzelembe, azaz a szerelembe. Mondhatom, elég vegyes impulzusok értek, nem mindegyik novellát szerettem vagy éreztem át teljesen, de amelyiket igen, azok nagyon a szívem csücskébe tették magukat és vagy egy kis nyomással a mellkasomon, vagy nagy mosollyal az arcomon olvastam végig őket.

A két nagy kedvencem az kezdő és a záró novella volt.
Az első novella Mórciz Zsigmond Szerelem c. története volt. Ez valami tünemény volt. Tipikusan az a történet, amelynél az embernek fülig ér a szája. Vicces, aranyos, ami a "jóízű és egészséges" szerelem jellemzője lehet szerintem. Itt volt az az idézet is, amelyet a szerkesztők is kiemeltek és a könyv borítóján is szerepel. Annyira a szívem csücske lett, hogy muszáj ide is betennem (ha esküvő előtt állnák a sok giccses idézet helyett tuti, hogy ezt választanám a meghívóra):

"– Az a szerelem – s a csöpp asszony vidáman verte öklével a térdét –, az mind szerelem, amit maga mesélt, de az igazi szerelem, ha én úgy megsózom a levest, hogy egyáltalán ehetetlen, s jön az uram az iskolából a komoly szakállával és a borús homlokával, leül az asztalhoz, és belekóstol, és el sem fintorítja az arcát, hanem azt mondja: „Így nem tud főzni senki a világon, ilyen jót még nem ettem!”

Az utolsó történet ebben a gyűjteményben Gárdonyi Gézától származik, ez a címadója a válogatásnak. Gárdonyit felnőtt fejjel szerettem meg. Amit eddig olvastam tőle mind-mind nagyon tetszett. Először az Ida regénye bájolt el, aztán Ábel és Eszter története fogott meg nagyon, utána pedig a Hosszúhajú veszedelem c. novellagyűjtemény lett az egyik kedvencem. A mostani, a Mi az a szerelem? c. történet egy igen tanulságos eseményt mesél el: egy ifjú férfiember először kineveti a fiatal kis fruskát, aki odáig van érte, majd ahogy hattyú lesz a lányból, a férfi egyszer csak nem érzi jól magát a bőrében, "beteg" lesz, de mire rá jön, hogy mi baja, azt is realizálja, hogy bizony ez egy életre szóló betegség lesz majd.

"- A szerelem két különnemű egyén pozitív és negatív villamosságának ösztönös találkozása."

***

"- A szerelem színes, kápráztató szivárvány egyik szívtől a másikig."

Ennek a kis válogatásnak vitathatatlan előnye, hogy igen széles skáláról merített. Van itt történet például Babits Mihálytól, Karinthytól, Csáth Gézától és egyetlen nőként Kaffka Margittól is. Ha valaki ismerkedni szeretne a magyar szépirodalommal ezek a rövidke történetek szerintem remek kiindulások, hiszen apró ismertetőt kap az adott író stílusáról és el tudja dönteni, hogy szeretne-e továbbmenni vagy sem. Én a számomra ismeretlen íróktól most két olyan novellát is találtam, amelyekek kíváncsivá tettek, hogy a jövőben majd még olvassak tőlük. Ilyen volt Kaffka Margit tollából a Szép Olga és Csáth Gézától A vörös Eszti. Mindkettő más-más oldalát mutatta meg ennek az egész emberiséget átszövő érzelemnek, de nagyon tetszett a végkifejlet és természetesen az írók stílusa is.

Ezeken túl a novellát, mint műfajt azért is szeretem és ajánlom mindenkinek, mert egy rövidke utazás alatt is el lehet olvasni egyet-egyet belőlük, vagy éppen egy hosszabb mű olvasása mellé esténként szintén pihenésképpen ki lehet választani néhányat, hogy kiszakadjunk a régóta olvasott történetből. Én így fogyasztottam és nagyon élveztem!

Kiadó: Athenaeum

Kiadási év: 2015

Joanne Harris - bármit, bárhol, bármikor

Joanne Harris: Bársony és keserű mandula

Igen, lassan két éve tartó kapcsolat után ki merem jelenteni, hogy Joanne Harrist bárhol, bármikor tudnék olvasni és igazából teljesen mindegy, hogy miről ír, mert tuti, hogy el fog vele varázsolni. Pedig emlékszem, hogy nagyon sokáig abszolút nem érdekelt, aztán egyszer csak piszkálni kezdett, hogy hát annyi könyve jelent már meg, ráadásul a borítói is mindig olyan csudaszépek voltak, nem kellene adni neki egy esélyt? A Szederborral kezdtem, ami bevezetőnek a harrisi világba tökéletes volt, majd jött szép sorban a többi és most már ott tartok, hogy majdnem az összes könyve a polcomon pihen és a kedvenc könyveim között eddig 4 könyv szerepel tőle. Így bátran kijelenthetem, én bizony a rajongója lettem. 

Épp ezért nagy örömmel láttam, hogy most karácsonyra érkezik tőle egy novellás kötet (illetve már a boltokban is van, volt szerencsém kézbe venni). Aztán olvastam, hogy egyik-másik szereplő ebben a kötetben egy korábbi novella gyűjteményben, a Bársony és keserű mandula címűben már szerepelt, ezért arra gondoltam, hogy amíg be nem tudom szerezni az Egész évben karácsonyt, addig elolvasom inkább ezt. Mint a címből és lelkendező soraimból kiderül ezúttal sem okozott nekem csalódást az írónő.

Persze egy novellagyűjtemény tekintetében azért mindig akadnak olyanok, amelyek annyira nem fognak meg, és itt is találkoztam ilyenekkel (számomra ezek képviselték a "keserű mandulákat"), de ezekre sem azt mondom, hogy nem tetszett, mert elképesztő fantáziával teremtett újabb- és újabb helyszíneket, szereplőket benne, csak ezek nem találtak el igazán.

Viszont ráleltem olyan gyöngyszemekre, amelyekből - illetve a benne szereplőkről - egy egész regényt el tudnék képzelni és minden további hezitálás nélkül vevő lennék rájuk.

Három abszolút kedvencem született, amelyből az első a Faith és Hope vásárolni indulnak. Ez a történet két idős hölgyről szól, akik az öregek otthonában laknak, egyikük tolókocsihoz kötött, a másikuk vak. Egy nap megszöknek az otthonból, azért, hogy a páros tolókocsiba kényszerült tagja megszerezhessen egy vadítóan, szédítően piros tüneményes női cipőt. Már amikor a piros cipő a képbe került, engem megvettek kilóra, mert melyik nőnek ne lenne titkos álma ez, hogy egy ilyen gyönyörűséges cipellő tulajdonosa legyen? Persze nem is magán a cipőn van itt a hangsúly, hanem az odáig vezető utazáson. Ha jól tudom az Egész évben karácsonyban ez a két tüneményes hölgy újra feltűnik majd, aminek nagyon örülök, és kíváncsi vagyok, hogy ezúttal milyen kalandba keveredik a kettősük.

A második kedvencem a 81-es osztály. Ebből aztán igazán boszorkányosan jó regény kerekedhetne, hisz az alaptörténet egy boszorkány osztályról szól, akik a 20 éves találkozójukat ülik éppen. Kiderül, hogy ki maradt a "pályán", ki az aki megtagadta a képességeit és normális életet igyekszik élni, vagy ki az, aki apró-cseprő varázslatokkal elevickél az élet útvesztőiben. És mint minden osztálytalálkozón itt is előjönnek a réig dolgok, felszakadnak sebek, régi sérelmek és néha rá kell jönnünk, hogy van olyan osztálytársunk, akit bizony sokáig félreismertünk, illetve hogy a segítség egy szorult helyzetben sokszor a legváratlanabb személytől érkezhet. Ha erre a novellára gondolok vissza, akkor szinte sajnálom, hogy nem olvashattam még ezekről a boszorkányokról hosszabban.

A harmadik befutó nálam a Csúnya Nővér volt. Ez az alapötlet iszonyatosan tetszett. Itt nem a szépséges, jóságos lány van a középpontban, hanem annak csúnyácska testvére, mintha Hamupipőke másodszereplővé avanzsált volna és a színpadi homályból, a háttérből az egyik csúnya testvér lép elő, ráadásul az üvegcipő is pont rá illik, nem pedig a szegény sorú, ámde szépséges Hamupipőkére. Jól ki van ez csavarva, nem? De ez adta meg a sava-borsát ennek a történetnek, és itt a végén igazi széles vigyorral olvastam az utolsó szavakat.

Többet is tudnék még emlegetni azok közül, amelyektől a "bársony" érzetét kaptam, de inkább arra biztatnék mindenkit, aki még nem olvasta, hogy kezdjen bele és találja meg a maga bársonyát vagy keserű manduláját, mivel nem vagyunk egyformák, ezért biztos mindenki másra talál rá benne. Én a szokásos varázslatos hangulatot kaptam meg, ráadásul személyesebbé vált minden egyes novella azáltal, hogy maga Joanne Harris egy pár mondatban elmondja az adott történet születésének/gondolatának körülményeit. Nekem tökéletes társam volt egy olyan időszakban, amikor egy kicsit el akartam menekülni a valóság elől, amikor túl akartam élni a napokat, vagy azt a fránya bkv-zás hosszú perceit, ezért újra csak köszönettel tartozom az írónőnek! Ezentúl biztosan mondom: tőle bármit, bárhol, bármikor!

Értékelésem: 4/ 5 -ből

Kiadó: Ulpius

Kiadási év: 2008

Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Kálmán bácsi meséi

Remélem, ha Mikszáth Kálmán még élne, akkor nem haragudna most meg rám, hogy csak úgy simán "Kálmán bácsinak" hívom. Nem tehetek róla, akármikor megláttam még középiskolás koromban az irodalom tankönyvemben a képét, nekem mindig egy jóságos nagypapát formázott, olyat, aki tele van jobbnál jobb és humorosabbnál humorosabb történettel. Már az iskolában is nagy kedvencem volt, emlékszem érettségire készülve nagyban mantráztam magamban, hogy csak Mikszáth tételét húzzam a szóbelin (persze nem jött össze, de azért így sem volt gond). Szóval az én szeretetem Mikszáth Kálmán irányába már elég régóta tart és a most olvasott novellás kötet, ezt az érzést csak megerősítette.

A könyv egyébként egy váratlan ajándék volt egy kedves molytól, akivel első találkozásunk alkalmával egy-egy kávé mellett úgy dőlt belőlünk a szó, mintha régi ismerősök lennénk. Aztán nagy meglepetésemre kihúzta a táskájából ezt a szép könyvet, mert állítása szerint ő nem olvas szépirodalmat, de biztos benne, hogy nekem tetszeni fog. Már akkor bele is szerettem volna kezdeni a könyv olvasásába, de a molylét olyan, hogy tervezünk, aztán mindig más könyvet veszünk a kezünkbe. Így, hogy idén biztos elolvassam, beválogattam a Várólista csökkentés játékába és februárban, amikor elég sokat jártam orvoshoz, meg ültem várótermekben ez volt a társam jó pár napon keresztül. Azért is jó választás volt, mert ugye novellákról van szó, azaz amikor meg is kellett akasztanom a történetek olvasását, általában már vagy majdnem végeztem eggyel, vagy épp a közepén tartottam, szóval gyorsan vissza tudtam kapcsolódni ha kellett. (Ezúton is köszönöm a kezelést végző nővérkének, hogy a kedvemért mindig felkapcsolta a villanyt, hogy olvasni tudjak! :))

Ebben a gyönyörű kivitelezésű könyvben 8 novella található, amelyeknek központi témája a nő és a férfi, no és persze a szerelem, illetve az ebből adódó bonyodalmak.

 

Nekem személy szerint 3 nagy kedvencem lett ebből a nyolcból. 

Rögtön az első, az Egy éj az Arany Bogárban a szívemhez nőtt. A történet az Arany Bogár fogadóban játszódik, ahol egy viharos éjszakán a fogadósné, a fogadóban lakók és szolgák, már a lefekvéshez készülődnek, amikor is először egy asszonyság érkezik szekéren szállást kérve, majd egy hajdú kíséretében egy pap toppan be. A probléma ekkor kezdődik, ugyanis a mind a 3 szoba foglalt már, csak ott lenne egy üres ágy, ahová a korábban érkezett asszonyságot szállásolták el. Hosszú tanakodás után, a talpraesett szolgálólány, Zsuzsi úgy dönt, hogy a papot az asszonyság mellett helyezi el, hisz mégis csak Isten embere, ő biztos nem fog kikezdeni az idősebb nővel. Természetesen a két egymás mellé kerülő idegen nem az akinek látszik és Mikszáth Kálmán olyan jól csűri-csavarja a szálakat, hogy egészen a történet végéig nem voltam biztos abban, hogy akkor most hogy is fog végződni ez a pikáns helyzet. A csattanón túl azért is szerettem ezt a novellát, mert olyan finoman írta le Mikszáth a szolgáló fiúcska vágyódását a szolgálólányt iránt, hogy az mellett nem tudtam csak úgy elmenni, hanem be is kellett jelölnöm, mert fülig ért a szám, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy el is pirultam.

"A Zsuzsi szobalány kis fülkéjében még ég a gyertya. Lehajlik leselkedni a kulcslyukon, szeme kidülled, széles szája széthúzódik, szeretné benyelni az egész látványt. Zsuzska moja, dusa moja! Hogy veszi ki hajából a tűket, s hogy esnek le vállára a hollószárnyak. Aztán kikapcsolja a mellénykéjét, egy kapocs, másik kapocs, harmadik kapocs, s aztán megoldja sorba a szoknyákat, s hull le az egyik, hull le a másik … Oh, az irigy kutya! Elfújja a gyertyát, éppen mikor a legérdekesebb volna."

A második kedvencem a Mindenki lépik egyet. Itt Erdélybe vezet minket Mikszáth Kálmán, annak egyik legnagyobb városába. Itt lakik Apró István, csizmadiamester és csodaszép lánya, Katalin. A lány szépségét mindenki csodálja, ahogy azt is, hogy miért nem akadt még párja, ha ennyire gyönyörűséges a kisasszony. Talán ennyire válogatós? Vagy a szépsége mögött mégis van valami takargatnivalója? Vagy esetleg már másnak adta a szívét? A városka lakossága állandóan Katalin lányságán csámcsog, egészen addig, amíg Apró István mellé nem érkezik egy másik csizmadiamester, aki szemet vet a lányra. Mindenki úgy gondolja, hogy Katalin fejét hamar bekötik majd, de természetesen az ifjú hölgy erre rácáfol. Itt is olyan fordulatot szőtt a mesébe Mikszáth, amire ugyan titokban gyanakodtam, de azért mégsem gondoltam volna, hogy mégis úgy történik majd ahogy. Mert persze nem csak az ifjú csizmadiamester tűnik fel még ebben a novellában, és Katalin nem hordja annyira fent az orrát, mint ahogy a falu gondolja. 

Ebben a történetben Apró Istvánt és a lánya megmentéséért tett cselekedetét imádtam a legjobban. Hogy mennyi esze volt ennek a kisöregnek! Illetve az is tetszett, hogy ugyan csak egy 50 oldalas novelláról van szó, mégis több évet ölelt fel a történet.

A harmadik szívcsücsök történet a Szomorú szép asszony című. Hiába csak 5 oldal, mégis mi nők szerintem ezen nevetünk a legnagyobbat. Itt a színhely egy fürdő, ahová hosszabb kúrára térnek be az emberek. A kúrát vevő emberek között csak egy nő van, ő, akit Mikszáth csak szomorú szép asszonynak hív. Ő az, aki egymagában árválkodik az asztalánál, aki nem veszi észre a férfiak figyelő és érdeklődő tekintetét és aki nem is nagyon ad a külsejére, egész nap a pongyolájában járkál, a haját egyszerűen csak összefogja. Tart mindez addig, amíg egy bizonyos személy meg nem érkezik a fürdőbe. Hogy ki ő? Épp ez a lényeg, mert mindenki valami titkos imádót vár az asszonyhoz látogatóba, és valaki teljesen más miatt változik meg egyik pillanatról a másikra az asszony, aki már nem lesz továbbra szomorú, csak szép!

Összességében nagyon élveztem ezeket a novellákat, olyan volt olvasni őket, mintha egy cseppnyi falucskában Kálmán bácsi a többi tizenévessel maga köré gyűjtött volna és az életre, szerelemre, csalódásra tanított volna minket fiatalokat. Persze tizenévesek révén mi csak fél füllel hallgattuk volna a pikáns kis történeteket, mert közben a velünk szemközt ülő csinos legényen vagy leányon legeltettük volna a szemünket. De azért Kálmán bácsi, figyeltünk ám, mert Ön olyan ízesen beszélt és olyan pikáns dolgokat osztott meg velünk, hogy arra muszáj volt figyelni és így sokszor a pirulásunkat is ezekre a történetekre foghattuk! Köszönjük az élményt!

Értékelésem: 5 / 5-ből

Kiadó: Lazi Könyvkiadó

Kiadási év: 2011