Életszösszenetek

Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

Néhány évvel ezelőtt volt szerencsém részt venni a greCSÓKOLlár zenés és irodalmi esten, ami hatalmas élmény volt. Már akkor tudtam, hogy nekem dolgom lesz Grecsóval. Hogy olvasnom kell majd őt. És bár eddig a Megyek utánadot és a Mellettem elférszt sikerült csak sorra keríteni, és az előbbit jobban szerettem, mint az utóbbit, most a Harminc év napsütéssel olyan ajándékot kaptam tőle, amit sokáig fogok őrizgetni és amivel kedvenc könyvet avathatok.

Olvastatok már úgy könyvet, hogy végig azt éreztétek ez nektek, személy szerint nektek szól? Amikor minden elbeszélésben, minden fejezetben tudsz valamit találni - egy élethelyzetet, egy mondatot, egy személyt - ami megfog. Ami arra késztet, hogy reggel a zsúfolt 4-6-os villamoson elmélázva a sorokon bámulj kifelé miközben szakad a hó, közben pedig nyeled vissza a könnyeket, a gombócokat a torkodból. Szépen ír Grecsó. Semmi sallang. Pár egymás mellé tett szó és bumm, nálam megtörtént, aminek meg kell történnie. Néha úgy pislogtam olvasás közben, hogy leírta, amit én érzek, amit nem tudtam magamnak megfogalmazni sokszor, pedig hát olyan egyszerű, neki olyan egyszerű szavakkal megy. Határozottan jó író. Nekem legalábbis ezzel a kötettel bizonyosan az lett.

"Percekig kacagtak a felfedezés örömén és a saját tapasztalatlanságukon. Én is nevettem, de ekkor még nem tudtam, min, csak velük. Nem értettem, milyen csoda, amikor valami először történik. Talán az egyik első saját ebédjük lehetett ez, a költözés utáni önállóság megélése, meghódítása: felfedezők voltak, és szerelmesek, azóta meg tudom, hogy ennek a kettőnek lenni a legjobb dolog a világon."

Szinte egy egész élet minden fontos állomása megtalálható a Harminc év napsütésben, és persze nem csak harminc évről szól. Generációkról, családról, családi kapcsolatokról, fiúkról és apákról, nagyszülőkről, testvérekről, arról, hogy milyen fontosak a gyökereinek. Hogy milyen vidékről a "nagy" Budapestre felkerülni. Hogy milyen más utat választani, mint a szüleid. Milyen göröngyös a felnőtté válás útja. Mennyi szerelmet kell megélni mire lesz olyan, aki mellett meg akarunk állapodni. Mik lesznek a tinédzserkori nagy álmokból és vágyakból, milyen érzéssel megy el az ember a 20. érettségi találkozójára (tavaly kellett volna olvasnom ezt a részt). Tényleg minden benne van, amit én, te, mi átélünk nap mint nap. És akkor amikor megtörténik velünk, akkor lehet, hogy nem is érezzük a fontosságát, csak egy újabb napnak gondoljuk, aztán amikor már nincsenek velünk bizonyos emberek, hirtelen ezek a pillanatok, ezek az összemosolygások, a ki nem mondott szavak, a meg nem bocsátott tettek jelentőséget kapnak.

"Nem tudtuk, hogy előttünk minden generáció és azóta is minden évfolyam ugyanígy szorong. Félti a jövőt. Fél tőle, hogy nem lesz elég jó. Nem fogja beteljesíteni a szülei álmait. Amikor azt mondja a húslevesillatú, meleg konyhában a saját apja, hogy „csak azt szerettem volna, hogy neked jobb legyen”. Akkor majd szégyellnie kell magát, mert nem tanult eléggé, hogy az apja meglássa benne jobbik önmagát, és megnyugodjon."

Azt hiszem most értem meg Grecsóhoz, most tudok vele és az írásaival azonosulni. Kata barátnőmnek meséltem a könyvről és végig csak annyit tudtam mondani, hogy az egész olyan keserédes és bensőséges. Benne van néhány megbánás, benne van néhány "bárcsak" is, ugyanakkor meg tudja melegíteni az ember szívét. Számomra legkedvesebb részek a Juszti mamáról írott elbeszélések voltak. Nekem soha nem volt nagymamám, már egyik sem élt mire megszülettem, szóval ez a viszony, ez a fajta intimitás, amit Grecsó elénk tárt a nagymamájával kapcsolatban nekem kimaradt. Most kaptam egy kis "lopott nagymamát" én is.

"De Juszti mama azt mondta, nem állhatja a puhány férfiakat, akik ilyen hamar feladják. Az udvarlás nem annyi, hogy bekopogtatunk, és ha azonnal azonnal nem nyitnak ajtót, már feladjuk. Az udvarlás csupa remény és türelem, az udvarlás csupa kétségbeesés és reménytelenség. Menjek csak oda a süteményemmel, ha hülyének néz, az is jó, legalább megjegyez. Nincs rosszabb a feledhető férfinál, sohase legyek feledhető férfi. Ez meggyőzött, a hülye férfi is jobb, mint a feledhető."

Egyszóval a Harminc év napsütés olyan könyv, amelyben az olvasó megtalálja saját magát is. A mindennapjait. A jó és a rossz történéseket, az élet apró kis szösszeneteit. És határozottan olyan könyv, amelyből szeretnék egy saját példányt, hogy bármikor elolvashassam pl. az Össze kéne szedni novella szilvalekvárjának történetét.

Kiadó: Magvető

Kiadási év: 2017