Na és akkor mi van?

Almási Kitti: Bátran élni

Időről időre szeretek önismereti könyveket olvasni. Ennek két oka van. Egyrészt az én életem sem tökéletes, és apróbb vagy esetleg nagyobb problémáimra természetes, hogy szeretnék néha megoldást, gyógyírt találni, ami van, hogy egyedül nem megy. Másrészt azért szeretem ezeket a könyveket, mert legtöbbször úgy teszem le őket a végén, hogy rájövök, nem vagyok egyedül a nyűgjeimmel, és azért ez valamilyen szinte megnyugtató. Mármint az, hogy nincs olyan, hogy tökéletes ember, tökéletes élet, mindenkinek vannak buktatók az életében, maximum sokan nem vallják be, nem vállalják fel és kifelé a tökéletességre törekednek, csak azt mutatják.

Almási Kitti a magyar pszichológusok közül számomra mindig az egyik legszimpatikusabb volt. Akármikor láttam tévében, olvastam tőle valamit az interneten a közvetlenségét nagyon szerettem. És most ugyanezt éreztem a könyvében is. Semmi erőlködés a nagy tuti megmondására, semmi magasröptű pszichológiai bla-bla nem rontja el az olvasás élményét és feldolgozhatóságát, a stílusa ugyanolyan egyszerű és barátságos, mint amilyennek - nem személyesen ugyan - megismerhettem eddig. Épp ezért elég gyorsan is lehet haladni a könyvvel, amelyben ötvözi a páciensei által feltárt problémákat a saját életében előfordultakkal, természetesen mindegyiket ahhoz a témához kötve, hogy mennyi gát, félelem, szorongás van bennünk nap mint nap. 

"Ha egy mondatba szeretném sűríteni, amit e téren igazán fontosnak tartok, akkor Jean-Jacques Rousseau-tól merítenék:
„Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned azt, amit nem akarsz”"

Amivel a legjobban tudtam azonosulni Kitti könyvéből az pont az a mondat volt, amit a bejegyzés címének adtam. Istenem, el sem tudom mondani, hogy hányszor mondom ezt saját magamnak, amikor valamitől inamba szállna a bátorságom, vagy ki kell lépnem a komfortzónámból és az baromi ijesztőnek tűnik. Az író azt a tanácsot adja, hogy ha bármi gát lép fel bennünk egy-egy feladat kapcsán gondoljuk végig azt, hogy mi lenne a vége ha belevágnánk. Vagy sikerül - ebben az esetben hurrá, konfettieső, öröm és boldogság. Vagy nem sikerül - DE ebben az esetben sem dől össze a világ, mert Na és akkor mi van ha nem jött össze? Nem kel fel másnap a nap? Száműznek az országból? Ha csak arra gondolok vissza, hogy annak idején főiskolán még a legelső vizsgaidőszakomban meghúztak egy tárgyból (világ életemben jól tanultam, szerettem is tanulni) és úgy éreztem összedőlt a világ, akkor mindig eszembe jut, hogy a szüleim hogyan reagáltak: hát akkor mi van ha meghúztak? Megpróbálod újra. Ennyi. Ráadásul, most felnőttként már röhögve gondolok vissza ezekre a parákra, ami akkor a legnagyobb gondot jelentette az életemben. De aztán ahogy akkor kezdtem úgy gondolni a vizsgákra, hogy nem tör ki a 3. világháború ha valami nem sikerül, a teher egy részét is le tudtam rakni. Számomra Almási Kitti könyvének is ez volt a legnagyobb és leghasználhatóbb üzenete, mert ezt a végiggondolást egész életünk folyamán alkalmazhatjuk.

"(...) ha a saját erőmre, képességemre fókuszálok, amellyel a nehézségekkel, a rosszal is szembe tudok szállni, az megerősít, mert az önmagamba vetett hit kontrollt ad a kezembe."

Persze a könyv ennél sokkal fontosabb problémákkal is foglalkozik, sok benne a párkapcsolati kérdés és megdöbbenek ilyenkor mindig, hogy két ember aki elvileg szereti a másikat hogyan (és persze miért) képes ártani annak az embernek, akivel együtt él. 

"Máskor üres vagy kifejezetten pokoli párkapcsolatban élő embereket látok, akik elsorvadnak a társas magányban, de a tényleges magánytól még jobban félnek."

E mellett voltak munkahelyi problémák is, különös élvezettel olvastam Kitti saját karrierjéhez kapcsolódó sztorikat, azt meg főleg, hogy hogyan állt ki magáért a gyakornokoskodása során és mivel nem ezzel a hozzáállással kezdett, hanem mindenki "csicskása" lett először, ezért mennyire rossz néven vették a kollégák, amikor először nemet mondott. Azt hiszem a nemet mondás egy külön tudományág, nemrég kezdtem el a tanulását én is, és meglepő, hogy milyen reakciókat kapok az emberektől, illetve, hogy bennem mennyit változtak a dolgok egy szimpla nem kimondásával.

Amit eleinte kicsit talán hiányoltam az néhány praktikus tanács, de aztán rájöttem, hogy ez a könyv nem tanácsadó könyv akart lenni, hanem inkább csak meg szerette volna mutatni, hogy mennyi féle félelem, gát van bennünk az élet minden területén és ha kell egyrészt merjünk változtatni, persze nem rögtön 180 fokos fordulattal, hanem lépésről lépésre, apránként, és figyeljük, hogy ezáltal mi hogyan érezzük magunkat, és erre a környezetünk hogyan is reagál, másrészt ha egyedül nem megy ne féljünk segítséget kérni.
Illetve rájöttem arra is, hogy aki olvasás során elgondolkozik egy-egy történet felett, az már nyert ezzel a könyvvel. Mit is? Talán egy kis önismeretet, egy pici önbizalmat, egy kis noszogatást, de leginkább azt, hogy ha nem sikerül valami úgy, ahogy mi képzeltünk, akkor sem dől össze a világ. Majd megy másodjára. Vagy harmadjára. Vagy majd megy másképp, hisz néha nem árt újratervezni sem. A lényeg: csak bátran! És ezt a magam biztatására is mondom.

Kiadó: Kulcslyuk

Kiadási év: 2015

Lélekerősítő

Bagdy Emőke: Pszichofitness

Kacagás, kocogás, lazítás

Bagdy Emőke neve nem volt ismeretlen számomra, ám eddig nem olvastam még tőle semmit sem. A Pszichofitness is viszonylag véletlenül került a látóterembe, de amikor elolvastam az alcímét - Kacagás, kocogás, lazítás - volt egy olyan hatodik érzékem, hogy ez egy olyan könyv lesz, amit szeretni és érteni fogok és amiből a későbbiek során hasznosítani is fogok dolgokat. Úgy gondolom igazam lett.

Szerintem több tucat olyan "önsegítő" könyv van a piacon, meg kismillió cikk és "megmondom" írás az interneten, ami arra akar tippeket és ötleteket adni, hogyan legyünk boldogabbak, pozitívabbak és kevésbé stresszesek. A kedvenceim azok, amelyek így hangoznak:

- kerüljük a stresszt a mindennapjainkban! (oké, köszi, mégis hogyan?)

- ne gondolj negatív dolgokra, ne használj negatív szavakat, ne engedd, hogy a negatív gondolatok megfoganjanak (nem mondod, ilyen egyszerű lenne?)

- vedd magad körül pozitív, boldog emberekkel (ööö, bocs, néha már egy találkozót nehéz megszervezni a barátokkal, még válogassak is közülük, hogy bocsi, de éppen most boldog hangulatban vagy?)

Szóval ezek a típusú írások nekem a piros posztók. Azok, amelyektől a falnak megyek és az első mondat elolvasása után csukom be a könyvet vagy éppen zárom be a böngésző ablakát. Viszont az hiszem Bagdy Emőke személyében és stílusában megtaláltam a számomra érthetően beszélő és valóban segíteni vágyó embert. Nem mondom, hogy nem volt sokszor túl biológiai a magyarázata, de azt hiszem neki pont ezért hittem el, amit mond, mert alátámasztja tényekkel és kutatásokkal, hogy miről is beszél.

A könyvében abban próbál segítséget nyújtani hogy ismerjük fel annak a fontosságát, hogy a lelkünk a mindennapok során milyen stressz faktoroknak, ahogy ő fogalmaz stresszoroknak van kitéve és épp ezért, mivel ezek nagy részét kikerülni nem tudjuk, hogyan tudunk a stresszel a legjobban megbirkózni vagy annak káros hatását tompítani.

"Nem a feladatkör betegít meg, nem az ezzel járó megterhelések, hanem az, ahogyan az ember reagál, értékel, viszonyul, viselkedik."

Az első részben bevezetőt kapunk az alapfogalmakból. Mi is a stressz? Hogyan hat biológiailag az emberre? Hogyan függ össze a szorongás a stresszel? A különböző típusú emberek milyen stresszkezelési módokat alkalmaznak (tudatosan vagy tudattalanul)?

A könyv második részében pedig arról ír, hogy vannak az önsegítésnek lehetőségei: egyrészt akarjunk változtatni, alakítsunk a szemléletmódunkon és iktassuk be a mindennapjainkba a relaxációt, mint az egyik legjobb mentális tréninget.

A harmadik részben pedig ez utóbbihoz, a relaxációhoz ad gyakorlati, praktikus tanácsokat. Konkrétan feladatokat, lazító gyakorlatokat és szövegeket.

Ami miatt nagyon szerettem a Pszichofitnesst az az volt, hogy az írónőn valóban a segítő szándékot éreztem, nem azt, hogy na én most aztán jól megmondom a tutit, hanem azt, hogy egyrészt megnyugtatja az embert, hogy a problémájával nincs egyedül, másrészt elmondja, hogy a testünk miért reagál a stresszre úgy ahogy és ez milyen hatással van a továbbiakban a lelkünkre, főleg akkor, ha a test jelzéseiből nem tudunk jól olvasni (vagy esetleg nem akarunk). Helyenként tele van szakszavakkal, de mégis értettem és fel is fogtam a lényeget.

"A stresszel való küzdelem folyamatára és kimeneteli esélyeire vonatkozó vizsgálatok egyértelműen elénk tárják, hogy a stresszhelyzet kevésbé szövődményes, nem károsító, nem betegít meg, ha 1. a helyzet felett kontrollt szerezhetünk; 2. ha „látjuk az alagút végét”, tehát, van a helyzetnek bizonyos kiszámíthatósága, tudjuk, mit várhatunk (bejósolhatóság); 3. képesek vagyunk a helyzet befolyásolhatóságának, illetve értelmének hitét, belső meggyőződését kialakítani."

Ez a fenti gondolat engem nagyon megragadott. Teljesen egyetértek vele. Mert nem mindegy az, ha egy munkahelyen pl. az ember állandóan orrvérzésig dolgozik, vagy vannak bizonyos periódusok, amikor tudod, hogy nehéz lesz, meg lesz túlóra, de látod, hogy véget ér és a végén te ebből mit fogsz profitálni (lezársz pl. sikeresen egy nagy projektet vagy ha a tanulást nézzük akkor lediplomázol stb.). Az első esetben az embernek fel kell ismernie, hogy ebből a helyzetből ki kell lépnie, változtatnia kell, a második esetben pedig tudatosan tenni kell azért, hogy az átmeneti stresszes időszakot könnyebben viseljük.

"A stresszhelyzet akkor a legveszélyesebb, ha nem látszik a szabadulás. Pszichológiai válaszlehetőségeink rangsorában éppen ezért kell első helyre állítanunk a helyzet kontrollálhatóságának, bejósolhatóságának és a befolyásolhatóság tudatának kedvező hatását."

Az a gondolat is nagyon tetszett, hogy felhívja rá a figyelmet, hogy mennyit törődünk naponta a testünkkel, a kinézetünkkel. Mosakszunk, mi nők krémezzük az arcunkat, sminkelünk, ápoljuk a hajunkat, minden nap fogat mosunk, de vajon ápoljuk-e ezekre a tevékenységekre szánt időnkből akárcsak 2 percig naponta a lelkünket? Nem tudom, ti mit válaszolnátok erre, de én rámondtam a nemet. És itt a baj. Mert bizony ez is megérdemli a törődést. Ami lehet, hogy napi szinten csak annyi, hogy este megpróbálsz egy kicsit relaxálni, elengedni a gyötrő gondolatokat, listát írsz a jóról, vagy listát írsz még a teendőidről másnapra, de utána azon a listán marad a munka miatti aggodalmad, te pedig mentálisan pihensz pár percet. Tudom, sokan jönnének erre olyan válasszal, hogy család, gyerekek, munka mellett az embernek erre nem jut ideje, de ezek napi pár perces rutinok, ami még abban is segíthet, hogy könnyebben elaludjon az ember, illetve esetleg egy esti tévéműsor helyett simán beleférne a napba.

Az írónő által adott relaxációs gyakorlatok közül egy-kettő nagyon szimpatikus volt, meg fogom őket csinálni a jövőben. Én pl. a mobilomra felvettem két rövidebb lélegzetvételűt, amelyikből az egyik az elalvást segíti. Hangsúlyozza Bagdy, hogy ezeket rendszeresen kell csinálni, legalább 28 napon keresztül, hogy rögzüljenek, de utána akár arra is képesek leszünk, hogy a gyakorlatokra gondolva, bárhol belekezdve le tudjuk magunkat és a lelkünket nyugtatni a stresszhelyzetek előtt, után, közben.

Tehát összességében szerintem az általam ebben a témában olvasott könyvek közül a Pszichofitness meglepően jó és használható tudást, illetve tippeket ad a hétköznapokra. Nem mondom, hogy teljesen megváltoztatja az ember gondolkodásmódját, de az biztos, hogy kaptam tőle egy löketet, hogy átgondoljam mit és hogyan kellene másképpen csinálnom a mindennapjaim során.

Kiadó: L'Harmattan

Kiadási év:  2013

Köszi, megvagyok, de így is jó.

Gretchen Rubin: Jobban, mint valaha

Ezer meg egy éve kacérkodom a Boldogságterv elolvasásával. Sok helyről sok jót olvastam róla. Valami miatt úgy gondoltam, hogy inkább a Jobban, mint valaha könyvével kezdek Gretchennek, mert a fülszöveg szerint szokásformálási stratégiákat kapunk, amelynek segítségével elindulhatunk a saját szokásaink megreformálásának, újak felvételének, rosszak elhagyásának az útján. Hű, ez kell nekem! Legalábbis első gondolatom ez volt. Most, hogy elolvastam jobban nem lettem tőle, bár az elején elég sok helyütt bólogattam és találtam benne érdekes gondolatokat is, viszont a végére már igen csak elegem lett az egész témából.

Amik tetszettek:

- Gretchen által felállított tematika szerint az emberek a szokásokhoz való hozzáállásuk szerint négy kategóriába sorolhatóak: fenntartó, kérdésfeltevő, engedelmeskedő, lázadó. Épp ezért nem lehet egy sablont mindenkire ráhúzni. Bizonyos stratégia az egyik embernél működik (pl. a határidő, vagy a kontroll általi nyomás egy engedelmeskedőnél), másnál ez fabatkát sem ér (pl. egy lázadónál).

- saját magamra nézve fel tudtam végre ismerni azt, hogy a reggeli testmozgást nem nekem találták ki. Tudjátok, van olyan ember, aki megkérdezi a környezetemben, hogy miért nem megyek reggel sportolni, ha délutánonként olyan bizonytalan mikor végzek a munkában. Azért kedves kérdező, mert nem vagyok hajlandó hajnalok hajnalán felkelni. És azért nem, mert én bagoly típusú ember vagyok. Pont. Ennyi. Nem fogok küszködni azért, hogy felkeljek reggel, megyek úszni, sportolni délután, vagy esetemben a vasárnap délelőtt tökéletesen bevált erre a célra. De a tantusz ennél a pontnál Gretchen miatt esett le, ő írta le, hogy egy bagoly típust felesleges a kora reggeli sportmozgással zaklatni.

- azzal a gondolattal is egyetértek, hogy nem lehet mindent mindenkinek ugyanúgy elkezdni. Azaz vannak olyan emberek, akik egy új dologba 110%-osan egy nagy lépéssel ugranak bele, mások pedig apránként, körüljárva és apró lépésekkel (ez utóbbi vagyok én pl.).

"A kis lépések különösen jól jöhetnek, amikor valami olyan dolgot próbálunk megtenni, ami nagyon nyomasztónak tűnik. Ha rá bírom venni magam annak az első kis lépésnek a megtételére, utána rendszerint rájövök, hogy tovább tudom vinni."

És amik nem:

- azt hiszem a végére megértettem, hogy a fő bajom a könyvvel az, hogy Gretchen amerikai, én meg itt élek Magyarországon. Igen, nagyon szeretném úgy kezdeni a napom, mint ő (otthon ír, a saját irodájában), azaz az első órát az internetes hírek olvasásával, az e-mailek megválaszolásával tölteni. De ez esetemben elképzelhetetlen, amikor is reggel alig veszem le a kabátom, máris letámadnak a feladatokkal. Kíváncsi lennék, mit szólna a főnököm, ha közölném, hogy "bocs, új szokásom van és várj egy órát, utána beszélünk".

- a négy típusra nézve a végén van egy teszt, állításokról kell eldöntened, hogy igaz-e rád vagy sem. Na, ezek alapján nem derült ki, hogy én hová esem, mert mindegyikben hasonló igenem volt, azaz mind a négy kategóriából van bennem valami? És szerintem igen, csak ezt Gretchen kicsit kisarkította a könyvében. Mert pl. munkahelyen valószínűleg mint beosztott az engedelmeskedő típusba esem, de a magánéletben van bennem ebből is egy kicsi és abból is egy kicsi, tehát nem mindegy, hogy hol szeretnénk egy új szokást meghonosítani.

- ami kiütötte nálam a biztosítékot az Gretchen véleménye a folyadékfogyasztásról. Szerinte erre nem kell odafigyelni, majd a test jelez. Javítsatok ki de nekem orvosaim, a kozmetikusom, az internet, szóval a legtöbb csatorna azt javasolja, hogy fogyasszunk min. 2 liter folyadékot naponta, lehetőleg vizet, és ha már szomjasak vagyunk, akkor az már régen rossz. Erre azért is vagyok háklis, mert nekem ez a gyenge pontom, és valóban igyekszem szokásként felfogni, sőt, észre is vettem, hogy ha figyelek erre, kiegyensúlyozottabb vagyok, kevesebbet fáj (vagy egyáltalán nem) a fejem, és a bőrömön is meglátszik a hatása.

- Ja, meg a kedvencem. Gretchen, hogy időt spóroljon, amikor az olvasói levelekre válaszol, vagy éppen e-mailekre, akkor nem ír megszólítást és nem köszön el. Gondoljatok ósdinak, de nekem ez nem bejövős stratégia. Még ha annak a kollégámnak írok, aki a szomszéd irodában ül, akkor is beleírom, hogy szia, kedves, vagy helló, vagy épp jó reggelt és mennyi ideig tart a végére odabiggyeszteni egy üdv vagy köszi, N. aláírást. (Nem mellesleg ezt automatikusan is be tudjuk állítani a levelekhez.)

- G. szerint ha egy új szokást megakasztunk valamivel (pl. mondjuk közbejön egy betegség), akkor utána vagy elhagyjuk a szokást vagy nagyon nehezen kezdünk bele újra. Ezzel sem értek egyet. Egyrészt egy betegség pont egy olyan dolog, amire nem vagy ráhatással, hisz jön a megfázás, leteper, ki kell pihenni. Na, ilyenkor pont nem azon fogok görcsölni, hogy a fene, így nem fogok tudni vasárnap délelőtt elmenni úszni. Helyette meggyógyulok mindenféle stressz nélkül és következő héten elmegyek úszni. No para.

- G. kismillió helyen elmondja magáról, hogy 1) nem szeret vásárolni 2) nagyon figyel a súlyára, az étkezésére, a testmozgására. Ez teljesen rendben van. Egyszer. Akkor felfogom, megjegyzem. De ez hogy hányszor elő nem került! Már a falra másztam tőle (nem mellesleg megnéztem a neten, és tök vékony ez a nő, bár azt nem tudom, hogy milyen volt korábban).

- és azt hiszem maga a könyvben szerepeltetett gondolatok sok helyen vagy túl tudományosak voltak, vagy arról szóltak, hogy Gretchen olvasói ezt vagy azt kommentálták a blogjára. Nekem ez így nagyon kevés volt. Illetve rájöttem, hogy nem akarom, hogy minden napom a szokásaim által legyenek behatárolva. Hogy perce pontosan beosszam magamnak, hogy mikor kivel és mit csinálok. Szeretek néha spontán lenni. És szerintem kell is ez, ez a legjobb dolog néha az életben. A könyvet olvasva végig az járt a fejemben, hogy ha nem a szokásaimhoz ragaszkodom, akkor már nem is élem jól az életem. Már pedig nem szeretném ha egy könyvtől ezt a sugallatot kapnám.

Természetesen nem mondom senkinek, hogy ne olvassa el a könyvet, sőt, biztos sokan lesznek olyanok, akiknek sokat segít. Csak nekem ez semmi újat nem mondott, vagy ha igen, akkor azt meg az én életemben nem lehet hasznosítani. Illetve elég erősnek érzem magam ahhoz, hogy ha valamit szokásommá szeretnék tenni, akkor az magamtól is menne (pl. évekkel ezelőtt egy fogyókúra miatt leszoktam arról, hogy cukorral/mézzel/édesítővel igyam a kávét. Bár a diétát már nem tartom olyan szigorúan, a kávét még mindig feketén és tejjel iszom.)

Tehát ne tántorítson el senkit az én inkább negatív, mint pozitív véleményem a könyvről, hátha Ti megtaláljátok benne azt, amit kerestek! És ha csak egy embernek segít, akkor már megérte megírni.

Kiadó: Édesvíz

Kiadási év: 2015

Fordította: Kovács Zsuzsa