2016. november 1., kedd

Egy színes október

Már többször írtam, hogy óriási ősz rajongó vagyok, ezért nagyon szerettem az elmúlt heteket, amikor hirtelen színesbe öltözött a természet, reggelente már kellően csípős a levegő és az elmúlt pár napban már az a semmihez sem hasonlítható füstös illat is megcsapott párszor. Úgyhogy ilyen jó háttérrel október nem is lehetett volna jobb hónap nekem, mint amilyen végül lett.

Beszerzéseket tekintve mértékletes hónapot zártam, három könyvvel bővült a könyvtáram. Ebből egy előrendelésem volt, az Agave újdonsága, Megan Miranda Minden eltűnt lány című krimije. Erre a könyvre nagyon kíváncsi vagyok, valahogy most amúgy is úgy érzem, hogy tök jól passzolnak a krimik, thrillerek az őszi időszakhoz. Aztán októberben hirtelen felindulásból megvettem Madeline Millertől az Akhilleusz dalát, aztán hiszem ehhez a végső lökést Heloise bejegyzése adta meg. Miután elolvastam nálam ment is a kedvencek közé, nagyon szép történet volt, tipikusan olyan, aminek sajnáltam a végére érni. A harmadik könyv, Szabó Magda Az ajtó c. története pedig a barátnőmtől került hozzám, aki egy magánkönyvtárat szeretne felszámolni és beengedett engem oda egy kicsit körülnézni. Ezt a könyvet választottam, és már tudom, hogy a jövő évi várólista-csökkentés egyik oszlopos tagja lesz.

Olvasásaimat tekintve nem vittem túlzásba (4+1 olvasmány került sorra), viszont végre elmondhatom, hogy szinte minden könyvért totál odavoltam. A hónapot Sylvia Plath Az üvegburájával nyitottam. Bevallom, engem nem fogott meg annyira, mint szerettem volna. Talán a sok dicsérő kritika miatt nagyok voltak az elvárásaim, vagy éppen nem jó időpontban talált meg a könyv, de én csalódottan tettem le. Ezután viszont szuper élmények értek. A sort Anita Diamant nyitotta A vörös sátor című könyvével, amiről ITT már írtam is. Aztán a fent említett Akhilleusz dala jött, látott és győzött - erről hamarosan írok is majd bővebben. A lényeg csak annyi, hogy utána kedvem támadt elolvasni a középiskolában elbliccelt kötelezőt. A negyedik szívcsücsök könyv pedig Robert Galbraith Cormoran Strike sorozatának 3. része, a Gonosz pálya volt. Sokáig olvastam, de nem azért, mert nem élveztem volna, pont ellenkezőleg, hiszen így szerettem volna elnyújtani az élményt, amit tőle kaptam. A +1 könyv egy rövid mesekönyv volt, amit a barátnőm kislányának vettem a 3. születésnapjára: rájöttem, hogy imádok a mesék között (is) ajándékokra vadászni. Folyamatban van még Hemingway Vándorünnepének újraolvasása is, végre azt a pici kiadást olvasgatom, amit sikerült beszereznem még a nyáron.

Október nemcsak a természet átalakulása és a jó könyvek miatt lett színes számomra, hanem néhány változás miatt is. Épp munkahely váltásban vagyok: elköszöntem a régitől és pár napja már egy új helyen vagyok, egyelőre csak pislogok ki a fejemből, hiszen minden kezdet nehéz, de remélem pár hónap eltelte után el tudom majd mondani, hogy megtaláltam a helyem. Persze ez a dolog határozta meg ezt a hónapot, de szerencsére pihenésre és sok baráti találkozóra volt mellette lehetőségem. A pihenést főleg az jelentette, hogy újra volt kedvem és időm beülni meginni egy-egy kávét néhány kedvenc helyemre, ahol olvasgattam is. Ilyenkor ősszel számomra ez az egyik legkedvesebb program (bejegyzést is tervezek majd róla, hisz rég volt kávés poszt már). 
A barátaimnak ebben a hónapban is nagyon sokat köszönhetek, egyre jobban értékelem azokat az embereket, akik nap mint nap az életem részei személyesen vagy akár csak online, rengeteg támogatást és biztató szót kapok tőlük, ami most nagyon kellett nekem. Az utolsó októberi napokat pedig sikerült vidéken tölteni néhányukkal, pihenni, beszélgetni, játszani a gyerekekkel, vagy csak egyszerűen élvezni a melengető őszi napsütést és a természet szépségeit. Soha rosszabb októberem ne legyen!


A többiek:

11 megjegyzés:

Kritta írta...

Szuper könyveket olvastál októberben! Sok sikert az új munkahelyen! :) Jó volt olvasni, hogy ennyire szereted az őszt.

Nikkincs írta...

Kritta: szerintem is, csak ajánlani tudom őket :) Köszönöm! Igen, az ősz a nagy kedvencem :)

Amadea írta...

Várom, hogy mit mondasz Megan Mirandáról. Ej, már megint ez a kávés flinci-flanci, padlót sikálni ki fog?!:D
[Nehogy komolyan vedd.]
Az őszi levegő füstös aromáját én is nagyon szeretem, még a hideget is megbocsátom miatta.

theodora írta...

Jó kis hónap volt ez az október neked is Gratulálok én is az új helyhez, és remélem a november még jobb lesz! ;)
Hű a kávés bejegyzésed nagyon várom, az a kedvenc 'rovatom' itt nálad!
Az Akhilleusz dala és A vörös sátor egyre jobban érdekel - túl sok jó könyv, túl kevés idő :D

Heloise írta...

Szuper, nagyon örülök, hogy tetszett az Akhilleusz dala! :) Amúgy utána én is majdnem nekiálltam Iliászt olvasni, annyira berántott magával.
A vörös sátor amúgy nekem is egyre jobban birizgálja a fantáziámat, és egyre inkább meggyőz róla a bejegyzésed, hogy kell nekem :)
Gratulálok és sok sikert kívánok az új helyen! Az első pár hét mindig nehéz sajnos, de aztán szuper lesz minden! Kívánom, hogy így legyen. :)
Csodás novembert kívánok, könyvek és egyebek tekintetében is!

Nikkincs írta...

Amadea: remélem, hogy nem pofára esés lesz belőle :) Ha már takarító hasonlat, akkor tudod, rázom a rongyot ezzel a kávézással :)
Egyszer lehet, hogy utána kell nézni, hogy mitől is van ilyen illata a levegőnek ősszel, de egyszerűen odáig vagyok érte :)

theodora: köszi Dóri, remélem alakul majd szépen. Igyekszem hamar sorra keríteni, meg keresgélek új helyeket, hogy legyen utánpótlás :)
Én mindkettőt csak ajánlani tudom, és a probléma sajnos ismerős :P

Heloise: köszi, hogy előolvastad, igen, pont így voltam vele én is, még simán maradtam volna Trójánál.
Szerintem adj neki egy esélyt, igazán szép női regény, az új kiadás pedig illik is hozzá.
Köszönöm szépen, remélem, hogy így lesz :) És novemberre mindannyiunknak hasonló jó dolgokat kívánok én is! :)

Nita írta...

Jó olvasni, hogy milyen jó kis hónapod volt! :)
Remélem, hogy az új munkahelyen megtalálod azt, amit eddig kerestél!
Ahogy nézem, olvasás is beszerzés terén is jó hónapot zártál, azt mondom, soha rosszabbat! :)

PuPilla írta...

Hangulatos képek, csudás olvasmányok, jó kávé, mi kell még? :) Nagyon szép könyv ez az Akhilleusz! És annak is örülök, hogy Strike barátunk nem okozott csalódást neked. :)
Nahát igen, kérlek, ez a nagy kávézós rongyrázás... :D hát szégyelld össze magad. ;)) Kérjük a kávés posztot! :)
Sok sikert az új munkahelyen! :*

Nikkincs írta...

Nita: köszi! Remélem én is, majd kiderül. Így van, legalább ilyen legyen minden hónap :)

PuPilla: semmi, ezek kellenek csak és persze világbéke :) Ugye? Szerintem is jól sikerült kiadás, plusz Strike-ra már olyan sokat vártam :)
Oké, el is bújok egy sarokba szégyenemben :)
Köszönöm!

katacita írta...

Ezt az Akhilleusz dalát meg kell jegyeznem, bízom az ízlésedben. :)
Az ősz most szerintem nálam is kicsit krimi-témában zajlik. Jó bekuckózni ezekkel így ősszel, meg könnyű elmélyedni ezekben.

Várjuk a kávés posztokat is, tudod, hogy imádjuk őket. ;)

Nikkincs írta...

katacita: hú, ez komoly felelősség, de én imádtam olvasni :)
Akkor mi vagyunk az őszi-krimi-szekcióóó, nekem is most ezek csúsznak. Vár rám a Minden eltűnt lány is.

Köszi, hamarosan érkezik egy :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...