A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Amszterdam. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Amszterdam. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. június 13., szombat

Miniatűrkészítő vagy jósnő?

A babaház úrnőjéről elmondhatom, hogy számomra 2015 egyik legjobban várt könyve volt. Mind a fülszöveg, mind a borító vonzott és amikor láttam, hogy egyre több ismerősöm és blogger olvassa, majd utána elég jó véleményeket fogalmaznak meg róla, úgy éreztem, biztos nagy élményt fog majd nekem is jelenteni. Épp ezért nem olvastam el a róla szóló posztokat, csak általában a végére vetettem egy pillantást, hogy megtudjam merre billen el a mérleg nyelve.
Most, hogy túl vagyok a könyvön azt mondhatom, hogy ugyan maradandót kaptam, de nem volt teljes az élmény, voltak apróbb problémáim a történettel.

1866-ban járunk Amszterdamban, amikor a 18 éves Petronella megérkezik abba a házba, amelynek - úgy gondolja - az úrnője lesz, hiszen a házban lakó gazdag 35 éves kereskedővel, Johaness Brandttal nemrég kötött házasságot. Már az érkezése napján felismeri, hogy nem lesz olyan könnyű itt átvenni az úrnő szerepét, ugyanis a családot eddig Johannes húga, Marin igazgatta, akiről nagyon úgy tűnik, hogy nem akarja ezt a posztot áttestálni a fiatal feleségre.
A háztartáshoz tartozik még egy cselédlány és egy inas, aki fekete bőrével kitűnik az amszterdami nép közül, de mint szabad ember él és dolgozik a családdal. Nella, az ifjú feleség a zsigereiben érzi az első napoktól kezdve, hogy valami olyan helyzetbe csöppent itt bele, olyan viszonyok alakultak ki az egy fedél alatt élők között, amit nem lesz egyszerű vissza- vagy felfejtenie. Mintha minden próbálkozásánál újabb és újabb csomókba ütközne. Mindenki hallgat, kétértelmű megjegyzéseket tesznek csak, Nellát csak egy plusz teherként kezelik és ráadásul maga a ház is tele van titkokkal. Esténként suttogások, lopódzó emberek, ajtók csukódása hallható, olyan mintha kísértet(ek) laknának a falak között.

Hogy mindez még ne legyen a lány számára elég, Johaness egy babaházzal, a saját házuk kicsinyített másával ajándékozza meg, hogy legyen mivel foglalatoskodnia, ha már a saját otthonában másodlagos szerepet szánnak neki. Nella, bár rendes házasságra vágyik, egyelőre mégis beéri azzal, hogy a babaházat rendezi be. Ehhez egy miniatűrkészítő segítségét veszi igénybe, akitől az érkező első csomagban megbújó tökéletes kis figurák - akik a háznépet formázzák meg - ijesztő érzést keltenek a lányban. Épp ezért le is mondja a megrendelését, de a csomagok és az újabb tárgyak ezután is érkeznek kéretlenül. Ráadásul olyan dolgokat tartalmaznak ezek, amelyek később, az események tükrében kerülnek csak felfedezésre és Nella nem tudja eldönteni, hogy vajon a bekövetkező baljós eseményekre való figyelmeztetésnek szánta-e ezeket a jeleket a miniatűrkészítő vagy sem. Olyanok ezek az apró figurák, tárgyak, mintha rontást hoznának azokra, akiket megformáznak, mert amint bekerülnek a babaházba a család jövője az elkerülhetetlen és baljós végkifejlet felé tendál.

Amiben valóban nagyon erős ez a regény, azok a karakterei, a hangulata és a történelmi háttere. A karakterei, főleg Nella és Marin nagyon szépen és részletesen kerülnek bemutatásra. Nella a regény elején egy elveszett kislánynak tűnik, míg Marin egy karakán, rideg és határozott nőnek, majd mindketten óriási változáson keresztülmenvén teljesen más oldalukat mutatják meg, mintha más személy válna belőlük. Nella abban a korban, amikor a nőknek a háztartás vezetését szánták csak szerepnek, felveszi a kesztyűt a gondokkal szemben, az őket sújtó szörnyű megpróbáltatásoktól nemhogy gyengébb lenne, hanem mintha egyre jobban magára találna. A teher alatt nő a pálma mondás egyértelműen illik rá. Marin is teljesen más nővé vált a szememben a könyv végére, bár már a legelején éreztem, hogy ez rideg viselkedés egy szenvedélyesebb lányt takar és hogy bizony itt titkok lapulnak majd a lelke legmélyén. Milyen igazam volt!

A történelmi háttér valóban nagyon kidolgozott. Korhű képet ad mind a nők helyzetéről, mind a kereskedők életéről, a városvezető atyákról, a bigott vallásosságról, a korrumpálhatóságról és a másfajta viselkedés üldöztetéséről. Úgy érzem igen alapos kutatómunka állhat e mögött, ezért minden elismerés megilleti az írónőt.

Ami miatt nem tudok egyértelműen rajongó üzemmódba kapcsolni az egyrészt a könyv lassúsága. Tudom, máskor meg egy-egy könyvnél pont ezt emelem ki, mint pozitívum, de a mostani esetben néha megőrültem, hogy úgy éreztem alig történik valamit. Volt, hogy olyan tehetetlenséget éreztem, mint Nella és már nagyon kívántam, hogy történjen már valami! Persze ez a lassúság kellett a karakterfejlődések bemutatására, de most nekem néha csigaüzemmódban cammogtak az események.
Illetve akármennyire imádtam a regény fekete, komor és nyomasztó hangulatát, néha azt gondoltam, hogy az írónő nagyon titokzatos történetet akart írni. És persze értem én azt is, hogy a misztikus hangulathoz ez kellett, nekem hiányzott egy-két szál részletesebb kifejtése. Például a miniatűrkészítőre teljes mértékben kíváncsi lettem volna és hát nem igazán elégítette ki Burton a vele kapcsolatos igényeimet.

A fentieket leszámítva azonban én is csatlakozom azon olvasók táborához, akik azt mondják, hogy A babaház úrnőjében egy igazán különleges történetet kaptunk, amit mindenképpen érdemes elolvasni! Szerintem az őszi kuckozós, borongós időjárás tökéletes hátteret nyújtana ehhez a regényhez, ha ajánlhatom, ezen időszak alatt vegyétek a kezetekbe!


Kiadó: Libri
Kiadási év: 2015
Fordította: Farkas Krisztina

2015. március 4., szerda

Egy nő szerelme

Arthur Japin: Casanova menyasszonya


"Egy napon úgy döntöttem, hogy fátylat fogok hordani. A férfiakra tett hatása említésre méltó. A férfiak minden másnál jobban akarják azt, ami tiltott. Az után sóvárognak, amit megtagadnak tőlük. Ha tehetik, mindig az ismeretlent választják."

Erre a könyvre a nagy nyári Szandis akció során figyeltem fel. Töprengtem rajta, hogy kell-e nekem pár száz forintos áron vagy sem, de aztán Amadea és katacita véleménye meggyőzött és végül is beszereztem. Jó döntés volt!
Az elején kicsit döcögősen indult a könyv, legalábbis számomra, bevallom, majdnem félre is tettem. Aztán néhány oldal után olyan gondolat jött velem szembe, ami kicsit arcon vágott és bebizonyította, hogy érdemes lesz Galathée történetét elolvasni.

A regény két részre bontható, egyrészt a jelenben ismerjük meg Galathée-t és Seingalt lovagot (későbbiekben Casanovaként elhíresült csábítót), aki a híres kurtizánt szeretné elcsábítani, illetve minden vágya az, hogy a kurtizán védjegyévé vált, állandóan hordott csipke álarc mögé belessen. A lovag nem is sejti, hogy ő volt szinte az utolsó ember, aki ezt az arcot még teljes valójában és ártatlanságában látta, amikor is Galathée még Luciaként élte az életét egy olasz falucskában. Azt sem sejtheti így, hogy ő volt az egyetlen férfi, akinek a nő valaha is odaadta a szívét. Ezek a részek, a visszaemlékezések, a Luciából Galathée-vé válás adja a regény másik részét és az igazi sava-borsát ennek a történetnek.

Számomra teljesen másodlagos volt a nagy Casanova és a csábító rohama hogy Galathée-t az ágyába csalja, vagy hogy a kettejük között létrejött fogadást megnyerje. Sőt, abszolút nem bírtam Casanova eszmefuttatásait, mert egy önző férfiembernek gondoltam, aki megbántottságában csak a bosszúban keres vigaszt és nem veszi észre azt, ami ott van a szeme előtt. Ellenben azt a folyamatot, aminek a végén Lucia egy okos, érett, az élet dolgaival, árnyoldalaival teljes mértékben tisztában lévő sikeres asszonnyá válik mindennél jobban élveztem.


"Annyi bizonytalansággal kellett megküzdenem nap, mint nap, hogy a múltam vált az egyetlen biztos ponttá, a szárazfölddé.Nem lehet egyszerre élni az életet, és töprengeni fölötte. A szemlélődés azoknak a kiváltsága, akiknek nem kell aggódniuk a jövőjük miatt."

Az is kellemes hátteret adott a történetnek, hogy bejártuk az álarcot viselő Galathée-vel Velencét, Párizst, Amszterdamot. Megismertük vele a poklot, a börtönt, a cselédsorsot, majd ártatlanságának elvesztését is, hogy aztán a sok viszontagság után megtalálja számítását a világban. Illetve, hogy egy véletlen találkozásnak köszönhetően végleg elengedhesse azt a férfit, akit soha nem tudott elfelejteni, és hogy ennek az érzelemnek a súlyát sok év után végre le tudja tenni, meg tudjon békélni a múltjával.

Olvasás közben eszembe jutott a Pygmalion, hiszen itt is egy tanárnak köszönheti Lucia azt, hogy egy művelt, sokat olvasott fiatal nővé válik. A sok velős gondolat a férfiak-nők viszonyáról és a csábítás folyamatáról (tudományáról?) meg valahogy az egyik kedvenc könyvemre, a Veszedelmes viszonyokra emlékeztetett. Már csak e miatt az érzés miatt is megérte elolvasni ezt a rövid, ám annál szebb és elgondolkodtatóbb történetet.

"Mindent hallottam már, amit férfi nőnek mondhat. A külsőre vonatkozó bókokban mindig van valami elkeserítő, főleg ha első találkozáskor hangzanak el. Ahogy kimondják őket, a férfiak el is fáradnak ettől a kötelességtől. Olyan feladat ez nekik, amiben ők maguk sem hisznek, és képtelenek rá, akár a cirkuszi mutatványra az igáslovak. Vannak nők, akik a szép szavakért élnek. Én szívesen mondok le róluk. De hogy érthetné ezt meg egy férfi? Azt reméli, hogy örömet szerez nekünk"


Kiadó: Európa
Kiadási év: 2010
Fordította: Szőcs Petra
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...