Egy Hemingway élete

Mariel Hemingway - Ben Greeman: A Hemingway-átok

Azt hiszem, hogy én vagyok a marketingesek álma, legalábbis a könyves szekciót nézve. Amint megláttam A Hemingway-átok könyvcímet, tudtam, hogy mindenképpen meg fogom venni, hisz Hemingway és munkássága nagy kedvencem, élete pedig mindig is érdekelt. Amiért a marketingeseket említettem az a szerintem hatásvadász cím. Igen, sok tragédia érte a Hemingway családot az évek során, de mégis úgy gondolom, hogy nem ül rajtuk átok. És maga a könyv sem erről szól, nem keres miérteket, vagy nem ás nagyon mélyre Ernest életébe és az ő viselkedésének hatását sem nagyon firtatja a családtagjaira nézve, hanem egyszerűen Mariel Hemingway, Ernest egyik unokája, elmeséli az életét.

 "Visszaemlékeztem arra, hogy gyerekkoromban hogyan jöttem tisztába nagyapám öngyilkosságával: lassan, és egyre inkább megérezve, hogy mennyire nehéz az embereknek feldolgozni azt, ami történt. (…) Ernest döntését nem lehetett teljesen megmagyarázni. Senki nem tudhatta, előre eltervezett cselekedet, esetleg pillanatnyi kétségbeesés eredménye, vagy egyáltalán szándékos volt-e. Megválaszolatlan kérdés volt, egy lezárt ügy nyitott aktja és ezért senki nem tudta, mit kezdjen vele."

Ha valaki kézbe veszi ezt a könyvet, ne számítson olyan részletekre Ernest életével kapcsolatban, mint amelyek A párizsi feleségben vagy a Mrs. Hemigwayben olvashatóak, a híres író igazából a könyv elején és a végén van megemlítve. Mindez talán annak köszönhető, hogy Mariel - aki Bumby harmadik, legkisebb lánya - születésekor Ernest már nem volt életben. Elbeszélésekből, családi történetekből, fényképekből és persze a regényeiből ismerte meg a nagyapját. Attól függetlenül, hogy nem sok újdonságot tudtam meg a Nagy Íróról, mégis elég élvezetesnek találtam Mariel életének történetét. Egy diszfunkcionális családba született, ahol szerintem a szülők között soha nem volt igazi kapcsolat, a két nővére és közötte sem éreztem igazán a testvéri köteléket, hanem folyamatosan a versengést, a megfelelni vágyást, a másik túlszárnyalását. Nem csoda, hogy ilyen környezetben, ráadásul mentális és fizikai betegségek árnyékában Mariel az egész életét arra tette fel, hogy ő ezeket elkerülje, hogy egészséges életet éljen minden tekintetben. És bár nem hiszem, hogy le akarta volna bármiben körözni a nővéreit, mégis, egy véletlennek köszönhetően ő lett közülük a legsikeresebb: színésznő lett belőle.

"A családomban mindenki árnyékban élt. Margaux a tökéletes nővére, Muffet árnyékában, aki viszont a mentális betegségéében. Apám anyám első szerelméében. Anyám a saját múltjában. Mindenki ki akart lépni a saját árnyékából, mindenki azt akarta, hogy elismerjék azért, ami, ne pedig lenézzék azért, ami nem. Én a legkisebbként arra törekedtem, hogy önálló legyek, hogy én s kiléphessek a fénybe, de csak a kudarcra, a kompromisszumra és a csalódottságra láttam példát magam körül."

Az egész könyvben azt hiszem azokat a részeket olvastam a legnagyobb élvezettel, amelyben Mariel a színészi karrierjéről mesél, főleg a filmekről és színész partnereiről. Olvashatunk Woody Allenről, Kurt Russelről, Eric Robertsről, Robert de Niróról és még Oscar-jelölés is. Jó volt kicsit bepillantani a kulisszák mögé és bár eddig sem irigykedtem a hollywoodi színészek élete iránt, de most már bizton mondhatom, hogy nem minden arany, ami fénylik ott sem.

Az utolsó fejezetekben azért Ernest halálának évfordulója alkalmából Mariel is vállalt pár tévés megjelenést és interjúkat, és ezekben a részekben nagyon érdekes gondolatokat fogalmazott meg nagyapjával és családjával kapcsolatban.

"Azt mondják, Hadley-t minden más nőnél jobban szerette, és azzal, hogy elhagyta őt, úgy döntött, hogy ő Ernest Hemingway, a Nagy Író lesz, nem pedig Ernest Hemingway, az ember, férj és apa. Senki nem tudhatja biztosan, de én azt hiszem, sarokba szorítva érezte magát, érezte, hogy nem élheti mindkét életet."

 ***

"A család egy megrepedt tükör, amely ennek ellenére pontosan mutat meg bennünket."

Összességében örülök, hogy elolvashattam Mariel történetét, és bár egy kicsit mást kaptam, mint amit a cím alapján magamban elképzeltem, így is élvezetes olvasmány volt egy diszfunkcionális családról és a kitörési lehetőségekről.

Kiadó: Tericum

Kiadási év: 2017

Fordította: Torma Péter

Gyere ki a fénybe!

Daniel Keyes: Az ötödik Sally

Ezen a héten egy olyan könyv volt a kísérőm, ami eddig teljesen elkerülte a figyelmemet, de most, hogy elolvastam, bizton állíthatom, hogy kedvenceim közé sorolhatom és óriási mulasztás lett volna a részemről, ha nem találtam volna rá. Ráadásul az érdem nem az enyém, hanem a barátnőm hívta rá fel a figyelmem. Könyvekről levelezgettünk, ajánlgattunk egymásnak és valahogy szóba került Keyes Virágot Algernonnak című könyve is. Erre a barátnőm rögtön ajánlotta Az Ötödik Sally c. regényét is. Gyorsan utánanéztem és meglepett a fülszövege, de egyben nagyon felcsigázott, így örömmel vettem le a könyvtár polcáról, hogy belekezdhessek. Aztán már az első fejezettől kisebb fajta sokkot kaptam. Azt hiszem rég olvastam ilyen erőteljes nyitójelenetet, amikor a pulzusom az egekig szökött és csak azt kérdeztem, hogy "mi van?" meg hogy "jól értem?". Ezek után már éreztem, hogy ez a könyv nehezen fog elengedni és igazam is lett.

A történet Sallyről szól, pontosabban Sallyről és négy másik énjéről, ugyanis Sally beteg, többszörösen hasadt személyiség. De erről a főszereplő maga a regény elején még nem tud. Ő csak annyit érez, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Sokszor érez furcsa fejfájást, ezután elveszti az eszméletét és abszolút nem tudja visszaidézni, hogy mi is történt vele. Percek, órák, sőt napok esnek így ki az életéből. Ráadásul olyan dolgokkal vádolják, amiket nem követett el, olyan emberek köszönnek rá az utcán, akiket nem ismer, szóval az élete egy merő káosz. 

Aztán ama bizonyos nyitójelenet után egy kórházban tér magához, ahol elismeri, hogy segítségre lenne szüksége, mivel az elmúlt hónapban háromszor próbált meg öngyilkosságot elkövetni, ennek okait sem tudja és így köt ki dr. Roger Ash pszichiáter rendelőjében. Akit hatalmas meglepetés ér, amikor diagnosztizálja Sally betegségét, mert ugyan hallott már a többszörösen hasadt személyiség szindrómáról, de kezelni még nem kezelt egyetlen ilyen beteget sem. A doki először nem akarja vállalni Sally kezelését, ő is épp saját démonjaival küzd, de mégis meggondolja magát és elkezdődik az út, amelynek a végén dr. Ash reményei szerint Sallyből újra egy, egyetlenegy teljes személyiség válik majd. 

"Olyanok vagyunk, mint egy gilisztákkal teli konzervdoboz. Tudtam, hogy Roger végül szét fog majd bennünket bogozni. Okos hapsi. De aztán mit tud majd csinálni? Úgy értem. vagyunk, létezünk. Persze megölhet minket, hiszen nem lesznek holttestek, melyektől meg kellene szabadulnia - alighanem ez lenne a tökéletes bűntett." 

A terápia során ismerjük meg Sally 4 másik énjét. Derryt, aki az úgynevezett "nyomkövető", azaz aki kapcsolatban van az összes személyiséggel, ismeri azokat, kommunikálni is tud velük. Derry csupa jóság és kedvesség. Rajta kívül ott van még Bella, a csábító démon, aki amikor pasi kerül a közelébe rögtön lecsap rájuk. A harmadik én Nola, aki tájékozott, könyveket olvas, fest, no és ott van még Jinx, aki egy külön kategória. Jinx maga az agresszió, az erőszak alteregója, aki ha kiszabadul Sallyből, ott kő kövön nem marad. Ők élnek együtt Sallyvel, akik létezéséről még csak nem is tud. Sőt, amikor dr. Ash szembesíti a diagnózissal, ő először nem is hisz neki. Akkor törik meg az ellenállása, amikor lát magáról egy felvételt, amikor éppen Bella van kint és olyat tett, amire Sally nem emlékszik. Itt fogadja el a többi énjét és ezután kezdődik az igazi terápia, amikor a doki szeretné az összes személyiséget eggyé formálni. 

"Ragaszkodtam a múltamhoz. Meg akartam őrizni. Az embernek múltjának kell lennie ahhoz, hogy valódi személyiség lehessen."

Közben, hogy a helyzet ne legyen ennyire egyszerű, képbe kerül két férfi, Todd és Eliot, akik beleszeretnek Sally egy-egy személyiségébe. Aztán Larry, a volt férj is sokszor felbukkan, bár itt inkább Sally egyik személyisége felelős a találkozásokért. Természetesen dr. Ash sem tud érzelmileg teljesen függetlenedni Sallytől, szóval van itt izgulnivaló bőven.

Engem ez a könyv teljesen lenyűgözött. Sorolom, hogy miért is.

Az elején nagyon féltem, hogy nem fogom tudni követni a személyiségeket, hogy mikor ki van "kint", ki irányít vagy éppen ki kivel társalog "odabent", de Keyes olyan bravúrral teremtette meg Sallyt és a személyiségeit, annyira különböznek egymástól, hogy ez végül nem volt gond, már a megszólalásukból, stílusukból lehet tudni éppen ki szerepel az adott helyzetben.

Aztán itt voltak maguk a személyiségek. Gondoltam egy idő után biztos lesz egy amolyan kedvencem. De nem volt, mert mindegyiket külön-külön szerettem, főleg miután mindegyikről kiderül, hogy miért, mikor és hogyan keltek Sallyben életre. Valószínűleg nem árulok el nagy titkot, hogy mindegyik én létrejötte egy traumatikus vagy stresszes történésének köszönhető.

Tetszettek a férfi karakterek is. Ők is legalább annyira különböztek egymástól mint Sally személyiségei. Érdekes volt olvasni, hogy melyik férfi melyik személyiség felé kezd vonzódni és ezt a személyiségek odabent Sallyben hogy kezelik le.

És akkor még magát a betegséget, amiről a könyv szól, még nem is említettem. Sokszor kirázott a hideg, amikor a főszereplő helyébe képzeltem magam. Iszonyat lehet, amikor azt érzed, hogy valami gond van veled, de nem tudod mi és egyszer csak egy ilyen komoly betegséggel szembesítenek. 

„Amíg az ember kitart, mindig van reménye a változásra. Az életet nem szabad eldobni. Akármilyen rosszra fordulnak is, akármilyen feketének látszanak is a dolgok, nem szabad feladni.” 

Nagyon érdekesnek találtam magát a terápiát, amit dr. Ash választott, bár nem olvastam még utána, hogy mivel tudják az ilyen betegeket kezelni, de ez a fúzió, a személyiségek összeolvasztása egy laikus számára is kézenfekvőnek tűnik, bár eddig még csak elképzelni sem tudtam, hogyan is zajlik egy ilyen hónapokig, akár évekig tartó kezelés.

Ha tehettem volna, biztos gyorsabban olvasom ki a könyvet, mert olyan nehéz volt letennem. Bár így is olvastam este, amíg csak láttam olvasni, reggel a villamoson munkába menet, néha még ebédszünetben is, délután hazafelé jövet, szóval mindig a kezembe vettem, amikor csak tehettem. Ráadásul egyik reggel azon vettem magam észre készülődés közben, hogy másként nézem a tükörképemet és közben azon gondolkoztam, hogy így vagy úgy, de valamilyen szinten mindannyiunknak több "oldala" van, csak nem mindegy, hogy ezek külön személyiséggé válnak-e vagy sem.

Annyit még meg kell jegyeznem, hogy nagyon tetszett a regény címe. Először nem értettem, de aztán ahogy a terápia haladt előre, úgy lett világos az Ötödik Sally jelentése. A fenti borító pedig nagyon találó lett, teljesen illik a történethez.

Értékelésem. 5*/ 5-ből (szeretnék egy saját példányra szert tenni!!!)

Kiadó: Európa Könyvkiadó

Kiadási év: 1989

Fordította: Szilágyi Tibor