Henry Gidel: Coco Chanel
Úgy talán másfél évvel ezelőtt olvastam el C.W. Gortner Mademoiselle Chanel elmeséli az életét című önéletrajzi ihletésű regényét Chanelről, ami nagyon magával ragadott és nagyon kíváncsivá tett arra, hogy még többet olvassak arról a nőről, aki gyökeresen átformálta a 20. század divatát. Keresgéltem egy ideig, hogy melyik legyen a következő olvasmányom róla és végül Henry Gidel Coco Chanel című kötete mellett tettem le a voksomat, ami egyben az idei várólista-csökkentés első olvasmánya is volt.
Gortner után természetesen tisztában voltam már Coco életének főbb történéseivel, azzal, hogy honnan hová és hogyan küzdötte fel magát. Ismertem nagy szerelmeinek történetét, a Chanel mint márkanév kialakulását, a világháborús időszakban való tevékenykedését és természetesen a nagy visszatérését is immár idős nőként. Mivel Gortner inkább regényt írt Chanel életéről, mint önéletrajzot, nekem annak az olvasása sokkal könnyebben és gyorsabban ment. Henry Gidel valóban életrajzot tett elém, stílusában tekintve is sokkal töményebb, szárazabb és némelykor nehezebben emészthetőbb volt, viszont talán részletgazdagabb is. Igaz, sokszor csóváltam a fejem, hogy több résznél is a Coco közelében lévő barátokat, ismeretségeket, ellenségeket olyan szinten mutatta be, amire szerintem Chanel életrajzához nem volt nagyon szükséges és néha eléggé elvesztem a nevek és évszámok tengerében.
"A természet adja húszéves arcunkat, az élet formálja a harmincévest; az ötvenévest azonban magunknak kell kiérdemelnünk."
Gortner könyvében a Chanel életében felbukkanó nagy szerelmek sokkal árnyaltabban szerepeltek, Gidel inkább a tényszerűségre törekedett, de például ennek hatásaként most kevésbé éreztem át a Coco életében hatalmas törést okozó első igazi, nagy szerelem elvesztésének fájdalmát. Amivel viszont Gidel jobban teljesített az Chanel üzletasszonyi voltának bemutatása volt. Ő inkább arra fókuszált, hogy hogyan is lett belőle a 20. századi divat egyik diktátora, micsoda változtatásokat hozott új stílusával, szemléletével, ruháival, ékszereivel és persze a híres-neves parfümjével a nők világába. Ha egy divattörténetet tanuló lány olvassa ezeket a részeket - miközben Chanel mellett a kor többi nagy tervezője is fel- vagy éppen letűnik -, az tuti, hogy örömében fel és alá ugrált volna. Nekem inkább plusz munkát adott, mert folyton a neten lógtam, hogy megnézzem kik is ezek (pl. Poiret).
"A munka is lehet kábítószer."
 |
| A fiatal Coco Chanel |
Amit Gidel könyve nagyon jól összeszedett (vagy talán már én figyeltem inkább jobban ezekre a dolgokra) az az volt, hogy mit köszönhetnek (vagy lehet vannak, akik mondjuk a pokolba kívánják, ez ízlés dolga) Chanelnek a mai nők. Többek között ő volt az, aki a 20. század elején újfajta ruháival sutba dobta, dobatta a nőkkel a fűzőt. Az ő nevéhez köthető annak a bizonyos kis fekete ruhának a megjelenése a nők ruhatárában 1926-ban (ez volt a kedvenc színe), a dolgozó nők akkor elmaradhatatlan egyenruhája a kétrészes tweed kosztüm, a bizsuk megjelenése a divatban és persze az ikonikus parfüm is meg még rengeteg egyéb, amiért érdemes volt elolvasnom ezt a könyvet. Még mindig úgy gondolom, hogy akármilyen szerepet is játszott Chanel a 2. világháború alatt, akárkinek volt a szeretője, besúgója szerintem hihetetlen életet tudhatott magáénak (bár iszonyatosan magányos lehetett) és hát az időskori visszatérése, felállása előtt pedig megemelem a kalapomat, azt a kis Girardit!
"A csúnyasághoz hozzá lehet szokni, az elhanyagoltsághoz sosem."
Kiadó: Európa
Kiadási év: Balla Katalin
Fordította: 2015
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése