2019. február 22., péntek

Kínos vallomások - kimaradt "alapművek" és "divatkönyvek"

... avagy a Témázós csapattal kicsit körbejárjuk, hogy van-e és ha igen, kinek mi a "mumusa" az alapművek vagy éppen a felkapott könyvek közül. Egyáltalán beszélhetünk-e alapművekről vagy divatkönyvekről manapság?

Forrás
Érdekes felvetésnek gondolom azt, hogy van-e egyáltalán alapmű. Amióta belecsöppentünk diákként az irodalom oktatásba és a kötelező olvasmányokkal folytatott harcba, azóta biztos, hogy belénk ivódott ez a szó. Hisz ha a kisdiák megkérdezi, hogy - "De tanárnéni, tessék mondani, miért kell nekem Kincskereső kisködmönt / Egri csillagokat / Légy jó mindhaláligot ... stb-t olvasnom?", bizony sokszor azon felül, hogy: "- mert kötelező!" azt a választ is kaptuk, hogy: "- mert  ALAPmű". De kinek? Nekem, a magyar és az egyetemes irodalommal ismerkedőnek? A tanároknak? Az irodalmároknak? A világnak? Soha nem értettem ezt a kategorizálást. Szerintem nem lehet egy-egy fontosabbnak ítélt műre rásütni, hogy alapmű, mert ez az alap minden egyes ember esetében más. Pláne, ha az ezeknek ítélt műveket még kötelezővé is tesszük, akkor tuti, hogy az ellenkező irányba hajtjuk az olvasót. Engem legalábbis elég nagy eséllyel.

Az mondjuk megint más kérdés, hogy mikor elkezdett benőni a fejem lágya (a folyamat még nem ért ám véget), én is egyre nyitottabbá váltam az ilyen alapműveknek kikiáltott könyvek olvasására. Ha csak azt nézem, hogy a kötelezőkből mennyit nem olvastam el (pl. Kosztolányi Édes Annáját a mai napig nem, bár tudom, hogy miről szól), akkor lenne mit pótolnom. De ami az én kis listámra került néhány évvel ezelőtt, azok olyan művek, amelyekről sokan és sok jót mondtak nekem, amelyekhez idővel megértem (tinédzserlányként nem lettem volna fogékony az 1984 döbbenetes világára például) és amelyeknek szerintem egyetemes mondanivalójuk van, bármelyik évtizedben értjük értjük, megértjük a fontosságát.

Forrás
Mutatom, hogy melyek azok, amelyeket úgy gondoltam, hogy jó lenne megismernem (ezek voltak a
korábbi "mumusaim") és sikerült is azóta:
- Szabó Magda: Abigél, Az ajtó - kínos vagy sem, Szabó Magdával az ismerkedést csak pár éve kezdtem el. És nagyon szeretem. De ismerem magam annyira, hogy pl. Az ajtót nem tudtam volna korábban befogadni.
- Orwell: 1984, Állatfarm - örök érvényű mindkét könyv. És bár emlékszem, hogy érettségi előtt egyik osztálytársam ódákat zengett az 1984-ről, akkor még csak fel sem csigázott ezzel. Ellenben most hatalmasat szólt mindkettő. Örülök, hogy megismertem őket.
- Golding: A legyek ura - a téma fontos volt számomra, a kivitelezés már kevésbé nyerte meg a tetszésemet, ugyanakkor valóban olyan műnek gondolom, amellyel érdemes megismerkedni. Az már biztos, hogy a történeten sokat lehet gondolkozni.
- Merle: Mesterségem a halál - felnőttkorom nagy felfedezettje volt Merle, kedvenceim között a Védett férfiak és a Malevil is szerepel, mégis a témája miatt a Mesterségem a halált gondolom az egyik legfontosabb művének. Döbbenetes.
- Austen: Büszkeség és balítélet - ezt sem tinilányként olvastam. A nyelvezete biztos elriasztott volna anno (ellenben az Édesvölgyi suli szerelmes ikreit nem győztem fogyasztani - na, ez a ciki, nem a kimaradt alapművek :)), viszont felnőttként és sok-sok feldolgozást megnézve azt gondolom, hogy a férfi-női kapcsolatokról nagyon sok tanulság szerepel ebben a regényben.
- Daniel Keyes: Virágot Algernonnak - nagyon sokáig még csak a közelébe sem mentem ennek a történetnek, aztán amikor egyszer mégis elkezdtem, a végén nagy rajongója lettem. Ennek a mondanivalója sem fogja soha aktualitását veszteni.
- Sienkiewicz: Quo vadis? - valahogy a kereszténység, a vallás témája miatt nem érdeklődtem soha ez iránt a könyv iránt. Aztán voltam egy olyan társaságban, ahol beszéltek róla és tök szarul éreztem magam, hogy nem tudtam hozzászólni a társalgáshoz. Én, aki elviekben sokat és sok fajtát olvas. Erről jut eszembe: ezek az alkalmak is szuper ötleteket tudnak adni, mert ilyenkor kerül a képbe, hogy kinek mi az alapmű. Azaz ha egy társaságban manapság olyan könyvről beszélünk, amit nem olvastam még, de elhangzik vele kapcsolatban, hogy ez alap, akkor mostanában sokkal nyitottabb vagyok arra, hogy megismerjem.

Forrás
Amik még a listámon szerepelnek és a jövő nagy kérdései, azaz a valóban mumusok:
- Anne Frank naplója - a holokauszt témájáról rettentő sokat olvastam már, de ez a könyv eddig kimaradt és nagyon szeretném pótolni
- Bulgakov: Mester és Margarita - elsőként akkor találkoztam ezzel a könyvvel, amikor egy esküvői meghívóra ebből volt idézet választva. Azóta érzem, hogy egyszer még dolgunk lesz nekünk, de bevallom, hogy félek ettől a könyvtől. Röhejes, nem? Attól félek, hogy nem fogom érteni, hogy nem vagyok hozzá érett. Lehet, hogy várnom kell vele még?
- Márquez: Száz év magány - ha lehet egy könyv címébe szerelmesnek lenni, akkor ez számomra ilyen eset. És mégsem kerítettem még sorra. De tudom, hogy egymásra fogunk találni, csak jókor kell a kezembe vennem. Bár vegyes értékeléseket hallok róla, a legjobb, ha magam döntök majd erről.
- Tolsztoj: Anna Karenina - úristen, mióta szeretném elolvasni. Az egyik barátnőmnek olyan jó emléke van róla, és bár hiába ismerem a történetet a sok filmes- illetve színházi élményem által, szeretném magát a művet is megismerni. Kár, hogy anno a nagy molyos kihívásról lecsúsztam, élmény lett volna többedmagammal együtt olvasni.
- Dumas: A három testőr - édesapám nagy kedvence ez a könyv, sokszor újraolvasta már és olyankor rettentő jól szórakozik rajta, és persze mindig meghozza a kedvemet hozzá. A Monte Cristo grófját én speciel nagyon szerettem (igaz, egy hónapig olvastam és ennek is csak néhány éve), szóval mindenképpen szeretnék egyszer ezzel a művel is tüzetesebben megismerkedni.

És akkor a "divatkönyvekről" is mesélek egy kicsit. Mondjuk ebben a szóösszetételben nekem kicsit pejoratív értelmű, de talán pont annyira csak, amennyire az én hozzáállásom is előítéletes. Szóval én úgy vagyok az elmúlt években/évtizedekben divatosnak kikiáltott könyvekkel, hogy dafke sem állok be legtöbbször a sorba és nem akkor olvasom, hanem évekkel később. (Leszámítva, ha valamire a nagy felhajtás előtt magam találok rá.) Nekem ilyen volt anno - és kérlek, ne vessetek meg, meg ne szórjatok rám átkok vagy bűbájokat - az egész Harry Potter sorozat. Amikor kis hazánkat is elérte ez a láz, akkor én már nagyban dolgoztam, ergo azt gondoltam felnőtt vagyok és engem az ilyen kis holmi varázslókról szóló könyvecskék nem érdekelnek. Plusz egy csomó ismerősöm ezt olvasta és mint fentebb mondtam, már csak azért sem akartam. Úgyhogy én és a Harry Potter univerzum bitang sokáig nem tudtunk egymásról. Aztán jöttek a filmek, amire elhurcolásztak a barátok és egészen kedvet kaptam hozzá, hogy ez nem is olyan gyerekes törtéenet, sőt, ennek van mondanivalója, okosan felépített világa. Aztán tavaly, illetve folytatólagosan idén tartok ott, hogy PuPillának tett ígéretemet teljesítve ismerkedem ezzel a világgal. És tetszik, élvezem. Tagadhatatlan, hogy amikor egy olyan csapatban vagyok, akik ezen a könyvön nőttek fel és csillogó szemmel mesélnek az olvasmányélményükről, akkor sajnálom, hogy én csak most, csak felnőttként, mert ezt az élményt már nem tudom így, ilyen hévvel, ilyen lelkesedéssel átélni. De nagyon örülök, hogy van, aki "piszkált", hogy ezt el kell olvasnod, mert valóban ez a világ valami olyat adott egy generációnak, olyan hatással volt az emberekre, amelyet nem sok könyvről mondhatunk el az elmúlt évtizedekben.

Forrás
Az elmúlt években volt még pár ilyen nagy fellángolás a könyvek tekintetében. Hatalmas robbanás volt anno Stephanie Meyertől a Twilight sorozat. Na, erre is rácsodálkoztam anno, amikor sokan felháborodva kérdezték, hogy: "- te még nem olvastad?" Ilyen esetekben, amikor valami érdekel is, de nem annyira, az volt a régebbi taktikám, hogy angolul kezdtem bele. Mondván: nyelvgyakorlásnak jó lesz. A Twilight esetében is ezt alkalmaztam, kb. akkor olvastam angolul az első részt, amikor a másodikból kijött a mozifilm. Ráadásul egy repülőúton, az első egyedül utazásom alkalmával, és nagyon tetszett az első rész. Szórakoztatott, kicsit ki is szakított a hétköznapok szürkeségéből, de azért nem vettem komolyan. Aztán a sorozat további kötetei számomra egyre érdektelenebbé váltak, egészen addig, hogy az utolsó részt bár megvettem, de már el sem olvastam. Ettől függetlenül az első rész nagyon klassz élményem maradt.
Viszont a következő nagy divathullámot, a Szürke ötven árnyalatát elkerültem. Nem és nem és nem. Nem akartam megismerni Mr. Grey történetét, de amúgy elkerülhetetlen hogy ne tudjon róla az ember, anno volt olyan ismerősöm, aki részletesen majdhogynem elmesélte a történetet. Nekem pont elég volt a neten terjedő félrefordításokon mulatnom, az ott megismert részletek bőven elegendőek voltak arra, hogy azt gondoljam jó döntést hoztam, hogy ez kimaradt az olvasmányaim közül.

Mostanság nem tudom, hogy van-e ilyen nagy népszerűségnek örvendő könyv, szerintem az elmúlt időszakban inkább bizonyos írók jöttek divatba, legtöbbször a jól megalkotott tévésorozatoknak köszönhetően. Itt van például Atwood, aki engem is lázba hozott. Még a sorozat előtt olvastam tőle A szolgálólány meséjét, ami totál padlóra küldött, de azóta az újabb könyveit is beszereztem (és biztos vagyok benne, hogy a sorozat sikere miatt adták ki őket újra vagy épp először). Tehát erre a vonatra már én is felültem. Vagy itt van például Elena Ferrante, aki szintén manapság lett divatos, főleg a Nápolyi regényciklusának köszönhetően, de az ő műveivel is úgy vagyok, hogy fontosak számomra az eddig olvasottak alapján, így ebben az esetben én is bővítem a rajongó tábort. A kicsit könnyedebb kategóriában Gillian Flynnt emelném ki, a Holtodiglan hatalmas siker és igen bizony, a film után még inkább divatkönyv lett, meg talán ez az egész női thriller vonal az, ami az elmúlt időszakban tarol, mint irányzat.

Mindenesetre tartom magam ahhoz, hogy az alapmű mindannyiunknak más könyveket jelent, sőt, bizonyos életszakaszainkban is biztos, hogy más és más könyveket sorolnánk ide. Talán a divatkönyvek is változáson mennek, mentek keresztül, fontosabb és keményebb témák lesznek felkapottabbak, ahogy a körülöttünk zajló folyamatok is ilyen irányba viszik a világot.

Nektek mi a véleményetek az alapművekről vagy divatkönyvekről? Ciki ha nem vagy ha éppenséggel olvastuk őket? Bátran lehet csatlakozni a témához!

A Témázós Csapat többi tagjának elmélkedése:
Dóri
PuPilla
ZakkantAnett
Nita
Abstractelf
Shanara


ui: mivel a poszt időzítésekor épp a reptéren ücsörgök lassan beszállásra várva, ezért a a téma további boncolgatásához csak keddtől tudok újra csatlakozni.

11 megjegyzés:

PuPilla írta...

De jó kérdés ez a kinek alapmű az alapmű!
Persze valahol az ember akar "halmazokat" csinálni, de ezek aztán hirtelen kőbe vésett dolgokká válhatnak.
Érdekes lenne, hogy kinek mi az alapmű, vagy inkább talán az, hogy mik azok a könyvek, amiket mindenkivel elolvastatnának szívük szerint. Nem "kötelezőként", hanem csak úgy, mert az jó, mert az ad az emberhez valamit. De ez is annyira különböző ajánlásokat szülne.
Mindenesetre tudom, hogy elég sok kötelező nekem csak szenvedés volt. A másik fele viszont kár lett volna, ha kimarad. Hol az igazság?! :D

Nekem is akadtak olyan könyvek, amiket örülök, hogy nem korábban vettem kézbe, mert akkor nem fogott volna meg úgy, mint egy kicsit érettebben. Néha mellé lehet ezzel nyúlni, de ha ez is fel lenne címkézve - 30 éves korod előtt hozzá ne nyúlj! - az milyen lenne már?

A Quo Vadis?-ról jut eszembe, valamelyik posztnál kommentben írtam, hogy van egy olyan könyv, hogy hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amiket nem olvastunk. Ez jól jött volna neked akkor. Nekem a szüleim dicsérték mindig ezt a könyvet, de olyan nagyon komolyan érthetetlenül hangzott a címe, hogy kialakult bennem egy ellenérzés. Pedig egyébként olvastam Sienkiewiczet és tetszett is: a Sivatagon és vadonban az egyik kedvenc könyvem volt/lett (nem tudom hogy maradt-e, mert nem nagyon emlékszem sajnos már rá).

Nem röhejes hogy félsz A mester és Margaritától! :D Csatlakozom! Egyszer együtt legyőzzük! ;) A száz év magány és Anna Karenina nekem is megismerni vágyós, "kimaradt".

"azt gondoltam felnőtt vagyok" :D :*
Annyira örülök, hogy olvasod a HP-t tovább, és hogy tetszik! Ne is az ígéret miatt legyen így, hanem a saját örömödre. ;) Egyébként biztos vagyok benne, hogy filmek ismerete ide vagy oda, fog neked okozni igen nagy és mély meglepetéseket. Rengeteg fontos és komoly gondolat is rejtőzik benne.

Az angolul olvasás tényleg jó trükk, engem apukám biztatott mindig rá, mert hogy még ha rossz is a könyv, tényleg nyelvgyakorlás volt legalább. ;)

Ferrantét nagyon szeretném szeretni én is, remélem így lesz. :)

Mariann Czene írta...

Velem egyszer valaki legyőzhetné a Szürke 50-et :D nem azért akarnám elolvasni, mert trend, hanem azért, hogy szidni tudjam.
(mardekáros vagyok, nem kérek elnézést!)

Ó, pedig a Mester! orosz Lucifer, emlékeim szerint rohadt szórakoztató a pasas, meglepő módon szatirikus a történet, mintha nem is orosz, hanem angol író írta volna.
Az 1984-et tényleg érdemes 18 éves kor körül olvasni, vagy még inkább: első szavazás előtt.

Quo vadis nem egyszerű történet, de sok benne a történelem, zsidó és római egyaránt, és persze van benne szerelmi szál, amin jót lehet sírni.

(érdekes, nekem biztos film fóbiám van, semmit nem akarok azért elolvasni mert film van belőle. Pont elég csalódás volt az Átkozott boszorkák... amit bevallom, évek óta nem tudok feledni.)

Avilda írta...

Számomra ez az egész alapműs dolog egy kicsit olyan sznobos :/ Nem azért olvasok el valamit, mert mások alapműnek tartják, hanem azért, mert érdekel. Ha nem érdekel, nem fogom magamra erőltetni. De a másik kedvencem, amikor elolvasok egy alapművet, és utálom - Üvöltő szelek -, majd le vagyok fikázva sznob által, hisz "ez tele van ilyen meg olyan dologgal", amit tanult az illető mesterszakon, "miért nem értettem én ezt meg, én értékesebb ember vagyok, mint te." Ilyenkor hiába magyarázom, hogy nem vagyok suta, felfogtam, de ettől még borzasztónak találom, és amikor rákérdezek, hogy oké, metafora így, hasonlat úgy, "na de neked tetszett-e? mit éreztél, amikor olvastad, mi volt a benyomásod?", akkor nem érti a kérdést... Csak hebegés, metafora, habogás, hasonlat. Ilyeneknél ki tud ütközni, hogy ki miért olvas - mert ezt tanulta, és szerinte ettől lesz Valaki, mivel ez az ALAPMŰ, és ő ezt ki tudja elemezni, vagy mert számára ez kikapcsolódás, nevet rajta, elérzékenyül, elgondolkozik a mondanivalón, blablabla.
Sajnos meg vagyok rekedve ebben a témában a kedves sznob kollégám miatt, akitől folyamat kapom az ívet (teszem hozzá, egy évben egy könyvet talán ha elolvas), úgyhogy elnézést az ömlengésért, de itt ki tudom adni magamból, ha már az irodában elbeszélünk egymás mellett :D

A divatkönyvek kapcsán meg pacsi, a Harry Pottert én sem olvastam gyerekkoromban, amikor menő volt, csak 20 évesen, most pedig 7 év után újrakezdtem :) Én is sajnálom néha, hogy kimaradtam az élményből :(
Viszont a mostani divatkönyveket már nem is ismerem, vagy talán jobb úgy fogalmazni, hogy más körben mozgok, nem pedig ebben a YA-fantasy vonalon belül. Most pl. nagyon menő az irodában az a három könyvből álló sorozat, aminek a borítója egy nagy halat ad ki. Ketten is megvették a borítója miatt - na én pont ilyen SE vagyok, mert ha nem érdekel, nem érdekel :D Úgyhogy a divat is változik, mert egyrészt ott a média, aztán a moly, a blogok, meg a kis közeg, az offline világ.
De lenézni senkit nem szabad, mert nem olvasott valami nagy klasszist, maximum lehet neki ajánlani, megosztani, miért volt jó. És akkor itt megjegyzem, hogy az Édes Annát imádtam, már legalább háromszor olvastam :D Szerintem neked tetszene. Vagy más Kosztolányi, ami felkelti az érdeklődésedet ;)

PuPilla írta...

Czenema, nem szereted az Átkozott boszikat? Előbb olvastad? Én előbb a filmet láttam, és egy barátnőmmel teljesen beleszerettünk akkor. A könyvet csak jóval később olvastam el, és emlékszem, hogy nagy különbségek voltak, de nem tudnám megmondani mik. Valamikor újrázni kéne, mert elolvasnám a The Rules of Magicet is, ami egy előzmény kötet a nénikről.

Avilda, tök jól megfogalmaztad ezeket a hebegés-habogásokat... nagyon egyetértek! Nem jó kifejezés az "alapmű", szinte mind le is írtuk a posztban is, mindenesetre használatos, és így könnyebb volt a címet-témát belőni vele. :) Egyébként +1 az Édes Annára, szerintem is tetszene Nikinek! :D

MÁRTI írta...

Szerintem alapműnek tartunk olyan könyveket, amik valamilyen módon a maguk nemében úttörőek. Új hang, új ábrázolás, bármi, ami újat hoz az irodalomba. Ettől még lehetnek olyanok, amelyek a mai embert már nem tudják megszólítani, mert annyit változott a világ és annyit a benne élő emberek. Az egykori új hangok már nem azok, már nem olyan frissek, nem olyan érdekesek a témák, amik egykor foglalkoztatták az írót és a társadalmat.

Szóval szerintem bőven előfordulhat, hogy egy alapmű valakinek nem tetszik és a hiba nem is az olvasóban és nem is az íróban van.
Ehhez vegyük hozzá az egyéni ízlést, saját lelkületet, preferenciákat plusz azt, hogy egy-egy mű megítélése is sokat változhat az idők során, tegnap bóvli, ma alapmű.

Mindenki olvasson, alkosson vélményt, nem baj, ha az nem esik egybe a mainstream gondolkodással. Ha pont egy alapmű nem tetszik, hát akkor így jártunk :)

PuPilla írta...

Márti, bekereteznivaló a kommented, nagyon egyetértek! :)

zakkant írta...

Én is osztom, hogy tök jó a felütésed, hogy kinek mi számít alapműnek! Bevallom én az általad említett könyvek közül csak A büszkeség és balítéletet olvastam, de a többi nagyjából rajta van a listámon, hogy egyszer majd ha az élet úgy hozza, akkor rámtaláljon bármelyik történet és beszippantson, vagy megszeressem, mint ahogy tetted te a Harry Potterrel. Amúgy én sem olvastam a trenddel egy időben a HP-kat, csak a 4. kötet megjelenése után kapcsolódtam be, viszont utána már igazi rajongó lettem :)

Amúgy ha már divatkönyvek, nekem a krimi vonalon kifejezetten csalódás volt a Holtodiglan, pedig mások imádták. Amúgy ne szégyelld a Hűsösvölgyi Gimit, én a Szent Johanna Gimire voltam pár éve ráállva, és egyáltalán nem volt kínos. Engem szórakoztatott, akárcsak a Twilight könyvek, míg másoknak meg más könyvek. Pont így jó, hogy mindenkinek más tetszik :)

Avilda írta...

Pupilla: persze, érthető. A másik talán, amit használni szoktak, az a "klasszikus". Bár ez talán egy kicsit modernebb megfogalmazás, mindenesetre ezt is sokszor hallom, hogy "na de ez egy klasszikus" :D Ok, és? :D

Avilda írta...

Pupilla: Az Átkozott boszikat én se szerettem elsőre, de aztán másodjára nagyon, harmadjára még jobban :D A The Rules of Magicet ebben a hónapban olvastam el, nagyon jó volt :) Nem tudom, mikor olvastad az Átkozott boszikat, de én kb 2-3 éve, és nem kellett újráznom, annyira nincs összefüggés, a végétől meg úgyis emlékszel a dolgokra :)

PuPilla írta...

Avilda, a "klasszikus" se a legjobb, de néha lehet vele érzékeltetni, mire akar kilyukadni a másik, csak hát igen, na és?! :D
Köszi, jó tudni, hogy nincs annyira összefüggés, akár újrázás nélkül is olvashatok akkor The Rules of Magicet. :)

Anna írta...

Ez vicces, az én olvasottságom fényévekkel mögötted van, de úgy látszik, hogy a kötelezőkben előrébb tartottam :)))
A Mester és Margaritától ne félj! Hatalmas kedvencem a könyv, voltak olyan évek, amikor minden nyáron újraolvastam :)
Száz év magány: hú, hatalmas elvárásokkal csaptam bele, hatalmas csalódás lett belőle. Talán 16-17 évesen olvastam, lehet akkor nem értem meg rá, de most sem érzek késztetést, hogy újraolvassam, sőt, Márquez egész munkásságáról lehozott.
Quo vadis:szintén tinédzserként olvastam, imádtam.
A három testőr: szintén tinikorom nagy kedvence, nem tudom most is annyira tetszene-e.
A Harry Potterről tudod a véleményem :)
Twilightot elkezdtem olvasni anno, hogy ne tudatlanul ítélkezzek róla - 20.oldalnál feladtam, a nyelvezete annyira rossz volt, és őszintén untam
A Szürkébe is beleolvastam - bántotta a szemem a primitív szöveg és a pontatlanságok, pedig nem is a 'remek' magyar fordítást olvastam :D
A témára visszatérve: szerintem vannak alapművek, de azért ez korszakonként változhat, és mindenkinek meglehet az alapműként aposztrofált saját kedvence :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...