A sokarcú Itália

Frances Mayes: Édes élet Itáliában

Úgy 6-7 évvel ezelőtt történt, hogy egy balatoni nyaralásra a Napsütötte Toszkána c. könyvet vittem magammal. Emlékszem rá, hogy a strandon kinyitottam, belekezdtem és megszűnt körülöttem a világ. Elvesztem Toszkánában és borzasztó mód irigyeltem Frances Mayest, amiért megadatott neki a cortonai háza, Bramasole, és a csodálatos toszkánai táj testközeli élménye is. Azóta valahogy szokásommá vált, hogy nyaralásra próbálok mindig egy Olaszországról vagy Toszkánáról szóló könyvet becsempészni a bőröndömbe, mert annyira el tud varázsolni egy-egy ilyen történet, hogy tényleg úgy érzem, ott vagyok én is, ha még csak képzeletben is, de én is rovom az utcákat fáradhatatlanul, nézelődöm, szívom magamban a helyi sajátosságokat, mint a könyvek szereplői.

Sajnálom, hogy ilyen sokat vártam a Napsütötte Toszkána folytatásával, az Édes élet Itáliában c. könyv elolvasásával. Elég nehezen tudtam beszerezni, mert amikor kerestem, nem volt kapható. Aztán tavaly egy könyvesbolti "eltévelyedésem" eredményeképpen végre ráleltem, hazahoztam és nem tudom miért, de nem kezdtem bele, csak feltettem a könyvespolcra, mondván, hogy hamarosan sorra kerül. Aztán jól elfelejtkeztem róla. Egészen mostanáig. 

Ezen a héten nem volt valami kegyes velünk a májusi időjárás. Nem múlt el úgy nap, hogy délutánra ne érkezzen meg a szokásos zivatar vagy egy jó kis felhőszakadás. Volt olyan nap, amikor majdnem úgy éreztem magam a nagy szélviharban, mint Dorothy, hogy egyszer csak valami ismeretlen vidéken fog lepottyantani egy kisebb hurrikán. De hiába voltak odakint ilyen mostoha körülmények, engem ez egy cseppet sem érdekelt. Én ugyanis Olaszországban jártam. A kísérőm Frances Mayes volt, akiről elmondhatom, hogy egy nagyon szívélyes és melegszívű vendéglátó.

Maga az írónő ezzel a gondolattal kezdi a második könyvét cortonai életükről:

"Amikor Olaszországba jöttem, elsősorban a kaland vonzott. Arra egyáltalán nem számítottam, hogy itt fogom megtalálni a tökéletes hétköznapok mézédes boldogságát, az igazi olasz dolce vitát."

Ez a mondat tökéletesen jellemzi az egész könyvet. Most már nem a megvásárolt ház felújítása körül zajlanak az események (persze egy ilyen házban mindig van valami megjavítandó vagy felújítandó dolog), hanem az igazi otthonteremtés, az ország felfedezése van a középpontban. Ez talán még élvezetesebb, mint a házvásárlás procedúrája, ráadásul most Frances és párja, Ed, majdnem egy egész évet tölthetnek Bramasole nevű házukban, mert alkotói szabadságon vannak. Épp ezért van alkalmuk bejárni Olaszország olyan részeit, ahová eddig nem jutottak el vagy éppen visszavágynak: Palermo, Avola, Siracusa, Ortigia, Veneto, Chioggia - ezek mind-mind újabb gyöngyszemei Olaszországnak. Minden kisvárosban ott ülünk kísérőinkkel, kipróbáljuk a helyi kulináris élvezeteket velük, elkísérjük őket a piacra és az adott hely látványosságait, műemlékeit is együtt keressük fel.

Érdekes módon mégsem ezek voltak a legkedvesebb részeim. Az írónő három olyan fejezetet alkotott, amelyet én a legélvezetesebbnek találtam.

Az első ilyen A FÖLDI PARADICSOM c. rész volt, amelyben Frances és Ed saját kertjüket tervezik meg. Még egy kis tervrajz is szerepel a könyvben, amelynek segítségével szinte láttam magam előtt az egész kertet, az ültetett fűszernövényeket, a rózsatöveket, a citrusligetet és az olajfákat. Erről is olyan élvezettel írt az írónő, hogy szinte éreztem a késztetés, hogy menjek én is ki a kertembe és ültessek, kapáljak, öntözzek. A baj csak az, hogy nincs kertem. Szóval most mindezt csak a képzeletemben tehettem meg.

A másik szívemnek kedves fejezet A GONDOLATOK AZ UTAZÁSRÓL c. volt. Olyan érzéseket tárt elém az írónő, amelyet az első külföldi utam alkalmával én is próbáltam szavakba önteni. Azóta is ugyanezt érzem minden alkalommal, amikor olyan szerencsés vagyok, hogy eljutok egy külföldi országba. Próbálok olyan utazó lenni, aki minél többet tud meg az adott helyről és aki teljes egészében átengedi magát az ismeretlen táj, kultúra és az ott lakó emberek felfedezése által átélt élményeknek.

"Amikor útra kelek, hogy megismerjek egy idegen országot, ugyanez a „milyen másnak lenni” érdekel, csak talán nagyobb léptékben – az egész kultúrát, a táj, a nyelv egészét szeretném ilyenkor átlátni. És azt, hogy ki vagyok én az új helyen, és kik lehetnek azok, akiknek ez az otthona."

"Azonban a szenvedélyes, vérbeli utazó keres valamit. Hogy mit? Valamit, ami megváltoztatja őt magát, valamit ami kifejezhetetlen. Ha nem találja meg, úgy érzi, nem is történt vele semmi."

A harmadik fejezet, ami megragadott az a NYELVEK ÚTVESZTŐJE volt. Jó volt arról olvasni, hogy milyen az írónő viszonya az olasz nyelvvel. Ennyi év távlatából még mindig úgy érzi, hogy nem elég jól beszéli azt, és nagyon mókás jeleneteket osztott meg velünk, ami persze a szavak összekeveréséből adódik. Ezeken jókat mosolyogtam. Szeretem, amikor valaki bevallja, hogy nem úgy született, hogy 3-4 nyelvet beszélt a saját anyanyelvén kívül, hanem izzadtságos órákat, napokat, éveket tölt azzal, hogy elsajátítson egy új nyelvet. Aki már tanult egy idegen nyelvet az biztos, hogy bőszen bólogatva fogja ezt a fejezetet végigolvasni.

"Hetente kétszer két órában tanulok olaszul egy cortonai piazzóban. Mindig nagyon izgulok. Útközben elmegyek az egyik régiségkereskedés Caruso nevű papagája mellett, kalitkája kint van az utcán a kirakat előtt. – Ciao – mondja a madár tökéletes cortonai kiejtéssel. Ennek a papagájnak jobb füle van, mint nekem."

Összességében nagyon örülök, hogy van egy ilyen írónő, mint Frances Mayes, aki megosztja velünk olaszországi élményeit. Addig, amíg nem jutok el ebbe a szerintem csodás országba, az ő szemén és történetén keresztül igyekszem megismerni azt. Ráadásul már itt vár rám a történet folytatása, a Mindennapok Toszkánában. Azt hiszem eddigi szokásomnak megfelelően ezt meghagyom majd a nyárra, a nyaralásra! 

CORTONA  (Kép forrása: www.discoverthetrip.com)

Értékelésem: 5/5-ből

Kiadó: Tericum Kiadó

Kiadási év: 2011

Fordította: Sümegi Balázs