Sebek

Hidasi Judit: Április út 

 

Miamona kérdezte minap a Moly.hu közösségi oldalon, hogy ki milyen könyvet szeret olvasni. Olyat, ami felvidít vagy olyat, ami esetleg elszomorít? Én akkor az utóbbira szavaztam. Szeretem a szomorkás könyveket, mert akkor valahogy másként látom a világot, az apró örömöket is jobban tudom élvezni egy ilyen történet elolvasása után, meglátok esetleg olyan dolgokat is, amelyek mellett egyébként elmennék és általában egy-egy mondat még napokig ott motoszkál bennem valahol legbelül, rágom még egy kicsit, emésztem a szavakat.

De persze szeretem a nevetést is, hiszen nem élhetünk mindig úgy, hogy földig ér az orrunk bánatunkban, kell ezekből a váratlan mosolyokból, vidám pillanatokból töltekezni a rosszabb napok esetére. Igazából megint az a bizonyos arany középút lenne a legjobb válasz, azaz amikor mindkét érzelem jelen van, kiegészítve egymást. Ilyen könyv lett számomra Hidasi Judit Április út című regénye, amolyan sírós-nevetős.

A múlt hét péntekem nem éppen vidám nap volt. Reggel dupla bal lábbal keltem fel, a munkahelyen is rátettek egy lapáttal, szóval alig vártam, hogy magam mögött tudjam a hétköznapokat és mivel még jól fel is húztak, betértem a kedvenc könyvesboltomba és megajándékoztam magam Hidasi Judit eme regényével. Amiről azon a héten hallottam csak először, de éreztem, hogy ez a könyv kell nekem és majd helyretesz egy kicsit. Jól éreztem. Hazafelé útközben elolvastam az Előszó helyett ... című bevezetőt és már ott elkapott az a bizonyos gépszíj. Mert kiderült, hogy itt egy családról, barátokról, a szeretetről és a szerelemről lesz szó. Hogy az írónőt idézzem: "arról az érzésről, hogy tudod, nem hibázhatsz, de ha mégis, van kihez fordulnod, mindig hazamehetsz".

A történet főszereplőjét, Kovács Verát 15 évesen ismerjük meg valamikor a rendszerváltás utáni kusza évek egyikében. Ő a kisváros ünnepelt "királylánya", a helyi kosárlabdaedző lánya. Vera és húga, Anna épp nemrég érkeztek meg görögországi nyaralásukból. A lányt nagyon várta már vissza legjobb barátnője, Szűcs Tünde, aki ugyan zűrös családi háttérrel rendelkezik, de Verával mégis nagyon jól megértik egymást. Egyik szombat este a lányok bulizni mennek, a baráti társaság a kisváros egyetlen szórakozóhelyén találkozik. És akkor történik valami a lánnyal, aki csak egy laza estére készült. A csapatukból Csenger Bálint, a kissé mogorva, szótlan kosárlabdás másként néz rá, mint eddig. A lány nem tudja, hogy mi az az érzés, amit a fiú kivált benne, azt sem, hogy mikor alakultak így a dolgok, hisz évek óta ismerik egymást. Vera és Bálint is csak annyit tudnak, hogy muszáj együtt lenniük, beszélgetni, sétálni, elveszni egymás szemében, fogni a másik kezét. A két tinédzser egymásba szeret. Az edző apuka örül, hogy egy megbízható kosárlabdással jár a lánya, miközben a jogász édesanya az aktakupacok alól próbálja magát kiásni, hogy otthon anyaként is megállja a helyét. Vera pedig? Ő több méterrel a föld felett lebeg, nem érdekli más csak Bálint.

"A boldogsághoz való viszonyunk egészen más tizenévesen. Miért? Nincs bennünk félelem. Félelem az elvesztéstől. Nincsenek csalódásaink és sötét foltjaink a lelkünkön. Harapjuk az életet. Bekebelezzük. Nagyjából semmivel sem törődve. Nem tudom, hogy jól van-e ez így. Igazából ezt senki nem tudja. Ez a helyzet és kész. Amikor tizenöt évesen vagy szerelmes, minden olyan könnyűnek tűnik. Mosolyogsz, négy decibellel hangosabban beszélsz, kikiabálnád az egész világnak, hogy boldog vagy. És mindenki hagyjon békén a fájdalmával meg a gondjaival. Mert nem érdekel. Kizárod. Legalábbis megpróbálod."

Aztán egy boldognak induló estén két olyan dolog is történik, amely a lány tökéletesnek vélt életét darabokra töri. Egy családi bomba robban elsőnek, majd Vera legjobb barátnőjével történik valami. Valami, ami a lány egész életére kemény hatással lesz. Vera az események után elmenekül a kisvárosból, menekül a családjától, eltaszítja magától még azt az embert is, akit a legfontosabbnak gondolt az életében. Mintha fogna egy radírt és mindenkit kiradírozna az életéből.

Itt ugrunk 15 évet. Vera 15 évesen felkerült a nyüzsgő nagyvárosba, Budapestre, és most 30 évesen egy pizzázóban dolgozik mint futár. Szép lassan megtudjuk az elmúlt 15 év zanzásított történetét, a féktelen bulikat, az italozással és egyéb bódító anyagokkal, férfiakkal teli estéket, amelynek vége csak annyi lett, hogy a lány magányosabb mint valaha, elzárkózott mindenfajta érzelem elől, kemény páncélja biztonságos védelmében tengeti napjait. Lassan 10 éve, hogy nem járt otthon, nem beszélt a szüleivel, se a húgával. Az a bizonyos radír nagyon jól működött. Aztán egyszer csak húga újra betoppan az életébe és ez a találkozás mintha egy katalizátor lenne Verának. Mindaz, amit eddig elfojtott magába, amiről úgy gondolta, hogy eltemetett jó mélyre, felszínre kerül és most már felnőtt fejjel kénytelen megbirkózni a 15 évvel ezelőtti történésekkel. Legnagyobb megdöbbenésére rájön, hogy nincs egyedül. Igaz, elég érdekes emberek segítenek neki: ott van Dávó, a szomszéd rockzenész vagy éppen Erdős Marcsi, az ünnepelt fiatal színésznő, illetve Hriszto, a pizzéria bolgár szakácsa, akik a maguk módján és eszközeikkel mind-mind egyre közelebb kerülnek Vera szívéhez és szép lassan rétegekben fejtik le a lányról azt a burkot, amit évek alatt maga köré szőtt.

"– Mindenkinek beszélnie kell valakivel.
– Minek?
– Minek, minek! Ez is védekezés nálad.
– Lehet. Van miért, hidd el.
– Ha valahol nem folyik ki belőled a rossz, a rossz gondolat, a rossz tapasztalat, a rossz napok meg a rossz órák, akkor be fogsz kattanni.
– De ha nem érintkezel emberekkel, nem tapasztalsz semmit. Se jót, se rosszat.
– Az meg nem élet."

És hogy a múlttal való szembenézés ne legyen egyszerű, másvalaki is felbukkan még, méghozzá a lány kisvárosi éveiből. Igen, a tinédzserkori nagy szerelem, Csenger Bálint. Talán ekkor kezd Verában valami igazán életre kelni, ekkor gondolja azt, hogy meg kell küzdenie a múlt démonjaival, szembe kell nézni azokkal az emberekkel, akiket készakarva eltaszított magától és talán kap egy második esélyt.

"Az igazat megvallva, a magány könnyed állapot. Puha és meleg, megszokható, szerethető. Csak akkor kezdi el savként marni a lelked, amikor rájössz, hogy társra vágysz.
Utána már nem kényelmes, hanem fojtogató. A napi rutin, ami eddig meghatározta az életed, hirtelen nyűg lesz, bosszantó és monoton."

Érdekes, hogy lassan két napja, hogy elolvastam a könyvet, de az egész azóta is itt motoz bennem. Nem tudom mi fogott meg benne igazán. A szereplők? Igen, mert mindegyik nagyon életszagú volt, egyik sem volt tökéletes, mindegyikük küzd valamiért vagy valamivel az életben. A stílus? Igen, az is nagyon bejött. Bár az elején kicsit nehezen szoktam meg a számomra nagyon vagány stílust, de aztán csak azt vettem észre, hogy falom a mondatokat. A történet? Igen, az is. Az első rész nagyon hasonlított szerintem Szilvási Lajos Egymás szemében c. regényének történésére, ahogy a két fiatal kerülgeti egymást, ahogy ráeszmélnek, hogy egymásba szerettek, ahogy elborítja őket a rózsaszín köd. Nem tehettem róla, de ezeknél a részeknél nem tudtam letörölni a széles vigyort az arcomról. Aztán jött a fekete leves, az a bizonyos törés Vera életében, amikor minden megváltozik. Itt már a gombócok ott ültek a torkomban, kerülgetett is a sírás rendesen. Felnőttként és a mostani világban "azt a bizonyos" dolgot, amire Vera nem tudott hogy reagálni, már másként látom, de mivel kb. egyidős vagyok Verával, ha visszagondolok a 15 éves énemre, azt hiszem ezt a szituációt senki nem tudta volna jól kezelni. Valaki így is - úgy is sérült volna. Csak lehet, hogy nem ennyire és lehet, hogy nem ennyien mint Vera történetében. 

Viszont nagyon örültem, hogy a felnőtt nő kapott egy bizonyítási lehetőséget és barátokat az élettől, akkor, amikor a legkevésbé számított rá és ott, ahonnan a legkevésbé várta. Annak is örültem, hogy megmutatta nekünk az írónő, hogy van olyan család, vannak olyan emberek, akik akkor is ott állnak a hátad mögött, amikor Te már leírtad őket és úgy gondolod, hogy nincs visszatérés. Mert van. Csak fel kell ismerni a lehetőségeket, élni kell velük és bármennyire is félünk megtenni bizonyos dolgokat, néha muszáj fejest ugrani és kockáztatni. Én ezt az üzenetet kaptam ettől a könyvtől!

Értékelésem: 5/5-ből

Kiadó: Gabo

Kiadási év: 2012