2012. május 18., péntek

Kívánságlistások

Le kellene magamat tiltanom arról, hogy az interneten böngésszek a várható megjelenések között, mert mindig találok valamit, aminél elkap az érzés, hogy ez kell nekem. Most is találtam három olyan könyvet, amelyet a virtuális kívánságlistámra felpakoltam és remélhetőleg majd júniusban kézbe is vehetem őket.

Jorge Bucay Nyitott szemmel szeretni című könyvét tavaly olvastam és nagyon jó gondolatokat találtam benne. Ezért is örültem, amikor láttam, hogy egy új könyv fog megjelenni tőle, amely engem szerintem pont jókor fog megtalálni. (Plusz a fülszöveg elolvasásakor nagyon jót nevettem az orosz-amerikai űrkutatási verseny sztoriján.)

Jorge Bucay: 20 lépés előre
Már megjelent!
Európa Könyvkiadó

"Ki vagyok? Hová megyek? Kivel?"

A világhírű argentin pszichológus egyik legnépszerűbb könyve húsz rövid fejezetben húsz tanácsot fogalmaz meg, melyeket követve harmonikusabb, gazdagabb s talán boldogabb lehet az életünk.

Egyszerű tanácsok ezek: igyekezzünk megismerni önmagunkat, használjuk ki jobban az időnket, rakjunk rendet magunk körül, tanuljuk meg meghallgatni a másik embert, ne féljünk kockázatot vállalni… – ám a szerző minden tanácshoz, mint megszokhattuk tőle, elgondolkodtató történeteket is elmesél. S ezektől könyve nemcsak élvezetes olvasmány lesz, hanem egy-egy meghökkentő csavarral, nézőpontváltással, egy kis humorral vagy öniróniával olyan új megvilágításba helyezi mindennapos problémáinkat, hogy egyszeriben megoldhatónak tűnik az, amivel annyit küszködtünk hiába.

A bevezetőben Bucay elmeséli, hogy amikor az amerikaiak és az oroszok még versengtek egymással az űrkutatásban, az egyik legnagyobb probléma az volt, hogy mivel írjanak az űrhajósok a világűrben, a súlytalanság állapotában ugyanis nem működik a golyóstoll. Az amerikaiak titokban, nagyszerű tudósok bevonásával, óriási pénzeket áldozva rá, kifejlesztették a világűrben működő golyóstollat. Az oroszok meg egy kicsit vakarták a fejüket, majd gyorsan eldöntötték, hogy jó lesz a ceruza is.

E tanmese tanulsága csak látszólag az, hogy mindig van egyszerű megoldás (mert sokszor nincsen) – de hogy valójában mit sugallnak, mire tanítanak Bucay történetei, azon kinek-kinek magának kell elgondolkodnia.


A második kiszemeltemnek nagyon érdekes a fülszövege, így rögtön kíváncsi lettem rá. Ráadásul idén célul tűztem ki magam elé, hogy az angol, amerikai, francia, magyar szerzőkön túl más nemzetek íróitól is olvassak, így a spanyol írónőnek e miatt is ott a helye a kívánságlistámon.

Clara Sánchez: Láthatatlanok
Várható megjelenés: 2011. június 4.
Park Kiadó

Az emlékezés és a megbocsátás lenyűgöző regénye”
Sandra nemrég tudta meg, hogy terhes egy olyan férfitól, akibe nem szerelmes, felmond a munkahelyén, és egy rövid időre nővére tengerparti házába költözik, hogy kitalálja, mihez kezdjen az életével. Egy nap rosszul lesz, és egy kedves idős házaspár siet a segítségére, akik úgy bánnak vele, mint a nem létező nagyszülei. Olyannyira ártatlannak tűnő barátság alakul ki közöttük, hogy hozzájuk is költözik. Közben Buenos Airesből megérkezik egy öregúr, Julián, aki minden lépését követni kezdi ennek a véletlen által összehozott hármasnak. Megszólítja Sandrát, egy újságkivágást ad neki, és feltárja előtte a múlt hátborzongató részleteit. Sandra nem is sejti, hogy naivitása és vakmerősége életveszélybe sodorja…
Clara Sánchez, az egyik legnépszerűbb kortárs spanyol írónő. Nyolc regénye jelent meg, legutóbbi regénye, A láthatatlanok 2010-ben elnyerte a rangos Nadal-díjat. 


A harmadik könyv a listámon már ott megfogott, amikor a fülszöveg első mondatát olvastam, ugyanis a XVI. századi reneszánsz Velence a színhelye a regénynek, és ez a kor no meg a helyszín nálam a "muszáj-olvasnom-róla" kategóriába tartozik.

Regina O'Melveny: Téboly és gyógyulás
Várható megjelenés: 2012. június 7.
Geopen Kiadó

A XVI. századi reneszánsz Velencéjében ritkaságnak számít Gabriella Mondini: fiatal nő létére az orvostudományt gyakorolja. A férfihivatásba imádott és csodált apja vezette be, a hírneves doktor, aki mellett a lány megismerte az emberi test titkait, a gyógynövényeket és füveket, a Nap és a Hold változásainak hatásait. Aztán az apa eltűnik, Gabriella pedig magára marad anyjával, akivel sohasem értették meg igazán egymást. Az Orvosok Céhe kizárja őt tagjai közül, apai támogatás nélkül pedig nem
láthatja el a segítségére szoruló asszonyokat. Hogy megtudja, hová és miért tűnt el az apja, nekivág Európának. A tőle kapott levelekben talált nyomok alapján átkel Svájcon, Németalföldön és Skócián. Áradások, viharok nehezítik útját, ha kell álruhát ölt, mert tart még a boszorkányüldözések kora. Miközben mindenütt apja elutazásának okát próbálja megfejteni, az ő élete is megtelik rejtéllyel: nemcsak a betegségek és a gyógymódok, hanem a halandóság, a szerelem és a halhatatlan lélek végső titkaival. Így jut el végül Marokkóba, ahol választ remél arra is, hogy milyen jövő vár rá…
Regina O’Melveny elismert költő az Egyesült Államokban. Orvosi legendákkal teleszőtt, a reneszánsz életet érzékien ábrázoló, izgalmas regénye varázslatos és feledhetetlen debütálás a próza műfajában.

2 megjegyzés:

Szilvamag írta...

Fúúú a Láthatatlanok az tényleg nagyon jól hangzik...... az nekem is kell!!! A Téboly és gyógyulásról meg majd megvárom, hogy mit írsz:)

Nikkincs írta...

Ugye? Olyan jó könyvek jönnek ki most, nem győzöm listázni őket :)
Oké, szívesen leszek előolvasó :D

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...