2012. május 14., hétfő

Könyvtári örömök #3

Múlt héten csütörtökön megejtettük a május havi könyvtárazást. Mivel az előző hónapokban elkapott újra a könyvvásárlási láz, és az olvasatlan könyveim egyre csak szaporodnak, ezért megint tartottam magam ahhoz, hogy nem jövök ki kettőnél több könyvvel. Pedig higgyétek el, tudtam volna vagy ötöt is választani, de hosszú tanakodás után ezzel a kettővel tértem haza. 

Joanne Harris Csokoládé c. könyvének elolvasása után általában az első utam mindig a H betű környékére visz a könyvtárban. Most is itt kezdtem és csillogó szemekkel kaptam le gyorsan a polcról az említett könyv folytatását, a Csokoládécipőt. Nagyon remélem, hogy lesz olyan jó mint az előzménye volt (bár erről Andiamo már egyszer biztosított), annak meg csak örülök, hogy úgy tűnik nekem, jóval vastagabb mint az első rész volt.

Fülszöveg:
Ugye emlékeznek még Johnny Depp rosszfiús mosolyára és Juliette Binoche kacér boszorkányára? Öt év telt el a Csokoládé óta, amelyben egy „jó boszorkányt” hatéves lányával együtt egy előítéletekkel teli kis faluba fújt be a szél, hogy megnyissák a hírhedt csokoládéboltot, sokak örömére, és a helybeli pap bosszúságára.
Sok minden megváltozott. Vianne-nak született egy másik lánya, Rosette. Anouk elkezdte a középiskolát, és hármasban egy chocolaterie fölött laknak Párizsban, a Montmartre-on. Látszatra minden rendben: Vianne végre nyugalmat talált, a szél – egy időre – megszűnt fújni. De mindez nagy áldozatokkal járt; Vianne felhagyott a varázslással, nem készít csokoládét, lemondott élete nagy szerelméről, és férjhez készül menni az unalmas háziurához, aki anyagi biztonságot ígér. Anouk közben magányos kamasszá ért, aki gyűlöli Párizst, és kétségbeesetten vágyódik a régi melegség után.
Ekkor robban be az életükbe Zozie de l'Alba, a gyönyörű, szenvedélyes bohém, aki összebarátkozik Anoukkal, dolgozni kezd a boltban, és könnyed bájával elbűvöli a környékbelieket. De Zozie-t nem az önzetlen segítőkészség vezérli. Fokozatosan hatalmába keríti Vianne-t, a csokoládéboltot, a vevőket, de elsősorban Anoukot, aki az anyja félelmektől nem gáncsolt, régi énjét látja benne. Ahogy közeledik a karácsony, nyilvánvaló lesz, hogy a család egy hideg és rosszakaratú lény karmaiba került, aki mohóbb minden csokievőnél…
Joanne Harris, a világszerte népszerű Szederbor és Ötnegyed narancs szerzőnője megírta a Csokoládé folytatását, amely saját szavaival: „néhol olvadós tejcsoki, máskor keserű csoki, de végül is, minden csoki finom".

A második választottamon sokat gondolkoztam, mert sok jó könyv volt bent. Kicsit komolyabb témát szerettem volna és aztán ahogy jártam végig a polcokat, megakadt a szemem Bernhard Schlink A felolvasó c. regényén. Ő győzött. Miért is? Mert annak idején láttam a belőle készült filmet, amit nagyon szerettem, ugyanis mind Kate Winslet, mind Ralph Fiennes nagy kedvencem és a történetet is nagyon érdekesnek találtam. Már akkor tudtam, hogy ezt egyszer el kell majd olvasnom. Most jött el az ideje.

Fülszöveg:
Egy kamasz fiú és egy nála jóval idősebb asszony furcsa szerelmének és elválásának története szolgál keretül ahhoz, hogy a regény hőse szembenézzen a náci múlttal, amely voltaképpen nem is az övé, hanem szülei nemzedékéé. Ez a soha ki nem hevert szerelem, Hanna évekkel később feltáruló múltja döbbenti rá Michaelt arra, hogy a jelen nincs múlt nélkül, felejteni nem lehet, feldolgozni sem – talán megérteni.
A felolvasó az elmúlt évek egyik legnagyobb német könyvsikere volt. 1995-ös kiadása után tizenhárom országban jelent meg, nagy visszhangot váltva ki. A siker oka minden bizonnyal abban rejlik, hogy újraértelmezi a kollektív és egyéni bűn és bűnhődés kérdését a ma ötvenéves generáció szemszögéből.

4 megjegyzés:

Andrea írta...

Szép zsákmány! ;)

Szilvamag írta...

A felolvasót filmen láttam, elég felkavaró volt számomra.

Nikkincs írta...

Andiamo: ugye? :) Az egyik jó vastag, a másik kis vékonyka, de érzem, hogy tetszeni fog mindkettő.

Szilvamag: igen, számomra is. Kíváncsi vagyok milyen lesz a könyv.

Szilvamag írta...

Nálam az a baj, ha a könyvet már láttam filmen, akkor már nincs kedvem elolvasni.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...