A rongyosra olvasott kedvenc könyv

Szilvási Lajos: Egymás szemében

Jó, azért egy picit túlzok. Nincs ilyen állapotban a kedvenc könyvem. Ezzel csak arra szerettem volna utalni, hogy már nem is tudom hányszor olvastam el a két tinédzser történetét. Először tizenévesen került Szilvási Lajos könyve a kezembe. Unatkoztam a nyári szünidő alatt és a családi könyvespolcról ezt a könyvet vettem le, csak mert nagyon megtetszett a címe. Ráadásul fogalmam sem volt, hogy miről fog szólni, ugyanis nekünk egy régi példány van meg (1978-as kiadás – idősebb, mint én) és abban akkor még nem volt fülszöveg. De ahogy elkezdtem, emlékszem, hogy az unalom elszállt és pár nap alatt be is fejeztem Fábián Attila és Ventus Tamara történetét. 

Később a dolgok úgy alakultak, hogy ha valami olyan könyvre vágytam, amiben igazán el tudok merülni, amin jókat tudok nevetni vagy amin egy picit szomorkodni lehet, akkor biztos, hogy ezt választottam. Újra és újra. Elolvastam többször is huszonévesen, most már a harmincas korosztályt képviselve is és nem tudom megunni, mert mindig fedezek fel újdonságokat vagy olyan gondolatokat, amiken elrágódhatok egy darabig. A nosztalgia érzéséről ne is beszéljek: gimnáziumi évek, suli, táborozás, első szerelem, első csalódások – ki ne élte volna át ugyanezeket?

Most miért is került le újra a könyvespolcról? Két dolog miatt. Egyrészt Andiamonak volt egy kérdése, hogy kinek melyik a Jolly Joker könyve. Nekem persze rögtön ez ugrott be és már akkor éreztem, hogy ideje lenne megint „találkozni” a két kamasszal. Aztán Hidasi Judit Április út c. regényének első fele hasonló érzéseket keltett bennem, mint az Egymás szemében, szóval ezt égi jelnek tekintve megint elolvastam. Annyira, de annyira jó volt!

A történet 1975-ben játszódik az akkori Budapesten, a Tófenék utcai lakótelepen. Május 30-án csöppenünk bele először Fábián Attila életébe, aki nemrég költözött ide vissza édesanyjával, édesapjával és most együtt laknak a már dolgozó nővérével is. Tarhósrévről költöztek vissza, onnan, ahol egy kicsit széthullott a család élete. Ugyanis Attila édesapját azért küldte oda a cége, hogy tegyen rendet a fuvarozók között. Mivel ő egy talpig becsületes ember, a korrumpálható munkások és vezetők hamar kikezdték és olyan dolgokkal rágalmazták meg, amelyeket nem követett el. Egy darabig kitartott a család, aztán először az anyuka, majd később Attila és édesapja is feladta a szélmalomharcot és visszajött a család Pestre, ahol az édesapa buszvezetőként kezdett el dolgozni, Attila meg próbált beilleszkedni a 3. osztályos gimnazisták életébe.

A másik főszereplő Ventus Tamara, akivel szintén május 30-án találkozunk először. Ugyanis ez egy váltott szemszögű naplóregény, így a történetet végig Attila és Tamara naplójából tudjuk meg. Tamarának nem jutott egyszerű élet: nagyon fiatalon megárvult, egy balesetben elvesztette a szüleit és azóta a bátyja és annak felesége, a Tamara által csak szexmadonnának nevezett sógornő neveli. Tamara nagyon szép lány, buknak rá a fiúk és ő ki is használja ezt a helyzetet, de csak olyan szinten, hogy mindig legyen valaki mellette. Mindez csak addig tart, amíg Tamarának fel nem tűnik Attila és nem teszi meg azt a bizonyos első lépést. A lánynak furcsa, hogy ez iránt a fiú iránt más érzéseket táplál, mint az összes eddigi iránt. Annyit érez, hogy ez a fiú kell neki, jobban, mint bárki más. 

 

"Eddig sohasem éreztem, amit most érzek. Eddig sohasem féltem, hogy mi lesz, ha mégsem kellek. Most félek! Most akarom, hogy kelljek."

 

Attilának először imponál a „jó testű szőke” közeledése, aztán épphogy kezdenék megismerni egymást, egy baráti megjegyzésből azt a következtetést vonja le, mint általában mindenki más, hogy ő is csak egy strigula lenne Tamara életében. A vitathatatlan vonzalom ellenére a fiú visszavonul. Tamara pedig? Ő felemelt fejjel tűri, hogy Attila is azt gondolja róla, mint a többiek, nem tiltakozik, nem keresi Attilát, hanem belül némán szenved. Aztán egy véletlennek köszönhetően a két tinédzser sikeresen tisztázni tudja a félreértést és végre kivirágzik közöttük a szerelem. Mindketten életükben először lesznek igazán szerelmesek, olyan szerelmesek, amikor este alig akarnak egymástól elválni, amikor reggeli ébredéskor a másik az első gondolatuk, amikor rohannak a találkára csak hogy mihamarabb a másikkal legyenek. 

"Olyan jó a szája, és olyan sima, hogy az olyan helyébe akkor se tudnék egy igazi és valódi jelzőt behelyettesíteni, ha végigolvasnám az egész szinonimaszótárt, amit délelőtt leltároztunk Aba Sámuellel. Mert nincsen olyan szó, amely igaz volna Tamara szájára."

Aztán egy kis üröm vegyül a nagy örömbe, mert Attilának a vakáció kezdetekor táborba kell mennie, el kell egymástól válniuk két hétre. Ez a két hét Tamara életében felér az örökkévalósággal. Fél, hogy mi minden fog történni velük ez alatt a idő alatt. Bár mind a ketten tényleg szeretik egymást, történik valami, aminek következtében megint Attila lesz az, aki Tamarát olyan helyzet elé állítja a táborból való visszatérte után, hogy ha nem akarja elveszteni a fiú szerelmét, akkor döntő lépésre kell elszánnia magát, valami „nagyot” kell, hogy cselekedjen. Itt eresztjük el a két főszereplőt. A kérdés, hogy mi történik Tamara tette után, nyitott marad.

"Az az igazság, hogy senki sem kell, csak Attila. Ő kell nekem. Akármit követett el ellenem, és bármit fog elkövetni ezután, akkor is csak ő kell. A szeplőivel, a magányos életével, a halk szövegével, az értelmes szemével. És a szájával. Hogy megint érezzem legalább még egyszer, amit vasárnap éreztem. Hogy remeg körülöttem a levegő, mint forró kályha körül."

Olyan nehéz szavakba öntenem, hogy miért szeretem ezt a történetet annyira.

Ami elsőként nagyon megragadott benne az az, hogy ez egy naplóregény. Hogy ugyanazokat a dolgokat két szemen, két fiatal emberen keresztül látjuk, ráadásul egy lány és egy fiú szemszögéből, és persze a két nem sok mindent olyan különbözően lát.

Aztán itt van a két főszereplő. Már a nevük hangzását is nagyon szerettem, a két becenévbe pedig, ahogy szólítják egymást, a romantikus énem menthetetlenül beleszeretett: Attila a „szeplős”, Tamara pedig a „Szélkisasszony”. 

Attila számomra a kiapadhatatlan humor forrása. Olyan mondatai, gondolatai vannak, hogy azon csak nevetni lehet, amit meg is tettem a munkába jövet-menet. Hányszor néztek rám furcsán az utastársak a villamoson!!! Tetszett, ahogy Attila kezdi levetni magáról a tarhósrévi csalódás miatt felvett kicsit mogorva, magának való stílust és megnyílik Tamarán kívül egy-két másik embernek is, szép lassan barátokra tesz szert. Fájt látni, hogy a családja mennyire szétesőben van, és hogy mennyire szüksége lenne édesapjára, aki mindig dolgozik és édesanyjára, aki a nehézségek elől az italhoz menekül. Attila édesanyjával kapcsolatban is próbál helyt állni, fel is csillan a regény végén egy apró reménysugár, hátha sikerül a családi problémákat megoldani.

Tamara karaktere nagy kedvencem. Magányos, mert nincsenek szülei és úgy érzi, hogy a testvérének és a sógornőjének is csak nyűg a nyakán. Épp ezért menekül azokhoz a fiúkhoz. Ámbár ezek közül a srácok közül egyiket sem engedte magához közel, de mivel olyan sokan koslatnak utána, ezért a híre nem valami fényes a saját korosztályában. Őt pedig ez abszolút hidegen hagyja. Nem védi magát, ami nekem a legszimpatikusabb volt. Ehelyett felemelt fejjel néz szembe a világgal, mert ő tudja, hogy ezek a fiúk csak a magányossága elleni pótszerek voltak, és egyik sem érintette meg igazán, egészen Attila érkezéséig. Mert utána minden megváltozik. Tamara is, aki őrülten szerelmes lesz, végre tervezni kezdi a jövőt, nem csak él bele a nagyvilágba. Sógornőjét is kezdi más szemekkel nézni (már nem mint szexmadonna gondol rá), a végére már-már barátnői viszony alakul ki közöttük.

"Mondd, szeplős, szoktál te olyant gondolni, hogy még az egész élet előttünk áll? Ugye, te nem vagy olyan, hogy csak egy-két napra előre gondolkozol? Mert én ilyen voltam, amíg te nem voltál. Néha még ilyen sem. Néha az is hidegen hagyott, hogy holnap mi lesz. Valami lesz – rángattam a vállamat –, és ha semmi sem, az is közömbös.
Amióta te vagy nekem, én annyira megváltoztam, hogy szinte nem is igaz semmi sem, ami addig volt, amíg te nem voltál."

Azért pedig le a kalappal Szilvási Lajos előtt, hogy férfi létére ilyen jól meg tudta alkotni Tamarát, hogy ilyen jól be tudta mutatni egy fiatal lány lelkében, gondolatiban zajló dolgokat az első szerelem megérkezésekor. Nem tudom, hogy csinálta, de valamit nagyon eltalált.

A korrajzot is nagyon hitelesnek találtam. Azokra a részekre mindig egy kis nosztalgiával gondolok vissza, amikor a hétfői adásszünetet emlegetik, vagy amikor arról van szó, hogy megnézik mit ad a tévé és nem valamelyik csatorna a sok közül, ugyanis csak egy csatorna volt, nem sok választási lehetőséget kínálva. Én is ebben nőttem fel. Nem is szerettem a hétfőket!

Ugyan a befejezés valamilyen szinten nyitott marad, én ezt is szeretem benne, mert így meg van a lehetőségem úgy továbbgondolni a folytatást, ahogy szeretném. Az én elképzelésem szerint szeplősnek és Szélkisasszonynak sikerül megoldani a dolgokat és tudják tovább folytatni, együtt, egymás szemében elmerülve. Legalábbis én ezt kívánom nekik!

Értékelés: Kedvenc (ez minden számnál többet mond)

Kiadó: Szépirodalmi Könyvkiadó

Kiadási év: 1978