A hónap leg-leg-leg könyvei #26

Oké, nincs mit tenni, elrepült ez a nyár is. De nem kesergek ezen tény felett, és még nem is őszies poszttal tisztelgek a számomra egyik legkedvesebb évszak beköszönte előtt, hanem még gyorsan sorra veszem, mit is olvastam júliusban.

Vegyes hónap lett mind a műfajokat, mind a nemzetiségeket tekintve, bár két dolog azért szemet szúrt. Az olvasott könyveim - szám szerint 6 darab - fele Olaszország köré csoportosult. Ha már nem mentem nyaralni, akkor így pótoltam :) Illetve azon meglepődtem, hogy majdnem csak férfi szerzőtől olvastam. Ennek viszont örülök, mert volt olyan idő, amikor nagyon háttérbe szorultak a férfi írók.

1. Alessandro D'Avenia: Senki sem tudja: eddig számomra az idei új megjelenések között azt hiszem ez volt az a könyv, amire a legjobban vártam (oké, talán Dávid Veron újabb történetét is ilyen tűkön ülve böjtöltem ki). Egyébként annyira gyorsan elolvastam, hogy nem is született még róla bejegyzés, pedig a könyvet és D'Avenia stílusát annyira szeretem, hogy ha a pasi csak a bevásárlólistáját írná meg, én azért is odalennék. Szóval tervezem, hogy még idén, nem hajtva a történet végkifejlete által, szép nyugiban újra elmerülök benne.

2. Nógrádi Gábor: A mi Dózsánk: egy kis üdítő színfolt volt ez július folyamán, mert az egyik legviccesebb magyar ifjúsági történethez volt szerencsém. Szeretem Nógrádi Gábor könyveit, humorosak, tanulságosak, jó tudni, hogy vannak/születnek még manapság is ilyen kellemes regények a fiatal (és a már kevésbé fiatal) olvasóközönség számára.

3. Kosztolányi Dezső: Velence: az egyik legcsodásabb helyszín Velence. Talán azért voltam egy kicsit csalódott, mert rövid volt, úgy olvastam volna még, hisz nem lehet betelni ezzel a sokszínű, vízzel körbevett várossal. Azt hiszem, hogy a bakancslistám kiemelt helyén szerepel most már Velence is!

4. Khaled Hosseini: Ezeregy tündöklő nap: az egyik legszívszorítóbb női sorsokról szóló történet volt ez, mégsem éreztem egy percig sem hatásvadásznak. Hosseininek olyan stílusa van, hogy még a sok szörnyűségen keresztül is úgy tud Afganisztánról mesélni, mintha csak a csodás és egzotikus Keletet elevenítené még. A Papírsárkányokkal megvett már magának, ezzel a regénnyel pedig meggyőzött, hogy ott a helye az olvasmányaim között neki is.

5. Niccoló Ammaniti: Ahogy Isten parancsolja: azt hiszem az idei év legellentmondásosabb érzelmeket kiváltó könyve volt ez. Sokáig tologattam, már vagy 3 éve, hogy megvettem és Ammanitit nagyon szeretem, mégis, ettől a könyvétől nagyon tartottam a sok negatív vélemény miatt. Aztán olvasás közben egyszer csak megint eljutottam arra a pontra, amit a Magammal viszlek olvasása során éreztem, mégpedig, hogy utállak Ammaniti! És hogy miért? Azért, mert rám telepednek a szereplőid, befonnak a hálójukba, az elkeseredettségükbe, a magányukba és mégis azt érzem, hogy nem akarok ebből a hálóból szabadulni. A fene tudja, hogyan éred ezt el nálam, de mindig sikerül.

6. Julie James: It Happened One Wedding: a lelkiekben megterhelő Ammaniti-könyv után muszáj volt valami könnyed regényt olvasnom és erre a célra Julie James FBI/US Attorney sorozatának az ötödik kötete a legtökéletesebb választás volt. Hozta a szokásos macska-egér játékot a két főszereplő között és a nőnek a humora is a régi, szóval nagyon jól szórakoztam az újabb FBI-os macsó párra találásának történetén.