Dorit Rabinjan: Lakodalmaink
Azt hiszem ez a regény az a könyv lett volna, ami mellett simán elmegyek a boltban, ha előtte nem győz meg arról Amadea majd Dóri, hogy érdemes elolvasni. (Illetve ha nincs az Alexandra nyári akciója, amiben potom pénzért be lehet szerezni.)
Nagyon érdekes érzelmi utazásban volt részem az izraeli írónő regénye által: anyák és lányaik, nővérek és szerelmeik sorsába nyerhettem betekintést. Szoli és Iráni Azizjan szerelmébe, illetve öt gyermekének életébe folytam bele pár nap elejéig. Szoli és Iráni fiatalon találtak egymásra, de olyan szerelem volt az övék, amelyet szerintem minden nő irigyel. Hiába teltek felettük az évek, hiába gyarapodott a családjuk, jöttek tragikus fordulatok az életükben, Szoli mindig ugyanúgy, ugyanolyan hőfokkal szerette az asszonyát, mint a kezdetekben.
"Mikor Irani az egyetlen hosszú, fehér fonálból készült, nehéz gyöngyruhában állt mellette, Szoli akkor is a mezítlábas, parton sétáló kislányt látta benne. S mikor a szép mellek anyatejjel teltek meg, hogy a gyermekeit táplálják, Szoli számára akkor is a kis tengerparti vándor maradt a felesége. És mikor megnőttek a lányai, szépségük betöltötte a lakást, s bőven túltettek anyjukon, Szolinak akkor is kiszáradt a szája és megbénult a nyelve, valahányszor megpillantotta asszonyát."
Első gyermekük fiú lesz, Maurice, akit óvon-féltőn nevel Iráni, ugyanis a meggyőződése az, hogy elsőszülöttjének sem könnyei nincsenek, sem szíve. A szívre vonatkozó rejtély hamar megoldódik: a kisfiúnak a másik oldalon dobog ez a létfontosságú szerve. Ennek szimbolikus jelentősége lesz a későbbiekben, hiszen felnőve Maurice egy magányos és megkeseredett férfivé válik, aki a nővérein való uralkodásával próbálja érzelmi ürességét kompenzálni.
Aztán sorban jönnek a lányok. Először Sophia, aki a legszebb lesz mindközül. Ő az, aki mindig álmos, állandóan aludna, aki tiniként éjszaka több centit nő álmai alatt, illetve akinek nagyon fontos a pénz. Nem véletlen, hogy egy 17 évvel idősebb, gazdag férfit választ párjául. De az igazi, a mindent felemésztő szerelem őt is elkerüli.
Sophiát Marcelle követi, aki pont a nővére ellentéte: nem jön álom a szemére, állandó éberségben tölti életét, "szomorú szemei folyvást nyitva" vannak. Gyerekkora óta rajongásig szeret egy fiút, mégis, évekig tartó sóvárgás és a házasságkötésük után, ő is újra szülei házában lel viszonylagos békére.
A harmadik lány, Lizi a legbujább a nővérei között. Neki a legforróbb a vére a családban, amely gyermekkora óta nem hagyja nyugodni a lányt. Felnőve ápolónőként dolgozik, de a kórház csak bujálkodásainak újabb helyszínévé válik. És hiába köt házasságot az egyik fiatal orvossal, a nászágy hideg marad, és mivel ösztönei és vágyai hajtják és máshol keres vigaszt, férjétől simogatások helyett csak pofonokat kap.
És itt van a legkisebb gyermek, szintén egy kislány, Mati, aki úgy jött világra, hogy közben fiú ikertestvére meghalt. Mati lelkében és fejében ez az ikertestvér egyáltalán nem halott, úgy éli mindennapjait, mintha Muni valóság lenne. A kislány különcségeit, másságát hiperaktivitásként kezelik, de aztán egyszerűen csak ráfogják, hogy bolond, majd egy majdnem tragikus esemény miatt intézetbe zárják.
Ha most visszagondolok erre a regényre még mindig beleborzongok a szépségébe. Egyszerűen elbűvölt. Imádtam a történet idősíkjait, mert a jelenben egy nap a történés, Mati 11. születésnapja három időpontra felosztva, de a múltba való kitekintéskor megismerjük minden gyermek megszületésének, felcserepedésének, majd később párválasztásának és lakodalmaiknak történetét.
Elbűvölt - mint már fent említettem - Szoli és Iráni szerelme is. Az első szeretkezésüket olyan gyönyörű szavakkal írta le az írónő, hogy ezerszer jobban belepirultam, mint eddig bármikor ilyen jelenet olvasása közben. A szereplők is mind egytől-egyig különlegesen egyediek voltak, mindnek volt valami egyáltalán nem hétköznapi tulajdonsága. Tetszett a testvérek, de főleg a lányok és az édesanyjuk, Iráni közötti kapcsolat. És bár egyáltalán nem volt boldog a jelenbeli szál, hisz valamilyen úton-módon minden gyermek újra a szülői házban kötött ki, mégsem éreztem teljes szomorúságot vagy reményvesztettséget olvasás közben. Hisz volt hová és kihez hazatérniük és a lányok is ott voltak egymásnak.
A regény atmoszférája pedig igazán egyedi: buja, fűszeres, egzotikus, olyan volt az egész, minta egy pókháló vékonyságú színes fátyolon keresztül néztem volna a történteket. Meg megmertem volna esküdni rá, hogy némely jelenetnél hallani vélem a lányok kacaját, a karperecek, bokaláncok csörgését, érzem a parfümök egzotikus és telt illatát. Telis-teli volt intenzív érzelmekkel, jelenetekkel, nagyon jól esett újra és újra elmerülni benne. Igazán nőknek való történet, hisz szerelmekről, csalódásokról, lányokról, asszonyokról szól érzékeny, érzékekre ható stílusban megírva. Manapság ez egy igazi gyöngyszem szerintem!
"Egyetlen, közös magzatburokban növekedtünk mind, gondolta, Anya méhében. Míg kicsi lányok voltunk, összefűzött minket az ereinkben folyó közös vér, egyazon verejték tapasztotta össze egy végből szabott bőrünk szövetét. Liszt, víz, só. Most pedig, gondolta (...), most ragacsos könnyeink kapcsolnak bennünket ismét egybe."
Kiadó: Európa
Kiadási év: 2004
Fordította: Liska Erzsébet
3 megjegyzés:
Valószínűleg én se olvastam volna el, ha szeee nem ajánlja.
Örülök, hogy tetszett, mindig megkönnyebbülök egy kicsit, hogy nem lőttem félre.:)
Ez a legjobb a bloggerlétben, hogy vannak könyvek amiktől tartunk, de valaki mégis meggyőz és egy csodálatos élménnyé válik :))
Amadea: eleinte tartottam tőle, de ennyi pénzért megért egy próbát, aztán pedig igazán megvett magának :)
theodora: igen, pontosan! Sok könyvet köszönhetek már nektek, ráadásul sokkal könnyebben nyitok új írók és műfajok iránt is :)
Megjegyzés küldése