Könyvszaporulat - szeptember

Újabb hónap telt el, újabb mérleg és sajnos elég rég volt olyan, hogy azt mondhassam, hogy egy mérsékletes hónapot zárhatok. Azt hiszem, nem voltam kellően ügyes szeptemberben, hogy ellenálljak a könyveknek, de ebben a hónapban ezzel kényeztettem egy kicsit a lelkemet. 

Öt könyvnek (khm, igen, szinte látom, hogy az egyik vállamon tanyázó kisangyal szomorúan csóválja a fejét, de a másik vállamon ülő kisördög meg örömmel dörzsöli össze a tenyerét) lettem a gazdája. Ebből kettőre már nagyon vágytam, ezek voltak a Salamon király szorong és A Rosie-projekt. Utóbbit sikerült is már elolvasnom, nálam az idei év kedvenceiben simán helye lesz, viszont a csodaszép borítóval rendelkező Émile Ajar könyv még várat magára (de van egy olyan érzésem, hogy nem sokáig :)). 

Aztán elég rég nem történt velem olyan, hogy csak úgy "megkívántam" volna egy könyvet mindenféle előzetes tájékozódás vagy ajánlás nélkül. Pedig most Gerard von Emmerik Csibefiú c. könyve így került hozzám. Felfigyeltem a borítójára, elolvastam a fülszöveget és úgy döntöttem, hogy jön velem haza. Ráadásul azt hiszem, hogy holland szerzőtől még nem is olvastam, ennek is épp itt volt az ideje. Ezt is sikerült már szeptemberben elolvasnom és igazán egyedi történet volt, azt gondoltam, hogy majd milyen gyorsan befalom, de mivel elég nyomasztó volt, csak kis adagokban tudtam fogyasztani. Ennyit, összesen 3 könyvet garázdálkodtam össze saját magam. 

Csakhogy szeptemberben van a névnapom és a testvérem szokásos kérdésére én a szokásos választ adtam, azaz könyvet szeretnék ajándékba. Réa Obreht A Tigris asszonya volt az egyik ajándék, aminek igazán örültem, mert nagyon jókat olvastam eddig róla és a történet is kellően felpiszkált. A másik Mika Waltari Szinuhe c. regénye. Látnotok kellett volna az arcom, mert én bizony először egy picit fanyalogtam, kicsit mellényúlásnak gondoltam ezt a könyvet, de mivel ajándék lónak könyvnek ne nézd a fogát, ezért persze ennek is egy kicsit utána néztem. Meglepődve láttam, hogy mennyien olvasták és szeretik, szóval azt hiszem nem lesz ez egy rossz történet. Egyetlen szépséghibája a vastagsága, ez tuti nem magammal hordozós könyv lesz. Vagy ha igen, akkor karra eléggé rá kell gyúrnom majd, hogy ne legyen izomlázam.

Nem fogadok meg semmit sem a következő hónapokra, avagy az év hátralévő részére, mert ugye bármi megtörténhet és néha már annyira unom saját magamat, hogy lelkiismeret-furdalást érzek pár könyv miatt. Van ennél szerintem sokkal rosszabb szokás is, szóval hajrá könyvek és hajrá olvasás, élvezzük őket!

"... a kéz minden ujjának megvan a maga párja"

Dorit Rabinjan: Lakodalmaink

Azt hiszem ez a regény az a könyv lett volna, ami mellett simán elmegyek a boltban, ha előtte nem győz meg arról Amadea majd Dóri, hogy érdemes elolvasni. (Illetve ha nincs az Alexandra nyári akciója, amiben potom pénzért be lehet szerezni.) 

Nagyon érdekes érzelmi utazásban volt részem az izraeli írónő regénye által: anyák és lányaik, nővérek és szerelmeik sorsába nyerhettem betekintést. Szoli és Iráni Azizjan szerelmébe, illetve öt gyermekének életébe folytam bele pár nap elejéig. Szoli és Iráni fiatalon találtak egymásra, de olyan szerelem volt az övék, amelyet szerintem minden nő irigyel. Hiába teltek felettük az évek, hiába gyarapodott a családjuk, jöttek tragikus fordulatok az életükben, Szoli mindig ugyanúgy, ugyanolyan hőfokkal szerette az asszonyát, mint a kezdetekben.

"Mikor Irani az egyetlen hosszú, fehér fonálból készült, nehéz gyöngyruhában állt mellette, Szoli akkor is a mezítlábas, parton sétáló kislányt látta benne. S mikor a szép mellek anyatejjel teltek meg, hogy a gyermekeit táplálják, Szoli számára akkor is a kis tengerparti vándor maradt a felesége. És mikor megnőttek a lányai, szépségük betöltötte a lakást, s bőven túltettek anyjukon, Szolinak akkor is kiszáradt a szája és megbénult a nyelve, valahányszor megpillantotta asszonyát."

Első gyermekük fiú lesz, Maurice, akit óvon-féltőn nevel Iráni, ugyanis a meggyőződése az, hogy elsőszülöttjének sem könnyei nincsenek, sem szíve. A szívre vonatkozó rejtély hamar megoldódik: a kisfiúnak a másik oldalon dobog ez a létfontosságú szerve. Ennek szimbolikus jelentősége lesz a későbbiekben, hiszen felnőve Maurice egy magányos és megkeseredett férfivé válik, aki a nővérein való uralkodásával próbálja érzelmi ürességét kompenzálni.

Aztán sorban jönnek a lányok. Először Sophia, aki a legszebb lesz mindközül. Ő az, aki mindig álmos, állandóan aludna, aki tiniként éjszaka több centit nő álmai alatt, illetve akinek nagyon fontos a pénz. Nem véletlen, hogy egy 17 évvel idősebb, gazdag férfit választ párjául. De az igazi, a mindent felemésztő szerelem őt is elkerüli.

Sophiát Marcelle követi, aki pont a nővére ellentéte: nem jön álom a szemére, állandó éberségben tölti életét, "szomorú szemei folyvást nyitva" vannak. Gyerekkora óta rajongásig szeret egy fiút, mégis, évekig tartó sóvárgás és a házasságkötésük után, ő is újra szülei házában lel viszonylagos békére.

A harmadik lány, Lizi a legbujább a nővérei között. Neki a legforróbb a vére a családban, amely gyermekkora óta nem hagyja nyugodni a lányt. Felnőve ápolónőként dolgozik, de a kórház csak bujálkodásainak újabb helyszínévé válik. És hiába köt házasságot az egyik fiatal orvossal, a nászágy hideg marad, és mivel ösztönei és vágyai hajtják és máshol keres vigaszt, férjétől simogatások helyett csak pofonokat kap.

És itt van a legkisebb gyermek, szintén egy kislány, Mati, aki úgy jött világra, hogy közben fiú ikertestvére meghalt. Mati lelkében és fejében ez az ikertestvér egyáltalán nem halott, úgy éli mindennapjait, mintha Muni valóság lenne. A kislány különcségeit, másságát hiperaktivitásként kezelik, de aztán egyszerűen csak ráfogják, hogy bolond, majd egy majdnem tragikus esemény miatt intézetbe zárják.

Ha most visszagondolok erre a regényre még mindig beleborzongok a szépségébe. Egyszerűen elbűvölt. Imádtam a történet idősíkjait, mert a jelenben egy nap a történés, Mati 11. születésnapja három időpontra felosztva, de a múltba való kitekintéskor megismerjük minden gyermek megszületésének, felcserepedésének, majd később párválasztásának és lakodalmaiknak történetét.

Elbűvölt - mint már fent említettem - Szoli és Iráni szerelme is. Az első szeretkezésüket olyan gyönyörű szavakkal írta le az írónő, hogy ezerszer jobban belepirultam, mint eddig bármikor ilyen jelenet olvasása közben. A szereplők is mind egytől-egyig különlegesen egyediek voltak, mindnek volt valami egyáltalán nem hétköznapi tulajdonsága. Tetszett a testvérek, de főleg a lányok és az édesanyjuk, Iráni közötti kapcsolat. És bár egyáltalán nem volt boldog a jelenbeli szál, hisz valamilyen úton-módon minden gyermek újra a szülői házban kötött ki, mégsem éreztem teljes szomorúságot vagy reményvesztettséget olvasás közben. Hisz volt hová és kihez hazatérniük és a lányok is ott voltak egymásnak.

A regény atmoszférája pedig igazán egyedi: buja, fűszeres, egzotikus, olyan volt az egész, minta egy pókháló vékonyságú színes fátyolon keresztül néztem volna a történteket. Meg megmertem volna esküdni rá, hogy némely jelenetnél hallani vélem a lányok kacaját, a karperecek, bokaláncok csörgését, érzem a parfümök egzotikus és telt illatát. Telis-teli volt intenzív érzelmekkel, jelenetekkel, nagyon jól esett újra és újra elmerülni benne. Igazán nőknek való történet, hisz szerelmekről, csalódásokról, lányokról, asszonyokról szól érzékeny, érzékekre ható stílusban megírva. Manapság ez egy igazi gyöngyszem szerintem!

"Egyetlen, közös magzatburokban növekedtünk mind, gondolta, Anya méhében. Míg kicsi lányok voltunk, összefűzött minket az ereinkben folyó közös vér, egyazon verejték tapasztotta össze egy végből szabott bőrünk szövetét. Liszt, víz, só. Most pedig, gondolta (...), most ragacsos könnyeink kapcsolnak bennünket ismét egybe."

Kiadó: Európa

Kiadási év: 2004

Fordította: Liska Erzsébet

A hónap leg-leg-leg könyvei #26

Oké, nincs mit tenni, elrepült ez a nyár is. De nem kesergek ezen tény felett, és még nem is őszies poszttal tisztelgek a számomra egyik legkedvesebb évszak beköszönte előtt, hanem még gyorsan sorra veszem, mit is olvastam júliusban.

Vegyes hónap lett mind a műfajokat, mind a nemzetiségeket tekintve, bár két dolog azért szemet szúrt. Az olvasott könyveim - szám szerint 6 darab - fele Olaszország köré csoportosult. Ha már nem mentem nyaralni, akkor így pótoltam :) Illetve azon meglepődtem, hogy majdnem csak férfi szerzőtől olvastam. Ennek viszont örülök, mert volt olyan idő, amikor nagyon háttérbe szorultak a férfi írók.

1. Alessandro D'Avenia: Senki sem tudja: eddig számomra az idei új megjelenések között azt hiszem ez volt az a könyv, amire a legjobban vártam (oké, talán Dávid Veron újabb történetét is ilyen tűkön ülve böjtöltem ki). Egyébként annyira gyorsan elolvastam, hogy nem is született még róla bejegyzés, pedig a könyvet és D'Avenia stílusát annyira szeretem, hogy ha a pasi csak a bevásárlólistáját írná meg, én azért is odalennék. Szóval tervezem, hogy még idén, nem hajtva a történet végkifejlete által, szép nyugiban újra elmerülök benne.

2. Nógrádi Gábor: A mi Dózsánk: egy kis üdítő színfolt volt ez július folyamán, mert az egyik legviccesebb magyar ifjúsági történethez volt szerencsém. Szeretem Nógrádi Gábor könyveit, humorosak, tanulságosak, jó tudni, hogy vannak/születnek még manapság is ilyen kellemes regények a fiatal (és a már kevésbé fiatal) olvasóközönség számára.

3. Kosztolányi Dezső: Velence: az egyik legcsodásabb helyszín Velence. Talán azért voltam egy kicsit csalódott, mert rövid volt, úgy olvastam volna még, hisz nem lehet betelni ezzel a sokszínű, vízzel körbevett várossal. Azt hiszem, hogy a bakancslistám kiemelt helyén szerepel most már Velence is!

4. Khaled Hosseini: Ezeregy tündöklő nap: az egyik legszívszorítóbb női sorsokról szóló történet volt ez, mégsem éreztem egy percig sem hatásvadásznak. Hosseininek olyan stílusa van, hogy még a sok szörnyűségen keresztül is úgy tud Afganisztánról mesélni, mintha csak a csodás és egzotikus Keletet elevenítené még. A Papírsárkányokkal megvett már magának, ezzel a regénnyel pedig meggyőzött, hogy ott a helye az olvasmányaim között neki is.

5. Niccoló Ammaniti: Ahogy Isten parancsolja: azt hiszem az idei év legellentmondásosabb érzelmeket kiváltó könyve volt ez. Sokáig tologattam, már vagy 3 éve, hogy megvettem és Ammanitit nagyon szeretem, mégis, ettől a könyvétől nagyon tartottam a sok negatív vélemény miatt. Aztán olvasás közben egyszer csak megint eljutottam arra a pontra, amit a Magammal viszlek olvasása során éreztem, mégpedig, hogy utállak Ammaniti! És hogy miért? Azért, mert rám telepednek a szereplőid, befonnak a hálójukba, az elkeseredettségükbe, a magányukba és mégis azt érzem, hogy nem akarok ebből a hálóból szabadulni. A fene tudja, hogyan éred ezt el nálam, de mindig sikerül.

6. Julie James: It Happened One Wedding: a lelkiekben megterhelő Ammaniti-könyv után muszáj volt valami könnyed regényt olvasnom és erre a célra Julie James FBI/US Attorney sorozatának az ötödik kötete a legtökéletesebb választás volt. Hozta a szokásos macska-egér játékot a két főszereplő között és a nőnek a humora is a régi, szóval nagyon jól szórakoztam az újabb FBI-os macsó párra találásának történetén.

A Happy End után

Katarina Mazetti: Családi sírbolt

Nagyon kedves olvasmányként él bennem a mai napig a Pasi a szomszéd sír mellől. Emlékszem, hogy rettentő jókat nevettem a két teljesen eltérő jellemű főszereplő kalandjain, ráadásul a női karakterrel bizonyos szempontból még hasonlóságot is éreztem, így amikor hallottam, hogy lesz folytatása a könyvnek, tudtam, hogy majd egyszer azt is el fogom olvasni. Végre sikerült is, bár megmondom őszintén nem gondoltam volna, hogy az első részt túl tudja szárnyalni majd az írónő. A legnagyobb örömömre sikerült neki!

Kicsit féltem, hogy a könyv veszít majd a humorából, mert hogy a két karakter különbözősége miatt volt az első részben sok olyan helyzetkomikum, amin könnyesre nevettem magam, tehát a második részben nem lehetett már csak erre alapozni. És bár a második rész még életszagúbb lett, mint az első, és kevésbé rózsaszínes ha használhatom egyáltalán ezt a szót Katarina Mazetti könyveire, szerencsére a főszereplők új élethelyzete megint elegendő humorforrást nyújtott.

"Benny fogta az ollót, és közölte, hogy a tehenek farkát is ő vágja már évtizedek óta, csak le tudja vágni egyenletesen az én hajamat is. Nincs sok veszítenivalóm, gondoltam, és beleegyeztem. Hát, tehénfarkat tényleg jól vág."

Desireé és Benny története az első résznél ott ért véget, hogy eldöntötték, belevágnak egy babaprojektbe. Mondanom sem kell, hogy ennek a két embernek az életében ez sem megy olyan egyszerűen, és én már az első oldalon nevettem ezen. Aztán ahogy a terv megvalósulni látszik és nekik dönteni kell a hogyan továbbról úgy kezd bonyolódni a helyzet. Desireé összeköltözik Bennyvel (és a tehenekkel :)) a farmon, hirtelen kettő helyett hárman lesznek, tehát megkezdik a boldog családi életet. Csakhogy nem egyszerű út ám ez! És azt hiszem ez az, ami miatt szerettem Mazetti könyvét. Mert az amerikai filmekben mindig azt látjuk, hogy megtörténik a nagy egymásra találás, boldogan élnek míg meg nem halnak, aztán snitt és ugye mi meg azt gondoljuk, hogy milyen csodás élet vár rájuk. Hát egy frászt! Merthogy a kemény munka a kapcsolatért, a családért, a közös életért igazán itt kezdődik el. Ezt még nem tapasztaltból mondom ugyan, tehát még csak másodkézből kapott ismereteim vannak, de szerencsére van nekem egy legjobb barátnőm, aki egyszer annyit mondott, hogy felejtsem el a habos-babos amerikai filmeket, az élet nem ilyen és neki aztán két gyerkőc és egy férj mellett vannak tapasztalatai bőven. Benny és Desireé történetében sokszor ráismertem azokra a problémákra, amelyek a barátnőmet is foglalkoztatják. Folyamatosan hangsúlyozva van a könyvben az, hogy a két nem mennyire eltérően látja a dolgokat. Hogy mennyire másként éli meg a nő az anyává válást, hogy mennyire első helyre kerülnek hirtelen a gyerekek. Hogy az apának ezt eleinte mennyire nehéz feldolgozni. Hogy amikor a gyerekek naphosszat az anyán lógnak, akkor estére az ágy és az alvás luxusa felülírja az összebújás vágyát. Hogy milyen észrevehetetlenül lesznek a napok mókuskerekek, hogy mennyire könnyű ebben a szituációban egy idő után csak egymás mellett élni és elhidegülni attól az embertől, akiről úgy gondoltad eddig, hogy ez veletek soha nem fordulhat majd elő. Pedig de! És mindezekről az érzelmekről nyíltan ír Mazetti.

"November közepén eljött a nap, amikor újra munkába kellett állnom. Leadtam a kicsiket a bölcsiben, és a hirtelen támadt csöndben beautóztam a városba. Emlékszem, milyen luxusnak tűnt, hogy teljes nyugalomban jövök-megyek a folyosókon, még a fejemet se forgatom jobbra-balra, mint egy bagoly. Hogy ebédidőben újságot olvashatok … hogy egyedül lehetek a vécén…zavartalanul beszélgethetek a kollégáimmal."

***

"Hogy szeretem-e? Mit ért ezen? Ha a nők szerelemről beszélnek, az esküvő napja jár a fejükben meg a Valentin-nap, és az ember nyakába csimpaszkodva kérdezgetik: „Szeretsz?” Bengt-Göran új felnit vett Violetnek, én meg felépítettem a verandát!
Azt hiszem, a férfiak szerelmével ugyanaz a helyzet, mint a nők infarktusával. Észrevehetetlen, mert tünetmentes!"

Számomra a könyv legnagyobb tanulsága az, hogy ne tündérmesét várjunk az élettől, mert akkor aztán óriásit csalódunk. Abban sem hiszek, hogy manapság az anyukák amolyan "wonder woman"-ként 100%-ig meg tudják állni (vagy meg kell állniuk) egyszerre a helyüket, mint anyák, feleségek, szeretők, barátok, társak, mert valamelyik szerep kicsit nagyobb súlyt kíván attól függően, hogy melyik élethelyzetben vannak éppen. A lényeg, hogy ehhez megtalálja az ember a megfelelő társat, aki tud idomulni ezekhez a változó szerepekhez. Illetve ami Benny és Desireé esetében is rengetegszer előfordult az a kommunikáció hiánya, és itt most nem azt értem, hogy evett-e a gyerek, vagy ki viszi a lurkókat másnap az óvodába. Nem, itt arra a kommunikációra gondolok, amikor a másik félre, annak érzelmeire vagyunk kíváncsiak. Benny és Desireé kapcsolatában is volt egy pont, ahol simán elcsúsztak volna, ha egyik vagy a másik nem teszi meg azt a bizonyos lépést. 

Végeredményben egy nagyon szórakoztató, - három elolvasott könyv után már mondhatom, hogy - amolyan tipikus Mazetti-humorú történetet kaptam. Annak meg kimondhatatlanul örülök, hogy ő megírta a Happy End utáni folytatást is. Aki olvasta az első részt, annak mindenképpen ajánlom a folytatást, aki pedig nem, annak meg meleg szívvel javasolom, hogy vegye kezébe ezt a sorozatot, mert tartalmas kikapcsolódásban lesz része, és még az élet dolgairól is elgondolkodhat olvasás közben!

Kiadó: Park

Kiadási év. 2012

Fordította: Kertész Judit

Bővülő kívánságlista

Nem elég, hogy ebben a hónapban már négy könyvvel gazdagodtam (kettőt vettem és kettőt kaptam), de az új, őszre időzített megjelenések között is folyamatosan találok olyat, amelyekről úgy érzem, hogy épp nekem valóak lesznek. Igyekszem nagyon megszűrni azokat, amelyek első körben felkeltik az érdeklődésem, de az alábbi három jó eséllyel indul, hogy megtalálja a helyét a könyvespolcomon (főleg az első kettő, az utolsóban az ifjú főszereplője miatt még kicsit kételkedek).

Jaumé Cabré: Én vétkem

A hatvanéves, korai Alzheimer-kórral diagnosztizált Adria Ardevol megvizsgálja az életét, mielőtt még egytől egyig elveszítené az emlékeit. Visszaemlékszik szeretettelen gyermekkorára Lola Xica gondjaira bízva, aki dadaként dolgozott a tehetős családnak. Anyjára gondol, a visszafogott, hideg, gyakorlatias asszonyra, és a titokzatos apjára, akinek erőszakos halála miatt örökös bűntudatot érez. A család antikvitás boltja az egész világot jelentette a kis Adria számára. E világ középpontjában állt a legértékesebb kincs: a Storioni hegedű, melynek tokja egy évekkel korábbi, rejtélyes bűneset nyomait hordozta. Adria gyermekkora megválaszolatlan kérdésekkel, pasziánsszal és szeretetlenséggel telik. Történelmet és nyelveket tanul az apja kedvéért, hegedülni az anyja kedvéért. De egy baleset véget vet apja életének, ami után Adria világa megtelik bűntudattal, titkokkal és sötét kétségekkel. Visszaemlékezése pedig egészen távolra visz: a késő középkori kolostorok világától a náci koncentrációs táborokon át egészen a huszadik századi Kongóig. Jaume Cabré magával ragadó regényét, mely 2011-ben látott napvilágot, számos fontos irodalmi díjjal tüntették ki és eddig több mint 20 nyelvre fordították.

Kiadó: Libri

Oldalszám. 688

Várható megjelenés. 2014.10.01.

Benyák Zoltán: Csavargók dala

Minden úgy kezdődött, hogy három csavargó talál egy gyereket a szemétben. Három lehetetlen alak. A rovott múltú, aki többet volt már börtönben, mint szabadlábon. A bolond óriás, akitől minden sikátorban rettegtek, és éjszakánként magában beszélt. A fiú az összekuszálódott életével, és önpusztító hajlamaival.
És persze a kidobott kislány.
Azután minden a feje tetejére állt. Emberek haltak meg, utcákat emésztett fel a tűz. A városban elszabadult a pokol.
Mi pedig csak néztük a közönyösök világát, a nincstelenek harcát, ahol mindenki kitörni vágyik. Az őrület közepette azon gondolkodtunk, mi történik majd a magatehetetlen élettel, meddig marad meg ezen a helyen, ahol az élet egyszerre ilyen értékes, és értéktelen, és ahol olykor szemétre dobjuk mindenünket.

Kiadó: Grafoman
Oldalszám : 284

Cat Winters: Fekete madarak árnyékában

1918-ban a világ az apokalipszis felé száguld. Félelem és zűrzavar uralkodik, ráadásul a világháború árnyékában halálos járvány tombol. A 16 éves Mary Shelley Black gyötrődve figyeli, ahogy a kétségbeesett gyászolók összesereglenek a spiritiszta szeánszokon és a szellemfényképészeknél. Mary Shelley maga soha nem hitt a szellemekben. A kilátástalanság percei azonban arra kényszerítik, hogy átgondolja addigi felfogását az életről és a halálról; első szerelme ugyanis – aki a fronton halt meg – szellemalakban tér vissza hozzá…

„Winters mesterien megírt debütáló könyve hatásosan festi le a háborús idők szerelmi kapcsolatait, az 1918-as spanyolnátha-járványt és a korszakot jellemző spirituális divatot – magával ragadó szerelmi történet izgalmas misztikummal keverve.”

Kiadó. Scolar
Oldalszám: 304
Várható megjelenés. 2014.09.18.

Egy tucat kérdés

Forrás

Megint körbejárt egy kérdezz-felelek poszt a blogok között, amely a héten Szilvamag jóvoltából hozzám is elért. Ha még valaki nem unja ezeket a bejegyzéseket, akkor itt olvashatóak a válaszaim.

1. Szoktál nassolni olvasás közben?

Ez változó. Alapból inkább nem, mert általában este van időm hosszabb olvasásra, olyankor meg már tiltólistás nálam bármilyen nass. De pl. hétvégén ha itthon kuckózós napot tartok, akkor a kedvenc kombinációm egy jó kis délutáni olvasásra a könyv-kávé-home made süti :) Ma épp vágytam valami ilyesmire ebben a tipikus őszi időben, úgyhogy összedobtam az egyik kedvenc muffinom még délelőtt, az almás-fahéjas verziót, amelyet imádok az íze és az illata miatt is.

2. Mit szeretsz iszogatni olvasás közben?

Évszak függő, de - mint tudjátok - kávé bármikor és bárhogyan jöhet. Igen, ez még igazából késő délután, este is, mert simán el tudok aludni utána. De a héten már többször iszogattam este egy nagy bögre forró teát és tegnap hazafelé jövet vettem egy doboz King's Crown epres teát, ami nem fog sokáig bontatlanul állni.

3. Szoktál írogatni a könyvekbe, vagy kivagy magától a gondolattól is, hogy firkálj beléjük?

Tankönyvekbe minden további nélkül jegyzetelgetek, kiemelek, aláhúzok, de a regényekbe soha nem szoktam beleírogatni. Illetve csak akkor ha ajándékba adok egy könyvet és tudom, hogy az ajándékozó örül pár szónak a könyv elején.

4. Mindig el kell jutnod a fejezet végéig, vagy le tudod tenni bárhol?

Bárhol abba tudom hagyni, sajnos van, hogy a fáradtság miatt el is alszom olvasás közben és az általában nem egy fejezet végén szokott megtörténni. :)

5. Olyan ember vagy, aki elhajítja a könyvet a szoba másik sarkába, ha  idegesítő regényt olvas?

Nem, nem szoktam könyvet hajigálni, egyszerűen csak leteszem és maximum magamban puffogok pár sort.

6. Ha szembejön veled egy ismeretlen szó, azonnal rákeresel?

Az idegen nyelven történő olvasás során az első egy-két könyv esetében bőszen szótáraztam, aztán hagytam a fenébe, hisz a gyakorlat hozta magával azt, hogy ki lehet következtetni vagy rá lehet érezni a szavak jelentésére. Magyar könyvek esetében általában egy-egy régiesebb szó, kifejezés szokott az lenni, aminek utánanézek.

7. Mit olvasol most?

Jelenleg épp semmit. Tegnap fejeztem be Márqueztól a Bánatos kurváim emlékezetét és ma még töprengek, hogy mit olvassak. John Scalzitól esélyes a Vének háborúja, de még ez sem biztos. :)

8. Milyen könyvet vettél legutóbb?

A Rosie-projektet és a Salamon király szorong c könyvet. 

9. Van kedvenc helyed és időpontod az olvasásra?

A hétvégi délutáni itthoni olvasások tudnak a legjobban kikapcsolni, de ha az idő engedi nagyon szeretek egy közeli parkba kiülni olvasni, élvezni a napsütést. Általában erre is csak hétvégén délután szokott időm jutni.

10. Sorozatokat vagy az egyrészes könyveket szereted jobban?

Általában az egyrészeseket, de idén rajongója lettem egy sorozatnak is. Tehát ha jó a könyv, akkor lehet sorozat is.

11. Van olyan könyv, amit mindig előrehozol és szeretettel ajánlasz mindenkinek?

Nincs. Ha valakivel könyvekről beszélünk és ki tudom tapasztalni az ízlését, akkor esetleg ajánlok, de alapból nem.

12. Hogy rendszerezed a könyveidet?

Sehogy, kész káosz van a könyvespolcokon. A sorozatok persze egymás mellett, meg az ugyanattól az írótól származó könyvek is, de egyébként nincs semmi rendszer benne. Mondjuk a még olvasatlan könyveket próbálom azonos helyen gyűjteni, de talán csak ennyi "szabályom" van.

A védőangyal

Ram Oren: Gertruda esküje

Emlékeim szerint a holokauszt témája igazából először akkor ütött nálam nagyon és nagyot, amikor kötelező jelleggel elvittek minket a suli keretében és megnéztük közösen a Schindler listáját. Máig emlékszem, hogy milyen csacsogva és nevetgélve ültünk le az első sorok egyikébe és vártuk a filmet, aztán jött a néma döbbenet, ami nemcsak a filmen kísért végig minket, hanem a suliba visszavezető úton is. Akkor bennem megmozdult valami. Igen, tanultunk a háborúról, tanultunk a borzalmakról, de más mindezt egy papíron látni és tanulnivalóként felfogni, mint egy szélesvásznú film keretében döbbenten a székbe szegezve könnytől maszatos arccal a látottakon tűnődni. Talán ekkorra tehetem azt, hogy a világháború és az akkori korszak, a miértek és hogyanok mélyebben kezdtek el érdekelni.

Épp ezért nem volt kérdés számomra, hogy el fogom-e olvasni Ram Oren Gertruda esküje c. könyvét. Mert a történet legnagyobb része a 2. világháború kitöréséhez, pusztító viharához, egy zsidó kisfiúhoz, egy lengyel katolikus nevelőnőhöz és egy német katonához köthető. Érdekes kombináció alapból, ráadásul itt igaz történetről van szó. Számomra kihagyhatatlan könyv volt!

Azt hiszem, Michael Stolowitczky kétszer született: egyszer az édesanyja adott neki életet a háború előtti varsóban, gazdag zsidó család gyermekeként kivételezett és boldog körülmények között élt, majd a háború kitörése és a családja elvesztése után Gertruda Bablinska által született újjá, mint a fogadott és katolikus vallású fia. Ez - a háború kitörésekor még nagyon aprócska - kisfiú Gertrudának, a dadusának köszönheti az életét, aki a fiú anyjának tett fogadalmát megtartva az egész világháborút övező borzalmak és az azt követő időszak alatt védőangyalként, kősziklaként, szinte anyatigrisként állt a fiú mellett. 

Én személy szerint meghajolok Gertruda előtt, mert sem magával, sem a veszéllyel nem törődve, saját családját háttérbe szorítva, magát feláldozva egyszerűen csak egy cél lebegett a háború pokla alatt előtte: megmenteni Michael életét és eljuttatni mindenáron Izraelbe.

De a regény természetesen nem csak Michael és Gertruda története, hisz bujkálásuk, menekülésük során rengeteg zsidó és őket segítő emberrel találkoztak, de talán a legemlékezetesebb mindkettőjük számára egy SS tiszt volt. Igen, pont egy SS tiszt és nem az miatt, amit elsőre gondolnánk. Ez az SS tiszt, Karl Rink, bár kezdetben a hitleri Németországot és az új eszméket dicsőítette, személyes érintettsége miatt a zsidókkal nem úgy bánt, mint ahogy az egy SS tiszttől akkor elvárt volt. A történet egyik pontján pedig olyat tesz, olyan fordulat következik be ennek a férfinek az életében, hogy az Michael és Gertruda sorsára is hatással lesz.

A könyv elég dokumentarista jelleggel lett megírva, mégis, az én fejemben filmként peregtek a jelenetek és cseppet sem éreztem száraznak vagy unalmasnak. Két szálon halad végig, Gertruda és a fiúcska történetét párhuzamosan ismerhetjük meg Karl Rink életével. Mindkét vonalat ugyanannyira szerettem olvasni, ugyanannyira érdekelt. Természetesen a fiúért és a nevelőnőért jobban izgultam, és igazából Rink sorsán sem lepődtem meg, mert mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a németek közül is mennyien segítették az akkori zsidókat. Rinket egyszerűen csak sajnáltam az elején, hogy ennyire elvakítja őt az eszme, a Harmadik Birodalom és hogy nem látja a fától az erdőt.

De ami miatt igazán hálás vagyok ennek a regénynek az az, hogy megismertetett a zsidók háború utáni helyzetével. Természetesen már hallottam az Exodusról, de igazán mélyen nem ástam még bele magam a történelem ezen részébe, amit most kicsit szégyellek is. Engem, akit ennyire érdekel ez a korszak, már sokkal korábban érdekelnie kellett volna a zsidóság háború utáni sorsának. A történet során volt egy olyan jelenet, amelynél egyszerűen hitetlenkedve olvastam a sorokat. A haláltáborokat megjárt és túlélt zsidókat a felszabadítás és a háború vége után a felszabadítók egyszerűen nem tudták kezelni és újra táborokba zárták őket. És természetesen elborzadva álltam az egész Exodus hajó sorsa előtt, nem értettem, hogy mi jogon akarták a háborúban meghurcolt emberek előtt megtagadni az aliját, azaz az Izraelbe történő bevándorlást.

Tehát megint egy olyan történetet kaptam, amiből tanultam, új dolgokat ismertem meg és megint csak azt tudom mondani, hogy ez is egy olyan könyv, amit én bizony a középiskolás, gimnazista történelem oktatás során szemelvényként igen sűrűn felhasználnék. Sokkal közelebb hozná a diákokat ezeknek az embereknek a sorsa az akkori időszak megértéséhez, mint a száraz tények bemagolása.

Akit ez a korszak, ez a téma egy cseppet is érdekel, annak mindenképpen ajánlom a Gertruda esküjét, könnyen, gyorsan olvasható és a szereplők igen gyorsan utat találnak majd a szívünkhöz, amelyhez sokat hozzáad a könyv illusztrációjaként feltűnő néhány fotó is a főszereplőkről!

Kiadó: Atlantic Press

Kiadási év: 2014

Fordította: Szántó András

ui: A könyv hatására felkerült az elolvasandók listájára nálam Leon Uris könyve, az Exodus.

Őszi könyves listám = A terv

Nincs kedvem rendes posztot írni, pedig a cetlik egyre csak gyűlnek a noteszemben, mert van pár könyv, amiről mindenképpen szeretnék majd beszámolni (A Segítség, Lakodalmaink, Egy pohárral a háború előtt). De most valahogy nem jön az ihlet, és nem is erőltetem. Helyette az egész hétvégémet kisebb-nagyobb megszakításokkal olvasással töltöttem és két nap alatt befaltam a Rosie-projektet. Aztán azért a blogokat is lecsekkoltam és látom, hogy mennyien írtak az őszi könyves terveikről, amiket nagyon szeretek olvasgatni, mert onnan is mazsolázgatok magamnak olvasmányokat. Én már nyáron megalkottam egy listát, a 2014/2015-ös őszi/téli kollekciómról, és most leszűkítettem azokat belőle, amelyeket az ősszel mindenképpen szeretnék sorra keríteni.

1. Dennis Lehane: Sötétség, fogd meg a kezem: almamag volt az, aki felhívta Dennis Lehane Kenzie-Gennaro sorozatára a figyelmem. Az első részt augusztusban el is olvastam és mondhatom, hogy új kedvenc sorozatot avathattam vele. A történet kellően szövevényes volt, a stílus baromira bejött és a két főszereplő, no meg a köztük lévő bonyolult kapcsolat pokolian jól megalkotott, de annyira, hogy szívem szerint nyúltam volna rögtön a második részért is. Tehát ennek a könyvnek biztos helye van nálam az elkövetkező időszakban!

2. Kondor Vilmos: Bűnös Budapest: egy újabb sorozat, amit szintén az idén ismertem meg és szintén kilóra megvett magának. Hiányzik már a Budapest noirban megismert Gordon Zsigmond és a nagypapa kalandja, szóval szerintem ezzel a könyvvel is tutira megyek.

3. Dymphna Cusack: Hőhullám Berlinben: erre a könyvre is idén hívták fel a figyelmemet azok, akik tudják, hogy szeretek a 2. világháborút, az azt követő időszakot feldolgozó könyvekről olvasni. Nagyon kíváncsi vagyok rá, remélem, hogy jó lesz!

4. Kate Morton: Távoli órák: tiszta ciki, de ezt és a következő könyvet is nyárra terveztem. Valahová (talán Amadeához) még kommentben is írtam a nyári tervekről, és mint látjátok nem lett belőle semmi. Pedig nagyon szerettem Kate Morton eddigi könyveit és erre is rettentő kíváncsi vagyok, csak a mérete miatt kicsit eltántorodtam, de az őszibb időjárás, amikor az eső hétvégén is bekerget a lakásba és inkább mindenki otthon kuckózik, biztos jó lehetőség lesz arra is, hogy végre a Távol órák is sorra kerüljön.

5. J. K. Rowling: Átmeneti üresedés: mint fentebb írtam, ez is a nyári tervek között szerepelt. Nem jött össze! :) De a Kakukkszó idei kedvencem lett, így nem kérdés, hogy amíg a Selyemhernyó megjelenésére várok, addig valamivel pótolnom kell a Rowling-könyvek iránti vágyamat és az Átmeneti üresedés erre pont jó is lesz. Nagyon várom már!

Egyébként mi sem bizonyítja jobban listagyártó kisiparos mellékállásomat, mint az, hogy a héten összeírtam, melyek azok a könyvek, amelyeket a 2015-ös várólista csökkentési projektbe be szeretnék válogatni. Pedig az ideiből a 12-höz még 2 hátravan. Most mondjátok meg, normális vagyok? :)

Megőrülök!

Muszáj kiírnom magamból, mert ilyen szerintem velem ritkán (vagy még tán sosem?) fordult elő, de annyira, de annyira idegesít a mostani könyvem egyik főszereplője, hogy hazavágja az egész olvasásomat. Pedig tök jól indult az egész. Régóta kerülgettem Nick Hornby Hosszú út lefelé című regényét és a héten úgy éreztem, hogy ennek a könyvnek van itt az ideje. Az elején tök jókat nevettem, plusz nagyon bejövős az alaptörténet és a 4 karakterből 3-at igazából imádok, de a negyedik, Jess ... hát kiveri nálam a biztosítékot ez a 18 éves kiscsaj! És nem tudom, hogy azért van-e ez, mert öregszem és már én is abba a kategóriába tartozom, hogy "bezzeg az én időmben!", de ha az ő fejezetei jönnek, már viszketegséget kapok a stílusát és igazából jól megráznám. Igaz, hogy hátra van még a könyvből kb. 20%, és bármi történhet, de úgy érzem, hogy ezt a karaktert nem bocsátom meg Hornbynak! 

Kérlek nyugtassatok meg, hogy Veletek is előfordult már ilyen valamelyik könyv szereplőjével kapcsolatban. Melyik volt az? Csak, hogy tudjam, hogy mit kerüljek el a jövőben ...