2012. június 3., vasárnap

Az ellentétek vonzásában

Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől


A skandináv irodalommal csak pár éve kezdtem az ismerkedést. Először Stieg Larsson Millenium trilógiája varázsolt el, aztán tavaly Anne B. Ragde Neshov családról szóló regényei után mondtam azt, hogy a skandinávok nagyon jól tudnak írni. Ezek a könyvek mind-mind nyomasztó és borongós atmoszférát teremtettek, egyik sem volt egy "boldogan éltek, míg meg nem haltak" típusú történet, mégis annyira el lehetett bennünk veszni, hogy csak ajánlani tudom őket másoknak azóta is.

Aztán nem olyan régen felbukkant egy könyv, aminek először a borítója, aztán a címe keltette fel az érdeklődésemet. 
A borítója, mert olyan színes és mert az egészet majdnem betölti egy hatalmas boci. Van, akinek ez már túl sok és ízléstelennek gondolja, szerintem pedig éppen abban van az erőssége, hogy e mellett biztos nem fog az ember csak úgy elsétálni. Ha ilyet látok a könyvesboltban, akkor felemelem és megnézem rögtön a fülszövegét. A történet elolvasásával pedig a mellett teszem le a voksomat, hogy szerintem illik hozzá.
A másik pedig, ami még kíváncsivá tett, az a címe volt. Persze ebből (no meg azért a borítóból) leszűrhetjük, hogy nem egy magasröptű irodalmi mű lapul a bocis borító alatt, de ilyen címre is rég bukkantam már, ami ötvözi a Pasit és a temetőt. Mégis hogyan jön össze ez a kettő, kérdeztem rögtön? Erre a kérdésre Szilvamag segítségével kaptam meg a választ, ugyanis ő volt olyan kedves, hogy kölcsön adta nekem ezt a könyvet, amit ezúton is köszönök neki!

Adva van két teljesen különböző ember: Desirée, aki a városi könyvtárban dolgozik, mint a gyerekrészleg vezetője és éppen elhunyt férjét igyekszik gyászolni, illetve Benny, egy tejgazdaság tulajdonosa, aki nemrég elhunyt édesanyja sírjához jár ki ahogy ideje engedi a gazdaság bokros teendői mellett. A két látogatott sír egymás mellett fekszik a temetőben, ezért Benny és Desirée elég sokszor látják egymást és első látásra ellenszenvesnek találják a másikat. Aztán egyik nap történik egy apróság, amely után a kémia dolgozni kezd a két magányos ember között. Ez az apróság pedig egy összemosolygás. Tényleg nem egy nagy dolog, én mégis hangosan nevettem ezen a részen is, ugyanis Benny teljesen más miatt mosolyog, mint amit Desirée gondol.

"Éreztem, hogy a szájam önkéntelenül mosolyra húzódik, és az Erdőgazdára pillantottam. Abban a másodpercben ő is rám nézett.
Ő is mosolygott. És…
Ezt a mosolyt nem lehet másképp leírni, legfeljebb egy együgyű sláger szavaival.
Napsugár és szamóca, madárdal és csillogó víztükör, ez mind volt benne. És nekem szólt az a mosoly, bizakodó volt és büszke, mint egy gyereké, aki valami ügyetlen születésnapi ajándékot nyújt át."

Az a bizonyos szikra kipattan és Benny összeszedi a bátorságát, hogy közelebbről is megismerje Desirée-t. Az ismerkedés olyan jól sikerül, hogy hamarosan a hálószobában kötnek ki, ahol a két ember között tökéletes az összhang. Idáig mindenki azt gondolná, hogy ez egy szimpla romantikus történet, holott szerintem cseppet sem az. Ugyanis jönnek a problémák, amelyek megoldhatatlannak tűnnek. Benny minden idejét felemészti a gazdaság, épp ezért csak ritkán tudnak találkozni. A férfinek öröksége a tejgazdaság, ő ebbe született bele, szívét-lelkét a gazdaság fenntartásába öli. Ő azt szeretné ha Desirée kiköltözne hozzá, és egy kis tűzről pattant menyecske válna belőle, aki este az urát meleg étellel és meleg ággyal várja haza. Desirée imádja a munkáját, a várost, a lakását és a könyveit és esze ágában sincs mindezt feladni. Egy dologra vágyik igazán: nagyon szeretne egy gyereket, de bár a hormonja azt suttogják, hogy Benny alkalmas lenne apának, erről ő maga már nincs annyira meggyőzve. A konfliktus tehát adott, mert ez a két ember nem is különbözhetne jobban egymástól:

"Rövid jelenetekből álló, komor, avantgárd darab volt, mely a modern nagyvárosi élet sivárságát mutatja be. Az én Bennym hangosan nyög a halálos csöndben.
– Nem mulattam ilyen jól a 101 kiskutya óta – mondja jó hangosan az előcsarnokban, és néz rám, kihívóan.
– Direkt bosszantani akarsz, azért csinálod! – ordibálok vele később a hamburgerbárban. – Nem vagy hülye, nem vagy szellemileg elmaradott. Miért nem tudod elfogadni, hogy az én életem is ér valamit, hogy abban is lehet valami érték? Én sem teszek idétlen megjegyzést a te tárcsás boronádra!
– De én nem is kértelek meg soha, hogy két órán keresztül bámuld – mondja sértetten."

A kérdés most már csak annyi, hogy vajon sikerül-e ezt a problémát a regény végére megoldaniuk, felül tudnak-e kerekedni az eltérő életmódjukból adódó különbségeken? Enged-e az egyik fél a másik javára vagy mindketten ragaszkodnak továbbra is a jól megszokott életükhöz és magányosan folytatják tovább?

Miért is olvastam el ezt a könyvet két nap alatt?
Azért, mert abszolút valós karakternek találtam a két embert és nagyon érdekelt a történetük. Ráadásul felváltva, hol a férfi, hol a nő elbeszéléséből követhetjük végig kettejük kapcsolatát. Megint csak bizonyosságot nyert, hogy mennyire különbözik a két nem gondolkodása egymástól.

Érdekes módon nem Desirée lett a kedvencem, hanem Benny. Benny karakterét nagyon humorosnak gondolom és tetszett benne, hogy felelősségteljes, hisz ott a gazdaság, ott aztán nem lehet szabadnapot kivenni, ha esik, ha fúj, ha nyár van, ha tél, menni kell és csinálni kell a dolgokat. (Mint Benny viccesen rávilágított a tényre: a tehenek télen nem alszanak téli álmot!) 
Városi lány létemre, mindig is vágytam a falusi friss levegőre, a vidék nyújtotta másfajta "pörgésre", talán ezért is került Benny közelebb a szívemhez. Hiába mondja magáról sokszor a könyvben, hogy "falusi tahó", kiderül többször is, hogy egyáltalán nem az, hanem értelmes, két lábbal a földön járó, igazán szerethető ember.

Desirée-vel két dologban tudtam azonosulni. A könyvmolysága és egy gyermek iránti vágya nagyon is ismerős érzés volt számomra. Épp ezért nem értettem, hogy amikor megkapná az élettől ezt az esélyt, akkor miért nem igyekszik élni vele. Hiszen ha azt a hőn áhított gyermeket egyedül vállalná, akkor nem változna semmi az életében? Dehogynem! Fel kellene adnia a munkáját egy időre, nem járhatna minden hétvégén színházba vagy kiállításokra, szóval az élete akkor is gyökeresen felfordulna. Nem lenne ketten egyszerűbb és jobb? Ráadásul már magának is bevallotta, hogy első házassága a kölcsönös szimpátiára épült, és hiába voltak közös dolgaik, az élete mégis merő unalom volt, egy állóvíz. Erre betoppan Benny, aki becsobban ebbe az állóvízbe, mint egy kő, nagy hullámokat ver, felkavarja Desirée életét és a nő meg csak azon gondolkozik, hogy nem akarja feladni a városi pörgést és az eddigi életét. Értem én az alapkonfliktust, csak nem hiszem, hogy két felnőtt, értelmes ember ne tudná ezt megoldani, úgy hogy mindkettőjük nyerjen ezzel.

Épp ezért nagyon tetszett a könyv vége. Nem hajlott az egész egy nagy rózsaszín giccsparádéba, egy kicsit nyitott maradt a kérdés. Ha nem lenne folytatása a könyvnek, nekem akkor sem lenne hiányérzetem, számomra akkor is kerek és elgondolkoztató történet lenne. De mivel tudom, hogy hamarosan jön a következő kötet (Családi sírbolt címmel), ezért biztos, hogy azt is el fogom olvasni és remélem, hogy az írónő abban is ugyanilyen humorral szövi tovább az Erdőgazda és Garnéla történetét.

Még egy apró információ. Az írónő honlapján (http://www.katarinamazetti.com/inenglish001.html) olvastam vele egy interjút. Mint kiderült a regény kezdetét, azaz egy gyászolni igyekvő özvegyet, tényleg az életből merítette. Ráadásul az írónő, csakúgy mint Benny, egy farmon élt maga is, így nem is csodálom, hogy ennyire jól át tudta adni azt nekem is, hogy mekkora munka és felelősség egy gazdaságot vezetni.

Értékelésem: 4,5 / 5-ből

Kiadó: Park Könyvkiadó
Kiadási év: 2012
Fordította: Kertész Judit

2 megjegyzés:

Szilvamag írta...

De örülök, hogy tetszett, egyébként én is Erdőgazda párti voltam....:)))

Nikkincs írta...

Nagyon szórakoztató volt! :)
Akkor üdv az Erődgazda Klubban :D - a folytatásban remélem nem sokat fog változni :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...