Ha az öreg ház mesélni tudna!

Katharina Hagena: Az almamag íze

Nagyon vártam ennek a könyvnek a megjelenését. Mikor először olvastam róla, rögtön beleszerettem a címébe, és a szép, egyszerű borító is nagyon vonzott. A fülszöveg pedig épp annyit sejtetett csak, hogy egy család nőtagjairól, szerelemről, csalódásokról, tragédiákról fog szólni azaz számomra minden adott volt ahhoz, hogy a saját könyvespolcomra kerüljön a könyv. 

Amikor elmentem beszerezni akkor szembesültem vele, hogy kisalakú és nem túl vastag, így azt gondoltam, hogy nagyon gyorsan ki fogom majd olvasni. Ehhez képest majdnem egy hétig forgattam a lapokat és hiába lapult minden nap a táskámban, ez nem volt egy olyan könyv, amit úton-útfélen olvasni tudtam volna. Ugyanis mire épp belemerültem volna a titkokkal teli családtörténetbe, már le is kellett volna szállnom, így otthonra és estére maradt az olvasás. Aminek - így utólag visszagondolva - sokkal jobban örülök, mintha egy nap alatt "felfaltam" volna a történetet.

Iris Berger egy szomorú esemény, nagymamája temetése alkalmával tér vissza nagyszülei régi házába. A temetésre összegyűlt a szűk család, azaz Iris és szülei illetve két nagynénje. A végrendelet felolvasásakor kiderül, hogy Bertha nagymama a családi kőházat a hatalmas kerttel együtt egyetlen élő unokájára, Irisra hagyta. Ő úgy dönt, hogy nem tér vissza rögtön otthonába a temetés után, hanem pár napot eltölt a házban, hogy eldöntse mit is akar vele kezdeni. A ház és a kert az almafákkal és a ribizlibokrokkal együtt olyan emlékek sorát hozza felszínre, amelyre Iris fájó szívvel tekint vissza. Ebben a házban halt meg Bertha nagymama testvére, Anna 16 évesen és ugyanitt történt tragikus baleset Iris fiatal unokahúgával, Rosmarie-val az egyik nyári vakációjuk alkalmával. Ráadásul bekopogtat a házba egy idős úr, Carsten Lexow, aki egy eddig féltve őrzött titokról rántja le a leplet. És hogy a történet még bonyolultabbá váljon, a régi szomszéd fiú, Max Ohmstedt is bekerül Iris életébe, ugyanis ő azon ügyvédek egyike, aki Bertha nagyi örökségét kezeli.

Ahogy Iris eldönti, hogy a házban marad, úgy derül ki egyre több és több a családról. Megtudjuk Bertha és későbbi férje, Hinnerk Lünschen egymásra találásának történetét, illetve azt, hogy mi köze van a titokzatos Lexow úrnak Bertha és húga fiatalságához. Kibontakozik szép lassan a következő generáció sorsa is előttünk. Megismerjük Bertha három lányának életét. Christáét, Iris anyjáét, akit a szerelem messzire sodort az otthonától, az almafáktól és a hőn szeretett családi háztól. Harrietét és cseppet sem egyszerű sorsú szerelmét, amely miatt Harriet visszatér a családi házba és itt szüli meg, majd neveli fel egyetlen lányát, Rosmarie-t, akit tragikus körülmények között elragad tőle a sors. De Inga, a harmadik testvér életéről is olyan dolgok derülnek ki, amelyek már a következő nemzedék sorsára is hatással vannak. Rosmarie, Iris és a szomszéd lány, Mira - aki Rosmarie legjobb barátnője - közös nyaraiba, közös játékaiba is betekintést nyerhetünk, egészen addig a bizonyos tragédiáig.

Az emlékek mozaikjából összeáll a család 3 nemzedékének színes és szerintem cseppet sem boldog, hanem inkább keserédes, sokszor tragikus története.

"Az elfelejtett dolgok soha nem maradnak nyom nélkül, titokban mindig felhívják magukra és a rejtekhelyükre a figyelmet."

Ami miatt ez a történet nagyon a szívemhez nőtt az a keserédes és egy cseppet titokzatos, rejtelmes hangulat, amely az egész könyvet átszövi. Jó volt Irisszel belépni a kőházba, felfedezni az emeletet, a szobákat, a kelengyés ládát, leakasztani a kissé poros ruhákat a vállfákról. Bejárni a kert minden zegzugos részét, elképzelni a furcsa módon fehérbe boruló ribizlibokrokat és a többször virágzó almafát, amely alatt mindig olyan események történnek, amelyek újra beindítják a sors kerekeit. Néhol egy kicsit emlékeztetett Alice Hoffman A tizenharmadik boszorkány c. könyvére, de valószínűleg csak azért, mert itt is három generáció nőtagjai állnak a középpontban. Párszor pedig Sarah Addison Allen A csodálatos Waverly-kert c. regényének almafája jutott az eszembe, bár ebben a könyvben az almafa maga nem volt aktív szereplő.

"A sors eseményei – és családunk eseményei – mindig egy eséssel kezdődtek. És egy almával."

A történet hangulata mellett a szereplők tetszettek még nagyon, akik nem idealizáltak, nem szépek vagy jók, hanem csak igazán emberiek: anyák, lányok, unokák, nővérek, unokahúgok, barátnők. Szerelembe esnek, csalódnak, elmenekülnek otthonról, visszatérnek, féltékenykednek, hibáznak, sírnak, nevetnek azaz élik a cseppet sem rózsaszín cukormázas életüket. Egy közös bennük: mindannyian kapcsolódnak egymáshoz és a kőházhoz, hiszen innen indultak és sokszor ide térnek vissza.

Összességében nagyon kellemes élmény volt ez a könyv nekem. Alapból nagyon érdekelnek a családtörténetek, itt pedig egy olyan famíliát ismerhetünk meg, akik tárolnak a szekrényükben egy-két csontvázat. Ráadásul az én családom is inkább nőkből tevődik össze, rengeteg unokahúgom, unokanővérem van, édesanyám is két nővérrel nőtt fel, így teljesen bele tudtam magam képzelni Iris helyébe. Akik szereti a családregényeket, azoknak mindenképpen ajánlom!

Értékelésem: 4 / 5-ből

Kiadó: General Press

Kiadási év: 2012

Fordította. B. Szabó Károly


(A kép forrása: www.weheartit.com)