Te meg tudnál bocsátani?

Clara Sánchez: A láthatatlanok

Emlékszem, amikor először megláttam ezt a regényt, a fülszöveg elolvasása után olyan erős "ezt nekem azonnal olvasnom kell" érzésem lett, hogy alig bírtam magammal. Persze nem rohanhattam rögtön érte a könyvesboltba, ugyanis a Park Könyvkiadó az idei Könyvhétre jelentette meg. Nem volt kérdés, hogy ez lesz az egyik könyv, amely nálam landol a Könyvheti sétám után, ráadásul még kuponom is volt hozzá. Kipihenve a Könyvheti fáradalmakat, rögtön el is kezdtem olvasni és nagy meglepetés ért.

Ugyanis a fülszöveg sok mindent nem árult el (végre egy ilyennel is találkoztam!). Csak annyi derült ki általa, hogy egy fiatal várandós lány, Sandra magányra vágyva nővére tengerparti házában köt ki, hogy átgondolja hogyan is szeretné folytatni az életét. Egyik nap rosszul lesz a tengerparti sétája során és egy rokonszenves idős házaspár siet a segítségére. Megismerkednek, lassan valamiféle barátság alakul ki közöttük, sőt, Sandra már-már úgy tekint rájuk, mint nagyszüleire. Aztán egy másik séta alkalmával egy öregúr szólítja meg Sandrát, aki olyan döbbenetes titkokkal teli múltat tár fel a lány előtt, ami Sandrát óriási meglepetésként éri és veszélybe is sodorja.

Körülbelül ennyit árul el a fülszöveg, de engem már ez is nagyon felcsigázott. Ráadásul akkor még nem tudtam, hogy mindjárt az első oldalakon olyan szóval találkozom, ami felnyomja a pulzusom: nácivadász. Ezután persze leesett, hogy a borítón lévő ábra miért is volt olyan ismerős. Végig ott volt a jel a szemem előtt arra, hogy ez a regény tényleg érdekelni fog (szeretem a 2. világháborús történeteket), csak egyszerűen nem adtam össze a kettőt meg a kettőt. Ugyanis az a sas a könyv borítóján Németország címerének állata, annak Adolf Hitler által megváltoztatott formája: a karmai között egy koszorúba zárt horogkeresztet tart.

A történet kezdetén Julián, az a bizonyos magányos öregúr, nem önszántából indul útnak, hogy felkutassa a norvég náci tisztet, Fredrik Christensent és feleségét Karint. Ugyanis Julián idős és beteg ember. Mégis, amikor legkedvesebb barátjától, Salvától kap egy levelet, aki a segítségét kéri a két volt náci felkutatásának és elfogásának ügyében, szó nélkül pakol és megy. Salvával együtt raboskodtak a második világháború ideje alatt a mauthauseni haláltáborban, és Julián barátja a szabadulásuk után döntött úgy, életét arra teszi fel, hogy felkutassa a még élő és bujkáló náci bűnösöket. Csakhogy mire Julián Salvához érne, már nem találja életben barátját. De Julián nem futamodik meg, hanem szeretné barátja emlékére ő egyedül elvégezni a megfigyelést és a lebuktatást. Amikor az idős házaspár nyomába szegődik, akkor tűnik fel neki, hogy mindig van velük egy fiatal terhes lány. Arra gondol, hogy beszél vele, hogy vajon a lány tudja-e, hogy milyen társaságba keveredett. És innentől lett olyan érdekes a történet, hogy úton-útfélen ezt olvastam. Ha volt egy kis időm, miközben vártam a villamosra, biztos, hogy olvastam belőle. Este pedig mindig úgy kellett erőt vennem magamon, hogy letegyem. Pedig nem egy "tövig rágom a körmöm féle izgulós" történet ez. Mégis, engem nagyon magával ragadott.

A szereplők közül meg kell, hogy mondjam Sandra nem lett a kedvencem. Egy piros pontot kap tőlem, mert segített Juliánnak. De egyébként önző, elkényeztetett fruskának találtam, aki sokszor arra sem volt tekintettel, hogy gyermeket vár. Szerencsére azért a regény végére egy kis jellemfejlődésen megy keresztül, azaz a fruskaságát maga mögött hagyva kezd lassan felnőni, egyrészt mert anya lesz, másrészt azoknak a dolgoknak a hatására, amiken Juliánnal együtt keresztül mennek.

A Christensen házaspárt és jelenlegi életüket annyira jól mutatja be Clara Sánchez, hogy tőlük szó szerint rázott a hideg. Én személy szerint nem tudtam elvonatkoztatni attól, amit tettek a múltban és nem egy elesett, idős házaspárt láttam bennük, mert szerintem nem is azok voltak. Karin kimondottan idegesített akaratosságával, illetve azzal, hogy milyen mértékben sajátította ki Sandrát magának.

Viszont Juliánt imádtam. Egy szeretni való öregúr, akiben bizony még van spiritusz, de még mennyi! Lojális a barátjához, illetve annak emlékéhez és még testi épségét veszélyeztetve is igyekszik mindent megtenni azért, hogy a Christensen házaspárt - illetve a többi náci bűnöst, akik ugyanazon a helyen bujkálnak - lebuktassa. Ahogy egyre jobban bonyolódtak a szálak és egyre több múltbéli tettre derült fény, én úgy aggódtam egyre jobban Juliánért, mert annyira a szívemhez nőtt.

A történet szerkezete nagyon jól van felépítve. Julián és Sandra szempontjából is nyomon követhetjük az eseményeket, mert felváltva mesélik el azokat. Olyan, mintha két naplót olvasnánk egyszerre.

A cím is tökéletes választás, hiszen a bujdosó és csendben meghúzódó nácik közöttünk élnek (éltek) láthatatlanul. Lehet, hogy ismertünk egy öreg bácsit vagy nénit, aki nekünk csak a kedves szomszédunk volt, de ha beleláttunk volna a múltjukba, valószínűleg pár dolgot átértékeltünk volna velük kapcsolatban.

A regény olvasása közben végig bennem motoszkált a kérdés, hogy vajon én, ha mindazt átéltem volna, amit Julián, meg tudnék-e valaha is bocsátani ezeknek az embereknek. Őszintén? Nem tudom, de valószínűleg inkább a nem felé húzna a szívem. Pláne akkor közelítettem inkább a nem felé, amikor a regény hatására utána olvastam magának a mauthauseni haláltábornak, illetve Aribert Heimnek. Döbbenetes képeket és információkat találtam, napokig kísértettek a fotók és az olvasott rémtettek.

Ettől függetlenül mindazoknak ajánlanám ezt a könyvet, akik csak egy kicsit is érdeklődnek a nácivadászok és az üldözött nácik sorsa iránt. Még ha csak fikció is a történet egy része, akkor is nagyon elgondolkoztató, ráadásul a könyvhöz készült Utószó még jobb rálátást nyújt a történelem eme szeletére.

Értékelésem. 5 / 5-ből

Kiadó: Park Könyvkiadó

Kiadási év: 2012

Fordította: Dornbach Mária