"Az élet erősebb nálad"

Anna Gavalda: Szerettem őt

Anna Gavalda számomra már bizonyított tavaly, kétszeresen is. Pont egy évvel ezelőtt került a kezeim közé Együtt lehetnénk című regénye, utána nem sokkal pedig a Vígaszág című könyvét olvastam el. Mindkettő teljesen levett a lábamról és onnantól kezdve tudatosan keresem a többi regényét is. Az áprilisi könyvtárazás eredményeképp jutottam hozzá Szerettem őt című önéletrajzi ihletésű történetéhez, amely nem egy vaskos kötet, csupán 200 oldal körüli, szóval akár egy délután alkalmával el lehet olvasni, viszont annál szívszorítóbb a témája. 

A regény két főszereplője Chloé és Pierre. Nem, ők nem szerelmesek, hanem rokonok. Pierre Chloé apósa, aki a regény első lapján teljesen váratlanul és tőle szokatlan módon menye segítségére siet. Ugyanis Chloét és két kislányát elhagyta a férje, Pierre fia, ami miatt az asszony teljes mértékben a padlóra került. Pierre gondol egyet és felpakolja a két lányunokáját és Chloét, majd elviszi őket a család vidéki házába. Itt, a csendes és puritán környezetben, szép lassan megnyílik az após a menyének, elmeséli az ő nagy szerelmi történetét, arra gondolván, hogy ezzel talán segít az asszonynak megemészteni a vele történteket. 

 "Vajon mennyi idő kell, hogy elfelejtsük az illatát annak, akit szerettünk? És mikor múlik el belőlünk a szerelem?" 

Chloé, miközben a saját érzelmei között próbál rendet teremteni és próbálja feldolgozni a fájdalmát, teljesen elképed, ugyanis Pierre-t egy érzelmek nélküli, visszahúzódó, magának való embernek gondolta. Pedig, miközben szép lassan feltárul az após szerelmének története, nyilvánvalóvá válik számunkra is, hogy Pierre is egy érző, csetlő-botló férfi volt valaha, csak az igazi szerelem épp akkor lépett be az életébe egy másik asszony, Mathilde személyében, amikor ő már férj és családapa volt.

"Szerettem ezt a nőt. Ezt a Mathilde-ot. Szerettem a hangszínét, a gondolkodását, a nevetését, azt, ahogy a világot szemlélte, szerettem benne a világot járt emberek mélységes fatalizmusát. A kacagását, a kíváncsiságát, a diszkrét természetét, a gerince vonalát, a kissé széles csípőjét, a hallgatásait, a lágyságát ... és minden egyebet. Mindent ... de mindent."

Az alaptörténet épp azért volt érdekes a számomra, mert az egyik oldalon ott volt Chloé, az elhagyott és megcsalt fiatalasszony, a másik oldalon pedig egy olyan idős ember, aki annak idején 42 évesen megcsalta a feleségét, aztán inkább a biztos jelent választotta a felesége oldalán, mint a bizonytalan jövőt a szeretője mellett, mégis az ő fia az, aki évekkel később másként döntött.

"Az ember félrelép, aztán elrendezi, és úgy dédelgetjük a saját kis gyávaságunkat, mint valami házikedvencet. Cirógatjuk, idomítgatjuk, ragaszkodunk hozzá. Ilyen az élet. Vannak bátrak és vannak megalkuvók."

   

Nehéz erről a regényről írni, mert az embert óhatatlanul arra kényszerítik ilyenkor a Gavalda által leírt sorok, hogy sajátságos önvizsgálatot tartson. Vajon én hogyan döntenék egy ilyen helyzetben? Kilépnék a törvényes kapcsolatomból, csapot-papot a hátam mögött hagyva felvállalnám az új szerelmet? Vagy titokban, éveken keresztül, ameddig az a bizonyos harmadik fél meg nem unja, folytatnám a viszonyt a házastársam háta mögött? Elfogadnám a helyzetet úgy, hogy kaptam az élettől egy váratlan ajándékot és lelkiismeret-furdalás nélkül próbálnám kiélvezni a boldogtalan házasságomba beköszöntött apró, de titkos boldogságot, amit nem a házastársamnak köszönhetek? Ezekre a kérdésekre szerintem nincs helyes válasz, minden ember és minden helyzet más és más, biztos vagyok benne, hogy ahányan vagyunk mindannyian másként döntenénk, csak úgy mint a regény esetében az apa és a fia is.

Viszont Pierre-nek a történet végén volt egy nagyon értékes gondolata, ami azóta is vissza-visszatér a fejembe és ilyen helyzetekben talán egy apró kapaszkodót jelent azoknak az elhagyott embereknek, akiknek újra fel kell építeniük az életüket, immár a szeretett társ nélkül:

"Az élet, még ha tagadod is, még ha állítod is, hogy nem így van, az élet erősebb nálad. Mindennél erősebb. Nézd meg, vannak, akik visszajöttek a koncentrációs táborból, és gyereket csináltak. Olyan férfiak és nők, akiket megkínoztak, akiknek megölték a hozzátartozóit és fölgyújtották a házukat, visszajöttek, hogy fussanak a busz után, megbeszéljék az időjárásjelentést és férjhez adják a lányukat. Hihetetlen, de ez mégis így megy. Az Élet mindennél erősebbnek bizonyul."

Értékelésem: 4 / 5-ből

Kiadó: Magvető
Kiadási év: 2005
Fordította: Tóth Krisztina