Balett és újrakezdés

Jarmila Dedková: Martina újra táncol

Fene tudja, hogy mi ütött belém a múlt hétvégén, de egyszer csak bevillant ifjúkorom nagy kedvence - egy csíkos könyv, amelyet olyan sokszor olvastam el sok-sok évvel ezelőtt, hogy már ragasztani kellett a gerincét -, és addig nem nyugodtam, amíg újra el nem olvastam, így felnőtt fejjel. 

Olvastatok újra felnőttként régi nagy kedvencet? Ha még nem, akkor én bíztatok mindenki erre a kísérletre, mert igazi időutazásba kerül ilyenkor az ember. Legalábbis én így éreztem magam. Emlékeztem elég jól a történetre, mégis rádöbbentem, hogy mennyivel mélyebb és több ez a könyv, mint amit tizenéves lánykaként felfogtam belőle. Akkor teljesen a rózsaszín szerelmetes oldalát láttam csak, most meg az egész történet annyira megfogott, hogy néha még meg is könnyeztem és azon gondolkoztam, hogy a manapság oly divatos nagy YA dömping között én inkább ilyen régi csíkos könyveket adnék a kamaszlányok kezébe.

Tudjátok, ebben a pár száz oldalas könyvben minden benne van, amit úgy hívunk, hogy élet. Adott egy tizennégy éves kislány, Martina, akinek mindene a balett, ami nem is csoda, hiszen édesanyja híres balerina,

aki még mindig a színpadon tündököl. Martina lubickol szülei szeretetében, egészen addig, amíg egy vakáció szörnyű tragédiába torkollik és mindkét szülőjét egyszerre veszti el. Nem elég, hogy magára marad, de az addig annyira fontos tánc, a balett is fájdalmas emlékeztető lesz az édesanyjára, úgyhogy a gyász fázisának részeként jó sokáig elutasítja azt, hogy újra az élete részévé váljon a tánc. Édesanyjának bátyjához kerül vidékre, ahol ugyan óriási szeretettel fogadja az egész család, de eleinte Martinának derogál velük élni, hisz a város helyett vidékre kell költöznie, nincs saját szobája, hanem osztoznia kell azon a kis kotnyeles és cserfes unokahúgával. A beilleszkedés nem zökkenőmentes. Könnyek, dühkitörések tarkítják ezt az időszakot, de ez a lány iszonyú szerencsés, mert olyan embereket kapott pótcsaládként, akik végtelen türelemmel várják azt, hogy feldolgozza a szörnyűséget és visszatérjen az életbe. Aki leginkább rá van hangolódva Martinára, az az unokatestvére, aki vele egyidős fiú és aki egyik nap gondol egyet és a pajtában csinál a lánynak egy rudat, ahol újra elkezdheti a gyakorlást. Ahogy Martina odaáll a rúd mellé, tudja ugyan, hogy élete végéig egy fájdalmas emlékeztető lesz a balett az édesanyjára, de rájön, hogy ebben a nehéz időszakban ez az, amibe kapaszkodhat, amiből erőt meríthet, ami miatt értelme lesz annak, hogy másnap kibújjon az ágyból és iskolába menjen.  A balett hatására újra küzdeni kezd a mindennapokkal, majd egy kedves tanárnő segítségével eldönti, hogy ez az, amire fel akarja tenni az életét, így harcba száll a konziba való bekerülésért, majd miután ezt az akadályt sikerrel vette, felköltözik egyedül a városba és a balettnövendékek cseppet sem könnyű, korlátokkal, fizikai fájdalommal teli életét kezdi élni.

Természetesen szerelmi szál is van a történetben, mint ahogy azt fent említettem, de ez is igazán tanulságos. Hisz Martina a konziban egy ifjú titán balett táncosba szeret bele, aki úgy cserélgeti a barátnőit, mint mások a fehérneműit, csakhogy a fiatal lányt elvakítja a rajongás és a nagy rózsaszín köd. Egy kicsit megkésve jön rá, hogy a hírnév, a jóképűség, sztárság nem minden és miután óhatatlanul csalódik, csak akkor veszi észre azt a fiút, aki a konziban és azon kívül is régóta csendesen ott áll mellette. Mondanom sem kell, hogy - bár ismertem a sztorit - felnőtt fejjel is ugyanúgy szorítottam ennek az Igor gyereknek, hogy istenem, hulljon már le Martina szeméről a hályog és vegye már észre ezt az értékes fiút!

Nem is gondoltam, hogy ez a könyv érzelmileg ennyi mindennel foglalkozik és hogy ilyen sokszor fog majd gombóc ülni a torkomban. Az írónő nagyon valósághűen ábrázolja azt, amin Martina keresztül megy a szülei elvesztése után, hogy milyen szakaszai vannak a gyásznak. Van itt fájdalom, düh, megbocsátás, elengedés. Számomra szívszorító volt Martina első karácsonya a szülei nélkül, nem csak azért mert ők már nem voltak ott, hanem a nagybátyjáék szeretete olyan erősen érződött akkor, hogy úgy éreztem, mintha a család Martinát egy porcelán balett figuraként kezelné ebben az időben és a család lenne az a doboz, amely vattával van kibélelve, hogy megóvja ezt a törékeny teremtést a világtól.

Mivel a regény több évet ölel fel és Martina a végén 17-18 éves ifjú hölgy lesz, nem csak a gyászról és annak feldolgozásáról szól a könyv. Előkerül az önállósodás témája, a hazugság, a bizalom kérdésköre, a balett világ könyöklő és egy szerep kedvéért másokon esetleg átgázoló, ugyan csillogó, ámde ugyanakkor érzelmileg kimerítő terepe. Illetve lesz még egy fontos momentuma a történetnek: mi van akkor, ha rájössz, hogy a szüleid közel sem voltak annyira tökéletesek, mint amennyire te gondoltad őket? És már nincs lehetőséged őket számon kérni, így csak rajtad áll, hogy kinek vagy melyik pletykának hiszel. És ha valami rossz derül is ki, meg tudsz bocsátani neki(k)? És mindezeket a témákat át-meg átszövi a balett, a tánc világa, csodás hátteret adva a regénynek. Annyira szerettem és szeretem most is!

"Jól tudod, hogy az élet sohasem olyan, mint amilyennek szeretnénk. Úgy van ez, mint a balettban. Felugrasz spiccre, csinálsz egy arabeszket, és egyszer csak bumm, már lent is vagy. Az élet is ilyen. Hirtelen valami ledönt a lábadról, magad sem tudod, hogyan. Ilyenkor nincs más választásunk, mint újra felugrani. Van aki többet esik, van aki kevesebbet. A döntő az, hogy az a bizonyos első bukás ne legyen halálos zuhanás, hogy az illetőnek maradjon ereje összeszorított fogakkal újra megpróbálni." 

Örülnék, ha lenne olyan anyuka, aki tinédzser lánya kezébe az általa olvasott régi csíkos könyvek közül adna néha egyet-egyet elolvasásra, mert szerintem sokkal-sokkal mélyebbek, és több mondanivalót hordoznak ezek a regények, mint a mai világunk egynémely agyonreklámozott YA-kötete.

Kiadó: Móra

Kiadási év. 1987

Fordította: Balázs Andrea

A könyv az Antikvarium.hu weboldalán megvásárolható!