Könyvszaporulat - augusztus

Nagyon "féltem" - ha lehet ebben az esetben ez a szót használni, mert azért kicsit röhejes ezt így leírni - az augusztustól. Féltem, mert eddig egész jól álltam a beszerzésekkel, igaz, volt egy-két kilengésem, de a tavalyi évhez képest javuló tendenciát mutatok és mérsékletesen vásárolgatok. Augusztusban viszont volt már olyan megjelenés, amire baromira fájt a fogam és úgy terveztem, hogy ezeket szépen be is fogom gyűjteni, hogy boldog tulajdonosa legyek, de aztán mégis más könyvek kerültek a látóterembe. Ja, és mindegyiket a Szandis akciónak köszönhetem, no meg a bloggerek hathatós győzködésének, hogy biztos tetszene nekem és nem kellene kihagynom. Csak annyit mondhatok, hogy kezdenek kiismerni! :)

Tudjátok - mert azt hiszem már írtam -, hogy egy Szandi közelében dolgozom, ami veszélyes, nagyon-nagyon veszélyes ám. Egyrészt egy könyvmoly ha bánata van, akkor szívesen vigasztalódik a könyvesboltban, másrészt ha épp elmegy az orra előtt a troli, akkor is meggyőzi magát, hogy pár percre beugrik és nem a megállóban aszalódik és ilyenkor is el lehet csábulni. Mondjuk ebben a hónapban tudatosan mentem be az akció kedvéért, de párszor voltam éppen nem a legjobb hangulatomban és simán a könyveknél kerestem volna vigaszt, ám erős voltam és lebeszéltem magam erről. A tudatos vásárlásom első fordulóján 3 könyvet vettem meg. A kosaramba került Guillermo Martíneztől Luciana B. lassú halála, a Casanova menyasszonya Arthur Japin tollából és Dorit Rabijan könyve, a Lakodalmaink. A Lucianát már el is olvastam, a vége miatt csalódott szájízzel emlékszem vissza rá, és a Lakodalmainkon is túl vagyok már, amit imádtam, annyira egzotikus, annyira buja, öröm volt olvasni, holott a történet nem egy cukorsziruppal nyakon öntött női regény. Aztán volt még egy kitérőm, mert Amadea jóvoltából felfigyeltem egy újabb íróra, mégpedig Carson McCullersre és természetesen az ő könyvei is akciósak voltak most, így Az esküvői vendéget meg is vettem. Még ezt sem kerítettem sorra, de hamarosan helye lesz az olvasmányaim között.

Hm, szeptember pedig már itt kopogtat és lesz pár tuti beszerzésem, amit augusztusról áttoltam szeptemberre, meg hát az előző posztban írt Anna Gavalda-könyv is nagyon kiabál nekem, úgyhogy jövő hónapban is lesz miről beszámolnom. Ami még mindig felmentést ad a garázdálkodásom alól az az, hogy az idei beszerzetteket nagyon jó arányban el is olvasom, eddig a 25 könyvből csak 6 maradt ki. Remélem, év végére nem fog nagyon eldurvulni ez az arány! :)

Új könyv érkezik Anna Gavaldától!

A minap ültem a szobában, ami - gondolom mondanom sem kell - tele van könyvespolcokkal. Szóval az ágyon ücsörögve akármerre is néztem rögtön könyvek bámultak rám vissza, olvasottak vagy még olvasásra váróak és egyszer csak megakadt a szemem az egyik kedvencemen. Ez pedig nem más, mint az Együtt lehetnénk Anna Gavaldától. És akkor arra gondoltam, hogy:

1. Ú, újra kellene olvasnom valamikor az ősz folyamán a könyvet!

2. De jó lenne ha egy újabb történettel jelentkezne az írónő, mert egy könyvét leszámítva mindent olvastam már tőle.

Erre pár nappal ezelőtt az interneten barangolva mit találtam? Igen, bizony, egy új Gavalda-könyv érkezik hamarosan! (Bárcsak minden kívánságom így válna valóra!) Bevallom, én már a borítójába is beleszerettem, iszonyúan tetszik, hangulatos, színes, de a fülszöveg is nagyon jó kis sztorit sejtet. Remélem - és ezzel tudom, hogy nem vagyok egyedül, mert már örömködtünk egy páran -, hogy hasonlóan jó kis könyvet kapunk majd, mint az Együtt lehetnénk esetében!

Anna Gavalda: Édes életünk
Mathilde 24 éves. Hivatalosan művészettörténet szakos egyetemi hallgató. Valójában a sógorának dolgozik, és a munkája leginkább abban merül ki, hogy álnéven kommentelget különböző honlapokon. A nagyvárosi fiatalok tipikus életét éli. Bulizik, pasizik, lazul. Aztán egyszer elhagy egy tekintélyes összeget, és ez – különösképpen a pénzt megtaláló férfi – megváltoztatja az életét. Yann 26 éves. Bár egyetemet végzett, egy bemutatóteremben dolgozik, ahol kis koreai háztartási robotokat prezentál az érdeklődőknek. Már két éve él együtt a barátnőjével, akivel egyre hűvösebb a viszonya. Egy majdhogynem vadidegen házaspárral kell elbeszélgetnie, hogy rájöjjön, valamit nagyon elrontott az életében. Hogy mi a közös a két párizsi fiatalban? Nem találják a helyüket, és lassan már elmenne mellettük az élet a maga kihívásaival, amikor…
Anna Gavalda két – egymáshoz lazán kapcsolódó – kisregénye szórakoztatóan és elgondolkodtatóan szól a 21. századi fiatalok égető problémáiról, két kor- és kórtörténetet nyújtva az olvasónak. Hősei kiútkeresők, vagy nagyobb szavakkal: az élet értelmét kutatják.

Kiadó: Magvető

Oldalszám: 280

Megjelenés időpontja: 2014. szeptember 24.

A hónap leg-leg-leg könyvei #25

Mikor leülök, hogy a leg-leg-leg bejegyzést megírjam, állandóan azzal szembesülök, hogy csak úgy repülnek a hetek, hónapok. Tudja valaki, hová tűnt hirtelen június és július? Így utólag azt sem tudom, hogy mi történt velem június folyamán, de ha visszalapozok a noteszemben azért persze rájövök, hogy nem múlt el nyomtalanul, voltak nagyon jó kis események benne. És természetesen nagyon jó kis könyvek is. Az elolvasott könyvek darabszáma júniusban a szokott átlagomat vagy egy picit többet tükrözi, ugyanis 7 történetet ismerhettem meg. A férfi szerzők aránya ebben a hónapban egy kicsit visszaszorult, viszont annak nagyon örülök, hogy két új, számomra még ismeretlen íróval is sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnöm a regényeik által. A történetek talán egy kicsit a könnyedebbek felé tendálnak, de én ezt a nyári szezonra fogom. (Az őszi listám már alakul, no, oda pakoltam azért komolyabb regényeket is.)

1. Grecsó Krisztián: Megyek utánad: a júniusi egyik legkedvesebb könyvélményem lett ez a könyv. Nem olvastam eddig Grecsó Krisztiántól, ennek azt hiszem, most jött el az ideje és úgy érzem, hogy igazán nekem való a stílusa. Könyvének főhősét, Darut nagyon megszerettem, a fiatal kori töprengése és eszmefuttatása egy-két Szilvási-karaktert juttatott az eszembe.

2. Amanda Stevens: A próféta: még mindig az egyik legjobb, legborzongatóbb hangulatú történetnek tartom Amelia temetőbeli és azon túli kalandjait és kivételesen örülök, hogy az első hírekkel ellentétben nincs vége a sorozatnak és nem egy trilógiáról van szó, hanem folytatódik majd még a Sírkertek Királynőjének története.

3. Rainbow Rowell: Attachements: azt hiszem, ez volt az egyik legmegtévesztőbb könyv. Egy könnyed, romantikus történetre számítottam, ehelyett sokkal-sokkal komolyabb témákat is boncolgatott ez a könyv. A főhős szerencsétlenkedésében néhány helyen magamra is ismertem, és mindig kicsit keményebben érint, amikor akaratlanul ugyan, de tükröt tart számomra egy író.

4. Gail Carriger: Soulless - Lélektelen: az egyik legeredetibb történet volt ez, amelyet a vérfarkasokról, vámpírokról, természetfeletti/alatti/túli lényekről olvastam eddig. Miss Tarabotti és Lord Maccon kettőse legalább olyan szórakoztató perceket okozott nekem, mint Stephanie Plum és Joe Morelli csatározásai. A sorozat következő részét már be is készítettem!

5. Baráth Katalin: Az arany cimbalom: az idei év legjobban várt regénye volt számomra, és Baráth Kata most sem okozott csalódást. Kedvenc lett, a 2014-es Top 5-ben biztos helye van Veronéknak!

6. Kőrösi Zoltán: A hűséges férfi: a legvegyesebb érzelmeket váltotta ki belőlem ez a novellagyűjtemény. Egyik-másik történet igazi érzelmi sokk volt, de volt olyan, amelyek valahogy átfolytak rajtam. Nem tudom, talán még érnem, tapasztalnom, élnem kell hozzájuk.

7. Katja Millay: A nyugalom tengere: bár már korábban olvastam angolul, de az, hogy ezek után magyarul is beszereztem talán elég bizonyíték, hogy ebben a YA/NA kategóriában az egyik legjobb történetnek tartom. Keserédes, lassan kibontakozó történetű, de igazán szerethető és nagyon könnyen magával ragadó regény ez.

Tévedések vígjátéka

Nicolas Barreau: A nő mosolya

Régóta vágyok egy vidám (talán piros, esetleg pöttyös, vagy piros pöttyös) esernyőre. Valami olyanra, ami az esőben is olyan érzéssel tölt el, mint amit A nő mosolya című regény borítójának láttán éreztem. Ha csak ránéztem, még mielőtt elolvastam volna, mosolyra húzódott a szám, vidám lettem, én is szét akartam tárni a kezem és úgy pörögtem volna egyre sebesebben az esőben. Az esernyőt igaz még nem találtam meg, de kitartóan keresem, viszont a könyvet azóta már sikerült elolvasnom. És elmondhatom, hogy jelen esetben a belbecs végre teljesen egálban van a külcsínnel.

Mostanában elég szkeptikusan állok bizonyos dolgokhoz, mint pl. a romantika és a véletlenek, meg a sors keze, de ez a történet mégis el tudta egy kicsit hitetni velem, hogy jön még borúra derű, hogy vannak még lehetőségek az életben és hiába közhely, de igaz, hogy ha bezárul egy ajtó, majd kinyílik egy másik. Meg nem lehet nem megszeretni egy könyvet, amelynek a legelső mondata az, hogy:

"Tavaly novemberben egy könyv mentette meg az életemet."

Aurélie Bredin szájából hangzik el ez a mondat. Aurélie élete egyik pillanatról a másikra fenekestül felfordul. Édesapja meghal, a családi vállalkozásként működő étterem vezetése rá marad, és derült égből villámcsapásként az addig biztosnak hitt kapcsolata is zátonyra fut. Bánatában az esős Párizsban egyik nap az utcákat rója, majd betéved egy aprócska könyvesboltba, ahol a kezébe akad Robert Miller A nő mosolya c. regénye. Auréli hazaviszi, bekucorodik vele az ágyába és döbbenten, szinte egy szuszra olvassa ki a könyvet. Döbbenten, mert hogy úgy érzi a főszereplő nő nem más, mint ő maga és a könyvben szereplő étterem egy az egyben a saját étterme. Feléled a kíváncsisága az író iránt, aki valahol a ködös Angliában él és elhatározza, hogy ír neki egy levelet. Csakhogy maga az író olyan titokzatos, hogy sehogy sem tud a nyomára akadni, ezért a franciaországi kiadójánál, pontosabban a könyv főszerkesztőjénél próbálkozik, aki Aurélie Bredin szerint egy mufurc, modortalan, magának való, ráadásul szakállas pasi. De higgyétek el nekem, hamarosan kiderül, hogy sokkal-sokkal több ennél és itt indul el igazából a Tévedések Vígjátéka. Merthogy az életben és így a könyvekben a dolgok soha nem olyan egyszerűek, mint amilyennek első körben tűnnek és az a bizonyos Ámor meg Fortuna azt hiszem, hogy nagyon szeret szórakozni a humán teremtmények romantikus kalandjain.

Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom a véleményemet erről a történetről, akkor azt mondanám róla, hogy nekem egy kis ékszerdoboz volt ez a könyvecske. Hihetetlen, hogy vannak olyan férfi szerzők, akik így tudnak romantikus regényeket írni, mint Nicolas Barreau. Olyan humorosan, hogy nem volt olyan fejezet amikor ne mosolyogtam volna (legyünk hűek a könyv címéhez). Olyan finom apróságokat beleszőve, amit szerintem csak mi nők érthetünk meg: hogy mennyire csodás hangulatot adhat egy szép esernyő az esős Párizs utcáin bandukolva (és itt meresztettem a szememet én is, hogy honnan tudja ez a pasi, hogy nekem a borítóról valami ilyen érzés ugrott be, mint amit bele is tett a történetébe?) vagy éppen micsoda jelentősége van egy csodás, piros kabátnak. 

A szereplői pedig? Jaj, hát azok igazán vicces figurák, viszont nagyon is hihetően ábrázolt karakterek mind egytől-egyig. Természetesen a két főszereplő nagy kedvencem lett. Aurélie sokszor szinte az én gondolataimat visszhangozta és annyira megtetszett a hobbija, a gondolatokat gyűjtése. Istenem, végre nem egy butácska és elveszett csajról olvastam, hanem egy jó értelemben vett hétköznapi fiatal nőről, hétköznapi, egyszerű vágyakkal! De imádtam pl. a barátnőjét is, akivel bizony volt, hogy összeszólalkoztak, de ettől függetlenül igazi barátsággal álltak egymás mellett jóban-rosszban. Ám a legvégére a legnagyobb meglepetést a kiadó rettegett igazgatója jelentette számomra, mert óriási ötletet adott a férfi karakternek és majdhogynem azt mondhatjuk, hogy Cupidóként megmentette a helyzetet.

Azt hiszem ebben a könyvben igazán minden a helyén van, ami egy jó és igényes szórakoztató romantikus történetben meg kell, hogy legyen. Melengető, csiklandozó, nevettető érzés járja át az embert az olvasása során, tehát igazi kis gyógyír lehet minden búra, bánatra! Nekem egy kicsit hasonló érzést nyújtott, mint Marisa de los Santos az És besétált a szerelem című regénye. Aki azt szerette, szerintem ezt sem fogja tudni letenni, mert hasonlóan bájos történetet kap majd.

"Az ember néha azért indul el, hogy valahová megérkezzen. Néha viszont csak elindul, hogy menjen és menjen, amíg a köd kitisztul, a kétségbeesés elcsitul, vagy a csírázó gondolatot sikerül végiggondolni."

Kiadó: Park

Kiadási év: 2014

Fordította: Szántó Judit

Eltéphetetlen kötelék

Khaled Hosseini: Ezeregy tündöklő nap

Khaled Hosseini nevével néhány évvel ezelőtt találkoztam először, amikor a barátnőm elvitt magával a Papírsárkányok c. mozira. Úgy ültem be a filmre, hogy csak egy rövid összefoglalót olvastam el a sztoriról, úgyhogy én lepődtem meg a legjobban, hogy mennyire magával ragadott a történet, hogy hányszor kellett visszanyelnem azt a bizonyos gombócot a torkomból. Moziból hazafelé el is döntöttük, hogy a film után muszáj lesz a könyvet is elolvasnunk, ami nekem még a filmnél is sokkal jobban tetszett. Ekkor néztem igazából utána az írónak és utána nem sokkal örömmel láttam, hogy Ezeregy tündöklő nap címmel újabb regénye jelent meg. Persze a könyvharácsolós énemnek engedve gyorsan beszereztem azt is, majd jól el is felejtkeztem róla. Egészen addig, amíg idén, a nyári könyvekről szóló posztomhoz keresgéltem képeket, és az egyik képen lévő strandtáskából kikandikálva ezen könyv angol kiadását véltem felfedezni. Azt hiszem ez egy emlékeztető volt, hogy a vegyem le végre ezt a régen beszerzett regényt a polcomról.

Anno a Papírsárkányok számomra egy érdekes és ismeretlen országban, Afganisztánban játszódó, nagyon erős atmoszférával, és igazán szerethető avagy nagyon utálható karakterekkel teli férfi regény volt. A fő szereplők férfiak voltak: gyermekkori barátok, apák és fiaik.

Az Ezeregy tündöklő nap szintén hasonló alapkoncepcióra épít, csak épp ez női regény. Női sorsokról, két nő igazán kétségbeejtő helyzetében szövődött barátságáról olvashatunk, ami olyan erős kötelékké válik közöttük, hogy az életet - pontosabban a hitet abban, hogy lehet változtatni, ki lehet törni abból az életből, ami nekik sorsul jutott - köszönhetik ennek.

A történet eleinte két szálon fut. Az első, akit megismerünk Marjam, aki egy szolgáló és egy gazdag ember kapcsolatából született fattyú. Marjamot az édesanyjával együtt a feleségek eltávolítják a házból jó messzire, de a lányt éveken keresztül látogatja az édesapja. A kislánynak az apja és látogatási jelentik az egész világot. Titkon arról álmodik, hogy egyszer csak majd magához és családjához veszi őt, kényelemben, biztonságban élhet és nem egy szűkös kunyhóban, az élettől megkeseredett édesantyjával kell tengetnie az életét. Mondanom sem kell, hamar pofont kap az élettől, méghozzá olyan kijózanítót, amelyet örök életre cipel magával. Amikor eladó sorba kerül, kapva kapnak a rokonok a lehetőségen, hogy végre valóban megszabaduljanak tőle, és férjhez adják egy nálánál jóval idősebb férfihez, aki új városba viszi a lányt. Marjam szíve mélyén már érzi, hogy élete innentől visszafordíthatatlanul meg fog változni.

A másik szálon Leilát ismerhetjük meg, aki gyermekként még viszonylagos boldogságban él a családjával, egészen addig, amíg a történelem közbe nem szól. A változó idők egyre nehezebb helyzetbe hozzák az értelmiségi afgán embereket, új hatalom születik, új rendeleteket hoznak, háborúk és belharcok dúlnak, amelyek ott pusztítanak ahol a legjobban fáj. Ezekben a bonyolult időkben Leila boldogságát egyedül gyermekkori barátja, Tárik jelenti. A két gyerek szinte minden percüket együtt tölti, és a lányban lassanként a barátságon túlmutató érzelmek is életre kelnek. Csakhogy ez az érzelem éppen hogy kibontakozna, amikor Leila egész addigi életét fenekestül felforgatja a történelem egy újabb epizódja.
A két nő sorsa ennél a pontnál találkozik és fonódik egybe olyan szorosan, hogy nincs az a vérségi kötelék, amely a közöttük létrejövő kapcsolatot felül tudná múlni. Ugyan eleinte egymásban az ellenséget látják, de aztán rájönnek, hogy nincs más akire számíthatnak, akire támaszkodhatnak, akiben barátnőre, anyára, húgra vagy nővérre lelhetnek, akivel a még rájuk váró sorscsapásokat el tudnák viselni.

Khaled Hosseini ezzel a regényével engem már megint meggyőzött. Tudom, sokan azt mondják rá, hogy hatásvadász, de szerintem nem viszi túlzásba a szívszaggató eseményeket, hanem egyszerűen csak bemutatja azt, hogy milyen is volt az afgán történelem utolsó néhány évtizede. Hogy az abban az időben zajló változások hogyan formálták az afgán embereket, nőket, férfiakat, gyermekeket. Számomra - aki nem sokat tud ennek a különös országnak a történelméről - olyan színes és részletgazdag tablót nyújtott, hogy a végén igazán hálás lehettem, hogy nőként ide születtem, ahol most is élek. Nem voltak ezek az évek egyszerűek ennek a népnek nemtől függetlenül sem, de azt hiszem nőként megélni pl. a tálibok hatalomra kerülését és uralmát mindennél nehezebb lehetett.

A sok borzalmas történést Marjam és a Leila között szövődő kapcsolat és annak intenzitása, szilárdsága tudta kompenzálni. Azt hiszem ez a két nő egymás nélkül két elveszett lélek lett volna csak, aki megadja magát a sorsnak, addig amíg az szerepet szán nekik ezen a világon. De így, ketten együtt, olyan egységet alkottak, akik ahányszor földre kerültek, annyiszor rázták meg magukat és kezdték újra, szóval félelmetes lelkierővel rendelkeztek.

Két elolvasott könyv után biztosan mondhatom, hogy én nagyon szeretem Hosseini stílusát, olyan egyszerűen magával tud rántani és gyönyörűen fogalmaz. Csakúgy, mint a Papírsárkányok esetében, itt sem tudok a két főszereplő közül kedvencet választani, mert mindkét nőt imádtam. Csak remélni merem, hogy abban a világban tényleg vannak ilyen erős nők, tényleg születnek közöttük ilyen barátságok, mert talán ezekkel tudják túlélni a mindennapokat.

"Marjam feküdt a kanapén, kezét két térde közé szorította, és nézte, ahogy az ablakon túl kavarog és örvénylik a hó. Eszébe jutott, hogy Náná egyszer azt mondta, minden egyes hópihe egy megbántott nőt jelent valahol a világban. Hogy minden sóhaj felszáll az égbe, ott felhőkbe gyűlik, ami aztán apró darabokra törik, és a darabok csendesen lehullnak az emberekre.
Emlékeztetőül, hogyan szenvednek a magunkfajta nők, mondta. Milyen csendesen tűrjük mindazt, ami kijut nekünk."

Kiadó: Terricum
Kiadási év: 2008
Fordította: Bobory Dóra

Az érem két oldala

Guillermo Martínez: Luciana B. lassú halála

Gondolom nem vagyok ezzel egyedül, de én mindig nagy várakozással tekintek egy új íróval való első találkozásomra. Nem tudhatom még, hogy fekszik-e a stílusa, nem tudhatom, hogy kompatibilisek leszünk-e egymás számára, vagy hogy el fog-e varázsolni a története, kapok-e tőle is valami pluszt, amiért olvasás után boldogan pakolom fel a könyvét a polcomra. Martínez könyve kapcsán amint elkezdtem az olvasását, azt éreztem, hogy hú, ez nekem nagyon bejön és a regény 90%-áig maradt is ez az érzés, majd a kedves szerző számomra totálisan elrontotta ezt az érzést a regénye befejezésével. Maradt bennem egy kis csalódottság, meg egy nagy kérdés, hogy ezt most komolyan így kellett lezárni?

A történet narrátora egy író, akit 10 év távlatából felhív az a lány, akivel egy baleset kapcsán találkozott annak idején. Az író véletlenül eltörte a kezét, amely megakadályozta abban, hogy regényét papírra vesse és ekkor alkalmazta pár hétre Lucianát, aki pont szünetét töltötte szintén író munkaadójától, Klostertől távol. Az írónak jól jött a lány segítsége, a lánynak pedig a kieső hetek munkával való kitöltése. A regény első része az író szemszögéből mutatja be Luciánával való megismerkedését, illetve ezt a pár hetes munkakapcsolatot, amely során az akkor friss és zsenge Luciánának majdnem sikerült kicsivel többé válnia, mint egy szimpla gépírólány. Közös munkájuk során elég közel kerülnek egymáshoz és a férfi szép lassan nemcsak szakmai féltékenységet érez Kloster, a lány rendes munkaadója iránt, hanem érzelmileg is irigyli tőle ezt a lányt. Ha ugyan egy kis szikra ki is pattant közöttük a végén, mégis inkább szépen búcsút vesznek egymástól, és mindenki megy a maga útján tovább.

Épp ezért nem tudja az író mire vélni, hogy ennyi év távlatából a lány újra felkeresi, hovatovább a segítségét kéri, mégpedig Klosterrel kapcsolatban. Találkozásuk mélyen megdöbbenti a férfit, ugyanis Luciana már nem az a vonzó, fiatal lány, aki volt. Nemcsak, hogy az évek nem voltak kegyesek hozzá, de olyan ember benyomását kelti, akit élve emészt fel valami, akinek minden pórusából, minden mozzanatából a félelem sugárzik. A félelem Klostertől, a régi munkaadótól. Ugyanis Luciana elbeszélése szerint a lány meg van arról győződve, hogy Kloster áll a hátterében annak, hogy az ő élete milyen szerencsétlenül alakult az elmúlt évtizedben. Annak idején megsértette a ma már híressé vált írót és Luciana szerint minden rokonát Kloster a regényeiben használt gyilkosságok felhasználásával szép módszeresen hosszú évek alatt eltette láb alól. Luciana arra kéri a férfit, hogy keresse fel Klostert és kérjen tőle bocsánatot a lány nevében, csak érjen már véget az évek óta tartó szenvedése.

"Egy nő ellen a legkegyetlenebb bosszú (…), ha hagyjuk, hogy elteljen tíz év, míg újra találkozunk vele."

Mondanom sem kell a férfi a történet hallatán mérhetetlenül meg van döbbenve és nem is érti, hogy Luciana miért keveri őt bele ebbe a történetbe. Eleinte vonakodik, nem akar szereplője lenne ennek az ámokfutásra hasonlító sztorinak. Aztán a kíváncsisága, meg a lány iránti sajnálata mégis csak felülkerekedik a vonakodásán és egy mondavacsinált ürüggyel felkeresi a férfit. Na, és igazán itt kezdett el kattogni az én agyam, hisz az éremnek két oldala van, vajon hogy hangzik majd ugyanaz a történet Kloster szemszögéből?

Az hiszem ennek a regénynek ez az erőssége: mármint adott egy nagyon jó alapötlet (régi sérelmek és azok megtorlása brutális, könyvekben megírt gyilkosságok koppintásával) és az, hogy ezt a történetet mind a két érintett fél szájából külön-külön megismerhetjük, majd ülhetünk és bambulhatunk magunk elé nézve, hogy na de akkor most ki hazudik és mi is az igazság? 

Martínez úgy játszik ezzel a két főszereplővel, mint macska az egérrel. Amíg Lucianát hallgattam, vérzett szegény lányért a szívem és már előre elkönyveltem Klostert, mint a gonoszt. De aztán amikor Kloster szájából hangozottak el a történések igen csak elgondolkoztam azon, hogy nincs-e valami baj Luciana fejével, hogy nem többet képzel-e a dolgok mögé, mint ami valójában ott van?

Illetve Kloster elbeszélése kapcsán belép a színre egy kvázi "harmadik szereplő", mégpedig a véletlen. Igen, a véletlen. Mert mi van akkor, ha mindez a szörnyűség csak a véletlen számlájára írható, illetve Luciana bűntudatának egy kivetülése lenne? Ti is tudjátok milyen az, amikor bizonyos dolgok miatt valamilyen történésbe olyan ok-okozatot is beleképzelünk, ami valójában ott sincs, ráadásul szerintem mi nők hajlamosabbak vagyunk "túlagyalni" a dolgokat.

És ha Martínez esetleg így, nyitottan, válasz nélkül fejezte volna be a könyvét akkor számomra egy nagyon érdekes, magával ragadó atomszférájú könyvet jelentett volna a Luciana B. lassú halála. De sajnos nem hagyta itt abba, és valami misztikus maszlaggal próbálta lezárni a történetet, amely nekem az egész könyvet "elrontotta". 

Pedig a váltott nézőpontú történet az egyik gyengém a krimik esetében, amit valóban eltalált Martínez. Ráadásul a szereplői is jól kitalált karakterek: a csábos és ifjú Luciana, majd az összetört, az éveket magán viselő idősebb verziója és a titokzatos, eleinte a nyilvánosságot kerülő Kloster, későbbiekben pedig az ünnepelt és tragikus sorsú krimiíró. Továbbá az is igazán ütősre sikerült a regényben - mert sokat gondolkodtam rajta azóta is -, hogy egy bizonyos eseménybe ki és mit lát bele, ki és mit magyarázhat félre és ez az egy esemény milyen hatással van a továbbiakra, milyen lavinát képes elindítani egy félreértett (szándékosan vagy véletlenül) gesztus vagy mozdulat. 

"Vannak olyan alkalmak az életben – ugyan csak néhány alkalom –, amikor az ember megláthatja egyetlen apró cselekedete szédítő, végzetes elágazásait. Magát a pusztulást, mely egy-egy triviális döntés mögött leselkedik."

Egyszóval nagy kár a végéért, ha az nem lett volna, egy igazán jó kis krimit ajánlhatnék. Ettől függetlenül így sem beszélnék le senkit az olvasásáról, sőt, kíváncsi lennék más véleményekre is, lehet, hogy én nem fogtam fel a "misztikus" mondanivalóját a könyvnek.

Kiadó: Európa

Kiadási év: 2011

Fordította: Kutasy Mercédesz

Balett és újrakezdés

Jarmila Dedková: Martina újra táncol

Fene tudja, hogy mi ütött belém a múlt hétvégén, de egyszer csak bevillant ifjúkorom nagy kedvence - egy csíkos könyv, amelyet olyan sokszor olvastam el sok-sok évvel ezelőtt, hogy már ragasztani kellett a gerincét -, és addig nem nyugodtam, amíg újra el nem olvastam, így felnőtt fejjel. 

Olvastatok újra felnőttként régi nagy kedvencet? Ha még nem, akkor én bíztatok mindenki erre a kísérletre, mert igazi időutazásba kerül ilyenkor az ember. Legalábbis én így éreztem magam. Emlékeztem elég jól a történetre, mégis rádöbbentem, hogy mennyivel mélyebb és több ez a könyv, mint amit tizenéves lánykaként felfogtam belőle. Akkor teljesen a rózsaszín szerelmetes oldalát láttam csak, most meg az egész történet annyira megfogott, hogy néha még meg is könnyeztem és azon gondolkoztam, hogy a manapság oly divatos nagy YA dömping között én inkább ilyen régi csíkos könyveket adnék a kamaszlányok kezébe.

Tudjátok, ebben a pár száz oldalas könyvben minden benne van, amit úgy hívunk, hogy élet. Adott egy tizennégy éves kislány, Martina, akinek mindene a balett, ami nem is csoda, hiszen édesanyja híres balerina,

aki még mindig a színpadon tündököl. Martina lubickol szülei szeretetében, egészen addig, amíg egy vakáció szörnyű tragédiába torkollik és mindkét szülőjét egyszerre veszti el. Nem elég, hogy magára marad, de az addig annyira fontos tánc, a balett is fájdalmas emlékeztető lesz az édesanyjára, úgyhogy a gyász fázisának részeként jó sokáig elutasítja azt, hogy újra az élete részévé váljon a tánc. Édesanyjának bátyjához kerül vidékre, ahol ugyan óriási szeretettel fogadja az egész család, de eleinte Martinának derogál velük élni, hisz a város helyett vidékre kell költöznie, nincs saját szobája, hanem osztoznia kell azon a kis kotnyeles és cserfes unokahúgával. A beilleszkedés nem zökkenőmentes. Könnyek, dühkitörések tarkítják ezt az időszakot, de ez a lány iszonyú szerencsés, mert olyan embereket kapott pótcsaládként, akik végtelen türelemmel várják azt, hogy feldolgozza a szörnyűséget és visszatérjen az életbe. Aki leginkább rá van hangolódva Martinára, az az unokatestvére, aki vele egyidős fiú és aki egyik nap gondol egyet és a pajtában csinál a lánynak egy rudat, ahol újra elkezdheti a gyakorlást. Ahogy Martina odaáll a rúd mellé, tudja ugyan, hogy élete végéig egy fájdalmas emlékeztető lesz a balett az édesanyjára, de rájön, hogy ebben a nehéz időszakban ez az, amibe kapaszkodhat, amiből erőt meríthet, ami miatt értelme lesz annak, hogy másnap kibújjon az ágyból és iskolába menjen.  A balett hatására újra küzdeni kezd a mindennapokkal, majd egy kedves tanárnő segítségével eldönti, hogy ez az, amire fel akarja tenni az életét, így harcba száll a konziba való bekerülésért, majd miután ezt az akadályt sikerrel vette, felköltözik egyedül a városba és a balettnövendékek cseppet sem könnyű, korlátokkal, fizikai fájdalommal teli életét kezdi élni.

Természetesen szerelmi szál is van a történetben, mint ahogy azt fent említettem, de ez is igazán tanulságos. Hisz Martina a konziban egy ifjú titán balett táncosba szeret bele, aki úgy cserélgeti a barátnőit, mint mások a fehérneműit, csakhogy a fiatal lányt elvakítja a rajongás és a nagy rózsaszín köd. Egy kicsit megkésve jön rá, hogy a hírnév, a jóképűség, sztárság nem minden és miután óhatatlanul csalódik, csak akkor veszi észre azt a fiút, aki a konziban és azon kívül is régóta csendesen ott áll mellette. Mondanom sem kell, hogy - bár ismertem a sztorit - felnőtt fejjel is ugyanúgy szorítottam ennek az Igor gyereknek, hogy istenem, hulljon már le Martina szeméről a hályog és vegye már észre ezt az értékes fiút!

Nem is gondoltam, hogy ez a könyv érzelmileg ennyi mindennel foglalkozik és hogy ilyen sokszor fog majd gombóc ülni a torkomban. Az írónő nagyon valósághűen ábrázolja azt, amin Martina keresztül megy a szülei elvesztése után, hogy milyen szakaszai vannak a gyásznak. Van itt fájdalom, düh, megbocsátás, elengedés. Számomra szívszorító volt Martina első karácsonya a szülei nélkül, nem csak azért mert ők már nem voltak ott, hanem a nagybátyjáék szeretete olyan erősen érződött akkor, hogy úgy éreztem, mintha a család Martinát egy porcelán balett figuraként kezelné ebben az időben és a család lenne az a doboz, amely vattával van kibélelve, hogy megóvja ezt a törékeny teremtést a világtól.

Mivel a regény több évet ölel fel és Martina a végén 17-18 éves ifjú hölgy lesz, nem csak a gyászról és annak feldolgozásáról szól a könyv. Előkerül az önállósodás témája, a hazugság, a bizalom kérdésköre, a balett világ könyöklő és egy szerep kedvéért másokon esetleg átgázoló, ugyan csillogó, ámde ugyanakkor érzelmileg kimerítő terepe. Illetve lesz még egy fontos momentuma a történetnek: mi van akkor, ha rájössz, hogy a szüleid közel sem voltak annyira tökéletesek, mint amennyire te gondoltad őket? És már nincs lehetőséged őket számon kérni, így csak rajtad áll, hogy kinek vagy melyik pletykának hiszel. És ha valami rossz derül is ki, meg tudsz bocsátani neki(k)? És mindezeket a témákat át-meg átszövi a balett, a tánc világa, csodás hátteret adva a regénynek. Annyira szerettem és szeretem most is!

"Jól tudod, hogy az élet sohasem olyan, mint amilyennek szeretnénk. Úgy van ez, mint a balettban. Felugrasz spiccre, csinálsz egy arabeszket, és egyszer csak bumm, már lent is vagy. Az élet is ilyen. Hirtelen valami ledönt a lábadról, magad sem tudod, hogyan. Ilyenkor nincs más választásunk, mint újra felugrani. Van aki többet esik, van aki kevesebbet. A döntő az, hogy az a bizonyos első bukás ne legyen halálos zuhanás, hogy az illetőnek maradjon ereje összeszorított fogakkal újra megpróbálni." 

Örülnék, ha lenne olyan anyuka, aki tinédzser lánya kezébe az általa olvasott régi csíkos könyvek közül adna néha egyet-egyet elolvasásra, mert szerintem sokkal-sokkal mélyebbek, és több mondanivalót hordoznak ezek a regények, mint a mai világunk egynémely agyonreklámozott YA-kötete.

Kiadó: Móra

Kiadási év. 1987

Fordította: Balázs Andrea

A könyv az Antikvarium.hu weboldalán megvásárolható!

Könyvszaporulat - július

Még a nyár kezdetekor azt gondoltam, hogy az ideit egész jól fogom bírni majd abból a szempontból, hogy nem fogok összeharácsolni hirtelen felindulásból olyan könyveket, amelyek majd évekig várnak arra, hogy végre valahára kezembe is vegyem őket. Ezt a tervemet igazából már júniusban buktam 5 új könyvvel, bár az vigasztal, hogy azóta mindegyik az elolvasottak kategóriájába került, azaz valóban olyanokat szereztem be, amelyek érdekeltek és gyorsan olvasni is szerettem volna őket. 

Júliusra újból optimistán gondoltam és vásárlás tekintetében nem is olyan rossz a mérleg, de aztán jött pár csereügylet és rögtön megint 4 könyvről számolhatok be.

Az első cserém a Napos oldal volt, pedig sokáig nem érdeklődtem iránta, mégis megragadtam a lehetőséget, hogy legyen egy saját példányom. Az egyik barátnőm nagyon szerette a filmet, én azt sem láttam, de most gondoltam egyet és a könyvet elolvasásra ítéltem. Remélem, nem lesz csalódás!

A második cserém Jasper Fforde sorozatának a második része, az Egy regény rabjai. Az első részt, a Jane Eyre-esetet nagyon szerettem és kíváncsi vagyok a folytatásra is. Ha csak megközelíti az első rész színvonalát, akkor azt mondhatom, hogy nem csináltam rossz üzletet. 

Aztán jött a nagy nyári Alexandrás akció, amelyből első körben kb 7-8 könyv landolt a listámon, de amelyikre a legjobban kíváncsi voltam az A Segítség. Kedvenc bloggerjeim ajánlása és a Déli színhely miatt alapból a beszerzendők listáján volt már ez a könyv egy ideje. Gyorsan meg is rendeletem és vittem magammal egy 4 napos kiruccanásra a vonatútra. Ha nem lett volna nálam könyv a 3-3,5 órás út alatt, azt hiszem totál kibuktam volna, de így legalább volt, ami elterelje a figyelmemet. Eddig nagyon szeretem (a képen már látszik is, hogy egy kicsit megviselte a vonatozás :)), csak azt sajnálom, hogy egyéb dolgaim miatt nem tudok vele olyan gyorsan haladni, mint ahogy azt én szeretném.

A negyedik könyv Ulickajával való további ismerkedésemre tett felkészülés eredménye és szintén csere útján került hozzám. Ez pedig a Daniel Stein, tolmács. Egyik ismerősöm meleg szívvel ajánlotta ezt is régebben, úgyhogy most felkerült Surik mellé a polcra, és remélem hamarosan erről is nyilatkozhatok majd. 

Darabszámot tekintve nem volt egy igazi önmegtartóztatós hónap, de anyagiakban nagyon gazdaságos volt. Az olvasásukhoz pedig azt találtam ki, hogy amelyik idén nem kerül sorra, az bekerül a jövő évi várólista-csökkentés projektjébe és így legalább a lelkiismeretem is kicsit tisztább lesz.

Augusztusra nem fogadkozom, két könyvnek már biztos helye lesz nálam, úgyhogy talán majd az ősszel vezekelek, addig pedig élvezem a nyarat a könyvekkel! Tegyetek ti is így!