2012. július 8., vasárnap

Könyvtári örömök #5

A munkahelyemen ismétlődő havi feladatokon kívül, mindig a könyvtárazás az, ami rádöbbent arra, hogy már megint eltelt egy hónap. Most is július elején volt esedékes az e havi könyvtárlátogatás és még ez a nagy kánikula sem tudott eltántorítani. A mostanában engedélyezett 2 könyves limitet ugyan egy kicsit túlléptem, de én már bevallom, kalkuláltam magamban, hogy nemsokára kezdődik a szünet a könyvtárban, szóval ha nem tudom őket kiolvasni, megmaradnak a nyári szünet idejére. Így 4 új könyv került az olvasási listámra.

Az első "áldozatom" Háy János A bogyósgyümölcskertész fia c. könyve. Régóta vadásztam már rá, mert egy nagyon kedves barátnőm többször is ajánlotta, illetve idén elhatároztam, hogy igyekszem több magyar regényt olvasni, mint eddig.

Fülszöveg:
Na most van ez a bogyósgyümölcskertész. Ennek a bogyósgyümölcskertésznek van ez a fia. Na most ez a fiú először elmegy rókát vadászni, aztán gimibe Pestre. Ott aztán beleszeret a Napba, utána meg egy valódi lányba. Aztán lesz egy rock-zenekara, az Originál Láger, meg kiugrik az ötödiken a konyhaablakból, meg jól belecsőröznek e a gyomrába az Egyetempresszó előtt, meg kirúgja egy lány Bécsben, mert ez a fiú külföldön már nem olyan nagy szám, mint Magyarországon.
Na most ilyenekről szól ez a könyv. És lehet rajta nevetni, még az ember könnyei is kicsordul tőle.
Vagy azért, mert sírni kell.

Szintén régóta kergettem már a könyvtárban Arthur Golden Egy gésa emlékiratai c. regényét. Ugyan van belőle itthon egy példányunk, de sajnos szegény már darabokra hullott, úgyhogy olvasásra alkalmatlan állapotú, ezért gondoltam úgy, hogy addig, amíg el nem tudom vinni egy könyvkötőhöz, a könyvtárból veszem majd ki.

Fülszöveg:
Elbűvölő, lélegzetelállító történet egy titokzatos világról, amely egy letűnt kultúra rejtelmeibe, egy japán gésa életébe enged bepillantani. A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésa házba. A hű önéletrajzi leírásból tanúi lehetünk élete átalakulásának, miközben beletanul a gésák szigorú művészetébe, ahol a szerelem csak illúzió, ahol a szüzesség a legmagasabb áron kel el, ahol a nő feladata, hogy szolgáljon és tudásával elbűvölje a befolyásos férfiakat. Átélhetjük a háború okozta változást, amely egy új életforma kialakítására kényszeríti a gésákat, nem hoz szabadságot csak kétségbeesést és vívódást

A következő könyv olaszországi helyszíne miatt hívta fel magára a figyelmemet, no meg a címe is megtetszett: Elvarázsolt április. Az írónő, Elizabeth von Arnim teljesen ismeretlen számomra, de az Európa Könyvkiadó könyveivel nem szoktam tévedni. Nem olyan régen jelent meg, nem gondoltam, hogy a könyvtárban már rá is akadhatok, így nagyon örültem, amikor észrevettem. Ráadásul olyan jól esik csak úgy ránézni a borítójára! Igazi nyári olvasmánynak tűnik.

Fülszöveg:
Vacsora után a három fiatalabb nő a falon ült a felső kert végében, és az óriási holdat nézték, amint lassan kúszik a hely fölé, ahol Shelley élte utolsó hónapjait, éppen száz évvel ezelőtt. Ahol a hold ösvénye húzódott, megremegett a tenger.
Mrs. Wilkins a klubja ablakából szomorúan nézi az ömlő, hideg esőt. Miért ilyen rémes a londoni február? És miért kellett pont azt a hirdetést elolvasnia a Times-ban, ami glicíniát, napfényt és középkori kastélyt kínált áprilisra Olaszországban? Ekkor veszi észre Mrs. Arbuthnotot, aki ugyanezt a hirdetést olvassa és ugyanolyan csábítónak találja. Hátha ketten már bérbe tudják venni a kastélyt… hátha nem is olyan drága, hiszen kicsiny és öreg. Lotty Wilkins életében először megtalálja a megfelelő szavakat és eléri, hogy válaszoljanak a hirdetésre. Végül négyen utaznak el, hogy testi-lelki felüdülést találjanak. Mrs. Wilkins és Mrs. Arbuthnot boldogtalan házasságát akarja feledni, Lady Caroline Dester a piócaként rátapadó imádókat, Mrs. Fisher pedig a magányát. Olaszország majdnem száz évvel ezelőtt is balzsamot nyújtott a sebzett lélekre; mire egy hónap múlva a négy nő hazaindul, boldogtalanságuk elszállt, mint a glicínia illata.

Az utolsó könyv (Elizabeth Strout: Amy és Isabelle) pedig azért jött velem, mert nagyon megtetszett a borító. Igen, bele szoktam esni ebbe a hibába, bár szerencsére nem szoktam olyan sokszor mellényúlni. Remélem ezzel a könyvvel sem fogok.

Fülszöveg:
Shirley Falls történetének egyik legforróbb nyara köszöntött be: az ég szürkévé vált, és mintha homályos fakóság lengett volna be mindent. Isabelle és tizenhat éves lánya, Amy élete visszavonhatatlanul megváltozott ezen a nyáron. A városka középiskolájába új matektanár érkezett, aki közvetlen, barátságos stílusával hamar a diákok kedvencévé vált. A férfi és a lány között szép lassan szoros kapcsolat szövődött, ami azonban nem sokáig maradhatott titokban. Isabelle-t a történtek alapjaiban rendítik meg: egész addigi életét kell átértékelnie, és a homályos múltjáról is számot kell adnia. Anya és lánya kapcsolata egyik percről a másikra megváltozik: a bizalom helyét a bizalmatlanság, a szeretet helyét a féltékenység veszi át. Összezárva, egymásra utalva próbálnak meg változtatni az életükön, miközben mindketten tudják, semmi sem lesz olyan, mint azelőtt. Elizabeth Strout megrendítően szép regényében anya és lánya kapcsolatát tárja fel lírai érzékenységgel, ugyanakkor kíméletlen őszinteséggel. A két címszereplő alakján túl a remek karakterábrázolásoknak köszönhetően színes képet kapunk egy amerikai kisváros hétköznapi életéről is, humoros, néha szomorkás epizódokon keresztül.


4 megjegyzés:

Szilvamag írta...

De jó, hogy bent volt a könyvtárban az utolsó könyv, hiszen az még annyira új! Jó könyveket hoztál ki, mindegyik érdekel csak a Gésás nem, mert azt már olvastam.:)

Nikkincs írta...

Ugye? Én is meglepődtem, mert általában az újdonság polcon nem sok minden van, erre most onnan vettem le 3 könyvet is. Majd belehúzok az olvasásukba, csak most ez a meleg, még erre is hatással van ...

Csenga írta...

Az Elvarázsolt április-ra én is kíváncsi vagyok,nemrég voltam gyerekkel könyvtárban de sajna én semmit sem tudtam hozni,mert semmit jó nem volt bent,úgyhogy neked ez remek termés volt most:-)
A Gésás jó lesz!!:-))

Nikkincs írta...

Úgy is az Elvarázsolt áprilissal szeretném kezdeni, úgyhogy majd referálok róla :) Igen, szerintem is szerencsém volt, most egész jók voltak bent.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...