Megidézve #3

Ma befejeztem Elizabeth Strout Amy és Isabelle című könyvét. Ugyan nem lesz kedvencem, mert sokszor untam a történetet, pedig a téma nagyon ígéretes volt, mégis most ebből idéznék egy mondatot, amely hatására rátaláltam egy költőre, akiről eddig még csak nem is hallottam.

"Amy szíve szaporábban vert. Honnan tud ez az ember az ágya alatt lapuló cipősdobozról, amelyben a verseit őrzi? Honnan tudja, hogy pár éve kívülről megtanulta Edna St. Vincent Millay verseit, és őszi reggeleken, amikor reménnyel eltelve jött be az iskolába: "Ó világ, jobban már nem ölelhet karom'" - mondogatta, hogy aztán fáradtan, csüggedten ballagjon haza, és annak a sornak a ritmusára csoszogjanak a lábai, hogy "Bánat dobol szívemen, mint szüntelen eső". Honnan tudja ezt ez az ember?"

(Kép  forrása: www.weheartit.com)

És bónuszként hadd idézzem a fent említett költő egyik csodálatos versét.

Edna St. Vincent Millay: Hol csókolt ajkam ...

Hol csókolt ajkam, mért, és mennyi ajkat,
már nem tudom, s hogy fejem alá hányan
fektették karjukat az éjszakában:
de most, mikor eső kopog az ablak

üvegjén és kísértet bámul énrám:
csendes bánat kezd mozdulni szívemben
a fiúkért, kik éjfélkor pihegve
nem fordítják szép mellüket felém már.

A téli fa nem érti, ágbogáról
a madarak hogyan s mért tűntek el,
de érzi, hogy magánosabb, mint máskor:

így én sem tudom, mint jött s tűnt szerelmem,
csak azt tudom: a nyár énekelt bennem
néhány napig, de már nem énekel.

/Ford.: Faludy György/