Bőr alá szikével

Herman Koch: Nyaraló úszómedencével

Ezt a könyvet egy jó ideje kerülgettem már, olvastam róla a véleményeket és egyre inkább éreztem, hogy nekem való lesz. Stílusosan a nyári szabadságomra vettem meg és vittem magammal, és már a vonaton a sok csicsergő ember, meg szalámis zsömle illat között hirtelen egy olyan erős pofont kaptam az írótól, hogy csak hápogni tudtam meglepetésemben. Majd ahogy egyre jobban elmerültem a Koch által megteremtett "fertőben", rájöttem, hogy ez a könyv nem is egy pofon az olvasónak, hanem egy tükör.

A könyv főszereplője dr. Marc Schlosser háziorvos, akinek az elbeszéléséből ismerjük meg annak a történetét, hogy egy nyaralás alkalmával hogyan változott meg az ő és családja élete, illetve milyen események vezettek oda, hogy a dokit bíróság elé akarják citálni, mert mulasztása miatt vesztette életét egy páciense, a híres színész, Ralph Meier. Nekünk, olvasóknak nagyon az elején kiderül, hogy Marc valóban bűnös, csak akkor még azt nem tudjuk, hogy a könyv befejeztével mi el fogjuk-e ítélni. A doki narrációjában feltárul a színésszel és annak családjával (dekoratív feleség és két tinédzser fiú) való megismerkedésének története, illetve annak a nyaralásnak az eseményei, amelyen a doki csinos felesége és két szép lánya is részt vesz, Meier producer barátjának és annak majdnem gyermekkorú, fiatal színésznő barátnőjének társaságában.

Azt hiszem kicsit olyan volt számomra ez a regény, mint Agatha Christe Tíz kicsi négerének története. Nem nagyon volt olyan szereplő, aki szimpatikus lett volna, ráadásul ez az illusztris társaság kvázi össze volt zárva egy gyönyörű villába, és egyre csak azt éreztem, hogy napról napra kezdenek elszabadulni az indulatok. Forrongott a levegő, az elfojtott indulatok lassan-lassan felszínre törtek, érzelmek születtek és viszonyok változtak, alakultak, már csak a robbanásra vártam, ami be is következett. Ennek fényében persze a doki tette is más megítélésbe esik hirtelen, ugyanakkor mi olvasók elgondolkozunk azon, hogy lehet-e, így lehet-e bosszút állni valakin, illetve, hogy valóban úgy történtek-e az események, ahogy azt a doki felgöngyölítette. Ráadásul a doki sem volt makulátlan ebben az egész helyzetben, szóval mondhatnám azt, hogy sokszor a fejétől is bűzlött az a hal.

"A betegek hajlamosak összetéveszteni az időt a figyelemmel. Azt hiszik, több figyelmet szentelek nekik, mint más háziorvosok. Pedig csak időt szánok rájuk. Amit tudnom kell, az egy perc alatt úgyis kiderül. A maradék tizenkilencet figyelemmel töltöm ki. Jobban mondva: a figyelem illúziójával."

Koch számomra piszok jó regényt alkotott. Köszönhető ez főleg a főszereplőjének és az egész forrongó hangulatnak. A doki karaktere baromira taszítja az embert, majdnem hogy undorodik tőle és gondolataitól az olvasó. Sokszor elgondolkodtam rajta, hogy ha az én orvosaim vajon ugyanezt gondolják a betegeikről, vajon hogy hogy életben vagyok még. Aztán érdekes módon voltak a dokinak olyan mondatai, amellyel a  mizantróp énem mélységesen egyet tudott érteni. Így összességében egy olyan negatív karaktert kaptam, akit nem tudtam teljes szívemből elítélni vagy utálni. Az összes többi karakter sem lett szimpatikus, de mindegyik egy tipikus embertípust rajzolt meg: unatkozó asszonyka, magától elszállt színész, aki azt gondolja, hogy bármelyik nőt megkaphatja, a vén kujon pénzes producer, aki még nyalogatja a sót a fiatal barátnők formájában, a tipikus tinédzser lány- és fiúgyermekek, akik próbálgatják a szárnyaikat, csak van, hogy rohadt rossz lóra tesznek. Nagyon jó érzékkel válogatta őket össze Koch, ha csak bárminemű konfliktus nélkül zárnánk össze ezeket az embereket néhány napra, várhatóan anélkül is robbanna egy érzelmi bomba közöttük. Erre pedig az író rátett egy olyan lapáttal, hogy dilemma elé állítja az olvasót, vajon elítélhető-e Schlosser tette, ki hogyan lépett volna a helyében, mi mit tettünk volna?

"Az ember olykor visszapörgeti élete filmjét, hogy megvizsgálja, melyik ponton vehetett volna más irányt a történet. De néha nincs is mit visszapörgetni – az ember talán még maga sem tudja, de a film már csak előrefelé pereg. Pedig olyan szívesen kimerevítené a képet…Itt – mondja magában. Ha itt mást mondtam volna…ha ekkor vagy akkor másképp cselekedtem volna."

De Koch a regény végén csavar még egyet ezeken a kérdéseken, mert mi van akkor ha az, ami történt nem is úgy történt ahogy mi hittük, ha a felelős nem is az, akire gondoltunk, illetve a saját családunkat sem ismerjük úgy, ahogy azt mi hisszük. És ami tetszett, hogy Koch-tól nem kapunk felmentést a végén, nincsen konkrét válasz arra, hogy mi a jó vagy mi a rossz, minden ránk van bízva. Bőr alá mászós könyv volt ez az elejétől a végéig, méghozzá egy nyílt sebbel, szikével felvágva rajtunk a bejáratot, mert az író nem finomkodik. Engem megvett kilóra, alig várom, hogy ki tudjam kölcsönözni a korábbi regényét, A vacsorát is, bár tartok tőle, hogy a főfogás bizony ott is elég rágós lesz majd és megüli egy időre a gyomrom.

Kiadó: Európa

Kiadási év: 2016

Fordította: Wekerle Szabolcs