Miért volt érdemes várólistát csökkenteni 2015-ben?

Tavaly ilyentájt készültem egy hasonló bejegyzéssel, mert így év végén szeretem visszanézni a Lobo által meghirdetett és megszervezett várólista-csökkentés során milyen könyvekhez volt szerencsém. Azt hiszem 2015-re egész jó válogatást raktam össze magamnak, és szokás szerint az év elején nagy lendülettel vetettem magam bele az olvasásukba. Aztán év végére kicsit megkopott ez a lelkesedés, de azért idén is sikerült teljesítenem a 12 könyv elolvasását. Az alaplistáról 10 könyvet pipálhatok ki, a cserecsapatomból pedig 4-et.

1. Téa Obreht: A Tigris asszonya: ez volt az első, amit kihúzhattam a listáról, és nagyon szerettem olvasni. Nagyon gyorsan magával ragadott a fiatal írónő által megteremtett hangulat, és a nagypapa által elmesélt múltbeli szál, öröm volt belemerülni ebbe a babonákkal teli, kicsit szomorkás atmoszférájú világba.

2. Jojo Moyes: Akit elhagytál: Moyes könyveit mindig nagy lelkesedéssel veszem kézbe. Nőknek ír nőkről, de mégsem mondanám csak romantikus szerzőnek, mert pont azt szeretem benne, hogy amolyan két lábon a földön álló történetekkel lepi meg a rajongó táborát. Ez is hasonló könyv volt, semmi cukormázas körítés, hanem egy igazán embert próbáló helyzet az 1. világháború idején, majd ennek a cselekményszálnak a hatása a másik szálra a jelenben, ahol egy fiatal özvegy próbálja feldolgozni férje elvesztését.

3. Matthew Quick: Napos oldal: csereként szereztem meg ezt a könyvet és nagyon kíváncsi voltam rá, hisz a belőle készült film nagy sikereket ért el. A könyv sem volt rossz, de nekem eléggé agyoncsapta az élményt az a rengeteg amerikai focis rész (pedig amúgy bírom ezt a sportot). Viszont tetszett ennek a két, lelkileg sérült embernek az útja, amit bejártak, miközben megtalálták a saját napos oldalukat.

4. Carson McCullers: Az esküvői vendég: azt hiszem ez nem volt a legjobb választás. Még Szandis akció során vettem meg ezt a könyvet és nagy reményeket fűztem hozzá, de nem találtam meg benne azt, amit reméltem. Egy magányos kislány útkereséséről szólt számomra ez a könyv, de néha túl komolynak éreztem a mondandókat egy 12-13 éves lány szájából. Csak az mentette meg attól, hogy félbe ne hagyjam, hogy az amerikai Délen játszódik.

5. Joanne Harris: Csokoládés barack: igen, igen és még egyszer is igen! Annyira jó volt újra Harrist olvasni, főleg a Csokoládé folytatását. Vágytam vissza már rég Lansquenet-be, hogy találkozhassam újra Vianne-nal, Anoukkal és el sem tudtam képzelni, hogy Harris merre kanyarítja majd a történetet. Most így év végén, az idei, a világban lezajlott történésekre visszagondolva azt hiszem, nem lehetne aktuálisabb ez a téma, hisz két egymástól merőben más értékeket fontosnak tartó vallás és kultúra, illetve a generációk közötti szakadék és egyet nem értés áll a középpontban.

6. Alice Hoffman: Itt a Földön: Hoffman idén - ha ezt lehetett fokozni - még jobban belopta magát a szívembe. Sokan fanyalognak erre a könyvre, de én úgy érzem, hogy meg tudtam találni benne a szépséget a sok szörnyűségen és negatív karakteren keresztül is. Szerintem Hoffmannak is van egy kicsit sötétebb oldala, mint mondjuk Harrisnek, és ez a regény pont ennek a kivetülése. Igen, nagyon sokban hasonlít az Üvöltő szelekre, csak modern köntösbe bújtatva, ugyanakkor ez is megmutatja, hogy mennyire igaz az a mondás, hogy nagyon vékony a választóvonal a szerelem és a gyűlölet között. Azt hiszem ez a könyv amúgy a borongós, baljós és depresszív hangulata miatt nekem mindig az őszhöz fog kapcsolódni és biztos el fogom olvasni újra.

7. David Guterson: Hó hull a cédrusra: egy méltatlanul elhanyagolt könyv ez és az idei olvasmányaim közül az egyik legkiemelkedőbb, a Top valahány listámban az év végi záró bejegyzéseknél biztosan szerepelni fog. Kaphatna ez is egy újabb kiadást, hátha felfedeznék még többen, mert mind történetét, mind az atmoszféráját, mind az író stílusát tekintve csodálatos könyvről van szó. Aki nem ismeri, nem olvasta, annak teljes szívvel ajánlom, vegyétek kézbe, nem fogtok csalódni!

8. Arthur Japin: Casanova menyasszonya: szintén egy nyári Szandis akció keretében beszerzett könyvről van szó, de magam sem gondoltam volna, hogy majd mennyi sorát olvasom el igazán mélyen elgondolkozva. Nagyon sok igaz dolgot fogalmazott meg a könyv női főszereplője a nemek közötti viszonyokról és a csábításról.

9. Halász Margit. Gyöngyhomok: Halász Margitot olvasni mindig különös élvezet, még akkor is ha néha elvesztem a Gyöngyhomok családjának generációiban. Fogalmam sincs miért, de ha visszagondolok erre a könyvre a következő dolgok jutnak eszembe: egy lédús és illatos őszibarack (hisz pikáns volt), a nyári napsütés melege (humora melengette a lelkemet), a csiklandozó fűszálak érzése (igazi szórakozás volt).

10. William Black: Al dente: az olasz éhségemet próbáltam ezzel a könyvvel csillapítani, ami félig-meddig sikerült is. Gasztronómiai kalandozások a könyv alcíme, amely pontosan kifejezi miről is szól. Fő pozitívuma a sok étel és az ételek gyökerét jelentő rengeteg olasz város bemutatása volt, ám magával a stílussal voltak gondjaim. Ettől függetlenül nyaralós könyvnek pont jó volt, mármint olyannak, amelyen keresztül úgy érzi az olvasó, hogy ő is ott csatangol valahol Itália mélyén.

11. Neil Gaiman: Óceán az út végén: ez már a cserecsapatomból került ki. Bevallom, nekem nem jött be. Először azt gondoltam, hogy esetleg a fantasy műfajával nem vagyok kompatibilis, de szerintem Gaiman nem az én íróm lesz. Értem én, hogy miről szólt a könyv, meg azt is, hogy miért rajonganak érte oly sokan, de valahogy engem nem hatott meg az egész. Sajnálom, azt viszont nem, hogy Gaimannel tettem még egy próbát, bár igaz, hogy azt hiszem a mi kapcsolatunk itt véget is ért.

12. Ljudmilla Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik: szintén a pótválogatott tagja volt ez a könyv, de biztos voltam benne, hogy ezt idén mindenképpen elolvasom. Nagyon szerettem! Tetszett az a rengeteg női karakter, akit Ulickaja felvonultatott a regényében és Surik, hát ő meg egyszerűen csak Surik. Aki mindig ott volt és azt adta a nőknek, amit elvártak tőle. Csak valahogy elfelejtette a saját életét élni. Nőként olvasni egy férfi történetét mindig nagyon érdekes számomra és - biztos furán néztek majd rám ezután - néha én is azt gondoltam, hogy jó lenne egy Surik az életemben, mert vannak olyan pillanatok, amikor a női léleknek csak egy jó szóra, egy bókra, egy mosolyra, egy gesztusra van szüksége.

13. Dennis Lehane: Titokzatos folyó: Lehane történetei baromira bejönnek nekem. Sajnálom, hogy Magyarországon nem fedezték fel maguknak olyan sokan, hogy megérné kiadni a többi könyvét, mert szerintem baromi jó történeteket ír és nagyon ismeri az emberi lelkeket, a gonoszságot, a bennünk lakozó démonokat, egyszerűen az életet. Ez a könyv is pont ezekről a dolgokról szól. Akármennyire borzalmas is a történet, óriási karakterekkel van megtűzdelve és nagyon jól megírt, érdekfeszítő, gyomrot görcsbe rántó végig.

14. Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság: ez is tuti könyv volt, mármint olyan, amit biztos elolvasok majd a vcs-s válogatottból. Szeretem Christie-t, persze nem töményen és egymás után, de évente egy-két könyvet elolvasva nagyon jó történeteket kapok tőle. Ezzel a könyvvel meg végképp nem lőttem mellé, mert bár nagyon-nagyon figyeltem, gondolkoztam, elemeztem minden történést, mégis olyan csúnyán megvezetett, hogy azt öröm volt nézni. De azt hiszem pont ezért is szeretem őt olvasni!

Visszanézve valóban jó élménnyel zárom az idei vcs-s játékot, és bár az is igaz, hogy az alap 12-es listámból két könyv kimaradt (a Szinuhe, és A három testőr), de egyrészt egy kicsit túl is teljesítettem, másrészt 3-4 könyvet leszámítva igazán jó történeteket ismerhettem meg, amiket vétek lett volna kihagyni. A 2016-os válogatott is összeállt már régen, és remélem majd azokat olvasva is hasonló gyöngyszemekre lelek.