Újrázás Projekt

Sikerült valami hasonló fényfüzért beszereznem!

Pár hónapja érzem azt, hogy nem hajt az a fajta olvasási éhség vagy vágy, ami az elmúlt időszakban volt rám jellemző. Nem tudom, hogy mennyire olvasok sokat, de az utóbbi pár év átlagát nézve évi olyan 80 könyv tuti "elfogyott" és miután az egyiket befejeztem már rögtön nyúltam is a következőért. Idén ez nem így volt. Bár egyelőre a mennyiség szintén az eddigi átlagomat mutatja, viszont sokkal több idő elengednem egy-egy történetet és eldöntenem, hogy melyik legyen a következő. Volt, hogy napokig nem olvastam ez miatt semmit sem. És nem, ez nem hiszem, hogy olvasási válság lenne, mert a késztetést mindig éreztem ilyenkor, csak valahogy jobban elmolyolok mostanában gondolatban. Fene tudja, mi történt, lehet, hogy öregszem :) 

Ugyanakkor azt szintén hónapok óta érzem, hogy viszket a kezem bizonyos régi vagy épp kevésbé régi kedvenceim után. Hogy újra elolvashassam őket, hogy újra körbeöleljenek puhaságukkal, megbízhatóságukkal, mert lássuk be ha valami kedvencet veszünk elő, akkor azért valamilyen szinten tutira megyünk. Ismerjük a történetet, a szereplőket, a hangulatokat, a nagy csavarokat, szóval igazi nagy újdonságot nem kaphatunk. Mégis kapunk szerintem. Mert ahogy telnek az évek, változik az ízlésünk, mi magunk is folyamatosan formálódunk, és egy-egy újraolvasás során találunk olyan gondolatokat, olyan részeket, amelyek mellett eddig simán elmentünk. Szóval mostanában azt éreztem, hogy - bár jó sok olvasatlanom van itthon - egy kicsit lelassulok és újra találkozom régi kedvenceimmel. Biztos vagyok benne, hogy valamilyen szinten ez az őszi, hamarosan majd téli időjárásnak is köszönhető, mert ha ránézek a listámra, majdnem mindegyiket ezekhez az évszakokhoz tudom kötni. Amikor itthon kuckózni van kedve az embernek, amikor úgy szeretsz belemerülni egy történetbe, hogy megszakítások nélkül órákat tudj olvasni. Hát nem ezek a szomorkásan szürkés napok az ideálisak erre? :) 

Ezeket válogattam össze magamnak az elkövetkező időszakra:

1. Marisa de los Santos: És besétált a szerelem - ezt karácsony környékére tervezem, mert pont akkor játszódik és egy nagyon édes, kedves, szerethető történetről van szó. Igazi boldogság bon-bon ez a léleknek.

2. Fabio Volo: Ráadásnap - ezt már amióta a listámat megcsináltam el is olvastam újra és még mindig a kedvenceim között a helye, még mindig ugyanannyira szeretem és bizony voltak részek, amelyek most még jobban mellbe vágtak, mint az első olvasáskor. Ráadásul most tudtam összehasonlítani Volo első regényével (Járok egyet). Ez a könyv sokkal érettebb, sokkal kiforrottabb már. Gondoltam, hogy itt a blogon majd lesz belőle egy idézetes kedvcsináló, mert persze találtam magamnak újabb fontos gondolatokat.

3. Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány - idén olvastam az írónőtől a Galambok őrzőit, amellyel megint csak az ujja köré tudott csavarni. Erre a történetre meg annyira jó szívvel emlékszem vissza, illetve nagyon szeretem az ilyen több generációs anya-lánya-unokája történeteket, szóval mindenképpen újrázni fogok vele. Aztán majd igyekszem valahogy a többi könyvét is felkutatni, fellelni és elolvasni.

4. Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka - nem olyan régen sikerült végre elolvasnom A mennyország fogságábant és akkor döbbentem rá, hogy mennyi mindenre nem emlékszem már az előzményekből, pedig ezt a könyvet szőröstül-bőrösül imádtam. A hangulata tökéletesen megfelelő lesz a késő őszi, kora téli estékre!

5. Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya - a sötét, bőr alá mászós hangulata miatt imádom ezt a történetet. Ráadásul amióta láttam a belőle készített Hitchcock-filmet, azóta már azokkal a szereplőkkel él a fejemben a Manderley-ház és az első asszony köré szőtt történet.

6. Emily Bronte: Üvöltő szelek - nagyon rég olvastam már, és a Bronte-lányoktól a kedvencem még mindig a Jane Eyre, de most a hangulatomhoz ez a sötétebb, kegyetlenebb, nyersebb történet illik, így Heathcliff és Catherine kapcsolata egy újabb könyv lett az Újrázás Projektemben.

7. Hidasi Judit: Április út - ezt a könyvet is elolvastam már pár napja újra. Tudtam mit várhatok, tudtam minden szereplő sebéről, fájdalmáról, vágyáról, mégis sikerült megríkatnia. Újra. És úgy tettem le a könyvet, hogy nem ez volt az utolsó találkozásunk, mert nekem ez most pont azt a menedéket adta, amire szükségem volt, így ha legközelebb hasonló érzés fog el, biztos, hogy az Április út után nyúlok majd.

8. Margaret Mazzantini. Újjászületés - ez az egyik legnagyobb kedvencem. Ezzel a könyvvel voltam fent és lent, volt olyan, hogy szó szerint eldobtam a könyvet és csak pityeregtem magamban. Kemény, ugyanakkor nagyon szép történet. És ettől félek a legjobban. Mert nagyon megviselt annak idején és emlékszem, hogy akartam ide írni róla, de egy büdös szót, egy értelmes mondatot nem tudtam összehozni.

9. Niccoló Ammaniti: Én nem félek - mivel már az író összes magyarul kiadott regényét sikerült elolvasnom, ideje, hogy újra kézbe vegyem tőle a legelsőt, amivel megnyert magának. Utána pedig jó lenne majd, ha a belőle készült filmre is sort tudnék keríteni. (Az évszakot tekintve szerintem ez a kivétel, ha emlékeim nem csalnak nyáron játszódik. De javítsatok ki, ha tévedek!)

10. Szilvási Lajos: Egyszer-volt szerelem: - egyik kedvenc Szilvásim. Ősszel - télen játszódik, két nagyon szerethető fiatal a főszereplője, igazán szép emlékeket őrzök a könyvről, jó lesz újra Sopronban kalandozni.

Nem tudom, hogy Ti szoktatok-e újraolvasni bizonyos könyveket, mert tudom, hogy sokan sajnálják tőle vagy az új megjelenésektől az időt, de ebből a 10-es listából már kettőt elolvastam és nem bántam meg. Sőt! Azt érzem, hogy erre van most szükségem, valahogy megnyugtat, valahogy egy kis lelassításra késztet. És hihetetlen egy dolog, hogy mennyi mindent fel lehet még fedezni egy korábban elolvasott könyv újraolvasásakor!

Gondolatcunami

Anna Gavalda: Édes életünk

Néha csak akkor jövünk rá arra, hogy valami vagy valaki mennyire hiányzott az életünkből, amikor újra találkozunk vele. Pontosan így voltam, így éreztem most magam Anna Gavalda új könyvének az olvasása közben. Gavalda már az Együtt lehetnénk c. regényével belopta magát a szívembe és azóta a többi elolvasott művével csak még stabilabb helyet alapozott meg magának. Bár a többi könyvét is szerettem, nálam eddig egyik sem érte utol az Együtt lehetnénket. De azt hiszem az Édes életünk nagyon-nagyon szorosan mégis fel tudott zárkózni mögé. 

Tette mindezt két huszas évei közepén-végén járó fiatal történetével, hiszen ebben a kisregényben két hosszabb lélegzetű novella található, amelyek egy közös szállal kapcsolódnak egymáshoz. Mégpedig azzal, hogy egy apró, hétköznapi esemény olyan - elnézést a szóért, de számomra ez jellemzi legjobban a két történetet és az én csapongó gondolataimat is - gondolatcunamit indít el a két fiatal életében, hogy megváltozik tőlük az életük.

Az első regény Mathilde története, aki egyetemre jár, művészettörténetet tanul, közben viszont elég kényelmes módon a sógora cégénél dolgozik és a feladata az, hogy bizonyos honlapokon kommentelget több álnév alatt. E mellett persze bulizik, pasizik és két lánnyal együtt lakik egy csodás albérletben. Az élete annál az apró, ám felettébb stresszes pillanatnál vesz fordulópontot, amikor elveszíti táskáját egy nagy pénzösszeggel együtt. Az első stresszből felocsúdva még visszarohan az étterembe, ám pár perc elteltével már hűlt helye van a táskájának. Aztán a legnagyobb kétségbeesése közepette lesz egy férfi, aki megtalálja ezt a bizonyos táskát. A táskát ugyan visszakapja Mathilde, de az addigi nyugalmas életének lőttek, mert ez a férfi beférkőzik a lány gondolataiba, vágyaiba, álmaiba és ő tudja már, hogy addig nem nyughat, amíg újra a nyomára nem bukkan a titokzatos, és ráadásul első találkozásra kicsit ellenszenves fiatalembernek.

"Vannak esetek, amikor egy-egy könnycseppünk előcsalogatja az összes többit. Sokat sírtam. Mindent elsirattam. Mindent, amit utáltam magamban, az összes bevallatlan hülyeségemet, és mindent, amit elveszítettem az idők során, amióta abban a korban vagyok, hogy megértsem: van, amit örökre veszítünk el."

A második történet - szívemnek ez volt kedvesebb - egy fiatal férfi, Yann egy estéjét mutatja be, aki munkából hazatérve barátnője távollétében az üres lakásban ücsörgés helyett egy mozival töltött estét tervez. Csakhogy a terve meghiúsulni látszik, amikor is a szomszédban lakó házaspárnak segít egy bútordarabot felcipelni, akik kedvességéért  és csak mert ilyen típusúak megnyitják otthonukat és szívüket a srác előtt. Yann pedig egy éjszaka alatt beleszerelmesedik ebbe a párba, az otthonukba, az életükbe, a családjukba és átértékeli a saját addigi életét. Majd a hajnal megérkeztével döntő lépésre szánja el magát, amely élete minden - addig egyfajta pocsolyaként jellemzett és megélt - területére hatással lesz.

Majdhogynem egy szuszra faltam fel ezt a könyvet, de legalábbis két éjszaka elég volt hozzá, mert amint belekezdtem az egyik történetbe, addig nem tudtam letenni, amíg a végére értem. És folyamatosan kaptam valamit Gavaldától. Kaptam egy tükröt, amelyben szinte saját magamat láttam viszont, legyen szó akár Mathilde-ről, akár Yannról. Egy tükröt, mert én is ilyen bizonytalan vagyok az életemet illetően, mint ez a két fiatal. Sőt, bár több évvel idősebb vagyok náluk és a korom szerint a társadalmilag elvárt élethelyzetem már egy felnőtt és saját magával tisztában lévő sikeres nő kellene hogy legyen, valahol ott toporgok mint ezek a fiatalok. Hasonló problémákkal szembesülök, mint ők, ráadásul elég messze vagyok a tinédzserkori felnőtt önmagamról alkotott elképzelésemtől (azt hiszem Yannal kezet foghatok). De a tükrön kívül Gavaldától mintha egy nagy ölelést, egy őszinte beszélgetést, vagy éppen egy kedves, melengető tekintetet is kaptam volna, mert nem ítélkezik, hanem megért. Azt éreztem, hogy ez a nő megérti a fiatalokat, megérti az útkeresőket, megérti azokat, akik lába alól valahogy néha-néha kicsúszik a talaj és azt mondja rá, hogy jól van, nincs ezzel gond, voltam én is így, majd lesz másként, fel fogsz te innen állni és nem kell mindent egyedül csinálnod!

"A boldogságra arról a zajról lehet ráismerni, amit akkor csap, amikor elhagy bennünket. (…) A szerelem viszont éppen az ellentéte. Azt arról a felfordulásról ismered meg, amit a megérkezésével okoz."

Imádtam a két történetben azt, hogy egy apró hétköznapi mozzanat az emberben mennyi mindent megmozgathat, mennyi mindent elindíthat. Például Mathilde történetében abban a bizonyos táskában nem csak a pénz volt, hanem olyan emlékek, olyan apróságok, amely a lánynak a pénznél is többet jelentenek. És amikor ezt elvesztette, akkor gyászolta meg azokat a személyeket vagy eseményeket, amelyeket ezek a tárgyak jelképeztek.

Vagy éppen Yann történetében, hogy a srác szemét egy házaspár boldogsága, egy boldog hétköznapi (mindennapi) este nyitja fel. Amikor a feleség és a férj (egyébként első ránézésre két teljesen össze nem illő ember) között olyan összhangot lát, hogy szinte fizika fájdalmat és valami erőteljes, ugyanakkor megfoghatatlan vágyódást érez.

"Isten a tudója, mennyire szeretem a szüleimet, ezeket a megfontolt, nyugodt és tapintatos embereket, de milyen jó lett volna, ha a szeretetükön túl ezzel a titokkal is megajándékoznak… Hogy a boldogság megnyilatkozhat a lépcsőházban is, nem kell mindig félni. Attól, hogy zajt csapunk, hogy boldogok vagyunk, hogy zavarjuk a szomszédokat, ha a lelkünk legmélyéről káromkodunk.
Nem kell félni az élettől, a jövőtől, a gazdasági válságtól, az összes made in China Pandora szelencéjétől, amit a még nálunk is félősebb vén disznók már kinyitottak előttünk, és azóta mást sem tesznek, csak elveszik a bátorságunkat, hogy maguknak tartsák meg az összes lóvét."

Gavalda stílusáért is nagyon oda meg vissza vagyok. Szeretem azt a sok ... -t, a látszólag csak oda-odavetett szavakat, a néha be nem fejezett gondolatokat, amiket ránk olvasókra bíz (de hát úgyis tudja a befejezésüket, mindannyian tudjuk). Szeretem, hogy megmutatja történeteivel, hogy ebben a valamiben, amit életnek hívunk, a mindennapi apróságokat kellene észrevennünk, ezeknek kellene örülnünk, együtt kellene lennünk, azokkal, akikkel jó együtt lenni és magunk mögött hagyni azokat (személyeket vagy dolgokat), amelyek visszahúznak minket attól, hogy felálljunk a padlóról, hogy esetleg újrakezdjünk valamit vagy hogy valami újba vágjunk bele. Szóval az van, hogy szeretem Gavaldát! Nagyon! Már csak akkor szerethetném még jobban, ha gyakrabban kapnánk tőle ehhez hasonló történeteket!

"Az ember nem találkozik azokkal, akiket szeret, hanem rájuk ismer." 

Kiadó: Magvető

Kiadási év: 2014

Fordította: Tótfalusi Ágnes

Csokival tálalt könyvek

Pár napja kaptam Amadeától egy kérdőívet, amelyben a csokikról és a könyvekről esik szó. Nagyon jó kis kombináció ez, nekem már csak az lenne jobb ha kávékról és könyvekről kellene egy hasonlót kitöltenem :)

Nézzük a listát, hogy milyen csokik azaz könyvek szerepelnek az én menümön:

Étcsokoládé - egy sötét témájú könyv

Mivel nemrég olvastam és annyira, de annyira sötét témájúnak tartom, ezért nem is kellett ennél a pontnál sokat gondolkoznom, mert egyértelmű, hogy nálam ez most Benyák Zoltán Csavargók dala c. könyve.

Fehér csokoládé - egy vidám könyv

Itt rögtön Marcello D'Orta Rómeó alulról jegyezte el Júliát c. könyve ugrik be. Azt hiszem ezt volt az a könyv, amelyet néha úgy olvastam, hogy a nevetéstől potyogó könnyeimtől alig láttam a szöveget :) Illetve próbáltam a családnak felolvasni belőle részeket és a röhögéstől nem igazán ment.

Tejcsokoládé - egy népszerű könyv, amit nagyon el akarsz olvasni

Hogy mennyire népszerű azt nem tudom, de sok olyan ember olvasta el, akiknek az ízlésében megbízom, úgyhogy már elég régóta piszkál Lionel Shrivertől a Születésnap után. 

Csokoládé, aminek karamell van a közepén - egy könyv, ami ellágyított

Ide mindenképpen egy kedvenc könyvem kívánkozik, ráadásul mostanában többször is az eszembe jutott, mert december folyamán tervezem, hogy immár sokadjára elolvasom majd: Marisa de los Santos És besétált a szerelem.

Ostyamentes kit-kat - egy könyv, ami meglepett téged

Az idei év nagy meglepetése volt számomra életem első sci-fije: John Scalzi Vének háborúja. Annyira bejött, hogy szívem szerint rögtön folytattam volna a sorozatot, pedig a sci-fi számomra eddig egy mumus műfaj volt, de ez a kötet valami eszméletlen jó, a tökéletes szórakozás élményét kaptam tőle.

Snickers - egy könyv, amiért megőrülsz (a book you're going "nuts" about - így érted a csokiválasztást:):

Na, most ez a legnehezebb kérdés. Oké, sokszor oda meg vissza vagyok egy könyvért és rettenetesen elfog az érzés, hogy azonnal és most rögtön olvasni akarom és birtokolni, azért ezt a fajta "őrületet" még tudom kezelni. De ha arra gondolok és az őrületet ahhoz hasonlítom, mondjuk, hogy mi az a könyv, ami kiforgatott egy kicsit a világomból az egyértelműen Margaret Mazzantini Újjászületés c. regénye volt.

Forrócsokoládé tejszínhabbal és pillecukorral - egy könyv, amit bármikor újraolvasol (comfort read):

Azt hiszem az én esetemben valamelyik Szilvási-kötetnek kell, hogy itt szerepeljen. Mivel most ősz van és ez is ősszel játszódik az Egyszer-volt szerelem című regényt választom.

Bonbon - egy sorozat, aminek olyan tulajdonságai vannak, amiket sokféle olvasó szerethet:

Sok helyen láttam a Harry Pottert és egyet is értek vele, de mivel én még nem olvastam végig a sorozatot, nem ezt ajánlanám ide. Szerintem A szingli fejvadász sorozat is elég népszerű lehetne (pláne ha folytatnák is!) és nemcsak a női olvasók táborában. Vicces, könnyen olvasható, jópofa karakterek szerepelnek benne, szóval tökéletes szórakozásnak gondolom és bátran ajánlanám mindenkinek!

Köszönöm szépen a jelölést, érdekes volt ilyen témák szerint átgondolni a könyveket. :)

Egy pad, egy kávé és egy könyv #8

Nemrég katacita szóvá tette, hogy régen volt már Egy pad, egy kávé és egy könyv bejegyzésem. Most, hogy végre ezt a témát folytatnám, utána néztem és magam is megdöbbentem, hogy majdnem egy éve, hogy ezzel kapcsolatban írtam utoljára. Pedig higgyétek el kávézom én azóta is rendszeresen, nemcsak itthon, hanem kávézókban és még fotózom is az épp aktuálisat, csak mire nyugiban gépközelbe kerülök eltelik pár nap, egy hét és olyankor már kicsit megkopott ez élmény. 

Ezzel szemben ma végre van miről írnom, bár nem kávéházi, hanem home made verzióról tudok beszámolni Nektek. Odakint csodás napsütés van, én mégis itthon kuksolok, hiába mondják a meteorológusok, hogy lehet, ez lesz az utolsó szép őszi hétvégénk, én ma a maradásra voksoltam. Szóval mielőtt elkezdeném a vasárnap délutánom, estém azon részét, amelyet csak a hétfői rákészülésnek hívok (és nem épp a kedvenc szakaszom a hétből) csaptam egy jó kis kávés olvasást itthon. Így a padtól tekintsetek kérlek most el, marad a jól bejáratott olvasósarok, viszont kipróbáltam egy új kávét. Méghozzá a szegfűszeges-fahéjas verziót. Semmi ördöngösségre ne gondoljatok, mert egyszerűen a tejet pár darab szegfűszeggel és egy csipetnyi fahéjjal forrósítottam meg, majd egy szűrőn keresztül öntöttem a bögrémbe. Aztán a jó öreg tejhabosító olyan habot rittyentett nekem, hogy ihaj és már ekkor éreztem a finom illatokat. Mehet utána bele a sima feketekávé és egy kis fahéj díszítésnek a tetejére. Mivel én mindig cukor/édesítőszer nélkül iszom a kávét, ezt is így készítettem, de az első korty után úgy döntöttem, hogy ez most bizony megkíván egy kis mézet, úgyhogy utólag még ezzel turbóztam fel. Szerintem nagyon finom lett a végeredmény, nyugodtan próbáljátok ki, igazi őszi meleg csábítás ez! :)

A Könyvet most nem volt nehéz kiválasztanom. A nem éppen kellemes hetem legszebb pontja az lett, amikor beszerezhettem végre Anna Gavalda Édes életünk c. új könyvét, ezzel kényeztetem magam a mostani hétvégén. Az első történeten már túl vagyok és olvasás közben jöttem rá, hogy mennyire ki voltam már éhezve valami hasonlóra, valami Gavaldásra :) Szóval most a szegfűszeges kávé és Gavalda lett a tökéletes kombináció. 

Ti mivel kényeztettétek magatokat mostanában?

"Csak a történeteink maradnak, ha elmegyünk."

Benyák Zoltán: Csavargók dala

Van úgy, hogy az embernek nagyon rossz a kedve és nem találja a helyét ebben a világban. Van úgy, hogy ilyenkor olyan könyvekért nyúl, amelyek a boldogság, az öröm, a könnyedség üzenetét közvetítik leöntve egy kis cukormázzal és rózsaszín pudinggal. De van úgy, hogy nem erre van szüksége ilyenkor. Hanem egy oly történetre, amely még mélyebbre rántja, amellyel - ha csak képletesen is, de - megjárja a poklot, és amely felnyitja a szemét, felrázza ebből a napok óta tartó állapotból és megmutatja, hogy rossz kedvével együtt ő bizony egy szerencsés ember. Nekem ez a könyv volt a Csavargók dala.

Most fejeztem be ezt a könyvet és még keresem a szavakat, hogy mit is lehetne róla írni. Már a fülszöveg elolvasásakor tudtam, hogy valamikor biztos a kezembe veszem, mert azért valljuk be, nem mindennapi sztori az, hogy három csavargó a szemétben talál egy kidobott gyermeket. Méghozzá három ennyire eltérő jellemű és hátterű csavargó, mint ezek: Priusz, aki a csavargók között a legjobban öltözöttnek számít, viszont életének legnagyobb részét a börtönrácsok között töltötte, vagy éppen Flúg, aki életét szintén "nem akart" gyermekként kezdte és óriási termetével, erejével kereste meg az utcán a betevőre valót, ellenben csekély értelmi képességei miatt egész életében csak megalázták, kihasználták és egy emberi szörny vált belőle, vagy éppen Kócos, aki a legfiatalabb, múltját tekintve pedig a legtitokzatosabb a három közül és soha nem fedi fel testét, nem veti le kirongyolódott pulóverét.

Valami mozgott a szemétben.
Nem a szél volt az.

Ez a hármas egy nap pár hónapos gyermeket talál a szemétben. Mivel csapatuk létezésének alappillére az, hogy mindenen osztozkodnak, amit együtt találnak, így a gyermeket is közösen veszik a szárnyaik alá. De ahogy az ilyenkor lenni szokott, mindegyiküket eltérő okok és indokok vezérlik. Eleinte úgy gondolják, hogy majd megkeresik az anyját, de hamar kiderül számukra, hogy ez már veszett fejsze nyele. Egy idő után pedig a gyermek feletti közösködés megbontja az egységüket és dönteni kell, hogy kivel maradjon Kölyök. Ahogy a hármas megbomlik, az események úgy lesznek egyre komorabbak, sötétebbek, mi olvasók pedig úgy süllyedünk egyre mélyebbre főhőseinkkel.

Nem tudok és nem is akarok többet írni a cselekményről, mert ezt elmondani nem lehet, inkább olvasni kell. Annyira komplex és összetett ez a történet, és én erre igazából az utolsó oldal befejezésével jöttem rá. Nemcsak a három csavargó történetét ismerjük meg, illetve nemcsak a Kölyök sorsáért izgulhatunk. Ahogy vándorolnak a csavargók cementgyárból az utcára, utcáról kalyibákba, úgy találkozunk újabb és újabb csavargókkal, azaz emberi sorsokkal. Sorsokkal, amelyek valamilyen úton-módon a sötétben, a névtelenek, az arctalanok között kötöttek ki. Itt nem Jánosok és Lászlók tengetik életüket, itt olyan lények élnek, akik nevüket eldobva már csak úgy ismertek, mint Mázli, Batár, Csiribá. És esténként, amikor a sors egy olajoshordó mellé tereli őket, amikor a tűz fénye és melege mellett megerednek a nyelvek, megismerjük a már csak valamilyen tulajdonsággal azonosított nevű csavargók történetét, mert "csak a történeteink maradnak, ha elmegyünk".

Ezeket a történeteket néhány fejezetenként megszakítják a Csavargó Költő egysorosai, vagy feljegyzései, illetve egy bizonyos bankó útja is. A könyv végén ezek az apró, mozaikkockaként feltűnő történetek is megtalálják helyüket ebben a tablóban, kerek egésszé téve ezt az egész mélyre szállást.

"Gyereksírás. Lélegző, bömbölő élet. Ez volt a szemétben. Valaki kidobta a legértékesebbet. Azt, amiért szokás mindent odaadni és feláldozni. Rúgkapál és visít. Az élet mindenekfelett élni akar. Akkor is, ha méltatlannak ítélték, ha érdemtelennek gondolták. Őszinte. A világban, ahol minden okokra és okozatokra épít, ahol minden mögött terv sejlik, az élet önmagáért akar lenni. Egy csoda. És ma valaki kidobta ezt a csodát a szemétbe."

A könyv atmoszférája iszonyat sötétséget áraszt magából. Ha színnel kellene jellemezzem akkor azt mondanám, hogy a feketénél is feketébb. Minden kép húsbavágó, némely gyomorforgató, kegyetlenül őszinte és őszintén kegyetlen. Mint főszereplőink teste a történet is mocskos, bűzös, bemászik az ember elméjébe, fészket rak és nem hagy nyugtot. Legalábbis engem nem eresztett: őrlődtem, tipródtam a képeken, a szavakon, néha gyomron vágott, és ahogy már mondtam nagyon-nagyon mélyre vitt. De nem bántam. Engedtem, hadd vigyen. 

Véleményem szerint ez olyan történet, amelyet mindenkinek el kellene olvasnia, ugyanakkor tudom, hogy - bántás nélkül használva ezt a szót - a mimózalelkű olvasók pár fejezetnél tovább nem bírnának eljutni, pedig mindenkire ráférne csak egyszer az, hogy eltöprengjen ezen a témán, azokon a szavakon és karaktereken, amelyet Benyák Zoltán megalkotott. Az i-re egyébként a pontot az író utószava tette fel számomra, és remélem, hogy nemcsak nálam, de a többi olvasójánál is eléri majd a célját:

"Ha valaki azt kérdezi, hogy a Csavargók dalából mi a kitaláció és mi a valóság, akkor el kell keserítenem: ez a regény a valóság tégláiból épült, amelyek olyan nehezek, hogy sokszor azt hittem, rám omlanak. De azért csak raktam egymásra a szavakat. Végül már csak egy célom volt vele: a sok nehéz történetből valami olyat építeni, amivel legyőzzük mindannyiunk betegségét, a közönyt, és kíváncsiak leszünk egy idegen történetére is, megpróbáljuk jobban érteni egymást. Egy valós mesét, aminek a végén dereng egy kis fény."

Kiadó: Grafomán

Kiadási év: 2014