Balzsam a léleknek

Elizabeth von Arnim: Elvarázsolt április

 

Ezt a kis könyvet már a megjelenésekor kinéztem magamnak, és a legutóbbi könyvtárazás során olyan szerencsém volt, hogy ott pihent az újdonságok polcán. Vittem is magammal boldogan haza, mert szerintem már a borító is olyan olvasásra csábító. Hamarosan teljesen bele is vesztem San Salvatore világába és a négy hölgy történetébe.

A regény eleje azzal kezdődik, amikor Mrs. Lotty Wilkins egy londoni női klubban meglát egy hirdetést egy újságban:  

"Azoknak, akik szeretik a glicíniát és a napfényt. Kicsiny, középkori olasz kastély a Földközi-tenger partján, április hónapra bútorozva kiadó. Személyzet szükség szerint marad." 

Ennyi és nem több, mégis Lotty nem tudja a fejéből kiverni a hirdetést és a lehetőséget, hogy elszakadjon a ködös Angliából egy hónapra, ügyvédként dolgozó férje mellől, akivel a kapcsolata már rég nem olyan, mint ismeretségük elején és aki mellett ő csak a tökéletes feleség szerepét tölti be. Ahogy nézelődik, a klubban feltűnik neki, hogy egy csöndes, visszahúzódó hölgy, Mrs. Rose Arbuthnot, szintén elolvasta a hirdetést. Lotty gondol egy merészet, és megszólítja Mrs. Arbuthnotot, akiről csak annyit tud, hogy életét a férje mellett a szegényeknek és Istennek szenteli. A két hölgy a kezdeti tartózkodásukat leküzdve úgy dönt, hogy ők bizony kiveszik ezt a kastélyt áprilisra. A bökkenő csak az, hogy egyik sem akarja bevallani a férjének, mit terveznek, és a saját megtakarított pénzük meg nem lenne elég a bérleti díjra. Ezért ők maguk is hirdetést adnak fel, amelyben bérlőtársakat keresnek. Két hölgy jelentkezik: Lady Caroline Dester, aki a londoni társaság ünnepelt szépsége, minden férfi a kegyeit keresi és a lábai előtt hever, amit ő kimondottan utál már, épp ezért menekülne el az emberek elől egy rövid időre. A másik hölgy pedig az idős Mrs. Fisher, aki férje halála után már csak az emlékeinek él és botja nélkül egyetlen lépést sem tud (vagy hajlandó) megtenni.

A négy hölgy elindul és már ott mosolyra húzódott a szám, amikor Rose és Lotty igyekeznek, hogy ők érjenek San Salvatore kastélyába elsőként, hogy a két hölgynek előkészítsék a szobákat, csakhogy mire megérkeznek a két másik hölgy már rég ott pihen. A csöndes kuncogás ezután is végig megmaradt, ugyanis a 4 hölgy annyira eltérő karakter és annyira idegenek egymásnak, hogy ez kimeríthetetlen humorforrás. Eltérő okok vezérelték őket ugyan San Salvatore hegyei közé, de anélkül, hogy tudnák, a cél közös: boldogságot, békét találni.

Lotty lesz az első, aki teljesen kivirul a gyönyörű környezetben. A szemünk előtt veti le szürke páncélját és válik csacsogós fiatalasszonnyá, akinek hamarosan hiányozni is kezd a férje. 

Rose sem marad olyannak, mint amikor megérkezett. Eleinte lelkiismeret-furdalás gyötri, hogy a szegények gondozása helyett a gyönyörű olasz tájat választotta, de végül átadja magát a pihenésnek és átgondolja az örömtelen életét és házasságát is. 

Mrs. Fisher igen kemény dió. Rosszallóan nézi a fiatalasszonyok örömét, nem érti, hogy férjeik nélkül, hogy jöhetnek nyaralni és következetesen fennhéjázó modorban társalog a hölgyekkel. 

"– De itt nincsenek férfiak – mondta Mrs. Wilkins –, akkor hogyan lehetne illetlen? észrevette már – kérdezte Mrs. Fishertől, aki igyekezett úgy tenni, mintha nem is hallaná –, hogy férfiak nélkül milyen nehéz illetlennek lenni?"

Aztán egyik nap ő is azt veszi észre magán, hogy már a botja nélkül sétálgat. Hát nem felháborító ez a tett? 

A legvisszahúzódóbb karakter még Olaszországban is Lady Caroline. De ahogy megismerjük, rájövünk ennek okára. Angliában ő csak egy csinos pofika, egy gyönyörű fiatal lány, akiért a férfiak ölni is tudnának. Nincs férfi, akire nem ilyen hatást gyakorolna és ő ezt már borzasztóan unalmasnak találja. Ő naphosszat csak pihen a kertben és gondolkozik, hogy milyen unalmas az élete és hogy hogyan tudna ezen változtatni.

Ahogy a négy asszony változik, úgy változik az egymáshoz való viszonyuk is és talán nem árulok el nagy titkot, hogy a regény végére jó barátnők lesznek. A dolgok igazán akkor gyorsulnak fel, amikor megjelennek a férfiak is a kastélyban. Betoppan a két férj, Mellersh Wilkins és Frederick Arbuthnot is, és az a férfi is, Mr. Briggs, akitől a hölgyek a kastélyt bérelték. A teremtés koronái igazán megváltoztatják a hölgyek addig csendes hétköznapjait. Itt a kedvenc jeleneteim Lotty és Mellersh fokozatos egymásra találásai voltak:

"Mellersh, rá nem jellemző módon, becézgette Lottyt. Mellersh a legjobb pillanataiban sem volt becézgető típus, mert hűvös természettel áldotta meg a sors, de San Salvatore nagy hatással volt rá, vélte Lotty, hogy ezen a második héten néha mindkét fülébe belecsípett, egyikbe a másik után, a szokásos egy helyett, és Lotty, akit elképesztett ez a villámsebesen fejlődő szeretetteljes bánásmód, már kezdett azon tűnődni, vajon, ha ilyen iramban halad, mit tesz majd a harmadik héten, amikor ő nem tud több füllel szolgálni."

Az egész könyvet áthatja valami könnyed kedvesség, bájosság. Olvasás közben Jane Austen és Georgette Heyer regényei jutottak eszembe. Sokszor megcsillan benne a humor és a végén tényleg szorítunk a hölgyeknek, hogy találják meg a boldogságukat nemcsak San Salvatore kastélyában, hanem majd otthon is, a ködös Albionban. Talán azért maradt bennem egy pici hiányérzet, mert a történet végét nagyon gyorsan lezárta az írónő. De a gyönyörű tájleírásokkal, az olasz vidék, az olasz "dolce vita" érzés bemutatásával ezt kompenzálta Elizabeth von Arnim. 

Most is - mint minden olyan könyv olvasása után, amely Olaszországban játszódik - azt mondom, hogy Itáliát receptként kellene felírni a lélek bajaira. Én indulok is a saját beutalómért az orvosomhoz!

SAN SALVATORE - LUGANO

Érdeklődve láttam, hogy a könyvből már film is készült 1992-ben, olyan főszereplőkkel, mint Miranda Richardson és Alfred Molina. 

Értékelés: 4/5-ből

Kiadó: Európa Könyvkiadó

Kiadási év: 2012

Fordította. Prekop Gabriella

A kép forrása. www.old-picture.com