A pince mélyén

Niccolò Ammaniti: Én és te

Nem tudom, hogy mit, de valamit nagyon tudnak ezek az olasz írók. Itt van például Ammaniti, akiről tavaly hallottam először, amikor az egyik könyvesbolt akciója során a kezembe került - aztán pedig a kosaramba-, az Én nem félek című rövid kis könyve. Bár csak pár száz oldal volt, én le sem tudtam tenni míg a végére nem értem, mégis akkorát szólt, hogy napokig csak bambultam ki a fejemből. Utána pedig levadásztam Ammaniti összes magyarul elérhető könyvét, amik azóta is a könyvespolcomon várnak a sorukra, mert besoroltam őket a "vészhelyzet esetén" kategóriába. Amikor olyan könyv kell, ami biztos tetszeni fog.

Aztán pár héttel ezelőtt láttam, hogy az Európa Kiadó megjelenteti Ammaniti legújabb novelláját és tudtam, hogy nem úszom meg, mert ezt is be kell szereznem. Mikor elmentem érte, csodálkoztam, hogy milyen vékonyka, de tudtam, ez az értékéből semmit sem fog levonni. Jóslatommal nem is lőttem mellé. A húsvéti ünnepekre kellően elromlott az idő, a hangulatom sem volt éppen a legvidámabb, így ezzel a könyvvel kucorodtam be este az ágyamba olvasni. Aztán csak olvastam az utolsó betűig, utána meg bámultam magam elé. Mert megint megérintett. Mert megint elgondolkoztatott és mindezt úgy, hogy nem 600-700 oldalon regélt, hanem csak úgy, mintha ott ült volna az ágyam szélén és lefekvés előtt eszébe jutna egy történet a hétköznapi emberekről.

A történetet Lorenzo, egy 14 éves kisfiú meséli el, aki keresi helyét a világban, de nem igazán tud beilleszkedni az iskolában és nincsenek barátai. Aztán egyszer felismeri, hogy ha "álcázza" magát és úgy viselkedik mint a nagymenők, a népszerűek, akkor ő sem fog kilógni a sorból. Persze ez a magányosság problémáját nem oldja meg. 

"A légynek sikerült mindenkit átvernie, tökéletesen beilleszkedett a darazsak társadalmába. Azt hitték, közülük való vagyok. Egy jó arc. Otthon azt mondtam a szüleimnek, hogy az iskolában mindenki jó fejnek tart, és vidám sztorikat találtam ki, mintha velem történtek volna. De minél jobban belebonyolódtam a szerepembe, annál különbözőbbnek éreztem magam. A szakadék, amely elválasztott a többiektől, egyre mélyült."

Aztán ebből az álcázásból végül egy "apró" hazugságba sodorja magát: édesanyjának azt mondja, hogy az egyik legnépszerűbb osztálytársa meghívta őt és még pár barátját egy sítúrára. Lorenzo anyukája boldog, hogy fiának végre barátai vannak, nyugodt szívvel elengedi őt. De Lorenzo nem megy messzire, csak a házuk pincéjébe vackolja be magát, úgy gondolja majd szépen eltölti ott a kirándulásra szánt napokat. Élvezi az egyedüllétet, hogy nem kell másnak lennie, mint ami valójában, mígnem valaki megzavarja őt nyugalmában. Betoppan Olívia, a féltestvére. Aki először pénzt kér Lorenzotól, majd csak annyit, hogy hadd maradhasson vele ott lent a pincében. Lorenzo látja és érzi, hogy valami nagy gond van a testvérével, de mivel nem állnak egymáshoz közel, évekig nem hallottak egymásról, ezért nem akarja, hogy a lány maradjon. Aztán mégis másképp dönt és a két külön-külön magányos testvér a legnagyobb baj közepette egymásban találják meg azt a fogódzkodót, amire a lelkük mélyén szükségük van. Vajon kapnak-e esélyt, hogy kapcsolatuk kiteljesedjen? Én végig ezért szorítottam neki.

Ammaniti megint olyan karaktert alkotott Lorenzo személyében, akit nagyon megszerettem. Fájt a szívem érte, miközben próbált beilleszkedni a többiek közé, vagy amikor látta, hogy édesanyja mennyire örül annak, hogy végre barátai vannak, ezért nem merte elmondani neki, hogy az egészet csak kitalálta. Sokat gondolkoztam rajta, vajon a szülők képesek-e észrevenni a mai rohanó világban, ha gyermekük magányos, nem találja a helyét, nincsenek barátai? Aztán azon is eltöprengtem, hogy Olíviának másként alakult volna a sorsa, ha a szülei nem válnak el, ha az édesapja nem nősül újra és jobban odafigyelnek rá, ha a gondok, bajok alkalmával nem pénzt kap azért, hogy kihúzzák a csávából, hanem egy kis törődést. Szóval napokig ott motoszkált a történet a fejemben, nehéz volt elengedni. 

Most már csak az a gondom, túl nehezen állom meg, hogy ne a két, még nem olvasott Ammaniti könyv felé vegyem az irányt a polcomnál.

Értékelésem: 4,5 / 5-ből

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadási év: 2012
Fordította: Matolcsi Balázs