Kilépni az életbe

Rainbow Rowell: Attachments

Rainbow Rowell nevével még Dóri blogján találkoztam először, amikor is az Eleanor & Park című regényről olyan lelkesen írt, hogy az én kedvemet is meghozta a könyv elolvasásához. Olyannyira megszerettem az írónő ezen könyvét, hogy a múltkoriban, amikor megint előjött az az érzés, hogy mi a fenét olvassak Grecsó Krisztián Megyek utánad c. letaglózó könyve után, nekem rögtön az ő neve ugrott be és már bele is kezdtem az Attachments-be. Nem mondhatnám, hogy sokáig tartott az olvasása, hisz majdnem egy alkalommal azaz egy este alatt el is olvastam Lincoln, Beth és Jennifer történetét.

Érdekes és elgondolkoztató történetet kaptam, kicsit mást, mint amit vártam, mert inkább romantikusra számítottam, ehelyett egy fiatal srác útkereséséről és magára találásáról szólt nekem a könyv. 

Lincoln 28 éves, aki valahogy megragadt az életének egy bizonyos pontján. Még mindig nem tudja kiheverni első és eleddig egyetlen, középiskolába visszanyúló szerelmével történő szakítását, még mindig otthon lakik kissé uralkodó típusú édesanyjával, még mindig nem tudja, hogy mi is akar lenni az életben, mivel akar foglalkozni, de végre sokadik diplomája megszerzése után munkába áll egy napilapnál, mint informatikus. Nem nagyon füllik a foga a feladathoz, amire felvették, mert a fő elfoglaltsága az lesz, hogy a cég levelezését olvassa és azon felhasználóknak, akik a céges levelezést magáncélra használják, vagy tiltott oldalakat látogatnak, azok orrára rákoppintson egy-egy ejnye-bejnye üzenettel. Esténként dolgozik, olvassa az e-maileket, néha-néha küld egy-egy figyelmeztető üzenetet, de egyébként halálra unja magát munka közben. Egészen addig, amíg fent nem akad a rendszeren Beth és Jennifer levélváltása. Lincoln először csak azzal a céllal olvassa a levelezésüket, hogy figyelmeztesse majd őket, aztán azt veszi észre, hogy a figyelmeztetést nem akarja nekik kiküldeni, ugyanis nap mint nap alig várja, hogy többet tudjon meg a két nőről, akik nagyon jó barátnők és akik a napi munka mellett néhány percet lecsípnek maguknak arra, hogy megvitassák életük eseményeit.

Jennifer nem olyan rég házasodott össze párjával, akire hosszú magányos évek után talált rá, és igazából a mai napig nem is hiszi el, hogy a párja mennyire szereti őt. Sorsfordító ponthoz érkeztek kapcsolatukban, ugyanis a férje már szeretne egy gyereket, de Jennifer nem érzi magát készen még erre a komoly lépésre. Beth pedig ugyan párkapcsolatban él, de egy zenésszel, aki sokszor nincs otthon, akinek sok fellépése van, akire ragadnak a csajok és aki úgy tűnik, hogy alkalmatlan az elköteleződésre, pontosabban arra, hogy valamikor a közeljövőben feltegye Beth-nek a Nagy Kérdést. Ezekbe a témákba csöppen bele Lincoln és egyszer csak azt veszi észre magán, hogy teljesen belepistult így látatlanban is Beth-be. Csak hát ugye van itt egy kis probléma: nem valami etikus dolog harmadikként olvasni a két lány levélváltását mégpedig titokban, illetve hogyan is állhatna oda Beth elé érzelmeit bevallva, mert egyrészt nem is tudja hogy néz ki a lány, másrészt hogyan magyarázza ki azt, hogy a hosszú hetek alatt olyan közel került hozzá a lány, mintha már régóta ismerné.

Természetesen mivel egy romantikus regényről van szó bonyolódnak kellően a szálak ahogy halad előre a történet, lesz egy-két nem várt fordulat, de azért biztos voltam benne, hogy valahogy megtalálja majd egymáshoz az utat a két főszereplő még ha volt pár kerülő is az útjuk során.

Amit nagyon szerettem ebben a történetben az az a meglepetés, hogy inkább a férfi főszereplőn, Lincolnon volt a hangsúly. Számomra az ő útkeresése volt a középpontban. Nagyon nehezen indult el az úton, amire mindannyian félünk rálépni az iskolák elvégzése után, de aztán volt elég spiritusz benne, hogy hosszú töprengés után elhatározza magát, hogy mit is akar kezdeni az életével. Illetve fel is ismerte - oké, egy kis noszogatás árán a barátok, család részéről -, hogy mit kell megtennie, min kell változtatnia ahhoz, hogy álmait elérje. Ugyanakkor mindezt úgy próbálta megoldani, hogy az életében fontos embereket ne bántsa meg, igyekezett eleget tenni édesanyja és nővére elvárásainak. Szerettem ahogy nyitott a világ felé, amikor nem csak a biztos és évek óta ismert barátai közösségére vágyott, hanem valami újat is kipróbált (kisebb-nagyobb sikerrel).

Érzésem szerint a két női karakter egy kicsit háttérbe szorult Lincoln mellett, viszont az őket érintő kérdéseket nagyon is fontosnak gondoltam. A kapcsolatok nagy próbája egy gyermek születése, de már azelőtt próbatétel elé állítja ez a párt, mielőtt a trónörökös a világra jönne, hisz ez két ember közös elhatározása kell, hogy legyen. És mi van akkor ha csak az egyik vágyik rá, de a másik még nem? Beadjuk a derekunkat a másik kedvéért vagy kötjük az ebet a karóhoz? 

Illetve egy nő életében szintén fontos pillanat, amikor a párunk úgy gondolja, hogy szeretné velünk összekötni hivatalosan is az életét, és amikor valaki évek óta vár erre a lépésre, akkor bizonytalanná válik nem csak a kapcsolatot illetően, hanem saját magára nézve is. Szóval érdekes volt - és helyenként igazán kacagtató - olvasni a két nő levélváltását.

Két elolvasott könyve alapján elmondhatom, hogy nagyon megszerettem Rainbow Rowell stílusát és szereplőit, mert mindegyik olyan valós, nem papírhősök, hanem útjukat kereső fiatal emberek vagy például az Eleanor & Park esetében középiskolás fiatalok. Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik vágynak valami kellemes, humoros kikapcsolódásra és akik emlékeznek még arra, hogy milyen is volt 1999-ben, amikor vártuk a nagy 2K "becsapódását". Én bevallom, nosztalgikus érzéssel gondoltam vissza a 15 évvel ezelőtti korszakra és jó volt egy kicsit visszarepülni az időben!

Idézetként pedig itt olvasható az egyik kedvenc jelenetem Lincoln és az édesanyja között (vegyétek figyelembe, hogy 1999-ben járunk!):

„Mom, do you find Tom Cruise attractive?”
His mother set down her chisel. She looked at Lincoln as if she was trying to decide whether he was “Meadow Path” or lime.
“Honey, do you find Tom Cruise attractive?”
“Mom. No. Why would you ask that? Jesus.”
“Why would you ask that?”
“I asked if you found Tom Cruise attractive. I didn’t ask if you thought I was gay. Do you think I’m gay?”
“I didn’t say that,” she said. “I have thought, occasionally, that maybe, you might, but I wasn’t saying that. I was just trying to help you.”
“Help me what?”
“Help you tell me, if you were. Which you’re not. You’re saying you’re not, right?”
“ Yes. I mean, I’m not. Are you serious with this?”
“Well, Lincoln, you have to admit, it would explain a lot.”
“What? What would it explain?”
“It would explain why you don’t have a girlfriend.

Kiadó: Plum

Kiadási év: 2012

Cormoran Strike színre lép

Robert Galbraith: Kakukkszó

Vallomással tartozom: nem olvastam (még) a teljes Harry Potter-sorozatot. Annak idején, amikor J.K. Rowling megalkotta Harryt és Roxfortot, én már nem tartoztam a célközönségbe, teljes mértékben hidegen hagyott az egész. Aztán a mozifilmek (és egy nagy filmrajongó barátnő) hatására valahogy mégis utat talált az életembe ez a sorozat, de a könyvektől még mindig távol tartottam magam. Egészen tavaly télig. Akkor kellett valami elterelő hadművelet, amikor a napi nyüszögést túl kellett élnem valahogy. Na, ekkor jött Harry (pontosabb az első 3 kötet a sorozatból) és azt hiszem barátok lettünk. Tudtam persze, hogy azóta J.K. Rowling írt egy könyvet a felnőtteknek is, de még mindig nem piszkált ez engem annyira, hogy be is szerezzem. Aztán egy másik barátnőmmel beszélgettünk az Átmeneti üresedésről és mondta, hogy nagyon meglepődött rajta, de nagyon tetszik neki és adjak majd egy esélyt mindenképpen a könyvnek. Utána nem sokra rá robbant a bomba, hogy Rowling álnév alatt kiadott egy krimit. Akkor sem, és igazából most sem értettem, hogy miért volt akkora hype körülötte, hogy álnév alatt írt, hát istenem, volt már ilyen a történelemben nem? Persze azért megnéztem én magamnak ezt a könyvet és ez rögtön érdekelni kezdett, így amikor láttam, hogy hamarosan magyarul is kiadják, tudtam, hogy ezt viszont be fogom szerezni a megjelenése után. Így is lett. Aztán belekezdtem ... és csak annyit mondhatok, hogy az írónő ezzel a regényével magáénak tudhat egy újabb rajongót.

Mindezt a hosszú felvezetőt azért írtam le, mert nem tudom (és nem is akarom, mert szerintem tök fölösleges) a Kakukkszót az írónő korábbi munkájával összehasonlítani. Mindenféle elvárás nélkül kezdtem bele a történetbe és szerintem az teszi jól, aki így indul neki. Nincs léc, nincs valami határ, amit meg kell ugrani, vagy át kell lépni, egyszerűen csak bele kell merülni a történetbe és élvezni kell, hogy kapunk egy olyan új, 21. századi detektív karaktert, mint Cormoran Strike.

Maga a sztori nem tűnik annyira bonyolultnak. Van egy világhírű modell, Lula Landry, aki egy átmulatott éjszaka után kiesik/kiugrik lakásának erkélyéről. A rendőrség a vizsgálatok után öngyilkosságnak minősíti az esetet. A család gyászol, a barátok hitetlenkednek, a modell világ pedig siratja az elvesztett gyöngyszemét. Egy ember van, aki igyekszik tisztázni, hogy mi is történt valóban azon az éjszakán, mégpedig Lula bátyja, aki nem hisz a rendőrségnek, akik szerint Lula öngyilkos lett. Ő lesz az, aki felkeresi Strike-ot, az Afganisztánt megjárt veteránt, aki épp haldokló cégét és saját magát igyekszik fent tartani inkább kevesebb, mint több sikerrel. Természetesen Strike kapva kap a lehetőségen, elfogadja a megbízást, bár nemcsak a szép summa miatt, hanem még egy gyermekkori kapcsolat is közrejátszik döntésében. Ráadásul épp ezen a napon küldött egy munkaerő-közvetítő iroda új titkárnőt a cégéhez, Robint, aki első perctől kezdve nagy izgalommal veti bele magát egy magánnyomozó iroda életébe (régi és mindenki előtt titkolt álma volt a detektívek világában dolgozni).

Azt kell, hogy mondjam, hogy Rowling iszonyatosan meglepett ezzel a könyvével, mert magam sem gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog. Úgy tud írni ez a nő, hogy észre sem veszi az ember lánya, hogy falja az oldalakat. Legalábbis velem ez történt. Egy hétvégén kezdtem bele és két nap alatt kb. a 80%-át el is olvastam, mert amikor sikerült letennem egy kis időre, akkor sem bírtam sokáig nélküle, ugyanis a gondolataim végig a sztori és Cormoran körül motoszkáltak. Ez az ismérve egy jó történetnek, nem?

A Kakukkszó összes karaktere nagyon jól kidolgozott, és itt aztán vannak szép számmal - modellek, ex-szeretők, haldokló anya, aggódó testvér, dühös nagybácsi, divattervezők, rendőrök, biztonsági őrök, világhírű rapper ... Mindegyik annyira él, annyira a történet részesei, hogy szinte lelépnek a lapról. De aki igazán kedvencemmé vált, az maga Cormoran Strike, a nyomozó. Istenem, végre kaptunk egy pasit, aki nem tökéletes (és most nem a testi tökéletlenségére gondolok, bár ez is baromi jó húzás volt Rowlingtól)! Nem, ez az ember, darabjaira van hullva, és nem csak az miatt ami Afganisztánban történt vele, hanem mert épp magánéletének egyik legnagyobb válságát éli át és még ennek tetejébe jön az is, hogy a cége alatt is inog a talaj. Ráadásul olyan családi hátteret talált ki neki Rowling, amivel nem sok ember "büszkélkedhet", és szerintem ebből még csak egy kis szeletet kaptunk, mivel a Kakukkszó csak egy sorozat első kötete. Biztos vagyok benne, hogy Cormoran családja és családi kapcsolatai a következő rész(ek)ben még szerepet fog(nak) kapni. Nem mellesleg a pasinak humora is van,  és az is nagyon jól fel van építve, hogy milyen nehezen jutnak el oda Robinnal, hogy lassacskán egy csapatot alkossanak. Szóval úgy voltam én végig Cormoran Strike-kal, mint a kedvenc sütimmel, lassan akartam fogyasztani, aztán mégis gyorsan behabzsoltam, majd a végén kicsit legörbült a szám, hogy ilyen gyorsan a végére értem a sütimnek azaz a történetnek. Minél több infót tudtam meg róla, számomra annál érdekesebb lett.

A krimi szálról pedig csak annyit, hogy jól felépített, komplex történetet kapunk. A legelején egy apró gondolat átsuhant az agyamon, hogy talán, de csak talán lehet, hogy ez a megoldás, aztán persze sutba vágtam és kismillió helyen tévútra vitt az a rengeteg szereplő és részlet, erre a legvégén visszaköszönt az első gondolatom. De egy percig nem unatkoztam olvasás közben és azért azt hiszem az mindent elmond, hogy egy több mint 500 oldalas könyvet pár nap alatt elolvastam. Természetesen most felkerült a "must have" listámra az Átmeneti üresedés is, közben meg tűkön ülve várom Cormoran és Robin legújabb kalandját, amit - sajnos még nem magyar nyelven - idén júniusban fognak megjelentetni The Silkworm címmel. Remélem, hogy mi is hamarosan a kezünkbe vehetjük!

Plusz infó és csemegéznivaló az írónő honlapján: ITT

Kiadó: Gabó - egyszerűen bele vagyok szerelmesedve a borítóba!
Kiadási év: 2014
Fordította: Nagy Gergely

 

Könyvszaporulat - május

Úgy érzem, hogy egy mérsékletes májust hagytam most a hátam mögött. Azt hiszem, hogy a két vállamon tanyázó kisördög és angyal valamiféle egyezséget köthettek a tudtom nélkül, mert a mostani hónapokban mindkét fél késztetésének eleget teszek. Vagyis vásárolok én könyveket, de mindezt mértékkel teszem. Ráadásul úgy, hogy a munkahelyem közel, sőt nagyon közel van egy nagy könyvesbolthoz, így néha hazafelé mondjuk nem egy gombóc fagyival jutalmazom magam, hanem egy áruházi sétával és az esetek 99%-ában üres kézzel jövök ki onnan.

A májusi termésem összesen 3 könyv, mindhárom könyvet nagyon szerettem volna megkaparintani. Az első Robert Galbraith (alias J. K. Rowling) Kakukkszó c. regénye, amelyet igazából egy késő szülinapi ajándéknak tekinthetek, ugyanis egy virtuális ajándékkupont használtam fel a vásárlásához. 

A második szerzeménnyel régóta szemeztem és az adta meg a végső lökést, hogy a Németországban élő barátnőm pár napos budapesti látogatása alatt szóba kerültek közöttünk a könyvek (naná!) és Rachel Joyce Harold Fry varázslatos utazása c. regényét barátnőm a "muszáj megvenned és elolvasnod" kategóriába sorolta. Ha ezt ő mondja, akkor ez így is van! (Szeretem, amikor könyvet ajánlanak nekem.)

A harmadik szerzeményem számomra egy új íróval való megismerkedést is jelent, a hónap legutolsó napján vehettem kézbe Grecsó Krisztián Megyek utánad c. könyvét. Egyszerűen csak azt éreztem, hogy nekem ezt most el kell olvasnom, és eddig úgy tűnik, hogy nem csaptak be a radarjaim.

Örülök minden szerzeményemnek, lelkiismeret-furdalás nélkül vettem meg őket, mert tudtam, hogy olvasni is fogom őket, szóval az idei terv, hogy a vásároltakat fogyasszam is iziben, eddig egész jól működik. Június kicsit izgalmasabb lesz a Könyvhét miatt, igaz eddig csak két nagyon várós könyv volt a listámon, ebből csak egy jelenik meg a Könyvhétre, de pechemre ma találtam egy újabbat, szóval már most tudom, hogy júniusban bővebb lesz nálam a felhozatal.

Pár apróság a detektívregényekről

A Kakukkszó olvasása közben folyamatosan az motoszkál a fejemben, hogy mi is az a krimi? A könyv borítóján Val McDermid (skót krimiírónő) ajánlása szerepel, amely így hangzik: 

"A Kakukkszóról az jut eszembe, miért is szerettem bele a krimibe annak idején" 

Nekem egyelőre nem a "tövig rágom a körmöm izgalmamban"-féle krimi ugrik be erről a könyvről, és nem is az a fajta, ahol egymás után potyognak a bizarabbnál bizarabb halálnemben elhunyt hullák, hanem egy jófajta detektívregény, ahol egyaránt hangsúlyos a bűntény lassú és részletesen kidolgozott felgöngyölítése, a tettes leleplezése, illetve a főszereplő nyomozó személye.

Maga a krimi a wikipédia értelmezése szerint az elbeszélő irodalom egy műfaja, amely bűntények felderítésével, lélektani indítóokok feltárásával, bűnözők, nyomozók és rendőrök világával foglalkozik. Több alműfaja is van: ide sorolják többek között a detektívregényeket (áhá, szóval itt van a drága, akivel közelebbi kapcsolatban állok!), a jogi krimiket, a politikai krimiket és a bírósági drámákat is.

A detektívregények kezdetét Edgar Allan Poe A Morgue utcai gyilkosság c. könyvének megjelenésétől számolják (1841). Nem gondoltam volna, hogy ilyen korán színre lépett már a műfaji palettán. Utána olyan nagy nevek bővítik a sort, mint Sir Arthur Conan Doyle és az általa megalkotott két karakter, úgy mint Sherlock Holmes és Dr. Watson, illetve a krimi nagyasszonya, Agatha Christie és két leghíresebb detektívje, Hercule Poirot és Miss Marple.

A detektívregények kapcsán csokorba foglalva olvashattam a műfaj elemeiről is. Természetesen kell egy bűntény (legyen ez a történet idején elkövetve, vagy jóval korábban), mindig szerepel benne egy kis logikai rejtély (itt persze rögtön Poirot-ra és a szürke agysejtecskéire tudok gondolni), aztán maga a részletes nyomozás, és a tehetetlen rendőrség (merthogy valamin biztos átsiklanak vagy elbuknak). No és az egyik legfontosabb elem ugye maga a detektív, aki általában soha nem jár egyedül, tehát legtöbb esetben van egy segédje is (Holmes és Watson, Poirot és Hastings kapitány, vagy ha egy mai új szereplőre gondolok akkor A könyvárus rejtélyében szereplő Hugo Marston és barátja, Tom). 

De a legfontosabb megállapítás, amelyet találtam és amellyel mélységesen egyetértek az az, hogy a krimi játék is egyben, hiszen mi magunk is dolgoztatjuk az agyunkat olvasás közben és igyekszünk okosabbak lenni, mint a híres detektívjeink (én általában sikertelenül). Úgyhogy gyorsan vissza is térek Cormoran Strike-hoz, hogy megtudjam végre ki a felelős Lula Landry halálért, meg azért is, mert szeretek ilyet játszani!

Kép forrása: www.spring.me

A hónap leg-leg-leg könyvei #22

Egy kicsit megint csúszásban vagyok a leg-leg-leg könyvekkel, mert már lassan itt kopogtat a nyár (igen, olyan gyorsan itt lesz, hogy csak pislogni lesz időnk), én meg még mindig csak a márciusban olvasott könyveimről hozom a listát.

Februárhoz képest sikerült kicsit belehúznom és 7 könyvet is el tudtam olvasni. Ráadásul a férfi szerzők száma felé billen a mérleg nyelve, ami számomra így visszatekintve meglepetés. Jó kis könyvek kerültek a kezem közé, szép vegyes hónap volt ez az első tavaszi: lett két nagy kedvencem, jártam egy bolondos nőszeméllyel az Antarktiszon, betekinthettem megint egy olasz pasi gondolataiba a férfivá/felnőtté válásról, olvastam (végre!) két magyar kortárs szerzőtől, és egy régóta a polcomon porosodó történet is végre az olvasottak közé kerülhetett a várólista-csökkentés keretén belül.

1. Vámos Miklós: Tiszta tűz: régóta kerülgetem Vámos könyveit, és az első, amivel megismerkedtem az Apák könyve volt. Az akkor nagyon tetszett, most pedig úgy éreztem, hogy folytatnám a vele való ismerkedést (ami azért nem nehéz, mert Apu nagyon kedveli és elérhető közelségben vannak a művei). Másodiknak a Tiszta tűz c. kötet választottam, amely páros kisregények, novellák füzéréből áll össze. Azt hiszem ez volt a legnagyobb meglepetés ebben a hónapban, mégpedig azért, mert rácsodálkoztam, hogy Vámos Miklós mennyire nyíltan ír saját magáról és az életéről, hisz ez a könyv róla szól. Igen, tudom, hogy az írók a saját életükből (is) merítenek, de helyenként olyan dolgokat tudtam meg, amelyeket én nem biztos, hogy megosztanék a nagy világgal. Ettől függetlenül szerettem a több szemszögből íródott kisregényeket, és biztos, hogy a jövőben is fogok még a szerzőtől olvasni.
2. Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről: ez egy csodás születésnapi ajándék volt, és szerintem akitől kaptam, az nagyon jól tudta, hogy engem ez a könyv mennyire el fog varázsolni. Az egyik legnagyobb szerelem lett ez március során. Itt el kell, hogy mondjam, hogy nagyon sokszor visszagondolok arra, hogy régen én mennyire nem szerettem a levélregényeket, manapság pedig az egyik kedvenc műfajom lett, szóval ha mostanság bármi újtól fanyalgok, akkor arra gondolok, hogy mennyit változik az évek alatt az ember ízlése.
3. Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?: itt nem is kell gondolkoznom, hogy milyen jelzőt kapjon ez a könyv, mert ez az egyik legőrültebb, legbohókásabb történet, az egyik legszerethetőbb női karakterrel, Bernadette-tel az élén. Van itt minden, ami garantálja a kikapcsolódást, a humoron keresztül, sok meglepő fordulaton át (senki nem az, akinek először gondolná az ember) és ezzel a könyvvel tudtam nagyon olcsón elrepülni az Antarktiszra is.
4. Emma Donoghue: A szoba: ez a könyv régóta porosodott az olvasatlanok között, és örülök, hogy a várólistám csökkentésébe beneveztem. Az egyik legkegyetlenebb történet, aminek a brutalitása abban rejlik, hogy valós alapok nyugszik. Nagyon torokszorítós, hidegrázós, ugyanakkor megható is.
5. Kőrösi Zoltán: Milyen egy női mell?: az hiszem ez lett az egyik legkedvesebb családregényem. Kőrösi Zoltán gyönyörűen ír, vannak bizonyos vissza-visszatérő gondolatai, amely az egész történetet keretbe foglalják és amelyek azóta sokszor az eszembe jutnak. A könyv olvasása közben arra gondoltam, hogy ez a történet bármelyikünk története lehetne, minden családban vannak hasonló legendák, de sajnos nagyon sok feledésbe merül az idővel, mert vagy nincs már rá lehetőségünk, hogy megkérdezzük a felmenőinket vagy csak későn kapunk észbe, hogy kíváncsiak lennénk a saját családunk "regényére".
6. Fabio Volo: Járok egyet: az egyik legpimaszabb olasz szerző ez a Fabio Volo. Sokszor naturális mélységig őszintén ír a könyvében, amivel szerintem sok finomabb lelkű olvasót eltántoríthat a könyveitől, mégis, én imádom benne ezt a szókimondóságot, és alig várom, hogy olvashassam majd a további regényeit is.
7. David Benioff: Tolvajok tele: a legjobban várt könyv, amelyet rögtön megrendeltem, amikor lehetett és a március hónap második legnagyobb szerelme lett ez. Imádtam az elejétől a végéig. Két nagyon jól megalkotott főszereplőt kaptunk Kolja és Lev személyében, akik olyan közel férkőztek hozzám olvasás közben, amennyire egy könyves karakter tud. Egy könyvnél szerintem a legnagyobb mérce az, amikor a befejezése után rögtön kezdenéd elölről vagy utána napokig nem tudod, hogy mi mást is olvashatnál. Nálam mindkét eset egyszerre állt fenn!

Irány az Antarktisz!

Katarina Mazetti: Pingvinélet

 

Nem is sejtettem, hogy egy Antarktiszra szervezett társasút ennyire szórakoztató lehet. Pedig de! Ráadásul milyen sokféle indok miatt indulnak útnak ide emberek. Ha azt gondolnánk, hogy legtöbbjüket az hajtja, hogy világot lássanak, akkor bizony nagyot tévedünk. Katarina Mazetti Pingvinélet c. könyvében megformált szereplőinek ez jó esetben csak a másodlagos indoka arra, hogy hajóra szálljanak.

Itt van mindjárt egy kedves öreg hölgy Alba, akinek a célja az, hogy megélje a 120 évet, és hogy az Antarktiszra tartó utazás során megírja Az elfajzott fajok eredetéről címet viselő értekezését, amelyben az emberek és állatok viselkedését hasonlítja össze. Jelen esetben az állatok a pingvineket, fókákat, albatroszokat jelenti és ha első ránézésre nem is gondolnánk, hogy vannak hasonlóságok köztünk és eme fajok között, Alba olyan éles szemű megfigyelő, hogy többet is fel tud írni naplójában.

"1. Az emberek világában, éppen úgy, mint az állatokéban, fontos a testbeszéd és a viselkedés tanulmányozása, sokkal inkább, mint a szóbeli közlésé. Az állatok egyszerűek, őszinték. Csak az ember rejti érzéseit a szavak ködfüggönye mögé.

2. A felnőtt egyedek násztánca az egyik legszebb és legmeghatóbb jelenség, amit az ember megfigyelhet. (Ez érvényes mind az ember-, mind az állatvilágra.)"

Aztán a másik főszereplőnk Tomas, aki bizony azzal a céllal fizetett be erre az útra, hogy eldobja magától az életét. Odahaza Svédországban eddig tökéletesnek gondolt élete hullott darabokra, felesége elhagyta őt és két gyerekükkel a messzi Amerikában kezdett új életet egy új férfi oldalán. Tomas felszámolja mindenét, eladja a közös házukat, befizet erre az útra és azt tervezi, hogy majd a pingvinektől nyüzsgő egyik szigeten végleg elbúcsúzik a vakítóan kék égbolttól, a jégtábláktól, az Antarktisz nyújtotta csodáktól.

Csakhogy nem számol Wilmával. Ez a fiatal nő súlyos titkot rejteget az utastársai elől (pár fejezet után azért a szemfülesebb olvasó nagyjából már sejti, hogy mi lehet ez), mégis, ahelyett, hogy depresszióba és önsajnálatba süllyedne, mosollyal az arcán és telve optimizmussal élvezi az életet. Ráadásul igyekszik mindezt ennek a fura férfinak, Tomasnak is átadni, akivel kapcsolatban Wilmának első látásra jeleznek a radarjai, hogy a pasival nincs minden rendben.

"Ha Wilma a pokolba kötne ki, azonnal arról kezdene beszélni, milyen hangulatos a tábortűz, és megkérdezné az ördögtől, nincs-e egy kis grillkolbásza…."

El lehet képzelni, hogy egy hosszú hajóút során ha legalább három ennyire különböző (és nem mellesleg nagyon jól megalkotott) karaktert egymás mellé teszünk, háttérnek az Antarktiszt választjuk a sok bohókás pingvinnel, ijesztő és basáskodó fókákkal, tengeribetegséggel megspékelve mi mást kaphatnánk mint egy kacagtató, helyenként bölcs gondolatokkal teli vígjátékot.

" Minden ember jéghegy. Sose feledjük, hogy a személyiségünk kilenctizede a felszín alatt található. Ez teszi érdekessé az életet."

Mazettitől eddig A pasi a szomszéd sír mellől c. regényét olvastam, amit imádtam. Azt szerettem már akkor is benne, hogy a karakterei annyira hétköznapiak, annyira emberiek, teli hibákkal, hogy nem azt éreztem, hogy én miért nem vagyok olyan tökéletes, mint a főszereplői, hanem pont azt, hogy jé, ezek ugyanolyan lököttül viselkednek, mint ahogy én szoktam. 

Na, ez az érzés itt is végig jelen volt. Őrült egy bagázst sikerült megalkotnia megint, de tisztán jó értelemben. A három főszereplője mellett nagyon jó mellékszereplőkkel tette még mozgalmasabbá a történetét. Személy szerint imádtam a két öreglány (könyv szerint 59+-os korú idősebb hölgyek) pasifogására tett kísérletét, akik azért fizettek be erre az útra, hogy a potenciális agglegények (azaz a madárlesre érkező amatőr ornitológusok) közül férjet fogjanak maguknak, és az egyikük az utazás során próbált is valamennyi tudást magára szedni, hogy csevegni tudjon a madarakról. (Nekem már két pingvinfaj megkülönböztetése is nehezen menne szerintem.)

Az előző regényéhez képest itt sem volt szerelem első látásra (hál'istennek!), de azért én nem aggódtam, mert tudtam, hogy szereplői előbb-utóbb egymásra találnak majd (és azt hiszem nem lövöm le senkinek ezzel a poént, hisz elég csak a piros szíves léggömböt tartó pingvinre pillantani a borítón és jól tudjuk, hogy mit kapunk majd a végén). Ennek az érzelemnek a kialakulását is mindig életszerűen írja le. Az első időkben maximum azt érzi a két ember egymás mellett, hogy jó a másik társaságában lenni, hogy jól esik csak az, hogy kihozod a sodrából vagy a nyugalmából a másikat (Tomas akciója Wilma felé) vagy sikerül egy-egy igazi mosolyt varázsolni a másik arcára (Wilma akciója Tomas felé). Aztán persze történik valami, ami felnyitja a két ember szemét és már más aspektusban látják a másikat és az utazás alatt szerzett közös élményeiket.

Egyébként egy cseppnyi óvatosságra intek mindenkit ezzel a könyvvel kapcsolatban. Eddig nem voltam odáig az Antarktiszért, de amit Bernadette (Maria Semple Hová tűntél Bernadette? c. könyvének főszereplője) olyan szépen elkezdett előkészíteni bennem, azt most Mazetti és ez a lökött bagázs csak még jobban megerősítette, azaz ha egyszer sok pénzem lesz és esetleg én is 120 évig akarok majd élni, az tuti, hogy beiktatom az Antarktisz meglátogatását is! Szóval csak óvatosan, hisz a könyv sóvárgást okozhat eme táj iránt! Csak ez a fránya tengeribetegség ne lenne!

"– Bizonyos időközönként mindenkire ráférne egy kiadós tengeribetegség – morgott Sven. – Az emberek alázatosak és kedvesek lesznek, belátják, hogy a természettel szemben tehetetlenek. Fel fogok találni egy gyógyszert, ami nem elmulasztja, hanem előidézi a tengeribetegséget. Hataloméhes uralkodóknak be lehetne adni, amikor el akarnak foglalni egy országot, ki akarnak vágatni egy erdőt, vagy el akarják tángálni a feleségüket. Feltalálom ezt a gyógyszert, biz' isten! Aztán elkészítem az ellenszerét is, és akkor soha többé nem lesz gondom."

Értékelésem: 4 / 5 -ből

Kiadó: Park

Kiadási év: 2013

Fordította: Kertész Judit

Könyvszaporulat - április

Ez az április valóban egy szeszélyes és fura hónap volt. Nemcsak az időjárást, hanem az olvasási és könyvvásárlási kedvemet tekintve is. Valami történt velem az elmúlt hónapok során, mert nem falom úgy a könyveket, mint régen, sokkal több időt szánok egy-egy történetre és sokkal fontosabbá vált az számomra, hogy jó és különleges könyveket olvassak, mint az, hogy csak úgy találomra pakoljak mindenfélét a kosaramba. (Öregszem? :)) Rájöttem talán, hogy az időm véges, jó könyvből meg sok van, szóval megéri válogatni és hallgatni a megérzéseinkre (vagy megvárni, hogy egy-egy adott könyvről kedvenc bloggereink mit nyilatkoznak - én már sokat spóroltam magamnak ezzel!). Idén tényleg tudatosan igyekszem visszafogni a vásárlási kirohanásaimat és ez nem is nehéz. Ez történt áprilisban is. Bár itt volt a Könyvfesztivál (ami idén kimaradt, de a világ nem dőlt össze miatta) és képzeletben fentem a fogam jó sok új megjelenésre, a végső mérleg csupán 3 új könyv lett.

Az első Pablo de Santis Párizsi rejtély c. krimije volt a Kossuth Kiadó Spanyol-krimik sorozatából, amelyet egy jelentős mértékű akció keretében szereztem be. Összességében nem volt egy rossz könyv, kriminek igazán jó kis csavaros történetet kaptam, de maradéktalanul mégsem tudtam megszeretni, mert kicsit nehezen csúszott, sokszor elvesztem a történetben.

A második könyv, amely a polclakók táborához csatlakozott Ben Aaronovitch London folyói c. története volt. Nagyon tartottam ám tőle, mert az urban fantasy nem éppen az én terepem, viszont baromira is vonzott a történet, meg hát szeretem magam kipróbálni egy kicsit a komfortzónámon kívül is és összességében nagyon jól szórakoztam rajta. Tipikusan olyan könyv ez, amikor úgy jössz haza a munkából, hogy most aztán valami totál őrült sztorira vágysz, hogy el tudd feledni a napi hülyeségeket, az embereket, akik a BKV járművein úgy gázolnak át rajtad, mintha láthatatlan lennél, szóval amikor magad mögött akarod hagyni egy kicsit ezt a szürke, monoton világot. Ha bárki ezt érezte vagy érezné manapság, szerintem ne habozzon kézbe venni a London folyóit, nem fog csalódni!

A harmadik szerzeményem Patrick Ness A daruasszony c. könyve volt. Erre már nagyon rá szerettem volna rátenni a kezem, szóval megjelenése után nem is haboztam a beszerzésén. Már ezt is sikerült azóta elolvasnom és még mindig nem tudom eldönteni, hogy hová is tegyem ezt a könyvet az olvasmányaim között. Az biztos, hogy hatott rám, volt, hogy egy-egy mondat fölött elidőztem, mert olyan igazságot mondott ki, vagy egy-egy jelenetnél gombóc nőtt a torkomban, sőt, még álmodtam is vele, pontosabban darukkal, szóval megérintett és csak annyit így elöljáróban, hogy mindannyiunkra ránk férne szerintem az életünkben egy ilyen találkozás egy daruasszonnyal.

Tehát az áprilist összesen 3 könyvvel sikerült megúsznom, szerintem egész jó vagyok eddig, ha az évet nézem a beszerzéseim kb. a tavalyi év felét teszik ki (időarányos áprilisig persze). Ami meg még mindig örömmel tölt el, hogy az új beszerzéseket eddig el is olvastam (egyedül Ulickaja Surikja vár még a sorára, bár őt ajándékba kaptam).