Egy kicsit megint csúszásban vagyok a leg-leg-leg könyvekkel, mert már lassan itt kopogtat a nyár (igen, olyan gyorsan itt lesz, hogy csak pislogni lesz időnk), én meg még mindig csak a márciusban olvasott könyveimről hozom a listát.
Februárhoz képest sikerült kicsit belehúznom és 7 könyvet is el tudtam olvasni. Ráadásul a férfi szerzők száma felé billen a mérleg nyelve, ami számomra így visszatekintve meglepetés. Jó kis könyvek kerültek a kezem közé, szép vegyes hónap volt ez az első tavaszi: lett két nagy kedvencem, jártam egy bolondos nőszeméllyel az Antarktiszon, betekinthettem megint egy olasz pasi gondolataiba a férfivá/felnőtté válásról, olvastam (végre!) két magyar kortárs szerzőtől, és egy régóta a polcomon porosodó történet is végre az olvasottak közé kerülhetett a várólista-csökkentés keretén belül.
- Vámos Miklós: Tiszta tűz: régóta kerülgetem Vámos könyveit, és az első, amivel megismerkedtem az Apák könyve volt. Az akkor nagyon tetszett, most pedig úgy éreztem, hogy folytatnám a vele való ismerkedést (ami azért nem nehéz, mert Apu nagyon kedveli és elérhető közelségben vannak a művei). Másodiknak a Tiszta tűz c. kötet választottam, amely páros kisregények, novellák füzéréből áll össze. Azt hiszem ez volt a legnagyobb meglepetés ebben a hónapban, mégpedig azért, mert rácsodálkoztam, hogy Vámos Miklós mennyire nyíltan ír saját magáról és az életéről, hisz ez a könyv róla szól. Igen, tudom, hogy az írók a saját életükből (is) merítenek, de helyenként olyan dolgokat tudtam meg, amelyeket én nem biztos, hogy megosztanék a nagy világgal. Ettől függetlenül szerettem a több szemszögből íródott kisregényeket, és biztos, hogy a jövőben is fogok még a szerzőtől olvasni.
- Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről: ez egy csodás születésnapi ajándék volt, és szerintem akitől kaptam, az nagyon jól tudta, hogy engem ez a könyv mennyire el fog varázsolni. Az egyik legnagyobb szerelem lett ez március során. Itt el kell, hogy mondjam, hogy nagyon sokszor visszagondolok arra, hogy régen én mennyire nem szerettem a levélregényeket, manapság pedig az egyik kedvenc műfajom lett, szóval ha mostanság bármi újtól fanyalgok, akkor arra gondolok, hogy mennyit változik az évek alatt az ember ízlése.
- Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?: itt nem is kell gondolkoznom, hogy milyen jelzőt kapjon ez a könyv, mert ez az egyik legőrültebb, legbohókásabb történet, az egyik legszerethetőbb női karakterrel, Bernadette-tel az élén. Van itt minden, ami garantálja a kikapcsolódást, a humoron keresztül, sok meglepő fordulaton át (senki nem az, akinek először gondolná az ember) és ezzel a könyvvel tudtam nagyon olcsón elrepülni az Antarktiszra is.
- Emma Donoghue: A szoba: ez a könyv régóta porosodott az olvasatlanok között, és örülök, hogy a várólistám csökkentésébe beneveztem. Az egyik legkegyetlenebb történet, aminek a brutalitása abban rejlik, hogy valós alapok nyugszik. Nagyon torokszorítós, hidegrázós, ugyanakkor megható is.
- Kőrösi Zoltán: Milyen egy női mell?: az hiszem ez lett az egyik legkedvesebb családregényem. Kőrösi Zoltán gyönyörűen ír, vannak bizonyos vissza-visszatérő gondolatai, amely az egész történetet keretbe foglalják és amelyek azóta sokszor az eszembe jutnak. A könyv olvasása közben arra gondoltam, hogy ez a történet bármelyikünk története lehetne, minden családban vannak hasonló legendák, de sajnos nagyon sok feledésbe merül az idővel, mert vagy nincs már rá lehetőségünk, hogy megkérdezzük a felmenőinket vagy csak későn kapunk észbe, hogy kíváncsiak lennénk a saját családunk "regényére".
- Fabio Volo: Járok egyet: az egyik legpimaszabb olasz szerző ez a Fabio Volo. Sokszor naturális mélységig őszintén ír a könyvében, amivel szerintem sok finomabb lelkű olvasót eltántoríthat a könyveitől, mégis, én imádom benne ezt a szókimondóságot, és alig várom, hogy olvashassam majd a további regényeit is.
- David Benioff: Tolvajok tele: a legjobban várt könyv, amelyet rögtön megrendeltem, amikor lehetett és a március hónap második legnagyobb szerelme lett ez. Imádtam az elejétől a végéig. Két nagyon jól megalkotott főszereplőt kaptunk Kolja és Lev személyében, akik olyan közel férkőztek hozzám olvasás közben, amennyire egy könyves karakter tud. Egy könyvnél szerintem a legnagyobb mérce az, amikor a befejezése után rögtön kezdenéd elölről vagy utána napokig nem tudod, hogy mi mást is olvashatnál. Nálam mindkét eset egyszerre állt fenn!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése