2019. március 25., hétfő

Olvasmánylisták - kockás füzettől az excel táblákig...

...avagy rend a lelke?

Szerintem nagyon jópofa téma került az e havi Témázós posztok keretében terítékre. Vagy fogalmazhatnék inkább úgy, hogy rám abszolút, 100%-osan jellemző a téma. Ugyanis én vagyok az a lány, aki listamániás, és aki lassan a listáiról is listákat vezet, így naná, hogy az olvasmányaimról is születnek folyton folyvást újabb pontokba szedett feljegyzések, ráadásul több platformon, formában.

Forrás
De nézzük az én olvasmánylistáim evolúcióját. Kezdetben vala a régi általános iskolás olvasónapló, amit nem igazán szerettem, emlékeim szerint a Kincskereső kisködmön esetében vért izzadva készítettem el. De persze itt lehet, hogy az olvasmány minősége és a kötelező jellege volt az, ami miatt ilyen nyögvenyelősen készült el. Aztán ahogy a könyvmoly énem kezdett középiskolában egyre jobban előtörni, úgy jött az ötlet, hogy erről vezethetnék akár egy füzetben listát is. Nagyon egyszerű füzet volt ez, csak felvezettem, hogy mikor és milyen könyvet olvastam, meg hogy mennyire tetszett 1-5-ig mozgó skálán osztályozva (hatott rám a sulis lét, na!). Aztán jöttek a munkás évek, amikor ez ember napi 8 órát gürizik, délután még igyekszik elhitetni magával, hogy ez még nem a világ vége és a barátok sem szélednek szét, és valahogy az olvasás kicsit kikopott az életemből. Majd ahogy helyreállt a világbékém és megszoktam, hogy innentől kezdve ez van, melózni kell, újra rákaptam az olvasásra. És mivel a munkám és a képzettségem olyan, hogy non-stop gép előtt ülök és excel táblákat buherálok, ezért adta magát az ötlet, hogy mi lenne, ha az olvasmányaimat immár egy saját magam által kitalált excel táblába vezetném. És ennek már 11 éve és azóta is ez a tábla nálam az alap. 
Teljesen egyszerű dolgokat vezetek benne, úgy mint mikor és mit olvastam, mi a beszerzés forrása (pl. könyvtár, vagy itthoni, vagy adott évi beszerzés, vagy ajándék könyv stb.), hány oldalas a könyv, milyen nemzetiségű és nemű az írója, illetve szintén 1-5-ös skálán milyen értékelést kapott tőlem. Van még két megjegyzés rovatom is, ott olyanokkal szoktam kiegészíteni az adott könyvről az infót, hogy várólista-csökkentős olvasmány-e, vagy éppen újraolvasás, vagy esetleg kedvenc könyv, szóval egy plusz szöveges mező. Mindezekből szoktam év végén/következő év elején megírni a könyves zárásomat. Látom a nemzetiségi arányokat, az összes oldalszámot, a legrövidebb/leghosszabb könyvet, a legjobb/legrosszabb könyvet, melyik hónapban olvastam a legtöbbet vagy épp a legkevesebbet és szinte mindenhez lehet mondjuk átlagot is nézni (bocsi, nálam szakmai ártalom a számszerűsítés és a következtetések levonása :)) Szóval részemről remekül működik a saját kis kreálmányom. Az olvasások mellett a beszerzéseket is nyilvántartom persze. Na, itt szoktak év végével sokkoló adatok kijönni. Mert feltüntetem az árakat is a beszerzett könyvek mellett. Emlékszem, volt egy olyan évem, hogy dobtam egy hátast az összegtől. Így ez egy teljesen jó mérce, hogy mennyire el tud szállni az ember a könyvekkel. Azóta mind a mennyiségre, mind az árakra igyekszem odafigyelni. Ez utóbbinál segítség az akciós beszerzés, vagy az előrendelés illetve a törzsvásárlói pontjaim is folyamatosan használatban vannak. Megjegyzésként itt olyan dolgokat szoktam írogatni, hogy kitől kaptam ha ajándék, vagy éppen hogy már olvastam, csak nem volt saját példányom, vagy egy már meglévő könyv újabb kiadását szereztem be, mindazon dolgokat, amelyek nekem infók.

Forrás
Az excel táblás időszakom után néhány évvel jött az életemben az a rész, hogy felfedeztem magamnak a moly.hu-t, a magyar goodreads-et. A molyt szerintem az online térben otthonosan mozgó könyvmolyoknak nem kell bemutatni, egy elég komplex felület, ahol az olvasásaidhoz kapcsolódó rengeteg dolgot számon tudsz tartani, nyomon tudsz követni. De ez mellett nem csak egy szimpla könyves adatbázis, hanem egy közösségi platform is. Én rengeteget köszönhetek neki. Regisztrációm után hirtelen megugrott az olvasásaim száma, mert jobbnál jobb könyveket találtam és persze mindet el akartam olvasni. Folyamatosan jelentkeztem a futó kihívásokra, ezért olyan íróktól is olvastam, akiktől addig nem, vagy el sem képzeltem hogy valaha fogok. Eleinte az összes funkcióját használtam, de manapság már szinte csak az olvasásaimat és a beszerzéseimet, meg a váró-illetve a kívánságlistámat vezetem, plusz a figyeltjeim tevékenységét nézem. A molyos balhé miatt egy kicsit csalódtam, azt hiszem azóta vettem vissza az aktivitásomból. Viszont a blog létét és nagyon sok szuper baráti kapcsolatot hozott az életembe a moly. Ezek az online és IRL barátságok pedig a legszuperebb hozadékai a molyos regisztrációmnak. Köszi ezúton is mindenkinek! *.*

Ha már fentebb a magyar goodreadsként hivatkoztam a molyra, akkor azért erről is essen pár szó. A goodreads felületén is fent vagyok, de nem nagy aktivitással. Amikor a molyról többen oda pártoltak át, akkor én is jobban használtam, nem akartam bizonyos embereket szem elől téveszteni. Viszont mivel nekem olyan sok pluszt nem ad, ezért nem megyek fel rá olyan sűrűn. Egy dolog miatt amúgy szeretem: ha egy megjelenés előtt el szeretném dönteni, hogy az a könyv mennyire fog engem érdekelni, akkor a goodreadsen szoktam olvasni róla a véleményeket, aztán vagy megerősítenek ezek, vagy nagyon eltántorítanak az adott könyvtől.

Forrás
És most akkor mesélek egy kicsit arról is, hogy egyik kolléganőm tavaly miért sokkolódott le annyira az íróasztalom mellett. Bizony azért, mert észrevette, hogy határidőnaplót használok, ami nem online hanem papír alapú. És bizony írok is benne, listákat is vezetek, színkódokat használok, szóval szívem-lelkem benne van az én kis journalomban. Úgyhogy én még biza továbbra is a papír alapúság, a kézzel írás elkötelezett híve vagyok. Grafomán lelkem van, imádok kézzel írni, formázni a betűket és természetesen a határidő naplómban van könyves szekció rész. A havi oldalnál vezetem hogy abban a hónapban milyen könyveket olvastam el. Tele van post-itekkel, ahová amikor eszembe jut egy könyv, vagy csak olvasok róla valami érdekeset és felkelti a figyelmem, gyorsan le tudom jegyzetelni, hogy el ne felejtsem. Az elején van egy folyamatosan változó post-it lista, amin a könyvtári tippeket vezetem, könyvtárazás előtt pedig felírom mellé a könyv számát, hogy könnyebben megtaláljam a polcon. A határidő naplóm végén van több üres / vonalas / négyzethálós oldal. Itt olyan dolgokat vezetek, hogy milyen könyveket vettem meg, elolvastam-e már őket vagy sem. Illetve idei évem nagy szerelme egy várólista-csökkentős kis bullet journal oldal, ahová könyvespolcszerűen felrajzoltam a listámon szereplő 24 könyvet és amelyiket elolvastam azt kiszínezem. Imádom! Sokkal jobb érzés nekem mondjuk kihúzni, kipipálni vagy kiszínezni valamit a listámról, mint a mobilomban szereplő jegyzetből kitörölni a feladatot a teljesítése után.

Amúgy jövőre van egy olyan tervem, hogy egy könyves bullet journalt fogok vezetni, sok-sok rajzzal, listával és minden elolvasott könyvről sok-sok infóval, egy kis összefoglalóval, idézetekkel. Tudom magamról, hogy van egy kreatív oldalam, amit a mindennapokon a munkában nem úgy és nem olyan szinten tudok megmutatni, ahogy én szeretném, így ebben a projektben igazán ki tudnék teljesedni. Meg azok a percek, amikor ezekkel a bullet journalos kezdetleges kis oldalaimmal szöszölök, nekem abszolút hozzák a flow érzését, így kikapcsolódásnak sem utolsó. Remélem meg tudom majd valósítani.


A Témázós Csapat többi tagjai is mesélnek:
PuPilla
Dóri
Mandi
Larawyn
Tízkicsikönyv
Zakkant 

5 megjegyzés:

PuPilla írta...

Én annak idején a kis piros noteszembe felírtam az első lapra, hogy Olvasónapló, és aztán valaki kijavított, hogy ez nem is olvasónapló, hanem olvasmányjegyzék, és én meg áthúztam, aláírtam a megfelelőbb elnevezést. :D
Tökre tetszik, hogy már régről osztályozgattad a könyveket egy skálán, milyen jó lehet, hogy ezek a vélemények megvannak rögzítve. Én csak az emlékeimből táplálkozom ezen a téren, mert a moly és a blog előtt nem írtam le mást, csak hogy mikor is olvastam az adott könyvet.
Wow, hány soros már az az excel tábla?! :D A Bookriotos Reading log is kb ezeket az infokat kérdezi le, és ez alapján csinál diagramokat.
Én is szeretek amúgy kicsit statisztikázni és számszerűsíteni a dolgokat az év végi záráshoz, ehhez tényleg nagy segítség egy jól vezetett táblázatos forma. :)

A beszerzéseket én is vezetem a határidőnaplómban hátul, árral együtt, de ezt csak magamnak szoktak rögzíteni. Volt nekem is olyan év hogy úúúristen, de azóta csak csökkent az éves elköltött pénzmennyiség. :)

Gr: nekem is sokkal sterilebb felület, nem tudom olyan jól használni, mint a molyt. Az értékeléseknél szeretem, hogy nagyobb a számuk is, meg a csillagozási eloszlás is. Amiről magyarul csak áradozást találsz, ott Gr-en lehet, hogy lesz azért többszáz 1-2 csillagos vélemény is. Néha megerősítésként elolvasom őket, amikor egy hype-olt könyv nem tetszett, hogy no lám, van, akinek szintén nem, bőőőven van. :)

Miattad szeretnék én is több ilyen kis bullet journalos megoldást megcsinálni, és kicsit sajnálom, hogy nem mutattad meg képen is a kis rajzolt vcs-s oldalat. ;) Ha lesz több ilyened, simán csinálhatnál belőle egy külön posztot ötletekkel, meg mindennel. :) Olyan jó érzés, amikor van ettől egy flow élmény, tényleg! Annyira kevés dolog kapcsol ki engem is annyira, mint az olvasmányokkal való bármilyen szöszölés. :)

theodora írta...

Ez a saját excel nagyon jó, nem is tudtam, hogy ilyet használsz! Te már akkor profi vagy, nekem csak a tavalyi Bookriotos táblázatnál esett le, hogy erre is használhatnám, nem csak a szerzemények rögzítésérre :)
Ohhh a könyves bujo nagyon jó ötlet, szép emlék ill. a kreativitásod kiélésére is szuper - és én is szívesen belekukkantanék, ha elkészül.
A könyvtári cetlikről el is feledkeztem írni, régen amikor még nem dolgoztam ott, akkor én is listákkal mentem - rajta a jelzettel és hogy mikor jár le (ha épp ki volt valami kölcsönözve).

Nikkincs írta...

PuPilla: úgy "szeretem", amikor kijavítják az embert ... ha neked az olvasónapló, akkor az olvasónapló :)
Jaj, azt nem írtam, hogy nekem az a füzetem már nincs meg sajnos, vagy lehet, hogy valamerre megtalálnám egy gyerekkori dobozban pl.
Az excelben minden év és az olvasás + a beszerzés külön munkalap, de akár egybe is másolhatnám, szóval jó sok lenne már :)

Ugye a beszerzéseknél milyen összegekkel szembesülünk? Voltak durva éveim, na :)

Igen, a Gr talán jobban eloszlást mutat, meg ott én is meg szoktam nézni, hogy mennyi szavazatból mennyi az átlag + hogy mikor jelent meg az a könyv. Több könyvről is lebeszéltem magam így.

Prózai az ok: esténként írtam a poszot és akkor már nem tudok jó képet lőni a mobillal. De majd lehet megfogadom a tanácsod és külön megmutatom.
Éljen az alkotó/olvasó-flow! :)

theodora: igen, én csak mosolyogtam, amikor láttam nálad ezt a táblát, hogy másnak is eszébe jutott ez. Bevallom,diagrammokat nem készítek, az épp elég a munkában :/
Vannak már most is bujo-s oldalaim a dolce bloccomban, de ez a külön olvasónaplós már motoszkál bennem egy ideje :) És a dolce blocconal csodaszép bujos naptárai vannak.
Ja, meg a könyvtár kapcsán az is eszembe jutott még és pont rád gondoltam Dóri, hogy valamelyik könyvben benne volt még a régi, papír alapú cetli - én azt úgy imádtam. Most meg a vonalkód megy, meg a csippantás :) Tudom, haladni kell a korral :)

zakkant írta...

Én annyira felnézek azokra, akik bujokat készítenek, imádok ilyeneket nézni, mert már csak az kikapcsol, ha megnézhetem, hogy hogyan rajzolják meg az adott hónapokat, vagy milyen listákat írnak az egyes lapokra, vonalazzák, díszítik stb. Én is próbálkoztam egy-egy hónapban ilyenekkel még a szakközepes időkben, csak akkor még leckefüzetnek hívták. Minden tantárgynak volt külön színe, minden órán írtam valamit (néha még azt is, hogy milyen balhé volt az órán, vagy ki felelt :D). Szerintem tök normális ha az excellezés, ez legalább tényleg kreatív dolog, és a statisztika azon része, aminek legalább tényleg van értelme :D

Jó persze a többinek is, csak azok száraz számok, és én hiába tanultam évekig statisztikát, nem igazán szerettem. Bezzeg ha könyves példákon mutatták volna meg, akkor lehet hogy jobban boldogulok vele.

Amúgy a pénzügyi dolgok az év végi listában már nekem is okozott meglepetést, mert egyszer én is összeszámoltam a könyves kiadásaimat, és bár ne tettem volna. Simán voltak évek amikor egy nyaralás árát elköltöttem könyvekre. Mondjukegy percig se bánom! Te se bánd :)

Nita írta...

Ahogy olvastalak, kedvem támadt egy olvasós bujót megcsinálni, lehet majd jövőre bele is fogok. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...