2018. szeptember 3., hétfő

Augusztusi zárás

A nyár utolsó hónapja nálam az egyik legkedvesebb lett az évben. Szenvedtem én is a melegtől, viszont annyi offline programom volt, hogy egy kicsit vissza tudtam fogni az online léttel járó stresszt és kényszert, és csak azokkal voltam együtt, akikkel jól esett, csak olyan programokkal telt meg a naptáram, amelyek fel is töltöttek. Ennek persze pl. a blog is kárát látta, negatív rekordot döntöttem a posztok terén, ellenben vásároltam könyveket jócskán és azért olvas(gat)tam is.

BESZERZÉSEK

Összesen 5 új könyvvel lettem gazdagabb, és mindegyiknek szívből tudtam örülni. A Libri 1+50%-os nyár végéig tartó akciója keretében végre a fenekére vertem annak az utalványnak, amit a kollégáimtól kaptam születésnapomra. Így sikerült beszereznem Edith Eva Eger A döntés című könyvét, amelyre nagyon kíváncsi vagyok. Nem nyári olvasmánynak gondolom, meg amolyan csendes, belemerülős helyzet kell hozzá, így ezt őszre tartogatom. A másik ajándék könyvem pedig Fodor Marcsi - Neset Adrienn: 50 elszánt nő névre keresztelt válogatása lett. Ezt azért is vettem meg, mert egyrészt csupa jót olvastam róla - amellett, hogy érdekel persze -, másrészt ha valóban annyira jó, akkor szerintem meg is van a keresztlányom karácsonyi ajándéka.
A pár napos miniszabimra mindig fontos kérdés, hogy milyen könyvet viszek, valami könnyedebbel szerettem volna útnak indulni és így esett a választásom Lucy Strange A fülemüleerdő titka című tüneményes történetű és gyönyörű kivitelezésű regényére. Nagyon jó választás volt!
A negyedik könyv a Poket Zsebkönyvek egyik újabb kötete: Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül. Édesapámmal nagy kedvencünk Karinthy, ő már ezt is olvasta tőle, én még nem, így nem is volt kérdés, hogy én le fogok rá csapni. Imádom a kivitelezését, az apróságát, hogy kényelmes olvasni, és hogy egy kisebb női táskába is simán belefér.
Az ötödik könyvet a budapesti Frida Kahlo kiállítás hatására szereztem be. A "nyaralj itthon projektem" keretében elmentem megnézni, ami szuper döntés volt és utána úgy jöttem ki, hogy szeretnék még többet megtudni Fridáról. Erre F. G .Haghenbecktől Frida füveskönyvét szemeltem ki, amely augusztus utolsó napjaiban be is futott hozzám.



OLVASÁS

Az, hogy augusztus szinte minden hétvégéjén utaztam valamerre és előtérbe kerültek a séták, lubickolások, hosszú esti beszélgetések és fröccsözések bizony meglátszik az elolvasott könyvek számán is. De azt éreztem, hogy nekem most pont egy ilyen nyári hónapra volt szükségem. Végül csak 3 könyvet fejeztem be, amelyből egy nagy kedvencem újrázása volt. Gail Honeymantől újra levettem a polcról az Eleanor Oliphant köszöni, jól van című könyvét. Imádat, még mindig. Az egyik legkedvesebb könyv számomra. Aztán jött a két nyaralós könyv: Szabó Magdától a Hullámok kergetése és a fent említett A fülemüleerdő titka. Szerintem nagyon jókat választottam magamnak augusztusra, most semmi túl komoly nem csúszott volna nálam, mégsem voltak azok a fajsúlytalan történetek, hanem rengeteg mondanivalót, érdekességet találtam bennük.

Tatai Öreg-tó, az új szerelmem

Mivel az augusztus tényleg utazós, programokban, baráti találkozókban, jövés-menésben bővelkedő volt, így erre a nyára egész jó szívvel tekintek vissza. De eléggé fel vagyok dobva, hogy a naptár szerint már szeptember van, jön a kedvenc évszakom, amely hozza magával a lassulást és én most erre is nagyon vágyom. Van már őszi könyvlistám is, remélhetőleg olyan, amit teljesíteni is tudok, lesz rá 3 hónapom, az biztos.

A többiek is lezárták a nyárt:
Nita 
Heloise
Szilvi

5 megjegyzés:

Nita írta...

Jó olvasni, hogy ennyire klassz nyári hónapod volt. :) Szerintem sokkal fontosabbak az ilyenek, ráérsz majd ősszel/télen többet kuckózni és olvasni.
Tatát én is nagyon szeretem, az Öreg-tó különösen a szívem csücske.

Heloise írta...

Én is nagyon örülök a mozgalmas augusztusodnak - szuper volt erről olvasni nálad. Végig mosolyogtam a bejegyzésed alatt, annyira tele volt napfénnyel szerintem. :)
Kellenek a feltöltődések, jó kis léleksimogatók. :) Én is inkább offline éltem - nem csak augusztusban, hanem egész nyáron. Egyszerűen van az a hőmérséklet, ami felett képtelen vagyok gondolkodni, írni vagy olvasni. Meg jobban esik ilyenkor a fagyizás, fröccsözés, kirándulás mint az olvasás, az az igazság.
De éljen, éljen végre itt az ősz! Már annyira vártam én is :) Gyönyörűséges őszt neked, szuper könyvekkel és egyéb feltöltődős élményekkel :)

Sister írta...

Remek kis beszerzések, a Fülemüle és az 50 elszánt nő nálam is kívánságlistás. :) Annyi jót olvasok mostanában erről a Frida kiállításról, ha belefér, és még hazaérünk addig, lehet, beiktatom őszi múzeumlátogatásnak.

Az IRL programok pedig mind szuperül hangzanak, nagyon szuper, hogy így ki tudtál kapcsolódni a dolgos hétköznapokból! :)

Nikkincs írta...

Nita: köszi, én is így gondolom :) Az Öreg-tó az valami csodálatos, jó lenne ott megöregedni :)

Heloise: köszi, pörgős volt az biztos.
Időről időre megtelítődöm az online léttel, szóval szerintem is fontos néha az offline-ság.
Jól tetted, örülök, hogy neked is jó nyarad volt. Majd ősszel, télen inkább leszünk online és töltekezünk a nyári emlékekből :)
Neked is csodaszép őszt kívánok, sok-sok jó könyv-és egyéb élménnyel! :))

Sister: köszi, a Fülemelüle csodaszép kiadvány, és bár szomorú kis könyvecske sok minden miatt, mégis pozitív az üzenete :)
Frida: csak ajánlani tudom.
Igen, én is ezt érzem, hogy már nagyon kellettek ezek a napok. Majd ősszel is igyekszem beiktatni ilyeneket, így a hétköznapokat is jobban bírja az ember.

Amadea írta...

Mi is voltunk Tatán, szólj rám délután, hogy elmeséljem, mit műveltünk.:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...