Egy nem rendhagyó útinapló Szabó Magda tollából

Szabó Magda: Hullámok kergetése

Most, hogy beköszöntött az ősz, hatalmas késztetést érzek, hogy a nyaralós könyveimről számoljak be. Idén többször, néhány napra tudtam egy picit kikapcsolni, és ebből volt olyan kiruccanás, ahol esélytelennek éreztem, hogy olvasásra is jusson időm. De ahol tudtam, hogy lesznek nyugodt délutáni óráim, oda bizony megint sokat töprengve választottam útitársat, méghozzá olyat, akinek a képzeletbeli poggyászába én is belefértem. Szabó Magda Hullámok kergetése c. könyvét olvastam a vízparton, a part melletti padon, a strandon, esténként amikor már aludtak a többiek, szóval bármikor amikor jutott rá időm.

A Hullámok kergetése olyan élmény volt, mint amit talán a mostani generációnak jelenhet egy 5 csillagos minőséget képviselő utazós blog olvasása - színes, szagos, nyüzsgő érzetű és rögtön mehetnéke is támad az olvasónak. Szabó Magda európai útjairól szóló anekdotái, élménybeszámolói igazi útinapló volt, de a cseppet sem rendhagyó fajtából. Nem arról szóltak ezek a történetek, hogy az adott országban mit kell megnéznünk, vagy miért érdemes oda elmennünk, hanem arról, hogy mit jelentett Szabó Magdának például John Keats sírja mellett állnia.

"Minden irodalomtörténészt, mindenkit, aki kritikával foglalkozik, odaállítanék John Keats sírja elé, és megtaníttatnám vele könyv nélkül a költő sírfeliratát: „Itt nyugszik valaki, aki a vízre írta a nevét”, hogy jegyezze meg, nemcsak a tüdőbaj pusztít, hanem a közöny, a rosszindulat, az ostobaság, az új irodalmi jelenségekre való süketség is, hogy a meg nem értés is ölhet."

Vagy éppen, hogy milyen érzések kerítették hatalmába, amikor Olaszországban azokon a helyeken kalandozik T-vel, amelyekről gyerekként csak tanult, később tanárként pedig csak tanított. Az Itáliáról szóló részek tele vannak valami mélyről jövő lelkesedéssel, örömmel, hogy ő is azokon a helyeken járhat, ahol anno a reneszánsz bontakozott ki. Ezeknél a részeknél az én arcomon is hatalmas mosoly terült el, holott nem ismerem ezeket a városokat személyesen, de annyira kézzel fogható közelségbe tudta hozni számomra Rómát, Velencét vagy bármelyik meglátogatott olasz várost, hogy tényleg úgy éreztem én is velük kódorgok az utcákon vagy ülök le megpihenni fáradtan egy szökőkút mellé. Imádtam Szabó Magda humorát, helyenként potyogott a könnyem a nevetéstől (pl. amikor egy olasz paptól cirádás latinnal kér útbaigazítást).

"Az ember tudja, hogy ezt a teret Michelangelo álmodta, Marcus Aurelius lovas szobrát is ismeri, ám a valóság súlyosabb és igazabb, mint az elképzelés, vagy a tudat. Csak ülök, ülök a Capitolium tetején, ömlik rám a leanderillat, a fény, s majdnem szomorú vagyok tehetetlenségemben, mert ugyan mit csináljak ennyi szépség előtt?"

Szerettem Szabó Magda sorait olvasni, jó volt vele a hullámokon lovagolni, mert nem egy unalmas, adatoktól, porosan ódivatú útleírásoktól hemzsegő száraz élménybeszámolót kaptam tőle, hanem valóban a saját viszonyát ismerhettem meg az utazással, az őt ért élményekkel kapcsolatban. Ami számomra egy nagyon intim dolog. Az, hogy egy-egy utazás alkalmával mi mozdul meg bennünk, mit élünk át, mi üt minket szíven az nagyon személyes dolog. Épp ezért öröm volt olvasni ezeket a gondolatait is. Szerettem, hogy a világ dolgaira kíváncsi utazó volt ő, ugyanakkor képes volt arra is, hogy ha elfáradt nem erőltette tovább, sőt, ha T. mást akart megnézni, akkor szét is tudtak válni egymástól.

"Legjobb csak úgy menni.
Az ember elindul cél nélkül, reggeli után, megnéz egy kirakatot, megmosdik valami kút alatt, ha elfárad, leül egy lépcsőre, kőpadra egy parkban vagy az utcán, esetleg iszik valami frissítőt, s mint valami arany méhkas, zümmög körötte a város. A gyerekkori vakációk abszolút kötetlensége tér vissza, nincs megszabva, hol, mikor ebédel vagy vacsorázik az utazó; esetleg sehol, esetleg az utcán, állva, lehet két órával előbb vagy hárommal később, mint rendes körülmények között szokott."

Ami különösen élvezetessé tette a Hullámok kergetését, hogy nem csak egy országban kalandoztunk Szabó Magdáékkal, hanem szinte végigjártuk velük fél Európát. Az ő szűrőiken keresztül megismerhetjük Svédország, Franciaország, Németország és az akkori Szovjetunió nagyobb városait. És velük együtt érezzük mindenhol a híres írónő iránti tiszteletet, az örömet, hogy az adott ország vendégül láthatja Az őz, a Születésnap vagy A Danaida szerzőjét. Minden egyes helyen igazán kitettek magukért a vendéglátók, még ha néhol sok is volt ez a nagy szeretet (vagy talán a kötelező protokoll körök) az írónőnek. Egy dolog miatt maradt bennem egy csepp hiányérzet: mivel nem olvastam még oly sok művet Szabó Magdától ezért némely utalást nem értettem, így talán a Hullámok kergetésére később kellett volna sort kerítenem. De ezt leszámítva igazán emlékezetes utazásokban volt részem és az írónő egyik gondolata pedig nagyon sokszor eszembe jut azóta is:

"A világ olyan gyönyörű, hogy egyre nagyobb felelősség embernek lenni."

Olvassátok, vétek lenne kihagyni!

Kiadó: Jaffa

Kiadási év:  2017