Családom és egyéb állatfajták

Sara Crowe: Campari reggelire

Nem, nem Durell könyvéről lesz most szó, hanem mint az alcím is mutatja a Campari reggelire c. regényről, viszont egész végig, amíg olvastam nekem ez a "családom és egyéb állatfajták érzés" járt az eszemben. Amúgy milyen érdekes, hogy két hasonszőrű regényből az egyik mennyire be tud jönni az embernek, a másik meg nem. Az Enyém a vár nekem óriási nagy csalódás volt, ezért kicsit tartottam a Campari reggelire sztorijától, mert az alapfelállás hasonló: 17 éves lány, aki írói babérra tör és egy év történését követhetjük végig. Ráadásul mindkettőnek igen furcsa családja van és mindketten egy zegzugos kastélyban/óriási házban laknak. Ellenben amíg az egyik nagyon untatott és alig vártam, hogy a végére érjek, a másikon legalább annyira jól szórakoztam és kuncogtam.

A Campari reggelire amúgy kicsivel több ám, mint amit első körben a borító mögé képzel az ember. Oké, persze nem egy Bűn és bűnhődés, viszont nem csak egy tingli-tangli lányregény. Nagyon komoly téma áll a középpontban, mégpedig a gyász és annak feldolgozása, ráadásul az olyan gyász, amikor a szeretett ember maga szabadul meg az életétől, ami szerintem még nehezebb helyzet. Ebben érintett a könyv főszereplője, Sue, aki az édesanyja halálát próbálja feldolgozni, de szerencsére kap egy kis segítséget anyukája rokonától. Nagynénje, Coral úgy dönt, hogy szívesen befogadja a lányt a roskadozó, összedőlés szélén álló hatalmas házába, aminek Sue már csak azért is örül, mert maga mögött hagyhatja apját és annak új barátnőjét, akit persze ki nem állhat. Szerintem Sue maga sem gondolta, hogy milyen csodabogarak és milyen kalandok sora várja majd ebben az ósdi házban és a kisvárosban. Azt mondanám, hogy ez az egy év Sue életében a felnőtté válásról, a magára és az írói hangjára való találásáról szól. Persze megfűszerezve egy kis romantikával (első szerelem, első csók, első csalódás), és egy kis családi titok utáni nyomozással, ami az édesanyjával kapcsolatos. Meg a ház kísérteteivel. Mert ez egy olyan ház, ahol éjjel különös hangok hallatszanak, felgyullad a villany csak úgy a szobákban, holmi virágcsokor kerül néha a küszöbre, szóval aki itt lakik az biztos, hogy nem fog unatkozni.

Ám nem csak Sue nem fog unatkozni, hanem az olvasó sem. Pláne az az olvasó nem, aki valaha is írói babérokra szeretne törni. Ugyanis Sue nagynénje létrehoz egy írói kört, hogy támogassa a lány ilyen irányú ambícióját, és ennek a csoportnak a ház lakói és a Sue körül sürgölődő fiatalok is a tagjai lesznek. Hadd ne mondjam, hogy bár én nem akartam soha sem író lenni, minden feladat esetében viszketett a kezem, hogy papírt és tollat ragadjak és kipróbáljam magam. De helyette inkább olvastam a többiek csetlését-botlását, próbálkozását és csak mosolyogtam, mosolyogtam.

"Nem voltak harangok, madarak, ahogy azt jelezték, sokkal inkább annak az érzése, hogy kívánatos vagyok, becsben tartott, és nőies. Mintha a szerelembankban az univerzum összes pénze az én számlámra érkezett volna, és a mínuszból rögtön aranykártyás ügyféllé léptem volna elő."

Ami miatt elnyerte ez a könyv a tetszésemet az az, hogy egyrészt humoros volt, másrészt tele volt bohókásabbnál bohókásabb karakterekkel és a könnyedsége mellett valóban súlyos témák, feszültségek voltak a háttérben. Néha a nagy humor közepette Sue olyan gondolatokat fogalmazott meg, hogy csak pislogtam, vagy éppen a szívem szorult össze. De egy cseppet sem volt erőltetett az egész, nem olyan, amikor az író az arcodba nyomja a nagy tanulságokat, hanem hihető volt és Sue karaktere egy nagyon is kedvelhető, valódi tinilányé volt, aki se többnek, se kevesebbnek nem akart látszani. Aki aggódott az első csók helyszíne miatt, aki a rajongva szeretett fiú fényképét a párnája alá teszi, aki feláldozza a zsebpénzét a nagynéni házának helyrehozatalához és aki legalább ugyanannyira segítsége lett Coral néninek, mint a néni neki.  Jó párost alkottak ők ketten!

"Bárcsak olyan lenne az élet, mint a filmekben, ahol a fájdalmas esték véget érnek az évszakok gyors változásával, aztán megjelenne a felirat, hogy "két évvel később" vagy "végül"! Bárcsak a szél elfújhatná a naptár lapjait, és hipp-hopp a happy endnél találnánk magunkat! De az élet nem ilyen. Meg kell élni minden szívdobbanást; nem lehet megúszni a rossz napokat."

Úgyhogy azt javaslom mindenkinek, aki valami kellemes és humoros, ebben a zord téli időjárásban bekuckózásra alkalmas olvasmányt keres, hogy bátran válassza ezt a könyvet, szerintem nem fog benne csalódni.

Kiadó: Athenaeum

Kiadási év: 2015

Fordította: Beke Zsolt