2016. december 30., péntek

Decemberi könyves örömök

Rettentő furcsa, hogy a 2016-os év utolsó könyves zárását írom éppen. Nem tudom hová tűnt el ez az év, főleg ez az utolsó hónap, de - és tudom, hogy ezt szinte minden alkalommal elmondjuk - hihetetlen gyorsan eltelt. Könyves szempontból csudajó könyvek kerültek hozzám, illetve a hónap eleji megtorpanást követően végül is sikerült elég sokat olvasnom. Minden egyebet tekintve felemás lett a hónap, de ha szomorkodtam, vagy éppen el is keseredtem valami miatt, sok barátra számíthattam, akik biztatnak és ott állnak mellettem, ami nagy erőt ad és szuper érzés.

De akkor lássuk a beszerzéseket! Két könyvet vásároltam saját magamnak, ebből az egyik Leslye Walton Ava Lavander különös és szépséges bánata volt, ami egy csodás köntösbe bújtatott olvasmány. Ahogy megvettem el is olvastam, és sajnos nem voltam vele teljesen elégedett, de ezt szerintem annak köszönhető, hogy ebben a kategóriában nálam Alice Hoffman nagyon magasra tette a lécet, amit az írónő nem tudott megugrani. A másik vásárlásom Böszörményi Gyula Ambrózy báró sorozatának 3. kötete volt, az Ármány és kézfogó. Sajnos nem írhatom le, hogy a trilógia zárókötetéről van szó, mert ugyan első körben így tervezték, végül mégsem fejeződik be Mili, Emma és Richárd kalandja ezzel a résszel, ami nekem picit csalódás. Nagyon vártam ezt a részt, rákészültem, hogy végre mindennek a végére pont kerül majd, erre kiderül, hogy nem. Persze a rajongó énem örül egy újabb történetnek, de nem teljes az örömöm, ráadásul ki tudja mikor érkezik az újabb rész (azt már nem is merem leírni, hogy az lesz a zárókötet ...).
Itt persze még nem értek véget a beszerzések, bár a többit már a karácsonynak köszönhetem. Négy könyv várt a karácsonyfa alatt. Ezek közül Eduardo Sacheri Ilyen a boldogság c. regényét a barátnőmtől kaptam, amit pont ma be is fejeztem és igazán kedves, aranyos történet volt, jó lezárása lett ez az évnek. A családomtól három nagyon vágyott könyv került hozzám: M.O. Walsh Fényed ki ne hunyjon, Elena Ferrante Briliáns barátnőm és Colm Toibín Brooklyn. Az a "baj", hogy azt súgja a hatodik érzékem, hogy szuper könyvekről van szó és egyszerűen nem akarom rájuk vetni magam, hanem tartalékolom őket 2017-re (tudom, egy nap múlva itt van :)).

Olvasások terén nagyon nehezen indultam decemberben. Egy mesekönyvvel kezdtem, amit két pöttöm lánykának vettem, ez pedig a Hókirálynő volt. Nagyon megtetszettek az illusztrációk, felnőttként is teljesen bele tudtam magam élni Andersen meséjébe. Aztán, hogy azért a karácsonyi hangulat is megjöjjön Dash és Lily történetét folytattam angolul, The Twelve days of Dash & Lilyt olvastam nagy lelkesedéssel. Kevésbé rózsaszín ez a kötet az elsőhöz képest, de nagyon jól sikerült folytatás lett.  Majd két újraolvasásom is volt. Elsőként Maria de los Santos És besétált a szerelem c. kötetét olvastam el sokadjára, majd Popper Péter Lélekrágcsálók c. könyvét vettem le újra a polcról. Mindkettő hozta azt az érzést, amit elsőre is kaptam tőlük. Ezek után már semmi komolyra nem volt agykapacitásom, egyszerű kis kedves sztorikra vágytam, így folytattam a Bridgerton sorozatot Julia Quinntől a 3. résszel (Tisztességes ajánlat), majd az ajándékba kapott Ilyen a boldogság zárta az idei évem olvasmányainak sorát. 

Az olvasások mellett a december pörgősre és pihenősre is sikeredett: sokszor tudtam a barátaimmal találkozni, kávézni egyet, beülni beszélgetni, összefutni és együtt vásárolni, együtt enni és inni finomakat, még a volt kollégáimmal is volt egy "céges karácsonyi bulink", illetve a legjobb barátnőm a családjával is eljött Budapestre egy rövid látogatásra és így a keresztlányomnak meg tudtam mutatni az itteni karácsonyi vásárt. Szóval voltak jó pillanatok, meg pihenős ünnepi napok és ha végül is nem úgy zárom ezt a decembert, mint ahogy azt az év elején elképzeltem és terveztem, akkor sem keseredem el, legalább megvan a jövő évi feladatom, amihez ebben a hónapban tudtam egy kis önbizalmat gyűjteni.


A többiek is zárták a hónapot:

2016. december 25., vasárnap

Boldog karácsonyt!

Idén több számomra kedves embernek nem úgy indult a karácsony előtti időszaka, ahogy szerették volna, így most valóban nem kívánok mást csak egy nyugodt, békés, meleg, csendes és stresszmentes karácsonyi ünnepeket minden könyvet szeretőnek, olvasónak, bloggernek, barátnak, csak úgy idetévedőnek! Kívánom Mindenkinek, hogy legalább erre a pár napra legyen olyan ez az időszak, hogy meg tudjunk pihenni egy kicsit a nagy rohanás közepette!

Forrás

A Könyek & Kávé blogon Annánál olvastam egy nagyon aranyos, karácsonyi könyves taget, amelyet most úgy gondoltam, hogy én is kitöltök, rég nem csináltam hasonlót, pedig másoknál nagyon szeretem ezeket olvasgatni.


1. Várakozás: Az izgalom a tetőfokára hág! Melyik könyv(ek) megjelenését várod a legjobban?

Jövőre nagyon rápörögtem Dennis Lehane Az éjszaka törvénye című regényére. Januárban hozza el nekünk az Agave, és már alig várom, hogy olvashassam, nagy öröm számomra, hogy kapunk egy új Lehane-regényt.

2. Karácsonyi dalok: Melyik könyvről vagy íróról nem tudsz nem dicshimnuszokat zengeni?

Ha író, akkor azt hiszem nagy az imádatom Joanne Harris, Anna Gavalda, Alice Hoffman, Fabio Volo és a fent említett Lehane irányában. Nagyon szeretek tőlük olvasni, nem is csalódtam még bennük.

3. Mézeskalács házikók: Melyik könyvnek vagy sorozatnak van a legcsodálatosabban felépített világa?

Fú, ezzel a kérdéssel eléggé bajban vagyok. A válasz valamilyen fantasy után kiált, de én nem sok ilyen könyvet olvasok. Szóval egy picit csalok és inkább a megteremtett atmoszférára koncentrálok a válasznál. Az egyik kedvenc világom, amiben nagyon jó volt elmerülni az Zafóntól az Elfeledett Könyvek Temetője volt. Mivel nemrég beszereztem ennek a sorozatnak az új kiadását, ezért jövőre újra is fogom őket olvasni.

4. Karácsonyi ének: A kedvenc klasszikusod, amit rég el szeretnél már olvasni.

Klasszikusokból rengeteg elmaradásom van. Ami évek óta húzódik az az Anna Karenina és A Mester és Margaritát is már régóta tervezem.

5. Karácsonyi édességek: Milyen könyvet szeretnél karácsonyra kapni?

Nagyon szerettem volna megkapni Elena Ferrante Briliáns barátnőm című regényét, amely egy sorozat első kötete. És tegnap este meg is találtam a fa alatt, úgyhogy a jövő évet is szuper olvasmánnyal tudom majd indítani!

6. Gyertyák az ablakban: Melyik könyvtől lesz meleg, meghitt hangulatod?

Legutóbb a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság újraolvasásakor éreztem ezt az igazán meleg, hívogató hangulatot, amikor minden egyes alkalommal mikor kinyitod a könyvet, rögtön megcsap az otthonosság érzése. Első alkalommal is nagyon szerettem olvasni, de most másodjára még többet kaptam ettől a könyvtől.

7. Karácsonyfa és dekoráció: Melyek a kedvenc könyvborítóid?

Eléggé bajban vagyok ezzel a témával, mert bár nagyon szeretem a szuper könyvborítókat, a kimondottan karácsonyi témájú könyvekét nem nagyon ismerem. De például a Dash és Lily sorozat két kötete szerintem nagyon bájosra, a történethez remekül illőre sikerült.

8. A karácsony örömei: Mit szeretsz a karácsonyban? Melyek a kedvenc karácsonyi emlékeid?

Azt hiszem én magát a karácsonyt megelőző rákészülős időszakot szeretem. Amikor a barátokkal előtte tudunk még időt szakítani egymásra, beülni valahová egy jó kávéra vagy forralt borra és beszélgetünk mondjuk két ajándékvásárlás között. Szeretek ráhangolódni, mert felnőttként már teljesen mást jelent ez is. Szeretem megtervezni, hogy mit fogok sütni, hogy kinek mit fogok ajándékba adni, szeretek karácsonyi vásárban nézelődni, az esti fényeket megcsodálni. Az egyik kedvenc emlékem pedig az, amikor egy trilógiát kaptam tiniként ajándékba és az egész karácsony arról szólt, hogy hevertem az ágyamban és csak olvastam. Azóta igazi könyvmolyként pedig minden évben van könyv (vagy csak az van) a karácsonyfa alatt és hasonlóképpen töltöm az ünnepeket.

Kellemes ünnepeket!

2016. december 13., kedd

Miért volt érdemes várólistát csökkenteni 2016-ban?

Most, hogy Lobo meghirdette 2017-re is a várólista csökkentést, mielőtt arról írnék, hogy melyek azok a könyvek, amelyekkel jövőre játszani fogok, összeszedtem, hogy idén, 2016-ban melyeket olvastam el a csapatból és milyen élményeket kaptam tőlük. 2016-ra úgy szedtem össze az olvasnivalóikat, hogy a szórakoztató irodalom kategóriáját fedték le, nem akartam magam monstrumokkal és "keményvonalas" szépirodalmi művekkel sanyargatni. A végére így is eléggé megtorpantam és idén valóban csak 12 könyvet olvastam el, nem teljesítettem túl a kihívást. De a pipa és vállveregetés így is megvan!

Forrás
1. Shan Sa: A gójátékos

Ennek az elolvasását tényleg baromi rég húztam, még fillérekért vettem anno egy Ulpius-boltban. Ami miatt jó volt sorra keríteni az két olyan ország és összefonódó történelmi hátterük, amelyekről nem sokat tudtam én. Se Kínáról, se Japánról nem sokat olvastam még eddig. A gó, mint játék gyönyörűen keretbe foglalta a két főszereplő körüli történéseket. (Bővebben ITT írtam róla.)

2. Frances Itani: A csend fogságában

Szintén rég a radaromon szerepelt ez a könyv, hisz második világháborús történet, szóval ide vele. Emlékszem, hogy voltak problémáim a könyvvel, darabosnak találtam, valahogy nem értek benne össze igazán a szálak, de a siketek problémáinak bemutatása miatt szerettem olvasni, hisz ilyenkor az ember átgondolja a saját fene nagy gondjait, bajait, és talán rájön, hogy azok nem is oly nagyok. (Bővebben ITT találtok véleményt.)

3. Alex Finn: Beastly - A szörnyszívű

Cserecsapatból választottam és ez valóban egy cuki kis szórakoztató olvasmány volt. Szerettem nagyon, hisz az egyik kedvenc mesém a Szépség és a Szörnyeteg feldolgozása ez, annak egy YA köntösbe bújtatott modern kori verziója. Kikapcsolt, a Szörnyeteg humorán pedig jó sokszor mosolyogtam, bátran ajánlom ha valaki egy könnyed kikapcsolódásra vágyik. (Hosszabban ITT meséltem róla.)

4. Stephen King: Tortúra

Szintén a cserecsapat, viszont ez egy igazi nagyágyú volt. Egyrészt első olvasásom volt Stephen Kingtől, és bátran mondhatom, hogy nem az utolsó. Másrészt szétcincálta a könyv az idegeimet, én még ennyit nem izgultam, rettegtem könyvön, azóta is ha ránézek a polcon a gerincére vagy eszembe jut Annie elvakult rajongása, akkor tuti kiráz a hideg. (Kicsivel többet ITT olvashattok róla.)

5. Joanne Harris: Kékszeműfiú

Az egyetlen ötpontos könyv a 12-ből és azt hiszem ezzel mindent elmondtam. Harrist imádom. Bármelyik verzióját. A léleksimogatós, a varázslatos Harris is a kedvencem, ugyanakkor a darkos Harris is ugyanúgy betalál nálam. Beteges, ugyanakkor zseniális történet, a legvégéig sem tudtam, hogy merre vagyok arccal előre. (Kicsivel összeszedettebben ITT írtam le a véleményem.)

6. Dennis Lehane: Vihar-sziget

Isteni szerencse, hogy nem láttam korábban a filmet, mert így szólt igazán nagyot nekem ez a könyv. Lehane minden alkalommal ha tőle olvasok simán megvezet és az utolsó oldalakon valamivel biztos, hogy jól képen csap, ez most sem volt másképpen. Emlékszem, az utolsó sorok olvasásakor az kattogott bennem, hogy akkor most biztos jól értem-e a dolgokat, de aztán ez nem lett kérdés.
Remélem most, hogy januárban jön tőle Az éjszaka törvénye, több magyar olvasó is (újra) megtalálja magának, zseniális egy pasi, olvassatok tőle!

Forrás
7. John Scalzi: Szellemhadtest

Ez is a cserepolcról való olvasmány. A vének háborúja sorozat 2. része, és számomra ugyanolyan szórakoztató sci-fi volt, mint az első kötet. Kicsit féltem, hogy nehezen veszem majd fel újra a történet fonalát, de abszolút nem volt gond, visszajöttek az emlékek, tetszett a Scalzi által megteremtett világ egy újabb szeletének a bemutatása, az új főszereplők, megszokott Scalzi-féle humor. Mindenképpen folytatom a sorozatot, a 3. részt beválogattam a 2017-es játékba.

8. Isabel Allende: Kísértetház

Egy monstrum ez a könyv, amit évek óta csak nézegetek. Most a cserecsapat része volt, aztán gondoltam egyet és akármilyen kényelmetlen volt fizikailag olvasni elkezdtem, majd utána belevesztem a történetbe és már nem volt menekvés, be kellett fejeznem. Lassan hömpölygő, a mágikus realizmus jegyeit magán hordozó, több évtized történéseit felölelő családregény. A Trueba család minden tagja nyomot hagy az olvasó lelkén, főleg Esteban, a családfő. E mellett pedig olyan történelmi korszakba kaphattam Allende szemén keresztül betekintést, amelyről eddig szintén nem voltak ismereteim

9. Agatha Christie: Az ABC-gyilkosságok

Nekem a várólista-csökkentésben egy AC-könyv mindig a jolly joker. Most is így lett, hiszen az év eleji nagy lelkesedés után kb. fél évre megtorpantam a válogatott olvasásával és ezzel a könyvvel nyertem vissza az év végére a lelkesedésem. Tipikus AC-krimi: Poirot és Hastings együtt dolgozik egy sorozatgyilkos felkutatásán, ami nekem is adott egy kis agymunkát, ugyanakkor egy őszi délután pont azt a kikapcsolódást kaptam tőle, amit vártam. (Bővebben ITT meséltem az élményeimről.)

10. Huntley Fitzpatrick: My Life Next Door

Becsempésztem egy angol nyelvű könyvet a vcs-be és mivel nem mentek így év vége felé a nehezebb olvasmányok, ezért ez a kis YA regényt is sorra tudtam keríteni. Kellemes olvasmány volt, végre nem egy szerelmi háromszögben szenvedtek a szereplők, inkább a társadalmi különbségeken volt a hangsúly, illetve egy nagyon aranyosan felépített első szerelmen. Nem lett maradandó élmény, de akkor jól esett olvasni.

11. Melanie Benjamin: Az aviátor felesége

Az előítéletemnek "hála" tök nagyon pozitív csalódás lett ez a könyv. Sokkal komolyabb, sokkal részletesebb, mint amire én számítottam és egy olyan nő életútját tárja elénk az írónő, akinek jut néhány sorscsapás az életében, amelyet a férje sikerének köszönhetően szinte végig a kirakatban kell megélnie. Nem irigyeltem az biztos, viszont a könyvet ajánlom! (ITT írtam róla hosszabban.)

12. Jo Nesbo: A fiú

Az utolsó a sorban a 12-höz, nehéz volt kiválasztanom. Végül azért Nesbo mellé tettem le a voksom, mert tőle még nem olvastam semmit. Az első oldalakon döcögősen rázódtam bele a történésbe, majd elkapott a gépszíj, annyira, hogy kb. két nap alatt el is olvastam. Sonny hihetetlen egy karakter, rég éreztem olyat, hogy egy nem egészen jófiú (drogos, gyilkos) bosszú hadjáratának sikeréért szorítok, de aki olvassa, az biztos, hogy ugyanígy érez majd. Kemény könyv, sok gyilkossággal, drogokkal, vérrel, de azért mutat helyenként egy kis fényt az alagút végén és a megoldásra sem jöttem rá teljes mértékben. Biztos, hogy 2017-ben olvasok még majd az írótól.

Jó volt idén is játszani, szerencsére minden évben szórakozásnak fogom fel az egészet és 2016-tól az lett a szempontom, hogy e szerint is válogatom össze a könyveket. Nem magamat szívatni, hanem játszva olvasni szeretnék, azért így egy év alatt csak összejön az a 12 könyv, ami már rég várja a sorát.

2016. december 10., szombat

3 könyv a 3 téli hónapra

Forrás
A tél valahogy olyan kis mostohatestvér szerepet kap a többi hónap mellett, nem? Mindenki csak a karácsonyra, pontosabban a decemberre gondol ha a telet említjük, holott van még ott nekünk egy január (az év hétfője) és utána érkezik egy február is (amikor is már mindenki panaszkodik a rossz idő miatt és a tavaszt várja). Mondom én, hogy szegény télnek sanyarú sorsa van! Hogy ne így legyen, szeretnék nektek 3 igazán szuper könyvet ajánlani, ami minden hónapnak megadja majd az alaphangulatát.

December

A karácsony, a fények, a készülődés, a stressz, az idegeskedés és a hosszabb szabadságok hónapja. Legalábbis nekem ezek jutnak eszembe decemberről. Ha könyvre kell gondolnom, akkor van egy igazán csodás gyöngyszem, ami első hallásra a címe miatt egy szimpla kis szerelmes könyvecskének tűnik, de aztán olvasás közben igazán mélyre tudja vinni az embert, hogy a végén elsimítsa a lelkünkön keletkezett göröngyöket. Ez a könyv Marisa de los Santos És besétált a szerelem című története. Keserédes, bájos, romantikus és megható jelenetek, visszaszámlálás karácsonyig, téli hangulat, kuckózós percek, mindezek megtalálhatóak ebben a regényben, szerintem tökéletes hangolódást ad erre a hónapra és a karácsonyi készülődésre is. Ne hagyjátok ki!

"Van a szelídségnek egy fajtája, amely csak a virradat előtti órákban lehetséges, valami kékesszürke, magányos szelídség, amely sápadt fényekből, álmosságból és mélységes nyugalomból áll össze. Szelídség és remény. Mindig is nehezemre esett haragudni a napfelkeltét megelőző félórában (…)"


Január

Tehát az év hétfője, foglalkozzunk vele is egy kicsit. Fúj, de utáljuk, ugye? Akkor tegyük izgalmassá, legyen valami mesés, ugyanakkor cseppet nyers átvezetés a karácsonyi pihe-puha hangulat és a mókuskerékbe való visszaállás között. Nekem erre van egy jolly joker könyvem, talán háromszor olvastam eddig és nagyon örülök, hogy ajándékba kaptam anno és a polcomon tudhatom, mert minden egyes alkalommal ugyanúgy elvarázsol, ugyanúgy megszeretem a szereplőit, a dermesztően hideg és csupasz alaszkai vadont és ugyanúgy drukkolok a főszereplők boldogságáért, mint legelőször. Eowyn Ivey A hóleány c. könyve nálam a tuti befutó erre a hónapra, ha egy jó évkezdést szeretnétek, mindenképpen ajánlom januárra! Azt hiszem én is bevetem jövőre újra.

"Néha csak úgy megtörténnek a dolgok. Az élet nem úgy alakul, ahogy mi tervezzük vagy reméljük, de ezért igazán nem haragudhatunk rá."


Február

Ekkor már igazán fel kell venni a pörgést, már jobban rá kell, hogy álljon a  kezünk a  következő év évszámára, mint a tavalyira. És ilyenkor már reménykedni kezd mindenki, hogy lassan vége a sötétségnek, a hidegnek, hamarosan kopogtat majd a tavasz, le lehet dobni a nagy télikabátot, a vékonyabb pulcsikra lehet váltani talán és várni az év újabb kalandjait.  Erre a legjobb könyvtippem David Benioff Tolvajok tele című regénye. Két imádnivaló főhős, fontos küldetés, a második világháború és egy kemény tél hátterével, mindezt humorosan találva. Számomra végig feszült, izgalmas volt, alig tudtam letenni, garantálom, hogy ezzel a könyvvel gyorsan fognak elrepülni a tél utolsó napjai!

"Olyan hideg lett, hogy a fogaimban is éreztem: az olcsó tömés összezsugorodott bennük a hőmérséklet-zuhanásra. Bezzeg az ujjbegyeimet nem éreztem, pedig vastag gyapjúkesztyű védte őket, és még zsebre is vágtam a kezemet. Az orrom hegyét sem éreztem. Ez lenne csak a vicc: egész kamaszkoromban kisebb orra vágytam, most pedig még néhány óra itt az erdőben, és egyáltalán nem lesz orrom."


Nektek vannak tuti befutó könyveitek a téli időszakra?

2016. november 30., szerda

November könyvekben

A novembert elég felemás érzelmekkel éltem meg, de egy dolog megint csak biztos volt: olvastam. A vásárlással már kicsit visszafogottabb voltam, egész hónapban nem éreztem késztetést rá. Apasztottam az itthoni olvasatlanjaimat, a frissen vásárolt idei éves beszerzéseimet és küzdöttem a várólista-csökkentéssel. Mígnem meg nem kaptam az Európa Kiadó akciójáról a hírlevelet, mert akkor úgy döntöttem, hogy itt az ideje megvenni Carlos Ruiz Zafón sorozatának legújabb kiadását, pontosabban azt a két kötetet, ami nem volt meg ebből a csodálatos új kiadásból. Komolyan, teljesen beleszerelmesedtem ezekbe a borítókba, a kivitelbe, a bőrkötést utánzó gerincbe, az arany feliratokba, úgyhogy öröm és boldogság van a köbön, ha ránézek az egymás mellé állított könyvekre. Természetesen tervezem az egész sorozatot újraolvasni, de az már szerintem jövő évi projekt lesz.

Az elolvasott könyveket tekintve remek hónapot zárhatok. A novembert Hemingway Vándorünnepjének újraolvasásával kezdtem, szuper volt, hogy sikerült pont ősszel sorra kerítenem. Csodás érzés volt képzeletben Párizsban csatangolni. Majd a várólista-csökkentés keretében Melanie Benjamin Az aviátor felesége című regényét vettem kézbe, ami nagy meglepetést okozott, sokkal komolyabb történet lapult a borító mögött, mint amit sejtettem (itt írtam már róla). Aztán egy friss szerzemény következett, a Minden eltűnt lány. Nem mondom, hogy tökéletes könyv, de én szerettem olvasni, tetszett a szokatlan idősíkú történetvezetés, enélkül nem lett volna azért ilyen jó élmény. Így viszont jó szívvel gondolok rá, se több, se kevesebb egy szórakoztató kriminél. Aztán újabb újraolvasásra éreztem késztetést, ez alkalommal a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság került sorra, és jobban imádtam, mint első alkalommal. Nagyon kellett ez a kis léleksimogatás nekem és abszolút nem sajnáltam a második olvasásra szánt időmet. Majd Jojo Moyes Miután elvesztettelek című könyvével folytattam a novembert és sajnos elég felemás érzéssel fejeztem. Azt hiszem, nem kellett volna a folytatást megírni, de erről később majd bővebben, hisz minden olvasmányomról tervezek külön írni. És, hogy igazán jól zárjam a novembert, Jo Nesbo A fiú című könyvével sikerült teljesítenem az idei várólista-csökkentést. A fiú pedig egy igazán pörgős krimi, valóban alig tudtam letenni, két nap alatt végeztem is vele.

November egyéb téren egész jó volt: sokat találkoztam a barátaimmal, jó volt velük ki- és átbeszélni a dolgaimat, voltam színházban, buliztam egy óriásit a '90-es évek slágereire, találkoztam a volt kollégáimmal is és sikerült eljutnom a Nespresso mesterkurzusára, ahol a kávékóstolás rejtelmeibe avattak be minket. Furcsa leírni, hogy holnap már december és lassan vége az évnek, jönnek a számvetések, a kicsit lelassuló nappalok, esték, a - remélhetőleg - nyugalomban eltölthető ünnepek. Úgyhogy nem búcsúzom fájó szívvel a novembertől, volt és van mit átgondolnom, de egy kicsit megerősödve vágok neki az év utolsó hónapjának és reménykedem egy szuper évkezdetben (úristen, kicsit előreszaladtam, nem? :))

A többiek is meséltek a novemberről:

2016. november 24., csütörtök

Mrs. Szerencsés Lindy

Melanie Benjamin: Az aviátor felesége


Bevallom, azt gondoltam Az aviátor feleségéről, ez is csak egy rózsaszín köntösbe bújtatott lányregény lesz, némi valós háttérrel. Megkövetem az írónőt, mert nem is tévedhettem volna nagyobbat. Semmi rózsaszín köd nem lengte be a Linbergh házaspár történetét, talán csak még nagyon az elején, aztán elég erőteljesen az élet durva történései és egy karizmatikus, basáskodó, szerintem lelkileg sérült férj nagyon gyorsan szétzúzta ezeket a romantikus ábrándokat.

Azért lettem a megjelenése után kíváncsi erre a történetre, mert az egyik kedvenc Agatha Christie krimimben - Gyilkosság az Orient expresszen - egy kulcsmomentum a Linbergh bébi elrablásának esete. És kb. pontosan ennyit tudtam a Linberg házaspárról is. Majd fejest ugrottam ebbe a könyvbe, és nem győztem csodálkozni, hogy milyen életük is volt. Már most lelövöm a poént: olyan, amilyet én a hátam közepére sem kívánnék.

Charles Lindbergh 1927. májusában hőssé válik: 33 óra alatt, megállás nélkül átrepült az Atlanti óceán felett Párizsban landolva. Szerintem ő magam sem gondolta volna annak idején, hogy ettől a perctől fogva az élete gyökerestől felfordul. Olyan ünnepelt híresség, mai szóval "celeb" lett, akinek minden mozdulatát figyelemmel követi a sajtó, bárhová megy, bármit tesz, az biztos, hogy az újságok hasábján fog szerepelni. A körülötte lévő felhajtást ahhoz tudnám hasonlítani, ami Diana hercegnő körül folyt. Természetes, hogy kitüntetett figyelmet kap az a kérdés, hogy ez a fiatalember vajon melyik nőt választja majd társául? A könyvet olvasva azt kell, hogy mondjam Charles nem úgy választott magának feleséget, mint egy "normális" ember, hanem mérlegre tett egy csomó mindent. Neki nemcsak feleség, jövendő gyermekeinek életet adó anya kellett, hanem egy olyan társ, aki a repülésben is másodszerepet vállal mellette és a körülöttük kialakuló hisztériát is tudja kezelni. Így esett a választása az Egyesült Államok mexikói nagykövetének egyik lányára, Anne Morrowra. A megismerkedésük és a rövid ideig zajló udvarlásnak is felfogható néhány találka talán egy pici rózsaszín ködöt hintett a szemembe, de ez a kis bájos buborék menten szétpattant már a nászútjuk alkalmával. Innentől már csak arra voltam kíváncsi, hogy Anne hogyan viselte a házasságát, amelyben oly sok vihar vetett hatalmas hullámokat, kezdve első gyermekük elrablástól, a saját családjában bekövetkező tragédiáktól, a férje repülés iránt érzett hajthatatlan szenvedélyétől, a második világháború előtti náciszimpatizáns viselkedésétől, egészen Charles halála előtt kiderült árulásáig.

"Én pedig egyedül maradtam. Most először a házasságunk alatt. Mindig azt hittem, hogy a házasság azt jelenti, hogy többé már soha nem leszek magányos. De megtanultam, hogy a házasság kitermeli a maga külön bejáratú magányát, és nincs ennél kegyetlenebb. Jobban fáj a távollét, mert tudod, hogy mi hiányzik."

Forrás
Nem volt egy könnyű olvasmány, mert a két főszereplőt megérteni sem volt könnyű. Természetesen Anne-nel nőként azonosulni tudtam, de valahogy nem tudtam elfogadni, hogyan képes ennyire alávetni mindenben, de tényleg szinte mindenben magát a férjének, legyen ez akár a háztartás vezetésének, a gyerekek nevelésének, vagy akár elvesztett gyermekük meggyászolásának az esete. Eleinte vele együtt örültem, hogy egy ilyen férfi figyelme irányult rá, végre megtalálta gyönyörű nővére árnyékában a saját helyét, örültem, amikor a repülésben ugyanolyan szenvedélyre lelt, mint a férje, aztán kezdett összeszorulni a szívem az eseményektől, úgy éreztem ő csak egy bábu a férje szemében a sakktáblán, és ha valamit nem úgy tesz, ahogy óhajtja, akkor az érzelmi zsarolás fegyverével kényszeríti rá az akaratát, vagy majd kap egy sakk-mattot. Voltak pontok, amikor megráztam volna, hogy ébredjen már fel, ez így tovább nem mehet. Ott újra örültem, amikor saját sikereket ért el, majd olyat lépett, amire csak ejha volt a reakcióm, viszont a legvégén megint csak sajnálni tudtam, hogy a férje micsoda fájdalmat okozott neki.

Charles Lingbergh pedig? Vele nem tudtam zöldágra vergődni! Nem tudom, hogy gyűlöljem vagy egyszerűen csak sajnáljam, azért amilyen élet jutott neki. Gyűlöltem azért, ahogy a feleségét terelte, ahogy egy kisfiú szintű érzelmi zsarolásával szinte mindig elérte, amit akart, ugyanakkor szántam, sajnáltam, mert soha egy percre nem lehetett önmaga, gyerekként nem kaphatott egy jó szót, és hiába lett Amerika ünnepelt repülős hőse, a magánéletében nem volt hős. És annak okozott mérhetetlen fájdalmat, aki szinte egész életében, egy ilyen kirakat-életben mindvégig társa volt valóban jóban-rosszban. Nem Charles, én sajnos nem rajongok érted!

"Bolondot csináltam magamból, amikor azt hittem, hogy mindkét félnek megfelelhetek, a családom és a férjem elvárásainak is. A vége az lett, hogy senkinek nem feleltem meg. Legfőképpen magamnak nem."

Miután befejeztem a közel 400 oldalas regényt esküszöm örültem, hogy nekem ilyen szürke kisegér életem van. Nem volt egy könnyű olvasmány, lassan is haladtam vele, mert egy hosszú élet történéseit mutatta be. Érződött rajta az alapos kutatómunka és úgy a regény harmadánál jártam, amikor én is elkezdtem cikkeket olvasni a neten Lingberghékről. Az írónő a kötet végén található megjegyzésében ki is emeli, hogy számára az a legnagyobb dicséret, ha könyvének hatására az olvasók elmélyednek a főszereplők életében. Én így tettem. Ha valakinek tetszett A párizsi feleség, javaslom, hogy Az aviátor feleségének is adjon egy esélyt, igaz, talán kevésbé olvasmányos, illetve Hadley-t sokkal talpraesettebbnek tartom, mint Anne-t, de az utóbbi is legalább olyan nagyszerű társa volt egy basáskodó, hősnek kikiáltott aviátornak, mint az előbbi egy szeszélyes természetű, kicsapongó írónak.


Kiadó: Pioneer
Kiadási év: 2013
Fordította: Deres Anita

2016. november 8., kedd

"Megbánásból épült a pokol"

Robert Galbraith: Gonosz pálya


Azt hiszem mindenféle túlzás nélkül mondhatom, hogy számomra 2016 egyik legjobban várt új megjelenése Rowling-Galbratih Cormoran Strike sorozatának a harmadik kötete volt. Engem az sem érdekelt, hogy a címet Gonosz pályaként fordították, a lényeg az volt, hogy mihamarabb megkaparintsam. Aztán amikor már otthon a polcra feltettem a könyvet, rám jött az a mindennél furább érzés, hogy ezt tartogatnom kell, nem szabad rögtön rávetnem magam. Úgyhogy eltettem egy kis időre, hogy ősszel vegyem elő és majd hosszú napokon keresztül újra együtt nyomozhassak kedvenc párosommal, Cormorannal és Robinnal.

A harmadik kötet hozza az első két részben megszokott "hagyományokat": gyilkossági ügyben nyomoz a két főszereplő, ráadásul Rowling megint nagyon gyomorforgató témához nyúl, így bizony lesz olyan finom lelkű olvasó, akinek okoz majd esetleg egy-két álmatlan éjszakát néhány jelenet. Már a kezdés is nagyon erős: Cormoran irodájába, ám Robin nevére érkezik egy csomag, amely egy levágott női lábat tartalmaz. Elég gyorsan kiderül, hogy az ügy valamiképpen Strike múltjához, katonai nyomozói voltához kapcsolódik és bár hivatalosan a rendőrség kezeli az ügyet, persze a két érintett is párhuzamos magánnyomozást folytat. Ráadásul Strike leszűkíti a lehetséges gyanúsítottak körét négy emberre, így célirányosan a felkutatásuk, a leellenőrzésük lesz két futó ügyük mellett az életükben az első számú prioritás.

Bár még mindig a legelső rész, a Kakukkszó a favoritom a sorozatból, ebben a részben is vígan lubickoltam olvasás közben. Az első oldalak után örömmel helyezkedtem bele Cormoran-Robin nyomozásába, mert egyrészt kellően borzasztónak találtam az alapszituációt ahhoz, hogy az ügy megoldására is kíváncsi legyek, másrészt mivel a gyilkos személye Strike megérzése szerint hozzá kapcsolódik, ezért ebben a részben nagyon sok minden amiről korábban csak utalásokat olvashattunk, kiderül a férfi múltjáról. De nem csak Strike életének egyes epizódjait ismerhetjük meg, hanem a titkárnőből lassan nyomozótárssá avanzsált Robinról is kiderülnek nagyon fontos információk. Végre megtudjuk, hogy miért is érdekli a lányt ez a pálya ennyire, miért tud olyan profin kocsit vezetni, miért nem ijed meg a saját árnyékától, szóval egy sokkal árnyaltabb képet kapunk a lányról. Természetesen állandó téma Robin vőlegénye, Matthew is, pláne, hogy épp az esküvői finisben vannak. Folyamatos feszültség forrás Matthew és Robin között a lány Strike-hoz való viszonya, a munkája iránti elhivatottsága. Tehát nem csak a szakmai életükben van forrongás, hanem a magánéletük is kellően összekuszálódik, ráadásul Rowling finoman adagolja, hogy ezek a kuszálódó szálak egy része Robin és Strike közötti átalakuló kapcsolatnak köszönhető.

"Az ember szinte bárhol megtalálhatja a szépet, ha hajlandó meglátni, csak a mindennapi csatározások közepette olyan könnyű elfelejteni ezt a teljesen ingyenes luxust."

Olyan sok dolog miatt lett kedvencem ez a sorozat. Nagyon megfogott minden részben a londoni miliő, a témák változatossága, amit Rowling a középpontba állít, az a rengeteg mellékszereplő akiket mozgat és akiknek minden egyes részben megvan a helye és szerepe és minden részben szép kis társadalomkritikát kapunk. Ugyanakkor szeretem a részek lassúságát, hogy apránként adagolja nekünk, olvasóknak az adott részhez tartozó információkat, hogy együtt tudjunk gondolkozni Strike-kal vagy Robinnal a gyilkos kilétét illetően. Vannak, akiknek talán ez miatt pont unalmasak ezek a nyomozások, én örülök az 500+-os oldalszámoknak részenként. Ebben a részben pedig újdonságként bevetette az író, hogy a gyilkos gondolataiba is betekintést kapunk. Hadd ne mondjam, a legszörnyűbb képek számomra hozzá kapcsolódnak. A krimiszál is nagyon jól kidolgozott mindegyik részben, itt is szép számmal kapjuk az összefüggéseket, a múltbeli történéseket, amelyek miatt minden egyes gyanúsítottnak lett volna oka Strike-ot tönkretenni, és keményen dolgoztam is az ügy megfejtésén, mégsem jártam sikerrel és én valahol ezt is szeretem egy jó krimiben: megadja a lehetőséget a talány megfejtésére, majd a végén jól kinevet.

De azt hiszem a legjobban nálam a két főszereplő jelleme, karaktere talált be. Már nagyon elegem van minden olyan könyvbéli férfi-női párosból, ahol a pasi a világ legnagyobb macsója, a leghelyesebb fickója, aki sérthetetlen, amolyan Chuck Norris, a nő pedig szupermodell külsővel megáldott, ugyanakkor egy G.I. Jane titokban. Épp ezért üdítő friss fuvallat számomra Strike: igazán pasis pasi, de abból a nyers, nagydarab, mufurc típusból, tetejébe testileg sem tökéletes, ami sokszor a nyomozásban is akadályozza. Elég nagy puttonyt hoz magával gyerekkorából, kapcsolatai rendszerint se vele-se nélküle típusúak, nem találja helyét a nővérével való rokoni kapcsolatban sem, a gyerekeket, még a saját unokaöccsét is csak messzi távolból figyeli ... szóval én imádom!
És akkor Robin, akiről ebben a részben nagyon sok újdonságot tudunk meg, aki egyre jobban magára talál Strike mellett. Ez a lány kemény dolgokon ment keresztül a múltban, mégis, egy percig nem akarja magát sajnáltatni ez miatt, sőt, inkább titkolná és a régi dolgokból előnyt próbál kovácsolni. Ebben a részben először jellemeztem magamnak úgy, hogy tökös csaj, még a főnökének sem fél ellentmondani, plusz nagyon okos húzásai voltak a Gonosz pályában, amit még Strike is kénytelen volt elismerni. Ketten együtt pedig felzárkóztak Kenzie-Gennaro mögé a kedvenc párosaim képzeletbeli listájára és nagyon érdekel, hogy a következő részekben vajon Rowling merre is kanyarítja majd a kapcsolatukat, hisz - gonosz módon - a Gonosz pálya kemény függővéggel ért véget ezen a téren. Nem is tudom minek drukkoljak, leginkább annak, hogy Rowling írja meg mihamarabb a folytatást és írjon még jó sokat!


Kiadó: Gabo
Kiadási év: 2016
Fordította: Nagy Gergely

2016. november 6., vasárnap

Poirot esete a levelező sorozatgyilkossal

Agatha Christie: Az ABC-gyilkosságok


Ha ősz, akkor krimi. Ha krimi, akkor mindenféleképpen kell egy Agatha Christie-t is olvasni. Ráadásul egyet beválogattam az idei várólista-csökkentés játékába, így nem volt nehéz eldöntenem, hogy a még nem olvasottak közül melyiket fogom sorra keríteni. Ugyan már a sokadik könyvet olvasom a Krimi Királynőjétől az évek során, de mindig szeretek visszatérni az általa megalkotott karakterekhez és ha le kell tennem a voksomat, akkor én bizony inkább Poirot rajongója vagyok.

Az ABC-gyilkosságokban nagyon érdekes a kezdés: Poirot levelet kap, amelyben egy bűntettet jelentenek be neki és egyfajta kihívást intéz felé a levél írója, hogy lesz-e annyira ügyes a nagy detektív, hogy lefüleli még a megtörténte előtt. Poirot tapasztalatának köszönhetően a legrosszabbtól, gyilkosságtól tart és nem is veszi félvállról a levelet, régi barátjával Hastingsszel Japp felügyelőhöz fordulnak. Amikor eljön a megjelölt nap megtörténik amitől a belga detektív félt: gyilkosság áldozata lett Androverben egy kis trafik tulajdonosnője. Poirot már ekkor úgy gondolja, hogy meggyűlik majd a bajuk ezzel az üggyel, és igaza is lesz, ugyanis újabb levél érkezik a részére, újabb gyilkosság történik először Bexhillben, majd Churstonban is. Ami a három gyilkosságot összeköti az egy vasúti menetrend, amely mindhárom áldozat mellett megtalálható volt a tett színhelyén. Természetesen Poirot és Hastings együtt vetik bele magukat az ügy felderítésébe. Poirot a megszokott elemző, mindent megfigyelő, listaíró módszerével, meg a furcsa kérdéseivel, Hastings pedig az egyszerű ember józan paraszti eszével próbál kapcsolatot találni az ügyek között. A megszokottak szerint Christie próbálja az olvasót tévútra vinni több szálon is, de aki van elég fifikás, az - mondjuk a sokadik könyv után már - tud a sorok között olvasni és talán, de csak talán nem dől majd be az írónőnek, hanem felállítja a saját magát elméletét vagy elméleteit, mert ha jól emlékszem én is vagy három emberre gyanakodtam.

"– (…) Az én erőm a fejemben van, Hastings, nem a lábamban! Azt hiszi, ölbe tett kézzel ülök, pedig egész idő alatt elmélkedem."

Több dolog miatt szeretek AC-krimiket olvasni. Egyrészt a bűnesetek mindig nagyon érdekesek, sok fajta "halálnemmel" dolgozik az írónő, ezért nincs két egyforma regénye. Másrészt a piperkőc belga karakterét nagyon kedvelem: itt is előjött Poirot ezen oldala, amikor is Hastings rájön, hogy a barátja festi a haját. Szeretem, hogy egy zseniális detektív, ugyanakkor nem tökéletes, mert nagyon hiú magára és a kinézetére. Az is nagy kedvencem, amikor Poirot és Hastings együtt nyomoz: annyira eltérő jellemek, mégis rendszerint van Hastingsnek egy-egy olyan mondata, észrevétele, amellyel Poirot-t a helyes irányba tereli. Aztán ott van a befejezés, amikor Poirot már mindent tud és összehívja az érintetteket a nagy leleplezésre, na, nekem ilyenkor biztos feljebb megy a pulzusom és kb. úgy izgulok, mintha egy lennék a gyanúsítottak közül. És persze azért is a szívem csücske ezek a krimik, mert nincsenek túlírva, nem ötszáz oldalon zajlik a cselekmény, hanem általában 200-250 oldalban megtörténik minden, ami egy AC-krimit jellemez. Tehát ha az embernek van pár olvasásra fordítandó órácskája, szinte egy szuszra el is tudja olvasni. Ezek a hosszú őszi esték szerintem pont tökéletesek erre, így aki könnyed szórakozásra, ugyanakkor egy kis agymunkára is vágyik, azoknak bátran ajánlom, hogy ismerkedjen meg Agatha Christie bármelyik krimijével!

"– Nem lepne meg, ha úgy végezné, hogy kinyomozza a saját halálát – folytatta Japp nagyot nevetve."


Kiadó: Európa
Kiadási év: 2010
Fordította: Vermes Magda

2016. november 4., péntek

Egy pad, egy kávé és egy könyv #16

Visszanézve utoljára februárban írtam kávés posztot, pedig hőn szeretett szabadidős programomat azóta is nagy szeretettel űzöm. A szerencse az, hogy képet mindig csináltam az éppen aktuális kávémról és olvasmányomról, úgyhogy azokat visszapörgetve fel tudok idézni és így be tudok mutatni nektek néhány új, és néhány már ismert helyet is, ahol megfordultam. Szóval a rovat leporolva.

Ebben a bejegyzésben egy véletlenül felfedezett kávézót szeretnék nektek a figyelmetekbe ajánlani, ahol azóta már többször is voltam és több barátomat is elvittem oda. Május közepének egyik hétvégéjén olyan gyönyörű tavaszi idő volt, hogy elindultam kicsit barangolni, sétálni Budapesten. Nem cél nélküli volt ez, hanem a Természettudományi Múzeumba mentem a Wildlife fotókiállítást megnézni Ami amúgy csúcsszuper volt, egyszerűen nem győztem csodálkozni a szebbnél szebb természetfotók láttán, amelyek közül sokat gyerekek készítettek, jövőre sem fogom kihagyni az biztos. Gondoltam, hogy majd a múzeumban biztos lesz lehetőségem kávézni, de aztán valahogy a lábam másfelé vitt és a végén a Múzeum körúton sétálgattam hazafelé, amikor is belebotlottam a Budapest Baristas kávézóba. Néztem ám nagy szemekkel, mert utolsó emlékem szerint itt egy antikvárium működött, de annyira jól nézett ki a design, hogy muszáj volt bemennem. És milyen jól tettem!

Ezzel a dekorációval meg végképp levettek a lábamról!
Egy új helyen hirtelen az embert annyi inger éri, de itt valahogy rögtön az otthonosság érzete kerített hatalmába. Egy új kávézó kipróbálásakor a megszokott cafe lattét szoktam kérni, általában azzal nem esek pofára ha netalántán nem ízlene annyira. Itt is így tettem, de itt aztán rossz kávéról szó sincs. Ellenkezőleg, a My Green Cup mellé felzárkózott egy erős döntetlennel a Budapest Baristas kávéja mind ízben, mind kivitelben. És mivel a pultban csábítottak az apró sütemények is, így kértem két darab levendulás kekszet. Életemben nem ettem még ilyet, kicsit tartottam is tőle, de nagyon finom volt. Nem volt tolakodó benne a levendula íz, halványan érződött csak, úgyhogy nagyon jót választottam. Persze könyv is volt nálam, akkor épp Alice Hoffman Skylight Confession című regényét olvastam. Elég pici, kézre álló, amolyan női táska kompatibilis ez a kiadás, úgyhogy mindig vittem magammal, illetve annyira imádtam olvasni, hogy bármikor előkaptam (akár sorban állás közben is). Ezzel a hármassal telepedtem fel a kávézó aprócska felső szintjére, ahol egy zavartalan órát olvastam. Persze sokszor fel-felnéztem a könyvből, hisz mindig imádom szemrevételezni a kávézók vendégeit, milyen korúak, neműek, mit csinálnak vagy éppen kivel vannak. Illetve valahogy a Múzeum körútnak van egy jó hangulata, amit egy szombat délután a kávézóban megpihenve öröm volt elnézegetni. Aki arra jár, annak mindenképpen ajánlom kipróbálásra a Budapest Baristas kávézót, utána majd keresni fogjátok a lehetőséget a visszatérésre!

2016. november 1., kedd

Egy színes október

Már többször írtam, hogy óriási ősz rajongó vagyok, ezért nagyon szerettem az elmúlt heteket, amikor hirtelen színesbe öltözött a természet, reggelente már kellően csípős a levegő és az elmúlt pár napban már az a semmihez sem hasonlítható füstös illat is megcsapott párszor. Úgyhogy ilyen jó háttérrel október nem is lehetett volna jobb hónap nekem, mint amilyen végül lett.

Beszerzéseket tekintve mértékletes hónapot zártam, három könyvvel bővült a könyvtáram. Ebből egy előrendelésem volt, az Agave újdonsága, Megan Miranda Minden eltűnt lány című krimije. Erre a könyvre nagyon kíváncsi vagyok, valahogy most amúgy is úgy érzem, hogy tök jól passzolnak a krimik, thrillerek az őszi időszakhoz. Aztán októberben hirtelen felindulásból megvettem Madeline Millertől az Akhilleusz dalát, aztán hiszem ehhez a végső lökést Heloise bejegyzése adta meg. Miután elolvastam nálam ment is a kedvencek közé, nagyon szép történet volt, tipikusan olyan, aminek sajnáltam a végére érni. A harmadik könyv, Szabó Magda Az ajtó c. története pedig a barátnőmtől került hozzám, aki egy magánkönyvtárat szeretne felszámolni és beengedett engem oda egy kicsit körülnézni. Ezt a könyvet választottam, és már tudom, hogy a jövő évi várólista-csökkentés egyik oszlopos tagja lesz.

Olvasásaimat tekintve nem vittem túlzásba (4+1 olvasmány került sorra), viszont végre elmondhatom, hogy szinte minden könyvért totál odavoltam. A hónapot Sylvia Plath Az üvegburájával nyitottam. Bevallom, engem nem fogott meg annyira, mint szerettem volna. Talán a sok dicsérő kritika miatt nagyok voltak az elvárásaim, vagy éppen nem jó időpontban talált meg a könyv, de én csalódottan tettem le. Ezután viszont szuper élmények értek. A sort Anita Diamant nyitotta A vörös sátor című könyvével, amiről ITT már írtam is. Aztán a fent említett Akhilleusz dala jött, látott és győzött - erről hamarosan írok is majd bővebben. A lényeg csak annyi, hogy utána kedvem támadt elolvasni a középiskolában elbliccelt kötelezőt. A negyedik szívcsücsök könyv pedig Robert Galbraith Cormoran Strike sorozatának 3. része, a Gonosz pálya volt. Sokáig olvastam, de nem azért, mert nem élveztem volna, pont ellenkezőleg, hiszen így szerettem volna elnyújtani az élményt, amit tőle kaptam. A +1 könyv egy rövid mesekönyv volt, amit a barátnőm kislányának vettem a 3. születésnapjára: rájöttem, hogy imádok a mesék között (is) ajándékokra vadászni. Folyamatban van még Hemingway Vándorünnepének újraolvasása is, végre azt a pici kiadást olvasgatom, amit sikerült beszereznem még a nyáron.

Október nemcsak a természet átalakulása és a jó könyvek miatt lett színes számomra, hanem néhány változás miatt is. Épp munkahely váltásban vagyok: elköszöntem a régitől és pár napja már egy új helyen vagyok, egyelőre csak pislogok ki a fejemből, hiszen minden kezdet nehéz, de remélem pár hónap eltelte után el tudom majd mondani, hogy megtaláltam a helyem. Persze ez a dolog határozta meg ezt a hónapot, de szerencsére pihenésre és sok baráti találkozóra volt mellette lehetőségem. A pihenést főleg az jelentette, hogy újra volt kedvem és időm beülni meginni egy-egy kávét néhány kedvenc helyemre, ahol olvasgattam is. Ilyenkor ősszel számomra ez az egyik legkedvesebb program (bejegyzést is tervezek majd róla, hisz rég volt kávés poszt már). 
A barátaimnak ebben a hónapban is nagyon sokat köszönhetek, egyre jobban értékelem azokat az embereket, akik nap mint nap az életem részei személyesen vagy akár csak online, rengeteg támogatást és biztató szót kapok tőlük, ami most nagyon kellett nekem. Az utolsó októberi napokat pedig sikerült vidéken tölteni néhányukkal, pihenni, beszélgetni, játszani a gyerekekkel, vagy csak egyszerűen élvezni a melengető őszi napsütést és a természet szépségeit. Soha rosszabb októberem ne legyen!


A többiek:

2016. október 19., szerda

A nőiség elsuttogott titkai

Anita Diamant: A vörös sátor


A vörös sátort már a Galambok őrzői olvasása után kinéztem magamnak, de akkor már nem tudtam beszerezni, és hogy őszinte legyek a régi kiadás borítója el is tántorított ettől, viszont most a Libri új köntösben - ami szép, ízléses és illik is a történethez - újra kiadta ezt az elbűvölő regényt. Központjában egy rengetegszer feldolgozott bibliai történet (József és testvérei) áll, kicsit más szemszögből bemutatva, teljes mértékben a nőiségre, a női létre koncentrálva.

Engem már a legelső oldalakon megvett az írónő a stílusával, amikor először hallottam a fülembe zengeni Jákob egyetlen lányának, Dínának a narratíváját. Olyan volt, mintha tényleg maga Dína suttogta volna a szavakat a fülembe a vörös sátorban eltöltött idő alatt:

"(...) én több vagyok, mint amennyit az a könyv elárult rólam. Talán a nevem dallama tetszett meg,  magas és tiszta í-é, amely úgy zeng, mint alkonyatkor leányát hívó anya hangja, míg az elhaló "a" a hálószobában fülbe suttogott titkokat idézi: Dí-na."

A vörös sátorban hallott történetekből tudjuk meg, hogyan kötött ki Jákob nagybátyjánál, Lábánnál, hogyan esett első látásra szerelembe annak legszebb lányával, Ráhellel és vajon miért is lett végül mégis elsőként felesége Lea, Ráhel nővére. Varázslatos szerelmi történet elevenedik meg a lapokon Ráhel és Lea, később pedig két húguk, Bilha és Zilpa Jákob iránt táplált érzelmeivel, házasságukkal. A négy asszony 12 fiút szül Jákobnak, és Lea által egyetlen egy lány jön a világra, akit a többi asszony is sajátjaként szeret.

Dína szemén keresztül ismerjük meg a vörös sátor funkcióját, titkait. A törzsben élő asszonyok ide vonulnak vissza arra az időre, amikor nőiségük kerül középpontba minden hónapban. Elvonulnak a férfiak szeme elől, 3 napig nem csinálnak igazából semmit sem, csak összegyűlnek a sátor védelme alatt, beszélgetnek arról, hogy milyen nőnek lenni, megosztják egymással szexuális tapasztalataikat, tanácsokat kérnek és adnak, ünneplik az életet, gyászolják az elhunytakat és felkészítik a kislány Dínát nővé válására. A lány persze idővel maga is szerelembe esik, anyává válik, tragédiákat él át, mindezeket már a családjától elszakadva, és élete végén - amikor megtalálja helyét ebben a férfiak uralta világban - majd újra szembenéz családjával, köztük legfőképpen apjával, Jákobbal.

A regény első fele teljesen magával ragadott. Ahogy olvastam, mi zajlik a vörös sátorban, hogy hogyan ünneplik nőiségüket, nővé érésüket, férfiaktól való másságukat, anyaságukat a nők valami mélyen bennem is megmozdult. Azt hiszem az évszázadok során mi nők elvesztettünk valamit, amit ebben a regényben találtam meg: akkor még fontos volt a nőknek a generációk közötti összetartozás, egymás segítése és annak teljesen tudatos átélése, hogy miben különbözünk a férfiaktól és miért kéne erre büszkén, nem pedig tabuként tekinteni. A vörös sátorban a könnyek mellett a nevetésnek is mindig helye volt, itt lehettek igazán nők a nők, nemcsak a férfiak által megkívánt testek, itt közöttük semmi nem maradt kimondatlan.

"A vörös sátor lakói előtt nyilvánvaló volt, hogy a halál csupán az élet árnyéka, s hogy a nőknek ezt az árat kell fizetniük azért a kiváltságért, hogy életet adhatnak. A sors bölcsen osztotta el az örömet és a bánatot."


Összességében valóban egy csodás, megkapó hangulatú nőknek szóló regény A vörös sátor. Méltó társa a könyvespolcon a Galambok őrizőinek, vagy akár a Lakodalmainknak, mindkét regény a női lét, élet fontos állomásait taglalja, buja, fűszeres, egzotikus képeket elénk tárva. Nőként olvasva valóba egy meghatározó élmény! Az már csak külön csemege volt, hogy a könyvből készült sorozatot is megnézhettem: ugyan nem okozott akkora katarzist mint a könyv, mert véleményem szerint a filmben pont a lényeg nem jelent meg olyan hangsúlyosan és inkább a romantikus vonalra koncentráltak, ugyanakkor a szereplőket, helyszíneket tekintve igazán színvonalas alkotás lett.


Kiadó: Libri
Kiadási év: 2016
Fordította: Árokszállásy Zoltán

2016. október 16., vasárnap

Amiért a könyvmoly énem is imádja az őszt

Úgy veszem észre, hogy szinte minden évben a nyár elmúlásával és az ősz beköszöntével sok emberben magasra szökik a szomorúságfaktor az időjárás, a sötétség, a hideg miatt. Szerencsésnek tartom magam, hogy én nem ebbe a csoportba tartozom, mert bár szeretem én is a nyarat, a melengető nyári estéket amikor a rozéfröccs ad enyhülést, de valahogy igazán ősszel illetve talán még tavasszal érzem magam elememben. Ezért gondoltam azt, hogy összegyűjtök néhány dolgot, amik a könyvmoly énemnek (is) örömöt adnak az ősszel, hátha más is megtalálja ebben az évszakban a szépséget.

1. Újra igazán van kedvem olvasni!

Forrás
Ez most furcsa lehet egy könyvmoly szájából, de néha nem megy úgy az olvasás. Nyáron az embert egyéb elfoglaltságok várják, nem mindig a könyv az első ha van egy kis szabadidő. Tavasszal a hosszú tél után szintén inkább szabadtéri programokra vágyik az ember, télen meg főként a karácsonyra koncentrál, rokonokat, barátokat látogat, süt-főz, utána meg a túlélésre játszik. De ősszel valahogy beindulnak a testemben az olvasógének és viszket a kezem egy-egy hosszabb történet után, amiben napokra bele lehet merülni. Ilyenkor bátrabban nyúlok vaskosabb kötetek, komolyabb olvasmányok felé is. Most például épp a Gonosz pályát választottam társamul, egy hétig biztos, hogy minden nap Cormoran Strike oldalán fogok majd loholni. De pont az előbb néztem meg, hogy 5. éve tervezem ilyenkor ősszel elolvasni Elizabeth Kostovától A történészt. Most már tényleg itt az ideje!

2. Kicsinosíthatom magamnak az olvasásra kijelölt sarkomat.

Persze, ezt a többi évszakban is megtehetném, de annak esküszöm nincs olyan hangulata mint az őszinek. Mit is jelent nálam a kicsinosítás? Párnák tömkelege, egy-két új párnahuzattal. Takaró, de nem akármilyen. Legyen puha, legyen meleg, mert ha 20 fok alá csökken a hőmérséklet, akkor én vagyok a világ legnagyobb fagyosszentje. Idén névnapomra kaptam egy gyönyörűt: fehér, puha álom az egész, imádom magam belefészkelni. Aztán kellenek illatok, amire nekem két verzióm van: vagy illóolajokat párologtatok (fahéj és a sült alma a kedvencem ezekben a hónapokban), vagy tavaly találtam rá a Yankee Candle tartjaira és azokat próbálom folyamatosan. Plusz az egyik legfontosabb tétel a világítás. Sajnos nálam nyáron is kell a mesterséges fény az olvasáshoz, délutánra már elég sötét van ott ahol olvasni szoktam, ezért ősszel külön örülök neki, hogy felkerülhet a polcomra a meleg fényt adó fényfüzérem, ami igazán meghitté varázsolja nekem az estéimet, amikor olvasok.

3. Forró italok minden mennyiségben - avagy, hogy ne csak a lelkünk, hanem a testünk is melegen legyen tartva.

Forrás
Hatalmas kávé rajongó révén nem is kérdés, hogy főként a kávéra gondolok itt, amit ebben az évszakban fel lehet tuningolni mindenféle csupa jóval: fahéjjal, mézeskalács fűszerrel, csokisziruppal, vagy egy kis sütőtökpéppel. De persze nem csak a kávéért rajongok ilyenkor, hanem minden egyéb forró italért, ami olvasás közben átmelegít. Tavaly szerettem bele a chai lattébe, és a kedvencem eddig a DM márkája volt, sajnos azt már nem lehet kapni, ezért találnom kell egy újat, de már rajta is vagyok az ügyön. A chai latte szerintem tökéletes tea erre az őszi időszakra a fűszeres illatával és isteni átmenetet képez számomra a kávé és a tea között. És ha már tea: rengeteg félében tobzódhatunk, akkora a választék, hogy dönteni is nehéz. Tavaly nagyon sokat ittam tiramisu trüffel teát, idén pedig a szőlőteára vagyok totál rákattanva. Tea mellett ilyenkor előkerülhetnek a minőségi forrócsokik is, illetve ha valaki az alkoholt sem veti meg, lassan itt a szezonja a forralt bornak is, ami nálam szintén nagy népszerűségnek örvend. A forró italokon kívül azt szeretem még nagyon, hogy ősszel végre a bögréim is igazán használatba kerülnek. Nyáron a legtöbb ital valahogy az üvegpoharakban mutat jól, de ilyenkor a kedvenc bögréimé lesz a főszerep. És nálam olvasás mellé szinte mindig kell valami ital, így a kérdés már csak annyi ősszel, hogy melyik bögrémben és mit igyak?

4. El lehet kezdeni tervezni a könyves karácsonyt!

Aki könyvmoly, annak úgy gondolom biztosan lesz egy-két könyv a fa alatt. Vagy úgy, hogy ő kapja, vagy úgy, hogy ő adja. Az én családomban mindkét eset elő szokott fordulni, úgyhogy ősszel én már hatalmas lelkesedéssel vetem bele magam a könyves listák összeállításába. Kimondottan imádom, hogy egyfajta küldetésnek tekintem a családnak megtalálni a személyre szabott könyvet. Sokféle az ízlés, úgyhogy néha olyan könyvet is vennem kell, amit én annyira nem olvasok, de szeretek kutakodni a bloggerek, blogok között, hogy el tudjam dönteni, megfelelő lesz-e a célszemélynek. A korai sötétedés pedig kiváló hátteret biztosít a könyves blogok, vagy éppen a kiadók által a nagy karácsonyi dömpingre tervezett új megjelenések beharangozóinak olvasására. És persze decemberre így elkészül az én listám is, azaz, amit én kérek a fa alá.

5. Könyvadaptációk - filmek, sorozatok

Forrás
Nálam általában az alapszabály az, hogy először a könyv, aztán a film. Van persze néhány kivétel, amibe akaratlanul futok/futottam bele, de igyekszem ehhez tartani magam. A hosszú délutáni órákban, főleg talán hétvégén, amikor kint nem éppen csábító az időjárás, az egyik legjobb elfoglaltság - az olvasás mellett persze - a bevackolódás a szobába és néhány adaptációt megnézni. Nálam minden évben ilyenkor előkerülnek a Harry Potter filmek, bár a könyvekből még csak az első három részen vagyok túl. Aztán most, hogy nemrég olvastam A vörös sátort, sikerült megnéznem a belőle készült sorozatot is. Majd eszembe jutott, hogy a Galambok őrzőiből is készült feldolgozás, így tervbe vettem azt is. Aztán megy az Inferno is a mozikban, így azt is be kellene már pótolnom, vagy engem nagyon érdekel a Fény az óceán felett feldolgozása Michael Fassbenderrel, de őszre talán a legtutibb néhány Agatha Christie krimiből készült film megnézése, rám a Tíz kicsi néger vár, ami könyvben az egyik kedvencem és a BBC biztos, hogy szuper sorozatot csinált belőle. Láthatjátok, választék, kínálat van bőven!

Szóval ne sirassuk a nyarat, élvezzük az őszt, merüljünk el a szépségében és örüljünk annak is, hogy néha minket is egy kis lecsendesedésre int a természet, szerintem kellenek ezek a hónapok a pörgős nyarak megéléséhez!

2016. október 12., szerda

Anyák, lányok, tragédiák, életek

Tóth Olga: Csupasz nyulak


Nagyon szeretek könyvet kapni ajándékba (ha nem sejtettétek volna). Ennél már csak azt szeretem jobban, ha a kapott könyvről kiderül, hogy egy csendben megbújó gyöngyszem, és hogy olyan élményt kapok általa, amit nem felejtek el egyhamar. A furcsa címmel rendelkező Csupasz nyulak pont ilyen volt.

A hatvanas évek Magyarországára röpít el minket Tóth Olga a történetével, amelynek középpontjában két lánytestvér áll: Eszter, aki huszonéves fejjel lányként esik teherbe, és az eminens tanuló húga, aki mindenben első szeretne lenni és ezzel próbál kitörni otthonról, ezzel igyekszik szeretetre lelni a környezetében. 
A két lány a történet mesélője, minden fejezetben mindketten szólnak az olvasóhoz. Mesélnek arról, hogy milyen volt az a világ, milyen volt egy négygyermekes szeretet nélküli családban, egy mérgező, öngyilkosságra hajlamos apával és egy a sorsa miatt folyton perlekedő, gyermekeit nem szerető anyával felnőni. Eszter mesél arról, hogy milyen lehetett anno lányfejjel odaállni anyád elé és bevallani, hogy terhes vagy, majd életed legnagyobb pofonját kapni azáltal, hogy anyád - ahelyett, hogy anyád lenne - ajtót mutat, majd idegenné válik. Mesél arról, hogy hogyan formált téged ez a helyzet, hogyan találtad meg magadban az erőt a depressziós napok után, hogyan álltál fel, hogyan nőttél fel és hogyan döntöttél úgy a sorsodról, hogy te talán ne olyan anya legyél a későbbiekben, mint aki téged nevelt.

"Anyám például a hátával hallgat. (…) A hátával adja a világ tudtára a szemrehányást, a bosszúságot, a haragot, a csalódottságot. Van egy görbület a hátán. Akkor látszik főleg, amikor ül. A görbületről le lehet olvasni a hangulatát."

Mesél a húg is arról, hogy milyen egy olyan gyereknek lenni, aki csak úgy becsúszott, és nem is akarták. Elmondja, hogy milyen végignézni egy - valójában már évek óta csak vegetáló - család szétesését, közben pedig a nővéred elvesztését. Elmeséli nekünk, hogy a tanulás az ő terepe, az élüttőrővé válás, a gimnáziumba, majd az egyetemre jutás az ő kitörési lehetősége, amelyekért mindent megtesz és amelyek igazából azt a célt is szolgálják, hogy őt is észrevegyék ebben a családnak nevezett életközösségben, hogy őt is elismerjék, szeressék.
Mindezt a lányok összesen 200 oldalban mondják el nekünk, de ez a csekélyke oldalszám igazi érzelmi hullámvasút. A fejezetek rövidek, de annál velősebbek. A mondatok sincsenek túlcifrázva, de pont ez a tömörség, feszesség adja a legjobb keretet ennek a fájóan húsba vágó, végletekig lecsupaszított, őszinte történetnek. 

"A mi családunk hazugsága az, hogy semmit sem mondunk ki."

Bár nem ebben a korszakban éltem, de anyukám pont Eszterrel volt egyidős, ezekben az években lett ő is édesanya. Természetesen anyukám kezébe is adtam a történetet és alig vártam, hogy meg tudjuk vitatni. - Anyu, tényleg ilyen idők voltak? - Anyu, tényleg voltak ilyen anyák? Ő meg csak nézett rám és a szemében nagyon sok ki nem mondott kérdésemre benne volt a válasz. Olvasás közben pont ezért hálát adtam a sorsnak, hogy bár mint minden családban, az enyém életében és működésében is vannak mélypontok meg rossz napok, de egy dologban soha nem kellett kételkednem: abban, hogy szeretnek. Abban, hogy ha gond lenne, akkor anyám én mellém állna, számíthatnék rá. Pedig nekik sem volt anno könnyű fiatalságuk, mégsem engem mérgeztek meg a múlttal, hanem a saját családjuk megalapításával új, tiszta lappal indultak tovább. Számomra ez volt a legnagyobb tanulsága ennek a könyvnek: nem mindenki alkalmas arra, hogy szülővé váljon, és aki a múlt sérelmeit, a saját elcseszett életét a gyerekein akarja megtorolni, az élete legnagyobb hibáját követi el.

"Olyan sűrű a levegő otthon, hogy majdnem megfulladok. Mint mikor begyújtáskor a kályha kifüstöl. Mindent homályosan látni, és kapkodni kell a levegőt."

Ez a regény a 2016-os év egyik legnagyobb meglepetése lett számomra. Szeretném ha többen elolvasnák, nagyon tanulságos és igazából sok témát ölel fel egyszerre: a családi viszonyokat, családon belüli (érzelmi) bántalmazást, a felnőtté majd később anyává, nővé válás folyamatát. Nem mondhatok rá mást, tényleg egy gyöngyszem, de sötét, nagyon sötét színű!


Kiadó: Ulpius
Kiadási év: 2011

2016. október 9., vasárnap

Gyilkos anatómia

Jordi Llobregat: Vesalius titka


Számomra az ősz egyik legjobban várt újdonsága a Vesalius titka volt. Már párszor leírtam, hogy első látásra beleszerettem a borítójába, szerintem az év egyik legjobbja, így engem elsőre a külcsín fogott meg, majd a fülszöveg elolvasása után úgy döntöttem, hogy a belbecs is érdekel. Aztán ahogy elkezdtem a könyvet rájöttem, hogy mennyire hiányzott már az olvasmányaim közül egy jó kis történelmi krimi, merthogy a Vesalius nem több, de nem is kevesebb annál, azaz egy igazán szórakoztató regény, amely visszarepít minket 1888-ba, Barcelonába.

A történet középpontjában egy brutális sorozatgyilkosság áll, fiatal lányok kegyetlenül megcsonkított holttestére bukkannak Barcelona utcáin, miközben a város a világkiállításra készül. Ekkor tér vissza Angliából a sztori egyik főszereplője, Daniel Amat, akit apja halála hozott vissza. A fiatal férfi úgy tervezi, hogy lezárja a múltjának azon szeletét, amely szülőföldjéhez köti és visszatér új hazájába menyasszonyához és munkájához, ám olyan dolgokra bukkan apja halálának kapcsán, hogy úgy dönt marad és kideríti mi is történt valójában. A nyomozásához két segítőtársat is kap: egy kotnyeles újságírót, aki hírnévre és szakmai sikerekre vágyik, és úgy gondolja, hogy ennek a legjobb módja az lesz ha ő lesz az, aki felderíti a titokzatos gyilkosságok háttérét. Merthogy Danielnek nagyon hamar nyilvánvalóvá válik, hogy rég hátrahagyott édesapjának és így a halálának is köze van a gyilkosságokhoz. Miután Daniel és Bernat Flexia, az újságíró rájönnek arra, hogy a sorozatgyilkosságok valahogy kapcsolatban állnak Andeas Vesalius, a modern anatómia atyjának leghíresebb művével, a De humani corporis fabricával, csatlakozik hozzájuk egy ifjú orvostanhallgató, Pau Gilbert, aki maga is titkokkal teli életet él a bonctermek és betegségek között az orvosi egyetemen.

Ami miatt nagyon szerettem olvasni a Vesalius titkát, az pont az, ami a történelmi krimiket jellemzi szerintem. Egyrészt kellően izgalmas volt, meg helyenként pont olyan brutális, hogy kicsit bele is borzonghassak, illetve az érdeklődésemet folyamatosan sikerült fenntartania. Másrészt a három főszereplő jól eltalált karakter: tökéletesen különböznek egymástól, mindannyian rejtegetnek valamit a múltjukban, ugyanakkor hárman együtt ütős csapatot alkotnak és pontról pontra fejtik fel a gyilkosságok hátterét. Harmadrészt a történet, amit Vesalius köré épített az író engem nagyon érdekelt, ahogy kezdtem belebonyolódni a háttérbe, úgy kezdtem a wikipédián lógni, hogy megnézzem, mi is az igazság Vesaliusszal és az életével kapcsolatban, tehát tanultam valami újat. Végezetül pedig remekül szórakoztam, mert egy olyan időszakba kerültem, amikor egy világkiállítás miatt felbolydult egy város és Barcelona fényei mellett megismerhettem annak sikátorait is, a csatornákban élő kitaszítottak világát is.

Azt hiszem az ősz beköszöntével, a hidegebb, esősebb időjárás megérkeztével, amikor az ember egy nyugodtabb hétvégén csak arra vágyik, hogy egy csendes sarokban olvasson néhány zavartalan órát tökéletes választás egy jó történelmi krimi, így a Vesalius titkát mindenkinek bátran ajánlom. Tanulhatunk belőle, izgulhatunk a szereplőkért és még Barcelona utcáin is csatangolhatunk (menekülhetünk). Kicsit úgy éreztem, mintha ez a könyv ötvözte volna A Da Vinci-kód pörgősségét és A szél árnyéka titokzatosságát, így mivel ezt a két könyvet anno nagyon szerettem olvasni, a Vesalius titkára is mindig jó szívvel fogok visszagondolni.


Kiadó: Agave
Kiadási év: 2016
Fordította: Smid Bernadett

2016. október 1., szombat

Szeptember könyvekben

Végre, eljött az én időm is! Itt a kedvenc évszakom, mi több, el is telt belőle az első hónap. Bár azt hiszem, lassan a szeptember is felzárkózhat egy ráadás nyári hónapnak a másik három mellé, hisz többségében nem az őszi arct mutatta meg, helyenként bizony hatalmas erővel tombolt a vénasszonyok nyara, így nem panaszkodhattunk az átmenetre.

Augusztust folytatva egy újabb ötös könyvkupaccal zárom a szeptembert. Ebből két olyan könyv van, amiért már előzetesen evett a fene. Az egyik Anita Diamant könyve, A vörös sátor, amelyet a Libri bújtatott új köntösbe (oda is vagyok az új borítóért) és amiről előzetesen az az érzésem van, hogy nagyon fogom szeretni. Viszket is a kezem már, hogy olvashassam, októberi terveim között szerepel. A másik vágyott könyv a Vesalius titka volt. Egyszerűen ha lehet egy könyv külsejébe beleszeretni, akkor itt most ez az eset állt fent. Azóta már el is olvastam, igazán korrekt történelmi krimi bújik meg a csodaszép köntösben (ígérem, hamarosan írok is róla bővebben). 
Két könyvet névnapra kaptam ajándékba az ötösfogatból. Az egyik Tóth Olgától a Csupasz nyulak, amivel a barátnőm lepett meg. Ráadásul meglepetés lett ez a könyv úgy is, hogy bekerülhet az idei évem legjobbjai közé. Vajon miért nem kapott anno nagyobb reklámot?
A másik ajándék a Hullámok tengere, amit a testvéremtől kaptam. Nem mondom, hogy elsőre nagyon izgat a sztori, ráadásul nekem a Titanic egy olyan történet, amelyről nem szeretek olvasni, de kap majd egy esélyt, lehet, hogy télen majd jobban lecsúszik majd. Az ötödik beszerzés a hirtelen felindulásból elkövetett könyvvásárlás esete: Lehane sorozatát muszáj befejeznem angolul és hihetetlen jó áron, Libri antikváriumon keresztül sikerült 1.000 Ft körül megvennem az utolsó kötetet, a Moonlight Mile-t. Öröm és boldogság!

Forrás
Olvasások terén is egész jó hónapot zárhatok: 6 könyvet fejeztem be és félig-meddig kriminális volt ez a hónap, ugyanis 3 krimi volt ezek közül. Elsőként Lehane-től a Hideg nyomon vert jól fejbe, majd Vesalius titkát ismerhettem meg a 19. századi Barcelonában. A sort egy várólista-csökkentésben szereplő könyvvel, Az ABC-gyilkosságokkal folytattam. Amúgy elég fura, hogy utoljára márciusban olvastam vcs-s könyvet, pedig az év elején nagyon vitt magával a lendület. De azért remélem, hogy december végéig meglesz a 12 könyv!
Az őszi listámról a Vesalius mellett sort kerítettem Az iker című könyvre, amit a Lírában vettem múlt hónapban akciósan. Nagyon szerettem, sokat gondolkoztam gyerek-szülő viszonyon, a választásainkon vagy azon, hogy van-e választásunk egyáltalán az életben bizonyos helyzetekben? Majd a Csupasz nyulakkal kicsit hasonló, mégis teljesen más történetbe csöppentem: hasonló, mert itt anyák-lányok és szintén a választások voltak a középpontban, más pedig a kor és a helyszín miatt volt. Utolsóként egy könnyed YA-történettel zártam, angolul olvastam a My Life Next Door-t, szintén vcs-s, így kettővel beljebb vagyok a teljesítéshez.

Szeptember jó kis hónap volt, sok dolog történt velem, volt pár baráti találkám, programom, izgalmas estém. Ráadásul elkapott a rendrakási láz és minden könyvespolcomat leporoltam, egyesével a könyveket, válogattam, szanáltam, megszabadultam jó néhánytól, helyet csináltam az újaknak és azt hiszem egy hasonló "portalanítási folyamat" most bennem is zajlik, plusz sok mindent tervezek a következő hónapokra. Vár rám már a Gonosz pálya is, alig várom, hogy Cormoran Strike megint levegyen a lábamról, szeretném újra belevetni magam a jó kis sorozatnézős estékbe, szereztem be finom Yankee Candles illatokat, szóval Isten hozott Október, szerintem lesz dolgunk bőven! :)


A többiek:
katacita, Dóri, PuPilla, Heloise
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...