2012. augusztus 27., hétfő

Kívánságlistások

Már látom előre, hogy a szeptember nagyon veszedelmes hónap lesz a pénztárcámra nézve. Augusztus utolsó előtti hetét olvasási válsággal küzdve töltöttem, de ez természetesen nem akadályozott meg abban, hogy a közelgő megjelenések között ne nézelődjek, és persze ne találjak magamnak "ezt muszáj olvasnom" típusú könyveket.

Az első, általam kiszemelt könyv már több helyen kapható, de van, ahol még csak előrendelhető státuszú. Mindenesetre rögtön megakadt rajta a szemem, mert egy család történetét meséli el az olasz történelem egy szakaszának bemutatásával. Mindkettő téma szívemhez nagyon közelálló.

Elsa Morante: A történelem
 
Fülszöveg:
Ida Ramundo egy anarchista érzelmű calabriai tanító és egy padovai zsidó asszony korán elárvult és korán megözvegyült lánya. Tanítónő egy római iskolában. Kamasz fiával, a zsidó származásáról mit sem sejtő, lelkes fasiszta Ninóval éppen akkor marad magára, amikor a legnagyobb szüksége volna védelemre: az Olaszországban is életbe lépő faji törvények idején. S minthogy a baj nem jár egyedül, Idát teherbe ejti egy Rómán átutazó részeg náci, egy gyengédségre vágyó gyerekkatona. Az asszony törékeny idegrendszere a háborúval, a nélkülözéssel, a hontalansággal, a bujkálással járó nehéz próbatételek során lassan felőrlődik - sorsa nyilvánvalóan eleve meg van pecsételve, kisember nem nyerhet háborút.
Elsa Morante regénye egy évszázad lírai és drámai elemekkel átszőtt epikus krónikája, megrendítő jelképes történet egy családról, amelyben ember, állat és eszme csak nyomorult gyalog egy „tízezer éve tartó botrány”, a történelem sakktábláján.

Elsa Morante száz éve született. A XX. századi olasz irodalom kiemelkedő prózaírójaként vonult be a világirodalom történetébe. Ebből a regényéből Luigi Comencini - Claudia Cardinale főszereplésével - emlékezetes filmet rendezett. 

Európa Könyvkiadó
Ár: 3.900 Ft
Oldalszám: 796


A második könyvet be kell valljam, hogy nem én találtam meg magamnak, hanem egy nagyon kedves ismerősöm, Csenga hívta fel rá a figyelmem, mert ő is és én is nagy kávé rajongók vagyunk, illetve tudja, hogy engem a történelmi regényekkel bármikor le lehet venni a lábamról. No meg szerintem ennek a borítónak igazán nem lehet ellenállni, telitalálat lett.

Helena Marten: A kávé illata

Fülszöveg:
Johanna Berger a férje halálos ágyánál ígéretet tesz, hogy egyedül viszi tovább a családi kávéházat. Az asszony számtalan nehézséggel kénytelen szembenézni, de kitartása, a kávé iránt érzett szenvedélye és a zsidó hegedűs, Gabriel Stern segítségével a város legjobb helyévé teszi a Kávémalmot. Ezt azonban nem mindenki nézi jó szemmel, Johanna egy gonosz összeesküvés kellős közepében találja magát, az őt leginkább gyűlölő kocsmáros aljas támadások sorát eszeli ki, hogy tönkretegye az asszonyt. Az irigykedők bosszúja egészen Velencéig, majd Isztambulig hajszolja.
Johanna kalandos útja során mindent megtanul a kávékészítés művészetéről, és végül még a szultán udvarába is bejárása lesz, ahol dicsőség és újabb intrikák várnak rá. De sem a titkos tudás, sem a gazdagság, sem a kávé illatos gőze nem feledteti azt, hogy mit hagyott otthon, hogy csak egy hely létezhet, ahol a boldogságot megtalálhatja…

Helena Marten izgalmas regénye az 1730-as évek Frankfurtjába, a kávékészítés és a kávéházak csodálatosan gazdag világába kalauzolja az olvasót egy bátor fiatalasszony és egy tiltott szerelem történetén keresztül.

Megjelenik: 2012. szeptember 18.
 
General Press
Ár: 3.800 Ft
Oldalszám: 528
 




Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...