Camera obscura és a lapis lazuli

Tracy Chevalier: Leány gyöngy fülbevalóval

Tracy Chevalier könyveivel való kapcsolatom elég régen kezdődött. Ha jól emlékszem olyan 2005 környékén találtam rá A kék szűz című regényére, onnantól kezdve pedig már tűkön ülve vártam a többi könyvének magyar nyelvű megjelenését. Ezek már mind szépen ott  is sorakoznak a könyvespolcomon, de valami miatt egy még mindig hiányzik a gyűjteményemből: a Leány gyöngy fülbevalóval. Ezért is örültem, amikor múlt héten könyvtárazás közben végre bent volt egy példány belőle, eddig lehetetlennek tűnt levadászni.

Az alaptörténetet az írónő Jan Vermeer Leány gyöngy fülbevalóval című festménye köré szőtte.
Adott egy 16 éves protestáns lány, Griet, akinek családja az édesapja hirtelen bekövetkező vaksága és munkájának elvesztése következtében nehéz anyagi körülmények között éli mindennapjait, ezért szolgálólánynak adják a katolikus festőhöz, Vermeerhez és annak népes családjához. Griet nehezen találja helyét az idegen emberek között, de a ház gazdájához már az első találkozásuk után valami furcsa vonzalom fűzi. A fiatal lány engedelmesen végzi a szolgálók mindennapos munkáját, aztán egy idő után furcsa megbízatást kap: úgy kell kitakarítania gazdája műtermét, hogy azon semmit sem változtat, semmit nem mozdít el. A műterem kiemelt jelentőségű Vermeer számára. Nemcsak itt alkot, hanem ide tud visszavonulni, épp ezért a család minden tagja számára tiltott terület, még a felesége sem teheti be ide a lábát. Vermeer ennek a szobának a takarítása közben figyel fel a lányra, és úgy gondolja, hogy talán több is lakozik benne, mint ahogy első látásra tűnik. Titokban segédjének teszi meg, vele vásároltatja meg az alapanyagokat a patikáriusnál, vele keverteti ki festékeinek nagy részét, naponta több órát is együtt töltenek, e miatt a feleség egyre jobban féltékeny lesz Grietre. Aztán a lány egy nap találkozik Vermeer egyik állandó megbízójával, Pieter Claeszoon van Ruijvennel, aki szemet vet a csinos szolgálóra. Van Ruijven arra gondol, hogy egy olyan képet rendel legközelebb Vermeertől, amelyen ő és a lány közösen állnak majd modellt és így talán közelebb jut Griethez. Csakhogy a festő és a lány között az együtt töltött órák alatt egy furcsa kapcsolat alakul ki, ezért Vermeer szeretné Grietet megvédeni a kéjsóvár férfitól. Így inkább arra kéri, hogy egyedül üljön neki modellt titokban, és később majd ezt a képet fogja van Ruijven megvásárolni. Az igazi "bonyodalom" itt kezdődik, hiszen Griet vívódik, hogy egy szolgálólánynak nem a műteremben van a helye modellt állva, illetve mi lesz, ha kitudódik a festő felesége előtt hogy milyen kép készül, hiszen az asszonyt a férje még soha nem festette le, ami a nőnek mindig is fájó pont volt az életében. De természetesen nem tud ellenállni és Vermeer elkezdi a festményt... A további eseményeket, Griet saját családjának sorsát, a kép elkészültének történetét azaz a regény csúcspontját nem szeretném elmesélni, mindenkit arra biztatnék, hogy maga olvassa el!

(Forrás: www.weheartit.com)

Hogy miért is ösztönzök mindenkit e regény kézbevételére? Mert számomra a teljes kikapcsolódást jelentette. Több szempontból is. Egyrészt nagyon szeretem a művészeteket, a festményeket és szeretem ha egy művészeti alkotás köré sző valaki egy történetet, még ha az fikció is. Kislánykoromban édesapámmal mi is hasonlóan cselekedtünk, sokszor sétáltunk fel a Várba a Nemzeti Galériába, ahol a festményeket nézegetve szerettünk ötletelni, hogy vajon hogyan születtek meg azok a csodálatos alkotások, kik is voltak valójában a modellek. 

Másrészt nagyon szerettem ebben a történetben azt, ahogy Tracy Chevalier bemutatja a miliőt, ahol Vermeer alkot és a képei elkészítésének folyamatát. Rajongtam azokért a sorokért, ahol a színekről, a festékekről mesél Grietnek, ahol próbálja felnyitni a szemét, hogy nem minden fekete és fehér, hogy ott ahol mi csak egy színt látunk, valójában több színárnyalat teszi igazán élővé szemünk számára a látványt.

(Forrás: www.weheartit.com)

"Egy másik napon azt akarta, hozzak neki disznóhólyagot. Nem értettem, mire kell neki, míg aztán később arra kért, hogy reggelente, amikor végeztem a takarítással, vegyem elő a festékeket. Kinyitotta a festőállvány melletti faliszekrény fiókjait, és megmutatta, melyik festéknek hol a helye, és a festékek nevét is elsorolta. Sok olyan szó volt, amelyet most hallottam először - ultramarin, cinóber, ólomoxid. A barna és sárga színeket, a csontfeketét és az ólomfehéret kis agyagedényekben tartotta, pergamennel lefedve, nehogy kiszáradjanak. A legértékesebb színeket - a kéket, a vöröseket és a sárgákat - disznóhólyagban őrizte. Kis lyukakat szúrt a hólyagon, amelyen át kisajtolta a festéket, majd bedugaszolta."

 ***

"- Milyen színűek azok a felhők? 

- Milyenek, Hát fehérek, uram. 

- Csakugyan? - emelte föl kissé a szemöldökét. 

A felhőkre néztem. 

- És szürkék. Talán havazni fog. 

- Ugyan már Griet, tudja ezt maga jobban is. Gondoljon a zöldségeire. 

- A zöldségeimre, uram? 

A feje kissé  megmoccant. Már megint felbosszantottam. Összeszorítottam az állam. 

- Jusson eszébe, hogyan különítette el a fehéreket. A fehérrépái és a hagymái egyformán fehérek voltak? 

Hirtelen megértettem. 

- Nem. A fehérrépa zöldes volt, a hagyma sárgás. 

- Pontosan. Nos, milyen színűnek látja most a felhőket? 

- Egy kis kék is van bennük - mondtam, miután néhány pillanatig néztem őket. - És sárga is. Sőt, még zöld is! Olyan izgatott lettem, hogy majdnem eltaláltam! Egész életemben néztem a felhőket, de úgy éreztem, hogy csak ebben a pillanatban láttam meg őket."

(Forrás: Wikipédia)

Ebből a könyvből sok érdekes dolgot tanultam.
Például megismertem egy nagyon érdekes tárgyat, amiről eddig még csak nem is hallottam és itt fontos szerep jut neki, ugyanis Vermeer ezzel tökéletesíti a  festményeit. Ennek segítségével látja meg igazán, hogy melyek azok a kiegészítők, amelyek valójában érdemesek arra, hogy a festményen megjelenjenek és kiemeljék a kép fő témáját. Ez a tárgy a camera obscura más néven sötétkamra vagy lyukkamra, egy olyan optikai eszköz, amely a környezet vizuális leképezésére szolgál. Olyan hihetetlen számomra, hogy ezt az eszközt már Leonardo da Vinci is ismerte. Nagyon kíváncsi lennék magára a készülékre, szívesen kipróbálnám!

 

A regényből is kitűnik, hogy a színek harmonikus együttléte nagyon fontos volt Vermeer festészetében, különösen szerette a sárga és az ultramarinkék egyidejű alkalmazását a képein. Épp ezért voltam kíváncsi arra, hogy miből állították elő annak idején az ultramarin kéket. Erre is megkaptam a választ: a lapis lazurit vagyis a lazúrkőt használták.

"Egyetlen szín volt, amit gazdám nem engedett át nekem - az ultramarin. A lapis lazuli igen drága holmi volt, és nehezen lehetett a tiszta kék színt kivonni a kőből, ezért ezt a munkát ő maga végezte."

Természetesen Vermeer festményei végig kiemelt szerepet kapnak a könyvben, bár nem volt igazán termékeny festő, egy év alatt általában két képet festett és ebből tartotta fenn egyre sokasodó családját. A regény történetének idején 1664 és 1666 között több képről is említést tesz az írónő. Számomra emlékezetes maradt a Nő vizeskancsóval című, erre olvasás közben rá is kerestem az interneten, így végig magam előtt láttam a készülő képet, ha az írónő leírása alapján a fantáziám nem lett volna elég. Azt már nem is mondom, hogy amikor a könyv címét adó festmény került sorra, úgy olvastam, hogy szinte majdnem minden mondat után becsuktam a könyvet és a borítón lévő festményt tanulmányoztam. Most már sokkal többet látok ebben a képben, mint a regény elolvasása előtt.

Annak, aki szereti a művészetet, érdeklődik a festészet iránt és egy könnyen, gyorsan olvasható történetre vágyik, amely a színek sokaságával, szavainak, mondatainak egyszerűségével elvarázsolja az embert, meleg szívvel ajánlom ezt a történetet! Szerintem elég ha csak annyit mondok, hogy ennek a könyvnek is ott lesz a helye a könyvespolcomon, muszáj megvennem és eddig ez a Tracy Chevalier regény bűvölt el a legjobban.

Értékelésem: 5 / 5-ből

Kiadó: Geopen

Kiadási év: 2003

Fordította: Kiss Marianne

Az anyaság kapujában

Oriana Fallaci: Levél egy meg nem született gyermekhez

Ezt a könyvet lassan egy éve, hogy szerettem volna elolvasni. Megérte várni rá!  Rövid, csupán 120 oldal, de nem egy könnyű olvasmány, főleg egy nőnek.

A történet egy olyan nőről szól, aki házasságon kívül esik teherbe és innentől követhetjük nyomon a gyermekéhez szóló gondolatait. A cím elárulja, hogy ez a gyermek soha nem születik meg, de  számomra nem is ezen volt a hangsúly, hanem azokon a kérdéseken, amiket a gyermekvárás alatt a leendő édesanya tesz fel magának.

Már a kezdő mondat elolvasásakor hatalmasat dobbant a szívem, pedig még nem vagyok anyuka, tehát nem éltem át ezt az érzést, de egy óriási gombóc keletkezett a torkomban és tudtam, hogy ez a gondolat, ha nem is ugyanezekkel a szavakkal, minden várandós nő fejében megfogalmazódik:

"Ma éjjel tudtam meg, hogy vagy: egy csöppnyi élet a semmiből. Nyitott szemmel feküdtem a sötétben, és egyszerre, abban a sötétben, belém villant a bizonyosság: igen, vagy. Létezel. Olyan volt, mintha egy puskagolyó talált volna el. Megállt a szívverésem. Aztán, amikor a szívem tompán újra dübörögni kezdett - a döbbenet ágyúlövései voltak ezek -, már azt éreztem, hogy egy kútban zuhanok, ahol minden bizonytalan és félelmetes."

Szerintem ez a mondat tökéletesen jellemzi az egész könyvet. Mivel Fallaci 1975-ben írta, abban az időben még nem volt ennyire elfogadott, hogy egy nő házassági kötelék nélkül, sőt, egyedül vállalt volna gyermeket. Ugyanis ebben a történetben a gyermek apja nem akar aktív szerepet vállalni.  Így belegondolva biztos, hogy ez az új és ismeretlen helyzet az öröm mellett a bizonytalanság és a félelem érzését erősíti. Pedig  a nő örül gyermekének, ugyanakkor rengeteg kétely, kérdés kavarog benne. 

Elég lesz-e ő egyedül a gyermekének? Tud-e elég szeretetet adni? Tud-e igazából szeretni? Kinek jobb lenni ebben a világban: férfinak vagy nőnek?

  

" (...) varázslatos dolog nőnek lenni. Olyan kaland, amihez bátorság szükséges, olyan viadal, amit soha nem lehet megunni. Ha nőnek születsz, sok nagy feladat vár rád. Először is harcolnod kell, hogy megértsd: a bűn nem azon a napon született, amikor Éva leszakította azt az almát. Azon a napon egy csodálatos erény született, ami úgy neveznek: engedetlenség. Végül azért kell harcolnod, hogy bebizonyítsd: formás, kerek testedben érzelem lakozik, és meghallgatásért kiált."

" (...) férfinak lenni, ugyanolyan csodálatos kaland; olyan vállalkozás, melyben soha nem fogsz csalódni. Legalábbis remélem, mert ha férfinak születsz, remélem, olyan férfi leszel, amilyenről mindig is álmodtam: gyöngéd a gyöngékkel, kíméletlen az erőszakosokkal, nagylelkű azokkal, akik szeretnek téged, és kegyetlen azokkal, akik parancsolnak neked."

Természetesen előkerül a gyermekvállalás és a hivatás kérdése is. Hogyan lehetne összeegyeztetni a kettőt vagy egyáltalán össze lehet-e? Érdekes, hogy a '70-es évek óta nem sokat változott a világunk, mert ahogy hallgatom kisgyermekes ismerőseimet, manapság is ez az egyik legfontosabb kérdés a gyermeket vállaló nők körében.

(Kép forrása: www.andrea-schroeder.com)

Aztán a regényben egyszer csak eljön az a pont, amikor a nőnek választania kell, hogyan is élje az életét a jövőben (nem, nem az abortusz a kérdés). És ő dönt. Hogy jól vagy rosszul azt nem szeretném megítélni, bár tény, hogy sokszor mérges voltam rá, de nem mondhatom, hogy elítélem, mert amíg nem voltam ilyen helyzetben, senki felett nem szeretnék pálcát törni. Annyit csak, hogy érzésem szerint én másként cselekedtem volna. De csak érzésem szerint. Egy biztos, ezt a könyvet ajánlom minden nőnek, legyen már édesanya vagy még csak leendő anyuka. Továbbá javaslom olvasásra minden férfinak is, hogy egy kicsit érezzék azt, amin ilyenkor átmegy egy nő. Azt hiszem pár év múlva én is újra elő fogom majd venni, mert kíváncsi vagyok, hogy ez az érzelmi hullámvasút akkor majd milyen érzéseket kelt  bennem. 

Azt talán mondanom sem kell, hogy a végét megkönnyeztem. Szívszorító érzés és újabb gombóc a torkomban, csakúgy mint az első mondat olvasásakor!

Értékelésem: 5 / 5-ből

Kiadó: Kozmosz Könyvek

Kiadás éve: 1980

Fordította: Sipos Áron

Könyvtári örömök

... avagy, amikor sikeres a kincsvadászat

Tavaly történt, hogy egy nagyon kedves kollegina jóvoltából újra felfedeztem a könyvtárat, mint a könyvmolytáplálék fellelésének egyik forrását. Gyerekkoromban és még középiskolában is rendszeresen jártam könyvtárba, aztán a mókuskerék elkezdődésével ez valahogy elmaradt az életemből. De múlt tavasszal a fent említett rendszeres könyvtárlátogató és olvasni szerető kolléganőm újra megfertőzött a könyvkölcsönzés nevű vírussal és azóta általában együtt nézelődünk a könyvtárban és mondhatom, hogy nagyon sok könyv landolt nálam az ő ajánlására, amit ezúton is köszönök Neki!

(Kép forrása: commons.wikimedia.org)

A héten pedig már kis listámmal a kezemben néztünk be és nagy mosollyal az arcomon távoztam zsákmányaimat szorongatva. Hogy miért voltam ennyire boldog? Mert olyan könyvek voltak bent végre, amelyekre hosszú idő óta fájt a fogam. 

A zsákmányok:

Tracy Chevalier rajongó vagyok, ami nálam annyit jelent, hogy minden könyve ott virít a polcomon, leszámítva ezt az egyet, a Leány gyöngy fülbevalóval címűt. Bár angol nyelvű hangoskönyvben és filmen is volt már hozzá szerencsém, ettől függetlenül már nagyon régóta szerettem volna elolvasni. És végre! Örömmel kaptam le a könyvtár polcáról. Azt hiszem ez a regény lesz a kiszemelt "áldozat", amivel kiülök majd egy napfényes padra ezen a szép tavaszi hétvégén.

Fülszöveg:

A XVII. századi Delftben, ebben a virágzó holland városkában az élet megszokott rendjét semmi sem zavarta. Gazdagok és szegények, katolikusok és protestánsok, urak és szolgálók mind tudták, hol a helyük. Így amikor Griet beállt szolgálónak Johannes Vermeer festő házába, úgy képzelte, tudja, milyen szerep vár rá: házimunka, mosás és a hat gyermek gondozása. Még arra is képesnek érezte magát, hogy segítsen a művész agyafúrt anyósának, nyugtalan és ideges feleségének és a másik, féltékeny szolgálónak. Arra azonban senki nem számított, hogy Grietet nyugodt természete, gyors felfogóképessége és gazdája művészetének őszinte csodálata ellenállhatatlanul a festő világába vonzza. Miközben részévé válik gazdája munkájának, amint egyre nagyobb lesz köztük a bizalom, úgy nő a feszültség és a tisztes házirend fortélyos megszegése, egészen addig, míg kitör a botrány, amely városszerte nagy port ver föl.
Az írónőt Vermeernek Delft egyik legszebb, legtitokzatosabb lányáról készült portréja ihlette a könyv megírására. Különleges regényében az ártatlanság megrontásának és a zsenialitás árának megható történetét olvashatjuk.
A regényből készült filmet Magyarországon 2004-ben mutatták be a mozikban.

Joanne Harrist nem olyan rég fedeztem fel magamnak. Tavaly már olvastam tőle a Szederbort, ami nagyon kedves emlék maradt és az Ötnegyed narancsot, ami annyira már nem lett a szívem csücske, viszont szintén könyvtári példány volt. Idén pedig a Top 5-ös listám előkelő helyét foglalja el az Urak és játékosok. A Csokoládé c. könyvéről meg már annyi szépet és jót hallottam, hogy tudtam, muszáj lesz elolvasnom. Megszerezni nem volt könnyű, mert szinte állandóan kölcsönzés alatt volt.

Fülszöveg:

Ismeretlen, titokzatos fiatal nő, Vianne Rocher érkezik a kis faluba, Lasquenet-be, és megnyitja „csokoládézóját” – a tenyérnyi kávézóval kombinált csokoládéboltot. Végre van egy hely, ahol elsuttoghatók a titkok, megszellőztethetők a sérelmek, kipróbálhatók az álmok. Amikor Vianne húsvétra csokoládéfesztivált szervez, a falu egész közösségét megosztja… Íme az első olyan regény, amelyben a csokoládé elfoglalja a maga méltó helyét. A tartalmas, okos és franciásan pajzán könyv valamennyi érzékszervnek irodalmi ünnepet kínál.

Salamon Páltól eddig még nem olvastam semmit sem, de A Sorel-ház c. regényét az egyik barátnőm már többször ajánlotta, mert neki nagyon tetszett és biztos benne, hogy nekem is fog. Már csak azért sem volt kérdés, hogy előbb-utóbb sor kerül erre a könyvre is, mert a Molyon 94%-os az értékelése és ráadásul családregény, ami az egyik gyenge pontom. Természetesen ezt is többször kerestem már a könyvtárban, de szinte mindig kint volt az összes példány.

Fülszöveg:

Boldogháza – Budapest – Buchenwald. Salamon Pál a Sorel család három generációjának regényes történetét meséli el. A Kárpátok varázslatos vidékére katolikusként született, de református hitre tért Sorel József svéd unokája a regény végén a családi legenda helyszínén, a Kinyiltakoztatás Tisztásán talál rá „az értelmetlen létezés értelmére”. A rendkívül olvasmányos, az eleve elrendeltség misztikumát hordozó, emberi sorsokból építkező mű nem véletlenül lett világsiker. Az Izraelben és Magyarországon élő író az önmagával szembefordult emberiség aktuális kérdéseire az itt és most élő magyar olvasó számára is megtalálja a választ.

Az utolsó, amit már olvasok is, Oriana Fallaci egyik rövidke, ámde annál súlyosabb mondanivalóval rendelkező könyve: Levél egy meg nem született gyermekhez. Erre a könyvre szintén a Molyon figyeltem fel (hol másutt?). Részt vettem egy kihíváson, ahol olasz irodalom olvasása volt a feladat és pár résztvevő ezt a könyvet választotta. Az ő értékeléseiket olvasva lettem rá nagyon kíváncsi és már most mondhatom, hogy nem bántam meg.

Fülszöveg:

„Ma éjjel tudtam meg, hogy vagy: egy csöppnyi élet a semmiből” – kezdi születendő gyermekéhez intézett monológját Fallaci önéletrajzi ihletésű könyvének hősnője. A felfedezés nyomán ezernyi kérdés fogalmazódik meg benne: Mi a szeretet? Mit ér a család? Mely pillanatban kezdődik az emberi élet? Férfinak jobb-e születni vagy nőnek? Hogyan egyeztethető össze egy nő életében a hivatás és a gyermekvállalás? S mind közül a legfontosabb: vajon van-e joga rákényszeríteni akaratát az éppen csak megfogant lényre? Kegyetlen őszinteséggel faggatja önmagát, gyengeségeit sem szégyelli, kétségbeesését sem titkolja, de minden sorát az élet szeretete hatja át.
A női és általában az emberi lét nagy kérdéseit feszegető, mégis rendkívül olvasmányos mű évtizedek óta őrzi népszerűségét. Első megjelenése, az 1970-es évek óta mit sem veszített aktualitásából, frissességéből.

Remélem legközelebbi is legalább ilyen sikeres lesz a könyvtári kincsvadászatom! És hogy mindez merre is történik? Óbuda hangulatos központjában a Fő tér 5. szám alatt.

A Bagolyfióka, a Torony és a Palio

Marina Fiorato: Siena lánya

Múlt héten Olaszországban jártam. Sajnos nem igazából, hanem Marina Fiorato jóvoltából. A célállomás Siena volt. És ha eddig nem rajongtam volna Olaszországért, akkor most fertőződtem volna meg. Ugyanis Fiorato olyan remek kalauznak bizonyult Siena városában és történelmében egyaránt, hogy most rögtön indulnék is egy hátizsákkal és egy fényképezőgéppel felszerelkezve. 

Utazásomat pedig úgy időzíteném, hogy Sienában legyek vagy július 2-án vagy augusztus 16-án. Hogy miért? Azért mert ezen a két napon zajlik Siena városának egyik kiemelkedő eseménye, a PALIO, amely Fiorato könyvének alapja.

A történet az első versenynap előtt veszi kezdetét, amikor is Pia Tolomei, aki a Bagolyfióka contrada (városnegyed) vezetőjének lánya, megtudja, hogy férjhez kell mennie a Sas contrada vezetőjének fiához, aki nem másról, mint brutalitásáról vált híressé a városnegyedek között. A lány engedelmeskedik apja akaratának, hisz mi mást tehetett volna, mert hiszen ő még a saját contradájának a falain kívül sem nagyon járt. Ám mielőtt az esküvőt megtarthatnák, leendő férje még részt vesz a Palion. Ezen a versenyen végzetes baleset történik, így Pia hirtelen menyasszonyból „özveggyé” válik. De öröme, hogy megmenekült egy nem kívánt házasság elől nem tarthat sokáig, mert jövendőbelije helyébe lép annak öccse, aki talán még kegyetlenebb, mint a bátyja, hisz ő csak a tökéletes testvér árnyékában létezett eddig. Pia a temetés után nem sokkal a felesége is lesz, a frigy megköttetik, a két városrész között ezáltal létrejön a szövetség. Na, eddig a pontig gondoltam azt, hogy egy szimpla romantikus történettel lesz dolgom.

De ezek után felgyorsultak az események és két másik szereplő is színre lép: Riccardo Bruni, a helyi patkolókovács fia, a Torony contrada tagja, aki szintén a Palio résztvevője volt és Violante de Medici, Siena jelenlegi vezetője. Hamarosan Riccardo akaratán kívül olyan eseményekbe keveredik, amely túlmutat a Palion résztvevő városrészek megszokott versengésein. Tudomására jut, hogy a contradak egy bizonyos csoportja létre akarja hozni a Kilencek Tanácsát, hogy megdöntse Violante de Medici hatalmát a városban. Engem pedig igazából innen ragadott magával a történet. Élvezet volt olvasni ahogy Riccardo, Violante és Pia, no meg egy érdekes nevű kisfiú (Zebra) összefog, hogy kiderítsék az árulók kilétét és azt, hogy honnan várható a fenyegetés, továbbá mit tehetnek a Medici hatalom megőrzésének érdekében A kis csapat minden tagja próbál valamit hozzátenni a kirakós megoldásához és én végig szorítottam nekik, hogy sikerrel járjanak.

Ami engem igazán megfogott ebben a regényben az maga Siena. Teljesen elbűvölt a város akkori, 1720-as évekbeli felépítése, ami a mai napig sem sokat változott. Megtudhatjuk, hogy Siena 17 contradaból áll, amelyet Fiorato úgy épít be a regényébe, hogy minden fejezet címe egy-egy városrész neve. Minden városrész saját címerrel, zászlóval rendelkezik és a Palion is mindenki a saját színében képviselteti magát. Gyönyörű látvány lehet a verseny napján az a rengeteg színes zászló és a hömpölygő tömeg Siena főterén, a Piazza del Campon, szinte láttam magam előtt olvasás közben.

A 17 CONTRADA
(Kép forrása: www.lavitablu.blogspot.com)

 

De magát a Paliot is remekül meg lehet ismerni a történet során és elképesztő, hogy ez milyen régóta része Siena történelmének és a sienai emberek életének. Valahol azt olvastam, hogy hiába csak két napos a Palio, Siena életében ez 365 napos esemény, mert tényleg mindent erre tesznek fel az ott lakók. A régi Paliohoz képest mostanra változtak a szabályok: pl. csak 10 contrada futhat a versenyen, ezeket sorshúzással döntik el, de „saját jogán" fut az a hét városrész, amelyik az előző év ugyanezen napján nem futott. A maradék három kerül valóban kisorsolásra abból a tízből, amelyek viszont akkor részt vettek. A lovak is sorsolással kerülnek az adott kerülethez. Épp ezért a könyvben is természetesen kiemelt szerep jut a lovaknak.

A PALIO
(Kép forrása: olaszforum.blog.hu)

PIAZZA DEL CAMPO - ahol futnak a lovak
(Kép forrása: www.blucarservice.it)

Ha keresnem kellene, akkor talán egyetlenegy negatívumot tudok felróni: a történet váza eléggé hasonlít az írónő Botticelli-titok című könyvére, bár ott nem egy konkrét városban játszódik a történet, mégis hasonlóak a fő vonalak.

De összességében véve sokat kaptam ettől a könyvtől. Szerettem olvasni, kikapcsolt, érdekelt a szereplők sorsa (szép lassan mindegyikük „megerősödött” és kiállt magáért és a város jövőjéért), az összeesküvés felgöngyölítése is viszonylag izgalmas eseményeket eredményezett és sokat tanultam belőle Sienáról és magáról a Palioról.

Azt mondtam, hogy (már megint) nagyon tetszik a külföldi borító?
Abszolút a történethez illő lett.












Értékelésem: 4,5 / 5-ből


Kiadó: I.P.C. Könyvek
Kiadás éve: 2011
Fordította: Fügedi Tímea

A kisvárosi vénlány története

Adriana Trigiani: Életünk legszebb nyara

Nem ez volt az első könyvem Adriana Trigianitól. Sőt, ez az utolsó, amit a magyar megjelenések közül még nem olvastam és végre sikerült megszereznem (az antikváriumokban csodákra akadhatunk). Épp ezért, mivel már tudtam, hogy mire számíthatok nagy elvárásokkal kezdtem neki és mondhatom, hogy most sem csalódtam, mert azt kaptam, amire számítottam. Egy jó kis kikapcsolódást, egy menekülést a nagyvárosi pörgés elől, pár nyugalmas órát, amikor olyan helyre, olyan emberek közé kerülhettem, amire mindig is vágytam.

A könyv főhősnője egy 35 éves vénlány, Ave Maria (csodás név, nem igaz?) aki Big Stone Gap nevű kisvárosban éli mindennapjait és a helyi patika tulajdonosa. Életében nagy törés történt, nemrég vesztette el szeretett édesanyját és most úgy érzi egy szál maga van a világban és nem tudja merre, hogyan tovább. Szerencsére még sincs egyedül, hisz körülveszik őt a barátai: Theodore, aki a helyi iskolában tanít, és a mazsoretteket is koreografálja, Iva Lou, aki a helyi mozgókönyvtárt üzemelteti, Fleeta, a patikabeli kisegítő, Pearl, a fiatal és önbizalom hiánytól szenvedő diáklány, akit Ave Maria vesz a szárnyai alá és Jack MacChesney, a segítőkész bányász. Mikor Ave Maria úgy gondolja, hogy az élete nem is lehetne ennél jobban mélyponton, pedig ő aztán igazán igyekszik elfoglalni magát (vezeti a patikát, amatőr színdarabot rendez minden évben, önkéntes mentős és nem mellesleg olvasni is imád a mozgókönyvtárból), szóval akkor előkerül egy csontváz a szekrényből, ami mindent fenekestül felforgat (és elég csak annyit mondanom, hogy Ave Maria kezét többször is megkérik és végre eljut a kisváros falain túlra is). De azt hiszem épp ez a kor az, amikor az ember lánya életében kell egy kis felfordulás, valami izgalom, hogy végre úgy érezhesse Ave Maria is, hogy nem csak egy mellékszereplő a saját életében. Higgyétek el, a végére igazi irigyelésre méltó élete lesz.

Ha keresnem kellene egy szót, amivel a könyvet jellemezhetném, azt mondanám, hogy bájos. Adott egy kisváros Big Stone Gap, ahol mindenki mindenkit ismer és persze mindenki mindent tud, itt aztán nem maradhat titokban semmi. De amikor gondok és bajok történnek, akkor ezek az emberek igazán összetartóak, mindenki ott segít ahol csak tud és nem tipornak át a másikon. Úgy érzem Adriana Trigiani igazi erőssége ebben rejlik, hogy olyan atmoszférát teremt, annyira jól bemutatja a helyieket és a kisvárost, hogy szinte én is ott sétáltam és vártam Ave Mariaval együtt a mozgókönyvtárat. Persze mint kiderült nem véletlen, hogy az írónő ennyire jól be tudta mutatni ezt a virginiai hegyek között megbújó kisvárost, hisz ő is itt nőtt fel.

(Forrás: www.bigstonegap.org)

A regénnyel kapcsolatban két dolgot kifogásolok csak: az egyik, hogy ez egy sorozat első része (bár  ettől függetlenül egymagában is élvezhető a történet). Sajnos úgy tűnik, hogy a többi részre nem számíthatunk, pedig, ahogy olvastam az interneten a következő három kötet is bővelkedik meglepetésekben, boldog-szomorú történésekben, egyszóval én nagyon szívesen olvasnám őket. A másik, hogy a magyar kiadás borítóját nem nagyon tudom hová tenni, mert szerintem nem sok köze van a történethez. Ellenben az angol nyelvű kiadás szerintem nagyon találó lett.

(Forrás: www.goodreads.com)

Értékelésem: 4 / 5-ből

Kiadó: Geopen Könyvkiadó

Kiadás éve: 2004

Fordította: Szűr-Szabó Katalin

A sorozat további kötetei (magyarul nem jelent meg): Big Cherry Holler, Milk Glass Moon, Home to Big Stone Gap

Kalandra fel!

Nem tudom a tavasz miért készteti az embert arra, hogy valami újba kezdjen, de nálam most ez történt. Ugyanis eddig csak olvastam amolyan igazi könyvmolyos lelkesedéssel, de mostantól szeretnék írni is az érdekesnek vagy (rosszabb esetben) kevésbé érdekesnek talált olvasmányaimról. 

Egy könyv számomra mindig egy új kaland kezdete. Soha nem tudhatod előre (na jó, a fülszöveg ad egy kis segítséget azért), hogy hova pottyansz, milyen országba kerülsz, milyen szereplőkkel találkozol, kivel fogsz a leggyorsabban azonosulni. Ezért is szeretek olvasni, belekezdeni egy új könyvbe. Innentől pedig szeretném megörökíteni azt, hogy milyennek is találtam azt az adott világot. Szóval kalandozásra fel!

(Kép forrása: www.weheartit.com)