Könnyed könyves halloween

Nem nagyon szoktam ünnepekhez vagy fontosabb eseményekhez könyveket társítani - leszámítva persze a karácsonyt -, és eddig valahogy a halloween láz sem nagyon kapott el, de most az idei év picit változtatott ezen. Talán annak köszönhetem ezt, hogy mostanában kikapcsolódás gyanánt sokat lógok a pinteresten és vadászom a szebbnél szebb őszi képeket. Ezek között ilyenkor október tájékán pedig sok halloweenes szokott lenni, így valahogy bekúszott a gondolataim közé ez az ünnep. Bevallom, nem is nagyon tudtam, hogy ilyenkor mit ünnepelnek az emberek, hisz csak az amerikai filmekben szoktam látni a nagy jelmezes bulikat és a gyerekek cukorkagyűjtő hadműveleteit. A wikipédián azért utánanéztem ám, úgyhogy letisztázódott bennem, hogy mi is az a halloween? Egyrészt október 31-e éjszakáján tartják főleg az angolszász országokban, másrészt ez egy régi kelta ünnepből, a samhain-ból ered. A boszorkányok, szellemek, démonok ünnepe, ami más vallások hagyományával is egybe lett egy picit mosva, de a kelta druidák hite szerint a szellemek - főként a gonoszak - ilyenkor látogatnak fel hozzánk az alvilágból. Ijesztő, nem?

Ha már szellemek, boszorkányok, démonok és druidák alkotják ezeknek a gyökerét, rögtön könyves oldalról néztem a dolgokat és pár - szerencsére nem véresen komoly - történet be is ugrott, ami ajánlanék arra az esetre, ha valaki "rémisztő olvasmányokkal" töltené október 31-e éjjelének félelmetes óráit.

Egyik nagy kedvencem Amanda Stevenstől a Sírkertek Királynője trilógia. Az első résszel, az Örök kísértéssel engem kilóra megvett az írónő (bővebben ITT írtam róla). Számomra minden egyben volt ebben a sorozatban, ami miatt nem tudtam letenni: izgalom, szerethető főszereplők, szellemek, temetők, gyilkosság és egy cseppnyi romantika. A főszereplő sírkő-restaurátor, aki látja a szellemeket, úgyhogy voltak igazán parás jelenetek, amikor kicsit be voltam este ijedve, hogy most komolyan ilyenkor olvasok egy szellemekkel tarkított történetet? A folytatása A birodalom talán még parásabb volt, de szerencsére a harmadik kötet, A próféta is hozta ezt a színvonalat, ám ott már sok mindenre fény derül, sok kérdésre választ kapunk, úgyhogy a három könyvvel egy igazán szórakoztató sorozathoz volt szerencsém. Szerintem tökéletes választás lenne most hétvégére!

Aztán van Agatha Christie-nek egy igazán jól sikerült krimije, az Ellopott gyilkosság/Halloween és halál (mindkét cím ugyanazt a regényt rejti). Nagyon szerettem tőle ezt a könyvet, még angolul olvastam és hát nem semmi történetet szőtt megint az írónő, aminek ugyan nem sok köze van magához halloweenhez, csak annyi, hogy a gyilkosság, ami ügyében Poirot majd Ariadne Oliver asszisztálásában nyomoz éppen egy gyermekeknek szervezett jelmezbálon történik halloween estéjén. A könyvből készült filmet is megnéztem pont ebben az időszakban és emlékszem, hogy egy bögre forró csokival kuporogtam a takaróm alatt a sötét szobában és a kezdő képsoroktól majdnem kitört rajtam a frász. Hiába, nem Stephen Kingen nőttem fel, nekem már ez is kellően idegborzoló volt.

A könyvről nemrég katacita írt, ITT olvashatjátok a véleményét.

És van egy harmadik jelöltem is, ami miatt biztos furcsán néznek majd rám néhányan, de magyarázom is mindjárt, hogy miért választottam ide. Ez pedig Daphne du Maurier A Manderley-ház asszonya c. regénye. Ugyanis ez a könyv nagyon jó arányban vegyíti a romantikát a hátborzongató gótikus hangulattal, de ez utóbbi az igazán ütős benne. És az egyik legerősebb szereplője egy szellem, a férfi főszereplő elhunyt első felesége, Rebecca, aki ugyan nem jelenik meg előttünk, de átszövi az egész könyvet, minden oldalon érezhető a jelenléte. Ugyan nem egy rémregény, de az egész hangulat annyira fullasztóvá válik, egy idő után annyira rátelepszik az olvasóra is Rebecca "jelenléte", hogy számomra mindenképpen ide kívánkozott ez a regény is. És talán a belőle készült filmet most hétvégén majd újra megnézem, amit - visszakeresve a posztomat - majdnem pontosan két éve láttam először és nagyon jól sikerült feldolgozásnak találtam. Nem hiába, hisz Hitchcock rendezte. (Bővebben ITT írtam róla.)

A végére pedig egy mókás kép, amin a héten muszáj volt nevetnem mikor megláttam (még ha photoshop, akkor is vicces szerintem):

Illetve az egyik kedvenc számom is belinkelem, ami szintén erre az időszakra emlékeztet akármikor megnézem vagy meghallom. Én imádom!

Nektek van valami olyan parás/borzongatós/ rémes olvasmányotok, amit ilyenkor szívesen elővesztek újra? Vagy elég volt egyszer izgulni?

A Sparrow nők varázslatos élete

Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány

Az elmúlt időszakban felértékeltem az olvasásra szánt időmet, ugyanis ritkábban tudok rá sort keríteni, mindig akadt valami intéznivaló, program és este holtfáradtan már csak aludni volt kedvem. Ráadásul volt két mellényúlásom, ami miatt mérges voltam magamra, mert még mindig nem tartok ott, hogy ha felbosszant egy könyv, vagy unalmasnak találom, akkor félreteszem. Szóval két megszenvedett történet után azt éreztem, hogy egy tuti befutóra van szükségem és ez mellé még elkapott az újraolvasási láz is. Így került 4 év távlatából újra a kezembe A tizenharmadik boszorkány. És annyira elkapott megint ez a varázs, amit Hoffman tud, hogy nem siettem vele, esténként dagonyáztam a történetben. Elcsépelt, de való igaz, hogy egy régi kedvencet újraolvasni gyógyír, számomra azt az érzést adta, amikor egy hosszabb távollét után hazatérek, és újra a már jól ismert, pihentető közegemben lehetek.

"A Sparrow asszonyok láthatatlan tintával írták a város történetét."

Második olvasatra persze feltűnt, hogy mennyire hasonlít ez a könyv az Átkozott boszorkákhoz. Itt is több generáción át követhetjük a boszorkányoknak kikiálltott nők, lányok sorsát, de itt nem a testvérek közötti konfliktuson volt a fő hangsúly, hanem az anyák-lányok közötti kapcsolatokon. Itt is volt egy kis krimi szál, ami miatt izgulhattunk, de az igazi lényegét a történetnek a nemzedékek közötti kapcsolat, a hazatérés miatti múlttal való szembenézés és a második esélyek kihasználása adta.

A Sparrow nőket nemzedékről nemzedékre boszorkányoknak tartották Unityben, mert mindegyiknek volt valami adottsága, amit a 13. születésnapjuk reggelén tapasztaltak meg. Volt, aki nem érzett fájdalmat, volt, aki gyógyító erővel rendelkezett, volt, aki a legborzalmasabb alapanyagokból is csodás étkeket tudott előállítani. És van az utolsó három nemzedék, ahol Elinor a nagymama kiszagolja a legapróbb hazugságot, a lánya Jenny látja mások álmait és Stella, a legfiatalabb látja, hogy hogyan fognak meghalni az emberek. Pont ez a képessége sodorja a lányt veszélybe, és ez miatt gyanúsítják meg apját - aki már nem él a családjával - gyilkossággal. A média figyelmét elkerülendő Jenny úgy dönt, hogy először csak lánya, majd később ő maga is visszatér szülővárosába és szülőházába, a Torta-házba. Itt kapnak esélyt arra a nők, hogy rendezzék életüket, kapcsolataikat, szerelmeiket, újrakezdhessék az életüket.

"A szerelem sokszor láthatatlan, néha csak ketten látják, és mindenki más vak."

Most, hogy újra elmerültem a regényben azt hiszem jobban imádtam, mint első alkalommal. Szerettem a karaktereit, a nőket, akik mindannyian hadilábon álltak egymással mint anya és lánya, ugyanakkor bármit megtettek volna, hogy biztonságba tudják a számukra legfontosabb embert a világon. Nem is tudok kedvencet választani a nők közül, sőt a felmenőik közül sem. Felteszem, ha tiniként olvastam volna, Stella lenne a kedvencem, most felnőtt nőként talán Jenny felé húz a szívem és majd ha mondjuk 25 év múlva olvasnám, talán Elinor lenne akivel azonosulni tudnék.

"Ha egy család három nőtagja főzési céllal egyszerre tartózkodott a konyhában, az csak bajt jelenthetett."

A férfiak is jelentős szerepet kapnak, hangsúlyosabban átszövik a nők életét, mint az Átkozott boszorkákban. Elinort évek óta hűségesen támogatja a városka orvosa, Stewart doki. Szerintem úgy voltak ők a hosszú évek során, mint Forrest Gump és Jenny, azaz a borsó meg a héja.

Aztán itt van Stella apja Will, aki már a Jennyvel való megismerkedésétől kezdve nem egyenes az asszonnyal, nem véletlen, hogy házasságuk is kudarcra van ítélve. De amikor Will is visszatér fiatalságuk színhelyére, őt is megcsapja a második lehetősége szele és ez alkalommal él is vele. Úgy tűnik, csak a megfelelő nőt kellett ehhez megtalálnia.

Fontos lesz Matt, Will testvére aki évek óta Jennyről álmodozik, de aki soha nem mert lépni. Most, hogy Jenny újra a városban van, elkerülhetetlenek a találkozások, ami új fajta kapcsolat kialakulásához vezet majd. Amúgy Mattet különösen imádtam, mert ő volt az, aki fáradtságot és éveket nem kímélve diplomamunkáját a Sparrow asszonyok és Unitiy városa történetéből írta.

Persze Stella mellett is megjelennek a fiúk és kimondottan tetszett az, hogy hasonlóképpen mint annak idején Jenny körül, körülötte is két fiú sürgölődik. A kedves és jó Hap, Stewart doki unokája és a minden bajban, balhéban benne lévő rossz fiú, Jimmy. Fel van adva a lánynak a lecke, hogy melyik fiút mennyire engedi magához közel.

"Ilyen a szerelem: mint egy álom, amit nem egészen értünk, amelyben nem szükségszerűen tudjuk, mit nézünk, amíg ki nem böki a szemünket. A szerelem és a szeretet rajtaüt az emberen, meglapulva les ránk, napokig vagy évekig szunnyad… az ember nyomába ered, elkerüli, láthatatlan, ez minden…"

Aztán persze a könyv egyik legnagyobb vonzereje az a bizonyos Torta-ház, ami generációkról generációkra öröklődik a Sparrow nők között. Ha csak magam elé képzeltem, már viszketett a kezem, hogy pakoljam a bőröndömet és meg sem álljak a küszöbükig. Azt hiszem sokan vagyunk így, hogy egy hasonló menedéket képzelünk el magunknak, egy olyan helyet, amit átjár az őseink szelleme, ugyanakkor a babonás tömeget jó messze tartja az otthonunktól. Persze penészesedik a fal, recsegnek-ropognak a padlódeszkák, de a mágia és a varázslat átlengi minden szegletét.

Hoffman stílusa számomra most már igazi menedéket nyújt a nyűgös hétköznapok elől. Bele lehet bújni a könyveibe, a szavaiba, a varázslatos leírásaiba, az erős karakterei életébe. Ha csak ideig-óráig, de akkor is, és ez épp elég. Mindig meg tudja találni a mágia, a szerelmi szál és a borzongató krimisebb szál közötti összhangot. Igazi női regényeket ír, de nem a csöpögős fajtából. Remélem, hogy egyre több regényét olvashatjuk majd magyarul, én látatlanban befizetek bármelyikre.

Kiadó: Geopen

Kiadási év: 2007

Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Képek forrása: pinterest.com, weheartit.com

Szőnyegbe szőtt mesék

Anita Amirrezvani: A virágok vére

„Ha belépünk egy mecsetbe, a fényes, magas kupola mind magasabbra irányítja elménket; ugyanezt teszi egy tökéletes szőnyeg is, csak éppen a lábunk alatt. Mert a szőnyeg a végtelenség csodájába vezet, mely távol van, és mégis közel, közelebb, mint a pulzus lüktetése. A napsugár, amely a szőnyeg közepéből árasztja a fényt, az örök fényességet jelképezi. A virágok és a fák a paradicsom örömeit idézik, s a szőnyeg közepén mindig van egy hely, mely megnyugtatja a szívet. Fehér lótusz úszik a türkizszínű tó felszínén, s az egyesülés örömére hív.”

Anita Amirrezvani által megteremtett arab világ és a szőnyegszövés mestersége igazán varázslatos történetté állt össze. Amikor a könyvtárban rátaláltam erre a könyvre, elsőként a csodás borítója fogott meg, aztán a fülszöveg elolvasása után úgy gondoltam, hogy mindenképpen olvasnom kell. Annak idején Tracy Chevalier A hölgy és az egyszarvú című könyvét - amely szintén a szőnyegszövés köré épült - imádtam és úgy gondoltam nem lesz ez más A virágok vérével sem. Nem is lett. Ellenben a két történet közül A virágok vére sokkal forróbb és bujább, még annál is, mint amire számítottam.

A könyv a 17. századi iráni világba visz el minket egy fiatal lány sorsán keresztül. Ez a lány csodálatos tudás birtokában van, ugyanis tehetséges szőnyegszövő. Ezzel csak az a probléma, hogy akkor ilyen foglalkozásról nem igen álmodhattak a nők, egyáltalán foglalkozásról sem nagyon. Sorsuk a férjhez menés és a gyermekszülés volt. Ugyanez az út volt kijelölve főszereplőnknek is (akinek a neve nem derül ki), csakhogy édesapja hirtelen halála után édesanyjával éheznek és kénytelenek elfogadni egy nagybácsi ajánlatát, aki otthonába fogadja őket. De sajnos nem rokoni helyzetbe kerülnek, hanem szolgaként bánnak velük, néha még annál rosszabbul is. Ami nem a nagybácsi hibája, hanem a pénzéhes feleségéé. A lánynak egyetlen öröme van: a nagybácsi, aki Iszfahán városának egyik legnagyobb szőnyegszövője, meglátja benne a tehetséget, szárnyai alá veszi és tanítani kezdi. De akármennyire tehetséges is a lány, mégis csak az lesz a sorsa, mint a többi nőnek: egy férfi karjában köt ki. Egy furcsa hagyomány szerint olyan házasságot köt, amely igazából nem is az, hanem kvázi törvényes keretek között szeretője lesz a kiválasztott férfinek 3 hónapra, aki a szerződés lejárta után dönthet a hosszabbítás és a kapcsolat megszakítása mellett is. Sorsát büszkén viselve élete mindegyik szakaszában a szőnyegekbe és a tanulásba kapaszkodik, és csak remélni meri, hogy egy nap majd eljön az ő ideje.

Számomra ez a könyv egy varázslatos utazás volt a csodálatos Kelet világába. Ahogy beléptünk Iszfahánba feltárult egy egzotikus város, a maga nyüzsgésével, a nyomorával, a csillogó palotáival és a pazar perzsa szőnyegeivel. Természetesen a legkedvesebb részeim a szőnyegszövő pillanatok volt. Amikor beleshettünk a kulisszák mögé. Amikor megtudhattuk, hogy hogyan is készül el egy ilyen csoda, kezdve a megrendeléstől, a tervezéstől, egészen a színek és a szőnyegszövők kiválasztásáig. Azt hiszem eddig soha nem gondoltam bele igazán, hogy micsoda munka van egy-egy ilyen szőnyeg mögött és miért is kerülnek annyiba.

"Azt mesélték, hogy egyes nők csontjai úgy eldeformálódtak a szövőszéknél töltött hosszú órák alatt, hogy szüléskor a csontok magukba zárták a gyermeket, s az nem tudott világra jönni. (…) Még a legfiatalabb csomózókat is állandó hátfájás gyötörte, lábuk sajgott, ujjaik elgémberedtek, szemük káprázott. A szépség szolgálatában álltak, de úgy tűnt, a szőnyeg minden egyes szálát virágok vérébe mártják."

Nagyon tetszett az írónő történetszövése. Ahogy Iszfahánban is megmutatta nekünk a kettősséget, a nyomort és a fényűző palotában lakó hölgyek csillogását, ugyanúgy mutatta meg a főszereplő hullámvasútszerű egyszer fent, de nagyon sokszor lent típusú sorsát. A hangulatot fokozták a történetbe szőtt mesék, amelyek úgy kapcsolódtak a főszálhoz, mint egy csillámporral meghintett színes fonál. Kiemelték a sötét alapszínek erejét, mélységét és az éppen aktuális történésekre reflektáltak valamilyen tanulsággal.

Ami viszont nagyon meglepett az a történet bujasága. Amikor megköttetik a titkos házasság, onnantól voltak olyan részek, hogy én bizony mélyen elpirultam. Nem mondom, hogy nem volt helyük ezeknek a részeknek a történetben, talán csak kevésbé szókimondó módon jobban belesimultak volna. Ugyanakkor a főhősnő fejlődésének elengedhetetlen részét képezték ezek is, hisz az ártatlan fiatal lányból, erejével, nőiességével és tehetségével minden téren tisztában lévő bátor nő válik. Azt a részt pedig szerintem tanítani kellene a lányoknak, amikor egy jósnő a szőnyegszövésen, színeken keresztül vezeti rá a fiatal lányt arra, hogyan kell örömet okozni egy férfinak, hogy az örömet okozó félnek is jó élmény legyen.

Összességében egy csodálatos történet volt, a női sorsok és az egzotikus történetek kedvelőinek kihagyhatatlan élmény. Nem is értem, miért nem kapott nagyobb figyelmet ez a könyv, mert higgyétek el igazán élvezet volt olvasni.

Kiadó: Geopen

Kiadási év: 2008

Fordította: Bíró Júlia

Szeptemberi bevásárlás

Annyira le vagyok döbbenve, hogy holnap már októbert írunk. Valahogy a hét elején eszméltem rá, hogy 30-a az egyben a hónap végét is jelenti és azt is, hogy valahogy egy szempillantás alatt eltelt az első őszi hónap. Van egy olyan érzésem, hogy az év további része is így fog átrobogni rajtam.

Egész pofás lett ez a hónap a beszerzéseket és az olvasásokat tekintve is. Vettem is, fogyasztottam is. Még a hónap elején írt Amadea egy nagyon kis hangulatos posztot a Vérgrófról, ahol Dóri kommentben csak úgy bedobta, hogy épp akciós a Librinél, 499 Ft-ért lehetett beszerezni. Persze munka után el is rohantam a legközelebbi üzletbe és mellé még bekerült szintén akciós könyvként Dennis Lehane sorozatának 3. kötete, a Megszentelt életek. Pocsék volt az a hét, örültem, hogy pénteken ezekkel a szerzeményekkel jutalmazhattam magamat, annak meg pláne, hogy tök jó áron jutottam hozzájuk. Hiába, még mindig örömet okoz a könyvvásárlás!

Majd névnapi ajándékként a barátnőm meglepett a Go-go-girl nyomoz c. könyvvel Liliana Harttól. Hú, ha nekem kellett volna választanom, tuti nem megyek a közelébe a borító és a cím miatt. Viszont pont valami ilyen könnyű, kacagtató csetlés-botlásra volt szükségem akkortájt, így Addison Holmes története akármennyire Szingli fejvadász hasonmás nálam betalált. Olyannyira, hogy múlt vasárnap e-könyvként beszereztem a folytatást, a Go-go girl és a lopott ékkőt (nesze neked vasárnapi boltzár!). Úgyhogy az új könyvek száma 4 darab és ebből 3-at már el is olvastam.

És ha már olvasás, a szeptember ezen a téren egész jól alakult. Velük kalandoztam naphosszat:

1. Anita Amirrezvani: A virágok vére - könyvtári szerzemény, iráni írónő, és egy nagyon buja női történet. Szeretnék majd róla írni, mert megérdemli, hogy felfigyeljenek rá az olvasók, nem is értem miért bujkált előlem eddig ez a történet.

2. Réti László: A parfümőr - éles váltásként egy magyar krimi szintén a könyvtárból, érdekes sztorival és Réti újabb oldalával, a komolyabbikkal ismerkedhettem meg.

3. Kate Morton: Távoli órák - zegzugos kastély, titkok minden mennyiségben és 3 lánytestvér története. Pont passzolt a beköszöntött őszhöz, viszont nekem picit csalódás volt, mert Morton nem tudott újat mutatni.

4. Mikkel Birkegaard: Libri di Luca - egy jópofa könyves krimi, nekem abszolút bejött, persze nem tökéletes, de a célját, a szórakoztatást nálam teljes mértékben elérte.

5. Liliana Hart. Go-go girl nyomoz - mint már írtam egy igazi csajos könyv. Vannak benne hullák, nyomozás, illetve a középpontban egy történelemet tanító tanárnőből hirtelen magánnyomozóvá avanzsált női főszereplő és egy dögös nyomozó szó-és egyéb testközeli csatáinak kimeneteleit élvezhetjük.

6. Benedek Szabolcs: Vérgróf - Budapest, századelő, Ady és Molnár Ferenc, színházak, kávéházak és gyilkosságok. Imádtam a hangulatát, bár egy picit hosszúnak éreztem. A folytatásra is határozottan kíváncsi vagyok.

7. Liliana Hart: Go-go girl és a lopott ékkő - nem, nem vagyok függő, csak vasárnap azt éreztem, hogy folytatnom kell a sorozatot, mert én Addisonon szeretnék még nevetni. Megkaptam. A hőfok eggyel feljebb lett amúgy csavarva, színre lép egy kemény FBI-os fickó is, úgyhogy Addisonnak nem csak az orosz maffiával gyűlik meg a baja, most már két pasit kell helyretenni.

És a többiek szeptembere:

katacita

Amadea

Dóri

Kukucs - eseteim azokkal a bizonyos ajtókkal

A mostani témázás középpontjában azok a képzeletbeli ajtók állnak, amelyekkel egy könyv kinyitásakor mi is belépünk egy új világba. Legyen ez bármilyen, hisz szerintem minden könyv, amelyet elolvasunk egy ajtó egy új világra, ahol eddig még nem jártunk. Az már más kérdés, hogy van olyan, ahol nem időznénk sokáig, vagy rögtön visszafordulnánk. De a Témázós Csapat most azokat szedte össze, amelyeknél mindenki belépne és ott is ragadna egy kis időre.

Ahogy olvastam a többiek posztját, majdnem mindenhol előjött például Harry Potter vagy éppen a Gyűrűk Ura (amit én még nem olvastam). És a posztokat böngészve rá kellett jönnöm, hogy én bizony elég kis földhöz ragadt lány vagyok, azaz az én ajtóim nem olyan kis díszesek mint mondjuk egy Roxfortba vezető. Az enyémek egyszerűek, hétköznapiak, talán kopottabbak is, mindenesetre elég bátran nyitnék be rajtuk ha valóban lenne rá lehetőségem.

Ha Magyarországon belül kalandoznék, akkor a legszívesebben választott ajtó azaz világ az Baráth Katalin  Dávid Veron sorozatának helyszíne lenne. Századeleji hangulat, falusi milliő, gyilkosságok, egy kis romantika, egyszóval Magyarkanizsára bármikor rányitnám azt az egyszerű, ámde képzeletemben szépen kifaragott ajtót.

Ha a külföldiek között kellene böngészgetnem már nehezebben tudnék választani. Bemelegítésképpen bekopogtatnék Joanne Harris világába és igazából ott bármelyikbe (már amelyikről eddig olvastam). De legfőképpen Lansquenet-be és hallgatnám annak a bizonyos szélnek a zúgását és már az ajtóból megcsapna Vianne csokoládéjának fűszeres, fahéjas illata. Innen egy idő után tovább is mennék Zafón által A szél árnyékában megteremtett Barcelonába. Nem tudom ennek milyen lenne az ajtaja, de szerintem amikor megfognám a kilincset valami erőteljes és baljóslatú bizsergést éreznék, de ez nem tartana távol attól, hogy belépjek rajta és ezzel az Elfeledett Könyvek Temetőjébe is. Ha az ott átéltek még nem lennének elég idegborzolóak, én bizony kinyitnék egy díszes kovácsoltvas ajtót is, ami Manderley-be vezet. Gyanítom, hogy Mrs. Danvers a frászt hozná rám, de egy Manderley-ben való pár napért biztos bevállalnám. Aztán egy éles váltással kinyitnám azt az ajtót, ami mögött egy kemény, ám annál vadregényesebb világ, Alaszka várna rám. Eowyn Ivey A hóleány történetébe vezető fagyos, jeges ajtó szerintem tele lenne jégvirággal, de tudom, hogy a túloldalon egy olyan világ tárulna elém, ami megérné a fázós, didergős pillanatokat. Csak remélni merném, hogy megpillanthatnám a térdig érő hóban botorkálva Jack és Mabel Hóleányát, Fainát, aki talán még azt is megengedné, hogy elkísérhessem néha a vadászatára és a vezetésével az ő szemén keresztül fedezhessem fel a tájat és az állatvilágot.

Tudom, hogy mindez csak fantázia, de nagyon jól eső dolognak tartom, hogy ha leveszem a fent említett történeteket a polcomról, akkor az első oldalnál a képzeletem segítségével tényleg kinyithatom ezeket az ajtókat és egy fárasztó nap után szép csöndben magamra is csukhatom őket egy időre. Nincs ennél nagyobb ajándék egy olvasónak!

Képek forrása: pinterest

Hogyan ne váltsunk szakmát

Liliana Hart: Go-go girl nyomoz

Úgy egy hete volt egy rosszabb periódusom, tudjátok, amikor úgy érzed, hogy minden összejön, plusz még egy makacs megfázás is próbára teszi a tűrőképességedet és úgy érzed te állsz vesztésre. De van nekem egy nagyon jó barátnőm, akinek egyrészt elpanaszolhattam azt a pár dolgot, ami a vállamat nyomta, másrészt kaptam tőle egy csomagot és néhány szívből jövő biztató kedves szót. A csomagban pedig ez a könyv lapult. Amit olvasása után receptre írnék fel mindenkinek búra, bánatra, rossz kedvre, depis időszakokra.

Az elején leszögeznék egy tényt: igen, ez a könyv nagyon, valóban nagyon hasonlít A szingli fejvadász sorozathoz. Baromi sok a közös vonás benne. De tudjátok mit? Engem ez nem érdekel. Nem érdekel, mert ugyanannyira jól szórakoztam Addison Holmes kalandjain, mint anno Stephanie Plum csetlés-botlásán. Szerintem a sok szürke, agyromboló, fárasztó hétköznap után néha pont ilyen chick-litre lenne szükségünk, mint amilyen ez a könyv. És ha már A szingli fejvadász megállt és úgy látszik, hogy nem is mozdul tovább a negyedik részénél itthon, akkor legalább élvezzük ki ezt az új sorozatot, amire úgy tűnik igény is van és amelynek folyamatosan érkezik a folytatása.

Szóval igen, van hasonlóság a két csaj és az egész sztori között, de mindenkinek azt javaslom, hogy mielőtt belekezd Addison Holmes kalandjaiba (nem akarom leírni a könyv magyar címét újra, mert félek, hogy sokakat ez riaszt el), hagyja a fenébe az összehasonlítást, dőljön hátra és élvezze az egész kalamajkát, amibe Addison keveredik.

"Kész katasztrófa az életem.

Ülök a kocsimban, az ujjaim kifehéredtek, úgy szorítom a kormányt, és csak bámulom, ahogy mossa az eső a szélvédőt. Bőrig áztam, a szoknyám széthasadt, mindkét térdemből ömlik a vér. Horzsolások borítják a karomat és a nyakamat, az arcom pedig egészen kivörösödött a sírástól. A szabad szemmel látható sérüléseken túl más dolgok is odavesztek: oda a hitem az emberiségben, valamint a fehérneműim valahol a temető és a templom parkolója között."

 

Én már ott fogtam a fejem, amikor az első oldalakon kiderül, hogy Addison pénzkereseti lehetőség miatt történelem tanítás mellett táncoslánynak áll egy cseppet sem jó hírű lokálban. Az már csak hab a tortán, hogy az első fellépése katasztrofális véggel zárul, kirúgják, és a nézők között felfedezi a munkaadóját, azaz az iskola igazgatóját. De ez még nem minden. Mikor elhagyja a lokált, pont ennek az embernek a holttestébe botlik. És innentől nincs megállás. Jönnek a váratlan és helyenként életveszélyes helyzetek a lány életében. Csak tetézi még a szituációt, hogy az ügyben egy sármos és belevaló nyomozó, Nick Dempsey teszi a dolgát, aki természetesen Addison érdeklődését is felkelti. És az ő kapcsolatuk tipikusan az adok-kapok, beszólok-visszaszólok fajta játékká alakul egy kis szexuális feszültséggel megspékelve. Ráadásul Addisonnak új mellékállás után kell néznie, és hát hol máshol köt ki, mint a barátnője magánnyomozó irodájában. Szóval Addison nyomoz, néha tanít vagy úgy tesz, bajba kerül, összeveszik szinte minden héten ősi ellenségével, fára mászik, leesik onnan, minden nap összetöri magát valahogy, veszélybe kerül az élete, de teszi ezt úgy, hogy közben végig mosolyra áll a szánk, vagy éppen hangosan felkacagunk. És valljuk be, ezeket a típusú könyveket pont az ilyen pillanatokért olvassuk.

"- Könyörgök, Kate, mondd, hogy nem adsz munkát ennek az elmebajosnak - csattan fel Nick. - Egy papírzacskóból sem találná meg a kivezető utat."

Ami egyébként meglepett egy kicsit, hogy én bizony a "krimi" vonal megoldását nem találtam ki. Pedig a röhögés mellett nem csak a rekeszizmomat, hanem a szürke agysejtjeimet is megdolgoztattam, de mégsem jöttem rá a végső megoldásra. De attól függetlenül, hogy potyognak a hullák, senki ne ijedjen meg, minden kiderül és nem kell annyira izgulnunk főhőseink túlélési esélyei miatt, mint mondjuk egy kemény skandináv kriminél, a körmeink épségben maradnak, nem fogjuk őket tövig rágni.

Két dolgot viszont baromira sajnálok ennél a sorozatnál. Az egyik a borítója, a másik a címválasztás. Igen, kb. két, három oldalig Addison táncoslány lesz, de ennyi, és ezért sajnálom, hogy erre a kis kitérőre építették rá idehaza az egész sorozatot. Nem könnyű az angol címet lefordítani, amolyan tucat cím és Addison lakhelyére utal, de ebben az esetben maradtam volna mondjuk például Addison Holmes eseteinél. A másik a borító. Mert ha nem mondják amúgy számomra kedves bloggerek, hogy jó kis könyv ez, bizony ugyanúgy elmentem volna mellette, sőt messze elkerültem volna, mint anno A szingli fejvadászt is.

De örülök, hogy nem tettem így, mert volt pár szuper, kikapcsolós, nevetős órám és megszerettem ezt a párost is. És már rögtön olvasnám is a folytatást!

Kiadó: Erawan

Kiadási év: 2015

Fordította: Lami Juli

Ha az olvasók uralnák a világot

Mikkel Birkegaard: Libri di Luca

"Az olvasás bizony zavaró lehet. Sőt, veszélyes (…) És nemcsak azokra ám, akik olvasnak, hanem azokra is, akik a közelükben tartózkodnak.
A passzív olvasás sem tréfadolog!"

Azt hiszem minden olvasó ember gyengéje ennek a könyvnek a központi témája és a helye. Egyrészt az olvasásról és annak hatásairól illetve bizonyos emberek ehhez köthető plusz képességeiről szól a regény, másrészt a cselekmény nagy része a Libri di Luca nevű csodálatos antikváriumban játszódik, a nagy finálé pedig Egyiptomban, az Alexandriai Könyvtárban kap helyet.

A történet elején megismerjük Jont, aki sikeres ügyvéd és egy lezárt ügye után nem sokkal telefont kap, amelyben tudatják, hogy édesapja - akivel évek óta nincsenek kapcsolatban, mert édesanyja öngyilkossága után eltaszította magától - tragikus hirtelenséggel meghalt. A temetés után válik világossá a fiatalember számára, hogy a Libri di Luca, az antikvárium az ő öröksége, édesapja rá hagyta. Jonnak semmi kedve vesződni ezzel a hellyel, amihez ugyan számos csodás kisgyermekkori emlék köti, de hamarosan világossá válik számára, hogy ez nem egy szimpla antikvárium. Ez a hely a gyűjtőközpontja azoknak a felolvasóknak, akik küldő képességgel rendelkeznek és azoknak a fogadóknak, akik a küldők képességeit befolyásolni tudják. Szóval egy titkos társaság menedéke és találkozóhelye ez a hely, ahol a csodásnál csodásabb könyvek nem csak egyszerű könyvek. Ezek eszközök, amelyekkel befolyásolni lehet bizonyos dolgokat a küldők és a fogadók képességeivel. A küldők olyan emberek, akik a könyvek felolvasásával úgy hatnak a hallgatóságra ahogy éppen akarnak. Ha például egy történettel tömegeket akarnak egy ügy mellé állítani ezt simán megtehetik. A fogadók viszont nem ilyen képességekkel rendelkeznek. Az ő specialitásuk az, hogy gyengíthetik, erősíthetik vagy akár befolyásolhatják a küldők felolvasását és így a tömegre gyakorolt hatását.

"Bár Jon egyik művet sem olvasta, Iversen előadása őt is magával ragadta, és a képzelete ugyanúgy szárnyra kelt, mint sok évvel ezelőtt, amikor még a Libri di Luca egyik bőrfotelében hallgatta a cowboyokról, lovagokról, űrhajósokról szóló történeteket. Amikor behunyta a szemét, szinte érezte a régi könyvek meg a por illatát, és hallani vélte azt a különös csendet, amit sehol másutt, csakis az antikvárium polcai között tapasztalt."

Forrás: pinterest

Természetesen Jon eleinte elég szkeptikus, de aztán hirtelen az események sűrűjében találja magát. Kiderül számára, hogy nem csak édesapja volt az egyik legtehetségesebb küldő a világon, hanem ő is örökölte ezt a képességet. Aztán az események kezdenek krimibe illő fordulatot venni, mert amikor Jont bevezetik ebbe a titkos társaságba, hirtelen egymás után több haláleset történik a tagok között és Jon, a társaság, illetve egy fiatal lány, Katherina, aki maga is fogadó, versenyt futnak az idővel, hogy kiderítsék kik állnak a háttérben és miért lettek ők maguk, illetve az antikvárium is hirtelen az erőszakos cselekedetek célpontjai.

Engem nagyon gyorsan magával rántott ez a könyves világ, amit Birkegaard álmodott meg. Szerintem ez a felolvasó-küldő-fogadó dolog valami zseniális ötlet. A történetnek ezen szála, a társaság működése, a tagok tehetsége részletesen bemutatásra kerül és bizony magam is elgondolkoztam rajta, hogy ez egy elég veszélyes fegyver lenne az emberek kezében. Úgy lehetne manipulálni az embereket, ahogy az olvasók szeretnék.

A krimi szál sem volt gyenge, csak ott viszonylag hamar rá lehetett jönni, hogy kik állnak a háttérben, ellenben a miértekre nem igazán kapunk választ. Persze itt is bebizonyosodik számunkra, hogy ha valami jó dolog kikerül a kevésbé jó emberek kezébe, akkor azzal mekkora pusztítást lehet véghez vinni. És bizony kevésbé jó emberek voltak, vannak és mindig is lesznek.

Birkegaard stílusa amúgy nagyon egyszerű, de Kate Morton cikornyás, több soros mondatai után nekem bizony nagyon jól esett most ez és nagyon könnyen is tudtam olvasni, illetve közlekedés is közben is elég jól tudtam haladni a könyvvel (és közben azon gondolkoztam, hogy vajon az én olvasásomat manipulálja-e valamelyik utastársam a metrón :)). Viszonylag rövid fejezetekből áll a könyv és a két főszereplőn, Jonon és Katherine-n keresztül követjük nyomon az eseményeket, tehát mind a két oldalról, a küldők és fogadók oldaláról is látjuk a történéseket.

Összességében egy pici Dan Brown-féle Titkos Társaság érzet, pici fantasztikus elem és sok-sok olvasás jellemzi a Libri di Lucát. Ezek elegye pedig nem egy bombasztikus robbanást eredményezett egy szuper könyvben, hanem egy szórakoztató történetet egy nagyon jó borítóval büszkélkedő regényben. Az alapötlet zseniális, csak bizonyos részek túl bő lére voltak eresztve, mások meg nem voltak eléggé kifejtve. De szerintem egy olvasást mindenképpen megér, már csak a témája miatt is!

Kiadó: Libri

Kiadási év: 2013

Fordította: Szőllősi Adrienne