Családom és egyéb állatfajták

Sara Crowe: Campari reggelire

Nem, nem Durell könyvéről lesz most szó, hanem mint az alcím is mutatja a Campari reggelire c. regényről, viszont egész végig, amíg olvastam nekem ez a "családom és egyéb állatfajták érzés" járt az eszemben. Amúgy milyen érdekes, hogy két hasonszőrű regényből az egyik mennyire be tud jönni az embernek, a másik meg nem. Az Enyém a vár nekem óriási nagy csalódás volt, ezért kicsit tartottam a Campari reggelire sztorijától, mert az alapfelállás hasonló: 17 éves lány, aki írói babérra tör és egy év történését követhetjük végig. Ráadásul mindkettőnek igen furcsa családja van és mindketten egy zegzugos kastélyban/óriási házban laknak. Ellenben amíg az egyik nagyon untatott és alig vártam, hogy a végére érjek, a másikon legalább annyira jól szórakoztam és kuncogtam.

A Campari reggelire amúgy kicsivel több ám, mint amit első körben a borító mögé képzel az ember. Oké, persze nem egy Bűn és bűnhődés, viszont nem csak egy tingli-tangli lányregény. Nagyon komoly téma áll a középpontban, mégpedig a gyász és annak feldolgozása, ráadásul az olyan gyász, amikor a szeretett ember maga szabadul meg az életétől, ami szerintem még nehezebb helyzet. Ebben érintett a könyv főszereplője, Sue, aki az édesanyja halálát próbálja feldolgozni, de szerencsére kap egy kis segítséget anyukája rokonától. Nagynénje, Coral úgy dönt, hogy szívesen befogadja a lányt a roskadozó, összedőlés szélén álló hatalmas házába, aminek Sue már csak azért is örül, mert maga mögött hagyhatja apját és annak új barátnőjét, akit persze ki nem állhat. Szerintem Sue maga sem gondolta, hogy milyen csodabogarak és milyen kalandok sora várja majd ebben az ósdi házban és a kisvárosban. Azt mondanám, hogy ez az egy év Sue életében a felnőtté válásról, a magára és az írói hangjára való találásáról szól. Persze megfűszerezve egy kis romantikával (első szerelem, első csók, első csalódás), és egy kis családi titok utáni nyomozással, ami az édesanyjával kapcsolatos. Meg a ház kísérteteivel. Mert ez egy olyan ház, ahol éjjel különös hangok hallatszanak, felgyullad a villany csak úgy a szobákban, holmi virágcsokor kerül néha a küszöbre, szóval aki itt lakik az biztos, hogy nem fog unatkozni.

Ám nem csak Sue nem fog unatkozni, hanem az olvasó sem. Pláne az az olvasó nem, aki valaha is írói babérokra szeretne törni. Ugyanis Sue nagynénje létrehoz egy írói kört, hogy támogassa a lány ilyen irányú ambícióját, és ennek a csoportnak a ház lakói és a Sue körül sürgölődő fiatalok is a tagjai lesznek. Hadd ne mondjam, hogy bár én nem akartam soha sem író lenni, minden feladat esetében viszketett a kezem, hogy papírt és tollat ragadjak és kipróbáljam magam. De helyette inkább olvastam a többiek csetlését-botlását, próbálkozását és csak mosolyogtam, mosolyogtam.

"Nem voltak harangok, madarak, ahogy azt jelezték, sokkal inkább annak az érzése, hogy kívánatos vagyok, becsben tartott, és nőies. Mintha a szerelembankban az univerzum összes pénze az én számlámra érkezett volna, és a mínuszból rögtön aranykártyás ügyféllé léptem volna elő."

Ami miatt elnyerte ez a könyv a tetszésemet az az, hogy egyrészt humoros volt, másrészt tele volt bohókásabbnál bohókásabb karakterekkel és a könnyedsége mellett valóban súlyos témák, feszültségek voltak a háttérben. Néha a nagy humor közepette Sue olyan gondolatokat fogalmazott meg, hogy csak pislogtam, vagy éppen a szívem szorult össze. De egy cseppet sem volt erőltetett az egész, nem olyan, amikor az író az arcodba nyomja a nagy tanulságokat, hanem hihető volt és Sue karaktere egy nagyon is kedvelhető, valódi tinilányé volt, aki se többnek, se kevesebbnek nem akart látszani. Aki aggódott az első csók helyszíne miatt, aki a rajongva szeretett fiú fényképét a párnája alá teszi, aki feláldozza a zsebpénzét a nagynéni házának helyrehozatalához és aki legalább ugyanannyira segítsége lett Coral néninek, mint a néni neki.  Jó párost alkottak ők ketten!

"Bárcsak olyan lenne az élet, mint a filmekben, ahol a fájdalmas esték véget érnek az évszakok gyors változásával, aztán megjelenne a felirat, hogy "két évvel később" vagy "végül"! Bárcsak a szél elfújhatná a naptár lapjait, és hipp-hopp a happy endnél találnánk magunkat! De az élet nem ilyen. Meg kell élni minden szívdobbanást; nem lehet megúszni a rossz napokat."

Úgyhogy azt javaslom mindenkinek, aki valami kellemes és humoros, ebben a zord téli időjárásban bekuckózásra alkalmas olvasmányt keres, hogy bátran válassza ezt a könyvet, szerintem nem fog benne csalódni.

Kiadó: Athenaeum

Kiadási év: 2015

Fordította: Beke Zsolt

Könyves búcsú 2015-től

Akármennyire furcsa érzés is, de megint eltelt egy év, és már megint nyitottunk egy újat, újra itt egy január és ez az időszak pont alkalmas arra, hogy visszatekintsünk arra milyen év volt ez a 2015-ös.

Könyves szempontból nem mondhatom azt, hogy rossz évet zártam, mert ahogy majd a számok, a listák is mutatják sokat olvastam, sok jó könyvre, jó (és új) íróra leltem, de azért voltak mellényúlásaim is. Tavaly valaki azt mondta nekem a zárásom után, hogy le se tagadhatom az elemző, közgazdász voltomat, mert tele volt számokkal, százalékokkal az egész, így idén úgy döntöttem, nem akarom, hogy megint ilyen "száraz" zárást olvassatok, úgyhogy nem sok számmal fogok szolgálni.

De azért néhány fontos sarokszám mégis csak akad. A nyilvántartásom szerint 104 könyvet olvastam el (durván 33 ezer oldalt), ami engem is nagyon meglepett. Egész évben azt éreztem, hogy alig van időm olvasni, erre tessék. Bár ebben van 5 darab mesekönyv is, de ez a mennyiség még így is sok. Annyira, hogy jövőre az a célom, hogy ne olvassak ennyit. Nem akarom, hogy csak úgy átfolyjanak rajtam a történetek, mert idén nagyon sokszor éreztem ezt. Szeretnék visszatérni ahhoz, amit - Amadea olyan pontosan megfogalmazott nálam egy kommentjében - spontán örömolvasásnak hívhatunk. Azt és annyit olvasni, amit szeretnék és hosszasabban rágódni egy könyvön. Ha átlag havi 4-5 könyv lesz az adagom, az szerintem pont megfelelő lenne. Majd egy év múlva meglátjuk mi lett ebből.

Amúgy szerintem ez a magas szám annak is köszönhető, hogy egyrészt visszairatkoztam tavasszal a könyvtárba és onnan soha nem tudtam üres kézzel távozni, és természetesen ezeket a könyveket általában az ember előrébb sorolja a fontossági sorrendben. Másrészt nagyon igyekeztem azon, hogy az év során beszerzett könyveimet olvassam is el, ne csak a polcnak vegyem meg őket.

És akkor a beszerzésekről. Egész mértékletes év volt 2015, de jövőre szeretném tényleg csak azokat a könyveket megvenni, amiket nagyon szeretnék. A többire majd megvárom a könyvtárat, vagy esetleg kölcsönkérem, de most már tényleg annyira szűkös a helyem a könyveknek, hogy nehéz logisztikázni. Összességében 27 könyvet vettem (2014-ben ugyanennyit), 1-et cseréltem, 9-et pedig ajándékba kaptam és vettem egy színezőt is, tehát 38-nál állt meg a számláló. Ezeknek kb. 80%-át már el is olvastam, és amelyeket nem, azokat direkt hoztam át magammal erre az évre, mert olyan jónak gondolom őket, és a januári-februári nem szeretem hónapokra kellenek majd ezek a jó kis történetek.

Amelyekből idén sem volt hiány. Gondolom a mennyiség miatt viszonylag sok jó könyv akadt fent a rostámon. Illetve talán jobban hallgattam a belső radaromra is.

A legjobbak:

1. David Gutterson: Hó hull a cédrusra - nagyon szépen megírt, komplex történet szerelemről, árulásról, megbocsátásról, zavaros történelmi időszakban, és még egy kis tárgyalótermi feszültséggel is megspékelte ezt az író.

2. Robert Galbraith: A selyemhernyó - kedvenc sorozatom lett már ez J.K.Rowlingtól és bevallom, hogy Cormoran Strike pedig az egyik kedvenc könyves pasi karakterem. Nagyon várom már a folytatást, azt biztos beszerzem majd.

3. Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak - kacagtató és szívszorító történet egyben, egy morcos öregemberről, aki mégsem tudja elmarni maga mellől az embereket, mert vannak, akik meglátják az értékeit.

4. Rene Denfeld: Az elvarázsoltak - nem egy egyszerű és felemelő történet, de valami gyönyörűen van megírva és tálalva is az a sok elrontott emberi sors, amikről szól.

5. Fabio Volo: Hely a világban - ez a könyv, annyira megérintett, mert annyira arról szól, ami velem is történik mostanság, hogy olvasása után nagyon mélyen elzártam magamban. Mert én még nagyon gyűjtöm a bátorságot mindahhoz, amiről Volo írt.

6. Lawrence Anthony: Elefántsuttogó - soha nem gondoltam volna, hogy egy állatos könyv ennyire meg fog fogni magának. A legnagyobb elismerést ettől a könyvtől kaptam: a blog egyik olvasója nemrég jelzett vissza, hogy megvette, elolvasta és élete egyik legjobb könyvét találta meg benne.

Vannak ezeken felül is olyan könyvek, amikre nagyon jó szívvel emlékszem vissza vagy a hangulatuk, vagy a szereplőik vagy a történetük miatt, szóval szerettem őket is:

1. Tea Obreht: Tigris asszonya

2. Ludmilla Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik

3. David R. Gillham: Asszonyok városa

4. Donna Tart: Titkos történet

5. Naomi Wood: Mrs. Hemingway

6-8. Alice Hoffman: Átkozott boszorkák, A tizenharmadik boszorkány (újraolvasás), Gyönyörű titkok múzeuma - kicsit Hoffman-rajongó üzemmódba kapcsoltam, nem?

2015-ben is folytattam a sci-fivel való ismerkedésemet. Ebben a kategóriában is találtam olyan könyveket, amik nagyon betaláltak és szép lassan elmondhatom, hogy a műfaj könnyedebb válfaja már a kedvencem lett, nagyon jól ki tudok velük kapcsolni és nagyon szórakoztatónak találom őket. Ezek voltak ilyenek:

1. John Scalzi: Bezárt elmék

2. Andy Weir: A marsi (és a filmet is megnéztem, ami szintén bejött)

3. Alaistar Reynolds: Napok háza - ez annyira jó volt, hogy 2016-ban szerintem újraolvasás vár majd rá

Bár már messze nem tartozom a célközönséghez, de azért szoktam YA, NA vagyis ifjúsági könyveket is olvasni. És akármennyire is nagy a dömping, ha az ember hallgat az előérzéseire barom jó könyvekre lehet bukkanni közöttük. Tavaly is találtam párat:

1. Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten - imádtam, és már itt vár a polcom a második rész, alig várom, hogy a morózus báró és a cserfes, mindenlébenkanál kiasszony kettőséről olvashassak újra.

2. Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok - nagyon komoly téma, amire mindenkinek oda kellene figyelni, mindezt olyan tálalásban, amit Andersontól megszokhattunk: érzékenyen, mégis erőteljesen.

3. Elizabeth Wein: Fedőneve Verity - nagyon mást kaptam, mint amit elsőre vártam, de abszolút egyedi történet, olyan, ahol a végén áll össze az egész kép.

4. Rachel Cohn-David Levithan: Dash and Lily's Book of Dares - karácsonyra tökéletes választás, szórakoztató, humoros, és igazán intelligens ifjúsági történet volt.

Sorozatok:

Ugyan az utóbbi években kezdtem magam leszoktatni a sorozatokról, mert vagy sokszor belenyúltam valami gázosba, vagy mert a magyar kiadók nem folytatták, idén mégis adtam esélyt egynek, kettőnek és találtam olyanokat, amiken nagyon jól szórakoztam, nevettem. Mindhárom a szórakoztató kategóriába tartozik és tényleg akkor ajánlom őket meleg szívvel, ha az agyi kapacitás olyan szintre csökken, amikor csak ezek tartanak minket életben.

1. Réti László: Kaméleon-sorozat

2. Kevin Hearne: A Vasdruida Krónikái

3. Liliana Hart: Addison Holmes-sorozat

Persze nem csak a jó könyvek jellemezték az évet, hanem voltak mellényúlásaim, olyan történetek, amelyekkel nem találtam meg a közös hangot. Sokszor kicsit fura madárnak éreztem magam, mert mások imádták ezeket, én meg...egyszerűen vagy semmit nem mozgatott meg, vagy untam, vagy baromira bepipultam rá. Idén igyekszem végre eljutni arra a szintre, hogy ha valami nem jön be, akkor nem kínzom magam és inkább félbehagyom.

Csalódásaim:

1. Fabio Stassi: Charlie utolsó tánca

2. Penelopé Douglas: Szívatás

3. Nicolas Barreau: Álmaim asszonya

4. Carson McCullers: Az esküvői vendég

5. Neil Gaiman: Óceán az út végén

6. Dodie Smith: Enyém a vár

7. Graham Joyce: A katicák éve

8. David Vann: Akvárium

Amúgy a 2015-ös évben is sok mindent köszönhetek a könyveknek, az olvasásnak. Egyrészt még mindig menedéket nyújtanak egy zaklatottabb időszakban, vagy amikor a munkahelyi zűröket, történéseket szeretném magam mögött hagyni pár órára. 

Másrészt úgy érzem, hogy a tavalyi év egy hónapok óta zajló folyamatnak talán a lezárást jelentette, elengedtem bizonyos embereket, érzéseket, félelmeket és nyitottam új dolgokra, új emberek, kapcsolatok felé. Ennek köszönhetően ősszel belevágtam egy képzésbe, ami a könyvekhez köthető. A szerencse olyan embereket sodort mellém csoporttársaknak, akikkel szerintem nagyon jó kapcsolatunk alakult ki és a tanulnivaló meg végre olyan, ami 100%-ban érdekel. Ugyan még csak most jön majd a neheze (szakdolgozat és szakvizsga), de már most azt mondhatom, hogy megérte kilépni a komfortzónámból és "feláldozni" a szombatjaimat.

Harmadrészt idén sikerült új embereket megismerni, akiket annak idején még csak "tisztes távolságból" követtem és olvastam. Dórival futottunk össze először a Könyvfesztiválon még tavasszal. Aztán a legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor egyik reggel valaki megszólított a metrón: Amadea volt az. Az összetalálka utána sikerült hosszasabban is beszélgetnünk, ahol nagyon gyorsan repült az idő, pedig nem csak könyvekről volt szó. Nemsokkal utána pedig Nita volt az, akivel le tudtam ülni beszélgetni, majd a következő alkalommal Sistert is megismerhettem. Ezekért az alkalmakért nagyon hálás vagyok 2015-nek és remélem 2016-ban is lesznek még ilyenek!

Személyes dolgokra még egy kicsit kitérve azt hiszem 2016 az első olyan év, aminek konkrét tervekkel indulok neki. Ha csak töredékük is fog valóra válni, már akkor is boldog leszek. Szeretnék továbbra is bátran eljárni itthonról egyedül (keresem majd az új kávézókat), munka terén is is vannak terveim és minél több programmal, utazással szeretném tarkítani majd az évet. Azt mondják a Mars éve 2016, ami egy harcias, erős bolygó és mindenkinek erőt, meg lendületet ad. Remélem így lesz! 

Addig is Mindenkinek boldog új évet kívánok, könyvekkel vagy anélkül de legyen olyan, amilyet szeretnétek!

A többiek is átgondolták az évet:

Amadea

katacita

Dóri

Nita

PuPilla 

Miamona 

zakkant 

Zenka 

Decemberi könyves boldogság

Komolyan, el sem hiszem, hogy az év utolsó hónapját ülök le most összegezni. Nem volt egy könnyű időszak a munkát tekintve, de most még szabi, aminek minden cseppjét ki szeretném élvezni, úgyhogy erre nem is gondolok vissza inkább. Viszont minden egyéb tekintetben azért egész jól zárult ez a hónap és persze könyvek nélkül sem maradtam. Összesen 6 könyvvel lettem gazdagabb, ami szerintem az arany középút, se nem sok, se nem kevés, fogyasztható mennyiség.

Kettőt én vásároltam és már a beharangozásuk óta fájt rájuk a fogam. Az egyik Adriana Trigianitól A cipész felesége, amely egy olasz-amerikai családregény, illetve a másik Böszörményi Gyulától A Rudnay-gyilkosságok. Az előbbit már el is olvastam és kellemes órákat köszönhetek neki, a másikat viszont a csúf januárra tartogatom, mert érzem, hogy nagyon-nagyon jó lesz, legalábbis a radarom ezt jelzi.

Karácsonynak köszönhetem a másik négy könyvet. Családomtól kaptam az Így szerettek ők 1. és 2. részét és a Billie-t is. Nyáry Krisztián irodalmi szerelemeskönyvének első részét karácsony napjai alatt olvastam el és teljesen elvarázsolt. Nagyon szép, igényes kiadás, és a történetek engem nagyon megleptek, rengeteg újdonsággal, sőt, ismeretlen íróval-költővel találkoztam a könyvben. Nagyon örülök neki, hogy ezt hozta nekem a Jézuska idén! A 6. könyv, a Campari reggelire pedig Szilvamag csodás ajándéka, aki mindig tudja, hogy mivel lepje meg a barátnőjét (és még amit kaptam mellé a csomagban, fúúú, hát csak annyit mondhatok, hogy Szilvamagnak a gasztronómiai élvezetek előállítása sem jelent gondot). Amúgy ez a könyv az év utolsó olvasmánya, éppen a közepén járok és azt hiszem a befejezés már csak jövőre várható. Amúgy vicces, humoros, igazi könnyed kikapcsolódást jelentő történet.

December elején kicsit nyögvenyelősen ment az olvasás, épp ezért most megdöbbentem, hogy összesen 11 olvasmányom volt. Elsőként befejeztem a Legyek Urát, ami elég kis komoly arcon csapás volt. Mindig is azt gondolom, hogy mi emberek vagyunk a legnagyobb ellenségei egymásnak és ezt ilyen fiatal gyerekek sorsán végigkövetni elég nyomasztó volt. Utána kellett egy kis kikapcsolódás és a keresztlányomnak vett mesét olvastam el, ami többek között Az elveszett rénszarvas történetéről szólt. Majd karácsonyra hangolódtam Dash és Lily kis piros Moleskine noteszével, majd a könnyedebb műfajok felé fordultam, mert agyi kapacitásom a zéró szintre csökkent. A YA/NA felhozatalból elolvastam Dani Atkinstól az Összetörve c. könyvet, majd Robyn Schneidertől a The Beginning of Everythinget. Aztán pedig Jessica Sorensen sorozatába kezdtem bele, ami Callie és Kayden történetéről szól, ennek három részét is befaltam (The Coincidence, The Redemption, The Resolution) és azt kell, hogy mondjam félig-meddig személyes érintettség miatt ez a könyv nekem most elég mély dolgokat bolygatott meg. Még karácsony előtt sorra kerítettem A cipész feleségét is, amitől pont azt kaptam amit vártam, hisz nem ez volt az első könyvem Trigianitól, így ismertem már mire képes. Igazi női regény, szerethető karakterekkel és nagyon érdekes időszakkal, helyszínekkel (olasz kis alpesi falu, nagy New York, Metropolitan Operaház stb.). Még egy tankönyvnek szánt könyvre is volt időm, ami A könyvkiadás mesterségéről írt, érthetően, jól összeszedetten. Az ünnepek alatt pedig az Így szerettek ők-be voltam teljesen belemerülve. Visszanézve, sok jó olvasmány, néhány középszerű, de az biztos, hogy elég vegyes válogatás, és néhány gyönyörű ajándék könyv a karácsonyfa alatt. Kösz december, jó szívvel búcsúzom tőled!

A többiek: Katacita, Dóri, Amadea, Nita, PuPilla

Két "ifjúsági" könyvről röviden

Decemberben kicsit eltunyultam. Értem ezt úgy, hogy semmi, de tényleg semmi nehéz műfajhoz nem volt kedvem. Úgyhogy jöttek a NA és YA-regények és egy kis angol nyelvű olvasási fázis, mert hogy ezeket a regényeket igazából úgy tudom fogyasztani kevesebb szemöldökráncolással, ha angolul olvasom. Amúgy viszonylag jókat fogtam ki, mert azért mindkettőnek volt mondanivalója, ha egy kicsit szájbarágósan de akkor is.

Dani Atkins: Összetörve

Itt a történet középpontjában nálam a mi lenne ha? kérdés állt. A főszereplő lány, végzős középiskolásként egy banális baleset következtében elveszti az egyik legjobb haverját, azt a fiút aki amúgy titokban régóta rajong érte, ráadásul ő maga is súlyosan megsérül. Az addigi fényes jövőt hirtelen egy tollvonással áthúzza a sors, ami csillogott eddig, az fényét veszti, nemcsak a barátai tűnnek el mellőle, de a szerelmét is elmarja, feladja terveit, elköltözik a kisvárosból és igazából csak vegetál, bezárkózik a maga kis világába. Aztán legjobb barátnője esküvője miatt újra visszatér szülőhelyére és egy esés következtében újra kórházba kerül, ahol amikor felébred óriási meglepetés éri: a szörnyű baleset nem történt meg, az élet úgy alakult, ahogy eltervezte, szerelmes a barátjába, csodás munkája van és az a legjobb barát, a szerelmes fiú sem halt meg. Csakhogy nem akarja elhinni, hogy ez a valóság, és amit annak hitt az pedig egy csúnya rémálom. Vajon valóban ez van a háttérben? Ezt próbálja kideríteni immár az életben lévő barát és családja segítségével, akik természetesen először kételkednek a lány épelméjűségében.

"Az első életem egy esős decemberi estén, 22:37-kor ért véget egy kihalt utcán, a régi templom előtt.
A második életem nagyjából 10 órával később kezdődött, amikor a vakító kórházi fényben magamhoz tértem. Csúnya fejsebbel ébredtem, egy olyan életben, amire egyáltalán nem emlékeztem. Körülöttem voltak a barátaim, a családom. Azt hinné az ember, hogy ettől job lett. De nem, mert egyikük akkor már elég régóta halott volt."

Maga az alapötlet nekem nagyon tetszett. Elég sokáig nem tudtam, hogy vajon mi is lehet a valóság, de aztán azért szépen elhintett az írónő néhány jelet, amiből tudtam következtetni. Ettől függetlenül a végét nem tudtam teljesen megjósolni, de kb. arra számítottam, amit kaptam. Ami már majdnem tömény giccs lett a végén, annak egy kis értelme lett így.

És igen, sokszor megfordul a fejemben az, hogy egy-egy döntésünk, egy-egy esemény az életünkben vajon mekkora befolyással bír? Másként alakul majd a sorsunk ha balra megyünk egy úton vagy ha jobbra? Vagy akiknek találkozniuk kell az életben azok találkozni fognak csak egy kis kerülő után? Akiknek együtt kell lenniük, azok megtalálják annak a módját, hogy együtt legyenek? Szóval ezek miatt a kérdések miatt érzem azt, hogy azért megérte elolvasni ezt a könyvet, mert a végén erre kapunk valamilyen választ, amit szerintem nem mindenki fog kielégítőnek tartani. (Amúgy egyébként egy kicsit A nő kétszer című filmhez tudnám hasonlítani az egész regényt.)

Robyn Schneider: The Beginning of Everything

Ez a könyv nemrég jelent meg magyarul Egy új élet reménye címmel. Felfigyeltem rá, mert a fülszöveg alapján érdekesnek tűnt, de inkább angolul vágtam neki.

Itt is tetszett az alapötlet, illetve a főszereplő srác, Ezra számomra az egyik legszimpatikusabb YA-karakter lett, de magával a körítéssel, a túl fekete-fehér ábrázolással voltak gondjaim, mert nekem nagyon szájbarágósnak tűnt így a könyv mondanivalója.

Ezra utolsó előtti évét tölti a középiskolában, a teniszcsapat sztárja, amolyan bálkirály típusú aranyifjú, akinek a tipikus szőke pompom lány a barátnője. Ám egy buli alkalmával az élete egycsapásra megváltozik: elüti egy autó és olyan sérüléseket szenved, hogy többet nem teniszezhet, még a járáshoz is botra van szüksége. Ebben a helyzetben kezdi meg az utolsó évét a suliban. És nagyon nem találja a helyét, hisz hirtelen már nem menő lesz, hanem ciki, vagy éppen sajnálat tárgya, a barátnője is szakít vele, a csapattársak és a sportpályás haverok meg szánakozva nézik bicegését.

Ám Ezra akármennyire irtózik az új szituációtól, saját magát is meglepve megtalálja helyét újra a középiskolában, igaz, nem a menők között, hanem az "okostojások" közé kerül. A suli vitacsapatában van Ezra gyerekkori barátja, aki a srác mellé áll és bár nem tárt karokkal ugyan, de a többiek is befogadják a srácot, aki szép lassan elkezdi magát jól érezni velük és elkezd a jövőjéről is gondolkozni. Persze színre lép egy lány, akinek nagy szerepe van abban, hogy a srác szép lassan megtalálja az útját, csakhogy ennek a lánynak is van egy sötét folt a múltjában, ami hatással lesz kettejük kapcsolatára.

Ami nagyon bejött nekem ebben a könyvben az egyrészt ugye Ezra karaktere és humora, másrészt az ahogy a fiú átértékeli egész addigi életét és az önsajnálatban való dagonyázás után látja a lehetőségeket a jövőben. Még ha nem is sportösztöndíjat, meg kupákat, hanem tanulást és egy másik irányt. 

Tetszett az is, hogy nem rózsaszín ködös, felhőkön járós megmentjük egymást típusú szerelmi szálat kaptam, hanem lassú közeledést és inkább baráti szálat.

A végének is kimondottan örültem, aki valami nagy happy-endet vár, eléggé csalódni fog, de szerintem ez így volt jó, így kellett lennie, mert ez a könyv Ezra története, az ő fejlődése és az ő útkeresése.

"Oscar Wilde egyszer azt mondta, hogy az élet a legritkább dolog a világon, mert a legtöbb ember csak létezik, és kész. Nem tudom, igaza van-e, de azt igen, hogy hosszú ideig léteztem, és most élni akarok"

Ami viszont agyoncsapta a jó élményeket a könyvben az az egész középiskolás hierarchia megjelenítése. Most komolyan, Amerikában ilyenek a középiskolások, ilyen kasztokba sorolhatóak és kegyetlenek egymással? Mert a többi karakter nagyon tipizált volt – üres fejű szőke pompom lány, bamba és kigyúrt sportolók és hát azok a viszonyok, amik az amerikai középiskolákat jellemzik ezen könyvek alapján, na attól mentsen meg engem a sors (amúgy megmentett, mert már öreg vagyok középsulihoz és amúgy is itthon jártam ki). 

Ezen felül amit baromi sajnálok az az, hogy az írónő beletett egy "csavart" a végébe, ami nem és nem és nem kellett volna. Miért kell egy viszonylag jól felépített regényt ilyen hihetetlen dologgal elrontani? 

Ha ezeket leszámítom egy egész jó kis könyv kerekedne belőle, de így is biztos vagyok benne, hogy a fiatalabb korosztály nagyon fogja majd szeretni.

A várólista-csökkentés csapata 2016-ra

A csapat egy része + könyvtár és e-book.

A jövő évi várólista-csökkentésre készülve most idén először nem ültem sokat a könyvek felett, hanem könnyen jött az ihlet, hogy melyeket szeretném beválogatni. Nem gondolkoztam sem a nemek arányán, sem azon, hogy legyen benne szépirodalom is, úgyhogy miután összeállt a kis csapat akkor néztem meg, hogy ettől függetlenül is elég vegyes kis társaság jött össze. Remélem szeretni fogom őket, mert most, ebben a percben természetesen mindegyiket olvasni szeretném.

Az alap 12-es:

Frances Itani: A csend fogságában: olasz, világháborús, ezer éve el szeretném már olvasni, több nem is kell.

Joanne Harris: Kékszeműfiú: Harris kedvenc, ez ráadásul a sötét oldala, Amadea imádta (ami nekem nagyon jó ajánló), és kölcsön könyv, ami már régóta nálam parkol.

Dennis Lehane: Vihar-sziget: Lehane szintén kedvenc, szóval piszok módon ezzel a könyvvel úgy érzem, hogy tutira megyek. A filmet direkt nem néztem még meg, úgyhogy teljesen újdonság lesz.

Paul Auster: New York trilógia: nem ismerem az írót még, épp itt az ideje, mert piszok jó kis értékeléseket olvastam ám róla, illetve erről a könyvről. Rettenetesen izgat már előre!

Jostein Gaarder: Sofie világa: ezt a könyvet anno tiniként elkezdtem már egyszer és nagyon tetszett, csak vissza kellett vinnem a könyvtárba és azóta sem került újra a kezembe. Úgyhogy amikor újra kiadták, lecsaptam rá, csak azóta szegény egész elfelejtődött.

Szabó Magda: Pilátus: még egy régebbi karácsonyi ajándék volt ez, és most, hogy olvastam kicsit Szabó Magda szerelméről az Így szerettek őt-ben, még inkább örülök, hogy beválogattam.

Melanie Benjamin: Az aviátor felesége: szeretem nagyon az önéletrajzú ihletésű regényeket, erre idén jöttem rá, így nem volt kérdés, hogy a Lindbergh házaspárról szólót egyszer szeretném sorra keríteni. Itt az ideje.

Agatha Christie. Az ABC-gyilkosságok: AC immár kötelező darab a vcs-s csapatban, ez is amolyan tuti könyv, nem szoktam sokat szenvedni az elolvasásával.

Jo Nesbo: A fiú: az első könyvem lesz az írótól, erre esett a választásom. A skandináv krimik amúgy is be szoktak nekem jönni, szerintem ezzel sem lesz gondom.

Shan Sa: A gójátékos: azt hiszem ezt a könyvet várom a legjobban, terveim szerint ezzel kezdek majd. Párszár forintért vettem már jó pár éve, és most érzem azt, hogy olvasnom kellene.

Huntley Fitzpatrick: My Life Next Door: idén nagyon gyér mennyiségű angol nyelvű könyvet olvastam el, ezen jövőre szeretnék változtatni és a YA/NA műfaj viszonylag jól, gyorsan olvasható, ezért esett erre a választásom.

Camilla Lackberg: A kőfejtő: ez a Fjallbacka-sorozat 3. része, az első kettővel nem volt különösebb problémám, bízom benne, hogy a folytatással sem lesz.

Igen, nem valami fajsúlyos lista lett, de nem akartam magam megszívatni. A cserecsapatba 7 könyv került és ott sem válogattam be nagyon nehéz könyveket, inkább szórakozni szeretnék, mint szenvedni jelszót tartottam szem előtt. Szóval ők versenyeznek még:

Alex Flynn: Beastly - A szörnyszívű

Tóth Krisztina: Akvárium

Robert Merle: A sziget

Vanora Bennett: Hölgy mókussal és seregéllyel

John Scalzi: Szellemhadtest

Isabel Allende: Kísértetház

Stephen King: Tortúra

Hajrá mindenkinek, aki indul és jó szórakozást a játékhoz!

Miért volt érdemes várólistát csökkenteni 2015-ben?

Tavaly ilyentájt készültem egy hasonló bejegyzéssel, mert így év végén szeretem visszanézni a Lobo által meghirdetett és megszervezett várólista-csökkentés során milyen könyvekhez volt szerencsém. Azt hiszem 2015-re egész jó válogatást raktam össze magamnak, és szokás szerint az év elején nagy lendülettel vetettem magam bele az olvasásukba. Aztán év végére kicsit megkopott ez a lelkesedés, de azért idén is sikerült teljesítenem a 12 könyv elolvasását. Az alaplistáról 10 könyvet pipálhatok ki, a cserecsapatomból pedig 4-et.

1. Téa Obreht: A Tigris asszonya: ez volt az első, amit kihúzhattam a listáról, és nagyon szerettem olvasni. Nagyon gyorsan magával ragadott a fiatal írónő által megteremtett hangulat, és a nagypapa által elmesélt múltbeli szál, öröm volt belemerülni ebbe a babonákkal teli, kicsit szomorkás atmoszférájú világba.

2. Jojo Moyes: Akit elhagytál: Moyes könyveit mindig nagy lelkesedéssel veszem kézbe. Nőknek ír nőkről, de mégsem mondanám csak romantikus szerzőnek, mert pont azt szeretem benne, hogy amolyan két lábon a földön álló történetekkel lepi meg a rajongó táborát. Ez is hasonló könyv volt, semmi cukormázas körítés, hanem egy igazán embert próbáló helyzet az 1. világháború idején, majd ennek a cselekményszálnak a hatása a másik szálra a jelenben, ahol egy fiatal özvegy próbálja feldolgozni férje elvesztését.

3. Matthew Quick: Napos oldal: csereként szereztem meg ezt a könyvet és nagyon kíváncsi voltam rá, hisz a belőle készült film nagy sikereket ért el. A könyv sem volt rossz, de nekem eléggé agyoncsapta az élményt az a rengeteg amerikai focis rész (pedig amúgy bírom ezt a sportot). Viszont tetszett ennek a két, lelkileg sérült embernek az útja, amit bejártak, miközben megtalálták a saját napos oldalukat.

4. Carson McCullers: Az esküvői vendég: azt hiszem ez nem volt a legjobb választás. Még Szandis akció során vettem meg ezt a könyvet és nagy reményeket fűztem hozzá, de nem találtam meg benne azt, amit reméltem. Egy magányos kislány útkereséséről szólt számomra ez a könyv, de néha túl komolynak éreztem a mondandókat egy 12-13 éves lány szájából. Csak az mentette meg attól, hogy félbe ne hagyjam, hogy az amerikai Délen játszódik.

5. Joanne Harris: Csokoládés barack: igen, igen és még egyszer is igen! Annyira jó volt újra Harrist olvasni, főleg a Csokoládé folytatását. Vágytam vissza már rég Lansquenet-be, hogy találkozhassam újra Vianne-nal, Anoukkal és el sem tudtam képzelni, hogy Harris merre kanyarítja majd a történetet. Most így év végén, az idei, a világban lezajlott történésekre visszagondolva azt hiszem, nem lehetne aktuálisabb ez a téma, hisz két egymástól merőben más értékeket fontosnak tartó vallás és kultúra, illetve a generációk közötti szakadék és egyet nem értés áll a középpontban.

6. Alice Hoffman: Itt a Földön: Hoffman idén - ha ezt lehetett fokozni - még jobban belopta magát a szívembe. Sokan fanyalognak erre a könyvre, de én úgy érzem, hogy meg tudtam találni benne a szépséget a sok szörnyűségen és negatív karakteren keresztül is. Szerintem Hoffmannak is van egy kicsit sötétebb oldala, mint mondjuk Harrisnek, és ez a regény pont ennek a kivetülése. Igen, nagyon sokban hasonlít az Üvöltő szelekre, csak modern köntösbe bújtatva, ugyanakkor ez is megmutatja, hogy mennyire igaz az a mondás, hogy nagyon vékony a választóvonal a szerelem és a gyűlölet között. Azt hiszem ez a könyv amúgy a borongós, baljós és depresszív hangulata miatt nekem mindig az őszhöz fog kapcsolódni és biztos el fogom olvasni újra.

7. David Guterson: Hó hull a cédrusra: egy méltatlanul elhanyagolt könyv ez és az idei olvasmányaim közül az egyik legkiemelkedőbb, a Top valahány listámban az év végi záró bejegyzéseknél biztosan szerepelni fog. Kaphatna ez is egy újabb kiadást, hátha felfedeznék még többen, mert mind történetét, mind az atmoszféráját, mind az író stílusát tekintve csodálatos könyvről van szó. Aki nem ismeri, nem olvasta, annak teljes szívvel ajánlom, vegyétek kézbe, nem fogtok csalódni!

8. Arthur Japin: Casanova menyasszonya: szintén egy nyári Szandis akció keretében beszerzett könyvről van szó, de magam sem gondoltam volna, hogy majd mennyi sorát olvasom el igazán mélyen elgondolkozva. Nagyon sok igaz dolgot fogalmazott meg a könyv női főszereplője a nemek közötti viszonyokról és a csábításról.

9. Halász Margit. Gyöngyhomok: Halász Margitot olvasni mindig különös élvezet, még akkor is ha néha elvesztem a Gyöngyhomok családjának generációiban. Fogalmam sincs miért, de ha visszagondolok erre a könyvre a következő dolgok jutnak eszembe: egy lédús és illatos őszibarack (hisz pikáns volt), a nyári napsütés melege (humora melengette a lelkemet), a csiklandozó fűszálak érzése (igazi szórakozás volt).

10. William Black: Al dente: az olasz éhségemet próbáltam ezzel a könyvvel csillapítani, ami félig-meddig sikerült is. Gasztronómiai kalandozások a könyv alcíme, amely pontosan kifejezi miről is szól. Fő pozitívuma a sok étel és az ételek gyökerét jelentő rengeteg olasz város bemutatása volt, ám magával a stílussal voltak gondjaim. Ettől függetlenül nyaralós könyvnek pont jó volt, mármint olyannak, amelyen keresztül úgy érzi az olvasó, hogy ő is ott csatangol valahol Itália mélyén.

11. Neil Gaiman: Óceán az út végén: ez már a cserecsapatomból került ki. Bevallom, nekem nem jött be. Először azt gondoltam, hogy esetleg a fantasy műfajával nem vagyok kompatibilis, de szerintem Gaiman nem az én íróm lesz. Értem én, hogy miről szólt a könyv, meg azt is, hogy miért rajonganak érte oly sokan, de valahogy engem nem hatott meg az egész. Sajnálom, azt viszont nem, hogy Gaimannel tettem még egy próbát, bár igaz, hogy azt hiszem a mi kapcsolatunk itt véget is ért.

12. Ljudmilla Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik: szintén a pótválogatott tagja volt ez a könyv, de biztos voltam benne, hogy ezt idén mindenképpen elolvasom. Nagyon szerettem! Tetszett az a rengeteg női karakter, akit Ulickaja felvonultatott a regényében és Surik, hát ő meg egyszerűen csak Surik. Aki mindig ott volt és azt adta a nőknek, amit elvártak tőle. Csak valahogy elfelejtette a saját életét élni. Nőként olvasni egy férfi történetét mindig nagyon érdekes számomra és - biztos furán néztek majd rám ezután - néha én is azt gondoltam, hogy jó lenne egy Surik az életemben, mert vannak olyan pillanatok, amikor a női léleknek csak egy jó szóra, egy bókra, egy mosolyra, egy gesztusra van szüksége.

13. Dennis Lehane: Titokzatos folyó: Lehane történetei baromira bejönnek nekem. Sajnálom, hogy Magyarországon nem fedezték fel maguknak olyan sokan, hogy megérné kiadni a többi könyvét, mert szerintem baromi jó történeteket ír és nagyon ismeri az emberi lelkeket, a gonoszságot, a bennünk lakozó démonokat, egyszerűen az életet. Ez a könyv is pont ezekről a dolgokról szól. Akármennyire borzalmas is a történet, óriási karakterekkel van megtűzdelve és nagyon jól megírt, érdekfeszítő, gyomrot görcsbe rántó végig.

14. Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság: ez is tuti könyv volt, mármint olyan, amit biztos elolvasok majd a vcs-s válogatottból. Szeretem Christie-t, persze nem töményen és egymás után, de évente egy-két könyvet elolvasva nagyon jó történeteket kapok tőle. Ezzel a könyvvel meg végképp nem lőttem mellé, mert bár nagyon-nagyon figyeltem, gondolkoztam, elemeztem minden történést, mégis olyan csúnyán megvezetett, hogy azt öröm volt nézni. De azt hiszem pont ezért is szeretem őt olvasni!

Visszanézve valóban jó élménnyel zárom az idei vcs-s játékot, és bár az is igaz, hogy az alap 12-es listámból két könyv kimaradt (a Szinuhe, és A három testőr), de egyrészt egy kicsit túl is teljesítettem, másrészt 3-4 könyvet leszámítva igazán jó történeteket ismerhettem meg, amiket vétek lett volna kihagyni. A 2016-os válogatott is összeállt már régen, és remélem majd azokat olvasva is hasonló gyöngyszemekre lelek.

Szép karácsonyt!

Forrás

Túl a Szentestén, karácsony első napján pizsamában bambulni ki a fejemből: megfizethetetlen! Főleg egy ilyen pörgős, hajtós év után. 

Kívánom, hogy mindenkinek olyan legyen az idei karácsonya, hogy legalább pár percre azt érezze, igazán meg tudott pihenni és fel tudott töltekezni! Legyetek sokat a szeretteitekkel, barátaitokkal, ha nem is személyesen, de virtuálisan is, higgyétek el, az is sokat számít ám, egyetek-igyatok, pihenjetek és olvassatok jó sokat!

Boldog karácsonyt!