2018. szeptember 15., szombat

3 könyv, amit idén ősszel elolvasok

Évszakváltással mindig együtt jár nálam egy tervezett olvasmánylista összeállítása. Főleg ősszel szeretek listázni, mert ez a kedvenc évszakom és a nagy nyári hőség közepette ez éltet. Hogy hamarosan előveszem majd a kedvenc puha takaróm, előkerülnek a teáim, meg végre talán lesznek hosszabb, belemerülősebben olvasós időszakaim esténként. Idén nem vittem túlzásba a listán szereplő könyvek számát, tudom hogy 7-8 könyv elolvasása az egyéb könyves terveim, könyvtárazás és az új megjelenések mellett esélytelen lenne, így csak 3 könyvet választottam.



1. Egy jó krimi

Szerintem sokaknak a krimi olvasás inkább a nyári, vízpart vagy medence melletti pihenéssel kapcsolódik össze. Nekem a krimi, mint műfaj abszolút az őszhöz passzol. Ráadásul van egy könyv, amellyel régóta kacsingatok már, főleg azért, mert sorozat készült belőle, amit szeretnék megnézni. (Újabb igazi őszi tevékenység.) Caleb Carr A Halál angyala című könyve érzésem szerint nem fog csalódást okozni. 1896, New York, gyilkosságsorozat és egy jó kis csapat, aki próbálja felgöngyölíteni a szálakat. Tuti befutó, nem? Anno nagyon élveztem A Vesalius titkát, és most is valami hasonló élményre számítok.


2. Valami klasszikus

Jó néhány évvel ezelőtt már olvastam az Üvöltő szeleket, de most szeretnék egy újrázást csapni Emily Brontë regényével. Azóta olvastam el a Brontë lányokról szóló A bánat íze címet viselő könyvet, és már akkor tudtam, hogy azokkal a plusz információmorzsákkal, amit ott magamba szívtam újra kézbe kellene vennem ezt a könyvet is. Ráadásul sikerült beszereznem egy rég áhított kiadásban, a régi Ulpius klasszikusban, ami szerintem az egyik legjobb itthoni borítóval rendelkezik. Plusz egy újabb ok, hogy a klasszikusok felé én inkább ősszel és télen nyúlok, ilyenkor érzem magam eléggé lelassultnak az olvasásukhoz. Jöhet velük az igazi kuckózós őszi olvasós este! (Csak halkan jegyzem meg, hogy a Jane Eyre-t is szeretném újrázni. De itt nem sikerült ezt a hőn áhított kiadást megszereznem sajnos, így marad a kis antikváriumi régi példányom).


3. Valami viktoriánus

Ne, ne kérdezzétek, hogy miért, de ezt a korszakot is az őszhöz kapcsolom. Például most tervezem folytatni a Viktória c. sorozatot is. Erről a korszakról nagyon szeretek olvasni. Sarah Waters A szobalány regényére meg már a mozifilm óta (nem láttam szerencsére még) kíváncsi vagyok, az idei várólista-csökkentésbe is beválogattam, úgyhogy így két legyet ütnék egy csapásra. Ráadásul viszonylag hosszú könyv, 600 oldal feletti, ezeket amúgy is ősszel a legjobb olvasni. Legalábbis nekem a vastag könyvekhez ilyenkor van igazán türelmem, meg persze agykapacitásom. A fülszöveg alapján érdekes történetet várok, tele csavarral. Jó lesz ez, érzem.


Remélem, hogy ezzel a 3 könyvvel sikerül nagyon kellemes órákat szereznem magamnak ősszel.

Nektek van listátok, vagy olyan könyveteket, esetleg műfajotok, amit a színes-szagos őszi időszakhoz tudtok kötni?

3 megjegyzés:

Heloise írta...

Nekem is fogalmazódik a fejemben egy hasonló bejegyzés :) Szuper könyveket válogattál össze. Érdekes, a klasszikusokkal én is pont így vagyok, mint te- ebben az időszakban jobban "csúsznak" illetve sokkal inkább igénylem is őket.
A szobalányt én tavaly kábé két nap alatt befaltam (pedig alapvetően nem vagyok gyors olvasó) - úgy készülj, hogy nehezen lehet letenni, nagyon jól kanyarítja a szálakat. :) Bronte nővérektől én is tervezek, régen olvastam már őket. Szóval, biztos vagyok benne, hogy igazán évszakhoz illő könyveket válogattál össze magadnnak :)

Avilda írta...

Remélem, tetszeni fog A halál angyala, mert én még nagyon régen nekikezdtem, amikor a régi borítósat tök nehéz volt beszerezni, de már az első 10-20 oldal sok(k) volt. Pedig biztos jó, de hamar elengedtem emiatt :D
Az Üvöltő szelekről meg én is beszélgettem egyik munkatársnőmmel, mert sokáig nem akartam 19. századi regényeket olvasni, de mióta olvastam az Anne-t meg az Alias Grace-t, azóta egyre inkább érdekel a téma, így pl. Jane Austennak is adok egy esélyt :)

Nikkincs írta...

Heloise: éljen, ne fogd vissza magad, várjuk! :)
Örülök, hogy egyetértünk. A klasszikusokhoz kell az eső, a hideg, a forró ital :D
Azért is röpült vcs-re, mert te is és Amadea is tök jókat írtatok róla. És én csak örülök, ha ilyen gyorsan olvasható lesz.
Brontë lányok is abszolút az ősszel kerülnek elő nálam is.

Avilda: én is, de bízom benne hogy nem csal meg az előérzetem.
Jane Austen is jó, talán azt többen szeretik, mint a Brontë lányokat. Az Üvöltő szelek meg eléggé megosztó könyv, vagy utálják, vagy szeretik, tény, hogy nem egy boldog történet.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...