2018. augusztus 20., hétfő

Soha többé!

... avagy a Témázós csapat mostani választottja az utált, csalódást okozó könyvek és szerzők, akiket semmi pénzért nem vennénk újra a kezünkbe.

Azzal kezdeném, hogy én nem vagyok igazából a soha többé! és a mérgemben könyvet falhoz vágós típus, azt hiszem nem ilyen a vérmérsékletem, legalábbis a könyvek és az olvasás terén nem. De természetesen engem is érnek csalódások, olvasok kevésbé jó, avagy éppen bűn rossz könyvet, hiszen a nagy számok törvénye, a sok olvasás óhatatlanul azt eredményezi, hogy időről időre megtalálnak ezek is.

Amikor felmerült ez a téma rögtön beugrott az idei két legnagyobb csalódásom és ezek mentén próbáltam megfejteni, hogy miért is lettek azok. Az első ilyen Naomi Aldermantól A hatalom. Hihetetlen módon vártam ezt a könyvet és hatalmas pofára esés lett számomra a vége. Egyszerűen teljesen mást kaptam, mint amire számítottam, mind a történet, mind a stílus tekintetében. Azaz csalódásként éltem meg az egész történetet, amelyet egy idő után borzalmasan unni kezdtem. Sok szereplős volt a könyv, amivel nincsen baj, de egyikkel sem tudtam egy cseppet sem azonosulni, egyikőjük sorsa sem érdekelt igazán. És azt hiszem ennek a csalódásnak ezek a pontok a gyökerei: ha van egy könyv, amely körül nagy a felhajtás, sok dicsérő kritikát kap, baromi jó a borítója is, egyszóval az egész már a megjelenése előtt óriási mértékben birizgálja a fantáziámat, azzal szemben szerintem az elvárásaim is nagyobbak, mint például egy olyan könyvvel kapcsolatban, amelyet random módra és tök ismeretlenül lekapok a könyvtár polcáról. Pár évvel ezelőtt nem véletlen voltam "lázadó", abban a tekintetben, hogy a nagyon hype-olt könyveket direkt nem olvastam el. Azt hiszem ebbe a kategóriába tartozott nekem Dan Browntól A Da-Vinci kód, vagy a Millenium-sorozat első kötete a Tetovált lány is - jóval a befutásuk után vettem őket kézbe, amikor számomra már megkopott az a reklám, ami övezte őket. És mindkettőt imádtam.

Forrás

Ha már Dan Brownt emlegetem a másik idei "lyukra futásom" épp vele, az Infernóval történt. Itt már más miatt éltem meg csalódásként a történetet. Eddig két könyvét olvastam az írónak, amelyeket nagyon szerettem (a fent említetteken túl még az Angyalok és démonok került nálam sorra). Tetszett az alaptörténet, tetszettek a helyszínek, a sok történelmi és művészettörténeti információ, amelyet regényes formában tálalt, szóval azokkal kilóra megvett. Az Infernóra érdekes módon már nem izgultam rá, de azért mindig birizgált valahol, hogy csak ezt is el kellene olvasnom. Bár ne tettem volna, mert akkor Langdon professzorral tökéletes maradt volna a kapcsolatom. Az Infernónál érdekes módon pont azok a dolgok kezdtek fárasztani, amelyek eddig nem zavartak: ugyanaz a séma, azaz Langdon prof egy különleges rejtély közepén találja magát és egy hatalmas hajsza veszi kezdetét, ahol nem tudjuk eldönteni, hogy ki a jó és ki a rossz, ömlik ránk a rengeteg infó és persze lesz itt is egy női mellékszereplő. Mi volt a gondom akkor? Az, hogy így a harmadik könyvre ez már rettentő unalmassá vált. Ezért ezt a csalódást annak a számlájára írom, hogy egyrészt az író számomra nem tudott megújulni, másrészt szerintem én is és így az ízlésem is változik az évek alatt. Nem biztos, hogy meg kell maradni ugyanazoknál a szerzőknél, akikkel korábban tutira mentem.
Hasonló cipőben járok Nicolas Barreau könyveivel is. A nő mosolyát imádtam tőle, egy könnyed, kedves kis romantikus történet volt. Mikor megjelent a második könyve, nem is volt kérdés, hogy azt is elolvasom. Aztán ahogy a harmadikat is megismertem rájöttem, hogy nem képes megújulni, mást nyújtani ő sem. Mindegyik története hasonló, hasonló helyszínnel, félreértésekkel, amolyan tévedések vígjátékával. És ami elsőre bájos volt, sokadjára bizony elég unalmas, és hát az élet rövid, sok a jó könyv, így azt hiszem mind Barreau, mint Brown könyveinek búcsút mondok a jövőben.

A csalódást okozó könyvek és szerzők kapcsán még beugrott egy számomra fontos dolog: amikor - véleményem szerint - rajongói nyomásra egy egyedülálló könyvből sorozat lesz, vagy egy x részre tervezett sorozat a siker miatt egy elnyújtott rétestésztává válik, az nekem mindig nagy csalódás. Egy, számomra fontos könyv szerzőjében csalódtam, igaz nem akkorát, hogy soha többé ne olvassak tőle, hisz szeretem a könyveit, de valahogy rossz szájízt hagyott bennem. Jojo Moyes Mielőtt megismertelek regénye számomra nagyon meghatározó könyv lett. Épp ezért nem tudtam hová tenni a hírt, amikor kiderült, hogy lesz folytatása, holott erről szó sem volt. Aki olvasta a könyvet, vagy esetleg látta a belőle készült filmet, az tudja, hogy ez a történet úgy kerek és lezárt ahogy van. Semmi szükség nem volt a folytatásra, legalábbis számomra. Elolvastam, de nem szerettem, és ahogy láttam, újabb folytatás ígérkezik. Azt már biztos, hogy nem veszem kézbe.



Amúgy érdekes módon nem igen volt nálam példa arra, hogy olvasás közben abbahagyjak egy könyvet, akármennyire is szenvedtem vele. Valahogy mindig adok nekik egy utolsó utáni esélyt, hátha az utolsó 50 vagy épp 20 oldal akkorát fog szólni, hogy megérte elolvasni az előtte lévőket. Bár úgy gondolom, hogy erről szép lassan le kellene szoknom hiszen, ahogy az embernek egyre kevesebb a szabadideje, úgy válik az és annak eltöltése egyre értékesebbé, ezért hanyagolni kellene a közepes vagy annál rosszabb könyveket. Talán lassan eljutok majd erre a szintre is, és akkor a csalódásokat is minimalizálni tudom. Addig meg meghagyom a paprikás posztokat PuPillának!


A csapat többi tagjainak csalódásairól itt olvashattok:
Dóri
Czenema
Bea
PuPilla
Anett
Heloise
Nima 

8 megjegyzés:

Bea írta...

A te utáltjaidból nem sokat olvastam, sajnos vagy szerencsére, csak talán A nő mosolyát. A fülszöveg alapján valami rejtélyesebb dologra vártam, de aztán a faék egyszerűségű megoldás csalódást okozott, meg úgy egyáltalán az egész stílusa. Második esélyt már nem kapott a szerző tőlem.

theodora írta...

Jó ötlet, hogy kerülted a hypolt könyveket - próbálok én is már tudatosabban válogatni, mert tényleg soknál éreztem én is azt hogy ez azért nem annyira jó, csak mindenhonnan ez jött szembe...
Infernóról le is tettem nyár közepén, az első könyveit nagyon szerettem DB-nek, de nem akarom ugyanazt a sztorit elolvasni még egyszer, más környezetben.

Mariann Czene írta...

Nálam csalódás volt a Tetovált lány, de egyszerűen azért, mert nem bírom az ilyen tömény erőszakot, vért, mint amitől csöpögött.
De az első kép nagyon tetszik, nálam is polcon várakozik a Hatalom, én is bedőltem, most meg tipródom.
(ja, és a mostani recimmel is így vagyok, megjelenés óta el akartam olvasni, aztán lassan harmadik hete tartok az első oldalon :D)

zakkant írta...

Igen, a hájpolt könyvekkel pont ez a baj, hogy nagy elvárásokkal megy neki az ember, aztán csalódik egy jó nagyot. Én is parázok ezektől, és igyekszem is elkerülni őket. Amúgy igen NB és Brown a jó példa arra, hogy a hasonló sémára épülő könyvek egy idő után unalmasak lesznek. Én is olvastam az Infernot, és két NB könyvet is és pont azért nem tetszettek, mert ugyanolyanok voltak mint az előzőek. Nem mondom, hogy nem olvasom tőlük, de már biztos, hogy nem rohanok a boltba, hogy beszerezzem, ha jön tőlük új kötet. Mert minek? Úgyis az mint ami eddig, az meg ráér :)

A könyveket meg szerintem nyugodtan megéri félrerakni, túl rövid az élet, hogy unalmas, semmitmondó, idegesítő, vagy éppen rossz, esetleg béna könyvekre pazaroljuk az időnket. Én simán otthagyom őket, bár mostanság nagyon ritkán jutottam el eddig, de ez lehet csak szerencse.

Heloise írta...

Én is próbálok várni hypeolt könyvek esetében, amíg az elvárásaim lejjebb épülnek, mert sajnos tényleg nagyon bele tud szólni az élménybe - ez már többször is előfordult velem, és ez nagyon nem jó. De sokszor képtelen vagyok magamat türelemre inteni, annyira felcsigáznak a rajongói vélemények :D

Ne mááááár.... Moyes könyvéből még harmadik rész is lett? :O Húha :D Nagyon igazat tudok adni, az első rész egyáltalán nem kívánt semmiféle folytatást, nemhogy még két részt :O

És amúgy (csak kíváncsiságból :) ) volt már olyan, hogy az utolsó akárhány oldal fordított végül az alapvetően rossz véleményeden a könyvvel kapcsolatban? Nálam volt néha olyan csavar, ami a borzadályosan rossz könyvet csak sima rossz könyvvé emelte, de ennél nagyobb változást sose hozott, azt hiszem :)

PuPilla írta...

Tényleg jó néha nem követni a tömegeket a hype-pal, de amúgy nem változik a könyv tartalma tényleg, csak maximum az az elvárás amivel nekimegyünk az olvasásának.
A hatalom mekkora közös fiaskónk volt, pfff...

Ez a lower expectations kép ez nagyon jó! :D

Érdekes, a megújulás tényleg fontos az íróknál, bár a klasszikus krimiben el tudjuk nézni a hasonlóságot - hangulatban, módszerekben. :) (AC, Simenon stb.) Rowling óriási jó példa, írt már ezt is, azt is, nem hasonlítanak, mindig meg tud újulni, mégis mindig garantáltan jó, amit ír, csak máshogy. :)

A sorozatosítás tényleg nem szimpi, főleg ha valóban nem akarta volna folytatni a szerző. Olyan kevés, és egyre kevesebb az egyedülálló, jó regény... :(

Haha, PuPilla is eldobja inkább néha a sok marhaságot, nem éri meg a paprikás posztot a drága időnk.. ;) Persze mindig lesz olyan, aminek valamiért én is megadom azt a bizonyos utolsó utáni esélyt. :D

Nikkincs írta...

Bea: akkor te keményebb vagy, mint én. Mondjuk A nő mosolya nekem még pont tetszett is, de a többi ...

Dóri: az, hogy mindenhol ugyanazok a "felkapott könyvek" jönnek szembe óhatatlanul felkelti az ember kíváncsiságát, csak okosnak kell lenni, meg hallgatni a 6. érzékre - azt hiszem nálam még Novik könyve volt ilyen, ott sem voltam odáig a könyvért, pedig mindenki ódákat zengett róla.
DB-ra azért haragszom, mert az Inferno alapötlete nagyon aktuális és fontos, csak hát ugyanazokat a kliséket használja, kár érte.

Mariann: megértem, valóban kemény könyv, nem való mindenkinek.
Adj egy esélyt a Hatalomnak, nagyon sokaknak tetszett. Lehet, hogy most már alacsonyabb elvárásokkal futsz neki, be is fog jönni :)
Én nem recizek, pont ettől félnék, hogy belefutok egy olyanba, ami hiába érdekel, nagy bukta lenne.

Zakkant: ugye? Az ellenpélda pedig számomra mindig Joanne Harris - nincs két egyforma könyve a nőnek és ezt annyira imádom benne. Amúgy fura, hogy ez régen mennyire nem zavart volna, most meg a falra tudok mászni, ha ugyanazt írja meg az író, csak picit más köntösben. Harlan Coben még ilyen azt hiszem, vele is volt hasonló élményem.
Teljesen igazad van, igyekszem így cselekedni a jövőben most már én is.

Heloise: nehéz nem engedni a nagy felhajtásnak amúgy, meg amikor mindenki egy könyvről beszél, akkor te sem akarsz arról lemaradni. De mivel ez miatt már többször estem pofára, ennek igyekszem ellenállni. De tényleg nehéz :)
Igen, lesz 3. könyv is. Nekem ez nagyon-nagyon nem jött be. Annyira szép és kerek volt az első, minden olvasó magában tovább tudta gondolni a történetet, ha akarta ...
Fú, nehezek kérdezel, de alapvetően akkorát nem lendített egyik szenvedősebb olvasmányomnál sem az utolsó oldal, kb. mint nálad, szar könyvből egynek elment kategóriába került max. Meg ezekre szinte alig emlékszem pár év után, mintha az agyam is törölné ilyenkor az emléket.

PuPilla: ugye? Igen, a Hatalom nekünk nagy bukta lett. Abszolút nem is vagyok kíváncsi a másik könyvére.
Köszi, alkalmazni kellene :)
Jé, tényleg, AC-nél ez nem zavar, de azért ott sincsenek ismétlődő sémák, legalábbis soha nem éreztem nála, hogy ugyanazt írja meg. Persze, gyilkosság, de más környezetben, valahogy másképpen, nem tudom megmagyarázni :)
Rowling, igen, meg fentebb írtam Joanne Harrist is - na, ő az etalon ezen a téren nekem.
Rövid az élet, de azért a paprikás posztjaid igencsak fel tudják dobni a mindennapokat :)

Nita írta...

Dan Brownnal pont úgy vagyok, mint te, kezdek kicsit ráunni, meg "kiöregedni" belőle. Én most elolvastam az Eredetet, de ebben ráadásul még kevesebb érdekes tény is van, egyedül azt élveztem benne, hogy Spanyolországban játszódik a történet.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...